BEGIN:VCALENDAR VERSION:2.0 PRODID:-//jEvents 2.0 for Joomla//EN CALSCALE:GREGORIAN METHOD:PUBLISH BEGIN:VTIMEZONE TZID:Europe/Budapest BEGIN:STANDARD DTSTART:20181228T000000 RDATE:20190331T030000 TZOFFSETFROM:+0200 TZOFFSETTO:+0100 TZNAME:Europe/Budapest CET END:STANDARD BEGIN:STANDARD DTSTART:20191027T020000 RDATE:20200329T030000 TZOFFSETFROM:+0200 TZOFFSETTO:+0100 TZNAME:Europe/Budapest CET END:STANDARD BEGIN:STANDARD DTSTART:20201025T020000 RDATE:20210328T030000 TZOFFSETFROM:+0200 TZOFFSETTO:+0100 TZNAME:Europe/Budapest CET END:STANDARD BEGIN:DAYLIGHT DTSTART:20190331T030000 RDATE:20191027T020000 TZOFFSETFROM:+0100 TZOFFSETTO:+0200 TZNAME:Europe/Budapest CEST END:DAYLIGHT BEGIN:DAYLIGHT DTSTART:20200329T030000 RDATE:20201025T020000 TZOFFSETFROM:+0100 TZOFFSETTO:+0200 TZNAME:Europe/Budapest CEST END:DAYLIGHT END:VTIMEZONE BEGIN:VEVENT UID:33797a21bef5fa9eb3e421fea86faa1c CATEGORIES:Liturgikus naptár CREATED:20130723T150409 SUMMARY:Becket Szent Tamás DESCRIPTION: Élete\n Tamás szülei normannok voltak s Londonban telepedtek le. (A norman nok körülbelül ötven évvel Tamás születése előtt hódították meg Angliát.) E gész kis gyermek korában beadták a mertoni ágostonos kanonokok iskolájába, s mikor elég idős volt, Párizsba küldték tanulmányai folytatására.\n Édesan yja iránti szeretete diákévei alatt megóvta minden rossztól, mert a reá val ó emlékezés tisztaságra és jóságra ösztökélte. Nem meglepő tehát, ha tanulm ányai végeztével hazatérvén, édesanyja halála megfosztotta erkölcsi tartásá tól, és az otthon melegét nélkülözve kallódni kezdett. Három éven át London ban volt számvevő. Huszonöt éves volt, amikor egy véletlen folytán megismer kedett Theobald püspök házanépével, és így bekerült fiatal, Canterburyben t anult papok társaságába, kik közül egyesek igen nagy ambíciókat ápoltak mag ukban. Tamásnak tetszett ez a baráti kör, ezért mindenkivel szemben nyájas és megnyerő volt, és hamarosan az öregedő püspök tetszését is megnyerte. Sz inte nélkülözhetetlenné tette magát a püspök számára is, aki annyira megsze rette Tamást, hogy megtette canterburyi fődiákonussá.\n 1154-ben -- Tamás e kkor harminchat esztendős -- Theobald püspök az ifjú II. Henrik királytól a kancellári tisztséget kérte Tamás számára. Henrik, a középkor egyik legfén yesebb, ugyanakkor legkíméletlenebb királya ekkor már tapasztalt katona, de még túlságosan fiatal ahhoz, hogy részletekre is kiterjedő támogatás és ta nácsadás nélkül uralkodni tudjon. Tamás viszont elég öreg volt ahhoz, hogy vezethesse a királyt, ugyanakkor még elég fiatal ahhoz, hogy társa lehessen . Ezenkívül Tamás rendelkezett azzal a finom érzékkel, amellyel észrevétlen ül tudott részt venni a király minden ügyében. Tökéletes és nagyon sikeres kancellár volt.\n Személyes kapcsolatukban Henrik és Tamás egy szív és egy lélek lett: a kancellár teljesen magáénak érzett mindent, ami a királyt ért e, a király viszont, szenvedélyes és uralkodó alkata ellenére, egyre inkább függött tőle. A pompa és nagyvonalúság, ahogyan Tamás élt, feltűnést kelte tt kortársai között.\n Theobald püspök nem ezért javasolta védencét kancell árnak, hanem arra gondolt, hogy fődiákonusa hatni tud majd az angliai egyhá z békéje és nyugalma érdekében a királyra. Ezért a fejlemények nem kis nyug talanságot keltettek benne. Magához kérette tehát Tamást, aki annak ellenér e, hogy a püspök alárendeltje volt, a hívást válasz nélkül hagyta.\n Amikor Theobald püspök meghalt, Henrik úgy határozott, hogy Tamás lesz a canterbu ryi érsek. Tamás szembeszegült a határozattal. És semmi jogunk nincs kétség be vonni tiltakozásának őszinteségét. Tamás ugyanis ismerte már önmagát; a kancelláréletet izgalmasnak és érdekesnek találta, és visszariadt az új áll ástól, mert világosan látta, hogy képtelen arra, hogy a király mellett egy mindenre igent bólintó, világias főpap legyen. S a királyt is eléggé megism erte már, és jó diplomata volt annak átlátásához, hogy a kancellári és az é rseki hivatal összekapcsolása végzetes következményekkel járna.\n Mindezek ellenére végül úgy döntött, hogy elfogadja a kinevezést: 1162. június 1-én pappá, a következő napon pedig püspökké szentelték. Az egész angliai püspök i karból egyetlen egy püspök tiltakozott a kancellár érseki székbe való eme ltetése ellen: Gilbert Foliot. Foliot püspök tiltakozása volt annak a keres ztútnak a kezdete, amelyet Tamás érseknek végig kellett járnia, ám ezt ekko r még nem tudhatta.\n Tamás előre megmondta a királynak, hogy ha valóban ér sek lesz, Henrik hamarosan el fog fordulni tőle. És hozzátette: ,,A mi most ani nagy barátságunk a legizzóbb gyűlöletté fog válni. Tudom, hogy Ön tőlem mint érsektől olyan dolgokat fog követelni, mélyeket én mint érsek képtele n leszek jó lelkiismerettel végrehajtani, hiszen Ön már eddig is sok kíváns ágát végrehajtotta az Egyház ellenére. Irigyeink meg fogják ragadni ezt a k edvező alkalmat, közénk fognak ékelődni, és amikor Ön megvonja tőlem a jóak aratát, vég nélküli viták kezdődnek köztünk.''\n Csakhogy a kancellár Tamás olyan klérus-ellenes volt, hogy Henrik egyszerűen nem hallotta meg ezeket a figyelmeztető szavakat. Annál nagyobb volt a megütközése, amikor Tamás a püspökké szentelése után lemondott kancellári hivataláról. Henrik ezt a lép ést személyes sértésnek vette, és úgy tekintette, hogy Tamás fölmondta az i ránta való engedelmességet.\n És akkor valóban jöttek az irigyek. Nemcsak a z udvari emberek, hanem a püspökök is gyűlölködő kritikával fordultak Tamás érsek ellen. Ám a neheztelés, az irigység és a gőg nem tartoztak Tamás jel lemvonásai közé, ezért amikor Henrik személyes tanácsadónak maga mellé vett e Foliot püspököt, Tamás barátságos levelet intézett hozzá, és kérte, hogy barátian működjenek együtt. 1163 tavaszán Henrik kinevezte Foliot- t london i püspökké. Tamás együttműködési készsége meghiúsult, mert az új püspök kez dettől fogva megtagadta tőle a kánoni engedelmességet.\n A következő hónapo kban a király és az érsek szívósan küzdött jogainak érvényesítéséért, és vi szonyuk egyre inkább elmérgesedett. Henrik nyilvánvalóan mellőzte és semmib e vette Tamást, ő ezért viszonzásul olyan dolgokban sem volt hajlandó enged ni, amelyekben a kompromisszum kis engedménnyel és nagy eredményekkel járt volna. Az egyik súlyos kérdés, amelyben két ilyen jellem számára a közeledé s eleve lehetetlennek látszott, azoknak a klerikusoknak az ügye volt, akik komoly vétséget követtek el. Henrik azt követelte, hogy ezek a klerikusok v eszítsék el az egyházi védelmet, és kerüljenek állami bíróság elé, mivel ő felelős az ország belső rendjéért és békéjéért. Tamás viszont ebben az igén yben az Egyház szabadsága ellen irányuló újabb támadást látott.\n A püspökö k az 1163 októberében tartott westminsteri zsinaton zárt frontot alkottak T amással, és visszautasították a király követelését. Amikor a király föltett e a püspököknek a kérdést, hogy hajlandók-e tiszteletben tartani a királyi szokásjogot, azt válaszolták, hogy igen, hajlandók erre, amennyiben ezt egy házi hivataluk lehetővé teszi. E válasszal a király nem elégedett meg, és m ásnap reggel dúlva-fúlva elhagyta Londont. A püspökök közül többen megrémül tek, és elindultak a király után, hogy kiengeszteljék, s Tamás mellett csak néhány személy maradt Londonban.\n Lisieux-i Arnulf, aki csak színleg volt Tamás barátja, azt tanácsolta a királynak, hívjon össze néhány püspököt, é s azok testületileg forduljanak szembe Tamás érsekkel. Három püspök erre ha jlandónak is mutatkozott: a chichesteri Hilarius, a yorki Rogerius és termé szetesen a londoni Foliot.\n A következő tizenkét hónap nagyon keserves vol t Tamás számára, mert elbizonytalanodott, hogy mit is kellene tennie. Püspö ktársai és a tájékozatlan pápa -- aki egy nagyon ravasz beszédű ciszterci a pátot küldött hozzá -- arról akarták meggyőzni, hogy hajoljon meg a király akarata előtt. De amikor Tamás úgy hitte, hogy ha aláveti magát, abból kien gesztelődés születik, csalódnia kellett, mert Henrik most azt kezdte követe lni, hogy e meghajlásnak éppen olyan nyilvánosság előtt kell megtörténnie, mint az engedetlenség történt, ezért a király Clarendonba zsinatot hívott ö ssze.\n Ezen a zsinaton nyílt ellentét mutatkozott az érsek és a püspökök k özött. Ők ugyanis egyenként és titokban nyilatkoztak a királynak, és meghaj oltak előtte. Tamás előtt azonban tiltakoztak a királyi igény ellen, s mikö zben Tamás meghajolt és a püspököket is meghajlásra szólította föl, szembes zegültek vele. Henrik pedig egy lépéssel tovább ment: azt akarta, hogy a sz okásjogot foglalják írásba, azt az érsek írja alá és pecsétjével erősítse m eg. Tamásnak végre látnia kellett, milyen hiábavaló volt minden érvelés, am ellyel meg akarták őt győzni, hogy engedjen. Most véglegesen megtagadta a k irály kérésének teljesítését, és nem írta alá az okmányt, amely a Clarendon i Konstitúciók néven vált ismertté a történelemben, mert úgy látta, hogy lé nyeges területeken nyirbálná meg az Egyház szabadságjogait.\n Henrik ekkor azzal a szándékkal, hogy végleg leszámol Tamással, levelet írt a pápának, a melyben kérte a Konstitúciók jóváhagyását, és azt, hogy a yorki püspök, Rog erius legyen a pápai legátus. III. Sándor a Konstitúciók jóváhagyását megta gadta. Rogeriust kinevezte ugyan pápai legátusnak, de jogkörét olyan szűkre szabta, hogy azzal a király valójában nem nyert semmit. A pápa Tamásnak is írt egy levelet, amelyben állhatatosságra buzdítja, és biztatja, hogy kezd jen újra misézni -- Tamás érsek ugyanis lelkiismereti indokok alapján hossz abb ideje nem merte bemutatni a szentmisét. Ekkor világossá vált, hogy hely esen döntött, amikor elutasította a Konstitúciókat, és megkísérelte -- sike rtelenül -- kideríteni, hogy a püspökök közül ki volna az, aki melléje áll az ellenállásban. A franciaországi Sens-ben tartózkodó pápát két ízben is m egpróbálta követ útján elérni.\n A következő év őszén, 1164 októberében Hen rik Northamptonba, zsinat elé idézte Tamás érseket, s azzal a váddal, hogy semmibe vette a király intézkedéseit, elítélték, ezenkívül a király gazdasá gi szankciókat is életbe léptetett ellene. Azzal azonban, hogy szegénnyé te tte, nyilvánvalóan nem volt megelégedve. Foliot emlékeztette az érseket egy szerű származására, arra, hogy mindenét a királynak köszönheti, és nyíltan fölszólította, hogy mondjon le az érsekségről.\n Tamás betegen, teljesen ma gára hagyva, püspökeitől megfosztva hallgatta a király fenyegetését, hogy m egkínoztatja és börtönbe fogja záratni. A gyóntatójához fordult tanácsért. A mertoni prior, Róbert azt tanácsolta neki, hogy hagyatkozzék Istenre, és engedje, hogy tovább vezessék a megkezdett úton. Ami történni fog, az nem a z ő személyes dolga, hanem Isten ügye, aki övéit soha nem hagyja el. Nyilvá nvalóan könnyű lenne megnyernie a király tetszését, de ő, aki kezdettől fog va semmibe vette ezeket az emberi szempontokat, tartson ki állhatatosan. Ta más úgy határozott tehát, hogy nem várja meg a másnapi ítélethirdetést, és azt is megtiltotta, hogy püspökei részt vegyenek a másnapi tárgyaláson. Kés ő éjszaka, álruhában elhagyta Northamptont, és két héttel később kikötött F ranciaországban.\n Elment Sens-be a pápához. Nem nyújtotta be lemondását, a hogy püspöktársai a király fenyegetésére ajánlották neki, mert nem akart pr ecedenst, azaz későbbi hivatkozási alapot teremteni. Mivel azonban kinevezé sének körülményei és személyes alkalmatlanságának érzése nyugtalanította és szorongatta, visszaadta a pápa kezébe érseki hivatalát. III. Sándor pápa m egtartotta őt a szolgálatában, először azonban elküldte Pontignybe, hogy az ottani ciszterci apátságban tanulja meg a szegény és egyszerű életet, hogy később ,,a szegények vigasza'' lehessen.\n A következő hat esztendőt Tamás számkivetésben töltötte. Vezekelt, tanult, imádkozott a szerzetesekkel egy ütt, és intézte azokat az ügyeket, amelyeket a pápa rábízott. Henrik azonba n, akihez még mindig vonzódott, három levelét válasz nélkül hagyta.\n Több hiábavaló kísérlet után 1170 júliusában megtörtént a látszólagos kiengeszte lődés az érsek és a király között. Tamás boldogan írt hazatérése után a páp ának a király barátságos viselkedéséről. Henrik azonban megtagadta tőle a b ékecsókot. Ezzel Tamás számára nyilvánvaló lett, hogy Angliába való visszat érése valójában keresztútjának végső szakasza, mert meg kell halnia. A fran cia király, VII. Lajos kérte is, hogy ne hagyja el Franciaországot. Tamás p edig visszatérve -- kívülről szemlélve -- még egy oktalanságot követett el: két levelet készített, s az egyikkel fölfüggesztette a yorki érseket, a má sikkal ismét kiközösítette Foliot és Jocelin püspököket. Az érintettek pana sza hallatára Henrik dührohamot kapott, és egyik mondatát négy lovag úgy ér telmezte, hogy Tamást el kell távolítani az útból. Azonnal elmentek és szék esegyházában meggyilkolták az érseket.\n Tamás elkerülhette volna az erősza kos halált, de nagyon félt attól, hogy ezzel mások szenvedésének oka lesz. Isten akaratát fölismerte, és teljesen átadta magát ennek. Ez tűnik ki szav aiból, amelyekkel visszatartotta a szerzeteseket, akik el akarták torlaszol ni a székesegyház kapuját: ,,Mi azért jöttünk, hogy szenvedjünk, és nem azé rt, hogy harcoljunk. Ellenségünket inkább a szenvedéssel, mint a harccal fo gjuk legyőzni''. Utolsó szavai ezek voltak: ,,Kész vagyok meghalni Jézus ne véért és az Egyház védelméért.''\n 1173-ban, három évvel a halála után avat ták szentté, és ünnepe december 29-i dátummal hamarosan általánossá vált a nyugati egyházban.\n Imádság\n Istenünk, ki Szent Tamás püspöködnek és vért anúdnak megadtad, hogy az igazságért életét áldozhatta, kérünk, közbenjárás ára add meg nekünk, hogy ezen a földön Krisztusért elveszítsük és az égben megtalálhassuk életünket!\n Diós István: A szentek élete\n X-ALT-DESC;FMTTYPE=text/html:
Élete
Tamás szülei normannok voltak s Londonban telepedte k le. (A normannok körülbelül ötven évvel Tamás születése előtt hódították meg Angliát.) Egész kis gyermek korában beadták a mertoni ágostonos kanonok ok iskolájába, s mikor elég idős volt, Párizsba küldték tanulmányai folytat ására.
Édesanyja iránti szeretete diákévei alatt megóvta minden ross ztól, mert a reá való emlékezés tisztaságra és jóságra ösztökélte. Nem megl epő tehát, ha tanulmányai végeztével hazatérvén, édesanyja halála megfoszto tta erkölcsi tartásától, és az otthon melegét nélkülözve kallódni kezdett. Három éven át Londonban volt számvevő. Huszonöt éves volt, amikor egy vélet len folytán megismerkedett Theobald püspök házanépével, és így bekerült fia tal, Canterburyben tanult papok társaságába, kik közül egyesek igen nagy am bíciókat ápoltak magukban. Tamásnak tetszett ez a baráti kör, ezért mindenk ivel szemben nyájas és megnyerő volt, és hamarosan az öregedő püspök tetszé sét is megnyerte. Szinte nélkülözhetetlenné tette magát a püspök számára is , aki annyira megszerette Tamást, hogy megtette canterburyi fődiákonussá. p>
1154-ben -- Tamás ekkor harminchat esztendős -- Theobald püspök az if jú II. Henrik királytól a kancellári tisztséget kérte Tamás számára. Henrik , a középkor egyik legfényesebb, ugyanakkor legkíméletlenebb királya ekkor már tapasztalt katona, de még túlságosan fiatal ahhoz, hogy részletekre is kiterjedő támogatás és tanácsadás nélkül uralkodni tudjon. Tamás viszont el ég öreg volt ahhoz, hogy vezethesse a királyt, ugyanakkor még elég fiatal a hhoz, hogy társa lehessen. Ezenkívül Tamás rendelkezett azzal a finom érzék kel, amellyel észrevétlenül tudott részt venni a király minden ügyében. Tök életes és nagyon sikeres kancellár volt.
Személyes kapcsolatukban He nrik és Tamás egy szív és egy lélek lett: a kancellár teljesen magáénak érz ett mindent, ami a királyt érte, a király viszont, szenvedélyes és uralkodó alkata ellenére, egyre inkább függött tőle. A pompa és nagyvonalúság, ahog yan Tamás élt, feltűnést keltett kortársai között.
Theobald püspök n em ezért javasolta védencét kancellárnak, hanem arra gondolt, hogy fődiákon usa hatni tud majd az angliai egyház békéje és nyugalma érdekében a királyr a. Ezért a fejlemények nem kis nyugtalanságot keltettek benne. Magához kére tte tehát Tamást, aki annak ellenére, hogy a püspök alárendeltje volt, a hí vást válasz nélkül hagyta.
Amikor Theobald püspök meghalt, Henrik úg y határozott, hogy Tamás lesz a canterburyi érsek. Tamás szembeszegült a ha tározattal. És semmi jogunk nincs kétségbe vonni tiltakozásának őszinteségé t. Tamás ugyanis ismerte már önmagát; a kancelláréletet izgalmasnak és érde kesnek találta, és visszariadt az új állástól, mert világosan látta, hogy k éptelen arra, hogy a király mellett egy mindenre igent bólintó, világias fő pap legyen. S a királyt is eléggé megismerte már, és jó diplomata volt anna k átlátásához, hogy a kancellári és az érseki hivatal összekapcsolása végze tes következményekkel járna.
Mindezek ellenére végül úgy döntött, ho gy elfogadja a kinevezést: 1162. június 1-én pappá, a következő napon pedig püspökké szentelték. Az egész angliai püspöki karból egyetlen egy püspök t iltakozott a kancellár érseki székbe való emeltetése ellen: Gilbert Foliot. Foliot püspök tiltakozása volt annak a keresztútnak a kezdete, amelyet Tam ás érseknek végig kellett járnia, ám ezt ekkor még nem tudhatta.
Tam ás előre megmondta a királynak, hogy ha valóban érsek lesz, Henrik hamarosa n el fog fordulni tőle. És hozzátette: ,,A mi mostani nagy barátságunk a le gizzóbb gyűlöletté fog válni. Tudom, hogy Ön tőlem mint érsektől olyan dolg okat fog követelni, mélyeket én mint érsek képtelen leszek jó lelkiismerett el végrehajtani, hiszen Ön már eddig is sok kívánságát végrehajtotta az Egy ház ellenére. Irigyeink meg fogják ragadni ezt a kedvező alkalmat, közénk f ognak ékelődni, és amikor Ön megvonja tőlem a jóakaratát, vég nélküli viták kezdődnek köztünk.''
Csakhogy a kancellár Tamás olyan klérus-ellene s volt, hogy Henrik egyszerűen nem hallotta meg ezeket a figyelmeztető szav akat. Annál nagyobb volt a megütközése, amikor Tamás a püspökké szentelése után lemondott kancellári hivataláról. Henrik ezt a lépést személyes sértés nek vette, és úgy tekintette, hogy Tamás fölmondta az iránta való engedelme sséget.
És akkor valóban jöttek az irigyek. Nemcsak az udvari embere k, hanem a püspökök is gyűlölködő kritikával fordultak Tamás érsek ellen. Á m a neheztelés, az irigység és a gőg nem tartoztak Tamás jellemvonásai közé , ezért amikor Henrik személyes tanácsadónak maga mellé vette Foliot püspök öt, Tamás barátságos levelet intézett hozzá, és kérte, hogy barátian működj enek együtt. 1163 tavaszán Henrik kinevezte Foliot- t londoni püspökké. Tam ás együttműködési készsége meghiúsult, mert az új püspök kezdettől fogva me gtagadta tőle a kánoni engedelmességet.
A következő hónapokban a kir ály és az érsek szívósan küzdött jogainak érvényesítéséért, és viszonyuk eg yre inkább elmérgesedett. Henrik nyilvánvalóan mellőzte és semmibe vette Ta mást, ő ezért viszonzásul olyan dolgokban sem volt hajlandó engedni, amelye kben a kompromisszum kis engedménnyel és nagy eredményekkel járt volna. Az egyik súlyos kérdés, amelyben két ilyen jellem számára a közeledés eleve le hetetlennek látszott, azoknak a klerikusoknak az ügye volt, akik komoly vét séget követtek el. Henrik azt követelte, hogy ezek a klerikusok veszítsék e l az egyházi védelmet, és kerüljenek állami bíróság elé, mivel ő felelős az ország belső rendjéért és békéjéért. Tamás viszont ebben az igényben az Eg yház szabadsága ellen irányuló újabb támadást látott.
A püspökök az 1163 októberében tartott westminsteri zsinaton zárt frontot alkottak Tamáss al, és visszautasították a király követelését. Amikor a király föltette a p üspököknek a kérdést, hogy hajlandók-e tiszteletben tartani a királyi szoká sjogot, azt válaszolták, hogy igen, hajlandók erre, amennyiben ezt egyházi hivataluk lehetővé teszi. E válasszal a király nem elégedett meg, és másnap reggel dúlva-fúlva elhagyta Londont. A püspökök közül többen megrémültek, és elindultak a király után, hogy kiengeszteljék, s Tamás mellett csak néhá ny személy maradt Londonban.
Lisieux-i Arnulf, aki csak színleg volt Tamás barátja, azt tanácsolta a királynak, hívjon össze néhány püspököt, é s azok testületileg forduljanak szembe Tamás érsekkel. Három püspök erre ha jlandónak is mutatkozott: a chichesteri Hilarius, a yorki Rogerius és termé szetesen a londoni Foliot.
A következő tizenkét hónap nagyon keserve s volt Tamás számára, mert elbizonytalanodott, hogy mit is kellene tennie. Püspöktársai és a tájékozatlan pápa -- aki egy nagyon ravasz beszédű ciszte rci apátot küldött hozzá -- arról akarták meggyőzni, hogy hajoljon meg a ki rály akarata előtt. De amikor Tamás úgy hitte, hogy ha aláveti magát, abból kiengesztelődés születik, csalódnia kellett, mert Henrik most azt kezdte k övetelni, hogy e meghajlásnak éppen olyan nyilvánosság előtt kell megtörtén nie, mint az engedetlenség történt, ezért a király Clarendonba zsinatot hív ott össze.
Ezen a zsinaton nyílt ellentét mutatkozott az érsek és a püspökök között. Ők ugyanis egyenként és titokban nyilatkoztak a királynak, és meghajoltak előtte. Tamás előtt azonban tiltakoztak a királyi igény ell en, s miközben Tamás meghajolt és a püspököket is meghajlásra szólította fö l, szembeszegültek vele. Henrik pedig egy lépéssel tovább ment: azt akarta, hogy a szokásjogot foglalják írásba, azt az érsek írja alá és pecsétjével erősítse meg. Tamásnak végre látnia kellett, milyen hiábavaló volt minden é rvelés, amellyel meg akarták őt győzni, hogy engedjen. Most véglegesen megt agadta a király kérésének teljesítését, és nem írta alá az okmányt, amely a Clarendoni Konstitúciók néven vált ismertté a történelemben, mert úgy látt a, hogy lényeges területeken nyirbálná meg az Egyház szabadságjogait.
Henrik ekkor azzal a szándékkal, hogy végleg leszámol Tamással, levelet í rt a pápának, amelyben kérte a Konstitúciók jóváhagyását, és azt, hogy a yo rki püspök, Rogerius legyen a pápai legátus. III. Sándor a Konstitúciók jóv áhagyását megtagadta. Rogeriust kinevezte ugyan pápai legátusnak, de jogkör ét olyan szűkre szabta, hogy azzal a király valójában nem nyert semmit. A p ápa Tamásnak is írt egy levelet, amelyben állhatatosságra buzdítja, és bizt atja, hogy kezdjen újra misézni -- Tamás érsek ugyanis lelkiismereti indoko k alapján hosszabb ideje nem merte bemutatni a szentmisét. Ekkor világossá vált, hogy helyesen döntött, amikor elutasította a Konstitúciókat, és megkí sérelte -- sikertelenül -- kideríteni, hogy a püspökök közül ki volna az, a ki melléje áll az ellenállásban. A franciaországi Sens-ben tartózkodó pápát két ízben is megpróbálta követ útján elérni.
A következő év őszén, 1164 októberében Henrik Northamptonba, zsinat elé idézte Tamás érseket, s a zzal a váddal, hogy semmibe vette a király intézkedéseit, elítélték, ezenkí vül a király gazdasági szankciókat is életbe léptetett ellene. Azzal azonba n, hogy szegénnyé tette, nyilvánvalóan nem volt megelégedve. Foliot emlékez tette az érseket egyszerű származására, arra, hogy mindenét a királynak kös zönheti, és nyíltan fölszólította, hogy mondjon le az érsekségről.
T amás betegen, teljesen magára hagyva, püspökeitől megfosztva hallgatta a ki rály fenyegetését, hogy megkínoztatja és börtönbe fogja záratni. A gyóntató jához fordult tanácsért. A mertoni prior, Róbert azt tanácsolta neki, hogy hagyatkozzék Istenre, és engedje, hogy tovább vezessék a megkezdett úton. A mi történni fog, az nem az ő személyes dolga, hanem Isten ügye, aki övéit s oha nem hagyja el. Nyilvánvalóan könnyű lenne megnyernie a király tetszését , de ő, aki kezdettől fogva semmibe vette ezeket az emberi szempontokat, ta rtson ki állhatatosan. Tamás úgy határozott tehát, hogy nem várja meg a más napi ítélethirdetést, és azt is megtiltotta, hogy püspökei részt vegyenek a másnapi tárgyaláson. Késő éjszaka, álruhában elhagyta Northamptont, és két héttel később kikötött Franciaországban.
Elment Sens-be a pápához. Nem nyújtotta be lemondását, ahogy püspöktársai a király fenyegetésére aján lották neki, mert nem akart precedenst, azaz későbbi hivatkozási alapot ter emteni. Mivel azonban kinevezésének körülményei és személyes alkalmatlanság ának érzése nyugtalanította és szorongatta, visszaadta a pápa kezébe érseki hivatalát. III. Sándor pápa megtartotta őt a szolgálatában, először azonba n elküldte Pontignybe, hogy az ottani ciszterci apátságban tanulja meg a sz egény és egyszerű életet, hogy később ,,a szegények vigasza'' lehessen.
A következő hat esztendőt Tamás számkivetésben töltötte. Vezekelt, tanu lt, imádkozott a szerzetesekkel együtt, és intézte azokat az ügyeket, amely eket a pápa rábízott. Henrik azonban, akihez még mindig vonzódott, három le velét válasz nélkül hagyta.
Több hiábavaló kísérlet után 1170 július ában megtörtént a látszólagos kiengesztelődés az érsek és a király között. Tamás boldogan írt hazatérése után a pápának a király barátságos viselkedés éről. Henrik azonban megtagadta tőle a békecsókot. Ezzel Tamás számára nyil vánvaló lett, hogy Angliába való visszatérése valójában keresztútjának végs ő szakasza, mert meg kell halnia. A francia király, VII. Lajos kérte is, ho gy ne hagyja el Franciaországot. Tamás pedig visszatérve -- kívülről szemlé lve -- még egy oktalanságot követett el: két levelet készített, s az egyikk el fölfüggesztette a yorki érseket, a másikkal ismét kiközösítette Foliot é s Jocelin püspököket. Az érintettek panasza hallatára Henrik dührohamot kap ott, és egyik mondatát négy lovag úgy értelmezte, hogy Tamást el kell távol ítani az útból. Azonnal elmentek és székesegyházában meggyilkolták az érsek et.
Tamás elkerülhette volna az erőszakos halált, de nagyon félt att ól, hogy ezzel mások szenvedésének oka lesz. Isten akaratát fölismerte, és teljesen átadta magát ennek. Ez tűnik ki szavaiból, amelyekkel visszatartot ta a szerzeteseket, akik el akarták torlaszolni a székesegyház kapuját: ,,M i azért jöttünk, hogy szenvedjünk, és nem azért, hogy harcoljunk. Ellenségü nket inkább a szenvedéssel, mint a harccal fogjuk legyőzni''. Utolsó szavai ezek voltak: ,,Kész vagyok meghalni Jézus nevéért és az Egyház védelméért. ''
1173-ban, három évvel a halála után avatták szentté, és ünnepe de cember 29-i dátummal hamarosan általánossá vált a nyugati egyházban.
Imádság
Istenünk, ki Szent Tamás püspöködnek és vértanúdnak megadtad, hogy az igazságért életét áldozhatta, kérünk, köz benjárására add meg nekünk, hogy ezen a földön Krisztusért elveszítsük és a z égben megtalálhassuk életünket!
Diós Is tván: A szentek élete
DTSTAMP:20240328T231453 DTSTART;TZID=Europe/Budapest;VALUE=DATE:20191229 DTEND;TZID=Europe/Budapest;VALUE=DATE:20191230 SEQUENCE:0 TRANSP:OPAQUE END:VEVENT END:VCALENDAR