Élete

Alacoque Margit-Mária 1647. július 22-én született Charolais megyében, a Vérosvres város melletti faluban, Lauthecourban. A család paraszti eredetű volt, de sikerült felküzdenie magát: Margit atyja királyi jegyzőként működött. Margit gyermekkorában néha Corchval kastélyában keresztanyjánál, Madame de Fautriéres-nél tartózkodott, aki a helyi arisztokráciához tartozott. Úgy tűnik azonban, hogy egész nyolc éves koráig semmiféle iskolázásban nem volt része.

1655-ben, amikor Margit nyolc éves volt, meghalt az édesapja, és a család meglehetősen rendezetlen anyagi körülmények között maradt. Margitot a charolles-i klarisszák kollégiumába adták, ahol hamarosan elsőáldozáshoz járulhatott. De nem maradhatott itt hosszú ideig. Csak a legelemibb ismereteket sajátította el, mert tíz éves korában súlyos beteg lett: gyermekbénulás támadta meg. Betegsége négy évig tartott, s gyógyulása oly váratlan és hirtelen volt, hogy ő maga csodának tulajdonította.

Közben a lauthecouri birtok kezelését Margit anyai nagybátyja vette kézbe, akinek családja cselédként bánt Margittal és édesanyjával. Ebben a nyers és barátságtalan környezetben sokat kellett szenvednie. 1665-ben édesanyja férjhez akarta adni, hogy kiszabadítsa ebből a kegyetlen helyzetből, és Margit egy pillanatra megingott. Egész kicsi gyermekkorától ugyanis nagy jámborság és a szemlélődő imádságra való hajlam mutatkozott benne, szerette a magányt és az egyedüllétet. Mire a férjhezmenetel gondolata felmerült, imádságos élete elmélyült és misztikus vonásokat kezdett mutatni. Hosszú órákat töltött az imádságban, kemény testi vezeklést folytatott, s a szórakozottságot, amely néha meglepte, súlyos hibaként bánta és gyónta meg. Néhány rendkívüli jelenség is mutatkozott már az életében, belső hangokat kezdett hallani és látomásai voltak. Ezért 1667-ben egy magánkinyilatkoztatás hatására elhatározta, hogy szerzetbe lép.

Döntése igen nagy ellenállásba ütközött édesanyja és annak bátyja, Krizosztom részéről. Huszonkét évesen, 1669-ben kapta a bérmálás szentségét és második nevét: Máriát. Majdnem két évnyi bizonytalanság és reménység után 1671-ben végre megkapta az engedélyt a kolostorba vonuláshoz. Ez év június 20-án felvették a Paray-le-Monial vizitációs apácái közé jelöltnek. Két hónappal később beöltözhetett.

A novíciátus ideje alatt tovább folytatódtak a belső életét kísérő rendkívüli jelenségek, és megszakítás nélkül Krisztus lelki látásában élt. Elöljáróit nyugtalanította állandó Istenbe-merültsége, a szünet nélküli félig eksztatikus állapot, ezért komoly vizsgálatoknak vetették alá. Éppen rendkívüli jelenségei miatt csak 1672. november 6- an tehetett fogadalmat. A vizsgálatok és próbatétek jelentős része megaláztatásokat jelentett. Így a fogadalomtétel előtti rekollekciós napon is kirendelték, hogy vigyázzon a kolostor szamaraira. Ő zokszó nélkül engedelmeskedett, s miközben a szamarakat őrizte, egy bokorba húzódva imádkozott, ahol rendkívüli megvilágosodást kapott Krisztus kínszenvedéseiről.

Ugyanebben az időben kapta az első magánkinyilatkoztatásokat Jézus Szent Szívéről. Az egyik látomásban megismerhette, hogy e Szívnek mennyit kellett szenvednie.

A kolostorban változatlanul folyt kíméletlen próbatétele. Amikor a betegszobára küldték ápolónak, a vezető betegápoló nővér nagyon gorombán bánt vele. Közben Krisztus egyre inkább feltárta előtte Szent Szívének titkát, s valószínűleg 1673. december 27-én kapta az első nagy kinyilatkoztatást. Hamarosan ezután a diákotthon vezetőnővére mellé küldték segítségül. A kolostor többi nővére részéről sok bántást és megnemértést kellett elszenvednie, de Margit-Mária nővér türelme kimeríthetetlen volt.

Az egyre folytatódó kinyilatkoztatások mind határozottabb és világosabb tartalmat nyertek. Sajnos Margit-Mária nővér önéletrajzi feljegyzései nem teszik lehetővé e kinyilatkoztatások időbeli sorrendjének megállapítását. Egyik legmegrázóbb látomása az volt, amelyben Krisztus szeretettől lángoló szívét látta. Ez valószínűleg 1674 Úrnapján történt. Hogy e látomások felől ítéletet alkothasson, a főnöknő anya különböző szakértőkkel vizsgáltatta meg, akiknek véleménye nagyon kedvezőtlen volt rá nézve.

Isten azonban gondoskodott leányáról: 1675 februárjában a vizitációs apácák elöljárónak kapták a paray-i jezsuiták közül Claude La Colombiére atyát (1641--1682). Rövidesen ő lett Margit-Mária nővér lelkiatyja, és megnyugtatta a kapott kegyelmek valódiságáról. Margit- Mária akkor feltárta előtte a vágyát és a küldetését, mely szerint a Jézus Szíve-tiszteletet kell szélesebb körben terjesztenie. Elmondta nagy látomását, amelyben 1675. június 15-én, Úrnapja oktáváján volt része, amelyben az Úr Krisztus megbízta azzal, hogy gondoskodjék Jézus Szívének ünnepéről. Erről írást is készített, amelyet átadott La Colombiére atyának, aki azt később lelki írásaiban közzé is tette. Június 21-én mindketten felajánlották magukat Jézus Szent Szívének.

La Colombiére atya támogatásával Margit-Mária nővér egy évig nyugodtabb körülmények között élhetett. Ebben az évben halt meg az édesanyja. 1676 szeptember végén La Colombiére atyát Angliába küldték, s amint eltávozott, a nővértársak ellenségeskedései ismét fellángoltak. A tetőpontot akkor érték el, amikor 1677. november 20-án Margit-Mária nővér, engedve a belső indításnak, elmondta nővértársainak azokat a kifogásokat, amelyeket Krisztus mondott neki a kolostor ellen. Emiatt szabályos lázadás tört ki a nővérek között. Végül azonban a kolostort felkavaró félreértések elcsitultak.

1678-ban új elöljárónőt kapott a kolostor Péronne Rosalie Greyfié személyében, aki Annecyből jött. Kiváló apáca volt, s jóllehet hamarosan meggyőződhetett Margit-Mária nővér életszentségéről, mégis kötelességének érezte, hogy komoly próbák elé állítsa és ismételten mélyen megalázza. Margit közben megbetegedett, s amikor a főnöknő két alkalommal is megparancsolta neki, hogy imádságban kérje a felgyógyulását, Margit engedelmeskedett, és fel is épült mind a két alkalommal!

1679 elején La Colombiére atya végre visszatért Angliából. Ott néhány hétig börtönben is volt és megbetegedett. Tuberkulózist kapott, ami aztán a halálát is okozta: 1682. február 15-én halt meg Paray-ban. 1684. március 26-án látott napvilágot Retraite spirituelle (Lelki magábaszállás) című könyve, amely által széles körben ismertté váltak Margit-Mária nővér magánkinyilatkoztatásai is. Ez a könyv nagyban hozzájárult a Jézus Szíve-tisztelet elterjedéséhez. A korábbi ellenségeskedés dacára a könyvet a vizitációs apácák ebédlőjében is felolvasták!

1684 májusában ismét új főnöknőt kaptak a nővérek. Melin anya azonnal maga mellé vette Margit-Mária nővért asszisztensnek. Ezután két évig a novíciák mesternője volt, majd ismét asszisztensi megbízást kapott. E hivatalok lehetővé tették számára, hogy szélesebb körben is megismertesse Jézus Szent Szívének titkát, és egyre jobban felszítsa a lelkekben a Szent Szív iránti tiszteletet, amely hamarosan a többi vizitációs kolostorban is otthont talált. Margit-Mária nővér egész életében meg volt győződve arról, hogy a Jézus Szíve-tiszteletben nagyon jelentős szerepe lesz a jezsuita rendnek.

1689-ben ismerkedett meg egy fiatal jezsuita atyával, Jean Croiset- vel, aki nem sokkal később megjelentetett egy írást Lyonban a Jézus Szíve-tiszteletről. Így Margit-Mária nővérnek megadatott az az öröm, hogy láthatta az általa kezdeményezett jámborsági forma egyre nagyobb körben való terjedését.

Közben azonban az egészsége meggyengült. 1690. október 9-én ágynak dőlt és október 16-án estére meghalt.

Nagyon értékes önéletrajzot hagyott hátra, amelyet 1685-ben írt, s csak a nővérek ügyességén múlott, hogy utolsó betegségében meg tudták menteni, ugyanis meg akarta semmisíteni.

Margit-Mária nővért 1864. április 24-én boldoggá, 1920. május 13-án szentté avatták. Ünnepét 1929-ben vették fel a római naptárba, október 17-re. 1969-ben Antiochiai Szent Ignác miatt egy nappal korábbra, 16- ra helyezték át.

Imádság

Kérünk, Istenünk, áraszd reánk azt a lelkületet, amellyel Szent Margitot oly különlegesen gazdaggá tetted, hogy megismerjük Krisztus minden értelmet felülmúló szeretetét, és beteljünk Isten egész teljességével!