Lectio Divina - 2013.04.13

„Megesett rajta a szíve, és megszólította: Ne sírj!” (Lk 7, 11-17)

A fenti lejátszóra kattintva hallgathatjuk meg Tájmel Antal atya előadását, melynek vázlatát is elolvashatjuk az alábbiakban:

Szentlélek hívó imádság

Jöjj Szentlélek! Jöjj és győzz le bennünk minden félelmet. Tégy minket egy szív és egy lélekké. Jöjj Szentlélek! Tedd, hogy szeressük a Szentírást, hogy felismerjük Jézus élő szavát. Tégy alázatossá és egyszerűvé, hogy megértsük Isten Országának titkait. Ámen.

Lectio (Amit Isten Igéje mond)

Lukács evangélista a lelkipásztori munkája során a rábízott közösségekben fokozott érzékenységgel figyel azokra az élethelyzetekre, amikben az ember az egyik pillanatról a másikra magára maradhat, és kiszolgáltatottá, védtelenné válhat. A legmegrázóbb tapasztalat, amire az ember szert tehet a halállal való szembesülés. Ezt csak fokozza az a körülmény, amikor azt veszíti el az ember, aki nagyon közel állt hozzá, akitől a jövőjét remélte. Ebben a helyzetben hirtelen minden kilátástalanná és kétségbeejtővé válik. Ekkor támaszra, segítőre van szüksége az embernek. Segítségként Lukács elsősorban a halál legyőzőjét, Jézust állítja olvasói elé abban a történetben, ami a naini ifjú feltámasztásáról szól. Ez Jézus mély emberi részvétéről és isteni hatalmának a kihangsúlyozásáról szól. Ugyanakkor Lukács rejtett szándéka is kirajzolódik a történetben: Krisztus követői álljanak oda az összetörtek mellé, és segítsék őket a nehéz helyzetükben.

Isten Igéjének meghallgatása.

¹¹Történt, hogy Naim városába ment. Vele tartottak tanítványai és mások is igen sokan. ¹²Amikor a város kapujához közeledett, egy halottat hoztak ki, egy özvegy asszony egyetlen fiát. Elég nagy tömeg kísérte a városból. ¹³Amikor az Úr meglátta, megesett rajta a szíve és megszólította: "Ne sírj!" ¹⁴Aztán odalépett a koporsóhoz, és amint megálltak, akik vitték, megérintette, s így szólt: "Ifjú, mondom neked, kelj föl!" ¹⁵A halott felült, és elkezdett beszélni. Ekkor átadta anyjának. ¹⁶Mindnyájukat elfogta a félelem, és magasztalták Istent ezekkel a szavakkal: "Nagy prófétánk támadt", és: "Meglátogatta népét az Isten." ¹⁷S a hír elterjedt egész Júdeában és a környéken is mindenfelé.

1. A szöveg és környezete

Az elbeszélés Palesztina zsidókeresztény hagyományából származik. A történet egy Nain nevű helységhez kötött régi hagyományra utal. Az elbeszélés egyértelműen önálló kialakítást mutat. Nincs szó benne a fiatalember esetleges betegségéről és arról sem, hogy Jézust megkérték volna, hogy gyógyítsa meg őt. A történet feltételezi a fiatalember halálát.

Lukács azért választotta ki a hagyományból és azért illesztette bele meghatározó helyen az evangéliumába ezt a történetet, mert Jézusnak ez a csodája társadalmi indítékokból következett. Jézus a tettével az özvegyasszonynak akart segíteni; az ő életét akarta biztonságossá tenni.

2. Néhány gondolat

A Nain nevű település a Jiszreel-síkság déli peremén levő 515m magas vulkáni hegyvonulat északi lábánál található. A temetkezési helyek a zsidó településeken kívül voltak. A temetések többnyire az elhalálozás napjának a késő délutánján vagy estéjén történtek. A holttestet kendőkbe és pólyákba csavarták.

A naini özvegyasszony nem csupán egy szeretett hozzátartozója temetésén vesz részt, hanem azt a személyt kíséri ki a város kapuin kívülre, aki a mindene volt: az egyetlen fiát. A fájdalmát fokozza, hogy mostantól kezdve senki sem gondoskodik majd a megélhetéséről és a jogi védelme sem lesz többé biztosított. Ezt csak tetézi, hogy Isten előtt is bűnösnek számít majd, hiszen az Isten vette el tőle először a férjét, aztán a fiát.

Jézus véletlenül találkozik ezzel a fájdalommal teli asszonnyal. Jézusnak megesik rajta a szíve. Minden mozdulatlan - várakozással és reménnyel teljes. Miközben Jézus átérzi a fájdalmát, arra szólítja fel, hogy ne sírjon.

A fájdalomtól érintett Jézus megérinti a koporsót. Új életet ajándékoz az anyának és a fiának. Az özvegy nemcsak az emberek részvétét tapasztalja meg, hanem az Isten könyörületét is. Az érintetteken kívül új remény ébred mindazok számára, akik ennek az eseménynek a tanúi voltak, vagy akiknek ezt mások elmondták.

Jézust a Nain felé vezető útján nemcsak nagy tömeg kíséri, hanem a tanítványai is vele vannak. Nem hiányozhatnak azok, akik később majd tanúságot fognak tenni az esemény megtörténtéről.

Lukács méltóságteljesen Úrnak nevezi Jézust. Máskor is ezt teszi, amikor Jézus isteni hatalommal tevékenykedik esendő emberi helyzeteket látva. Feltámadottként Úr minden embert megnyomorító és pusztító erő felett.

A halott engedelmeskedik a parancsnak, felül és annak jeleként, hogy az élők közé tartozik, az egymással beszélő emberekhez hasonlóan maga is elkezd beszélni.

A tanúk megborzonganak. Az Isten működését látják és magasztalják. Jézusban ekkor még csak egy nagy prófétát ismernek fel, aki az Isten népével való törődését láthatóvá teszi. A halott feltámasztásról szóló hír elterjed; túlmutat Galileán és Júdeán eljut az egész világba.

Világossá lesz, hogy az üdvösség kora elkezdődött, és valóra vált a jobb jövőbe vetett remény. Ez a jövő Lukácsnál a Jézus Krisztusba vetett hithez kapcsolódik. Egyedül neki van hatalma a halottak feltámasztására és az Isten szeretetének kinyilvánítására.

Meditatio (Isten Igéje hozzám érkezik. Amit Isten Igéje nekünk mond)

Jézussal az Isten által ajándékozott üdvösség, az Isten országa érkezett el ebbe a világba. Velünk van Isten békéje, az általa ajándékozott remény és az öröm. Aki a feltámadásával legyőzte a halált, az tud parancsolni a halálnak, és utat tud nyitni az élet előtt. Neki megvan a teljhatalma, hogy az embert újra visszahívja az életbe, és ezzel megszüntesse a gyászt és a fájdalmat. Az ő szava ma is hangzik, és a teljhatalma ma is munkálkodik a világban.

Meglátom-e, hogy azoknak is van esélyük Jézusnál, akik látszólag már nem tudnak felállni a saját erejükből, nem képesek talpra állni: a depressziósoknak, a szenvedélybetegeknek, a kétségbeesetteknek, a különféle csapásokat elszenvedőknek, azoknak, akik semmi értelmét nem látják már az életüknek? Megérint-e a sorsuk? Eszembe jut-e, hogy Jézus üzenete cselekvésre akar késztetni engem is? Tudom-e, hogy másik ember szenvedését látva talán éppen én tudok segíteni neki a felállásban?

Contemplatio (Elmélkedés. Amit Istentől ajándékba kaptunk, és a szívünkben hordunk)

A kilátástalannak tűnő helyzetekben sem ér véget minden. Lehet, hogy hosszú ideig csak a gyász és a bánat vesz körül minket. Elvesztünk olyanokat, akiket szerettünk. Terveinket, reményeinket veszítjük el. De ezzel nincs vége az életünknek. Új dolgok fognak megjelenni az életünkben. Olyan személyek, események, akiket, amiket nem vártunk. Ha Jézust beengedjük az életünkbe, ha engedjük, hogy a személye, a tanítása megérintsen bennünket, olyan valakit engedünk munkálkodni, aki a reményeinket magáévá tudja tenni és valóra akarja váltani.

Collatio (A jelenlévők gondolatainak megosztása valamint gyakorlati teendőink. Amit Isten Igéje általunk üzen másoknak.)

Megbízhatunk Jézusban, mivel biztosak lehetünk abban, hogy a gyászunk és a fájdalmunk megérinti Őt. Jézus nemcsak nyitott szemmel járt a világban, hanem meghatározott helyzetekben mindig cselekedett is. Jézus követése nem jelenti azt, hogy nekünk kell megszüntetnünk a világ összes baját, de a konkrét helyzetben támogatást tudunk nyújtani és reményt tudunk ajándékozni. Szeretteink halálával szembesülve a halottak feltámadásába vetett hitünk fontos támasz lehet. Mások gyászát látva a jelenlétünk a fontos: legyünk ott, ha szükség van ránk. Legyen bíztató szavunk, segítő kezünk és tudjunk imádkozni. Így a magára maradt újra életre kelhet, az Isten országa pedig növekedhet.

Oratio (Imádság. Amit Istennek válaszolunk Isten Igéjével a kezünkben)

Imádjuk Istent, aki Fia által reményt és életet adott a világnak, és kérjük alázattal: Hallgass meg minket, Urunk!

Hozzád könyörgünk azokért, akiket betegség, gyász, szolgaság és száműzetés szorongat, nyerjenek vigaszt és segítséget!