BEGIN:VCALENDAR VERSION:2.0 PRODID:-//jEvents 2.0 for Joomla//EN CALSCALE:GREGORIAN METHOD:PUBLISH BEGIN:VTIMEZONE TZID:Europe/Budapest BEGIN:STANDARD DTSTART:20181225T000000 RDATE:20190331T030000 TZOFFSETFROM:+0200 TZOFFSETTO:+0100 TZNAME:Europe/Budapest CET END:STANDARD BEGIN:STANDARD DTSTART:20191027T020000 RDATE:20200329T030000 TZOFFSETFROM:+0200 TZOFFSETTO:+0100 TZNAME:Europe/Budapest CET END:STANDARD BEGIN:STANDARD DTSTART:20201025T020000 RDATE:20210328T030000 TZOFFSETFROM:+0200 TZOFFSETTO:+0100 TZNAME:Europe/Budapest CET END:STANDARD BEGIN:DAYLIGHT DTSTART:20190331T030000 RDATE:20191027T020000 TZOFFSETFROM:+0100 TZOFFSETTO:+0200 TZNAME:Europe/Budapest CEST END:DAYLIGHT BEGIN:DAYLIGHT DTSTART:20200329T030000 RDATE:20201025T020000 TZOFFSETFROM:+0100 TZOFFSETTO:+0200 TZNAME:Europe/Budapest CEST END:DAYLIGHT END:VTIMEZONE BEGIN:VEVENT UID:bde4325783818c15644eb5066e34f7ef CATEGORIES:Liturgikus naptár CREATED:20130723T150409 SUMMARY:Szent István első vértanú (ünnep) DESCRIPTION:Élete, vértanúsága\nIstván diákonus vértanúságát Szent Lukács örökítette me g az Egyház számára az Apostolok Cselekedeteiben (6,1--8,2). E két fejezetb en Lukács nem annyira a vértanúságot hangsúlyozta, mint inkább azt az üdvtö rténeti fordulatot, amelynek dátuma István halálának napja: a fiatal Egyház Jeruzsálemből szétszóródik ,,Júdeába és Szamariába'', majd a pogányok közé is, s ezáltal egyre szélesebb körben terjed az Evangélium.\nIstván a hét d iákonus egyike, akiket az apostolok azért választottak, mert feszültség tám adt a görög nyelvű és hellén kultúrájú, valamint a jeruzsálemi hívek között . A görögök úgy érezték, hogy az ő özvegyeiket elhanyagolják az alamizsnaos ztásnál. Az apostolok ezért úgy határoztak, hogy megbíznak hét hellén férfi t az asztal szolgálatával, s ők az imádságnak és az ige szolgálatának élnek . E férfiak a hellén keresztények tekintélyes képviselői lehettek, s emelle tt igazi apostolok, akiket nem lehet ugyan együtt említeni a Tizenkettővel, de teljes bátorsággal hirdették az Evangéliumot, és magukkal vitték egész Júdeába.\nA hét diákonus közül Lukács kiemeli Istvánt, ,,ezt a hittel és Sz entlélekkel eltelt férfit'' mint igazi keresztényt. Isten nagyobb mértékben tette őt kegyelme eszközévé, mint a másik hatot, ezért művelt csodákat és jeleket a nép körében. Emellett a bölcsesség ajándékából is bőségesebben ré szesült, ennek köszönhetően hirdette oly nagy erővel Isten igéjét:\n,,Istvá n kegyelemmel és erővel eltelve csodákat és jeleket művelt a nép körében. E rre a libertinusok, cireneiek, alexandriaiak, kilikiaiak és asiaiak zsinagó gájából némelyek ellene támadtak, és vitatkozni kezdtek Istvánnal, de bölcs ességével és a Lélekkel szemben, amellyel beszélt, nem tudtak helytállni.'' \nAz elbeszélésben Istvánt nemcsak bölcs és Szentlélekkel eltelt tanúnak, á tütő erővel érvelő szónoknak láthatjuk, hanem látnoknak is, akinek arca föl ragyog, mint egy angyalé, és arra is méltónak találtatott, hogy Isten dicső séges jobbján meglássa az Emberfiát.\nLukácsnak azonban nem az a célja, hog y elmélkedés tárgyául állítsa elénk a szent diákonus alakját, hanem az Egyh áz története szempontjából látja fontosnak István szerepét, mert az ő halál a vezeti be az Egyház elszakadását a Templomtól és a zsidóságtól. István sz emélyében és küldetésében világosan láthatóvá válik a lelkek szétválása, ha sonlóan ahhoz, ami Jézus körül lejátszódott. Nem véletlenül válik a tanítvá ny életének vége is hasonlóvá Mesteréhez. Minden égi ajándékot a szolgálatr a kapott István, aki a szó eredeti értelmében, teljes egészében szolga, ,,d iákonus'' volt.\nMiként Jézust, Istvánt is a főtanács elé állították, és ez a jogi hatóság folytatta le a pert. Ugyanazokkal a vádakkal léptek föl ell ene, mint Jézus ellen: ,,Embereket fogadtak föl, hogy állítsák: ťHallottuk, hogy káromló szavakkal illette Mózest és az Istent!Ť Fölizgatták a népet, a papokat és az írástudókat, úgyhogy rárontottak, megragadták, és a főtanác s elé hurcolták. Ott hamis tanúkat szólaltattak meg, akik állították: ťEz a z ember folyvást a szent hely és a törvény ellen beszél!Ť'' (ApCsel 6,11--1 3).\nIstvánon beteljesedik Krisztus ígérete: ,,Amikor majd a zsinagógákba v agy a hatóságok és a hatalmasságok elé hurcolnak titeket, ne gondolkodjatok rajta, hogyan védekezzetek és mit mondjatok, mert a Szentlélek abban az ór ában majd megtanít benneteket rá, hogy mit kell mondanotok'' (Lk 12,11--12) . Ezért tudja István is, hogy mit kell mondania. Áttekinti Izrael egész tör ténetét, az üdvtörténetet, amelynek során Isten oly sokszor művelt csodákat a nép érdekében. Felsorolja Isten csodatetteit és a nép ellenkezését, mert ,,atyáink szívük mélyén visszavágytak Egyiptomba'' (7,39). István a maga p rófétai látásával látja, hogy a történelem vonalai egy pontban találkoztak: Isten elküldi egyszülött Fiát, az Igazat, s a zsidók, mert keménynyakúak é s körülmetéletlen a szívük, keresztre feszítették őt. És ekkor a történelem vonalai ismét tágulni kezdenek a jövő felé: Isten már nincs a Templomhoz é s az ,,az ő népéhez'' kötve. Az örömhír most terjedni kezd a pogányok felé: ,,A Magasságbeli nem lakik emberi kéz emelte hajlékban, ahogy a próféta is mondja: ťAz ég az én trónusom, s a föld lábam alatt a zsámoly.Ť Milyen ház at építhettek nekem -- mondja az Úr --, hol lehetne a pihenőhelyem? Hát nem az én kezem alkotott mindent? Ti vastagnyakúak, körülmetéletlen szívűek és fülűek, mindig ellenálltatok a Szentléleknek, s mint atyáitok, olyanok vag ytok ti is. Melyik prófétát nem üldözték atyáitok? Mind megöltétek azokat, akik az Igaz eljöveteléről jövendöltek. S most ti lettetek árulói és gyilko sai, ti, akik az angyalok közreműködésével átvettétek a törvényt, de nem ta rtottátok meg!'' (7,48--53).\nA vádlott védőbeszéde súlyos vádként hullott a vádlókra, amit azok meg is értettek, azért vicsorították rá a fogukat. Is tván azonban kimondta az ítéletet: ,,Látom a megnyílt eget és az Emberfiát, amint ott áll az Isten jobbján!'' Igen, a Bírót látta, aki fölment a menny be, és a saját szava szerint megtagadja azokat, akik megtagadják őt. Elvéte tik tőlük az örömhír, s akik most köveket ragadnak, hogy Istvánt elhallgatt assák, a végső ítélet előtt állnak.\nIstván a halálával megpecsételte bátor tanúságtételét. De a mennyei Bíró, aki ellenségei ellenére ment föl a menn ybe, állja a szavát, és megvallja azokat, akik megvallják őt. Az igaz tanú, aki Mesteréhez annyira hasonlóan hal meg, nem hiába kiáltja: ,,Úr Jézus, v edd magadhoz a lelkemet!'' (7,59).\nIstván annyira diákonus, annyira jó ért elemben szolga volt, hogy Lukács a vértanúsága történetét is egészen az Eva ngélium terjedésének szolgálatába állíthatta. És ez minden szent életében í gy van: a személyük egészen eltűnik a szolgálatuk mögött, amit Isten megbíz ásából a keresztény közösség, az emberek, a világ és az üdvtörténet javára végeznek. Maga Jézus is így fogta föl életét: ,,...az Emberfia nem azért jö tt, hogy őt szolgálják, hanem hogy ő szolgáljon és odaadja az életét'' (Mk 10,45). Az igazi tanítványok, a szentek, ebben követik Krisztust, aki erre hívja őket.\nIstván diákonus ünnepét a legrégibb liturgikus források decemb er 26- ra teszik.\nLegendájából\nKépzeljük magunk elé a történteket, ahogya n Szent Lukács leírta, s ahogy Karácsony másnapján hallani szoktuk a szentm isében.\nIstván a főtanács előtt először halkan, az igaza tudatában lévő em ber nyugalmával beszél, ám egyszer csak villámot vet a tekintete, és mint a vihar, úgy csap le a főtanács tagjaira.\nSzavaitól zűrzavar támad: a főtan ács tagjai fölugrálnak a helyükről, és dühük jeléül a fogukat vicsorítják f eléje. Amikor István elmondja látomását, tovább nem fékezik magukat: a főpa p megszaggatja a ruháját, a többiek ordítva befogják a fülüket, hogy ne hal lják a ,,káromlást''. Ezzel a pernek vége is szakadt, hiszen a hallott káro mlás után nem volt szükség többé tanúkra. A káromlás büntetése a megkövezés volt. A főpap talán még megkísérelte, hogy a formaság kedvéért ítéletet hi rdessen, de az általános kavarodásban erre már senki nem figyelt oda. Minth a eszüket vesztették volna az emberek, rárohantak Istvánra, és hangos kiabá lás közepette tuszkolták vonszolták ki a teremből, ki a városon kívülre, ho gy ott haljon meg. Vitték végig Jeruzsálem utcáin a Damaszkuszi-kapu felé, hogy ott hajtsák végre a megkövezést.\n,,De hát mi rosszat tett?'' -- kérde zgették néhányan félénken, akik látták Istvánt a fékevesztett tömeg gyűrűjé ben. A tömeg azonban nem gondolkodott, csak ordított és tolongott az áldoza t körül. Elérvén a kapuhoz, gúnyos kiáltások közepette kitaszították, hogy fusson az életért, ha tud. István azonban nem fut el a kövek elől. Hanem am ikor hullani kezdtek rá a kövek, ő térden állva így könyörgött: ,,Uram, ne ródd föl nekik ezt bűnül!'' -- és e szavakkal elszenderült.\nSaul pedig, ak i ezeknek tanúja volt, és a megkövezők az ő lába elé tették le a ruhájukat, ugyanezen a kapun át indult el egy héttel később Damaszkuszba. Akkor, ismé t elhaladva a hely mellett, a szíve valószínűleg gyorsabban kezdett verni, hiszen hallotta István utolsó imádságát. Önkéntelenül is a szeme elé kapta a kezét, majd lova oldalába vágta sarkantyúját hiszen Damaszkusz még messze volt. Nem is sejtette, hogy még mielőtt beérne Damaszkuszba, találkozni fo g Azzal, aki a vértanú diákonus helyére belőle formál apostolt, hogy az Eva ngélium egyre szélesebb körökben terjedjen a pogányok között.\nImádság\nKér ünk, Istenünk, add, hogy követhessük azt, akit tisztelünk, és megtanuljuk e llenségeinket is szeretni, mert Szent István diákonus vértanúságát ünnepelj ük, aki a gyilkosaiért is tudott imádkozni!\n X-ALT-DESC;FMTTYPE=text/html:
Élete, vérta núsága
István diákonus vértanúságát Szent Lukács örökítette meg az Egyház számára az Apostolok Cselekedeteiben (6,1--8,2). E két fejeze tben Lukács nem annyira a vértanúságot hangsúlyozta, mint inkább azt az üdv történeti fordulatot, amelynek dátuma István halálának napja: a fiatal Egyh áz Jeruzsálemből szétszóródik ,,Júdeába és Szamariába'', majd a pogányok kö zé is, s ezáltal egyre szélesebb körben terjed az Evangélium.
István a hét diákonus egyike, akiket az apostolok azért választottak, mert feszült ség támadt a görög nyelvű és hellén kultúrájú, valamint a jeruzsálemi hívek között. A görögök úgy érezték, hogy az ő özvegyeiket elhanyagolják az alam izsnaosztásnál. Az apostolok ezért úgy határoztak, hogy megbíznak hét hellé n férfit az asztal szolgálatával, s ők az imádságnak és az ige szolgálatána k élnek. E férfiak a hellén keresztények tekintélyes képviselői lehettek, s emellett igazi apostolok, akiket nem lehet ugyan együtt említeni a Tizenke ttővel, de teljes bátorsággal hirdették az Evangéliumot, és magukkal vitték egész Júdeába.
A hét diákonus közül Lukács kiemeli Istvánt, ,,ezt a hittel és Szentlélekkel eltelt férfit'' mint igazi keresztényt. Isten nagyo bb mértékben tette őt kegyelme eszközévé, mint a másik hatot, ezért művelt csodákat és jeleket a nép körében. Emellett a bölcsesség ajándékából is bős égesebben részesült, ennek köszönhetően hirdette oly nagy erővel Isten igéj ét:
,,István kegyelemmel és erővel eltelve csodákat és jeleket művelt a nép körében. Erre a libertinusok, cireneiek, alexandriaiak, kilikiaiak é s asiaiak zsinagógájából némelyek ellene támadtak, és vitatkozni kezdtek Is tvánnal, de bölcsességével és a Lélekkel szemben, amellyel beszélt, nem tud tak helytállni.''
Az elbeszélésben Istvánt nemcsak bölcs és Szentléle kkel eltelt tanúnak, átütő erővel érvelő szónoknak láthatjuk, hanem látnokn ak is, akinek arca fölragyog, mint egy angyalé, és arra is méltónak találta tott, hogy Isten dicsőséges jobbján meglássa az Emberfiát.
Lukácsnak azonban nem az a célja, hogy elmélkedés tárgyául állítsa elénk a szent diák onus alakját, hanem az Egyház története szempontjából látja fontosnak Istvá n szerepét, mert az ő halála vezeti be az Egyház elszakadását a Templomtól és a zsidóságtól. István személyében és küldetésében világosan láthatóvá vá lik a lelkek szétválása, hasonlóan ahhoz, ami Jézus körül lejátszódott. Nem véletlenül válik a tanítvány életének vége is hasonlóvá Mesteréhez. Minden égi ajándékot a szolgálatra kapott István, aki a szó eredeti értelmében, t eljes egészében szolga, ,,diákonus'' volt.
Miként Jézust, Istvánt is a főtanács elé állították, és ez a jogi hatóság folytatta le a pert. Ugyana zokkal a vádakkal léptek föl ellene, mint Jézus ellen: ,,Embereket fogadtak föl, hogy állítsák: ťHallottuk, hogy káromló szavakkal illette Mózest és a z Istent!Ť Fölizgatták a népet, a papokat és az írástudókat, úgyhogy ráront ottak, megragadták, és a főtanács elé hurcolták. Ott hamis tanúkat szólalta ttak meg, akik állították: ťEz az ember folyvást a szent hely és a törvény ellen beszél!Ť'' (ApCsel 6,11--13).
Istvánon beteljesedik Krisztus íg érete: ,,Amikor majd a zsinagógákba vagy a hatóságok és a hatalmasságok elé hurcolnak titeket, ne gondolkodjatok rajta, hogyan védekezzetek és mit mon djatok, mert a Szentlélek abban az órában majd megtanít benneteket rá, hogy mit kell mondanotok'' (Lk 12,11--12). Ezért tudja István is, hogy mit kell mondania. Áttekinti Izrael egész történetét, az üdvtörténetet, amelynek so rán Isten oly sokszor művelt csodákat a nép érdekében. Felsorolja Isten cso datetteit és a nép ellenkezését, mert ,,atyáink szívük mélyén visszavágytak Egyiptomba'' (7,39). István a maga prófétai látásával látja, hogy a történ elem vonalai egy pontban találkoztak: Isten elküldi egyszülött Fiát, az Iga zat, s a zsidók, mert keménynyakúak és körülmetéletlen a szívük, keresztre feszítették őt. És ekkor a történelem vonalai ismét tágulni kezdenek a jövő felé: Isten már nincs a Templomhoz és az ,,az ő népéhez'' kötve. Az örömhí r most terjedni kezd a pogányok felé: ,,A Magasságbeli nem lakik emberi kéz emelte hajlékban, ahogy a próféta is mondja: ťAz ég az én trónusom, s a fö ld lábam alatt a zsámoly.Ť Milyen házat építhettek nekem -- mondja az Úr -- , hol lehetne a pihenőhelyem? Hát nem az én kezem alkotott mindent? Ti vast agnyakúak, körülmetéletlen szívűek és fülűek, mindig ellenálltatok a Szentl éleknek, s mint atyáitok, olyanok vagytok ti is. Melyik prófétát nem üldözt ék atyáitok? Mind megöltétek azokat, akik az Igaz eljöveteléről jövendöltek . S most ti lettetek árulói és gyilkosai, ti, akik az angyalok közreműködés ével átvettétek a törvényt, de nem tartottátok meg!'' (7,48--53).
A v ádlott védőbeszéde súlyos vádként hullott a vádlókra, amit azok meg is érte ttek, azért vicsorították rá a fogukat. István azonban kimondta az ítéletet : ,,Látom a megnyílt eget és az Emberfiát, amint ott áll az Isten jobbján!' ' Igen, a Bírót látta, aki fölment a mennybe, és a saját szava szerint megt agadja azokat, akik megtagadják őt. Elvétetik tőlük az örömhír, s akik most köveket ragadnak, hogy Istvánt elhallgattassák, a végső ítélet előtt állna k.
István a halálával megpecsételte bátor tanúságtételét. De a mennye i Bíró, aki ellenségei ellenére ment föl a mennybe, állja a szavát, és megv allja azokat, akik megvallják őt. Az igaz tanú, aki Mesteréhez annyira haso nlóan hal meg, nem hiába kiáltja: ,,Úr Jézus, vedd magadhoz a lelkemet!'' ( 7,59).
István annyira diákonus, annyira jó értelemben szolga volt, ho gy Lukács a vértanúsága történetét is egészen az Evangélium terjedésének sz olgálatába állíthatta. És ez minden szent életében így van: a személyük egé szen eltűnik a szolgálatuk mögött, amit Isten megbízásából a keresztény köz össég, az emberek, a világ és az üdvtörténet javára végeznek. Maga Jézus is így fogta föl életét: ,,...az Emberfia nem azért jött, hogy őt szolgálják, hanem hogy ő szolgáljon és odaadja az életét'' (Mk 10,45). Az igazi tanítv ányok, a szentek, ebben követik Krisztust, aki erre hívja őket.
Istvá n diákonus ünnepét a legrégibb liturgikus források december 26- ra teszik.< /p>
Legendájából
Képzeljük magunk elé a tört énteket, ahogyan Szent Lukács leírta, s ahogy Karácsony másnapján hallani s zoktuk a szentmisében.
István a főtanács előtt először halkan, az iga za tudatában lévő ember nyugalmával beszél, ám egyszer csak villámot vet a tekintete, és mint a vihar, úgy csap le a főtanács tagjaira.
Szavaitó l zűrzavar támad: a főtanács tagjai fölugrálnak a helyükről, és dühük jeléü l a fogukat vicsorítják feléje. Amikor István elmondja látomását, tovább ne m fékezik magukat: a főpap megszaggatja a ruháját, a többiek ordítva befogj ák a fülüket, hogy ne hallják a ,,káromlást''. Ezzel a pernek vége is szaka dt, hiszen a hallott káromlás után nem volt szükség többé tanúkra. A károml ás büntetése a megkövezés volt. A főpap talán még megkísérelte, hogy a form aság kedvéért ítéletet hirdessen, de az általános kavarodásban erre már sen ki nem figyelt oda. Mintha eszüket vesztették volna az emberek, rárohantak Istvánra, és hangos kiabálás közepette tuszkolták vonszolták ki a teremből, ki a városon kívülre, hogy ott haljon meg. Vitték végig Jeruzsálem utcáin a Damaszkuszi-kapu felé, hogy ott hajtsák végre a megkövezést.
,,De h át mi rosszat tett?'' -- kérdezgették néhányan félénken, akik látták István t a fékevesztett tömeg gyűrűjében. A tömeg azonban nem gondolkodott, csak o rdított és tolongott az áldozat körül. Elérvén a kapuhoz, gúnyos kiáltások közepette kitaszították, hogy fusson az életért, ha tud. István azonban nem fut el a kövek elől. Hanem amikor hullani kezdtek rá a kövek, ő térden áll va így könyörgött: ,,Uram, ne ródd föl nekik ezt bűnül!'' -- és e szavakkal elszenderült.
Saul pedig, aki ezeknek tanúja volt, és a megkövezők a z ő lába elé tették le a ruhájukat, ugyanezen a kapun át indult el egy hétt el később Damaszkuszba. Akkor, ismét elhaladva a hely mellett, a szíve való színűleg gyorsabban kezdett verni, hiszen hallotta István utolsó imádságát. Önkéntelenül is a szeme elé kapta a kezét, majd lova oldalába vágta sarkan tyúját hiszen Damaszkusz még messze volt. Nem is sejtette, hogy még mielőtt beérne Damaszkuszba, találkozni fog Azzal, aki a vértanú diákonus helyére belőle formál apostolt, hogy az Evangélium egyre szélesebb körökben terjedj en a pogányok között.
Imádság
Kérünk, Is tenünk, add, hogy követhessük azt, akit tisztelünk, és megtanuljuk ellenség einket is szeretni, mert Szent István diákonus vértanúságát ünnepeljük, aki a gyilkosaiért is tudott imádkozni!
DTSTAMP:20240329T103934 DTSTART;TZID=Europe/Budapest;VALUE=DATE:20191226 DTEND;TZID=Europe/Budapest;VALUE=DATE:20191227 SEQUENCE:0 TRANSP:OPAQUE END:VEVENT END:VCALENDAR