Hirdetés (2019.09.15.)

Nyomtatás
Évközi 24. vasárnap és hét
 
Az előttünk álló héten szeptember 16-án, hétfőn, Szent Kornél és Szent Ciprián püspök vértanúk. 20-án, pénteken pedig Kim Taegon Szent András áldozópap és Csong Haszang Szent Pál és társaik, koreai vértanúk emléknapja lesz.
 
Szeptember 19-től, csütörtökönként, az esti szentmise után, a szokott módon tartjuk heti szentségimádásunkat, amelynek végén közösen imádkozzuk a Befejező Imaórát.
 
Szeptember 20-án, pénteken este a szentmise után szeretettel hívjuk a középiskolás és egyetemista fiatalokat az ifjúsági csoportunkba, közös együttlétre, beszélgetésre, játékra és imádságra.
 
Szeptember 22-én, jövő vasárnap délelőtt 3/4 9-kor kezdődik a tanévnyitó szentmisénk, a Veni Sancte. A szentmise után szeretettel várjuk a családokat a templomkertben szeretetvendégségre. Ekkor kapják meg a gyermekek a szentmisén való részvételt igazoló misenaplókat is.
 
Ismételten jelezzük a kedves szülőknek valamint az elsőáldozás, és a bérmálás szentségére készülő gyermekeknek illetve fiataloknak, hogy szeptember 30-án, hétfőtől kezdődnek meg plébániánkon a szentségekre felkészítő katekézis órák. Az elsőáldozásra való szentségi felkészítés rendjét a hitoktatók fogják ismertetni a 3. osztályosokkal a hittanórákon, a bérmálás szentségére felkészítő katekézisre szeretettel várjuk szeptember hónapban azoknak a fiataloknak a jelentkezését plébániánk irodáján, akik 8. osztályig rendszeres hitoktatásban részesültek. Bővebb felvilágosítást a szentségi felkészítéssel kapcsolatban szeptember 23-tól lehet kapni a plébánia irodáján a hivatalos órákban.