Megújult a Szentsír

Nyomtatás

Az idei év nagyhete a járványhelyzet miatti visszafogott ünneplés, a szokatlanul korán kezdődő szertartások és a hívek érthetően alacsony részvétele mellett meglepetéssel is szolgált templomunk látogatóinak: megújult a Szentsír.

Pontos adatok nem nagyon álltak rendelkezésre, így eddig a honlapunkon és a templomunkról megjelent könyvben sem szerepelt a sírban nyugvó halott Krisztust ábrázoló kép. Ez egy olyan műkincse templomunknak, amelyet nem is láthatnak azok, akik csak vasárnaponként térnek be hozzánk, hiszen a Szentsír csak nagypénteken a szertartás végétől Nagyszombatig, a húsvéti vigíliiáig látható. Eddig egy, a sziklákat imitáló keretben láthattuk ezt a festményt, de az évtizedek során egyre időszerűbbé vált mind a festmény restaurálása, mind a keret lecserélése.

A festménynek a keretből történt kibontásakor derültek ki a pontos adatok: a sírban nyugvó Krisztus képét Békéssy Leó festette 1947-ben.

Békéssy Leó 1890-ben született Nagyváradon, ott végezte gimnáziumi tanulmányait, majd 1908-12 között a Képzőművészeti Főiskolán szerzett diplomát, ahol Ferenczy Károly volt a mestere, aki Nagybányára is elhívta. Rajztanári diplomájának megszerzése után költözött Győrbe, ahol a Győri Királyi Katolikus Tanítóképzőben kezdett tanítani tanársegédként, majd 1922-től tanárként. 1942-től a székesfehérvári és a szombathelyi tankerület felügyelője lett. Rendszeresen vett részt kiállításokon 1914-től, utolsó önálló kiállítása 1957-ben volt az Ernst Múzeumban és a győri Kioszk épületében. Kompozícióinak témáit a természetben, a hétköznapi eseményekben kereste. Zsánerképein előszeretettel ábrázolta piaci árusok, falusi emberek mindennapi munkáját. A legjobb arckép festők közé tartozott. Műveit leginkább gazdag színhasználat jellemezte. Rézkarcait, vízfestményeit is elismerte a kritika. Utolsó lakóhelye a templomunhoz közeli Március 15. utcában volt. 1966. december 25-én halt meg, végső nyughelye a Szent Imre templom altemploma. Fia, Békéssy Jenő évtizedeken keresztül volt templomunk képviselőtestületének tagja.

A festményt Samodai József restaurálta, a megújult festmény pedig új keretet kapott, amelynek érdekessége, hogy a kép kivehető a keretből, így az a feltámadási szertartást követően az üres sírt jeleníti meg a Szent Imre oltár előtt.