„Mihaszna szolgák vagyunk…” (Lk 17,5-10)

Szentlélek hívó imádság (Belon Gellért)

Óh, Uram, tölts el az Erősség ajándékával! Adj serénységet az emberekkel szemben való kötelmeim teljesítésében, hiszen tudom, hogy Isten gyermekeit szolgálom, bennük és általuk az Istent.

 Legyek bátor, tetterős, áldozatokat örömmel hozni tudó hős, de ha kell, vállaljam a Te erőtlenségeidet, - mely emberileg ugyan gyöngeségnek, alulmaradásnak látszik, de tudom, hogy „Istennek a 'gyöngesége' erősebb az embereknél.” Ámen.

Lectio (Amit Isten Igéje mond)

Már a kereszténység első évtizedeiben világossá vált, hogy a hitben való élet nemcsak békét és nyugalmat ajándékoz, hanem nehézségeket és néha veszélyeket is tartogat. Lukács tisztában van azzal, hogy némelyek Jézus elvárásait túlságosan magas követelménynek tartják, és úgy érzik, hogy nem tudnak megfelelni ezeknek. Lukács azt is tapasztalja, hogy a Jézusba vetett hit gyengévé, erőtlenné, mozdulatlanná vált többekben, mintegy elpárolgott az élet számtalan gondjának és elfoglaltságának hőségében. Segítségként a közösség vezetője az erős hitről és az Istennel való helyes kapcsolatról szóló gondolatokat osztja meg a rábízottakkal. A Jézustól eredő, mustármagról és a szederfáról szóló hasonlattal, továbbá az úrról és a szolgájáról szóló hasonlattal Lukács segíteni szeretne a tisztánlátásban és a helyes gondolkodásmód kialakításában. 

Isten Igéjének meghallgatása.

⁵Az apostolok kérték az Urat: "Növeld bennünk a hitet." ⁶Az Úr ezt felelte: "Ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, s azt mondjátok ennek a szederfának: Szakadj ki gyökerestül és verj gyökeret a tengerben! - megteszi nektek. ⁷Ki mondja közületek béresének vagy bojtárjának, amikor a mezőről hazajön: Gyere gyorsan, ülj asztalhoz. ⁸Helyette nem ezt mondja-e inkább: Készíts vacsorát, övezd fel magad és szolgálj ki, amíg eszem és iszom, aztán majd ehetsz és ihatsz magad is? ⁹Megköszöni tán a szolgának, hogy teljesítette parancsait? ¹⁰Így ti is, amikor megteszitek, amit parancsoltak nektek, mondjátok: Mihaszna szolgák vagyunk, hisz csak kötelességünket teljesítettük."

A szöveg és környezete

A Lukács által ránk hagyott szakasz két részre osztható. Az elsőben a tanítványok hitet kérnek Jézustól, a másodikban Jézus a tanítványokat a hitből következő helyes cselekvésre tanítja. Jézus szeretné a tanítványait arra ösztönözni, hogy a jutalom gondolatát tegyék félre és engedjék, hogy az életüket a hit alakítsa. Jézus szeretné meggyőzni övéit arról, hogy az Isten senkitől sem fordul el, akkor sem, ha rabszolgaként, vagy hozzá hasonló sorban éli az életét, és akkor sem, ha az ember fáradozása és a tevékenysége látszólag teljesen sikertelennek tűnik. 

Néhány gondolat

Amikor az apostolok Jézushoz fordulnak, szó szerint ezt kérik tőle: „adj nekünk hitet!”

Valójában arra várnak, hogy a hit isteni ajándékát egyszer csak ajándékként megkapják. Jézus szokatlan, meglepő módon válaszol. Egy szóképet használ, ami a kicsit és a nagyot állítja szembe egymással.  Már a mustármagnyi hit is képes gyökerestől kitépni és átültetni egy akkora fát, mint a szederfa. Jézus nyilvánvalóan ezzel a szuggesztív szóképpel arra szólít fel, hogy ne várjanak arra, hogy a hitüket ő vagy valaki más majd megerősíti, hanem tudjanak bízni a leggyengébb hitük hatalmában is. Kutassák fel a hitük forrásait a lelkük mélyén. 

A mustármag közismerten kicsi, és a szederfa óriási. Az előbbi mindössze 1-2 mm átmérőjű, az utóbbi eredetileg bizonyára a vad fügefa, az erős szikomorfa, aminek mély és szerteágazó gyökérzete van, a gyümölcse meg hasonlít a fügéhez, de nem annyira finom és édes. A magassága akár a 15 métert is elérheti, az átmérője pedig az 1-2 métert. Ez a vadon növő fa a hit lenyűgöző erejét képes szemléletessé tenni.        Az Istenben erősen gyökeret eresztett hit képes arra, hogy véghezvigye a kimondhatatlanul nagy csodát. A parányi hit is elegendő az óriási fa megmozgatásához. A hit nem elsősorban egy hittétel megvallását jelenti, hanem az Isten iránti bizalmat, az Isten hatalmára és szeretetére való hagyatkozást.

A béres illetve a bojtár a rabszolgát jelöli. A Római Birodalomban a lakosság kb. 30-40 %-a rabszolga volt. Ezeket a férfiakat, nőket, gyermekeket nem tartották embereknek, személyeknek. Áruknak tekintették őket, akiknek nincs joguk arra, hogy a maguk életét éljék. Reggeltől estig dolgozniuk kellett, az uraik és úrnőik szeszélyeit ellenvetés nélkül el kellett tűrniük, a parancsaikat teljesíteniük kellett és minden pillanatban azzal kellett számolniuk, hogy új feladatot kapnak.

A rabszolgákkal való bánásmód akkor mindenki számára ismert volt. Amikor Jézus a bevezető kérdésekben arra emlékeztet, milyen a sorsuk a rabszolgáknak, akkor nem a mi lelkiismeretünket akarja felrázni, nem heves tiltakozást akar kiváltani, hanem az Isten méltóságát, a fenségét akarja kihangsúlyozni. Az úrról és a rabszolgájáról szóló hasonlattal arra figyelmeztet, hogy amit megtett és elért az ember, azzal soha nem lehet elégedett. A szolga a neki megparancsolt feladatok teljesítése után csupán azt állapíthatja meg, hogy végül is csak a kötelességét teljesítette, különös érdemeket nem szerzett, semmilyen hálát nem várhat.

A mihaszna rabszolga képe a közösséget szerénységre és alázatra szólítja fel. Jézus tanítványa nem azért haszontalan, mivel semminek mondható és semmire sem képes, hanem azért, mivel messze nem teljesítette azt, amit még megtehetett volna. Jézus ezzel felhívja a tanítványai figyelmét a természetes magatartásra és arra, hogy legyenek jelen azok mellett, akiknek szükségük van a szolgálatukra.

Lehet, hogy a történet a közösség elöljáróinak a hamis öntudatát is célba veszi.  A közösséget építő összes teljesítményük annyira magától értetődő, mint a rabszolga munkája. Szóra sem érdemes. Az Isten ugyanis olyan bőségesen ajándékozza a kegyelmét, hogy pusztán az emberi teljesítményre szó szerint „nincs szükség”, a haszontalan.   

Meditatio (Isten Igéje hozzám érkezik. Amit Isten Igéje nekünk mond)

A hitünk növelését és erősítését nem kívülről kell várnunk, hanem a saját hitünket kell felfedeznünk, legyen az akár mustármagnyi méretű is. Nem a másik ember hitét kell magunkba ültetnünk, hanem a saját hitünk erőforrásait kell felfedeznünk. Ebben a hitben óriási átalakító erő rejlik. Ezt kell ösztönöznünk és támogatnunk.

A hitünket a legjobban kérdések által tudjuk ösztönözni. A válaszok erre kevésbé alkalmasak.  A kérdések a gondolkodásunkat mozgásba hozzák.  A kész válaszok ezzel szemben a hithez vezető utat éppenséggel el is torlaszolhatják, mert a kérdésfeltevést megakadályozzák. A kérdések annak a jelei, hogy az Isten eddigi segítségét és támogatását észrevettük, azokat nem hagyjuk figyelmen kívül, azokat nem becsüljük le, hiszen ezeket az Isten vitte végbe bennünk.  

Contemplatio (Elmélkedés. Amit Istentől ajándékba kaptunk, és a szívünkben hordunk)

Tudomásul kell vennünk, hogy szolgaként semmilyen jutalomra nem vagyunk jogosultak. Amit a szolga tesz, az magától értetődő cselekvés, amiatt semmilyen jogi igény nem támasztható. Az Istennel való kapcsolatunkat nem fokozhatjuk le üzleti szintre.

Mindig kísért bennünket a sajátos megoldás: csak akkor teszünk meg valamit, ha jutalom jár érte. Az alázat és a kötelességtudat területén bőven akad még tennivalónk. Ha mindent megtettünk, akkor is csak mihaszna szolgáknak tarthatjuk magunkat. Ez a mondat Jézus összes tanítványára vonatkozik, ránk is, akik a hitünk erőtlensége láttán néha elcsüggedünk.             

Collatio (A jelenlévők gondolatainak megosztása valamint gyakorlati teendőink. Amit Isten Igéje általunk üzen másoknak.)

Őszintén fel kell tennünk magunkban a kérdést: vajon megtettünk-e mindent? Istenért, az Isten ügyéért egyáltalán szoktunk-e tenni valamit?  Nemcsak alkalomadtán és nemcsak azt, ami nekünk is tetszik.  Vállalunk-e olyat is, ami kicsit távol áll tőlünk, ami nem az ízlésünk szerint való? A nehézségektől, veszélyektől nem szoktunk-e ösztönösen visszariadni?

Az Isten fensége és méltósága megköveteli, hogy neki ne csak valamit, hanem mindent odaadjunk. Egyedül Ő az Úr és Király, akinek mindenünket köszönhetjük, és aki felé mindig van tartozásunk.        

Oratio (Imádság. Amit Istennek válaszolunk Isten Igéjével a kezünkben)

Magasztaljuk irgalmas Istenünket, aki megvilágosít a Szentlélek kegyelmével, hogy tetteinkben ragyogjon a hit és az életszentség. Imádkozva mondjuk: Urunk, éltesd kegyelmeddel népedet!

-  Taníts bennünket az emberek szolgálatára, hogy így kövessünk téged, aki szolgálni jöttél, s nem azért, hogy neked szolgáljanak!

-  Gyarapítsd a földi élet útján zarándokló Egyházad hitét, hogy feltámadásodról tanúságot tegyen a világban!

-  Te az igazságra hívtad meg híveidet, adj nekünk jóságosan hitet és állhatatosságot!

-  Add, hogy a kedvedért odaadóan munkálkodjunk mindenki javán, és így Egyházad eredményesebben terjessze világosságodat az emberiség nagy családjában!

-  Fogadd el irgalmasan cselekedeteinket, hogy a te dicsőségedre és mindnyájunk megszentelődésére váljanak!

-  Feltámadt Fiad révén megnyitottad az embereknek az örökkévalóság kapuját, add, hogy munkánkban az örök élet reménye éltessen bennünket!

Mindenható Istenünk, napi munkánkhoz te adtál erőt nekünk, haszontalan szolgáidnak. Fogadd el tőlünk a dicséret esti áldozatát, amelyet felajánlunk neked, miközben hálásan megköszönjük a tőled kapott adományokat. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten, mindörökkön örökké. Ámen.

A legközelebbi Lectio Divina időpontja: 2014. okt. 11. „Ez a szegény özvegy többet adott mindenkinél.” (Mk 12,38-44)