Hirdetés (2022.11.27.) - Gyirmót

Nyomtatás

„A” év –  Advent 1. vasárnapja és hete

Ezúton szeretnénk köszönetet mondani a kedves testvéreknek az elmúlt vasárnap meghirdetett gyűjtés adományaiért, amellyel 15.405 forintot ajánlottak fel az egyház karitatív tevékenységének támogatására.

Az előttünk álló héten, november 30-án, szerdán Szent András apostol ünnepe, december 3-án, szombaton pedig Xavéri Szent Ferenc áldozópap emléknapja lesz.

December 1-jén, csütörtökön megkezdődnek a hajnali szentmisék. A rorate csütörtökönként mindig reggel 6 órakor kezdődik. Decemberben csütörtök este nem tartunk szentmisét

November 28-án, hétfőtől lehet előjegyeztetni szentmiséket a 2023. évre. A szentmisék időpontjának lefoglalására csak személyesen van lehetőség a hivatalos órákban az irodán. Telefonon decemberben nem áll módunkban szentmise időpontokat rögzíteni.

Előre jelezzük, hogy 2023. január 1-től változás lesz a SZENT IMRE TEMPLOMBAN a vasár- és ünnepnapi szentmisék rendjében. Vasárnaponként az eddigi 5 helyett 4 időpontban lesznek szentmisék a SZENT IMRE TEMPLOMBAN a következő beosztás szerint:

A szentmisék időpontjának megváltoztatására azért kényszerültünk, mert az egyre növekvő paphiány, valamint a megnövekedett lelkipásztori feladatok miatt rendkívül nehéz helyettes atyát találni a szentmisék zökkenőmentes ellátására. Továbbá sajnálatos tény, hogy a 10 órakor és ½ 12-kor kezdődő szentmisék szerény látogatottsága, valamint az egyre csökkenő szentmise szándékok előjegyeztetése 5 szentmise megtartását a Szent Imre templomban nem teszi többé indokolttá. A Gyirmóton vasárnap délelőtt 10 órakor kezdődő szentmise időpontját illetően nem lesz változás!

Értesítjük a kedves testvéreket, hogy a jövő vasárnaptól, kísérleti jelleggel megkezdjük templomunk fűtését. A megnövekedett rezsiköltségek miatt a templom fűtésére csak a szentmisék ideje alatt rövid ideig lesz lehetőség. Mivel a tavalyi évhez képest többszörös anyagi terhet ró a plébániánkra még e minimális fűtés is, kérjük, hogy fokozottan figyeljenek a külső és belső ajtók zárva tartására. Kérjük továbbá, hogy lehetőségükhöz mérten nagyobb mértékben járuljanak hozzá a fűtési szezonban a templom üzemeltetési költségeihez. Együttműködésüket előre is köszönjük.