Bazilika szent kövén
a szent fiú térden
Isten előtt könyörög
könnyekkel szemében.
Mit áldozzon föl Neki?
tünődik szívében:
hol a kincs?... És hirtelen
hang zendül az égben:
“Legdrágább a tisztaság:
ezt ajánljad nékem!”

És az ifjú megveti
unokák reményét:
vágyva buzgón őrzeni
szűzessége fényét.

Fölgyújtja a mennyei
szerelem fáklyája.
Világi fényt nem keres:
nagyobb néz reája.

Mit neki a diadém
ingó glóriája?
Mit a földi feleség
ölelés-igája?
Herceg ő, de szívében
Isten katonája...

Nem kell néki hiuság:
csügg az igazságon.
Példa, hogy a hiuság
hogy csal e világon.

S az égi Király fia
a miénknek sarját,
így mutatva iránta
különös vonzalmát,
hogy a föld ármányai
szűz lelkét ne csalják,
elvitte még mielőtt
szennyeink zavarnák,
örök honnal cserélve
múló birodalmát.

S nehogy egy csöpp folttal is
jegyezze a vétek,
hamar szegett fiatal
életének véget.

Babits Mihály fordítása