BEGIN:VCALENDAR VERSION:2.0 PRODID:-//jEvents 2.0 for Joomla//EN CALSCALE:GREGORIAN METHOD:PUBLISH BEGIN:VTIMEZONE TZID:Europe/Budapest BEGIN:STANDARD DTSTART:20200208T000000 RDATE:20200329T030000 TZOFFSETFROM:+0200 TZOFFSETTO:+0100 TZNAME:Europe/Budapest CET END:STANDARD BEGIN:STANDARD DTSTART:20201025T020000 RDATE:20210328T030000 TZOFFSETFROM:+0200 TZOFFSETTO:+0100 TZNAME:Europe/Budapest CET END:STANDARD BEGIN:DAYLIGHT DTSTART:20200329T030000 RDATE:20201025T020000 TZOFFSETFROM:+0100 TZOFFSETTO:+0200 TZNAME:Europe/Budapest CEST END:DAYLIGHT END:VTIMEZONE BEGIN:VEVENT UID:be458ae10d90c5f6864a64b8eaf9e8bb CATEGORIES:Liturgikus naptár CREATED:20130723T150055 SUMMARY:Emiliáni Szent Jeromos DESCRIPTION:
Azt a kort, am elybe a velencei patrícius-fiú, Girolamo (Jeromos) Miani beleszületett, sze llemi téren a reneszánsz virágzása jellemezte, mely az antik kultúra értéke it új életre keltette. Az irányzattal a pápaság is szövetségre lépett, bár a vallási életnek ez nem mindig tett jó szolgálatot. A kor politikai arcát a gyakori, olykor vad háborúskodás szabta meg: a habsburg Spanyolország és Franciaország, vagy az Egyházi Állam és egyéb itáliai fejedelemségek, város köztársaságok és nemesi családok Észak-Itáliát ismételten lángba borították . A harcokba a tengereken uralkodó büszke Velence is alaposan belekeveredet t. Az erkölcsök eldurvulása, egész országrészek kipusztulása, a nép elszegé nyedése, a közigazgatás, a jog és az egészségügy zűrzavara lett a következm ény. Az apokaliptikus lovasok, a háború, az éhség, a pestis és a halál -- a kiket Dürer Albert éppen akkoriban metszett látomásos erővel fába -- pusztí tva járták be a messzi tájakat és népeket.
Élete
A harcr a és kalandra éhes ifjú Jeromos korán belesodródott e véres viszályokba. Sz ülővárosa rábízta a Piave felett őrködő kis erőd, Castelnuovo védelmét a Ve lence és I. Miksa császár között kitört háborúban. S történt, hogy a császá riak egyik rajtaütése alkalmával, 1511 augusztusában alulmaradt és fogságba került. Ez bizony súlyos csapás volt magasan szárnyaló reményeire és evilá gi tettvágyára. A rabságban viszont mélyreható változás következett be lelk ében. A börtön csendjében és magányában magába szállt, a kegyelem megragadt a. Hasonló történt vele, mint tíz évvel később Loyolai Ignáccal, amikor seb esülése után a betegágyban magába szállásra és megtérésre használta föl ide jét: a világias gondoskodású, harcias és hírvágyó katonából Krisztus szenve délyes harcosa lett, telve az Isten és a felebarát iránti szeretettel. Egy hónapi fogság és a csodás, a Szűzanya által kieszközölt szabadulás elegendő volt arra, hogy átformálja őt: Annak követője lett, aki abban az időben is a szenvedő és gondok közt vergődő emberekben mutatkozott meg.
Jeromo s egy ideig még önvizsgálatot tartott, és készülődött a hősi keresztény hiv atásra. Három évig volt Castelnuovo községi elöljárója. Ez alatt sokat veze kelt és a felebaráti szeretetet gyakorolta. Azután határozottan, éretten és visszavonhatatlanul rálépett a Gondviselés által mutatott útra. Velencében fölkészült a papságra, és 1518-ban, harminckét évesen fölszenteltette magá t. Most már megvolt minden föltétel karitatív életműve számára. Ettől fogva Isten szolgálatába állította önzetlen munkáját, fáradhatatlan buzgalmát és odaadását.
1528-ban, amikor hazájában éhínség és járvány tombolt, ké zzelfoghatóan megnyilatkozott bátor áldozatkészsége. Minden holmiját az íns égeseknek ajándékozta, éjszaka eltemette az utcán heverő halottakat, és ápo lta a betegeket, egész addig, amíg maga is megkapta a kiütéses tífuszt. Ha rabsága a szerzetesi élet előkészületi ideje volt, ez a betegsége a novíciá tus lett a keresztény tökéletességre való törekvéséhez.
Fölgyógyulása után 1531-ben lemondott minden tulajdonáról. Teljesen a szegényeknek szent elte magát, mégpedig az árva gyermekeknek, akik -- szomorú képe ez a kornak -- csapatosan kószáltak mindenfelé. Otthont és munkát szerzett nekik. A Sz ent Rókus-templom melletti házba gyűjtötte őket, egyszerű élelmezést, vallá soktatást és a rendszeres munkára való fölkészítést kaptak. A velencei korm ányzat támogatta fáradozásait, hiszen a közjót szolgálta, és 1531-ben az ár vák rendelkezésére bocsátotta a ,,gyógyíthatatlanok ispotályát''.
Ez a siker arra ösztönözte, hogy működését kiterjessze Velencén túl egészen Mi lánóig. Több városban árvaházakat alapított, gondjába fogadta a veszélyezte tett leányokat, ápolta a betegeket, és hitoktatásban részesítette a falusia kat.
Példája más, nemes gondolkodású embereket is megmozgatott, akik segítették vállalkozásaiban. Együttélésük rendezésére és megalapozására, de azért is, hogy a kibontakozó szeretetműnek világos szabályozást adjon, leg hűbb segítőit szerzetesi közösségbe fogta össze. Ebben támogatta őt Chieti püspöke, a későbbi IV. Pál pápa. Egy 1528-ban alapított, 1540-ben jóváhagyo tt, az ágostonos regulát követő férfirend jött így létre, amely Itáliában m a is működik, s amelyet anyaháza után szomaszkai rendnek neveznek. Árvaháza k, szegény- otthonok, kórházak és diákotthonok fenntartása a munkaköre.
A pestis ismét dühöngeni kezdett, és a szeretetnek immár 51 éves apostol át semmi sem tarthatta vissza, hogy a szeretet csatájának első vonalában kü zdjön. A szerencsétlen áldozatok ápolása közben őt is megtámadta a szörnyű ragály. Istenben remélő bizalommal fogadta el. Keresztény derűje, amely egé sz életén át lendülettel töltötte be, töretlen maradt, állandóan vidám arca most sem sötétedett el. Amikor már halálán volt, még egyszer lelkére kötöt te társainak, hogy kövessék a keresztet, az evilági dolgokat kevésbe vegyék , a szegényeket, az elhagyottakat meg a betegeket szeressék, és egyetértésb en, szeretetben éljenek együtt. Lényegileg a szellemi végrendelete ez, amel y nemcsak szerzetestársainak szól. Szemét és kezét az ég felé emelve a ,,Jé zus és Mária'' szavakkal halt meg 1537. február 8-án, Somascában.
Egy tisztán látó emberbarát és nagyszívű jótevő távozott vele a földről, de a katolikus reform apostolaként tovább sugárzott a hitújítás idején. Példakép lett, aki a maga korában és környezetében izzó szívvel és gyakorlati érzék kel közelítette meg az emberi nyomorúságot, és derűsen, feltétel nélkül Kri sztusnak élt. A saját korára szabott, de minden időben érthető és követhető példát hagyott az Egyházra a szent és karitatív életről.
XIV. Benede k pápa 1747-ben boldoggá, XIII. Kelemen húsz évvel később
szentté ava tta Emiliáni Jeromost. XI. Pius 1928-ban a szomaszkaiak négyszáz éves jubil euma alkalmából az egész Egyház számára az árvák és a szülői szeretetet nél külöző gyermekek védőszentjévé emelte.
Ünnepét 1769-ben vették föl a római naptárba, július 20-ra. 1969-ben a halála napjára, február 8-ra tetté k át.
Legendáiból
Emiliáni Jeromos, mielőt t a 16. századi ,,árvák atyja'' lett, mint tettre vágyó obsitos már átélte a tulajdonképpeni megtérést.
Miután Castelnuovo elesett, a győztes os tromlók -- bátor ellenállása miatt földühödve -- egy mély pincezugba zárták és vasra verték. Ebben a nyomorúságos helyzetében, amikor élete is veszély ben forgott, a fiatal tiszt visszaemlékezett buzgó gyermekségére, és a Trev igiben tisztelt Szűzanyához könyörgött. Nem sokkal ezután e halottnak vélt ember egyszercsak föltűnt Trevigiben, kezében a bilincsekkel, és elbeszélte , hogy megjelent neki a Szűzanya, leoldotta bilincseit, és kivezette az ell enséges őrök között. A bilincseket a Szűzanya oltárára helyezte. Velencében , ahol ünnepélyesen fogadták, a Szent Márk téren nyilvánosan ismertette sza badulásának történetét.
Jeromos nemcsak katonai pályafutásának fordít ott hátat, hanem indulatosságának és nagyravágyásának is. Egy napon -- így beszélik -- neki kellett elintéznie egy fiatal rokonának valamilyen ügyét. Az üzletember, akivel tárgyalt, durván és szemtelenül viselkedett vele. Szi dta, átkozta, és megfenyegette, hogy szálanként kitépi a szakállát. Az egyé bként annyira hirtelen és forrófejű Jeromos, aki korábban fogával tépte vol na szét az ilyen embert, teljesen nyugodt maradt, és derűs mosollyal ezt mo ndta: ,,Itt a szakállam, tégy vele, ahogy mondod, ha Isten is úgy akarja.''
Az 1528-as ínséges évben Jeromos azon fáradozott, hogy elűzze a szeg ények küszöbéről a halál kísértetét. Csónakja éjjel-nappal járta Velence cs endes csatornáit, éhségtől haldoklókat vagy halottakat keresve. Azután lemo ndott szenátori méltóságáról. A tekintélyes férfit ócska ruhában látták az emberek, amint az utcákat járta. Ahol csavargó gyermeket talált, kinek arcá ról lerítt az éhezés, magához vette az öreg házba, amelyet bérelt. Legtöbbü knek nem voltak szülei, koldulásból és lopkodásból éltek, s a patkányok köz ött aludtak a keskeny rakpartokon. Tízből százan lettek, százból ezren, és a szent mégsem taszított vissza a nyomorba egyetlen gyereket sem, aki hozzá menekült. Kézműveseket alkalmazott, hogy mesterségre tanítsa őket. Szigorú házirenddel igyekezett pótolni az elmaradt nevelést. Védenceit hamarosan m indenütt ismerték és fölismerték, fehér ruhájukról, szentolvasójukról és ke resztes zászlójukról.
Imádság
Istenünk, ir galmasság Atyja, aki Emiliáni Szent Jeromosban atyát és oltalmazót adtál az árváknak, kérünk, az ő közbenjárására engedd, hogy híven őrizzük az isteng yermekség lelkét, mely által a fiaidnak hívnak minket, és azok is vagyunk!< /p>
forrás: Diós István: A Szentek éle te
DTSTAMP:20240328T211342 DTSTART;TZID=Europe/Budapest;VALUE=DATE:20210208 DTEND;TZID=Europe/Budapest;VALUE=DATE:20210209 SEQUENCE:0 TRANSP:OPAQUE END:VEVENT END:VCALENDAR