„Aki magát felmagasztalja, azt megalázzák.” (Lk 14,1.7-14)

Szentlélek hívó imádság

Ó, isteni fényesség, a te megmérhetetlen szereteteddel nyisd meg lelkünket a hitnek, hogy téged igazán megismerjünk. Tágítsd ki szívünket, hogy téged befogadhasson! Illess bennünket, hogy tiszta szeretettel keressünk téged, benned megpihenjünk, és veled egyesüljünk, mint ahogy egyek a tagok a testben a fejjel, és amint egy a szőlővessző a tőkével. Törd le bennünk a természetes nagyravágyást, emelj fel a szent alázat régióiba, töltsön el minket az igazi istenfélelem és a nagylelkű bátorság. Engedj a te erődből és a te kegyelmedből élni! Ámen.

Lectio (Amit Isten Igéje mond)

Lukács vasárnaponként - az Úr feltámadása emlékezetének napján - örömmel tapasztalja, hogy a keresztény közösség tagjai egy tehetősebb testvér házában összegyűlnek a Mester tanításának meghallgatására és a kenyértörés során a vele való találkozásra. De az sem kerüli el a figyelmét, hogy ezen összejövetelek során visszás helyzetek is adódnak. Egyeseknek az Úr lakomáján tanúsított magatartása alig tér el attól, ami a pogány környezetben általánosan megfigyelhető. Az is nyugtalansággal tölti el, hogy az összejövetelekre néha nem hívnak meg olyanokat, akiknek ott lenne a helyük. Lukács fontosnak tartja, hogy Krisztus közössége ne alkalmazkodjon a világ szelleméhez, ne mondjon le arról, ami másoktól megkülönbözteti. Tisztázó és segítő szándék vezeti, amikor elmondja azt a két rövid beszédet, amit Jézus egy vezető farizeus házában mondott el. 

Isten Igéjének meghallgatása.

¹Amikor Jézus szombaton egy vezető farizeus házába ment, hogy nála étkezzék, figyelték. ⁷A meghívottaknak egy példabeszédet mondott, mert észrevette, hogyan válogatják az első helyeket. ⁸„Amikor lakodalomba hívnak - kezdte -, ne telepedjél le a főhelyre, mert akadhat a hivatalosak közt nálad előkelőbb is. ⁹Ha ez megérkezik, jön, aki meghívott benneteket és felszólít: Add át a helyedet! És szégyenszemre az utolsó helyet kell elfoglalnod. ¹⁰Ha tehát hivatalos vagy valahova, menj el, és foglald el az utolsó helyet, hogy amikor a házigazda fogad, ezt mondja neked: Barátom, menj följebb! Így megtiszteltetésben lesz részed az egész vendégsereg előtt. ¹¹Mert aki magát felmagasztalja, az megaláztatik, aki magát megalázza, az felmagasztaltatik.” ¹²Ekkor a házigazdához fordult: „Amikor ebédet vagy vacsorát adsz, ne hívd meg barátaidat, sem testvéreidet, sem rokonaidat, sem jómódú szomszédaidat, nehogy visszahívjanak és viszonozzák neked. ¹³Ha vendégséget rendezel, hívd meg a szegényeket, bénákat, sántákat, vakokat. ¹⁴S boldog leszel, mert nem tudják neked viszonozni. De az igazak feltámadásakor megkapod jutalmadat.”

A szöveg és környezete

Lukácstól, a Görögországban működő lelkipásztortól és evangélistától nem áll távol a görögök által szívesen gyakorolt, étkezéssel és némi iddogálással összekötött magasabb színvonalú beszélgetés. Ez szolgáltatta számára a mintát, hogy a hasonló együttléteket kedvelő Jézust is egy ilyen szimpózium keretébe helyezze. Ebben az irodalmi keretben Jézus egy vezető farizeus házában többek között szóba hozza a vendégségben tanúsított bölcs magatartás kérdését, kifejtve a vendégekre és a vendéglátókra vonatkozó szabályokat. Az Úr először mindig egy bírált cselekvést hoz szóba, utána pedig az ajánlott cselekvésmódra mutat rá. 

Feltűnő, hogy a példabeszéd több elemét is magában foglaló elbeszéléseknek Jézus áll a középpontjában. Miközben vendégnek tűnik, egyszerre mintha ő maga lenne a vendéglátó is. Az Isten országáról szóló tanítása során alapvető útmutatásokat oszt meg a tanítványaival.   

- Néhány gondolat

Zsidó szokás szerint a barátokat és ismerősöket meg szokták hívni étkezésre, különösen a szombati istentiszteletek után. Ennek Jézus is többször részese volt és ismételten megtapasztalta, hogy a vendégek mindig a legjobb helyeket szokták kiválasztani maguknak. Az elhamarkodottan díszhelyre ülő vendég felsülése hosszasan, keletiesen van elénk tárva. Nagyon megalázó érzés ennek a helynek az átadása. A szégyen elkerülése, a tekintély megőrzése végett jobb, ha a legutolsó helyre telepszik a vendég. Nincs szó a megbecsülés és elismerés elutasításáról, hanem csupán a saját méltóságának megőrzéséről. Aki okosan és szerényen cselekszik, az igazi megbecsülést fog kapni.

Vendéglátóként nemcsak a személyesen hozzá közel állókat kell meghívnia az embernek, nemcsak magas rangú embereket kell vendégül látnia, hanem olyanokat is, akik azt nem tudják viszonozni. Mivel Isten vonzódik a gyengékhez és a kiközösítettekhez, a tanítványoknak is el kell fogadniuk a vagyontalanokat és a kitaszítottakat. Jézus képes beszéde szeretné megnyitni a hallgatói szemét mindenki felé. Az Isten szegények iránti szeretetének a tanítványok magatartásán keresztül kell láthatóvá válnia.

Első pillantásra hétköznapinak tűnő bölcs mondásokról van szó. Jézus azonban nem illemszabályokat akar a hallgatói szívébe vésni, hanem az Isten cselekvésére akarja felhívni a figyelmüket. Az isteni cselekvés az emberek által alkalmazott értékmérőket a feje tetejére fogja állítani. Isten meg fogja alázni azt, aki magát felmagasztalja. Isten fel fogja magasztalja azt, aki magát megalázza. A szenvedő nyelvtani szerkezetek mutatják, hogy az Isten az, aki itt cselekszik. Isten az igazak feltámadásakor más mértékkel mér majd, mint ahogy az emberek szoktak. Ezért az Isten országának fiai számára már most ez a magatartás a kívánatos.

Az adás és az elfogadás, a meghívás és meghívottá válás körforgásának korlátait ledönti az a radikális szeretet, amiről Jézus beszél. Most az elhagyottak és az ellenszolgáltatásokra nem képes emberek is esélyt kapnak. Jézus azt mondja boldognak, aki az Istentől tanulja el azt a magatartást, ami az élete során vezérli.  Ami az Isten elvárásaként már ebben a világban érvényesül, az az Isten által ajándékozott vendégségben még inkább megmutatkozik: az Isten személyre való tekintet nélkül jutalmazza meg az embert!

Az egyenlő rangú emberek szokásos társadalmi gyakorlata a kölcsönös támogatás volt, egymás ismételt meghívása.  Jézus követői a magatartásukat az Isten cselekvéséhez kell, hogy igazítsák. Isten az önzetlen cselekvésüket az igazak feltámadásakor viszonozni fogja. 

Meditatio (Isten Igéje hozzám érkezik. Amit Isten Igéje nekünk mond)

Aki az Isten országának alapelvei szerint cselekszik, annak boldog lesz az élete. Az ilyen embernek nem kell megalázkodnia, és szolgalelkű emberré sem kell válnia. Egyszerűen csak a szerény életstílust kell magáévá tennie.  Aki nem saját magát ülteti az első helyre, hanem másokra is figyel, az nemcsak az élete során kap majd elismerő szavakat, hanem a mennyei vendégség esetén, az Istennél is. A becsvágyó és önző, társas együttélésre alkalmatlan magatartással szemben áll az alázatos szeretet. Szeretetet ajándékozó nyitottságot kell tanúsítanunk mindenki iránt, különösen a hátrányos helyzetűek és az elnyomottak iránt. Mindig más élethelyzetek adódnak, de a szeretet cselekedeteire mindig vannak alkalmak, amik elől nem térhetünk ki.  

Contemplatio (Elmélkedés. Amit Istentől ajándékba kaptunk, és a szívünkben hordunk)

Korunk erőteljesen megjelenő vonása a pozíciókért való harc, a szenvedélyes törekvés önmagunk minél előnyösebb bemutatására és elfogadtatására. A személyes haszon és érdek maximalizálása mérgezi és bénítja az emberi kapcsolatokat. Jézus egy mindenki számára felszabadító módszert mutat be, amit talán nem olyan egyszerű megtanulni. De mindenképpen meg kell kérdeznünk magunktól, hogy mennyire feztőzött meg bennünket a korszellem. Már az is haladás, ha megnyílik a szemünk, ha fel tudjuk fedezni a cselekvésünk indítékait, és a belőlük fakadó magatartásmódokkal őszintén szembe tudunk nézni.    

Collatio (A jelenlévők gondolatainak megosztása valamint gyakorlati teendőink. Amit Isten Igéje általunk üzen másoknak.)

Jézus egy új, választható út felé nyit kaput a számomra: gyakorold a szerénységet! Engedj abból a görcsösségből, amivel magadhoz ragaszkodsz, és újra vissza fogod kapni magadat: lazább, nyugodtabb, nyitottabb leszel arra, akivel, amivel találkozol, ami az életedet valóban előbbre viszi. Jézus nem követel, és nem szólít fel. Csak javasol és meghív egy más, egy szabadabb élet felfedezésére. Aki Isten és az emberek előtt nem akarja elveszíteni az arcát, az nem akar mindenáron kitűnni. Nem érzi úgy, hogy neki mindig elsőnek és mindig a legjobbnak kell lennie. Nem akarja becsvágyó módon állandóan a tekintélyét fokozni. Aki erre képes, annak megszűnnek a félelmei, az szabaddá válik a másokkal együtt érző őszinte örömre. Az oldott légkörben találkozik minden emberrel. Az észreveszi a másik ember közelségének és segítségének az apró ajándékait is, amiket a büszkeségében egyébként figyelmen kívül szokott hagyni. Az megpillantja, és örökké élvezi majd az igazak feltámadásakor ajándékozott jutalmat.      

Oratio (Imádság. Amit Istennek válaszolunk Isten Igéjével a kezünkben)

Kérjük, testvéreim, a szelíd és alázatos szívű Jézustól az alázatosság kegyelmét: Urunk, újíts meg, és éltess minket!

- Add, hogy helyes önismerettel értékeljük magunkat, és ne kívánjunk több megbecsülést, mint amennyit megérdemlünk!
- Urunk, újíts meg, és éltess minket!

- Add, hogy bűneink tudatában kitüntetésnek tekintsük Isten országában az utolsó helyet is!
- Urunk, újíts meg, és éltess minket!

- Add, hogy egyházközségünk hívei megtisztult lélekkel és mélységes alázattal járuljanak szent asztalodhoz!
- Urunk, újíts meg, és éltess minket!

Urunk és Mesterünk! Te földi életedben nem azt akartad, hogy neked szolgáljanak, hanem magadat megalázva vállaltad a mi üdvösségünk szolgálatát. Óvj meg minket, hogy soha el ne bizakodjunk, és segíts, hogy embertársaink javának előmozdításával keressük tetszésedet! Aki élsz és uralkodol mindörökkön-örökké.Esdve kérünk, jóságos Istenünk, ne engedd eltávolodni szívünket a törvényedről való elmélkedéstől, és add meg nekünk az örök élet fényességét. Krisztus, a mi Urunk által. Amen.