Élete:

Goretti Mária szüleinek volt néhány hold földjük Corinaldóban, de ebből a család nem tudott megélni. Elköltöztek hát, és Nettunótól 11 kilométerre, Ferriere di Concában egy özvegy emberrel, Serenellivel és ennek fiával közösen béreltek egy kisebb birtokot. A vidék azonban mocsaras volt, és alig telt el egy év, Mária édesapját elvitte a malária. A hatgyermekes özvegy nem tehetett egyebet, ott maradt, és továbbra is fenntartotta a bérletet. Mária volt a testvérek közül a legidősebb, ő segített neki a legtöbbet. Ellátta a háztartást, és vigyázott a kicsikre, amikor édesanyja a nagyobbakkal kinn dolgozott a mezőn. A részeges Serenellinek és a fiának is ő volt kénytelen főzni.

Ez a fiú, akit Alessandrónak hívtak, először szép szóval próbálta megnyerni magának Máriát. Amikor ez nem sikerült, kétszer is megkísérelte, hogy erőszakhoz folyamodjon, de Mária ereje végső megfeszítésével kiszabadította magát a keze közül. A következő hét szorongásban és félelemben telt Mária számára. Kérte édesanyját, ne hagyja soha magára, de az nem vette komolyan a dolgot, és megszidta érte. Mária nem tudta, hogyan magyarázza el a helyzetet az édesanyjának, mert Alessandro megesküdött, hogy ha csak egyetlen szóval is elárulja, megöli. Serenelli és Mária édesanyja közt amúgy is feszült volt a viszony, s Mária nem akarta édesanyja helyzetét tovább nehezíteni. Hallgatott hát, de annál többet imádkozott -- mennyei Édesanyja segítségét kérve. Már nem volt gyermek, tudta, miről van szó.

Így érkezett el 1902. július ötödike. Szombat volt. Az idő dél felé járt, és Mária egyedül volt otthon. Alessandro megtámadta. Amikor nem akart vele bemenni a hálószobába, a fiú megragadta, szájára tapasztotta a kezét, és bevonszolta a maga hálófülkéjébe. Mária kapálódzott, és egyre ismételte: ”Nem, nem, az bűn, Alessandro, elkárhozol érte!” Amikor Alessandro látta, hogy nem bír vele, fölkapott egy éles, hegyes kést és szúrni kezdte. Tizennégy mély sebet ejtett Márián. Végül felfigyeltek a szomszédok, és odasiettek.

Ez csak a kiteljesedése, a koronája volt Mária fiatal életének. Hogy azt tudta gyilkosa keze közt mondani: inkább meghal, semmint súlyos bűnt kövessen el, nem volt előzmény nélkül. Nem sokkal előbb így beszélt: „Mama, inkább öljenek meg, mint úgy beszéljek” (tudniillik ahogy előzőleg a kútnál az egyik szomszéd lányt hallotta beszélni). Épp öt héttel korábban volt Mária elsőáldozó. S aznap reggel, amikor Alessandro megtámadta, még örömmel újságolta barátnőjének, Teréznek: „Holnap megyünk Campomortóba -- alig várom a szentáldozást!” Az édesanyja pedig azt mondhatta róla: „Mária mindig, mindig, mindig engedelmeskedett nekem!”

Alessandro Serenelli később maga is tanúsította, hogy esős napokon vagy amikor kevesebb volt a munka, s akadt egy-egy szabad órája, mindig a rózsafüzért látta Mária kezében. Barátnője, Teréz pedig így nyilatkozott: „Lehetett látni, hogy olyan lány volt, aki különösképpen vonzódott a Megváltóhoz”.

A szentáldozás és az utolsó hetekben átélt sok szorongás kiteljesítették kegyelmi életét, és megérlelték a vértanúságra. Hogy miként gondolkodott, és a szíve mélyén mi rejlett, azt megmutatta életének utolsó huszonnégy órája:

Amilyen gyorsan csak lehetett, beszállították a nettunói kórházba, és kétórás műtéttel próbálták megmenteni. Mária mindvégig öntudatánál volt, s egyre csak Jézust és Máriát szólongatta. Amikor kérdezték, megbocsát-e gyilkosának, ezt válaszolta: „Megbocsátok, és az égben imádkozni fogok a megtéréséért. Jézus kedvéért, aki a kereszten megbocsátott a bűnbánó latornak, azt akarom, hogy ő is ott legyen a közelemben a paradicsomban.” Seblázában újra meg újra átélte az Alessandróval vívott küzdelmet. Lelkülete egészen feltárult, a szavai tudatalattija mélységeiből törtek fel. Egyre csak azt kiabálta: „Ne tedd Alessandro, mert bűn és elkárhozol miatta!”

Másnap, 1902. július 6-án, vasárnap Mária meghalt. A szocialista városi tanács csináltatott neki koporsót.

Alessandro Serenellit 30 évi kényszermunkára ítélték. Az első éveket megkeményedett szívvel töltötte el, a bánatnak semmi jelét nem adta. Aztán egy éjszaka megjelent neki álmában Mária. Virágot szedett és odanyújtotta neki. Ettől teljesen megváltozott -- fogolytársai példát vehettek róla. 26 év börtön után 1928 karácsonyán hazaengedték. Első útja Mária édesanyjához vezetett, mert bocsánatot akart kérni. Ennek jegyében karácsony este bekopogott Corinaldóban a plébániára, ahol Mária édesanyja házvezetőnő volt. Ezt a választ kapta: ,,Ha isten megbocsátott neked, én hogyne bocsátanék meg?'' És a karácsonyi misén együtt vették magukhoz az Úr szent Testét, aki mindenkinek mindent megbocsát.

Huszonkét évvel később, 1950. június 24-én XII. Pius pápa szentté avatta Máriát. Először fordult elő az Egyház történetében, hogy az ünnepre félmilliónál is több ember gyűlt össze meg a Szent Péter téren. S az is először fordult elő, hogy egy édesanya megérte és jelen lehetett gyermeke szentté avatásán.

Példája

1950. június 24-én este a Szent Péter téren hatalmas tömeg várta Goretti Mária szentté avatását. A néma csendben egyszer csak felhangzott a hangszórókban a pápa hangja:

„Ennek a ragyogó nyári napnak az estéjén a népnek egy egyszerű, szerény gyermeke az Egyház részéről olyan megtiszteltetésben részesül, amilyennél nagyobb megtiszteltetés nem is érhet senkit; mégpedig olyan különlegesen ünnepélyes keretek között, amilyenre az Egyház történetében még nem volt példa; itt, a Szent Péter-templom előtt, ezen a roppant téren, amely szinte árasztja a fenséget, akkora hívő tömeg jelenlétében, amekkorát még egyetlen szentté avatás alkalmából nem jegyeztek fel.

Miért lesz könnytől fátyolos a szemetek, amikor azt olvassátok vagy halljátok, hogy ez a leány csak néhány évet élt? Ez az élet még a váratlan és erőszakos halál ellenére is oly egyszerű és oly tiszta, annyira a szemünk előtt áll, hogy csak az evangéliumi történetek közül lehet valamelyikkel összehasonlítani. Mivel hódította meg Goretti Mária ily gyorsan a szíveteket, hogy szinte máris kedvenc szentetek lett?”

A pápa kérdésére Goretti Mária élete és halála egyértelmű választ ad. Ez a bátor leány, aki egészen szegény körülmények között élt és sem írni, sem olvasni nem tudott, századunk elején azt volt hívatva tanúsítani, hogy a tisztaság lehetséges, és olyan érték, amely minden áldozatot megér.

Amikor az édesapát elragadta a halál, és az édesanya nem tudta, ha mégoly keményen dolgozott is, képes-e a hat gyermeket felnevelni, az akkor 10 esztendős Mária így vigasztalta: „Ne félj, mama, hiszen már nagyok vagyunk, s a jó Isten majd ad nekünk egészséget, gondot visel ránk és megsegít bennünket. Megélünk!”

Mária vértanúhalála után az édesanyja tanúsította: „Akarattal soha nem okozott nekem szomorúságot. Ha mégis előfordult, hogy valamilyen akaratlan mulasztásért, ha nem szolgált is rá, megszidtam, nem sértődött meg, nem kellett kiengesztelni, hanem nyugodt maradt, továbbra is figyelmes volt, egyetlen arcizma sem rándult.”

De a legszebb bizonyítványt mégis gyilkosa, Alessandro Serenelli állította ki róla, amikor később így nyilatkozott: „Csak jónak láttam, aki mindig engedelmeskedett a szüleinek. Istenfélő volt, komoly, nem olyan könnyelmű és szeszélyes, mint a többi lányok. Az utcán mindig szerényen viselkedett, és csak arra volt gondja, amivel megbízták. Bármi ruhadarabbal beérte, amit az édesanyja csinált, vagy valakitől ajándékba kapott. Szülei példája szerint istenfélő volt, megtartotta az Isten parancsait, nem mondhatom, hogy valaha is rajtakaptam volna vétken. Soha nem hallottam hazudni. Kerülte a rossz társaságot, úgy, ahogy az édesanyja meghagyta neki.”

Imádság

Istenünk, ki az ártatlanság szerzője és a szüzesség kedvelője vagy, és szolgálódnak, Goretti Szent Máriának egész fiatalon megadtad a vértanúság kegyelmét, kérünk, az ő közbenjárására add meg, hogy állhatatosak legyünk parancsaid megtartásában.

Forrás: Diós István: Szentek Élete