Győri Szent Imre Plébánia
9024 Győr, Szent Imre út 35.
(96) 424 443
gyoriszentimre.iroda@gmail.com

 

Eseménynaptár

Előző hónap Előző nap Következő nap Következő hónap
Év szerint Hónap szerint Hét szerint Ma Keresés Ugrás a hónaphoz
iCal fájl letöltése
Kalazanci Szent József

�825Kalazanci_Szent_Jozsef_Élete

Kalazanci József egy tekintélyes észak-spanyolországi családból származott. Már iskolás korában „a kis szent”-nek nevezték. Atyja taníttatta, és a valenciai egyetemre küldte. Itt az egyik unokahúga beleszeretett, és addig üldözte, amíg József el nem hagyta Valenciát, s át nem ment az alcálai egyetemre.

1583-ban szentelték pappá. Néhány évig káplán volt az urgeli egyházmegyében, majd püspöke megtette az egyházmegye trempei részének helynökévé. Feladata elsősorban fizikailag volt nehéz, mert a terület plébániáit a Pireneusok úttalan hegyei és völgyei miatt nagyon nehéz volt megközelíteni. Ő azonban minden nehézség ellenére végiglátogatta a plébániákat és sok visszaélést sikerült megszüntetnie. Püspöke annyira elégedett volt a munkájával, hogy kinevezte általános helynökévé.

Úgy tűnt, hogy József pályája zavartalanul ível fölfelé, ő azonban a szíve mélyén érezte, hogy Isten másra hívta, nem az egyházkormányzati pályán való állandó emelkedésre. Ezért 1592-ben lemondott állásáról, atyjától örökölt tekintélyes vagyonát eladta, árát szétosztotta a szegények között, majd elköltözött Rómába.

Öt éven át egykori egyetemista társa, Asciano Colonna házában lakott. Naponta éjfélkor felkelt és még pirkadat előtt végigjárta a hét főtemplomot. Ahol csak tudott, segített a szegényeken és a betegeken. Az 1595. évi járvány idején Lellisi Szent Kamillal (lásd július 14-én), akihez bensőséges barátság fűzte, fáradságot nem kímélve enyhítették a nyomorúságot.

Hamarosan felfigyelt rá, milyen sok gyermek csavarog otthontalanul és magára hagyottan Róma utcáin. Szemmel láthatóan senki nem törődött velük. József ezért belépett egy hitoktató egyesületbe, melynek tagjai vasárnaponként és ünnepeken katekézist tartottak gyermekeknek és felnőtteknek, de hamarosan be kellett látnia, hogy a gyermekek alapvető problémáját ez nem oldja meg.

Az iskolázás akkoriban elég költséges volt. Józsefet pedig egyre inkább az a kérdés foglalkoztatta, hogyan lehetne ezeket a szegény gyermekeket rendszeres, mindennapos iskolázáshoz segíteni. Először a római plébánosokhoz fordult, és kérte, engedjék meg, hogy ezek a szegények is járhassanak a plébániai iskolába. A plébánosok nem zárkóztak el, csak azt kérték, hogy ennek fejében a város emelje meg az iskolák számára nyújtott támogatás összegét. Ezt pedig a városi tanács, a szenátus elutasította.

Ekkor József a szerzeteseknél zörgetett tervével. Előbb a jezsuitákat, majd a domonkosokat kereste fel, de mindkét rend azt a választ adta, hogy már túl vannak terhelve meglévő feladataikkal is, egy ilyen újabb vállalkozásban nem tudnak érdemleges segítséget nyújtani.

József ekkor belátta, hogy más választás nincs, neki magának kell megpróbálnia megoldást találni. Don Antonio Brendani, a Szent Dorottya- templom plébánosa rendelkezésére bocsátott két termet, s megígérte, hogy maga is segíteni fog a tanításban. További két pappal, tehát négy „tanerővel”, 1597 novemberében megnyílt a Szegény Gyermekek Ingyenes Iskolája, a Schola Pia.

Néhány hét múlva már száz gyermek szorongott a két teremben, és a számuk egyre nőtt. Így Józsefnek hamarosan több papot is segítségül kellett hívnia a tanításhoz. Két év múlva már egy egész házat béreltek. Ekkor elbúcsúzott addigi vendéglátójától, és a többi tanítóval az új épületbe költözött, ahol az ő irányítása mellett a tanító atyák közösségi életet éltek.

További két év alatt a növendékek száma hétszázra nőtt, ezért 1602- ben a termek számát ismét növelniük kellett. Mikor az iskola udvarán harangtornyot állítottak és feltették a harangot, József leesett a létráról és eltörött a lába. A törés rosszul forrt össze, ennek következtében haláláig fájt a lába és sántított. De a testi fájdalom semmi volt ahhoz képest, amit lélekben kellett elszenvednie élete második felében.

VIII. Kelemen pápa rendszeresen fedezte az iskola kiadásainak egy részét. Közben pedig annyira terjedt iskolájuk jó híre, hogy módos családok is kezdték oda járatni a fiaikat. Emiatt más iskolák vezetői féltékennyé lettek, irigykedni kezdtek a piaristákra. Az intézetet megrágalmazták a pápánál, aki váratlanul két bíborost küldött ki ellenőrzésre. A vádak alaptalansága hamarosan kiderült, s az eredmény épp az ellenkezője lett, mint szerették volna a rágalmazók: a pápa személyes oltalmáról biztosította az intézetet. Néhány évvel később az eset ugyanúgy megismétlődött V. Pál pápával, de akkor az eredmény úgy módosult, hogy a pápa megkettőzte az évi támogatás összegét.

1611-ben József iskolájában már ezer növendék tanult, köztük sok zsidó fiú, akiket maga József hívott meg az iskolába. Most már olyan helyzetben voltak, hogy megvásárolhattak egy nagy házat. Nem sokkal később Rómán kívül is egymás után nyíltak a piarista iskolák nemcsak Itáliában, hanem Európa más országaiban is. A társulatot a Kegyes Iskolák Rendjének (Ordo Scholarum Piarum), vagy röviden Piaristák rendjének nevezték el, és József lett az első általános rendfőnök.

Utolsó éveiben egy nagyon kemény próbatét várt Józsefre: Felvételét kérte a rendbe egy Mario Sozzi nevű pap, akiben -- mint hamarosan a felvétele után kiderült -- olyan nagy hatalomvágy élt, hogy mindenáron ő akart a rendfőnök lenni. Baráti körének befolyásával és gyalázatos rágalmaival elérte, hogy Józsefet megfosztották a rendfőnöki tisztségtől. Ezzel a rend méltatlan és avatatlan kezekbe került, és Józsefnek számtalan megaláztatást és súlyos meghurcoltatást kellett kiállnia. Az ügy azzal végződött, hogy X. Ince pápa 1646-ban feloszlatta a rendet.

Mindezen lelki gyötrelmek sem tudták megháborítani a szent belső békéjét. Halálos ágyánál pedig kiderült, hogy a nép milyen tisztelettel nézett föl rá: végeláthatatlan sorokban jöttek az emberek a betegágyához, hogy még egy utolsó áldást kapjanak tőle. Miként József előre megjövendölte, az intézményt nyolc évvel a halála után ismét szerzetesrend rangjára emelték, őt magát pedig 1727-ben szentté avatták. Ünnepét 1769-ben vették fel a római naptárba, augusztus 27- re. 1969-től augusztus 25-én ünnepeljük.


Legendáiból

Ezt a szent papot, aki kora nevelési hiányosságait annyira megérezte és olyan jóságosan tudott rajta segíteni, általában úgy szokták ábrázolni, mint a kereszt alatt álló öregembert, aki második Jóbként türelemmel visel minden szenvedést, amit rámért az Úr.

Mario Sozzi 1630-ban lépett be a piarista rendbe, Nápolyban. Ám hamarosan megmutatkozott, hogy egész alkata nem a szerzetesi életre való: ami benne eleinte lelkesedésnek és buzgóságnak látszott, az nem volt egyéb, mint büszkeség és érvényesülési vágy. Sozzi ismerős volt a Szent Officiumban, és szoros barátságban volt többek között egy másik becsvágyó pappal, Cherubinival, akinek ugyancsak befolyásos pártfogói voltak. Sozzi célba vette a rendfőnökséget, és elkezdte híresztelni Józsefről, hogy öreg, már képtelen munkaköre ellátására, és rágalmazta, ahol csak tudta. Hamarosan elérte, hogy őt nevezzék ki tartományfőnöknek. De ez nem volt elég, neki a rendfőnökség kellett.

Cesarini bíboros, aki a piarista rend protektora volt, segíteni akart Józsefnek, ezért lefoglalta Sozzi iratait, hogy igazolni tudja feltevését, mely szerint Sozzi minden vádaskodása merő rágalom. De Sozzi ellencsapást mért Józsefre, mivel a lefoglalt iratok között volt néhány olyan dokumentum is, amely a Szent Officiumból származott, és most bevádolta Józsefet ennél a hatóságnál, jóllehet soha semmi dolga nem volt a Szent Officiummal. Mégis kiadták ellene a letartóztatási parancsot, és a nyolcvanhat éves öregembert, az érdemekben gazdag papot közönséges bűnözőként hurcolták végig Róma utcáin.

Ártatlansága természetesen hamarosan napvilágra került, de a vádlónak annyit sikerült elérni, hogy a rendfőnökségről leváltották, és őt nevezték ki József helyére. Kinevezték rendi vizitátorrá a jezsuita Pietrasantát, aki fejébe vette, hogy a piarista rendet eltünteti az Egyházból. És valóban, a rend minden iskolájával együtt hamarosan a sír szélére került. Az öreg, tiszteletreméltó rendalapítót szüntelenül gyalázták és bántották, ő pedig minden próbatét közepette nyugodt odaadással engedelmeskedett, hiszen rendi elöljárói parancsoltak neki. Azoknak az atyáknak is, akik kitartottak mellette, állandóan az engedelmességet ajánlotta, és azt szokta mondani: „Oktalanság elakadni a másodlagos okoknál, és nem Istenre tekinteni, aki minden történésnek az első oka, és mindent a javunkra akar.”'

Amikor Sozzi meghalt, Cherubini lett az utóda. Gáncsoskodásai azonban nemsokára köztudottá váltak, és el kellett hagynia Rómát. Halála előtt kiengesztelődött Józseffel, akinek olyan sok bajt okozott. Közben Pietrasanta is meghalt, de volt még egy nagy ellenség, egy nő: Olympia, a pápa egyik rokona. Mivel piarista gyóntatóját elhelyezték Rómából egy másik városba, vad gyűlöletet táplált a rendfőnök Józseffel szemben. Mindenkivel szövetkezett a piaristák ellen, és sikerült is elérnie rokonánál, a pápánál, hogy feloszlassa a rendet.

Ekkor úgy tűnt, hogy a kilencven éves József egész életműve semmivé lett. Mikor hírét vette, csak annyit mondott: „Az Úr adta, az Úr elvette. Legyen áldott az Úr neve!” Nem csoda, ha az emberek úgy beszéltek róla, mint második Jóbról.


Imádság

Istenünk, ki Szent József áldozópapot a határtalan szeretet és türelem ajándékával tetted képessé arra, hogy egész életét az ifjúság nevelésének és tanításának szentelje, kérünk, engedd, hogy akit bölcs tanítómesterként tisztelünk, kövessük is az igazság szolgálatában!

RSS feliratkozás

Kövessen bennünket!