Győri Szent Imre Plébánia
9024 Győr, Szent Imre út 35.
(96) 424 443
gyoriszentimre.iroda@gmail.com

 

Eseménynaptár

Előző hónap Előző nap Következő nap Következő hónap
Év szerint Hónap szerint Hét szerint Ma Keresés Ugrás a hónaphoz
iCal fájl letöltése
Keresztelő Szent János vértanúsága (emléknap)
Csütörtök 29 Augusztus 2019

�829kereszteloErdő Péter
Szentbeszéd az ezeréves Visegrádon
Keresztelő Szent János vértanúságának ünnepén
2009. augusztus 29.
(Mk 6,17-29)

Krisztusban Kedves Testvérek!
Keresztelő Szent János vértanúságának ünnepe van. A mai napon egyben örömmel és tisztelettel emlékezünk meg Visegrád város fennállásának ezredik évfordulójáról. A plébániatemplom védőszentjének tisztelete és pártfogó segítsége, meg a város történelmi azonossága, közösségalkotó ereje szorosan összefüggnek egymással. Tekintsünk hát a mai ünnep bibliai tanításának tükrébe és kutassuk, hogy mit üzen ez az ünnep, és mit üzen Visegrád ezeréves története nekünk, mai magyaroknak.

Keresztelő Szent János vértanúságának elbeszélése Szent Márk evangéliumában az apostolok küldetésének összefüggésében helyezkedik el. Azt jelzi az evangélium olvasóinak, hogy az apostolok és általában a keresztények sorsa sokszor hasonló lehet Keresztelő Szent Jánoséhoz, sőt Krisztuséhoz. Az evangélium hirdetése, a róla szóló tanúságtétel sok lélekben hatékony lesz. Ez azonban nem kíméli meg a keresztényeket a heves ellenkezéstől vagy a hatalmasok haragjától. II. János Pál pápa Veritatis splendor kezdetű enciklikájában erről így tanít: „A vértanúk, s általában az Egyház összes szentjei – az erkölcsi igazság ragyogó fényétől teljesen átalakult élet vonzó és beszédes példájával – a történelem minden korszakát megvilágítják és felébresztik az erkölcsi érzéket. Világos tanúságot téve a jó mellett, eleven váddá lesznek a törvényszegők ellen, és ma is visszhangozzák a prófétai szavakat: ’Jaj azoknak, akik jónak nevezik a rosszat és rossznak a jót, akik világossággá teszik a sötétséget és sötétséggé a világosságot, akik édesnek mondják a keserűt és keserűnek az édeset’ (Iz 5,20)” .

Keresztelő Szent Jánosnak különleges szerepe van az üdvösség történetében, mert ő az előfutár, az a megbízatása, hogy előkészítse a Megváltó útját. Szent Márk evangélista prófétának mondja őt (vö. Mk 11,32), sőt őt tekinti Illésnek, akiben az ősi várakozások az eljövendő Messiás előfutárát látták (vö. Mk 9, 12-13). Jézus mondását idézi: „Illés már eljött, de kényük-kedvük szerint bántak vele, ahogy előre megírták róla” (Mk 9,13; vö. Mt 11,14). Szinte természetes, hogy az Egyház hagyománya nagy tiszteletben tartotta Keresztelő Szent János személyét. Már a korai középkorban Beda Venerabilis az egyháztörténet ókori forrásai nyomán arról tudósít, hogy Keresztelő Szent János testét Szamariába vitték, ott temették el. Julianus kormányzó idejében a pogányok, látván hogy a keresztények nagy tisztelettel zarándokolnak a sírhoz, elrabolták a Szent földi maradványait, majd elégették azokat és a hamvakat szétszórták . Micsoda gyűlölet az, amely még a halála után is így bánik egy ember földi maradványaival!

De térjünk vissza magának a vértanúságnak a történetéhez. Heródesről feljegyzi az evangélium, hogy szívesen hallgatta Keresztelő János szavait és félt Jánostól (vö. Mk 6,20). Megérezte benne az isteni igazság közvetítőjét. Megérezte azt az isteni erőt, amely egyszerre elbűvölő és félelmetes, ha az ember találkozik vele. Vagyis megmozdult valami a lelkében. Szinte már hatása alá került Jánosnak és János igazságának. Pedig ez az igazság számára kemény üzenet volt: meg kellett volna változtatnia az életét, nem élhetett volna abban a kapcsolatban, amelyet a testvérének a feleségével folytatott. És Heródesnek, bár megérezte az igazságot, arra nem volt ereje, hogy aszerint is igazítsa az életét. Sokszor az ember lelkiismeretének elhallgattatása, a lelkiismeret szavának elnyomása nagyobb gonoszságba is sodorhatja a gyönge embert. De Heródes születésnapját ünnepli, mégpedig túlzott pompával, féktelen mulatozással. Ilyen állapotban ki mondhatja el, hogy teljesen ura önmagának? És a hangulat, meg a mulatság megint sodorni kezdi a gyönge embert alaptalan ígéretekbe, bizonytalan kimenetelű esküdözésbe. Hatalmát és nagylelkűségét akarja fitogtatni az emberek előtt, de csak azt bizonyítja, hogy mennyire önállótlan és kiszolgáltatott. Azt mondja az evangélium, hogy a király elszomorodott, amikor Szalóme Keresztelő János fejét kérte tőle (vö. Mk 6,26). Tehát akarata ellenére, lelkiismerete ellenére gyilkosságba keveredik a hangulat nyomása alatt, a presztízs kedvéért, mert erejét akarja fitogtatni azzal, hogy beváltja esküjét. Így lesz nyilvánvalóvá végzetes gyöngesége.

Keresztelő Szent János vértanúsága tehát a prófétai hősiesség története és egyben az evilágon látszólag hatalmas Heródes király gyengeségének drámája is. Keresztelő János pedig kivégzése ellenére, sőt a szenvedésen túl, hatalmassá magasodik. Heródes király, aki kivégeztette, halála után is félt tőle. Olyannyira, hogy amikor Jézus csodáiról hall, ezt mondja: „Ez János, akit lefejeztettem, és aki föltámadt” (Mk 6,16).

Keresztelő Szent János vértanúsága ma is a szívünkhöz szól. Lelkiismeret-vizsgálatra késztet: hallgatunk-e az igazság szavára? Ha megérezzük, mi lenne a helyes, erőt veszünk-e magunkon, hogy meg is tegyük azt, vagy csak siránkozunk, hogy milyen bűnös a világ, hogy mindenki korrupt, hogy az emberek nem teljesítik a kötelességüket, nem vállalják a felelősséget, nem képesek áldozatot hozni sem a jövő nemzedékért, sem a családjukért, sem másokért? Ha csak háborgunk, könnyen megeshet, hogy ugyanolyan, vagy még nagyobb hibába esünk. Hallgatni kell az Isten szavára és meg kell térni, újra és újra változtatni, jobbítani kell az életünket. Ezt pedig mindenki saját magán kezdheti, bármennyire kicsinynek látszik is az ő viselkedésének hatása az egész közösség életében. De az igaz szó és az igaz cselekedet csodálatos erővé válik, amely megújíthatja, felemelheti egy város vagy akár egy egész nép életét. Ebben a lelki megújulásban nem csupán saját erőnkre hagyatkozhatunk. Isten kegyelme segít minket. A halálon úrrá lett Krisztus feltámadása világítja be az életünket, ő megújulásunk reményének forrása is.

A magyar középkorban sok település templomának védőszentjéről kapta a nevét. De másutt is a védőszent ünnepe lett a község vagy a város búcsúnapja, amikor az ott élő vagy az onnan elszármazott emberek összejöttek, együtt kérték védőszentjük pártfogását, és erősítették egymás között a rokonság, a barátság, az összetartozás szálait. Visegrád város mint település talán több is, mint ezer éves. De Szent István király korától fogva történelmünk ezt a várat gyakran említi. I. András királyunk pedig, aki Szent István művét annyi viszontagság, polgárháború és lázadás után megújította, Kijevből hazatérve 1056 táján görög szerzetesek számára alapított itt kolostort. A keleti és a nyugati Egyház közötti szakadás ekkor még friss esemény volt, amely nem hatolt el a keresztény világ pereméig. Hazánkban ekkor keleti és nyugati keresztények békében élhettek együtt. Különös jelentőséget kapott Visegrád vára, amikor 1082-ben Szent László király ide záratta be Salamont. Ennek emlékét hirdeti ma is a híres Salamon-torony. Igazi, nagy jelentőségre a vár akkor emelkedett, amikor 1310-ben a Szent Korona őrzési helye lett. Itt őrizék a Koronát egészen a mohácsi vészig. Tehát valamiképpen Visegrád is, mint Esztergom, Székesfehérvár vagy Buda vára a magyar államiságnak, a magyar nép egész közösségének jelképe.

És éppen ebben az időben, a Szent Korona itteni elhelyezése után alapította Visegrádon Károly Róbert király 1325-ben a Keresztelő Szent János tiszteletére emelt templomot . Károly Róbert itteni királyi palotájában vendégelte meg Európa számos uralkodóját, itt rendezett híres lovagi tornákat, de itt érte Zách Felicián merénylete is. Nagy Lajos azután 1350-ben Budára tette székhelyét. De azért ő maga is, majd később Luxemburgi Zsigmond szívesen időztek ebben a palotában. Mátyás idejében a vízparton és a hegyen elhelyezkedő két várat erős kőfalak kapcsolták össze. Az idelent megépült fényes királyi kastélyt függőkertek, halastavak, szobrok, szökőkutak, üvegházak vették körül. Castelli püspök és pápai követ IV. Szixtusz pápának írt levelében „földi paradicsomnak” nevezte Visegrádot. De persze ezen a földön sem tökéletes boldogság, sem zavartalan állandóság nincsen. Híres politikai foglyok már az Anjou-k és Mátyás korában is itt voltak bebörtönözve, sőt egy időben ide zárták be magát Zsigmond királyt is. Mátyás király pedig itt tartotta fogva többek között Vitéz János esztergomi érseket. A külső virágzás évszázadait hanyatlás követte. A város már 1529-ben török kézre került, s csak Lotharingiai Károly herceg foglalta vissza 1684-ben. Végül az 1700-as évek elején a vár és a paloták maradványait is felrobbantották. A részleges restaurálás csak 1867 után, vagyis a kiegyezést követően indulhatott meg. Jelképes ez az évszám is. Arra utal, hogy a város az egész ország önállóságának a tükre. 
Amikor a mai ünnepen hálát adunk Istennek az ezeréves történelemért, az ezeréves Visegrádért, ezzel ma is egyben köszönetet mondunk népünk életéért és megmaradásáért is. Ha pedig a védőszentnek, Keresztelő Szent Jánosnak a vértanúságára gondolunk, azért imádkozunk, hogy ennek a városnak minden lakója és egész népünk hallja meg lelkiismeretének szavát, kövesse a felismert igazságot, legyen ereje megújulni, Isten akarata szerint, a legnemesebb emberi tisztességben élni akkor is, ha ez sokszor nagy elhatározást kíván és önmagunk legyőzését követeli.

Ehhez kérjük mindannyiunk számára Isten áldását, a Magyarok Nagyasszonyának és Keresztelő Szent Jánosnak közbenjárását. Amen.

RSS feliratkozás

Kövessen bennünket!