„Urunk születése: Karácsony” – P. Szabó Ferenc SJ elmélkedése Karácsony ünnepére


„Szeretteim! Ma született a mi üdvözít͑nk, örvendezzünk! Nem szabad szomorkodnunk akkor, amikor az élet születését ünnepeljük; annak az életnek a születését, aki kioltotta bel͑lünk a haláltól való félelmet, és ígéretével az örök élet ör_¶mét oltja belénk.” Így kezdi Nagy Szent Leó pápa egyik karácsonyi beszédét, megjelölve a keresztény öröm forrását. Mindig nagy öröm, ha egy gyermek születik, ha új élet indul el, kibontakozik. A megtestesült Isten Fia maga az Élet, isteni életünk forrása, ajándékozója. Az istenfiúság kegyelmét közli Lelke által: a Benne hívők Isten fogadott gyermekei, az örök élet várományosai. (Róm 8, 12-17)


Karácsonykor minden pap három szentmisét mutathat be. Az éjféli misén felolvassuk Lukács evangéliumából a Jézus születéséről szóló híradás első részét, a Pásztorok miséjén folytatását a betlehemi pásztorok imádásáról, végül az ünnepi mise alatt Szent János evangéliumának prológusát az Ige megtestesüléséről. Most a János-evangéliumról elmélkedünk.


A megtestesült Igében „élet volt, és az élet volt az emberek világossága.” A megtestesült Ige a világ Üdvözítője Élet és Világosság. Ezt Jézus maga is kijelenti: „Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet.” „Az Ige az Atya ölén Igazság és Élet, testet öltve utunkká lett” (Szent Ágoston). Ő a teljes Igazság és a fogyhatatlan Élet: az emberek világossága. „Az igaz Világosság, aki megvilágosít minden embert.”


De Szent János az örömhírbe az üdvösség drámájáról szóló megrendítő üzenetet szövi: „A világosság a sötétségben világít, de a sötétség nem fogta föl.” ˊ €žA világ ő általa lett, mégsem ismerte föl őt a világ. Tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be.” A hitetlen világ, a bűn sötétségében élő emberek nem ismerték fel Jézusban az Atya küldöttjét, a megígért és várva várt Messiást.


 Pedig csak azok számára Üdvösség és Élet, akik hittel befogadják Őt. Akikben titokzatos módon – a kegyelem révén – megszületik a betlehemi Gyermek. „Mindannak, aki befogadta, hatalmat adott, hogy Isten fiává (gyermekévé) legyen, - annak, aki hisz Benne.”


Karácsonykor lélekben leborulunk az isteni Kisded jászolya előtt: imádjuk Őt, hálát adunk azért hogy eljött közénk, vállalta embersorsunkat és meghalt értünk. Kérjük, hogy vil_¡gosítsa meg azokat a milliókat, akik még sötétségben tapogatódzva keresik az élet értelmét, az üdvösséget. Mindenekelőtt magunk számára kérjük a hitet, amely reménységünk megalapozója. Mi, hívők, tudjuk, „hogy Isten Fia eljött, és érzéket adott nekünk, hogy megismerj_¼k az igaz Istent. Ezzel az ő igaz Fiában, Jézus Krisztusban vagyunk: ő az igaz Isten és az örök Élet.” (1Jn 5, 21)


Elmélkedésünket fejezzük be Prohászka Ottokár püspök egyik karácsonyi naplójegyzetével: „Szent édes karácsony! Édes Jézus! Hogyan bírja el idegzetem, hogy ezt a mondatot kimondom. Ez a gyermek Isten? Villanyáram, mely minden vezetéket eléget. Nem bírjuk el! Beszakad a lelkünk alatta. Pedig ez az Isten Fia; egylényegű az Atyával! Ő mondja meg, mit akar a kis gyönge test, a gyermek szíve, s kisded tehetetlensége…A mi hitünk, hogy barlangban Isten született. A mi nagy fölemeltetésünk, hogy belénk oltódott, hogy megnemesített: emberséget, embert, édesanyát, gyermeket, csal_¡dot, s örök szent vágyat, azt, mellyel Isten s a végtelen felé nézünk. Az a nagy erdő, mely csupa törzs volt korona nélkül, nem tudott kihajtani; vagy ha tudott, letört az ág, s az új életvágy s életkiindul_¡s égő s élő kín lett. Rózsa volt, melynek tövisei nem a száron, hanem a virág szirmai közt voltak, hogy ezeket széthasogassák. Önmarcangolók, önkínzók voltunk… Ah édes kis ág, oltóág, új élet!” (Naplójegyzetek 3, 273-274.


(Lk 2, 1-14; Jn 1, 1-18)


 
Vatikáni Rádió