Szűzanyánk Fia életét kezdettől fogva kísérte. Mi sem természetesebb, mint hogy a kereszt alatt is ott találjuk. Fájdalma határtalan, de az igent, amelyet az angyalnak kimondott, és azóta újra és újra kimondta, itt újra kimondja. A fájdalmas anya fájdalmán átszűrődik a feltámadás fénye, hogy minden fájdalmunk enyhülést találhasson a szenvedő Jézusnál, és az Ő fájdalmas édesanyjánál.

Simeon megjövendölte Mária szenvedését, a hét Tőrszúrást, latinul "Transfixio"-t. (Lk 2, 34-35) A művészek ábrázolásain gyakori a szenvedő Anya ábrázolása, igen gyakran ölében a halott Fiával szerepel (Pieta). Az Egyház megemlékezik Mária életének, a vértanúk királynéjának többi szenvedésére is.
Isten Anyjának szenvedéseit már a litugikus ünnepek elrendelése előtt is tisztelték. 1233-ban hét firenzei alapító: a szerviták rendjét (Mária szolgáinak rendje) alapította. Feladatul tűzték ki a fájdalmas Anya tiszteletének ápolását és terjesztését. 1304-ben XI. Benedek pápa jóváhagyta a rendet. 1888-ban XIII. Leó pápa a "hét alapítót" szentté avatta és ezt az ünnepet február 11-ére tette.
1423. Kölni zsinat az ünneplést elrendelte ennek az ünnepnek a beiktatását, Húsvét utáni 3. vasárnapjára. XIII. Benedek pápa az ünnepet péntekre tette, a huszita képrombolás kiengesztelésére. 1814 után VII. Piusz pápa a napoleoni fogságból való szabadulása emlékére szeptember harmadik vasárnapjára tette. Most szeptember 15-én ünnepeljük.

Forrás: http://www.katolikusradio.hu

Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepe után a mai napon úgy tekintünk Máriára, mint fájdalmas Szűzanyára. Ő Krisztusra szegezett tekintettel élt. Így kísérte el Szent Fiát minden élethelyzetben. Akkor sem vette le róla a tekintetét, amikor szenvedett, amikor a kereszten függve meghalt.

Az evangéliumban hallottuk, hogy már amikor a kis Jézust bemutatták a jeruzsálemi templomba, Simeon megjövendölte Máriának: „a te lelkedet is tőr járja át.”

A Szűzanya valóban aggódva figyelte miként alakul szent Fia életútja nyilvános tevékenysége idején. Biztosan összerezzent egy-egy hír hallatán, amikor megtudta, hogy valahol ellenségesen fogadták, hogy tőrbe akarták csalni. Egy alkalommal, a rokonokkal is felkereste, mert rossz hírek érkeztek róla. Ott volt a keresztúton, és együtt szenvedett vele a katonák kegyetlensége miatt. Aztán ott állott a kereszt tövében és látta, ahogyan Jézus kilehelte lelkét.

Szent Bernát a mai ünnepről elmélkedve írja: „Vajon Mária nem tudta előre, hogy Fia meg fog halni?” Kétségtelenül tudta. Vajon nem remélte, hogy fel is fog támadni? Biztosra vette. Mindennek ellenére fájt neki, hogy keresztre feszítették? Nagyon is fájt. De ki vagy te…, és honnét veszed azt a bölcsességet, hogy jobban csodálkozol Mária együtt szenvedésén, mint Mária Fiának szenvedésén? Ha a Fiú képes volt a testi halálra, akkor Anyja miért ne lett volna képes arra, hogy szívében együtt halljon meg vele?”

Mária nekünk is példát mutat, mai Krisztus követőknek. Mi sem tehetünk másként. Krisztusra szegezett tekintettel kell megélnünk minden élethelyzetet, örömet és szenvedést egyaránt. Életünk történései, a mindennapok tapasztalata Krisztusban nyernek értelmet és értéket. Nem nézhetjük csak felületesen az eseményeket, nem állhatunk meg kizárólag annál, amit érzünk, hanem mélyebbre kell tekintenünk.

Hogyha Jézussal együtt cselekszünk, hogy érte viseljük el a szenvedéseket, a megbántásokat, akkor mindezek más színezetet nyernek. Sokkal értékesebbé lesznek és nem csak a földi életben kísérnek el, hanem ez által érdemeket szerzünk az örök életre. Igaz, ezt a készséget nem vagyunk képesek egyik pillanatról a másikra elsajátítani, így mindennapos újrakezdése van szűkség. A mai ünnep is jó lehetőség arra, hogy kérjük a Szűzanya segítségét, hogy az ő közbenjáró imájában bizakodva erőt nyerjünk keresztény életünkben.

Forrás: http://frh.theol.u-szeged.hu/mihaly/fajdalmas_anya.htm