BEGIN:VCALENDAR VERSION:2.0 PRODID:-//jEvents 2.0 for Joomla//EN CALSCALE:GREGORIAN METHOD:PUBLISH BEGIN:VTIMEZONE TZID:Europe/Budapest BEGIN:STANDARD DTSTART:20201025T020000 RDATE:20210328T030000 TZOFFSETFROM:+0200 TZOFFSETTO:+0100 TZNAME:Europe/Budapest CET END:STANDARD BEGIN:DAYLIGHT DTSTART:20201015T000000 RDATE:20201025T020000 TZOFFSETFROM:+0100 TZOFFSETTO:+0200 TZNAME:Europe/Budapest CEST END:DAYLIGHT END:VTIMEZONE BEGIN:VEVENT UID:2c7bb8422f7d255ed5bb1b9f1230c5a1 CATEGORIES:Liturgikus naptár CREATED:20130723T150406 SUMMARY:Szent Hedvig szerzetesnő DESCRIPTION: Élete\n Amikor Andechsi IV. Berthold és felesége, Groitzschi Ágnes öt éves kislányukat, Hedviget a kitzingeni bencés apácákra bízták, nem az volt a s zándékuk, hogy véglegesen ott hagyják a kolostorban apácának. Az Andechs-Me ráni család, amely Barbarossa Frigyes császártól hercegi rangot kapott, mes szenéző terveket szőtt gyermekei sorsáról, köztük Hedvigéről is: Ágnes nevű leányukat a francia, Gertrúdot II. Endre magyar királyhoz adták férjhez, é s Hedvig számára is kezdték keresni a királyi családból való vőlegényt. Add ig azonban Hedvignek meg kellett szereznie a bencés apácák között a rangjáh oz szükséges műveltséget.\n A Kitzingenben töltött évek Hedvig számára mégi s sokkal többet jelentettek egy puszta iskolánál. A bencés élet ritmusa, az Isten jelenlétében élő testvéri közösség megragadta a gyermek lelkét. Az 1 300 körül írt legenda az általános erények felsorolása mellett feljegyzett Hedvigről két sajátos jellemvonást: szorgalmasan tanulmányozta a Szentírást , és mindenben a Szentlélek volt különleges tanítómestere. Ebből a két forr ásból merítette élete végéig az erőt.\n 1186 körül az akkor tizenkét éves H edviget kiragadták a békés, kolostori környezetből, mert a család meglelte a vőlegényt: Henriket, a sziléziai herceg fiát. A német főúri családok és a lengyel Piast család között addig is sok rokoni szál szövődött, Hedvig szí vét mégsem derítette fel a gondolat, hogy követnie kell vőlegényét egy ideg en országba.\n Szilézia földjét szlávok lakták, 1163-tól önálló hercegség v olt a lengyel tartományok között. A föld lakói Hedvig számára ismeretlen ny elvet beszéltek, erkölcseik és szokásaik is idegenek voltak, mert a kereszt énység éppen akkor kezdett gyökeret verni a lengyel nép szívében. Henrik he rceg atyja, I. Boleszláv herceg tizenhét évet töltött számkivetésben német földön, s mikor hazatért, magával vitte német barátait és lovagjait. Így He dvignek voltak honfitársai is a hercegi udvarban.\n A tizenkét éves grófnőr e igen nagy feladatok vártak ebben az idegen környezetben. Első éveiről csa k annyit tudunk, hogy a férjét ,,Istenben szerette mint erényes és népe jav át kereső embert'', és hét gyermekkel ajándékozta meg.\n 1201-ben meghalt I . Boleszláv herceg, és Henrik lett az utóda. Heves harcokat vívott ezután a Piastokkal, melyekből győzelmesen került ki, s ennek következtében a szilé ziai hercegség addig soha nem látott fénykort ért meg. Henrik óvatosan és o kosan kormányozta megnövekedett országát. Uralkodói erényei közül kitűnt óv atossága és az, hogy alattvalóival szemben szelíden igazságos volt. Úgy gon dolta, hogy országának gazdasági és kulturális felemelkedését szolgálja, ha német telepeseket hoz. Ennek eredményeként Sziléziában mindenfelé telepes falvak és városok keletkeztek. Hedvig pedig, akinek eleinte semmi része nem volt ebben a tisztán politikai meggondolásból fakadó telepítésben, feladat ának tekintette, hogy idegenbe került honfitársait vigasztalja és szükségük ben mindenben segítségükre legyen. Férjét elkísérte országjáró útjaira, s h a az bírói székébe ült, Hedvig mellette foglalt helyet. Ilyenkor a legszegé nyebb és a legelhagyatottabb emberek is tudták, hogy kérésük eljut a herceg füléig.\n Hedviget segítőkészsége és határtalan jósága miatt méltósága ell enére a szegények is megtalálták, s ő ezzel hamarosan megnyerte a lengyel n ép szívét; s az emberek, szeretetük jeleként a maguk nyelvén Jadvigának nev ezték el.\n A hercegnő hamarosan belátta, hogy az országban nagyon hiányzik az a kovász, amely a kereszténység hatását nagy mértékben tudná segíteni: a női kolostor intézménye. Henrik elődei férfi szerzeteseket már megtelepít ettek az országban, de egyetlen női kolostor se volt, ami azt jelentette, h ogy a leányok számára nem volt nevelési lehetőség, és életüket sem szentelh ették egészen Krisztusnak. Hedvig ,,megkérte a férjét, hogy saját vagyonukb ól alapítsanak egy kolostort a ciszterci apácáknak'' -- mondja a legenda. 1 202-ben meg is történt a kolostor alapítása Trzebnicában. Ezzel valóra vált Hedvig vágya. Mivel azonban ciszterci apácák sem Cseh-, sem Lengyelország területén nem éltek, Bambergből hívták a nővéreket, élükön Petrusszával, ak i korábban Hedvig mesternője volt Kitzingenben.\n Hedvig számára később Trz ebnica volt az a hely, ahol otthonra lelt. Ő maga soha nem tett szerzetesi fogadalmat, akkor sem, amikor özvegyként beköltözött a kolostorba, melynek ekkor már egyetlen életben maradt gyermeke, Gertrúd volt az apátnője. Tudta és elfogadta, hogy az ő helye a hercegi udvarban van. A szemlélődés azonba n egyre nagyobb teret foglalt el az életéből, és alapja lett minden tevéken ységének. Napjait az irgalmasság lelki és testi cselekedetei töltötték ki. Bármit tett, soha nem önmagáért tette, mert tekintete állandóan Krisztusra figyelt és a hite felebarátaiban is az Urat elevenítette meg.\n Két csoport különösen közel állt a szívéhez: a papok és a szegények. A papság iránti t isztelete olyan fokot ért el, hogy megnyilvánulásai előtt ma megütközve áll unk: pl. a víznek, amelyben a papok mosdottak, gyógyító erőt tulajdonított. Ajándékul elkérte a trzebnicai apácáktól az ételmaradékot is. A papság irá nti tisztelete az Eucharisztia és a szentmise áhítatos szeretetéből fakadt. \n A papok és szerzetesek mellett különös szeretettel volt a szegények és a betegek iránt. Boroszlóban az ő kezdeményezésére nyitották meg Szilézia el ső ispotályát, amelyet a neumarkti leprás otthon követett. A legenda álland óan emlékeztet arra, hogy akkoriban -- rendkívüli módon --Hedvig saját kezű leg szolgálta ki a szegényeket és a betegeket, maga osztotta ki az alamizsn át, s csak akkor bízta ezt másra, ha maga már nem boldogult a sok teendővel .\n A szegényekben is Krisztust szolgálta. Ez abban nyilvánult meg, hogy ti zenhárom szegény állandóan volt a környezetében, akikkel egy asztalnál evet t. Ezek a szegények akkor is követték, ha úton volt férjével az országban, s ha megérkeztek egy várba vagy más szálláshelyre, először mindig róluk gon doskodott. Nemegyszer a neki készített finom ételeket tálalta fel nekik. Ez ért az udvari emberek körében elterjedt a mondás: ,,Inkább vagyok koldus a hercegnő asztalánál, mint vendég a hercegnél!''\n A hősiesség azonban, amel lyel Hedvig a felebarátainak szolgált, csak külső burok volt, amely elrejte tte Krisztushoz egyre hasonlóbbá váló belső életét. Lépésről lépésre követt e az Urat a kereszt hordozásában. ,,Nem szégyellte, hogy áldozati báránya l egyen Annak, aki túláradó szeretetéért minden emberért megfeszíttetett.'' E bből válik érthetővé az a kegyetlenségig menő szigor, ahogyan önmagával bán t. Fegyelmezettsége az étkezésben, a ruházkodásban és általános életformájá ban felülmúl minden elképzelést. És feltűnő, hogy mindebben semmi külső tám aszt, lelki vezetést nem kapott, sőt a környezete épp az ellenkező irányba befolyásolta volna. Ahhoz azonban elég alázatos volt, hogy kopott köpenyét kicserélje, amikor egy egyszerű apáca figyelmeztette: nem méltó hozzá, hogy a hercegi fogadásokon így jelenjék meg. De amikor a boroszlói főesperes sz emrehányást tett neki böjtölése miatt, annak csak ennyit mondott: ,,Eszem a nnyit, amennyi nekem elég!''\n Az Úr pedig kemény próbára tette a kereszt i ránti szeretetét: hét gyermeke közül hat a szeme láttára halt meg, 1238-ban pedig elvesztette a férjét is itt a földön. Különösen érzékenyen érintette Henrik fiának halála, akinek követnie kellett volna atyját a hercegi tróno n. 1241-ben ugyanis a tatárok nemcsak Magyarországot pusztították, hanem he ves viharként végigdúlták Lengyelország déli területét is. Henrik, a fiú eg y kisebb lovas sereggel vonult fel és Legnicánál megütközött velük. A csatá t elvesztette, maga is holtan maradt a csatatéren. A támadók azonban, látvá n, hogy milyen elszánt ellenállásba ütköztek, elvonultak a vidékről. Hedvig korábban megjövendölte fia halálát. Fájdalmának nagyságát csak sejteni leh et szavaiból, melyekkel leányát és menyét vigasztalta: ,,Isten akarata ez, és nekünk kedvünket kell találnunk abban, amit Isten akar, s ami neki tetsz ik''.\n Hedvig 1243. október 15-én halt meg, majdnem hetven éves korában, a trzebnicai kolostorban. A kolostor templomában temették el. Tisztelete azo nnal megkezdődött és a sírja körül történt csodák hatására hamarosan megind ították a szentté avatását. IV. Kelemen pápa 1267-ben iktatta a szentek sor ába. Ünnepét 1680-ban vették fel a római naptárba, október 17-re. Mikor azo nban ünnepelni kezdték Alacoque Szent Margitot, 1929-ben október 16-ra hely ezték át.\n Legendájából \n A sziléziai hercegnőről, akiről saját népe tanú sította, hogy ,,szeretetből élt'', mert ,,mindenkit megvigasztalt, akivel c sak találkozott'', legendája, egy fiatal kortársának műve mond el apró rész leteket.\n Miután Hedvig Sziléziába került és a férje, Henrik átvette atyja örökségét, a krónikás szerint ,,a férje egyre több sikert ért el a kormány zásban, mert nemcsak támogatta felesége szent életét, hanem annak erényeit serényen követte is. S ha a törvény szerint alávetettje volt is a férjének, az erények és a jámborság útján a vezetője lett''.\n Hedvig a személy szer int őt illető jövedelemből alig egy századrészt tartott meg önmaga és a csa ládja számára, minden egyebet a szegények gyámolítására és az Egyház fennta rtására fordított. A régi krónikában ez áll: ,,Volt egy Schawoine nevű birt oka, melynek jövedelme bőségesen fedezte szükségleteit. Egyszer a vidéken n agy ínség támadt. Akkor Krisztus szolgáló leánya kihirdette, hogy minden rá szoruló jöjjön a majorba, ha Isten nevében akar kapni valamit. A szegények nagy számban sereglettek oda, ő pedig szétosztott közöttük minden gabonát. A gabona elfogytával kiosztotta a húst, amit abban a majorban tároltak. A h ús után a sajtok következtek, s mikor az is elfogyott, minden fellelhető él elmiszert szétosztott a szegények között. Hűséges szolgálónak bizonyult az Úr házában, aki a maga idejében mindenkinek kiosztotta eledelét... Arra azo nban gondosan ügyelt, hogy mindenki egyformán részesüljön adományaiból, neh ogy veszekedés és féltékenység támadjon az emberek között.''\n Razlaus, gni eznói kanonok igen öreg korában mondta el a következőt: ,,Boroszlóban én te ljesen szegény, pénztelen diák voltam. Akkor hírét vettem azoknak a jótétem ényeknek, amelyeket Krisztus szolgálója a szegények között nap mint nap vég bevitt. Barátaimmal együtt háromszor mentünk el Röchlitzbe és Lissába, ahol a hercegi udvar éppen időzött, és mindhárom alkalommal örömmel tértünk haz a, mert egy-egy ezüstpénzt kaptunk!''\n Életrajzírója újra meg újra kiemeli Hedvig szokatlan emberszeretetét és szociális érzékét: ,,Ha valaki a szolg ák közül megbetegedett, orvosokat küldött hozzá, gyógyszerekről maga gondos kodott, és úgy ápolta őket, mintha a gyermekei lennének. Ha hallott egy bet egről, bármilyen messze lakott is, felkereste, vagy legalább elküldött hozz á valakit ajándékokkal. Különös képessége volt az özvegyek és árvák megviga sztalására. Sok leányt, akinek sem szülei, sem rokonai nem voltak maga köré gyűjtött, és ahogyan Isten előtt jónak látta, gondoskodott róluk: az egyik et férjhez adta, a másikat kolostorba irányította... Mindig sok pénzt hordo tt magánál, hogy a rászorulóknak azonnal adhasson. A kíséretében lévő szegé nyeket senki nem merte elkergetni, ámbár a szolgák számára olykor nagyon te rhesek voltak.''\n A szent hercegnő elég gyakran megszegte a feudális rend szabályait: ,,Ha szükséghelyzetbe kerültek alattvalói, elengedte adójukat, szolgálataikat és adósságaikat. Ezért egyszer az udvari káplán, Ottó pap ki fakadt: ťÚrnőm, annyi adót engedsz el alattvalóidnak, hogy mi, a te szolgái d, éhen fogunk veszni!Ť Hedvig pedig nyugodtan csak ennyit mondott: ťLégy n yugodt, Isten majd gondoskodik rólatok!Ť''\n Amilyen bőkezű volt másokkal, olyan szigorú volt önmagával szemben. Kása, hüvelyesek, kenyér, hal, tej és sör volt az eledele. Negyven éven át nem evett húst, sem zsíros ételt, ami n a környezete meg is ütközött. De ha hivatalosan kellett megjelennie a fér je oldalán, eleget tett az illem követelményeinek. 1217-ben készült pecsétj e ünnepi öltözékben ábrázolja. Unokahúga, Árpádházi Szent Erzsébet akkoriba n nagyon ellenezte a ruhák hosszú vendégujját, mert a hiúság megnyilvánulás át látta benne. Hedvignek pedig semmi nehézséget nem okozott, hogy ezt a pe csétet használja.\n Egész különös botránkozást keltett a környezetében -- g ondoljunk csak Hedvig méltóságára! --, hogy gyakran járt mezítláb. Így elbe szélik, hogy a gyóntatója egyszer csináltatott neki egy pár cipőt, és megpa rancsolta, hogy hordja. Hedvig követte is a parancsot, és hordta a cipőt -- de nem alábán, hanem a kezében. Mikor pár év múlva a pap észrevette, hogy a cipő használatlan, Hedvig megjegyezte: ,,Pedig én engedelmeskedtem és gya kran hordtam!''\n Legendaírója ezzel magasztalja Hedvig vezeklését: a szent lába nyoma a hóban olyan meleget sugárzott, hogy a nyomába lépő, didergő s zegények lába felmelegedett tőle!\n Olykor beleszólt férje dolgaiba is. Így például egy kivégzés után keserű szemrehányást tett férjének ítélete kegye tlenségéért, s ezzel elérte, hogy a későbbiek során Henrik gyakran megkegye lmezett a halálraítélteknek. Az adósok börtönében sínylődők közül sokan Hed vig váltságdíjának köszönhették a szabadulásukat.\n Döntő módon avatkozott be abba a testvérháborúba, amely 1229 tavaszán a férje és I. Konrád mazovia i herceg között robbant ki. Henrik két csatában is legyőzte Konrádot, s miu tán bevette Krakkó városát, elbocsátotta a katonáit. Ám egy mise alkalmával a krakkói lovagok rajtaütöttek a hercegen, elfogták és Konrád fővárosába, Plockba hurcolták. A fogoly herceg fia, Henrik azonnal sereget gyűjtött, ho gy kiszabadítsa atyját. Hedvig azonban ellenezte az újabb vérontást, s magá ra vállalta férje kiszabadítását. Elindult Plockba, személyesen tárgyalt Ko nráddal, és kiszabadította a férjét. Két unokája később Konrád fiaihoz ment férjhez, s ezzel tartós lett a családok közötti béke.\n Hedvignek sokat ke llett szenvednie életében. Hat gyermekét temette el; férje a gnieznói érsek kel való vitája miatt kiközösítve halt meg. Unokája, II. Boleszláv, aki ,,K egyetlen Boleszláv'' néven ismert a lengyel történelemben, saját testvérei, kolostorok, papok és saját népe elleni harcaival és megszámlálhatatlan erő szakos cselekményével keserítette a környezetét. Az egész vidék feljajdult, amikor Neumarktban a templomban és a temetőben nyolcszáz embert, férfiakat és nőket mészároltatott le válogatás nélkül.\n A legnehezebb óra Hedvig sz ámára mégis Henrik fia halála volt. Mikor hírét vitték, hogy elesett a csat ában, ,,nem ontott könnyeket, a fájdalom külső jeleit egyáltalán nem mutatt a, hanem leányát, a trzebnicai apátnőt és a menyét vigasztalta, aki majdnem belehalt a fájdalomba. Ő pedig így imádkozott, égre emelt tekintettel: ťKö szönöm, Istenem, hogy ilyen fiút adtál nekem... vedd magadhoz a lelkét!Ť'' Aztán kiment a csatatérre, hogy megkeresse fiának holttestét.\n Nem csodálk ozhatunk azon, hogy a szentek, akik hasonlóvá váltak a megfeszített Krisztu shoz, a kereszten élték át a vele való egyesülést. ,,Hedvig egy alkalommal -- mondja a legendája -- elmélyült imádságban térdelt a trzebnicai kolostor templomának feszülete előtt. Egyszer csak a feszület megmozdult, a Megfesz ített jobb karja eloldódott a kereszttől, átölelte Hedviget, és megáldotta. Az Úr így adta tudtára, hogy meghallgatta imádságát.'' -- De ez a jelenet Hedvig életének legbenső misztériumát is jelzi, és az összes nagy misztikus rokonává teszi őt.\n Röviddel a halála előtt úgy rendelkezett, hogy ne ren dkívüli sírba temessék el, hanem egészen egyszerűen, a többi hívő közé, a t emetőbe. Ezzel is kifejezte, hogy az egyszerű emberek testvérének tekinti m agát. A halálos ágyán kérte azt a fátyolt, amelyet unokahúga, Szent Erzsébe t viselt, és a fejére kötötte. Így akart megjelenni a szentek közösségében, és azonnal meg is pillantotta a szent asszonyok seregét, akik hívogatóan j öttek elébe.\n Imádság\n Mindenható Istenünk, ki Szent Hedvig csodálatos él etét az alázatosság példájaként állítod elénk, kérünk, engedd, hogy közbenj árásával szerezze meg nekünk égi segítségedet!\n X-ALT-DESC;FMTTYPE=text/html:
Élete< /strong>
Amikor Andechsi IV. Berthold és felesége, Groitzschi Ágnes öt éves kislányukat, Hedviget a kitzingeni bencés apácákra bízták, nem az v olt a szándékuk, hogy véglegesen ott hagyják a kolostorban apácának. Az And echs-Meráni család, amely Barbarossa Frigyes császártól hercegi rangot kapo tt, messzenéző terveket szőtt gyermekei sorsáról, köztük Hedvigéről is: Ágn es nevű leányukat a francia, Gertrúdot II. Endre magyar királyhoz adták fér jhez, és Hedvig számára is kezdték keresni a királyi családból való vőlegén yt. Addig azonban Hedvignek meg kellett szereznie a bencés apácák között a rangjához szükséges műveltséget.
A Kitzingenben töltött évek Hedvig számára mégis sokkal többet jelentettek egy puszta iskolánál. A bencés élet ritmusa, az Isten jelenlétében élő testvéri közösség megragadta a gyermek lelkét. Az 1300 körül írt legenda az általános erények felsorolása mellett feljegyzett Hedvigről két sajátos jellemvonást: szorgalmasan tanulmányozta a Szentírást, és mindenben a Szentlélek volt különleges tanítómestere. Ebbő l a két forrásból merítette élete végéig az erőt.
1186 körül az akko r tizenkét éves Hedviget kiragadták a békés, kolostori környezetből, mert a család meglelte a vőlegényt: Henriket, a sziléziai herceg fiát. A német fő úri családok és a lengyel Piast család között addig is sok rokoni szál szöv ődött, Hedvig szívét mégsem derítette fel a gondolat, hogy követnie kell vő legényét egy idegen országba.
Szilézia földjét szlávok lakták, 1163- tól önálló hercegség volt a lengyel tartományok között. A föld lakói Hedvig számára ismeretlen nyelvet beszéltek, erkölcseik és szokásaik is idegenek voltak, mert a kereszténység éppen akkor kezdett gyökeret verni a lengyel n ép szívében. Henrik herceg atyja, I. Boleszláv herceg tizenhét évet töltött számkivetésben német földön, s mikor hazatért, magával vitte német barátai t és lovagjait. Így Hedvignek voltak honfitársai is a hercegi udvarban.
A tizenkét éves grófnőre igen nagy feladatok vártak ebben az idegen kör nyezetben. Első éveiről csak annyit tudunk, hogy a férjét ,,Istenben szeret te mint erényes és népe javát kereső embert'', és hét gyermekkel ajándékozt a meg.
1201-ben meghalt I. Boleszláv herceg, és Henrik lett az utóda . Heves harcokat vívott ezután a Piastokkal, melyekből győzelmesen került k i, s ennek következtében a sziléziai hercegség addig soha nem látott fényko rt ért meg. Henrik óvatosan és okosan kormányozta megnövekedett országát. U ralkodói erényei közül kitűnt óvatossága és az, hogy alattvalóival szemben szelíden igazságos volt. Úgy gondolta, hogy országának gazdasági és kulturá lis felemelkedését szolgálja, ha német telepeseket hoz. Ennek eredményeként Sziléziában mindenfelé telepes falvak és városok keletkeztek. Hedvig pedig , akinek eleinte semmi része nem volt ebben a tisztán politikai meggondolás ból fakadó telepítésben, feladatának tekintette, hogy idegenbe került honfi társait vigasztalja és szükségükben mindenben segítségükre legyen. Férjét e lkísérte országjáró útjaira, s ha az bírói székébe ült, Hedvig mellette fog lalt helyet. Ilyenkor a legszegényebb és a legelhagyatottabb emberek is tud ták, hogy kérésük eljut a herceg füléig.
Hedviget segítőkészsége és határtalan jósága miatt méltósága ellenére a szegények is megtalálták, s ő ezzel hamarosan megnyerte a lengyel nép szívét; s az emberek, szeretetük je leként a maguk nyelvén Jadvigának nevezték el.
A hercegnő hamarosan belátta, hogy az országban nagyon hiányzik az a kovász, amely a kereszténys ég hatását nagy mértékben tudná segíteni: a női kolostor intézménye. Henrik elődei férfi szerzeteseket már megtelepítettek az országban, de egyetlen n ői kolostor se volt, ami azt jelentette, hogy a leányok számára nem volt ne velési lehetőség, és életüket sem szentelhették egészen Krisztusnak. Hedvig ,,megkérte a férjét, hogy saját vagyonukból alapítsanak egy kolostort a ci szterci apácáknak'' -- mondja a legenda. 1202-ben meg is történt a kolostor alapítása Trzebnicában. Ezzel valóra vált Hedvig vágya. Mivel azonban cisz terci apácák sem Cseh-, sem Lengyelország területén nem éltek, Bambergből h ívták a nővéreket, élükön Petrusszával, aki korábban Hedvig mesternője volt Kitzingenben.
Hedvig számára később Trzebnica volt az a hely, ahol otthonra lelt. Ő maga soha nem tett szerzetesi fogadalmat, akkor sem, amiko r özvegyként beköltözött a kolostorba, melynek ekkor már egyetlen életben m aradt gyermeke, Gertrúd volt az apátnője. Tudta és elfogadta, hogy az ő hel ye a hercegi udvarban van. A szemlélődés azonban egyre nagyobb teret foglal t el az életéből, és alapja lett minden tevékenységének. Napjait az irgalma sság lelki és testi cselekedetei töltötték ki. Bármit tett, soha nem önmagá ért tette, mert tekintete állandóan Krisztusra figyelt és a hite felebaráta iban is az Urat elevenítette meg.
Két csoport különösen közel állt a szívéhez: a papok és a szegények. A papság iránti tisztelete olyan fokot é rt el, hogy megnyilvánulásai előtt ma megütközve állunk: pl. a víznek, amel yben a papok mosdottak, gyógyító erőt tulajdonított. Ajándékul elkérte a tr zebnicai apácáktól az ételmaradékot is. A papság iránti tisztelete az Eucha risztia és a szentmise áhítatos szeretetéből fakadt.
A papok és szer zetesek mellett különös szeretettel volt a szegények és a betegek iránt. Bo roszlóban az ő kezdeményezésére nyitották meg Szilézia első ispotályát, ame lyet a neumarkti leprás otthon követett. A legenda állandóan emlékeztet arr a, hogy akkoriban -- rendkívüli módon --Hedvig saját kezűleg szolgálta ki a szegényeket és a betegeket, maga osztotta ki az alamizsnát, s csak akkor b ízta ezt másra, ha maga már nem boldogult a sok teendővel.
A szegény ekben is Krisztust szolgálta. Ez abban nyilvánult meg, hogy tizenhárom szeg ény állandóan volt a környezetében, akikkel egy asztalnál evett. Ezek a sze gények akkor is követték, ha úton volt férjével az országban, s ha megérkez tek egy várba vagy más szálláshelyre, először mindig róluk gondoskodott. Ne megyszer a neki készített finom ételeket tálalta fel nekik. Ezért az udvari emberek körében elterjedt a mondás: ,,Inkább vagyok koldus a hercegnő aszt alánál, mint vendég a hercegnél!''
A hősiesség azonban, amellyel Hed vig a felebarátainak szolgált, csak külső burok volt, amely elrejtette Kris ztushoz egyre hasonlóbbá váló belső életét. Lépésről lépésre követte az Ura t a kereszt hordozásában. ,,Nem szégyellte, hogy áldozati báránya legyen An nak, aki túláradó szeretetéért minden emberért megfeszíttetett.'' Ebből vál ik érthetővé az a kegyetlenségig menő szigor, ahogyan önmagával bánt. Fegye lmezettsége az étkezésben, a ruházkodásban és általános életformájában felü lmúl minden elképzelést. És feltűnő, hogy mindebben semmi külső támaszt, le lki vezetést nem kapott, sőt a környezete épp az ellenkező irányba befolyás olta volna. Ahhoz azonban elég alázatos volt, hogy kopott köpenyét kicserél je, amikor egy egyszerű apáca figyelmeztette: nem méltó hozzá, hogy a herce gi fogadásokon így jelenjék meg. De amikor a boroszlói főesperes szemrehány ást tett neki böjtölése miatt, annak csak ennyit mondott: ,,Eszem annyit, a mennyi nekem elég!''
Az Úr pedig kemény próbára tette a kereszt irán ti szeretetét: hét gyermeke közül hat a szeme láttára halt meg, 1238-ban pe dig elvesztette a férjét is itt a földön. Különösen érzékenyen érintette He nrik fiának halála, akinek követnie kellett volna atyját a hercegi trónon. 1241-ben ugyanis a tatárok nemcsak Magyarországot pusztították, hanem heves viharként végigdúlták Lengyelország déli területét is. Henrik, a fiú egy k isebb lovas sereggel vonult fel és Legnicánál megütközött velük. A csatát e lvesztette, maga is holtan maradt a csatatéren. A támadók azonban, látván, hogy milyen elszánt ellenállásba ütköztek, elvonultak a vidékről. Hedvig ko rábban megjövendölte fia halálát. Fájdalmának nagyságát csak sejteni lehet szavaiból, melyekkel leányát és menyét vigasztalta: ,,Isten akarata ez, és nekünk kedvünket kell találnunk abban, amit Isten akar, s ami neki tetszik' '.
Hedvig 1243. október 15-én halt meg, majdnem hetven éves korában, a trzebnicai kolostorban. A kolostor templomában temették el. Tisztelete a zonnal megkezdődött és a sírja körül történt csodák hatására hamarosan megi ndították a szentté avatását. IV. Kelemen pápa 1267-ben iktatta a szentek s orába. Ünnepét 1680-ban vették fel a római naptárba, október 17-re. Mikor a zonban ünnepelni kezdték Alacoque Szent Margitot, 1929-ben október 16-ra he lyezték át.
Legendájából
A sziléziai hercegnőről, akiről saját népe tanúsította, hogy ,,szeretetből élt'', mert ,,mindenkit megvigasztalt, akivel csak találkozott'', legendája, egy fiatal kortársának műve mond el apró részleteket.
Miután Hedvig Sziléziába került és a férje, Henrik átvette atyja örökségét, a krónikás szerint ,,a férje egyre több sikert ért el a kormányzásban, mert nemcsak támogatta fele sége szent életét, hanem annak erényeit serényen követte is. S ha a törvény szerint alávetettje volt is a férjének, az erények és a jámborság útján a vezetője lett''.
Hedvig a személy szerint őt illető jövedelemből ali g egy századrészt tartott meg önmaga és a családja számára, minden egyebet a szegények gyámolítására és az Egyház fenntartására fordított. A régi krón ikában ez áll: ,,Volt egy Schawoine nevű birtoka, melynek jövedelme bőséges en fedezte szükségleteit. Egyszer a vidéken nagy ínség támadt. Akkor Kriszt us szolgáló leánya kihirdette, hogy minden rászoruló jöjjön a majorba, ha I sten nevében akar kapni valamit. A szegények nagy számban sereglettek oda, ő pedig szétosztott közöttük minden gabonát. A gabona elfogytával kiosztott a a húst, amit abban a majorban tároltak. A hús után a sajtok következtek, s mikor az is elfogyott, minden fellelhető élelmiszert szétosztott a szegén yek között. Hűséges szolgálónak bizonyult az Úr házában, aki a maga idejébe n mindenkinek kiosztotta eledelét... Arra azonban gondosan ügyelt, hogy min denki egyformán részesüljön adományaiból, nehogy veszekedés és féltékenység támadjon az emberek között.''
Razlaus, gnieznói kanonok igen öreg k orában mondta el a következőt: ,,Boroszlóban én teljesen szegény, pénztelen diák voltam. Akkor hírét vettem azoknak a jótéteményeknek, amelyeket Krisz tus szolgálója a szegények között nap mint nap végbevitt. Barátaimmal együt t háromszor mentünk el Röchlitzbe és Lissába, ahol a hercegi udvar éppen id őzött, és mindhárom alkalommal örömmel tértünk haza, mert egy-egy ezüstpénz t kaptunk!''
Életrajzírója újra meg újra kiemeli Hedvig szokatlan em berszeretetét és szociális érzékét: ,,Ha valaki a szolgák közül megbetegede tt, orvosokat küldött hozzá, gyógyszerekről maga gondoskodott, és úgy ápolt a őket, mintha a gyermekei lennének. Ha hallott egy betegről, bármilyen mes sze lakott is, felkereste, vagy legalább elküldött hozzá valakit ajándékokk al. Különös képessége volt az özvegyek és árvák megvigasztalására. Sok leán yt, akinek sem szülei, sem rokonai nem voltak maga köré gyűjtött, és ahogya n Isten előtt jónak látta, gondoskodott róluk: az egyiket férjhez adta, a m ásikat kolostorba irányította... Mindig sok pénzt hordott magánál, hogy a r ászorulóknak azonnal adhasson. A kíséretében lévő szegényeket senki nem mer te elkergetni, ámbár a szolgák számára olykor nagyon terhesek voltak.''
A szent hercegnő elég gyakran megszegte a feudális rend szabályait: ,,H a szükséghelyzetbe kerültek alattvalói, elengedte adójukat, szolgálataikat és adósságaikat. Ezért egyszer az udvari káplán, Ottó pap kifakadt: ťÚrnőm, annyi adót engedsz el alattvalóidnak, hogy mi, a te szolgáid, éhen fogunk veszni!Ť Hedvig pedig nyugodtan csak ennyit mondott: ťLégy nyugodt, Isten m ajd gondoskodik rólatok!Ť''
Amilyen bőkezű volt másokkal, olyan szig orú volt önmagával szemben. Kása, hüvelyesek, kenyér, hal, tej és sör volt az eledele. Negyven éven át nem evett húst, sem zsíros ételt, amin a környe zete meg is ütközött. De ha hivatalosan kellett megjelennie a férje oldalán , eleget tett az illem követelményeinek. 1217-ben készült pecsétje ünnepi ö ltözékben ábrázolja. Unokahúga, Árpádházi Szent Erzsébet akkoriban nagyon e llenezte a ruhák hosszú vendégujját, mert a hiúság megnyilvánulását látta b enne. Hedvignek pedig semmi nehézséget nem okozott, hogy ezt a pecsétet has ználja.
Egész különös botránkozást keltett a környezetében -- gondol junk csak Hedvig méltóságára! --, hogy gyakran járt mezítláb. Így elbeszéli k, hogy a gyóntatója egyszer csináltatott neki egy pár cipőt, és megparancs olta, hogy hordja. Hedvig követte is a parancsot, és hordta a cipőt -- de n em alábán, hanem a kezében. Mikor pár év múlva a pap észrevette, hogy a cip ő használatlan, Hedvig megjegyezte: ,,Pedig én engedelmeskedtem és gyakran hordtam!''
Legendaírója ezzel magasztalja Hedvig vezeklését: a szent lába nyoma a hóban olyan meleget sugárzott, hogy a nyomába lépő, didergő s zegények lába felmelegedett tőle!
Olykor beleszólt férje dolgaiba is . Így például egy kivégzés után keserű szemrehányást tett férjének ítélete kegyetlenségéért, s ezzel elérte, hogy a későbbiek során Henrik gyakran meg kegyelmezett a halálraítélteknek. Az adósok börtönében sínylődők közül soka n Hedvig váltságdíjának köszönhették a szabadulásukat.
Döntő módon a vatkozott be abba a testvérháborúba, amely 1229 tavaszán a férje és I. Konr ád mazoviai herceg között robbant ki. Henrik két csatában is legyőzte Konrá dot, s miután bevette Krakkó városát, elbocsátotta a katonáit. Ám egy mise alkalmával a krakkói lovagok rajtaütöttek a hercegen, elfogták és Konrád fő városába, Plockba hurcolták. A fogoly herceg fia, Henrik azonnal sereget gy űjtött, hogy kiszabadítsa atyját. Hedvig azonban ellenezte az újabb vérontá st, s magára vállalta férje kiszabadítását. Elindult Plockba, személyesen t árgyalt Konráddal, és kiszabadította a férjét. Két unokája később Konrád fi aihoz ment férjhez, s ezzel tartós lett a családok közötti béke.
Hed vignek sokat kellett szenvednie életében. Hat gyermekét temette el; férje a gnieznói érsekkel való vitája miatt kiközösítve halt meg. Unokája, II. Bol eszláv, aki ,,Kegyetlen Boleszláv'' néven ismert a lengyel történelemben, s aját testvérei, kolostorok, papok és saját népe elleni harcaival és megszám lálhatatlan erőszakos cselekményével keserítette a környezetét. Az egész vi dék feljajdult, amikor Neumarktban a templomban és a temetőben nyolcszáz em bert, férfiakat és nőket mészároltatott le válogatás nélkül.
A legne hezebb óra Hedvig számára mégis Henrik fia halála volt. Mikor hírét vitték, hogy elesett a csatában, ,,nem ontott könnyeket, a fájdalom külső jeleit e gyáltalán nem mutatta, hanem leányát, a trzebnicai apátnőt és a menyét viga sztalta, aki majdnem belehalt a fájdalomba. Ő pedig így imádkozott, égre em elt tekintettel: ťKöszönöm, Istenem, hogy ilyen fiút adtál nekem... vedd ma gadhoz a lelkét!Ť'' Aztán kiment a csatatérre, hogy megkeresse fiának holtt estét.
Nem csodálkozhatunk azon, hogy a szentek, akik hasonlóvá vált ak a megfeszített Krisztushoz, a kereszten élték át a vele való egyesülést. ,,Hedvig egy alkalommal -- mondja a legendája -- elmélyült imádságban térd elt a trzebnicai kolostor templomának feszülete előtt. Egyszer csak a feszü let megmozdult, a Megfeszített jobb karja eloldódott a kereszttől, átölelte Hedviget, és megáldotta. Az Úr így adta tudtára, hogy meghallgatta imádság át.'' -- De ez a jelenet Hedvig életének legbenső misztériumát is jelzi, és az összes nagy misztikus rokonává teszi őt.
Röviddel a halála előtt úgy rendelkezett, hogy ne rendkívüli sírba temessék el, hanem egészen egys zerűen, a többi hívő közé, a temetőbe. Ezzel is kifejezte, hogy az egyszerű emberek testvérének tekinti magát. A halálos ágyán kérte azt a fátyolt, am elyet unokahúga, Szent Erzsébet viselt, és a fejére kötötte. Így akart megj elenni a szentek közösségében, és azonnal meg is pillantotta a szent asszon yok seregét, akik hívogatóan jöttek elébe.
Imádság
Mindenható Istenünk, ki Szent Hedvig csodálatos életét az aláz atosság példájaként állítod elénk, kérünk, engedd, hogy közbenjárásával sze rezze meg nekünk égi segítségedet!
DTSTAMP:20240329T153226 DTSTART;TZID=Europe/Budapest;VALUE=DATE:20211016 DTEND;TZID=Europe/Budapest;VALUE=DATE:20211017 SEQUENCE:0 TRANSP:OPAQUE END:VEVENT END:VCALENDAR