Élete

Aranyszavú Szent Péter születésének nem tudjuk a pontos idejét. Valószínű, hogy kevéssel 400 előtt látta meg a napvilágot, Forum Corneliiben (Imola). A város püspöke, Cornelius vezette el jó atyaként a papságra. Még 430 előtt Ravenna püspöke lett.

Ez a város az 5. század elejéig nem játszott jelentős szerepet, de ekkor virágzásnak indult. A nyugat-római császárok a 4. század közepétől főleg Milánóban székeltek. Amint megkezdődött a népvándorlás, a császári udvar nem volt ott biztonságban. A gótok betörtek a római birodalomba, ezért az akkori császár, Honorius (395-- 423) miniszterének és fővezérének, Stilichónak tanácsára úgy határozott, hogy székhelyét áthelyezi Ravennába. 404-től tehát itt élt a császár, mert a várost a szárazföld felől mocsár vette körül, így könnyen meg lehetett védeni.

Ezzel Aranyszavú Szent Péter a birodalom nyugati fővárosának lett a püspöke. Ennek messzemenő következményei lettek. Míg Ravenna 430 körül fővárosi rangra nem emelkedett, egyszerű püspöki székhely volt, amelynek létét a 2. századtól lehet kimutatni. De azáltal, hogy császárváros lett, amint ez ötven évvel korábban Konstantinápolyban is történt, a ravennai püspök rangját is emelni kellett. Ennek jegyében Ravenna püspökének joga lett, hogy a szomszédos egyházmegyék (Faenza, Forli, Bologna, Modena, Voghenza) püspökeit, akik eddig Milánóhoz tartoztak, fölszentelje. Ugyanakkor maga Ravenna továbbra is Róma kötelékében maradt, ez azt jelentette, hogy a ravennai püspököt csak a pápa szentelhette föl.

431-ben Kürrhosz püspöke, Teodoretosz, az antiochiai teológiai iskola vezetője levelében Róma, Milánó, Aquileia és Ravenna püspökéhez fordult, mert nem volt megelégedve azzal, hogy az efezusi zsinaton (431) Máriát ,,Istenszülő''-nek nevezték; ő úgy gondolta, hogy Máriát legfeljebb ,,Krisztus-szülő''-nek lehet mondani. Ez már annak volt a jele, hogy Ravenna rangja emelkedett.

Péter püspök olyan magatartást tanúsított a császári ház iránt, mint 60 évvel azelőtt Ambrus püspök Milánóban vagy a kortárs konstantinápolyi püspökök. Püspöksége idején az elszánt Galla Placidia, Nagy Theodosius császár lánya és a névleg uralkodó III. Valentinianus császár anyja volt a kulcsszemélyiség Ravennában. Valójában ő uralkodott. 427-től folyamatosan Ravennában élt, és hamarosan megváltoztatta a város arculatát. Amikor Konstantinápolyból Ravenna felé hajózott (427), hogy a nyugat-római birodalom fölött az uralmat átvegye, a tengeren veszélybe került, fiával, Valentinianusszal és ennek menyasszonyával, II. Theodosius császár lányával együtt. Ebben a helyzetben fogadalmat tett, hogy ha megmenekülnek, templomot épít Ravennában és Szent János oltalma alá helyezi. Ezt a templomot, amely ma is áll, Péter püspök szentelte fel; valószínű, hogy az apszisban eredetileg ott volt a képe is.

Más templomok is épültek Péter püspöksége idején. Biztosan tudjuk, hogy ő helyezte el a Galla Placidia-mauzóleum melletti San Vitale- templom alapkövét; ugyanígy azt is, hogy Ravenna elővárosában és kikötőjében (Classis) plébániatemplomot építtetett (ez nem azonos az ismert Szent Apollinaris-templommal!), anélkül, hogy ennek az önálló városnak külön püspököt szentelt volna. De az érseki palota szép kápolnája nem az ő nevéhez fűződik, hanem egy másik Péter püspökéhez. Mindamellett nem egészen egyértelmű, hogy a ravennai egyházi építkezések miként kapcsolódtak egy-egy püspökhöz, mert a 9. századból való Agnellus-féle Püspöki könyv számít fő forrásnak, de ennek adatai nem mindig megbízhatók. Annyi azonban tény, hogy 751-ben, amikor a frankok elfoglalták, Ravennának több mint hatvan temploma volt.

Egyébként Péternek Agnellus adta a Chrysologus, 'Aranyszavú' nevet, követve az antiochiai példát, ahol János papot, a későbbi konstantinápolyi püspököt ékesszólása miatt Chrysostomus, 'Aranyszájú'- nak nevezték.

Péter egy másik alkalommal is belebonyolódott a keleti egyházban a kérdés körül folyó teológiai vitába, hogy Jézus Krisztusban az istenség és az emberség milyen viszonyban van egymással. Konstantinápolyban Eutüchész archimandrita (főapát) az alexandriai véleményt képviselte, amely szerint a megtestesülés után Jézus Krisztus egy új ,,istenemberi'' természetnek lett a birtokosa. 449-ben Róma és Ravenna püspökeihez fordult a kérdés eldöntéséért. Péter azt válaszolta, hogy az ilyen nehéz és fontos kérdésekben Róma az illetékes, mert ott székel Péter, akire Jézus Krisztus Egyházát építette. Róma püspöke, Nagy Szent Leó (440--461) egyértelműen elvetette Eutüchész álláspontját.

Aranyszavú Péternek mintegy 180 beszéde maradt fenn. Stílusa tömör volt és megfelelt az ókori szónoklás szabályainak. Nem beszélt tovább, mint egy negyedóráig. Forró nyári napokon nem beszélt. Nagypénteken pedig azért hallgatott, ,,mert eltemették a Szót''. Beszédei, mivel arra törekedett hogy a nép megértse, szemléletesek voltak. A korabeli ízlésnek megfelelően sok görög szót használt. A hit és erkölcs tanítása terén kifejtett tevékenységéért Aranyszavú Pétert 1729-ben az egyháztanítók sorába emelték. Halálának pontos idejét nem tudjuk. Utolsó beszédeiben háborús veszedelemre, járványra, hadifoglyok tömegeire utal. Lehetséges, hogy a hunok betöréséről (450) beszélt.

A ravennai egyház 9. századi Püspökkönyve szerint Szent Péter Ravenna mellett nem december 2-án, hanem július 31-én halt meg. Ünnepét 1729-ben vették fel a római naptárba, december 4-re. 1969-ben áthelyezték július 30-ra.

Legendáiból, beszédeiből

Aranyszavú Szent Péterről saját szavai és a későbbi följegyzések alapján alkothatunk képet. A hagyomány megőrizte, milyen sajátos módon látta el püspöki feladatait.

Amikor Ravenna püspöke meghalt, utódot választottak, majd útra kelt Rómába egy küldöttség, hogy a jóváhagyást megszerezze és kérje a fölszentelést. Ezekben a napokban épp ott volt Rómában Imola püspöke diákonusával, Péterrel. Sixtus pápa pedig álmában látta Szent Pétert és tanítványát, Apollinarist, Ravenna első püspökét. Egy fiatalembert mutattak neki azzal, hogy Isten őt akarja ravennai püspöknek. Másnap megjelent a császárváros küldöttsége, de a pápa nem hagyta jóvá a választásukat, mert a jelölt nem hasonlított arra, akit álmában látott. Az egész küldöttséget szemügyre vette, de nem volt senki, akinek arca hasonlóságot mutatott volna. Erre Imola püspökét is maga elé rendelte a kíséretével. Alighogy meglátta Pétert, örömmel felkiáltott: ,,Ő az! Őt rendelte a Gondviselés Ravennába püspöknek!'' Péter megijedt, a küldöttség csodálkozott, de amikor a pápa elmondta álmát, elfogadták döntését.

A karizmatikus szónok csakhamar megnyerte hallgatói szívét; sokakkal megesett, ami Ágostonnal Ambrus szószéke közelében: a szavak behatoltak a lélekbe, és a hallottakat nem lehetett semmibe venni, akarva-akaratlan hatottak: irigységgel telt udvaroncok vetélytársaikat előnyben részesítették; zsugoriak és fösvények szétosztották gyűjtött javaikat a szegények között. Vége szakadt az erkölcstelen játékoknak és táncoknak, a halódó antik világ e kísérőjelenségeinek. Tévtanok hívei megtértek és felvételüket kérték az Egyházba. Egy nap -- amint olvashatjuk -- a szószéken elhagyta a hangja: a túlzott erőfeszítéstől megbénultak a hangszalagjai. A nép hangosan feljajdult a templomban, és nem akart lecsillapodni. Sokan a nyolc hónap alatt, míg nem hallhatták, annyira szomorúak voltak, mintha személyes gyász érte volna őket.

Néhány részlet Aranyszavú Szent Péter beszédeiből:

A hazatért tékozló fiúval ezt mondatta: ,,Mindent elveszítettem, amit csak egy fiú elveszíthet, de az Atya abból, ami őt Atyává teszi, semmit nem veszített el.''

Az évvégi népünnepélyek túlkapásai ellen így emelt szót: ,,Aki az ördöggel mulat, az nem ünnepelhet Jézus Krisztussal.''

Szentelése évfordulóján elmondta, hogy szerinte milyennek kell lennie a püspöknek: ,,Jól együtt kell működnie az állam vezetőivel, az öregek iránt tisztelettel kell viseltetnie, a fiatalokat jósággal és szeretettel kell megnyernie, a paptestvéreket és a gyerekeket pedig szeretnie kell; mindenben Krisztus szabad szolgájának kell bizonyulnia.''

A Miatyánkról ezt mondta egyik beszédében: ,,Krisztus azért tanított meg röviden imádkozni, mert gyorsan meg akarja adni, amit kérünk... Menjünk hát, gyermekeim, ahova az irgalom szólít, a szeretet vonz, a vágy hív! Istent, az Atyát érezze a szív, mondja a nyelv, szólítsa a lélek és minden, ami bennünk van, legyen nyitva kegyelmének, s ne a félelemnek, mert a bíró Atyává változott, s nem azt akarja, hogy féljük, hanem hogy szeressük.''

Imádság

Istenünk, ki Aranyszavú Szent Péter püspöködet a megtestesült Ige apostolává tetted, közbenjárására kérünk, engedd, hogy üdvösséged misztériumait a szívünkben szüntelenül szemléljük, és tetteinkkel tanúságot tegyünk róluk!

Forrás: Diós István: A szentek élete