Boldog Carlo Acutissal egy táborban

Az idei évben a Győri Szent Imre Plébánia hittantáborában egy különleges baráttal ismerkedtünk meg, Boldog Carlo Acutissal, akinek Isten által küldött „gondolatgyöngyei” úgy vezettek minket végig a táboron, ahogyan a rózsafüzér gyöngyei által a Szűzanya vezet minket az életünk során. Egy–egy ilyen „gondolatgyöngy” segítségével szeretnénk elmesélni az idei év hittantáborának élményeit.

A 100 főt számláló tábor jelmondatát maga Carlo Acutis fogalmazta meg a következőképpen:
„Örökké együtt lenni Jézussal. Ez a tervem az életemre.”

Az izgalmas, kreatív, ügyességi, fejtörő és szórakoztató játékokat csapatmunkával lehetett a leghatékonyabban megoldani. Ez hozzájárult a barátságok elmélyítéséhez és a barátság erejének megtapasztalásához, illetve a segítségnyújtás erejének megérzéséhez. Ezek mind közelebb vittek a következő mondat megértéséhez:
„Folyamatosan kérd az őrangyalod segítségét, aki a te legjobb barátod szeretne lenni!”
Ha a földön az emberek által megtapasztalt barátságnak és segítségnek ilyen ereje van, mint amit tapasztaltunk, mennyivel nagyobb és különlegesebb a Jó Isten által küldött őrangyalok segítsége és barátsága. 

Az aktívan együtt töltött idő, az együtt átélt élmények összekovácsoló ereje által jobban megismerhettük egymást.  Kinyíltak a lelkeink rejtett világai, így a mások érdemeire, élményeire, életére és  problémájára is nagyobb perspektíva nyílt. Ezáltal megértettük „Isten  influenszere” üzenetét:
„Vannak emberek, akik sokkal többet szenvednek, mint én.”
Ezzel és életpéldájával tanított nekünk empátiát, együttérzést a táborban, és adott erőt  saját  nehézségeink keresztjének cipelésére,  mások szenvedéseinek felismerésére, és ezáltal a segítségnyújtásra is meghívott minket.  

A tábor egy különleges kihívásához, amit a gyerekek minden évben nagyon várnak, sok  bátorságra volt szükség. Ahogy a bátorságpróbában, úgy az életben is sokszor félünk, rettegünk, de ahogy itt is végigmentünk az izgalmakkal teli folyosókon, úgy az életünk próbatételei előtt sem szabad megtorpannunk, hanem bátran tovább kell menni, mert Isten velünk van, vigyáz ránk, amíg hazaérünk. Ez erre adott egy kis példát, útmutatást játékosan.  A farmernadrágos szent ezt a bizalmat érezte életére vonatkozóan. Ő is sok nehézséggel küzdött, de mégis bátorságot adott a közvetlen környezetének, családjának, barátainak:
„Isten örök életre szánt minket. A halál nem mindennek a vége, hanem kapu, ami átvisz minket az Istennel való örök életre… A mennyben időtlen idők óta várnak ránk.”

Az internet védőszentje ezt vallotta:
„Mindannyian eredetinek születünk, mégis sokan fénymásolatként halnak meg.”
Nem akart beolvadni az emberek és a világ elvárásaiba, hanem Istentől kapott talentumait a modern világ eszközeinek alkalmazásával kamatoztatta, és Isten tervét tette első helyre. Életében megmutatta, hogy minden ember képes közvetíteni Krisztust mások felé.  Az eredetiség és a kreativitás fejlesztésére a gyerekek egész héten kitalálhatták és megalkothatták koreográfiájukat egy zenére, amit a tábor végén elő is adtak. Ezekben megmutatkozott, hogy a csapatok milyen sajátos és egyedien gyönyörű módon fejezték ki magukat.

A mindennapos Balatoni pancsolás önfeledt örömében élvezhettük a melegben nyújtott felfrissülés élményét. A szent életű fiatal példája nyomán megtanulhattuk, hogy a vidám vizes pillanatokban is velünk van a mi legjobb barátunk, Jézus.

Carlo vallotta, hogy
„az Oltáriszentség után a rózsafüzér a legerősebb fegyver, amivel a sátán ellen harcolhatunk, és a legrövidebb út, ami a mennybe vezet.”
Ennek hatására a tábor lakóiban vágy ébredt a rózsafüzér imádkozására, és néhány este egy- egy tized elimádkozásával Szűz Máriához fohászkodtunk.

Volt olyan este is, amikor közösen imádtuk az Oltáriszentségben közöttünk lévő Krisztust, ahol megtapasztalhattuk Carlo Acutis egyik gyakran idézett mondatának jelentését:
„Az Eucharisztia az én autópályám a mennyországba.”  

Az utolsó napon a szentmisében megértettük Carlo csodaszép felfedezését:
„Minél többször áldozunk, annál inkább hasonlóvá válunk Krisztushoz, és már itt a földön belekóstolunk a mennyországba.”

A heti csapatverseny célja puzzledarabok gyűjtése és kirakása volt. Bár a tábor véget ért, a hétköznapokban az utunkon haladva továbbra is gyűjtsük szorgalmasan életünk láthatatlan „puzzledarabjait”! Játsszuk tovább a „játékot”, hogy az út végén a szerető Istennel a kirakott képre tekintve boldogságunkat megláthassuk!

(Beszámoló: Szentmártoni-Borsó Bence és felesége, Tóth Zsófia)