„Most már elég, Uram! Vedd magadhoz lelkemet!” (1Kir19,4-8)

Újdonság, hogy a korábbiakkal ellentétben Tájmel Antal atya előadásait nem csak meghallgathatjuk, hanem meg is nézhetjük a videókra kattintva.

Epiklézis - Szentlélek hívó imádság

Isten Igéjének meghallgatása

⁴Illés pedig behúzódott egynapi járásnyira a pusztába. Amikor odaért, leült egy borókabokor alá és a halálát kívánta. Azt mondta: "Most már elég, Uram! Vedd magadhoz lelkemet! Én sem vagyok különb atyáimnál." ⁵Ezzel lefeküdt és elaludt. Egyszer csak angyal érintette meg, és így szólt hozzá: "Kelj föl és egyél!" ⁶Ahogy odapillantott, lám, a fejénél egy sült cipó meg egy korsó víz volt. ⁷Evett is, ivott is, de aztán újra lefeküdt aludni. Ám az Úr angyala másodszor is megjelent, megérintette és azt mondta: "Kelj föl és egyél! Különben túl hosszú lesz neked az út." ⁸Fölkelt, evett, ivott, aztán negyven nap és negyven éjjel vándorolt ennek az ételnek az erejéből, egészen az Isten hegyéig, a Hórebig. (1Kir19,4-8)

Bevezető gondolatok

Az Illés prófétáról szóló történetek legrégebbi gyűjteményét későbbi korban átdolgozó ismeretlen szerző meglehetősen szokatlan képet alkot utólag Isten emberéről, Illésről; teljesen reményvesztettnek mutatja be őt. A rövid történetével egy elkeseredett ember képét rajzolja meg, aki már nem bízik sem magában, sem a feladatában. Kétségbeesetten a pusztába menekül, és ott a halálát kívánja.

Az ószövetség talán egyik legnehezebb és legrejtélyesebb szövegét író szerző egy pillanatig sem hagy kétséget aziránt, hogy még ebben a kilátástalan helyzetben sem érkezett el a vég sem a próféta számára, sem a későbbi korokban élő kétségbeesett emberek számára. Éppen ilyen körülmények között válik megtapasztalhatóvá az Isten segítő közelsége: egy angyal jelenik meg, aki ételt és italt kínál a szenvedőnek, hogy lehetővé váljék számára az Istennel való találkozás erőt adó valósága.

1. A szöveg és környezete

Az Illésről szóló történeteket átdolgozó szerző a saját korához szeretne szólni. A kb. két évtizeden át tartó, Baált tisztelő, idegen istent imádó királyi ház erőszakos megbuktatása nem hozta meg a remélt megújulást. Az új uralom még több vérontást hozott. A különböző háborúk, zavargások félelmet és nyugtalanságot keltettek. A hittől való elpártolás többek számára magától értetődő megoldásnak tűnt. A megszabadulás lehetőségében csak kevesen reméltek. De biztosan ezek közé tartozott az a szerző, aki ránk hagyta azt a történetet, ami a pusztába menekülő Illésről szól.

2. Néhány gondolat

A rendkívül szomorúnak tűnő próféta élete az egyetlen Istennek, Jahvénak a szolgálatában telt. Szellemi eszközökkel, a szavaival harcolt Istenének a kizárólagos tiszteletéért Izraelben.  Eközben hatalmas ellenállással találta szembe magát. Acháb király felesége, a Tíruszból való Izebel elkötelezett tisztelője volt Baál istenségnek. Az állami támogatást élvező istenség tiszteletével szemben eltörpülni látszott Illés fáradozása; a tevékenysége meglehetősen korlátozott keretek között maradt, és a hatása sem tűnt számottevőnek.

Kézenfekvő megoldásnak tűnik a próféta pusztába való menekülése. Az a bokor, ami alá a próféta leül, egy magas bokor, amelynek a gyökerei egészen a talajvízig érnek; ez a pusztában levő forróságban is elégséges árnyékot kínál. A történet szerzője egyáltalán nem titkolt szándékkal Ábrahám mellékfeleségére, Hágárra emlékezik, aki ugyancsak kétségbeesetten bolyongott a Beerseba melletti pusztában a kis gyermekével, Izmaellel, és keservesen sírt. Ebben a rendkívül kilátástalan helyzetben Isten egy angyal megjelenésével tudatta vele a közelségét, és éreztette a segítségét.

Amikor az angyal Illésnek ételt és italt kínál, akkor a kilátástalanság megszűnni látszik. A helyzet ugyan semmit sem változott. A próféta szomorúsága megmaradt és a kételyei sem oszlottak el, de mégis megváltozott valami. Bátorítást kapott.

A hamuban, ill. parázson sütött lepénykenyér és a víz a nomádok szokásos étkezését jelenti. Eredetileg az elbeszélés itt ért véget. Vagyis Illés ezek segítségével jutott el az Isten hegyéhez, a Hórebhez.

Az angyal második megjelenése egy további ismeretlen szerzőnek a kiegészítése. Valószínűleg a jóval a babiloni száműzetés utáni korban élő szerzőnek köszönhető ez a kis jelenet. Ebben a kenyér és a víz új értelmet kap. Ezek úti eledellé válnak az Istenhez vezető hosszú úton. A negyven nap és negyven éjjel való vándorlás Mózesnek a Sínai-hegyen való tartózkodására emlékeztet. Ő sem evett ezalatt semmit, és nem is ivott semmit. Így készült fel az Istennel való találkozásra. A hitnek a válsága csak ott oldódhat meg, ahol a hit elkezdődött. Csak az Istennel való közvetlen találkozás oldja fel a kételyeket.

Meditatio (Isten Igéje hozzám érkezik. Amit Isten Igéje nekünk mond.)

A legnagyobb kétségbeesés helye az Isten váratlan közelségének a helyévé lehet. Egy angyal jelent meg Illésnek és étellel, itallal erősítette meg. Biztosan nem szüntette meg a egyszerre a reményvesztettségét, de a helyzet mégis megváltozott. Isten a követének és az ajándékainak a formájában egy pillanatra felismerhetővé tette a jelenlétét. Megtapasztalhatóvá vált a segítsége. Jelzést adott arra, hogy érdemes kitartani.

Isten nem veszi le rólunk életünk és feladataink terheit, de megkönnyíti ezek hordozását. Isten segít abban, hogy ha kimerültünk, akkor erőre kapjunk. Ez elegendő bátorítást ad számunkra a zűrzavar és a sötétség legkülönbözőbb korszakaiban is.

Contemplatio (Elmélkedés. Amit Istentől ajándékba kaptunk, és a szívünkben hordunk.)

Amikor átérezzük fáradozásaink hiábavalóságát és elkeseredünk, akkor Isten küldeni szokott egy angyalt. Isten akkor ad erőt, amikor arra a legnagyobb szükség van. Mindez váratlanul történik és ajándékként. Egyszer csak megjelenik az angyal. Mintha ezt mondaná: Nem akarlak megijeszteni. Tudom, hogy milyen állapotban vagy. De éppen ez az állapot ébreszt benned erőket. Az angyal sosem kérdezi: mit csinálsz? Nem ripakodik ránk: Kelj már fel! Indulj útnak. Istennek szüksége van rád!

Aki megérint, felkelt, és aki felhívja a figyelmünket a kenyérre és a vízre, az Isten követe. Szükségünk van olyan emberekre, akik figyelnek ránk, akik velünk tartanak, és az úton elkísérnek.

Hogy miért kell kimennünk a pusztába? Talán azért, mert éppen ott mélyül el bennünk valami. A hétköznapok fáradságai nyomaszthatnak és elbátortalaníthatnak bennünket. De nyitottá tehetnek minket az angyalok felfedezésére, a kenyér erejének a tudomásul vételére, az Isten közelségének a megtapasztalására.

Collatio (A jelenlévők gondolatainak megosztása valamint gyakorlati teendőink. Amit Isten Igéje általunk üzen másoknak.)

Vigasztaló annak ismerete, hogy nem lehetünk olyan kimerültek és elkeseredettek, hogy Isten ne tudna felsegíteni bennünket. Még ha a szívünk mélyéig reményvesztettnek érezzük is magunkat, Isten képes erőt adni nekünk, hogy tovább tudjunk élni. A negyven nap és éjjel, oly gyakran évtizedeket, éveket jelent. A kudarc megtapasztalása által kapunk erőt Istentől az újrakezdésre.

Emlékezzünk vissza a különböző „borókabokrok” alatt töltött napjainkra, óráinkra! Emlékszünk még arra, hogy mi, vagy ki volt az, aki átsegített bennünket, hogy újra vállalni tudjuk az életet, a feladatainkat?  A negyven nap és negyven éjjel hosszúnak tűnik az Istennel való találkozásig. De úgy is szemlélhető, hogy már csak negyven nap és negyven éjjel, és létrejön az Istennel való erőt adó találkozás. És ehhez minden nappal közelebb kerülhetünk…

Oratio (Imádság. Amit Istennek válaszolunk Isten Igéjével a kezünkben) 

A következő Lectio Divina időpontja és témája:

2011. november 19. - „Az ember a külsőt nézi, az Úr azonban a szívet” (1Sám16,1b.6-7.10-13b)