BEGIN:VCALENDAR VERSION:2.0 PRODID:-//jEvents 2.0 for Joomla//EN CALSCALE:GREGORIAN METHOD:PUBLISH BEGIN:VTIMEZONE TZID:Europe/Budapest BEGIN:STANDARD DTSTART:20181103T000000 RDATE:20190331T030000 TZOFFSETFROM:+0200 TZOFFSETTO:+0100 TZNAME:Europe/Budapest CET END:STANDARD BEGIN:STANDARD DTSTART:20191027T020000 RDATE:20200329T030000 TZOFFSETFROM:+0200 TZOFFSETTO:+0100 TZNAME:Europe/Budapest CET END:STANDARD BEGIN:STANDARD DTSTART:20201025T020000 RDATE:20210328T030000 TZOFFSETFROM:+0200 TZOFFSETTO:+0100 TZNAME:Europe/Budapest CET END:STANDARD BEGIN:DAYLIGHT DTSTART:20190331T030000 RDATE:20191027T020000 TZOFFSETFROM:+0100 TZOFFSETTO:+0200 TZNAME:Europe/Budapest CEST END:DAYLIGHT BEGIN:DAYLIGHT DTSTART:20200329T030000 RDATE:20201025T020000 TZOFFSETFROM:+0100 TZOFFSETTO:+0200 TZNAME:Europe/Budapest CEST END:DAYLIGHT END:VTIMEZONE BEGIN:VEVENT UID:593a93af9c08128a3c61f293a8f45fb0 CATEGORIES:Liturgikus naptár CREATED:20130723T150407 SUMMARY:Borromeo Szent Károly DESCRIPTION:
Élete
Borromei Károly a milánói hercegség egyik legnevezete sebb családjából származott, amelynek a Lago Maggiore mentén kastélyai és f öldbirtokai voltak. A család alapítója, egy bizonyos Padovából való Vitalia ni, a milánói herceg tanácsosa, miután anyjától fölvette a Borromei nevet, 1445-ben Arona grófja lett. Politikai hatalmuk és tekintélyük nem utolsó so rban a nagy vagyonból fakadt, mert a Borromeiek között bankárok is voltak, és Londonban meg Barcelonában fiókintézetük volt. Ugyanakkor a családtagok a diplomáciában és a politikában is tevékenykedtek, és jól szerepeltek a fr anciákkal vívott háború idején.
Károly atyja a patrícius családból va ló Medici Margitot vette feleségül, akinek testvérei igen magas hivatalokba jutottak: egyik bátyja, Gian Angelo bíboros 1559-ben IV. Pius néven pápa l ett. Ezáltal a Borromei család számára is út nyílt a magasabb hivatalok fel é, különösen a két unokaöccsnek: Károlynak, aki klerikus, és Frigyesnek, ak i katona volt. A házasságok révén Károly rokonságba került a Gonzaga, a ném et Altemps, a római Colonna családdal és az urbinói hercegekkel. Később eze ket a családi szálakat az egyházi megújulás érdekében tudta nagyon ügyesen fölhasználni.
Károly a Lago Maggiore mellett, Arona várában született , Erzsébet és Frigyes után a család harmadik gyermekeként. Egész kicsi korá ban elvesztette édesanyját. Mostohaanyja, Tassea dal Verme nevelte, s úgy h atározott, hogy a család számára fenntartott sok egyházi javadalomra való t ekintettel Károly klerikus legyen. E határozat szerencsésen egybevágott Kár oly elgondolásaival, ezért tizenkét évesen reverendát öltött és fölvette a tonzúrát. Ugyanekkor -- a kor szokása szerint, amit később ,,visszaélésnek' ' bélyegeztek -- kommendátor apátja lett a római bencés kolostornak, melyne k jövedelmét a Borromeiek már évekkel korábban megszerezték maguknak. Ez az t jelentette, hogy az apátsági jövedelem felett Károly, illetve a család re ndelkezett, az apáti tisztet pedig egy szerzetes látta el a kolostorban. Ká roly évi jövedelme kétezer arany volt, ám ő ahelyett, hogy a család rendelk ezésére bocsátotta volna, azonnal sajátjaként kezelte és szétosztotta a sze gények között.
Tizenhat éves korában a páviai egyetemre küldték, ahol 1559-ben mindkét jogból doktori fokozatot szerzett. Ekkor már néhány éve ő kormányozta az egész családi birtokot, és a bíboros nagybácsi jóvoltából t ovábbi két apátság javadalma is az övé volt. Ezáltal jelentősen megnőtt sze mélyes jövedelme, de ugyanakkor a kötelezettségei és kiadásai is.
Egyházi szolgálata
Néhány héttel Károly egyetemi ta nulmányainak befejezése után választották meg IV. Piust, aki az akkor huszo negy éves Károlyt azonnal Rómába hívta. 1560. január 31-én bíborossá, nyolc napra rá, február 8-án milánói érsekké nevezte ki, azzal a kikötéssel, hog y Rómában kell maradnia, az érseki teendőket pedig helynök lássa el. Ezek m ellé a pápai kúriában hivatalként kapta a szerzetesrendek felügyeletét és a z Egyház politikai ügyeinek vezetését, ami azt jelentette, hogy a pápai int ézkedések rajta keresztül kerültek ki a kúriából. Károly ekkor még nem is v olt pappá szentelve!
Az Egyház ekkor igen mozgalmas időket élt: a páp a ismét egybehívta a trienti zsinatot, Franciaországban vallásháború dúlt, Angliában Erzsébet királynő lépett a trónra és félbeszakadt a katolikus res tauráció, amely Tudor Mária alatt kezdődött; II. Fülöp király birodalmában, Flandriában súlyos vallási politikai feszültségek támadtak, Amerikában ki kellett építeni a lelkipásztori hálózatot. Károly pedig teljes hűséggel, na gy kötelességtudással, minden intrika számára elérhetetlenül és rendkívüli munkabírással hajtotta végre a pápai intézkedéseket.
Rómában kiegészí tette szellemi képzettségét a katolikus reform szellemében, és fölszámolva a fejedelmi pompát addigi jogi-diplomata alapszemléletét teológiai irányba változtatta meg. Mikor a család Frigyes halála miatt azt kívánta, hogy térj en haza és vegye át a család vezetését, az Egyház iránti elkötelezettségéne k pecsétjeként pappá szenteltette magát. Hamarosan püspökké szentelték, mos t már átvehette a milánói egyházmegye tényleges kormányzását.
1565 sz eptemberében vonult be Milánóba, olyan pompával, ami akkoriban egy püspököt és bíborost megilletett. Ugyanerre az időpontra hívta össze a tartományi z sinatot, amelyre Lombardia, Piemont, Liguria és Emilia püspökei voltak hiva talosak. A trienti zsinat határozatai alapján e tartományi zsinaton Károly érsek az egyházi élet minden területén: a liturgiában, a javak kezelésében, a klérus képzésében, a jótékonyság ellenőrzésében, az anyakönyvek vezetésé ben reformokat léptetett életbe. A tartományi zsinat határozatai és Károly intelmei a néphez a többi itáliai püspök számára is mintául szolgáltak.
E határozatok megvalósítása és a fölmerülő nehézségek leküzdése érdekébe n, továbbá hogy megfelelő munkatársai legyenek és számot adjon azoknak, aki k kérdőre vonták, nagyon kiterjedt levelezést folytatott. A milánói Ambrosi ana könyvtárban 100 kötetet töltenek meg a hozzá írott levelek!
Fennm aradt levélvázlataiból rekonstruálható munkamódszere: minden kérelmet mérle gelt, és szakértelemmel vetette össze saját véleményét másokéval. Ha egysze r döntött, azt kitartóan védte, és határozottan föllépett mindazokkal szemb en, akik találva érezhették magukat, akár Rómában, akár Madridban vagy Milá nóban.
Reformjai végrehajtása közben egyre több oldalról támadt ellen állás az érsekkel szemben: a világi klérus (különösen az előkelő családból származó kanonokok), a szerzetesek, a hivatalnokok (a városi helytartó, a s zenátus, a spanyol udvar) felől. Amikor föloszlatta a ferencesek humiliáták nevű ágát, egy barát, belopakodva az érsek kápolnájába, rálőtt. Az Egyház bírói joghatósága ügyében nyílt összeütközésbe került II. Fülöp helytartójá val, s ezért kiközösítette a helytartót, tudván, hogy ezért a király el is űzheti a püspöki székéből. De ezekből a harcokból Károly győztesen került k i, amit nem annyira szerteágazó kapcsolatainak, mint életszentsége egyre in kább növekvő hírének köszönhetett.
Az érseknek nem voltak illúziói af elől, hogy rendelkezései és reformjai teljesen megszüntetik a visszaéléseke t. Ezért teljes erejével a jövő számára perdöntő papnevelés ügye felé fordu lt, úgy, ahogy azt a trienti zsinat elrendelte. A papságra készülők számára internátust és iskolát nyitott 1565-ben; ez lett a milánói szeminárium őse . A képzésben a világi és az egyházi tudományok összekapcsolódtak, a nevelé sben azonban a hangsúly a személyes életszentségre való törekvésre és a jó példára került. Két szemináriummal indult, az egyik a városi, másik a vidék i papságot nevelte. Hamarosan egy harmadikat is nyitott vidéken, majd a svá jci völgyekbe küldendő papok számára, akiknek ott protestánsok között kelle tt működniük, megnyitotta a negyedik, helvét szemináriumot.
E szeminá riumok a papság képzését, egy másik intézmény, a Castellis da Castello álta l 1536-ban alapított „Hittaniskola”, amit Károly érsek fölkarolt, a nép jav át szolgálta. Az érsek ugyanígy támogatta az Oltáriszentség Konfraternitáso kat, amelyek szentségimádással engesztelték az Eucharisztiában jelenlévő Kr isztust azért a sok a hitetlenségért és káromlásért, amit a svájci reformát oroktól kellett elszenvednie.
Károly érsek a műveltebb hívők lelki ké pzésére is gondolt. Páviában megnyitotta a Borromeum intézetet, amely egyet emisták számára -- a világi tudományok mellett -- hitbeli képzést biztosíto tt. Az intézet a Borromeo család nevét és címerét (Humilitas felírással) ka pta meg, s vele együtt a család vagyonából is egy részt. IV. Pius az alapít ást 1561-ben hagyta jóvá, és egyházi javadalmakból is juttatott számára, az intézet mégis csak 1581-ben nyílhatott meg tíz növendékkel. 1569- ben volt már Páviában is egy hasonló rendeltetésű ház, a Ghislieri diákotthon, Milá nóban egy nemesi kollégium, a Colleggio dei Nobili, ezenkívül pedig a híres milánói Jezsuita Intézet és Gimnázium, amely a föloszlatott Humiliáták ház ában kapott otthont.
A szent érsek tevékenységének legfontosabb terül ete azonban mégsem ez volt, hanem egyházmegyéjének látogatása. Az erkölcsi és vallási megújulást leginkább ezzel érte el. Nagyon rendszeresen végezte e főpásztori látogatásokat, nemcsak azért, mert a zsinat így rendelte, hane m mert meg volt róla győződve, hogy csak személyes jelenlétével, buzdításai val és példájával tudja kiirtani a visszaéléseket, és csak így tudja a papo kat és a híveket a megújulás útján elindítani és vezetni. Nagyon sok tenniv alója volt: helyre kellett állítani az egyházmegyei fegyelmet, a nép körébe n emelni kellett az erkölcsi élet színvonalát, és föl kellett számolni sok visszaélést a liturgiában. Utazásai közben -- az egyházmegyéhez tartozott G raubünden kanton három völgye is! -- mindenütt tárgyalt a vezető személyisé gekkel, tájékozódott a nép és a papság élete felől, megtudta, mennyire tart ják meg az egyházi törvényeket, a szülők mennyire törődnek a gyermeknevelés sel, milyen fényűzés folyik a papok öltözködésében, mennyire tartják meg a klauzúra törvényét a kolostorokban, s hogyan kezelik az alapítványokat. Min dezt számadásszerűen rögzítették, hozzátéve az érsek intelmeit és büntető í téleteit is. Különös figyelmet szentelt a svájci völgyek egyházaira, ahol i gen nagy visszaélések történtek: a papok nősültek, gyermekeiket a plébánián nevelték, hit dolgában nagyon sok volt a bizonytalanság; babonák, mágia és halottidézés is gyakori volt. Károly reformtevékenysége minden lehetséges lelkipásztori eszközt, de diplomáciai, politikai, sőt katonai támogatást is igénybe vett.
Lelkipásztori buzgóságát, nagylelkűségét és szervezőké szségét különösen a nagyon veszélyes időszakokban mutatta meg, pl. 1576 nya rán, amikor pestis pusztított Milánóban, s ezt később „Szent Károly pestisé nek” nevezték el. A járvány terjedésével egyre többen menekültek el a város ból, a város vezetői mind eltűntek, különösen akkor, amikor a közrend és kö zellátás egyre súlyosabb kérdéssé vált. Akkor az érsek vette kezébe a gyepl őt, és részben a saját javaival, részben a gazdagok adományaival segített, ahogy csak tudott: ruhát, élelmiszert, gyógyszert adott az embereknek, menh elyeket állítottak föl, a betegeket ideiglenes kórházakba gyűjtötték össze, ahol ápolták őket, és megkapták a szükséges lelki ellátást is. A járvány t etőpontján zárlatot kellett elrendelni mindazok számára, akik saját házukba n maradtak. Ezeknek az érsek ambuláns szolgálatot szervezett, főleg a beteg ek és haldoklók számára. Mivel a templomokat a fertőzés veszélye miatt bezá rták, az utcasarkokon és útkereszteződésekben állítottak föl oltárokat, és a papok ott miséztek.
Károly érsek lelki élete, mint a katolikus megú julás valamennyi nagy szentjénél (Loyolai Szent Ignác, Néri Szent Fülöp, Ke resztes Szent János), egészen Krisztus követésére irányult. Az Ő szenvedésé n elmélkedett, és engesztelését tűzte ki célul. Ebből született az az elhat ározása, hogy saját életében Krisztus keresztútját akarja megélni. Így érth etjük meg, hogy Károly miért szerette annyira a Novara közelében lévő Monte di Varallót, melynek oldalában oszlopok álltak, rajtuk a megváltás misztér iumának képei. Élete utolsó évében itt akarta a Virágvasárnapot megülni, s itt végezte általános gyónását a jezsuita Adorno páternál. Életének minden hibáját meg akarta gyónni, böjtöléssel és kemény vezekléssel fenyítette mag át.
Amikor Milánóba visszatért, az orvosok már csak azt tudták megáll apítani, hogy testi ereje elfogyott. Károly teljes nyugalommal fogadta ezt, majd fölvette a betegek szentségét, és 1584. november 3- án Milánóban megh alt. V. Pál avatta szentté 1610-ben. Ünnepét 1613-ban vették föl a római na ptárba november 4-re.
Legendáiból
Erről az energikus egyházi férfiról, aki a trienti zsinat idejében „meg akarta újít ani Rómát”, egy korabeli protestáns így nyilatkozott: „Ha minden püspök és pap olyan lett volna, mint ő, nem került volna sor a hitszakadásra.” Életér ől saját írásai és életrajzírók dokumentumai vallanak.
Mikor az ifjú jogi doktor Rómába érkezett, a pápa nagybácsi -- a kor szokásait követve -- elhalmozta fényes pápai hivatalokkal, noha sem teológiát nem végzett, sem pappá nem volt szentelve. Akkori levelei még a főúri életet kedvelő, öntuda tos ifjúról tanúskodnak. Nemességére hivatkozva százötven személyes udvart tartott. Nagyon türelmetlenül várta a családi címer megérkezését. Azon a na pon, amikor bíborosi kinevezését megkapta, egyik nővérének, Camillának azt írta, hogy mától kezdve kettővel több udvarhölgyet tartson. Kiváló ízléssel gyűjtött műkincseket, labdajátékkal, sakkal és vadászattal pihente ki magá t. A német nunciusnál vadászkutyákat rendelt. Szerette a zenét, maga is ját szott csellón. De szokatlanul nagy volt a munkaszeretete már ekkor is: a ró mai kúriában addig soha nem intézték oly gyorsasággal az ügyeket, mint Káro ly alatt.
Rajongva szeretett bátyjának, Frigyesnek a halála hozta el a megtérés napját. Akkor ezt írta: ,,Ez a csapás oly szörnyű, hogy semmifél e emberi megfontolás nem tud megvigasztalni. Ez a veszteség, belátom, nagy lépéssel vitt előre engem a kegyelem útján.'' Amikor pappá, majd püspökké s zentelték, szolgáinak nagy részét elbocsátotta, sok címét és hivatalát viss zaadta a pápa kezébe, és engedélyt kért, hogy püspöki városába távozhasson.
A milánóiak készültek a fogadására: a püspöki palota falait földíszí tették a Borromeiek és őseik képeivel és címereivel. Károly pedig, amint me gérkezett, ezeket eltávolíttatta, és Szent Ambrus és más milánói püspökök k épét tétette föl. Azt mondotta: ,,Amíg gróf Borromei Károly voltam, tisztel etreméltó elődeim nyomába törekedtem; mióta azonban a Santa Praxedes bíboro sa és Milánó érseke vagyok, érsek elődeim a követendő példaképeim.''
Milánóban akkor hihetetlen viszonyok uralkodtak. A hívők nem ismerték a Mia tyánkot, voltak papok, akik nem tudták a feloldozás szavait. Sok templomból , amit fölkeresett, iszonyattal fordult ki. A San Satiro-templomban éppen p apok és világi urak lakomáztak és mulattak amikor belépett; a San Maurizio- templomban ugyan sok embert látott, de azok mit sem törődtek az oltárnál fo lyó liturgiával, csak beszélgettek és nevetgéltek egymás között. Részeg fér fiak és ízléstelenül kifestett nők járultak az áldoztatórácshoz. Más templo mokban táncoltak vagy gabonát tároltak; a körmenet -- ha volt -- inkább kar neváli fölvonuláshoz hasonlított. Az egyik helyen pápai oklevelet hamisítot tak és árulták. Látván ezt, így írt a pápának: ,,El vagyok szánva arra, hog y a trienti reformot a prelátusok között fogom kezdeni. Ez volna a legjobb út arra, hogy egyházmegyénkben az engedelmesség föléledjen. Nekünk kell elö l járnunk, a hívek majd jönnek utánunk.''
Az érsek maga járt elöl jó példával. Környezetében megbízott két papot, hogy ha valami hibát vesznek é szre benne, kíméletlenül mondják meg, és minden megkötés nélkül figyelmezte ssék a gyöngeségeire. De amikor arra figyelmeztették, hogy legyen tekintett el meggyöngült egészségére, így válaszolt: „ki a lélek szolgálatára szánta el magát, annak legalább három lázt ki kell hordania, mielőtt ágynak dől!”- - csakhogy az ágyát már régen elajándékozta, és egy szalmazsákon aludt.
Egyik vizitációs útján Svájcban egyik kísérője látta, hogy az erős fagyb an a fűtetlen szobácskában az érseken nincs más, mint egy vékony, használt köntös, s kérte, hogy öltözzön fel melegebben. Károly erre azt válaszolta, hogy csak ez a köntös a személyes tulajdona, a többi ruhája a bíboroshoz ta rtozik, és csak szolgálat közben viselhető.
Amikor a bíboros az addig i szokás szerint messze a nagyböjtbe nyúló farsangi mulatságokat a városban a hamvazószerdával betiltotta, ellenségei -- főleg a spanyol helytartó -- bepanaszolták a pápánál. Sok mindent felhoztak, többek között a következő t örténetet is:
A városba érkezése után hamarosan meglátogatta a híres dómot. Benn a templomban járva egyszer csak különös zajra lett figyelmes. K örülnézett, és látta, hogy egy lovag teljes fölszerelésben lovagol át a tem plomon. A nyomában egy csacsifogat kocogott, majd emberek jöttek, csoportos an nevetgélve és beszélgetve, mások terheket cipeltek. Kiderült, hogy régi szokásjog alapján átjáróháznak használják a dómot: ahelyett, hogy megkerüln ék, az egyik oldalajtón be, a másikon ki közlekednek. Az érsek azonnal elha tározta, hogy ennek véget vet, nem tűri ezt a visszaélést. Kiadta a rendele tet, és másnap az emberek meghökkenve álltak a zárt oldalkapuk előtt. Panas zt emeltek a magisztrátusnál, ez továbbította az ügyet a helytartóhoz, az p edig kapott az alkalmon, hogy megmutassa, ki az úr a városban. Hivatalos le vélben követelte a püspöktől a kapuk kinyitását, Károly azonban udvariasan azt válaszolta, hogy a kapu zárva marad. A herceg tombolt dühében -- de hiá ba. Mikor aztán éjszaka erőszakkal feltörték a dóm oldalkapuit, az érsek be falaztatta a bejáratokat.
Károly megbízatást kapott a humiliáták telj esen elvilágiasodott rendjének megreformálására. Mivel első rendelkezéseit figyelmen kívül hagyták, erélyesebb eszközökhöz folyamodott. Ezért a szerze tesek között gonosz terv született: páter Farina vállalta, hogy megöli az é rseket. Három rangjától megfosztott prépost sok pénzt ígért neki, és biztos ították, hogy segítik elrejtőzni. Farina sok pénzt követelt, ezért az össze esküvők elloptak egy kelyhet a templomból, és eladták. Farina a kehely áráv al Korfuba menekült, s csak két év múlva tért vissza, hogy tervét végrehajt sa. Este lopakodott be az érseki palotába, ahol népével együtt az érsek épp en imádkozott. Pisztollyal rálőtt. Az érsek kezével a hátához nyúlt, majd f olytatta az imádságot. Karingén egy fekete, a hátán pedig egy piros folt ma radt a lövés nyomán, de a golyó a lábánál hevert. Csoda! -- kiáltották az e mberek. Az érsek megparancsolta, hogy ne üldözzék a merénylőt, de később a pápa elé került az ügy, és az összeesküvőket kivégezték.
A Santa Mari a Scala-templom kanonokjai is szembeszálltak a reformokkal. Az érsek bejele ntette, hogy látogatást tesz náluk, mire ők visszaüzenték: nem fogják beboc sátani. Két hónappal később az érsek ünnepélyes kísérettel jelent meg a tem plomuk előtt. A kanonokok kirohantak, és a menet elején haladó lovasokat er őszakkal kergették el. Maga az érsek így jegyezte föl a történteket: „Amiko r odaértem, láttam, hogy embereimet, akik a temető kapuján át vonultak be, fegyverekkel és minden erővel kituszkolják. Ezért elszántam magam, leszállt am a lóról, kezembe fogtam a keresztet, és így nagy nehezen tudtam tenni né hány lépést. Amikor azonban benn voltam már az épületben, kardokat szegezte k nekem, és nagy ordítozás közben kituszkoltak, majd bezárták a kaput.” Am ikor a lázadókat a pápánál bepanaszolták, s az nyilvános bocsánatkérésre kö telezte őket, bűnbánó körmenetben a dómhoz vonultak, és térden állva kérték az érsek bocsánatát. Ő ezzel fogadta őket: „A testvéretek vagyok!”
A mikor a pestis pusztította a várost, az érsek állt a segítők élén. Rendelet eket bocsátott ki, melyekkel igyekezett a fertőzés veszélyét a legkisebbre csökkenteni. Személyes elszántságát egy szemtanú a következőképpen írta le: „A bíboros gyakran ment el a kórházba, vigasztalta a betegeket, bátorított a a betegápolókat, látogatta a temetőt, a barakkokban lakókat és a házakban vesztegzár alatt levőket. Mindenkit vigasztalt, mindenkivel szóba állt, és a saját háza javait is beleszámítva mindenével segített, amije csak volt. Most viszont már nincs semmije az életén kívül, teljesen szegény lett... A városnak más vigasztalása nincs. Ő ellenben majdnem olyan, hogy a puszta je lenlétével életre kelti az embereket.” A végén azért, hogy a szegény betege knek takarójuk legyen, leszedette ablakairól a függönyöket és a falakról a tapétát, sőt a bíborosi köpenyét is odaadta. Mint szegény koldus ment végig a városon a bűnbánati körmenetben: gyalog, a nyakában kötéllel, a vállán k ereszttel, megfosztva méltóságának minden jelvényétől.
Egy év múlva a járvány megszűnt, és a megszökött helytartó, Ayamonte visszatért. De az ér sek hősiességét, amely a tulajdon gyávaságát annyira nyilvánvalóvá tette, n em bírta elviselni, ezért bevádolta a pápánál: az érsek a pestis idején nem tartotta be a városi törvényeket! A bíborost Rómába idézték, de elindulása , s főleg a visszatérése valóságos diadalmenet volt.
Imádság
Kérünk, Istenünk, őrizd meg Egyházadban azt a lelkületet , amellyel Borromei Szent Károlyt eltöltötted, hogy Egyházad mindig megújul hasson, és meg tudja mutatni a világnak a te Fiadat, a mi Urunkat, Jézus Kr isztust!
Forrás: Diós István: Szentek Élete
DTSTAMP:20240328T104655 DTSTART;TZID=Europe/Budapest;VALUE=DATE:20191104 DTEND;TZID=Europe/Budapest;VALUE=DATE:20191105 SEQUENCE:0 TRANSP:OPAQUE END:VEVENT END:VCALENDAR