Lectio Divina 2010.10.30.

Nyomtatás

2010. október 30. - „Nektek is meg kell mosnotok egymás lábát…” (Jn 13,1-15)

Epiklézis - Szentlélek hívó himnusz

                  

Epiklézis - Szentlélek hívó imádság

Szentlélek, isteni Szeretet, aki az Atyát és a Fiút összekötöd, ajándékunk lettél, hogy szívünket Krisztus szeretetére és szolgálatára buzdítsd. Előttünk jársz, világítod az utat, melyen járunk, hogy Krisztus hű követői maradhassunk. Jöjj Szentlélek! Tedd, hogy szeressük a Szentírást, hogy felismerjük Jézus élő Szavát; tégy alázatossá és egyszerűvé, hogy megértsük Isten Országának titkait. Ámen. 

            

Lectio (Amit Isten Igéje mond)

A negyedik evangélium szerzője írásában kiemelt helyen, az evangéliuma közepén mondja el azt az eseményt, amiben Jézus megmossa tanítványai lábát. Aztán két különböző értelmezés következik: az egyik magától Jézustól származik, a másik pedig az evangélistától. Jézus az övéi előtt - mintegy végrendeletként - elmondja, hogy aki a tanítványa akar lenni, annak mire kell kötelezettséget vállalnia. Az evangélista pedig a hozzáfűzött magyarázatán keresztül feltárja Jézus szenvedésének és halálának az értelmét.

 

Isten Igéjének meghallgatása.

Jn 12.44-50

44Jézus azonban fennhangon hirdette: "Aki hisz bennem, nem bennem hisz, hanem abban, aki küldött, 45s aki lát, azt látja, aki küldött. 46Világosságul jöttem a világba, hogy aki hisz bennem, ne maradjon sötétségben. 47Aki hallgatja ugyan tanításomat, de nem tartja meg, azt nem ítélem el, mert hiszen nem azért jöttem, hogy elítéljem a világot, hanem hogy megváltsam a világot. 48Van annak bírája, aki elvet és nem fogadja el szavaimat: a tőlem hirdetett tanítás ítéli majd el az utolsó napon. 49Mert nem magamtól beszéltem, hanem aki küldött, az Atya hagyta meg, mit mondjak és mit hirdessek. 50S tudom, hogy parancsa örök élet. Így amit hirdetek, úgy hirdetem, amint az Atya mondta."

Jn 13.1-15

1Húsvét ünnepe előtt történt: Jézus tudta, hogy elérkezett az óra, amikor a világból vissza kell térnie az Atyához, mivel szerette övéit, akik a világban maradtak, mindvégig szerette. 2Vacsora közben történt, amikor a sátán már fölébresztette az áruló Júdásnak, Simon fiának szívében a gondolatot, hogy árulja el. 3Jézus tudta, hogy az Atya mindent a kezébe adott, s hogy Istentől jött és Istenhez tér vissza. 4Mégis fölkelt a vacsora mellől, levetette felsőruháját, fogott egy vászonkendőt, és maga elé kötötte. 5Aztán vizet öntött egy mosdótálba, majd hozzáfogott, hogy sorra megmossa, s a derekára kötött kendővel megtörölje tanítványainak a lábát. 6Amikor Simon Péterhez ért, az tiltakozott: "Uram, te akarod megmosni az én lábamat?!" 7Jézus így válaszolt: "Most még nem érted, amit teszek, de később majd megérted." 8Péter tovább tiltakozott: "Az én lábamat ugyan meg nem mosod soha!" "Ha nem moslak meg - felelte Jézus -, nem lehetsz közösségben velem." 9Akkor, Uram, ne csak a lábamat, hanem a fejemet és a kezemet is!" - mondta Simon Péter. 10De Jézus ezt felelte: "Aki megfürdött, annak csak a lábát kell megmosni, s akkor egészen tiszta lesz. Ti tiszták vagytok, de nem mindnyájan." 11Tudta, hogy ki árulja el, azért mondta: "Nem vagytok mindnyájan tiszták." 12Amikor megmosta lábukat, fölvette felsőruháját, újra asztalhoz ült és így szólt hozzájuk: "Tudjátok, mit tettem veletek? 13Ti Mesternek és Úrnak hívtok, s jól teszitek, mert az vagyok. 14Ha tehát én, az Úr és Mester megmostam lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. 15Példát adtam, hogy amit én tettem, ti is tegyétek meg.

Jn 13.1-20

16Bizony, bizony mondom nektek: Nem nagyobb a szolga uránál, sem a küldött annál, aki küldte. 17Ha ezt megértitek, s tetteitekben ehhez igazodtok, boldogok lesztek. 18Nem mindnyájatokról mondom ezt, mert hiszen tudom, kiket választottam ki. De be kell teljesednie az Írásnak: "Aki kenyeremet eszi, sarkát emelte ellenem." 19Előre megmondom, mielőtt megtörténnék, hogy amikor majd bekövetkezik, higgyétek, hogy én vagyok. 20Bizony, bizony mondom nektek: Aki befogadja azt, akit küldök, engem fogad be, s aki engem befogad, azt fogadja be, aki engem küldött." 

Zsoltár: Hol szeretet és egyetértés (a nagycsütörtöki lábmosás szertartás éneke)

1. A szöveg és környezete

Jézus a működése során gyakran élt olyan lehetőségekkel, amikkel a próféták is. Ők egyáltalán nem riadtak vissza olyan cselekedetektől, amikkel felrázták, sőt ellenkezésre késztették a kortársaikat. Ha ezek segítségével elérték a céljukat, akkor ezeket végbevitték. Amikor Jézus szamárháton bevonul Jeruzsálembe, amikor a templomból kiűzi a kereskedőket, akkor hasonló célt követ. Valamit látványosan mindenki számára világossá akar tenni.

Az evangélium szerzője talált egy olyan hagyományt, ami arról szólt, hogy Jézus egyszer egy étkezés közben felkelt az asztaltól, letette a felsőruháját, és körülövezte magát egy vászonkendővel, vizet öntött egy tálba, majd elkezdte mosni tanítványainak a lábát, végül megtörölte egy vászonkendővel. Jézus cselekvése szokatlan, mert ezt a feladatot a vendégek számára mindig egy - külföldről származó - rabszolga végezte.

Az evangélista Jézus prófétai tettének leírását az utolsó vacsora keretébe illeszti, mert itt kap az kiemelt jelentőséget. Jézus rabszolgamunkát vállaló cselekvése magyarázatot követel.

2. Néhány gondolat

Az asztalhoz való visszatérése után maga Jézus teszi fel a kérdést: „Tudjátok, mit tettem veletek?” Majd saját maga adja meg a választ. Ügyesen emlékezteti őket arra, ahogy az övéi szokták Őt szólítani „Tanítónak” és „Mesternek”. Ebben a szerepben ugyan fölöttük áll, de ha mégis megmossa a tanítványai lábát, akkor ezt azért teszi, mert nekik is ugyanezt kell tenniük egymással.

Jézus közösségében ez az alaptörvény. Ez egészen más, mint a világ alaptörvénye. Jézus követelménye a világ megszokott rendjét a feje tetejére állítja.

Jézus alaptörvénye szerint az embernek rabszolgává kell tennie magát. Képesnek kell lennie arra, hogy bármikor, bármilyen trónról leszálljon. A gúla alakhoz hasonló világban a hatalmasok, a gazdagok, a nagyok és az erősek viszik a vezető szerepeket. Ők határozzák meg, mi a helyes. Ők mondják meg, mit kell tenni. Ők másokra rákényszerítik az akaratukat. Jézus közösségében az a nagy, aki lent van. És az van fent, aki kicsivé teszi magát. Itt a gyenge az erős, a szegény a gazdag, a kicsi a legnagyobb és az utolsó az első. Aki fent van, annak le kell ereszkednie, kicsivé és a legeslegutolsó rabszolgává kell tennie magát. Jézus tanítványának a helye egészen lent van, a legutolsó sorban és a leghátsó sarokban. Az a tanítvány találkozik majd a legkönnyebben a Mesterével, aki ezen az alsó úton jár.

Jézus közösségében az uralkodik, aki a másik lábát megmossa, vagyis aki a másikat a legnagyobb alázattal szolgálja. Jézus egész élete szolgálat volt, a legvégső és legnagyobb szolgálata pedig életének a kereszten való odaadása. Jézus élete és működése világossá teszi, hogy aki szolgál, az a másik ember felé tart, az a kezét nyújtja a másiknak, az lehajol hozzá, és szükség esetén térdre ereszkedik előtte. Az uralkodás függőlegesnek elgondolható síkjával éles ellentétben áll a szolgálat vízszintesnek képzelhető síkja.

Péter kérdését az evangélium szerzője ügyesen és finom, gyengéd érzéssel illesztette bele a Jézustól eredő régi hagyományba:”Uram, te akarod megmosni az én lábamat?!” A jelenet két különböző szinten játszódik. Péter - ahogy máskor is magáról megfeledkezett lobbanékony emberként - a lábmosásban csak egy külső és hétköznapi eseményt lát. Ugyanakkor Jézus szavain keresztül az evangélista azt egy mélyebb valóság jelképeként láttatja. Lassan, lépésről lépésre vezeti el az olvasóját a maga értelmezéséhez. Végül azért Péter nem szeretné kizárni magát abból, amit Jézus olyan fontosnak tart. De ezt ő csak később fogja megérteni.

Zsoltár: Hol szeretet és egyetértés (a nagycsütörtöki lábmosás szertartás éneke)

Meditatio (Isten Igéje hozzám érkezik. Amit Isten Igéje nekünk mond)

Péter csak később, húsvét után fogja megérteni, hogy a lábmosásnak mélyebb teológiai értelme van. Hogy a lábmosásban, a legalacsonyabb rendű rabszolgamunkában a szégyenletes és megalázó kereszthalálról van szó.  Csak ennek a megértése után válnak világossá Jézus célzásai.

Aki Jézus keresztje alá áll, az tisztul meg minden bűntől. Aki ezt megteszi, annak nincs szüksége többé semmilyen más megtisztulásra. Ezért utasítja vissza Péter kívánságát Jézus, amikor a tanítványa valamilyen többlet-szolgálatot szeretne: „Akkor, Uram, ne csak a lábamat, hanem a fejemet és a kezemet is.” Aki elnyerte az üdvösséget, az egészen elnyerte azt. Az üdvösség nem határozható meg mennyiségileg. Egy ismeretlen szerkesztő hozzátette még: „Aki megfürdött az egészen tiszta, és annak csak a lábát kell megmosni.” Ő ezzel talán a keresztség szentségére, a bűnbocsánat szentségére vagy a mindennapi bűnbánatra gondolt.

Zsoltár: Hol szeretet és egyetértés (a nagycsütörtöki lábmosás szertartás éneke)

 

Contemplatio (Elmélkedés. Amit Istentől ajándékba kaptunk, és a szívünkben hordunk)

Aki közösségben akar lenni Jézussal, annak az Ő kereszten vállalt rabszolgamunkáját tudomásul kell vennie. Ezt az evangélium szerzője Jézus megjegyzése segítségével így fejezi ki: „Ha nem moslak meg, nem lehetsz közösségben velem!” A keresztre szüksége van az embernek, ha el akarja nyerni az üdvösséget.  Aki nem elég bátor, hogy a kezét kinyújtsa feléje, elszalasztja az üdvösséget. Aki - ahogy Péter is - tévesen vonakodik elfogadni, vagy a függetlenségét hangoztatva elutasítja, hogy a megtisztító vére alá álljon, az elveszíti az üdvösséget.  A kereszt nem botrány, hanem Jézus szolgálatának a csúcsa és annak a megkoronázása. Általa nyerhető el az üdvösség.

Ének: Tudván Jézus (a nagycsütörtöki lábmosás szertartás éneke)

Collatio (A jelenlévők gondolatainak megosztása valamint gyakorlati teendőink. Amit Isten Igéje általunk üzen másoknak.)

Jézus alaptörvénye ugyan egyszerűen hangzik, mégis olyan nehezen valósítható meg. Mintha a nehézségeket előre látta volna Jézus, amikor a tanítványokat azonnal kétszer is figyelmezteti: „Ha tehát én, az Úr és a Mester megmostam lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Példát adtam, hogy amit én tettem, ti is tegyétek meg.” Mennyire jogos volt a kételkedése! Jézus szándéka napjainkban mintha már az egyházában sem lenne magától értetődő. Valójában senki sem akarja magát kicsivé tenni, és a szolgálat sem tűnik természetesnek. Ha a másokkal való együttlétünket gúla helyett körnek gondoljuk, akkor talán előbb-utóbb lesz bátorságunk Jézus akaratának a megvalósítására.

 

 

 

Oratio (Imádság. Amit Istennek válaszolunk Isten Igéjével a kezünkben)

Isten elküldte Fiát, hogy népe üdvözítője és példaképe legyen. Kérjük alázattal: Tiéd legyen a dicséret, Urunk, néped körében!

–        Adj szívünkbe alázatot, hogy Krisztus félelmében alázatosak legyünk egymás iránt!

–        Szolgálatodra hívsz bennünket, add, hogy sokféle kegyelmed szolgálatában testvéreink javán munkálkodhassunk!

–        Védelmezd azokat, akik testvéreik szolgálatára szentelték magukat, hogy szabadon és nehézségek nélkül végezhessék munkájukat!

–        Segítségeddel mindenkiben ismerjük fel a te képmásodat, hogy bennük neked szolgáljunk!

–        Gyűjtsd tieidet asztalod köré, hogy minél szorosabban kapcsolódjanak hozzád tisztaságban, szegénységben és engedelmességben!

–        Taníts bennünket az emberek szolgálatára, hogy így kövessünk téged, aki szolgálni jöttél, s nem azért, hogy neked szolgáljanak.

Istenünk, te vagy híveid élete, az alázatosok dicsősége, az igazak boldogsága. Hallgasd meg könyörgő imánkat, és töltsd be bőséges kegyelmeddel lelkünket, mert szomjazva várjuk ígéreteid teljesülését. Krisztus, a mi Urunk által.


Záróének (Szeretlek, szép Jézus)

Kivonulás