Imre első királyunknak, Szent Istvánnak és Boldog Gizellának fia, akit német nagybátyja, a később szintén szentté avatott Henrik császár nevére kereszteltek. A magyar Imre név a német Henrik átvétele.

Szent Imre legendáját az Érdy-kódexben olvassuk. Jámborságával már gyermekkorában kitűnik. Királyi atyjával egyszer Szent Márton hegyére ment a bencés monostorba, ahol a szerzetesek illő tisztelettel fogadták őket. Imre miért Szentlélekkel teljes, kinek mind megismervén érdemes voltát, mindent azonképpen meg apolgata (megcsókolta). Nekit csak egyször, nekit háromszor, nekit ötször és egyet végre hétszer. Annak kedég vala fráter Maurus neve. Mikoron az szent mise megáldatott volna, az szent királ titkon kérdé meg az ő fiát, miokáért tette volna. És megjelenté az ő atyjának, hogy mindeniknek annyi esztendei volna, Hogy tisztaságus életöt fogadtanak volna. Az utolsó kedég fráter Marus szeplőtelen szűz volna.

Imre máskor szolgájával Veszprémbe ment. Itt a Szent György-kápolnában égi szózatot hallott, hogy testi-lelki szüzességben töltse életét. Később mégis megházasítják, jegyese azonban hajlandó a József-házasságra.

A fiatal Imrét vadászaton érte utol a halál. A legenda megemlékezik egy Korlát nevű nagy bűnösről, aki Rómába megy, hogy ott az Úr pápa feloldozza. Penitenciául le kell írnia minden bűnét. Ezeket a pápa borítékba zárja, és kötelezi Korlátot, hogy bilincsekben addig járja a szent helyeket, amíg a vasak le nem szakadoznak róla, és a bűnök a levélből elvakartatnak. Megfordul mindenfelé, még Jeruzsálemben is, de hiába. Hírét hallja Szent István csodatételeinek is, ezért hazánkba is elzarándokol. A szent király koporsajánál elszunnyad. Álmában István meg is jelenik neki, de azt tanácsolja, hogy ne hozzá, hanem Imréhez könyörögjön. Mikoron azért felébredött volna ottan, odamene és nagy szivebeli töredelmességgel és alázatossággal sírván, óhajtván, kezde kenyergeni. Ime csodálatus dolog: azonnal nagy zörgéssel, csattogással mind ízenkéd az vasak elszakadozának róla. Azt hallván kedég az sok népek, mind egyházi népek, mind parasztok, odafutanának csodára: mi dolog volna. A szegény ember kedég mind voltaképpen kijelenté őelőttük, megmutatván az pápa levelét és kiben bűnei valának megírván, de csak egy bötűt sem találának meg benne.

Csak utalunk a magyar középkor Imrét magasztaló himnuszaira, zsolozsmáira.

Dömötör Tekla közléséből Imrének egy lengyel legendáját is ismerjük, amelyet a magyar hagyományban már hiába keresünk.

A Lysa Gora hegység tetején álló bencés Szent Kereszt-apátságnak a lengyel nép ajkán máig élő alapítási mondája szerint valamikor egy király vadászott a tájon, szarvast űzött. A szarvas a sűrűbe menekült, nagy agancsa azonban a bozótban megakadt. A király utolérte, és aranyhúrú íjával már éppen le akarta nyilazni, amikor a szarvas agancsai között fénylő keresztet pillantott meg. A király megilletődve borult térdre, a szarvas azonban eltűnt. A csoda emlékére emelte azután a király a Szent Kereszt-apátságot.

E szájhagyományban megőrzött alapítómonda végső soron egy középkori Szent Imre-legendára megy vissza, amely írott forrásokban, így Dlugos János műveiben, tehát a XV. században jelenik meg. Eszerint a magyar Imre herceg nagybátyjánál, Vitéz Boleszláv lengyel királynál időzik. Vadászni mennek, és egy szarvast követve, följutnak a Lysa Gora hegyére. A szarvas itt eltűnik, Imre azonban fölismeri, hogy álmában már járt ezen a helyen. Megkéri nagybátyját, Boleszlávot, hogy építsen itt kolostort. Imre a mellén hordozott kétágú keresztjét is odaadja neki. Ebben Krisztus keresztfájának egy darabkája van ezüstbe foglalva, amelyet atyja a görög császártól kapott ajándékba. A király Imre kérésére csakugyan monostort alapít a hegyen.

Szárnyasoltáraink Imrét ábrázoló táblaképei: Bélakorompa (Kremná, 1516), Csíksomlyó (Sumuleu, 1510), Csütörtökhely (Spišsky Štvortok, 1490), Mateóc (Matejovce, Szent István és Szent Imre-oltár, 1450), Nagytótlak (Selo, 1490), Szepeshely (Spišské Pohradie, Szent Márton-főoltár, 1470, Királyok imádása-oltár, Mária halála-oltár, 1470), Vitfalva (Vitkovce, 1480). Legtöbbször Szent István és Szent László társaságában. Ők középkori hazai megnevezés szerint a Magyar Háromkirályok. Faliképét őrzi Csécs (Čečejovce) temploma.

Gótikus faszobrai: Kassa (1470), Káposztásfalva (Hrabušice, 1516), Szepeshely (1496).

Szent Imre barokk szobra a zirci apátság egyik megmaradt gótikus oszlopán e fölírással: CANDIDA REDECORATA LAETOR (=1751). Barokk szobrát ott látjuk az aacheni magyar kápolnában is.

Helyneveink legtöbbször titulusra utalnak: Szentimre (Szolnok, Győr), Csílkszentimre (Santimbru Ciuc), Görgényszentimre (Gurghiu), Hegyközszentimre (Sintimreu), Marosszentimre (Sintimbru), Nyárádszentimre (Eremieni), Pestszentimre, Sárosszentimre (Meretice), Tiszaszentimre, Szentimrefalva (azelőtt Sárosd), Szentimrepuszta (Zala, Somogy).

Patrociniumok:

Esztergom: Budapest (Kelenföld), Cseszte (Častá), Felsőatrak (Horné Otrokovce), Helemba (Chlaba), Királyrév (Králov Brod), Kisbáb (Báb), Óhaj (Dolny Ohaj), Párkány (Štúrovo), Sárisáp, Szénavár (Senohrad), Zsély (Želovce).

Nyitra: Biccsefalu (Bitšica), Csitár (Čitáre), Vágsziklás (Skala).

Besztercebánya: Rudnó (Rudno, 1802).

Rozsnyó: Kalonda (1895).

Szepes: Csimhova (Čimhová).

Eger: Hevesugra (1747), Novaj (1756), Bátor (1779), Zaránk (1780), Királd (1828), Nagyréde (1874), Pusztanagyszenttamás (1890), Bagimajor (1891), Tukaszilágy (1930), Tiszakeszi (1930), Újdiósgyőr (1931), Tiszabura (1933), Huta (1935), Tiszaszentimre (1935).

Kassa: Bacska (középkori), Pusztasalgó (Uzovsky Šalgov, 1610), Sárosszentimre (Meretice, 1715), Bocsárd (1773), Benkőfalva (Benkovce, 1783), Laszka (Lazany, 1887), Iványos (Vaniškovce).

Szatmár: Máramarossziget (középkor), Kökényesd (Porumbeşti, 1767).

Veszprém: Tomaj (Badacsonytomaj, 1260, pálos), Porva (1262), Sárosdfő (1322, elenyészett), Dörgicse, Homokbödöge, Kaposvár, Kéttornyúlak, Magyarszombathely, Nagyberény, Öszöd, Pinkóc, Sáska, Szegerdő, Szentgáloskér, Szentimrefalva, Tilaj, Veszprém (piaristák), Zalahosszúfalu, Zákánytelep.

Székesfehérvár: Székesfehérvár (1720, barátok), Páty (1778), Szabadbattyán (1865), Alap (1865), Pusztaszabolcs (1942), Hard (1946).

Győr: Bő, Csáfordjánosfa, Ebergőc, Győr (1941), Szerecseny, Tata (1756), Vitnyéd (kápolna).

Szombathely: Felsőrönök, Kőszeg (XVIII. század), Nyőgér.

Pécs: Hegyhátmaróc (1720), Újpetre (1763), Diósberény (1775), Nagyvejke (1776), Virágos (1793), Keskend (1811), Dunakömlőd (1826), Dunaszekcső (1855, kápolna), Kajdacs (1875, kápolna), Döbrököz (1902), Apátvarasd.

Vác: Pereg (1327, elenyészett), Egyházasdengeleg (1697), Úri (1715), Zagyvarékas (1724), Kisecset (1754), Keszeg.

Kalocsa: Hajós (1728, Csáky Imre érsek építette), Nagybaracska (1789), Doroszló (Doroslovo, 1800), Bócsa (1920), Kalocsa (1933), Soltszentimre (1936), Alsókabol (Dolnja Kobili, kápolna).

Csanád: Basarág (középkor, elenyészett), Kunágota (1870), Szeged (1930, kollégiumi kápolna, megszűnt).

Nagyvárad: Hegyközszentimre (Sintimreu), Peczeszöllős (Seleuş, 1732), Endrőd.

Erdély: Csíkszentimre (Sintimbrul), Görgényszentimre (Gurghiu), Gelence (Gheleinţa), Marosvásárhely (barátok), Máréfalva (Satul Mare).

A székesfehérvári koronázó bazilika Szent Imre-kápolnája (1380) nyilvánvalóan nemcsak a szentet, hanem a magyar királyfit is idézte.

Egyéb középkori ismert titulusok: Máramarossziget, Sátoraljaújhely (1482). Titel ágostonrendi prépostságának (1056?) Imre volt a patrónusa.

Máshol is rámutattunk, hogy a katolikus restauráció valósággal új életre kelti nemzeti szentjeink hajdani tiszteletét. A szerzetesgimnáziumok a barokk időkben, majd századunk elején hazafias érzésből Elek és Alajos helyett Imrét állítják az ifjúság elé példaképül.

A Lelki Paradicsom így magasztalja őt:

Szüzességnek liliomja,
Szeretet piros rózsája,
Kegyesség violája.

Üdvözlégy dicső Szent Imre,
Tekints reánk is e földre,
E kis magyar nemzetre.

Az isteni szeretetben
Add, kövessünk ez életben,
Hogy jussunk az örömben,

Nyerj nékünk is tisztaságot,
Hogy utáljunk minden mocskot,
Fertelmes undokságot.

Mert ugyanis akik tiszták,
Isten színét azok látják,
(Krisztus szava) és bírják.

Már te látod Isten színét,
Esedezz, hogy mi is innét
Kikelvén, lássuk színét, Amen.

Antifóna: Imé az én választott gyermekem, akit elválasztottam, és fölibe tettem az én lelkemet.

V. Az ő fejébe tettél uram

R. Drágakövekből való koronát.

Imádság. Úristen, ki az iffiúságnak virágával tündöklő Szent Imrét a te szenteid társaságában felmagasztaltad, engedd minékünk, hogy aki tenéked annyira kedvedben volt, mi is az ő segétségét mindenben érezzük. A mi urunk Jézus Krisztusnak általa… Amen.

Imréről szóló jezsuita iskoladrámák: Nagyszombat (1617, 1714, 1768), Trencsény (1676, 1728), Székesfehérvár (1736).

 *

Imre tisztelete – tudomásunk szerint – megmaradt az egyházi év és templomi ábrázolások világában, a szakrális népélet televényében nem vert gyökeret. Barokk templomi képeinken Imre úri magyar viseletben, csizmásan jelenik meg. Ezért választották veszprémi, érsekújvári, aradi, és szegedi csizmadiák céhpatrónusuknak.

Felsőrönök (Radling) temploma egyúttal búcsújáró hely. A táj az Árpád-korban gyepű volt. A helyi mondai hagyomány szerint Imre herceg szeretett itt vadászni, ezért a Németújvári grófok templomot építettek a tiszteletére. A búcsúnapokon: pünkösd másnapján és Imre névünnepét követő vasárnapon Ausztriából is sok nép kereste föl. A templom most néhány lépésre van csak az országhatártól, de még hazánkban. A falu már Ausztriához tartozik.

Szent Imre nevéhez és napjához fűződő hiedelmekről és hagyományokról nem tudunk. Keresztnévként mégis igen népszerű, sőt családnév gyanánt is: Imre, Imreh, Imrő, Emre, Ümre, Imbre.