Search
Close this search box.

Szent Imre Plébánia

Lectio Divina

A Lectio Divina szombatonként, délután 16:30-kor kezdődik.
Az előadó Tájmel Antal atya, szabadhegyi plébános.

Amit a Lectio Divina-ról tudni érdemes...

Jézus Krisztusban látható módon megjelent közöttünk az Isten. Az Egyház e látható módon megjelent Isten Igéjéből él, miközben hallgatja, ünnepli, hirdeti, és megvalósítani igyekszik azt.

Hittel elfogadni Isten Igéjét természetesen sokféle módon lehet. A Vele való találkozás öröméből született meg a Lectio Divina ősi gyakorlata, melyet egyre több katolikus közösség fedez fel ismét, mint az Istennel való együttlét meghitt pillanatát. Ma, amikor elözönlenek bennünket az információk, egyre jobban éhezünk azokra a szavakra, amelyek reményt és jövőt adnak nekünk.

A Lectio Divina, amit 2008-ban, a Biblia évében indítottunk útjára plébániánkon, elsősorban közösségünk találkozása szeretne lenni Istennel. Lényege a Szentírás egy-egy részének figyelmes elolvasása, megértése és imádságos meghallgatása, majd pedig tettekre váltása. E közös találkozásainkat mindig a Szentlélek vezeti, Aki, mint a kegyelem, az imádság és a remény forrása, átjárja minden együttlétünket.

lectiodivina2024

Találkozásaink a csend, az imádság, az elmélyülés és az elmélkedés légkörében
a következőképpen történnek:

  1. Orgonaszó, majd Szentlélek hívó himnusz (epiklézis)
  2. Kezdő imádság
  3. Amit Isten Igéje mond (lectio)
  4. Isten igéjének meghallgatása
  5. Válaszos zsoltár
  6. A szöveg és környezete, néhány gondolat
  7. A szöveg kifejtése
  8. Válaszos zsoltár
  9. Isten Igéje hozzám érkezik. Amit Isten Igéje nekünk mond (meditatio)
  10. Válaszos zsoltár
  11. Elmélkedés. Amit Istentől ajándékba kaptunk, és a szívünkben hordunk (contemplatio)
  12. Válaszos zsoltár
  13. A jelenlévők gondolatainak megosztása valamint gyakorlati teendőink. Amit Isten Igéje általunk üzen másoknak (collatio)
  14. Ének
  15. Imádság. Amit Istennek válaszolunk Isten Igéjével a kezünkben (oratio)
  16. Záróének