„Jézus, Mester! Könyörülj rajtunk!” (Lk 17,11-19)
 

A fenti lejátszóra kattintva hallgathatjuk meg Tájmel Antal atya előadását, melynek vázlatát is elolvashatjuk az alábbiakban:

Szentlélek hívó imádság

Jöjj el, teremtő, életadó, megszentelő Lélek! Adj nekünk világosságot, mellyel felfoghatjuk, hogy amit a természetben látunk, mind Isten ajándéka. Segíts egyre jobban megértenünk Jézus Örömhírét, hogy olyan erõs legyen a hitünk, mint a sziklára épített ház. Add, hogy az igazságot megismerjem, és életönkben meg is valósítsuk. Ámen.

Lectio (Amit Isten Igéje mond)

Lukács az evangéliuma írása közben fokozottan figyel azokra az élethelyzetekre, amikben Jézus olyan emberekkel találkozik, akik a céljukat egyedül nem képesek elérni, vagy akiknek a puszta léte kerül veszélybe. Lukács egészen egyértelművé akarja tenni: Jézus egyetlen vele találkozó ember baja mellett sem ment el figyelmetlenül vagy közömbösen. Az evangélista úgy mutatja be Jézust, hogy Ő az egész világ Üdvözítője; Ő mindenki számára felismerhető és követhető. A vele való találkozás gyógyító és megmentő alkalom.

Lukács a pogányságból megtért keresztényeket akarja megszólítani. Szeretné, ha tudatában lennének annak, hogy mekkora ajándékot kaptak: az Üdvözítő róluk is gondoskodik, nála a bajukban gyógyulást találhatnak. Ugyanakkor arra is figyelmezteti őket, hogy a hálás lelkületet tartsák ébren magukban. A tíz leprás férfi meggyógyításáról szóló, keresztény hagyományból átvett történetet tartja alkalmasnak arra, hogy a segítségével ezt a lelkipásztori célját elérje.   

- Isten Igéjének meghallgatása.

¹¹Jeruzsálembe menet Szamaria és Galilea határa mentén vitt az útja. ¹²Amikor az egyik faluba betért, tíz leprás férfi jött vele szembe. Még messze voltak, amikor már megálltak ¹³és jó hangosan kérték: "Jézus, Mester! Könyörülj rajtunk!" ¹⁴Rájuk emelte tekintetét, és így szólt hozzájuk: "Menjetek és mutassátok meg magatokat a papoknak." Útközben megtisztultak. ¹⁵Az egyik, amikor észrevette, hogy meggyógyult, visszament, és emelt hangon dicsőítette az Istent, ¹⁶s arcra borulva hálát adott neki. Ez szamariai volt. ¹⁷Jézus megkérdezte: "Nem tízen voltak, akik megtisztultak? Hát a kilenc hol maradt? ¹⁸Nem akadt más, csak ez az idegen, aki visszajött volna, hogy dicsőítse az Istent?" ¹⁹Aztán hozzá fordult: "Állj fel és menj! A hited meggyógyított."

- A szöveg és környezete

A tanító jellegű csodaelbeszélésben a leprások kiáltása világossá teszi, hogy szükségük van a megmentőjükre, Jézusra. A betegség a sok alkalom közül az egyik, aminek a során létrejöhet az Isten és ember találkozása. Jézus segítségével mindegyik leprás egészségessé válik, de nem mindegyik találja meg Jézuson keresztül az Istent. A gyógyíthatatlan bőrbetegségük ugyan meggyógyult, de a szívük nem. Egyetlen ember értette meg, hogy az Isten dicsőítése egyedül Jézusnál lehetséges. Ez az ember azt a közösséget személyesíti meg, amely Jézus cselekvésén keresztül Isten könyörületével találkozik. És a háláját nem a jeruzsálemi Sion-hegyen, nem is a Szichem melletti Garizim-hegyen, hanem Jézus Krisztus személyén keresztül juttatja kifejezésre.

- Néhány gondolat

Az elbeszélés történelmi magja ma már alig állítható helyre. Nem pontos a helymegjelölés, hiányoznak a nevek, nem szerepelnek jellemző sajátosságok, és a leprások tízes száma is leegyszerűsítő adatnak bizonyul.                 

Az eset egy faluban történhetett, mivel leprások csak ott tartózkodhattak. Ők a fallal körülvett városokból és Jeruzsálemből ki voltak tiltva. A betegek talán éppen a mindennapi alamizsnagyűjtésből jönnek. Egyik kezükben az elhasznált fakereplő, amivel nekik minden közeledőt figyelmeztetniük kell: Fuss el a közelemből, mert tisztátalan vagyok! A másik kezükben talán egy kis ennivaló egy csészében, amit az út szélére tettek ki nekik.

A leprások Jézus gyógyító erejéről bizonyára a hozzátartozóiktól és barátaiktól hallottak. A szavaikat később a keresztény imagyakorlat öltöztette egy kérő ima formájába: „Jézus, Mester, könyörülj rajtunk!

Különös, hogy Jézus ebben a történetben nem akar a leprások közelébe kerülni, nem mond gyógyító szavakat, és gyógyító érintést sem alkalmaz. Csupán a távolból kiált oda nekik: „Menjetek és mutassátok meg magatokat a papoknak!” Jézus iránymutatása a Leviták könyvében (14,1-32) található rendelkezéseknek felel meg. A gyógyulás a szöveg állítása szerint csak a paphoz vezető úton következik be. A meggyógyultnak először a lakóhelye környékén illetékes papnak kellett megmutatnia magát. Ha egészségesnek találta, akkor a gyógyultnak tisztító szertartások sorát kellett végrehajtania, bizonyos időnek el kellett telnie, és tisztulási áldozatot is be kellett mutatnia. Mivel a tisztító szertartások a törvény előírásai szerint legalább 8 napnyi időt igényeltek, a meggyógyultak semmi esetre sem tudtak volna azonnal visszatérni, hogy Jézusnak köszönetet mondjanak.

Külön figyelmet érdemel, hogy Jézus egy szamariai férfit is meggyógyított. Jézus törekedett arra, hogy a zsidóság által megvetett és lenézett szamariaiakat biztosítsa a jóindulatáról. Jézus közeledése éles ellentétben állt azzal a tudatosan gerjesztett ellenszenvvel, amit a zsidók a szamaritánusokkal éreztettek. A meggyógyult szamariai először Istent dicséri a segítségéért, aztán mond köszönetet Jézusnak a mély tiszteletadás kifejezésével - „arcra borulva hálát adott neki”.

A gyógyító elbeszélés súlypontja a mostani formájában Jézus három kérdésében rejlik. Ezeken keresztül mondja ki az apostoli egyház azt az elszomorító felismerését, hogy Jézus a saját népében sem elismerést, sem hálát nem tapasztalt a gyógyító, üdvösséget ajándékozó tevékenysége miatt. Jézus küldöttei viszont hitre és egyetértésre találtak a szamaritánusoknál és a pogányoknál is.

Az evangélistától származó utószó - „Állj fel és menj! A hited meggyógyított” - a Jézusba vetett hit hatalmára hívja fel a figyelmet. A szamariai nemcsak meggyógyult, hanem az üdvösség ajándékát is megkapta.   

Meditatio (Isten Igéje hozzám érkezik. Amit Isten Igéje nekünk mond)

A tíz férfi közül csak egy tért vissza, és „emelt hangon dicsőítette az Istent”. Ezután mond köszönetet Jézusnak, mert rajta keresztül tapasztalta meg Isten erejét. Szüksége van valakire, akinek a háláját kifejezheti. Jézus meglepődik azon, hogy senki sem tért vissza rajta kívül. A leprás beteg gyógyulttá válásában központi szerepet játszik az Istennel szemben tanúsított nyitottság, a hála és bizalom magatartása. Ez az elbeszélés olyan mint egy tükör, amiben megtudunk valamit saját magunkról: ha hiányozna belőlünk a nyitottság, a hála és a bizalom Isten iránt, akkor tudjuk, hogy milyen magatartásra kell törekednünk a gyógyulásunk érdekében. 

Contemplatio (Elmélkedés. Amit Istentől ajándékba kaptunk, és a szívünkben hordunk)

A szamariai ember számára a köszönet többet jelent a szertartásos kötelességteljesítésnél. Nemcsak boldog, hanem azt is felfogja, hogy ok nélkül részesült ebben az ajándékban. A hálája a szeretet válasza az ajándékozónak. Rájön, hogy az Isten nem az érdemeit, az áldozati ajándékait vette figyelembe, hanem Ő mindent ajándékként ad mindenkinek.  Ezért kell az Istent dicsőítenie. Nem elég az, hogy meggyógyult, neki Jézust is meg kell találnia. A csodatörténet igazi csodája az az ember, aki erre rájön. Aki hálátlan Jézus szeretete és az Istentől kapott küldetése iránt, az soha nem fog Jézusra rátalálni, és rajta keresztül soha nem fog Istennel egészen új módon találkozni.

Collatio (A jelenlévők gondolatainak megosztása valamint gyakorlati teendőink. Amit Isten Igéje általunk üzen másoknak.)

Jézus gyógyító akarata semmi esetre sem mondható megérdemelt ajándéknak. A gyógyulás csodája független a meggyógyult ember később tanúsított magatartásától. A Jézussal való találkozás ellenére csak egyetlen ember esetében kerül sor a vele való igazi találkozásra. A csoda meg akar döbbenteni bennünket. Ha ez nem történik meg, akkor a csoda nincsen hatással ránk. Akit a csoda megtapasztalása nem vezet el Isten dicsőítésére, az még nem ismerte fel az Isten uralmának Jézus Krisztusban való megjelenését; az még nem fedezte fel azt a hitet, ami képes az ember megmentésére.

Oratio (Imádság. Amit Istennek válaszolunk Isten Igéjével a kezünkben)

Imádjuk Istent, aki Fia által reményt és életet adott a világnak, és kérjük alázattal: Hallgass meg minket, Urunk!

Égi Jegyes, tedd ragyogó tisztává Egyházadat, és engedd, hogy reményben és a Szentlélek erejében járjon!
Hallgass meg minket, Urunk!

Add meg, Urunk, híveidnek az imádság és a dicséret lelkét, hogy mindig mindenért hálát adjunk neked!
Hallgass meg minket, Urunk!

Lásd gyöngeségünket, és siess segítségünkre, hiszen nélküled semmire sem megyünk!
Hallgass meg minket, Urunk!

Urunk, a te bölcsességed vezessen minket, hogy megújult lélekkel járjunk-keljünk!
Hallgass meg minket, Urunk!

Tisztítsd meg Egyházadat, hogy mindjobban tanúbizonyságot tegyen rólad!
Hallgass meg minket, Urunk!

Urunk, Istenünk, irgalmas jóságod gyógyítsa és erősítse mindenkor Egyházadat. Kormányozd szüntelen kegyelmeddel, hiszen csak a te segítségeddel állhat fenn. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké. Ámen.

A következő Lectio Divina: 2013. november 16. „Ne félj, csak higgy!” (Mk 5,21-43)