Húsvéti szentségi áldás

Nyomtatás

Húsvétvasárnap délután a Szent Imre Plébánia utcáin, húsvéthétfőn a gyirmóti Szent László Plébánia utcáin találkozhattunk Tamás atyával és Attila atyával és mindenekelőtt az Oltáriszentségben velünk levő Jézus Krisztussal. Mivel az idei húsvéti szertartásokon csak virtuálisan tudtunk részt venni, sokakat töltött el nagy örömmel, hogy otthonukban, az ablakból, a kerítés mögül vagy éppen a házuk előtt fogadhatták a szentségi áldást. Sokan díszítették virággal, gyertyával ablakukat, mint körmenetkor szokás, volt, aki megállt az autójával, hogy részesülhessen az áldásban. A Szent Imre területén számos intézmény is található, külön meg kell említenünk a kórház, a betegek, orvosok, ápolók és minden dolgozóra kiterjedő megáldását. Külön kérés is érkezett a Rendőrségtől, így az eredeti útvonalat kicsit kibővítve a Megyei Rendőrfőkapitányság bejáratánál a megye rendőrei is áldásban részesültek. Mindkét sajátos "körmenetről" videó-összeállítás is készült, melyet az alábbi lejátszók segítségével tudnak megtekinteni, érdemes teljes képernyős nézetre váltani!