A szentté avatás (lat. canonisatio) tévedhetetlen pápai kijelentés, amelyben az egyház ünnepélyesen kihirdeti valakiről, hogy a mennyországban a megdicsőültek között van.
A 12. századig a kanonizáció a megyéspüspökök hatáskörébe tartozott. Kezdetben a vértanúk, majd a hitvallók nevét tartották számon. Emléküket haláluk napján ünnepelték. A püspök hagyta jóvá a névjegyzékbe (canon) való fölvételt.
III. Sándor pápa (ur. 1159-1189) volt az első, aki megkülönböztetett egyetemesen elismert szenteket és helyi tiszteletnek (ország v. szerzetesrend) örvendő boldogokat. Ekkortól használják megkülönböztetésre a sanctus (szent) és a beatus (boldog) terminusokat.
A boldoggá avatás és a szentté avatás részletes rendjét VIII. Orbán pápa határozta meg, s ez csekély változtatásokkal máig érvényes.
Magyarország máig több mint 50 szentet és boldogot adott a katolikus egyháznak és a világnak.
Magyar szentek és boldogok
Nem is olyan könnyű pontos meghatározást adni. Azokról a szentekről (illetve boldogokról) van szó, akik valamilyen módon kötődnek népünkhöz, fontosak a számunkra. Ez a kötődés többféle lehet.
A következő csoportokat különböztethetjük meg a magyar hazához való viszonyulásuk szerint:
A: Akik magyar szülőktől születtek, magyar földön éltek
B: Akiket magyar eleink sajátjukként tiszteltek:
B1: Magyar földön éltek még a honfoglalás előtt
B2: Külföldről érkeztek, de – tartósan vagy időlegesen – nálunk tevékenykedtek, részt vettek hazánk hitre térítésében.
B3: Más módon kötődtek hazánkhoz. Remete Szent Pál
C: Akiknek ereiben – bár külföldön éltek, talán már nyelvünket sem beszélték – magyar vér csörgedezett.
A magyar szentek és boldogok listája (Magyar Szentek Plébánia honlapja)