2024. december 24.
(Fotó: Vaday Tamás)
A 2024. év pásztorjátékát a hagyományoknak megfelelően templomunk ministránsai mutatták be. A Pozsgai Ágnes által írt és rendezett előadás Mária szemszögéből mutatta be Jézus születésének történetét, egészen odáig visszatekintve, amikor a kis Máriát Anna és Joachim a templomba kísérik. Az előadásról készült videó segít felidézni a ministránsok előadását – és egyben Jézus születésének történetét.
2024. november 16.
(Fotó: Tátrai Manó Álmos)
2024. november 5.
(Fotó: Vaday Katalin, Vaday Tamás)
A hagyományoknak megfelelően idén is a győri Brenner János Hittudományi Hittudományi Főiskola és Papnevelő Intézet kispapjaival és előljáróival ünnepelte védőszentje ünnepét a győri Szent Imre Plébánia közössége. A szentmise főcelebránsa és szónoka Dr. Reisner Ferenc rektor atya, püspöki helynök volt, vele koncelebrált Császár István spirituális atya, Kálmán Imre atya, püspöki irodaigazgató, a „szomszédos” Szentlélek templom plébánosa, a Papnevelő Intézet korábbi prefektusa és Dr. Balázs Tamás plébános atya. Az ünnepre kihelyezésre került templomunkban a Győri Egyházmegyei Zsinat zászlaja. Az ünnepi szentmisét követően Tamás atya vezetésével Szent Imre virrasztó zsolozsmáját, matutinumát énekelte-imádkozta közösségünk. Az olvasmányos imaóra után égő mécsesekkel vonultunk ki a templom előtt álló Szent Imre szoborhoz, ahol a Szent Imre herceg, Magyarország éke ének kíséretében helyeztük el a mécseseket a Varga Ferenc alkotta Szent Imre szobor talapzatán. A szentmise és a zsolozsma zenei szolgálatát Soós Gábor orgonaművész és a Schola Emericana végezte.
2024. október 5.
(Fotó: Tóth Attila)
2024. október 5-ére tűzte ki a Szanyi Szent Anna Kórus az I. Szanyi Egyházzenei Nap dátumát. A szervezést még tavasszal kezdték meg és a Szent Imre templom scholája is meghívást kapott. Később kiderült, hogy az esemény egyik fő programja, a koncert (a kórusok bemutatkozó műsora) nem csak egy egyszerű hangverseny lesz, hanem a kórusok nevezhetnek a KÓTA minősítésére is. A KÓTA (a Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetsége) a sokak által ismert Éneklő Ifjúság mellett a felnőtt kórusok részére is fenntart egy kórusminősítési rendszert, Éneklő Magyarország címmel. Hosszas gondolkodás, mérlegelés után úgy döntöttünk, hogy – bár ehhez erősen ki kell lépnünk a komfortzónánkból – benevezünk a kórusminősítésre is. A nyár vége és szeptember próbáit jórészt a minősítő hangversenyre való felkészüléssel töltöttük amellett, hogy természetesen a vasárnapi szentmiséken is rendszeresen énekeltünk.
A Szanyi Egyházzenei Nap programja szentmisével kezdődött a plébániatemplomban. A résztvevő kórusok közösen adták a szentmise zenei szolgálatát, a kórusok karnagyai felváltva vezényeltek. A program a művelődési házban a karnagyok kántorok fórumával, az aulában Szany egyházzenei életét bemutató kiállítással, majd a szanyi Bokréta Néptáncegyüttes bemutatkozásával folytatódott. Ebéd után Zemlényi Katica, a KÓTA felnőttképzési szakbizottságának elnöke tartott egy közös próbát, kórusműhelyt a résztvevőknek. Délután három órakor kezdődött a hat kórus bemutatkozó műsora a templomban.
2024. szeptember 28.
(Fotó: Krizsán Csaba)
Szeptember 27-én délelőtt ünnepre gyűlt össze a gyirmóti Szent László templom közössége. 5 évvel ezelőtt püspöki szentmisén adott hálát a plébánia a templom felszentelésének 250. évfordulóján, utána viszont nagy munka kezdődött, a templom teljes belső tere és külseje is megújult. Ennek a munkának a befejezése alkalmából telt meg újból püspöki szentmisére a templom. Dr. Veres András megyéspüspököt a templom bejáratánál fogadta a gyülekezet, ahol egy rövid szertartás keretében először megáldotta és kívülről szenteltvízzel hintette meg az épületet, majd az ünnepélyes bevonulás közben a belső teret is. Az ünnepi szentmisét a megyéspüspök úr Balázs Tamás plébános és Hencz Márton püspöki titkárral koncelebrálva mutatta be. A zenei szolgálatot Kurucz Borbála kántor és a győri Szent Imre templom kórusa, a Schola Emericana látta el, Simonné Braun Ildikó vezetésével.
2024. augusztus 20.
(Fotó: Vaday Tamás)
2024. augusztus 4.
(Fotó: Vaday Tamás)
2024. július 28.
(Fotó: Vaday Katalin, Vaday Tamás)
2024. július 21.
(Fotó: Pércsy Kornél)
2024. június 3.
(Fotó: Vaday Tamás)
2024. június 2.
(Fotó: Vaday Katalin, Vaday Tamás)
2024. március 31.
(Fotó: Vaday Tamás)
2024. március 30.
(Fotó: Krizsán Csaba, MTI)
2024. március 30.
(Fotó: Vaday Katalin, Vaday Tamás)
2024. március 29.
(Fotó: Krizsán Csaba, MTI)
2024. március 29.
(Fotó: Vaday Tamás)
2024. március 28.
(Fotó: Krizsán Csaba, MTI)
2024. március 28.
(Fotó: Vaday Katalin, Vaday Tamás)
2024. március 24.
(Fotó: Vaday Tamás)
2024. február 2.
(Fotó: Vaday Katalin és Vaday Tamás)