Stirps regalis, proles regis,

imitator verne legis

vera dedit gaudia.

Hic dilectus par est malis,

in silvarum lignis qualis

arbor non est alia.

Crevit puer Emericus,

summi Regis fit amicus

a primis cunabulis.

Cedit Hostis huic antiquus,

caro, mundus inimicus

in crucis signaculis...

Clangit tuba Gedeonis,

silent magi Pharaonis,

nec dat signum tertium.

Dum in psalmis decantandis

vigil praestat et sanandis

Christi dat commercium,

Salutantur sancti fratres,

puer hic honorat patres

pia per oracula.

Uni unum, alii duo,

trina terno, hepta quarto

divisa dans oscula.

Stupet pater, haec dum videt

maestus vultu corde ridet

pium placans filium.

Pandit puer veritatem,

fratris monstrat sanctitatem

virginale lilium.

Hic Conrado anxiato

ferris quinis colligato

rupit feni vincula.

Illustrata Pannonia

signis multis cum gratia

det laudes per saecula.

A királynak ifjú sarja

az igaz törvényt akarja

s nékünk igazságot ad:

árbóc ő, magasba szállva,

nincs is erdőn semmi szálfa

délcegebb és magosabb.

Imre gyermek kiskorába

Istenhez járt iskolába,

fő-király növelte ezt.

Ős-ellenség visszatorpan,

tőle kúsz a dög a porban,

mert kezében a kereszt.

Gédeonnak kürtje zendül,

mágusokra néma csend ül,

kürt se szólal meg sehol.

Ő dalol, zsoltároz aztán,

énekekkel fönt virrasztván,

Krisztusának udvarol.

Szent papok rendjét köszönti,

a szívét nekik kiönti,

mindegyikre ráborul.

Egyet egyszer, másat kétszer,

ám a negyediket hétszer,

megcsókolja jámborul.

Látva ezt elámult atyja,

vidoran-búsan kutatja,

mér tesz így magzatja, mér?

Vall az ifjú most felelve:

„Mert emez pap tiszta lelke

mint a liliom, fehér.”

Konrádot a vasbilincsben,

ő föloldja, lánca nincsen,

mind lehull a lánca ott.

Hát Pannónia dicsérjed,

dallal és jellel kísérjed,

áldják őt a századok.

Fordította Kosztolányi Dezső