„Szeressétek egymást!” - P. Szabó Ferenc SJ elmélkedése Szentcsalád vasárnapjára

(Kol 3, 12-21)
A Karácsony nyolcadába eső vasárnap Szentcsalád ünnepe. A szentleckében Szent Pál a Kolosszeiekhez írt levelének kijelölt szakaszában előbb egyetemes buzdítást a keresztény életre. A felsorolt erények: szívbeli irgalom és jóság, türelem, egymás elviselése, kölcsönös megbocsátás után kiemeli a leglényegesebbet: a szeretetet, hiszen ez a többi forrása: „Mindezen fölül pedig szeressétek egymást, mert ez a tökéletesség köteléke! (…) Énekeljetek hálás szívvel zsoltárt, himnuszt és szent dalokat Istennek. Bármit szóltok és tesztek, mindent az Úr Jézus nevében tegyetek s adjatok hálát Istennek, az Atyának.” - Ezután következik a rövid intés az asszonyoknak, férfiaknak, gyermekeknek, atyáknak, - a szeretetre és az engedelmességre. Nyílván ez különösen is szól Szentcsalád ünnepére, amikor az Egyház Jézus, Mária és József életpéldáját állítja hívei, főleg a családok elé eszményi példaképnek.

Eszményi példaképek, főként ha a mai valóságra: a házasság és a család válságára, házastársi hűtlenségekre gondolunk. Ferenc pápa Evangelii gaudium k. buzdításában (66-67) felhívja a lelkipásztorok figyelmét a házasság súlyos válságára is. A házassági kötelékek gyengülése különösen is aggasztó a családban, a társadalom alapsejtjében; a házasságot kezdik úgy látni mint egyéni ízlések és érzelmek szerint alakuló formaságot: szerelmi érzésből születik, meghatározásánál fogva ideiglenes, a házasulandók nem kötelezik el magukat egy egész életre. A pápa itt hivatkozott a francia püspökök egyik dokumentumára. Mindennek kedvez a posztmodern individualizmus és a globalizációs légkör, amely gyengíti a személyközi kapcsolatokat, igazi természetétől megfosztja a családi kötelékeket. A lelkipásztori tevékenységnek erősítenie kell a személyközi kapcsolatokat, a viszályok helyett elősegíteni egymás tiszteletét és a kölcsönös szeretetet, hogy „egymás terhét hordozzák” (Gal, 2), hidakat építeni, gyógyítani a sebeket, védeni a jogokat, nemes célokra törekedni.

Itt idézem Jean Guitton francia katolikus filozófust a szerelemről és házasságról: „A szerelem művészete egyáltalán nem a gyönyör receptjeinek összessége, ahogy (…) a szabadosság szóvivői gondolják, hanem az a tudomány, amely megőrzi és növeli egy hosszú emberi élet folyamán az ifjúság annyira illanó szerelmét. Mert a szerelem, mint minden normális érzelem, amelyet a hűségeskü fejez ki, állandó átalakuláson esik át.”

Nemcsak a keresztény házasság eszménye, de egyáltalán a Hegyi beszéd üzenete is távoli eszménynek tűnik, amikor Jézus az irgalmas Atyát állítja eszményképül követőinek, vagy a lábmosás után saját példáját az apostoloknak. Az evangéliumi eszményt valamennyien – papok és hívek – csak megközelíthetjük a kegyelem segítségével. Mert mindannyian gyarlók, bűnösek vagyunk – ahogy Ferenc pápa is gyakran hangoztatja. De mindig lehetséges a megtérés a Lélek erejében, elesés után a talpra állás, az irgalmas Atya mindig tárt karokkal várja a tékozló fiú visszatérését. Mivel Krisztus Lelke, a Szentlélek kitárt szívünkbe árasztja a szeretetet, így képesek vagyunk szeretni Istent és testvéreinket. Csak higgyük azt, hogy a kegyelem segítségével lehetséges az állapotbeli kötelességek teljesítése, lehetséges a vállalt házassági eskü és papi/szerzetesi fogadalom megtartása, minden gyarlóságunk, átmeneti hűtlenségünk ellenére is. 

a Vatikáni Rádió honlapjáról