Élete

* Gennep (ma Hollandia), 1080/85. + Magdeburg, 1134. június 6.

Norbert 1080 és 1085 közt született, valószínűleg a Xanten melletti Gennepben, nemesi családból.

Szülei korán a papi rendbe szánták. Életrajza szerint ez egy látomás alapján történt, amelyben édesanyjának megjövendölték fia későbbi nagyságát. De föltehetően az is lehetett az ok, hogy apja utódjaként nem jöhetett számításba, hiszen volt egy bátyja, akit atyjához hasonlóan Heribertnek hívtak.

Így hát egyházi javadalmat kerestek az ifjú Norbertnek, és már nagyon korán el is helyezték a xanteni Szent Viktor-káptalanban. Megkapta a kisebb rendeket, szubdiákonus lett, de nyilvánvalóan nem volt szándékában a nagyobb rendeket is fölvenni. Ily módon ugyanis az egyházi rendbe tartozhatott valaki és élvezhette az egyházi jövedelmeket, anélkül, hogy vállalta volna a papi hivatal kötelezettségeit. Abban a korban a nemesi családok másodszülöttei nem ritkán így éltek. Ezért hát Norbert is helyzetének megfelelő életet élt. Gazdag volt és pompakedvelő, kifejezett rendi öntudata alakult ki, tüzes kedélyű volt és igen hajlott a szélsőségekre. Ezenkívül természetes adottságainál és származásánál fogva szívesen látták I. Frigyes kölni érsek és V. Henrik császár udvarában. Az udvari élet igen tetszett neki, és otthonosan mozgott ebben a környezetben. Életét még inkább a földi örömökre rendezte be, mint fiatal paptársai. A különböző források alapján gyanítani lehet, hogy Norbertet az élet gazdag és gondtalan élvezőjének tartották, bár ifjúságát súlyosabb ballépés nem terhelte.

1110/11-ben patrónusával, a kölni érsekkel együtt elkísérte Rómába V. Henrik császárt. Norbert akkoriban még kétségtelenül a császár pártján állt, aki azért vonult Rómába, hogy kikövetelje a maga számára az egyházi hivatalokba való beiktatás (az invesztitúra) jogát. Így aztán minden gondolkodás nélkül rabságba vetette a pápát, amikor a tárgyalások nem az ő kedve szerint haladtak. Már ez az esemény is választásra késztette Norbertet a császár és a pápa között, de még évek múltak el, amíg életét megváltoztatta.

Azt állítják, hogy 1113-ban V. Henrik fölajánlotta Norbertnek Cambrai püspökségét. Egy-egy püspöki szék nem ritkán az udvari káplán jutalma volt a hű szolgálat éveiért. Norbert azonban nem fogadta el a püspöki széket. A források azzal magyarázzák, hogy elég gazdag volt, nem kellett neki a püspökség jövedelme. Belejátszhattak azonban más okok is. Így például az a veszély, hogy összeütközésbe kerül az Egyházzal, ha a császár kezéből fogad el püspökséget. Akkor talán már nem is volt teljesen a császár híve.

1115-ben történt igazi megtérése. Visszavonult Siegburg kolostorába, és kapcsolatba került néhány reformra törekvő személlyel, így Kunó apáttal, Luitolf remetével és Rolduci Richer apáttal. Élete ekkor egészen új irányba fordult. Frigyes kölni érsek elé járult, és kérte, hogy egy nap szentelje diákonussá és pappá. Bár az érvényes egyházjog tiltotta, végül mégis megkapta, amit kért.

Azonnal hevesen szembefordult a xanteni káptalan életstílusával, pedig oda tartozott ő is. Lemondott javadalmairól és birtokairól. Pénzét szétosztotta a szegények közt, és vándorprédikátorként járta az országot. A források egybehangzóan tanúsítják, hogy rendkívül jól tudott prédikálni. Beszédeivel kezdetben elsősorban viszályok rendezésére és békítésre törekedett. Később kísérletet tett arra is, hogy izzó hangú beszédekben követőket toborozzon az általa alapított új életformához. Minden gondja továbbra is a szegénységre és az apostoli életre irányult. Hamarosan csodatévő híre támadt. Ehhez nem kevéssel járult hozzá megjelenése: mezítláb járt és vezeklő ruhában. Nagyon fontosnak tartotta föladatát. Úgy érezte, hogy az Isten küldte és a Szentlélek világosította meg.

Akkoriban gyakran tűntek föl vándorprédikátorok, akiknek tanítása nem egyezett az Egyházéval, így fennállt a veszély, hogy Norbertet is ilyennek tekintik. Ezért elment a reimsi zsinatra, hogy II. Kallixtusz pápával megújíttassa prédikációs engedélyét. Bertalan laoni püspök, aki szintén részt vett a zsinaton, Norbert segítségével szerette volna megreformálni egyházmegyéjét, és sikerült a pápát megnyernie tervének. Amikor Norbert megkapta a laoni káptalan vezetését, olyan szigorú követelményeket állított föl, hogy a kanonokok vonakodtak szabályait elfogadni.

Ekkor Bertalan megmutatta neki egyházmegyéjének különböző helyeit, és fölajánlotta egy kolostort alapítását. Végül Norbert Prémontré völgye mellett döntött, mintegy húsz kilométerre Laontól. Erről a helyről kapta nevét az új közösség. Társait az ágostonos regula megtartására és közös életre kötelezte. A premontreieknek a kolostori elmélyedést, tanulmányokat és lelki életet társítaniok kellett a világban folytatott munkával, hogy keresztények és nem keresztények között legyenek az evangélium tanúi. Norbert maga azonban továbbra is vándorszónok akart maradni, anélkül, hogy egyetlen apátsághoz kötné magát.

Az életmód nagyon gyorsan elterjedt. Egymást követték az alapítások, és gyakran már fennálló közösségek is átvették a premontrei reformot. Norbert maga 1126 tavaszán Rómába ment, és ott megkapta a pápától rendjének jóváhagyását.

Ennek az évnek a júniusában vagy júliusában magdeburgi érsekké választották Speyerben. Ez volt a második fordulópont Norbert életében. Ettől kezdve jelentős szerepet kellett játszania korának történetében. III. Lothárral együtt többször végigjárta a birodalmat. Abban a korban ugyanis püspöki feladat volt a császár kísérete utazásain tanácsadóként, valamint a részvétel udvari és birodalmi gyűléseken.

Magdeburgban számos nehézségbe ütközött Norbert, amikor a rá jellemző buzgósággal alapjaitól meg akarta újítani egyházmegyéjét. Ellenségeket szerzett magának, amikor visszakövetelt egyházi birtokokat, és egyházmegyéjének káptalanját rendtársainak akarta adni. 1129-ben még fölkelés is támadt, ami majdnem az életébe került. Sikerült azonban embereit a Boldogasszony-kolostorba menekíteni. Később e közösség lett az a központ, ahonnan az Elbától keletre lakó törzsek misszionálása kiindult.

A II. Ince és II. Anaklét közt támadt egyházszakadás idején Norbert az elsők között állt Ince pártjára. A császárral 1132-ben és 1133-ban Rómában járt, hogy a pápát ismét visszahelyezzék jogaiba. Ezen az utazáson Norbert néhány hónapon át Itália főkancellárjának tisztségét viselte, és a pártok tárgyalásában jelentős szerepet játszott. Lehetséges, hogy Rómában szerezte azt a fertőzést, amely halálát okozta. Nagyon legyengülten érkezett vissza püspöki városába, s 1134. június 6-án meghalt. Korai halála miatt szándékai és tervei, amelyek életének második szakaszában foglalkoztatták, nem egészen világosak előttünk. Egyetlen írást sem lehet biztonsággal neki tulajdonítani.

A szent ránk maradt képei nem történeti hitelességű portrék. Többnyire monstranciával ábrázolják, ami pedig anakronizmus. Különösen az ellenreformáció korától az Eucharisztia szentjének tekintik Norbertet. Kortársai szemében lelkes és hatásos szónoknak, egy új rend alapítójának, később hatalmas birodalmi fejedelemnek számított, aki Lothar császár kegyét élvezte és erős kézzel vezette egyházmegyéjét.

1582-ben XIII. Gergely avatta szentté. Ünnepét 1620-ban vették föl a római kalendáriumba.