Kedves Szent Imrés hívek!

A búcsúzás pillanata mindig nagyon nehéz! Nehéz megválni attól a szeretet környezettől, ami immáron három éve körülvett. Nehéz azoktól az emberektől elválni, akik nap mint nap színfoltot vittek az életembe.

Szívemben mindig örök emlékként fognak ott maradni a csodálatos és hangulatos adventi hajnalok, a mindig színvonalasan megalkotott pásztorjátékok, s az a felemelő érzés, amikor veletek együtt élhettem át Karácsony és Húsvét meghitt pillanatait.

Külön köszönetemet fejezem ki plébános úrnak, Tamás atyának, akivel 2007-ben együtt kezdtük el tovább vinni azt a szép örökséget, melyet Radó Tamás atya hagyott reánk. Tamás atya a Jóisten adjon erőt, hogy ezt az örökséget mindig tovább tudd vinni!

S mikor most az elköszönő szavaimat írom, reátok is hálás szívvel gondolok, kedves ministránsok, akik életem legcsodálatosabb időszakát képezitek. A tőletek kapott szeretet mindent felülmúlt. Szívemben mindig ott maradnak az együtt eltöltött karaoke délutánok és a különböző megélt ünnepi pillanatok. Maradjatok továbbra is ilyen hűségesek, és maradjon meg továbbra is az a mosoly arcotokon, mellyel felém közvetítettétek Krisztus Urunk és Egyházunk örök fiatalságát.
Kedves Szent Imrés hívek! Nektek is mindent köszönök, köszönöm a sok jó biztatást, köszönöm azt, hogy mikor műtétjeim voltak nem hagytatok el, és imáitokkal segítettétek, hogy mielőbb visszatérjek hozzátok. Én magam most azt tudom ígérni, hogy új állomáshelyemen, Dunaszegen, minden egyes nap imádkozni fogok értetek, imádkozni fogok és kérni fogom a Jóistent, hogy bőségesen áldja meg az életeteket. Most nehéz az elválás, de hiszem, hogy az én Jó pásztorom, aki számon tartja minden ígéretemet, tudja miért engem vezérelt egy új nyáj élére! A Jó pásztor szavával köszönök el tőletek, s mikor kimondom: béke veletek, valóban érezzétek meg azt a békét, amelyet én három éven keresztül megéltem köztetek.

Befejező gondolatként kedves hívek fogadjátok egyik versemet, melynek címe:

 

A te tavadnál

 

Mikor meghívtál egykoron

Csillogó ezüsthold fénylett,

S láttam egy érzéki patakot,

Mely csak nekem rémlett.

 

Mintha már jártam volna ott,

Ajkam szomját oltotta kedvesen,

S te pedig szóltál ismét nékem,

Szívhez szólóan, méltón, csendesen!

 

Kinyitottad szívem kapuját,

Bennem is forrásra leltél,

S milyen jó a humorod,

Mindenki Tengerévé tettél!

 

Ma már én is vizet adok,

Szegénynek, elesettnek, vaknak,

Hirdetve boldog igazságod,

Mily jó azoknak, kik tavadnál laknak!