Sík Sándor: Dux Emericus
Veszprém. Szent György úr temploma mélyén
Küszködik a mécses az éjféli sötéttel.
Kívül a cinteremben prüszkölő paripákat jártat a szolga.
Odabent, lüktető homlokát tenyerébe hajtva,
Dux Emericus az oltár előtt térdel.
Hall, hall hívogató titokzatos éneket.
Lát, lát, nehéz, riogató képeket.
Apját látja, a kegyelmes királyt:
Tiszteletes fürtje-szakálla koszorúja közül kiderengő
Ország-istápja szemét,
És benne gondot, gondot, csupa gondot,
Zsenge vetése fölött virrasztó szentember-gondja tengerét.
És látja angyal anyját, szőke Gizella úrnőt:
Lágy újja férje ősz haján simogatva jár,
De hazasóhajtó fátyolos szemében
A bajor erdők aranyos-zöld alkonya csillan:
Idegen sugár.
Míg arca redőit hűs hitves ajakkal csókolja simára,
Nem látja őszes urának szemébe mi rezzen,
Amint a faragványos ablakon át
Az udvarra suhan ki lobogva,
A buzogányosan feldobogó
Nehéz, bozontos harcosokra.
Milyen szépek, ahogy lejtő lovakon
Föltáncoltatnak a palota előtt.
Csupa ország-elseje, had-feje, törzsökös úr,
Kordován léptük alatt csikordul a kő,
Gesztenyeszín csimbókjuk a karmos irhát verdesi vállukon,
Apró, mély szikraszemük úr – büszke, nyugodtan a messzibe fúr.
De jaj, nincs bennük Krisztus-áhítat!
És nem dobog alázatos szív
A boltozatos bőr mellek alatt.
Papok dolgát pislogva – gyanúsan nézik,
Ajkuk nem szürcsöli gyermeki hittel
Az Ige mézit.
Két Istennek az ajándékot, ha tetszik,
Tetézve mérik,
De imádkozni meg nem nyílik a lelkűk,
S ki tudja, nem ontják-e titkon a kútfő hűsén
A kanca vérit.
Ó milyen szépek és nagyságosak!
És milyen balgák és milyen szegények,
Lovastul, aranyostul, fegyverestül!
Ó jaj, veszendők mindenestül!
Istenem lesz-e, ki őket megváltani tudja?
Lesz-e, aki a Krisztus kötőfékét
Ráveti egyszer dagadó nyakukra?
A sváb papok? A taliánok?
A zsolozsmakántáló tót barátok?
Ó látja őket is Imre úr:
Szelíd szemükben a Jézus mécse lobog,
És a martiromság parazsa izzik,
És testvérszeretet mosolyog:
Gellért atya igéje csurranó színméz,
És Valter mester úgy ejti az éneket,
Akár a betlehemi angyalok.
Jaj, de ha idegen a köntösük,
És idegen az arcuk,
És zengő szavuk is idegen ének:
A joculator nótázása
Édesebb a magyar fülének.
Ők jámborok: bőjtölnek és zöldséget esznek,
És matutinumra serkennek hajnal előtt:
De a monostor ajtaja zárva mögöttük,
És szerte járnak a dézsmaszedők.
Hol késnek a magyar apostolok?
Itt sárgálik a szent magyar vetés:
Hol vagytok, magyar Krisztus-aratók?
Igen, a király, az apostol, a szent,
Csorgatja dúsan az élet vizét,
A szíve vérét ontja szét
És mennek utána a legkülönbek:
Fejérvár egyháza ostyát melenget,
Szent Márton hegyén zsoltároznak a szentek,
Marosvárt Gellért atya esd,
Test nélkül lakozó sororok újjain
Kazula készül Veszprémvölgyben,
És Pápa szent-úr koronáján
Szikrázik a kereszt.
De a Bakonyban ott zörög Koppány szelleme még.
És a hegyeken
Pogány tüzek gyúlnak gonosz éjjeleken,
Döngő lépésük magyarok serege vasárnap,
Amikor misére bejárnak
(Jaj volna máskép, ispán kardja fenn virraszt)
Csak állnak és hallgatnak konokul.
Ó jaj, lepereg róluk a malaszt!
Be kár pedig értük!
Milyen jók és milyen erősek!
Csak a malaszt megjárná őket:
Mind csupa hadnagy válna belőlük
Szent Mihály úr seregében.
Hogy álma itt a Krisztus őr magyarja :
Isten gyepüje ördög ellenében!
Ki váltja meg,
Ki váltja meg Istennek ezt a népet?
Néma kiáltását aki hallom:
Mit adjak érte, én szegény fiú?
Az életemet?
Egy emberélet oly csekély!
Egy ember vére kis ár ezért!
Valami szent, valami nagy,
Valami emberen-túli áldozat
Rántó nehezét várja a mérleg.
Mégis, mégis, kegyes Jézus, kérlek,
Hadd én legyek, apró fiad,
Hadd én lehessek az áldozat.
Aki még semmi sem vagyok,
Akinek nincsen semmi erőm,
Akarok adni nagyon-nagyot.
Adj nekem adni valami nagyot!
Magyarok Istene, kegyelmes Krisztus
Aki akartad, hogy nagyot akarjak,
Mutasd meg énnekem akaratod!
A faragott Krisztus az oltárról lelép,
Két kezébe fogja az ifjú fejét,
És súg a fülébe nagy-titkos igét.
S meghajlik a herceg homloka mélyen,
Mint szárán lilom meglankad a szélben,
Fiatal fejét, amelyen halavány-sugaras,
Rejtelmes koszorú reszket,
A Krisztus átvert szívére szorítja,
S könyörög értünk Szűz Szent Imre herceg.
Zászlónk 38(1929/1930): (jan). 129-130. – Emlékkönyv Szent Imre herceg 900 éves jubileumára, szerk. Balanyi György–Schütz Antal, Bp., 1930, 58-61.
- Részletek
- Módosítás: 2011. február 10.
Győri Szent Imre Plébánia
9024 Győr, Szent Imre út 35.
(96) 424 443
gyoriszentimre.iroda@gmail.com