Search
Close this search box.

Szent Imre Plébánia

Bibliakör

A Bibliakör a tanév folyamán kedden esténként a szentmise után találkozik a plébánia tanácstermében.
Az elmúlt két évben Szent Pál leveleit olvastuk hétről hétre, az idei év témája Szent Lukács munkássága, nevezetesen az Apostolok Cselekedetei és Lukács Evangéliuma.

Egy ilyen este a bevezető gondolatok és egy imádság után azzal kezdődik, hogy mindenki csendben elolvassa az aznapi bibliai szakaszt (ezt egy lapon mindenki megkapja, jegyzetelhet rá, haza is viheti), majd ezt valaki fel is olvassa. Ezután általában az olvasott szakaszhoz kapcsolódóan lehet feltenni kérdéseket, kiemelni a fontos pontokat. A kérdéseket összegyűjtve Tamás atya megválaszolja azokat, valamint elmondja mindazt, amit még fontosnak tart a szent író mondandójáról, annak történelmi, teológiai hátteréről és arról, hogy mindez miért fontos számunkra, mai olvasók számára is.

A Bibliakör természetesen nyitott, ha az olvasottak felkeltették érdeklődését, szeretettel várjuk a következő kedd esti találkozásra!