BEGIN:VCALENDAR VERSION:2.0 PRODID:-//jEvents 2.0 for Joomla//EN CALSCALE:GREGORIAN METHOD:PUBLISH BEGIN:VTIMEZONE TZID:Europe/Budapest BEGIN:STANDARD DTSTART:20191027T020000 RDATE:20200329T030000 TZOFFSETFROM:+0200 TZOFFSETTO:+0100 TZNAME:Europe/Budapest CET END:STANDARD BEGIN:STANDARD DTSTART:20201025T020000 RDATE:20210328T030000 TZOFFSETFROM:+0200 TZOFFSETTO:+0100 TZNAME:Europe/Budapest CET END:STANDARD BEGIN:DAYLIGHT DTSTART:20190930T000000 RDATE:20191027T020000 TZOFFSETFROM:+0100 TZOFFSETTO:+0200 TZNAME:Europe/Budapest CEST END:DAYLIGHT BEGIN:DAYLIGHT DTSTART:20200329T030000 RDATE:20201025T020000 TZOFFSETFROM:+0100 TZOFFSETTO:+0200 TZNAME:Europe/Budapest CEST END:DAYLIGHT END:VTIMEZONE BEGIN:VEVENT UID:9d97c3499525e66a10c9d384b1768438 CATEGORIES:Liturgikus naptár CREATED:20130723T150405 SUMMARY:Szent Jeromos (emléknap) DESCRIPTION: Élete\n Jeromos (Hieronymus) 347-ben, a Dalmácia és Pannónia határán fekvő Stridon városában született. Szülei ugyan keresztények voltak, de őt kisko rában nem keresztelték meg. Iskoláit szülővárosában kezdte, s mindjárt az e lső időkben kitűnt, hogy tehetséges, de fegyelmezetlen, nehezen kezelhető, büszke lélek lakik benne. Eleven ésszel és jó gondolkodókészséggel volt meg áldva, ám rendkívül érzékeny, szenvedélyes, gyanakvó és rátarti jellem volt . Egész fiatalon Milánóba, majd Rómába küldték retorikát és filozófiát tanu lni. Róma, a birodalom fővárosa elbűvölte a vidéki ifjú lelkét.\n Tanulta a z emelkedett, művészi latin nyelvet, féktelen kíváncsisággal falta a latin klasszikusokat, akik nyelvezetére, gondolkodására is nagymértékben hatottak . Később csak azért bírálta Cicerót, mert elhatározta, hogy megszabadul a h atásától. Valójában azonban mestereitől soha nem tudott teljesen elszakadni . Róma és a klasszikus írók annyira beleivódtak emlékezetébe, hogy a latin szerzőkkel szemben nem tudta megtartani azt a derűs nyugalmat, amellyel a k appadókiai atyák tudtak bánni a klasszikus görög szerzőkkel.\n A megfeszíte tt tanulás sem akadályozta Jeromost abban, hogy kivegye részét a szórakozás okból. Úgy tűnik, e szórakozásokba is természete féktelenségével vetette be le magát: később Kalkisz pusztájában gyötrik is az emlékképek, melyeket ez időtájt szedett össze.\n Mély és tartós barátságot kötött Bonosiusszal és R ufinusszal, s velük együtt látogatta a katakombákat, hiszen Róma a vértanúk városa is volt.\n Jeromos lelke azonban sokkal igényesebb volt annál, semh ogy a felszínes szórakozás és a világi tudomány ki tudta volna elégíteni. 3 66 nagyböjtjének kezdetén Bonosiusszal együtt fölvételét kérte a katechumen ok közé, és húsvétkor Liberius pápa megkeresztelte őket. Ezzel új életet ke zdett.\n Nem sokkal húsvét után elindult Gallia felé, de csak Trierig jutot t. Itt újra tanulni kezdett, s egyszer csak fölfedezte a szerzetesi életet. Elhatározta, hogy visszatér Itáliába, mégpedig Aquilejába, és ott elmélked ő-aszketikus életet kezd: ,,Ott majd lesz rá idő, hogy Isten dolgaival fogl alkozzam.'' Bármennyire kételkedett elhatározása komolyságában a családja, barátaival együtt Chromatius szerzetes vezetésére bízta magát.\n A kis szer zetesi közösség életének középpontjában a Szentírás tanulmányozása állt. Ám ez az idilli állapot nem tartott soká, mert ,,kitört egy vihar'' -- mondja később Jeromos, és a közösség szétszóródott. Ő maga a próbatétben is állha tatos maradt, és bátorságát nem veszítette el. Útra kelt, hogy keletre menj en, ahol -- mint tudta -- a pusztákban virágzó szerzetesi közösségek éltek. A könyvtárát és a Rómában készített följegyzéseket azonban magával vitte. Utazása szakítást jelentett a családjával, ami a szívében mély sebet ütött. Később ezt írta Héliodorosznak: ,,Nekem pontosan azokat a fájdalmakat kell ett átélnem, amelyektől te annyira félsz.''\n Keleti tartózkodása alkalmat adott Jeromosnak arra, hogy Antiochiában tökéletesítse Szentírás-ismeretét, Tiberiásban pedig megtanuljon héberül. Ezután elvonult Kalkisz pusztájába, hogy a remetékhez csatlakozva magányban, virrasztásban, vezeklésben és mun kában éljen.\n Csak éppen összes természetes adottsága ellenkezett ezzel az életformával. Súlyos vívódás kerítette hatalmába, őrlődött a szelleme és a lelke, azaz kulturális és vallási érdeklődése között. ,,Amikor Izaiás próf étát olvastam, meg kellett állapítanom: ťMily bárdolatlan beszéd ez, és mil yen hanyag stílus!Ť S miután virrasztva végigimádkoztam egy éjszakát, vissz atértem Vergiliushoz, Ciceróhoz és Platónhoz.''\n Egyszer azonban volt egy álma, amelyben azt a figyelmeztetést kapta, hogy még egyáltalán nem él kere sztény életet. Ezen lelke mélyéig megdöbbent. Különféle kísértések is próbá ra tették, s főleg könnyelmű római életének képei jártak vissza a képzeleté be.\n És ez még nem volt minden. Az ariánus vita és az antiochiai egyházsza kadás a pusztákon is végigviharzott, és fölkorbácsolta a remeték lelkét is. A szerzetesek között pártok alakultak: ,,Zsákba öltöztünk, és hamut szórtu nk a fejünkre, de kiközösítettük a püspököket'' -- írja később ironikusan. Végül belefáradt a vitákba, és nem akarván többé tudni a ,,piszkos, művelet len és perlekedő szerzetesekről'', visszatért Antiochiába.\n Paulinus, a vá ros püspöke pappá akarta szentelni. Ehhez Jeromos csak azzal a föltétellel adta beleegyezését, hogy hű maradhat szerzetesi hivatásához és megőrizheti mozgási szabadságát. Szentelése után hamarosan útra is kelt: 380/381-ben Ko nstantinápolyban tartózkodott és a város könyvtárában dolgozott. Nagy hatás sal volt rá Nazianzi Szent Gergely, aki ,,ezt az ércből való lelket'' fölle lkesítette Origenész iránt. Első lelkesültségében le is fordított Origenész től huszonnyolc homíliát, de később alábbhagyott a lelkesedés, sőt, hátat i s fordított neki.\n Közben Damazusz pápa kieszközölte a császárnál, hogy 38 2-re zsinatot hívjon össze. Paulinus püspököt Jeromos kísérte el a zsinatra , melynek végeztével könyveivel és jegyzeteivel együtt Róma felé vette útjá t. Ekkor harmincöt éves volt, és nagy feladat várt rá: Damazusz pápa, aki m aga is művelt szellem volt, bevonta legszűkebb munkatársi körébe és megtett e a titkárjává. Hamarosan még ennél is fontosabb feladattal bízta meg: az e vangéliumok latin fordítását kellett átvizsgálnia. Ez a munka azonban nem e gyszerűen szövegvizsgálat, fordításrevízió volt, hanem fordítás is; és nem korlátozódott csupán az evangéliumokra, hanem idővel kiterjedt az egész Sze ntírásra, és húsz éven át foglalkoztatta Jeromost, aki ebben a munkában min den tehetségét és addig szerzett tudását az Egyház szolgálatára szentelte.\ n Hamarosan közismertté vált Rómában, és voltak olyanok, akik Damazusz pápa utódát látták benne. Közben azonban néhány római matróna és úrnő kérte a l elki vezetését, és ezek a nők gyermekien szomjas érdeklődéssel fordultak ho zzá a Szentírással kapcsolatos kérdéseikkel is. Jeromos az Aventinuson épül t luxusvillában magyarázta nekik a Szentírást. Fegyelmezett buzgósága vonzo tta ezeket a lelkeket, akik éppen emiatt biztonságban érezték magukat Jerom os vezetése alatt. Közéjük tartozott Paula, Marcella és Eustochium. De miné l feddhetetlenebb volt Jeromos, a városban annál több pletyka keringett ról a. Amikor rosszallóan megkérdezték, miért csak nőket tanít, így válaszolt: ,,Kevesebbet foglalkoznék nőkkel, ha férfiak többet érdeklődtek volna nálam a Szentírás felől!''\n Bizonyos római körök, főleg a lanyhább lelkületű ró mai papság zokon vette a művelt szerzetestől, hogy belegázol addig zavartal anul űzött játékaikba, s ezenfelül még arra is kényszeríti őket, hogy az ad dig megszokott szentírási szövegek helyett egy új fordítás használatával ve sződjenek. A pápa Jeromos iránti megbecsülése és jóakarata azonban egyelőre olyan védelmet biztosított számára, hogy végső soron mindenkinek tisztelet ben kellett őt tartania.\n A körülötte kialakuló ellenséges légkörben azonb an Jeromos nem volt egészen ártatlan. Félreértéseivel a legjobb kezdeményez éseket is zátonyra futtatta, s lobbanékony, vitára hajló természete, csipke lődő, sőt nem egyszer gúnyos stílusa sok ellenséget szerzett.\n Amikor Dama zusz pápa meghalt és utóda nem biztosított már számára védelmet, Jeromos el hagyta Rómát, és testvérével együtt újra keletre ment. Néhány római hölgy i s követte barátnőikkel és szolgálóikkal együtt. Betlehemben telepedtek meg, ahol Jeromos két kolostort alapított: egyet a férfiak számára, ezt ő maga irányította; egyet pedig a nők számára, s annak vezetését Paulára bízta.\n Ekkor egy hosszú, irodalmi téren nagyon termékeny időszak következett, amel y harmincöt esztendeig tartott. A tudósnak segítségére volt nagy könyvtára és sok följegyzése, melyeket a korábbi évek utazásai során gyűjtött.\n Mind enekelőtt eredeti nyelvből lefordította a Szentírásnak majd minden könyvét. Ez önmagában olyan teljesítmény, amellyel kivívta magának a kortársak bámu latát. Megteremtette azt az alapszöveget, amelyet Vulgata néven a latin egy ház egészen a legutóbbi időkig hivatalos szentírási szövegként használt.\n Mikor a fordítással elkészült, hozzáfogott a szövegek magyarázatához. E mag yarázatok rendkívül gazdag lelki és régészeti tudásról tanúskodnak; teológi ai tartalmuk már szegényesebb, a formájuk pedig egészen laza. Ennek magyará zata az, hogy Jeromos tudományosan művelt, az átlagosnál jóval olvasottabb, de nem teológus és nem misztikus szellem. Ezért kellett szakítania Origené sszel is.\n Történeti írásai, főleg a De viris illustribus (A kiváló férfia król) című munkája sok érdekes adatot tartalmaz. Ránk maradt százötvenhét l evele is, melyek szerint a legváltozatosabb kérdésekkel fordultak hozzá tan ácsért. E levelek Jeromost úgy mutatják be, mint szigorú aszkétát, keményke zű lelki vezetőt, aki metsző iróniáját mindvégig megőrizte, ugyanakkor mély en meg tudott rendülni és tudott forró könnyeket is sírni.\n Munkával töltö tt magányából nemsokára teológiai harcba szólították a körülmények, nevezet esen a ciprusi Szalamisz város püspöke, Epifaiosz. A püspök összeállított e gy eretnekség-gyűjteményt, melynek a Méregszekrény címet adta, s ennek fiók jaiba helyezte el az általa ismert és eretneknek ítélt tanításokat és tétel eket. E szekrény hatvannegyedik fiókjába tette Origenészt. Az ünnepelt alex andriai tanítóval szemben olyan vádakat hozott fel, amelyekkel egész Palesz tinát fölháborította. E viták hullámai oly magasra csaptak, hogy Jeromos is beavatkozott, mégpedig Origenész ellenében. Ezáltal a jeruzsálemi püspökke l éppúgy szembekerült, mint korábbi barátjával, Rufinusszal. A harc elkeser edett vita formájában zajlott, s csak egyszer szakította félbe egy fegyvers zünet-féle. Közben az egész Egyház, főleg Szent Ágoston, botránkozva figyel te e háborút. Jeromos olyan hévvel harcolt, hogy még Rufinus halála (411) s em tétette le vele a tollat.\n Életének utolsó éveit fájdalmas szenvedések tisztítótüzében töltötte. Egészsége meggyengült, látása egyre inkább romlot t, és egymás után elvesztette hűséges kísérőit. Ehhez járultak a nyugtalaní tó politikai események: a barbár gótok betörtek Itáliába, s 410-ben elfogla lták és kifosztották Rómát. A Város pusztulását -- a városét, amelyben a vi lág úrnőjét látták -- a kortársak olyan fájdalommal szemlélték, mint korább an a zsidók Jeruzsálem pusztulását. Jeromos lelke mélyéig megrendült: ,,Róm át ostrom alá fogták. Sírás fojtogat, miközben diktálok. A várost, amely az egész világ felett uralkodott, elfoglalták!''\n 412 körül portyázó szaracé nok veszélyeztették a betlehemi kolostorokat, s egy napon sietve menekülnie kellett. Aztán még egyszer föllángolt a pelagianizmus elleni harc, és Jero mos teljes szenvedélyességével kivette belőle a részét. Csak az eretnekség legyőzése nyugtatta meg: utolsó levelében Ágostonnak gratulál a győzelemhez .\n Az évek múlásával Isten lassan mindentől megfosztotta, és Jeromos kezde tt eltávolodni mindentől, ami korábban oly közel állt a szívéhez: ,,Aki a h alálra gondol, az hamarosan mindent megvet''. Kimerülten és vakon tért meg Urához 419. (vagy 420.) szeptember 30-án. Élete szakadatlan harc volt.\n Ön magát úgy jellemzi, hogy ,,filozófus, rétor, grammatikus és dialektikus egy szerre, továbbá három nyelvnek; a hébernek, görögnek és latinnak ismerője'' . Különösen ez utóbbi háromnyelvűség, a héber ilyen szintű ismerete volt ak koriban rendkívüli.\n Élete végéig megőrizte a legszigorúbb aszkézis gyakor latait, de elkísérte betegesen izgulékony és érzékeny természete is. Ha vit atkozott, bántó éllel is tudott fogalmazni.\n A római hölgyek kissé meg tud ták szelídíteni ezt a heveskedő aszkétát azzal, hogy saját szakterületén, a Szentírás kérdéseiben szóra bírták. Tudományosságát elismerték, és néha ne m tudott ellenállni a kísértésnek, hogy ezt az elismerést személyes célja s zolgálatába állítsa. S ha tanítványai felé nem is tudta képviselni az evang éliumi szelídséget, ezek a nők a maguk intuitív módján megérezték, hogy Jer omosban minden keménység és szigor ellenére nagyon érzékeny és finom lélek lakik.\n Munkáiban olykor védekezés nélkül föltárja saját gyengeségeit, s e zzel különösen is hat olvasóira. Munkabírása, a Szentírás szolgálatába állí tott tudásszomja, önmagával szemben tanúsított szigora föltétel nélküli tis zteletet parancsol. Az Egyház iránti szeretete és soha meg nem ingó igazhit űsége mindenkihez közel hozta ezt a tudós aszkétát. Utolsó éveinek szenvedé sei megtisztították, s Isten elvezette lelkét a tökéletességhez.\n Az 5. sz ázadi források 420. szeptember 30-ra, Betlehembe teszik temetése napját. Ró mában a 8. század óta ünneplik.\n Legendájából\n A szent egyháztanító életé ről elsősorban a saját írásaiból ismerünk meg jellegzetes részleteket.\n Le írja egy látomását, amely nagyon megrendítette, amikor már a szíriai puszta ságban élt, de még a klasszikus szerzők szerelmese volt: ,,Lélekben a Minde nható bírói széke elé ragadtattam. Olyan világosságba kerültem, hogy a szem emet nem mertem fölnyitni. Kérdés hangzott felém, hogy milyen hitű vagyok. 'Én keresztény vagyok' -- feleltem. 'Nem az igazat mondod --válaszolta az, aki a bírói széken ült --, te Cicero híve vagy, nem pedig keresztény. Ahol a kincsed, ott van a szíved is!''' Erre semmi védekezést nem tudott fölhozn i, s az ostorcsapások alatt, melyeket az Örök Bíró ítélete szerint mértek r á, jajgatva fogadkozott: ,,Uram, ha még egyszer világi könyvet veszek a kez embe olvasásra, akkor foglak megtagadni téged!'' -- E látomás után természe tesen még foglalkozott profán irodalommal, de már egészen a Szentírás felé fordult érdeklődése.\n A pusztában igen heves kísértések érték. A római tán cos mulatságok emlékei makacsul visszatértek képzeletébe: ,,Ó, amikor a pus ztában éltem, abban az elhagyatottságban, ahol csak a remeték találtak otth onra, ahol perzselőn tűzött a nap, milyen sokszor képzeltem azt, hogy újra Rómában vagyok, az ottani szórakozások közepette! Táncoló lányok körében lá ttam magam. Arcom összeaszott a böjtöléstől, de kiaszott testemben lángok l obogtak, és a szenvedély tüze hevítette egy majdnem holt ember testét. Anny ira jutottam, hogy éjjel és nappal hangosan kiáltoztam, és szünet nélkül ve rtem a mellemet. Féltem a cellámtól, mert az ismerte az én gonosz gondolata imat. Szomorúsággal és önmagam iránti haraggal eltelve hatoltam egyre mélye bben a sivatagba.''\n Amikor már újra Rómában élt, szigorú erkölcsi prédiká ciói miatt néhányan megnehezteltek rá és ellenségei lettek. Mivel ellenállh atatlan vonzerővel prédikált a szüzességről, a pogányok attól kezdtek félni , hogy elnéptelenedik a város. A szigorú aszkéta keményen ostorozta az özve gyeket, akik ,,feltűnést keresve, pompás öltözékben sétálnak az utcákon föl és alá, mintha nem is veszítették volna el a férjüket, hanem a következőt keresnék!'' Ostorozta a ,,finomkodó klerikusokat, akik gondosan kiöltözve i llatfelhőbe burkolóznak. Kényesen ápolt hajjal és gyémántgyűrűvel az ujjuko n járják az utcákat, óvakodva cipőik beszennyezésétől, miközben mint ország os hírnökök viszik a pletykákat házról házra''. Különösen azokra öntötte ki a haragját, akik a jámborság köpenyébe burkolózva a legszörnyűbb gazságoka t vitték végbe.\n Egy napon meghalt Blaesilla, Paula asszony leánya, aki mé rtéktelen buzgalommal gyakorolta az aszkézis különböző formáit. A nagy pomp ával megrendezett temetésen Paula nem bírta elviselni a fájdalmat és összee sett. Többen Jeromost hibáztatták a leány haláláért s az anya fájdalmáért, mire ő ,,könnyek és fájdalmak közepette'' búcsút vett Rómától és lerázta a lábáról Babilon porát.\n Betlehemben végre békés körülmények között a munká nak szentelhette minden idejét. Kolostorának szerzetesei könyvek másolásáva l foglalkoztak. Ő maga több írnoknak diktált, olykor naponta ezer sornyi an yagot. A többiek sokszorosították a szövegeket, de az írás közben elvétett szavak miatt Jeromos elég sokszor neheztelt rájuk. Közben állandóan tovább tanult: rabbi Bar Anina tanította a kaldeus nyelvre és vezette tovább a héb er nyelv ismeretében. A csendes kolostor hamarosan zarándokhely lett, s a z arándokok mind szerettek volna magukkal vinni egy levelet vagy más szöveget a híres mestertől. Olyanok is voltak, akik írnokot hoztak magukkal, hogy m inél hosszabb szövegeket másoltathassanak maguknak. Dürer híres metszete, a ,,Szent Jeromos a házában'' mutatja, hogy a középkorban hogyan képzelték a szent életét.\n Ebben az időben történt -- mondja a legenda --, hogy egy s ánta oroszlán baktatott be a kolostorba. Az összes testvér rémülten szaladt szét, Jeromos azonban elébe ment, és úgy fogadta mint kedves vendégét. Akk or az oroszlán nyögve tartotta a mancsát Jeromos elé, és látszott, hogy bel elépett egy hatalmas tövisbe. Jeromos kihúzta a tövist, majd kötést tett a sebre, s ettől kezdve az oroszlán úgy ragaszkodott hozzá, mintha csak a mac skája lett volna.\n Hatalmas méretű irodalmi munkásságának természetesen vo ltak bírálói is. Sokan inkább ,,szép, hibátlan kéziratokat'' szerettek voln a tőle, mint mindig új, de olykor javításokkal zsúfolt lapokat. Ezért egysz er így panaszkodott: ,,Ha gyékényt fonnék, vagy pálmarost-szövetet szabnék, senki nem szapulna, senki nem dorgálna. Most azonban, hogy az Üdvözítő sza vait magyarázom, maradandó eledelt készítek és a szent könyvek ösvényét sze retném megszabadítani a bozóttól, kétfelől is verik az arcomat.''\n Ezekiel hez írt kommentárjában rejtőzik egy egyéni megjegyzése, amelyből megláthatu nk valamit az öreg tudós szenvedéséből: ,,Mécsesem pislákoló fénye mellett diktálom ezt a néhány oldalt. A szent szöveg magyarázata enyhíti egy kissé lelkem szomorúságát, mert a lelkem nagyon háborog. A külső szorongatásokhoz járul még koromnál fogva meggyengült és vaksággal fenyegető látásom, valam int az a nehézség, hogy e gyér világosságnál olvassam ki a héber szöveget, amelynek írásjelei olyan kicsinyek, hogy még a teljes napvilágnál sem könny ű megfejteni őket.''\n Imádság\n Istenünk, ki Szent Jeromos áldozópapodba o daadó és minden áldozatra kész szeretetet oltottál a Szentírás iránt, kérün k, add, hogy néped is megtalálja Igédben az élet forrását, és egyre többet merítsen belőle!\n X-ALT-DESC;FMTTYPE=text/html:
Élete
Jeromos (Hieronymus) 347-ben, a Dalmácia és Pannón ia határán fekvő Stridon városában született. Szülei ugyan keresztények vol tak, de őt kiskorában nem keresztelték meg. Iskoláit szülővárosában kezdte, s mindjárt az első időkben kitűnt, hogy tehetséges, de fegyelmezetlen, neh ezen kezelhető, büszke lélek lakik benne. Eleven ésszel és jó gondolkodókés zséggel volt megáldva, ám rendkívül érzékeny, szenvedélyes, gyanakvó és rát arti jellem volt. Egész fiatalon Milánóba, majd Rómába küldték retorikát és filozófiát tanulni. Róma, a birodalom fővárosa elbűvölte a vidéki ifjú lel két.
Tanulta az emelkedett, művészi latin nyelvet, féktelen kíváncsi sággal falta a latin klasszikusokat, akik nyelvezetére, gondolkodására is n agymértékben hatottak. Később csak azért bírálta Cicerót, mert elhatározta, hogy megszabadul a hatásától. Valójában azonban mestereitől soha nem tudot t teljesen elszakadni. Róma és a klasszikus írók annyira beleivódtak emléke zetébe, hogy a latin szerzőkkel szemben nem tudta megtartani azt a derűs ny ugalmat, amellyel a kappadókiai atyák tudtak bánni a klasszikus görög szerz őkkel.
A megfeszített tanulás sem akadályozta Jeromost abban, hogy k ivegye részét a szórakozásokból. Úgy tűnik, e szórakozásokba is természete féktelenségével vetette bele magát: később Kalkisz pusztájában gyötrik is a z emlékképek, melyeket ez időtájt szedett össze.
Mély és tartós bará tságot kötött Bonosiusszal és Rufinusszal, s velük együtt látogatta a katak ombákat, hiszen Róma a vértanúk városa is volt.
Jeromos lelke azonba n sokkal igényesebb volt annál, semhogy a felszínes szórakozás és a világi tudomány ki tudta volna elégíteni. 366 nagyböjtjének kezdetén Bonosiusszal együtt fölvételét kérte a katechumenok közé, és húsvétkor Liberius pápa meg keresztelte őket. Ezzel új életet kezdett.
Nem sokkal húsvét után el indult Gallia felé, de csak Trierig jutott. Itt újra tanulni kezdett, s egy szer csak fölfedezte a szerzetesi életet. Elhatározta, hogy visszatér Itáli ába, mégpedig Aquilejába, és ott elmélkedő-aszketikus életet kezd: ,,Ott ma jd lesz rá idő, hogy Isten dolgaival foglalkozzam.'' Bármennyire kételkedet t elhatározása komolyságában a családja, barátaival együtt Chromatius szerz etes vezetésére bízta magát.
A kis szerzetesi közösség életének közé ppontjában a Szentírás tanulmányozása állt. Ám ez az idilli állapot nem tar tott soká, mert ,,kitört egy vihar'' -- mondja később Jeromos, és a közössé g szétszóródott. Ő maga a próbatétben is állhatatos maradt, és bátorságát n em veszítette el. Útra kelt, hogy keletre menjen, ahol -- mint tudta -- a p usztákban virágzó szerzetesi közösségek éltek. A könyvtárát és a Rómában ké szített följegyzéseket azonban magával vitte. Utazása szakítást jelentett a családjával, ami a szívében mély sebet ütött. Később ezt írta Héliodoroszn ak: ,,Nekem pontosan azokat a fájdalmakat kellett átélnem, amelyektől te an nyira félsz.''
Keleti tartózkodása alkalmat adott Jeromosnak arra, h ogy Antiochiában tökéletesítse Szentírás-ismeretét, Tiberiásban pedig megta nuljon héberül. Ezután elvonult Kalkisz pusztájába, hogy a remetékhez csatl akozva magányban, virrasztásban, vezeklésben és munkában éljen.
Csak éppen összes természetes adottsága ellenkezett ezzel az életformával. Súly os vívódás kerítette hatalmába, őrlődött a szelleme és a lelke, azaz kultur ális és vallási érdeklődése között. ,,Amikor Izaiás prófétát olvastam, meg kellett állapítanom: ťMily bárdolatlan beszéd ez, és milyen hanyag stílus!Ť S miután virrasztva végigimádkoztam egy éjszakát, visszatértem Vergiliusho z, Ciceróhoz és Platónhoz.''
Egyszer azonban volt egy álma, amelyben azt a figyelmeztetést kapta, hogy még egyáltalán nem él keresztény életet. Ezen lelke mélyéig megdöbbent. Különféle kísértések is próbára tették, s f őleg könnyelmű római életének képei jártak vissza a képzeletébe.
És ez még nem volt minden. Az ariánus vita és az antiochiai egyházszakadás a p usztákon is végigviharzott, és fölkorbácsolta a remeték lelkét is. A szerze tesek között pártok alakultak: ,,Zsákba öltöztünk, és hamut szórtunk a fejü nkre, de kiközösítettük a püspököket'' -- írja később ironikusan. Végül bel efáradt a vitákba, és nem akarván többé tudni a ,,piszkos, műveletlen és pe rlekedő szerzetesekről'', visszatért Antiochiába.
Paulinus, a város püspöke pappá akarta szentelni. Ehhez Jeromos csak azzal a föltétellel adta beleegyezését, hogy hű maradhat szerzetesi hivatásához és megőrizheti mozg ási szabadságát. Szentelése után hamarosan útra is kelt: 380/381-ben Konsta ntinápolyban tartózkodott és a város könyvtárában dolgozott. Nagy hatással volt rá Nazianzi Szent Gergely, aki ,,ezt az ércből való lelket'' föllelkes ítette Origenész iránt. Első lelkesültségében le is fordított Origenésztől huszonnyolc homíliát, de később alábbhagyott a lelkesedés, sőt, hátat is fo rdított neki.
Közben Damazusz pápa kieszközölte a császárnál, hogy 3 82-re zsinatot hívjon össze. Paulinus püspököt Jeromos kísérte el a zsinatr a, melynek végeztével könyveivel és jegyzeteivel együtt Róma felé vette útj át. Ekkor harmincöt éves volt, és nagy feladat várt rá: Damazusz pápa, aki maga is művelt szellem volt, bevonta legszűkebb munkatársi körébe és megtet te a titkárjává. Hamarosan még ennél is fontosabb feladattal bízta meg: az evangéliumok latin fordítását kellett átvizsgálnia. Ez a munka azonban nem egyszerűen szövegvizsgálat, fordításrevízió volt, hanem fordítás is; és nem korlátozódott csupán az evangéliumokra, hanem idővel kiterjedt az egész Sz entírásra, és húsz éven át foglalkoztatta Jeromost, aki ebben a munkában mi nden tehetségét és addig szerzett tudását az Egyház szolgálatára szentelte.
Hamarosan közismertté vált Rómában, és voltak olyanok, akik Damazus z pápa utódát látták benne. Közben azonban néhány római matróna és úrnő kér te a lelki vezetését, és ezek a nők gyermekien szomjas érdeklődéssel fordul tak hozzá a Szentírással kapcsolatos kérdéseikkel is. Jeromos az Aventinuso n épült luxusvillában magyarázta nekik a Szentírást. Fegyelmezett buzgósága vonzotta ezeket a lelkeket, akik éppen emiatt biztonságban érezték magukat Jeromos vezetése alatt. Közéjük tartozott Paula, Marcella és Eustochium. D e minél feddhetetlenebb volt Jeromos, a városban annál több pletyka keringe tt róla. Amikor rosszallóan megkérdezték, miért csak nőket tanít, így válas zolt: ,,Kevesebbet foglalkoznék nőkkel, ha férfiak többet érdeklődtek volna nálam a Szentírás felől!''
Bizonyos római körök, főleg a lanyhább l elkületű római papság zokon vette a művelt szerzetestől, hogy belegázol add ig zavartalanul űzött játékaikba, s ezenfelül még arra is kényszeríti őket, hogy az addig megszokott szentírási szövegek helyett egy új fordítás haszn álatával vesződjenek. A pápa Jeromos iránti megbecsülése és jóakarata azonb an egyelőre olyan védelmet biztosított számára, hogy végső soron mindenkine k tiszteletben kellett őt tartania.
A körülötte kialakuló ellenséges légkörben azonban Jeromos nem volt egészen ártatlan. Félreértéseivel a leg jobb kezdeményezéseket is zátonyra futtatta, s lobbanékony, vitára hajló te rmészete, csipkelődő, sőt nem egyszer gúnyos stílusa sok ellenséget szerzet t.
Amikor Damazusz pápa meghalt és utóda nem biztosított már számára védelmet, Jeromos elhagyta Rómát, és testvérével együtt újra keletre ment. Néhány római hölgy is követte barátnőikkel és szolgálóikkal együtt. Betleh emben telepedtek meg, ahol Jeromos két kolostort alapított: egyet a férfiak számára, ezt ő maga irányította; egyet pedig a nők számára, s annak vezeté sét Paulára bízta.
Ekkor egy hosszú, irodalmi téren nagyon termékeny időszak következett, amely harmincöt esztendeig tartott. A tudósnak segíts égére volt nagy könyvtára és sok följegyzése, melyeket a korábbi évek utazá sai során gyűjtött.
Mindenekelőtt eredeti nyelvből lefordította a Sz entírásnak majd minden könyvét. Ez önmagában olyan teljesítmény, amellyel k ivívta magának a kortársak bámulatát. Megteremtette azt az alapszöveget, am elyet Vulgata néven a latin egyház egészen a legutóbbi időkig hivatalos sze ntírási szövegként használt.
Mikor a fordítással elkészült, hozzáfog ott a szövegek magyarázatához. E magyarázatok rendkívül gazdag lelki és rég észeti tudásról tanúskodnak; teológiai tartalmuk már szegényesebb, a formáj uk pedig egészen laza. Ennek magyarázata az, hogy Jeromos tudományosan műve lt, az átlagosnál jóval olvasottabb, de nem teológus és nem misztikus szell em. Ezért kellett szakítania Origenésszel is.
Történeti írásai, főle g a De viris illustribus (A kiváló férfiakról) című munkája sok érdekes ada tot tartalmaz. Ránk maradt százötvenhét levele is, melyek szerint a legvált ozatosabb kérdésekkel fordultak hozzá tanácsért. E levelek Jeromost úgy mut atják be, mint szigorú aszkétát, keménykezű lelki vezetőt, aki metsző iróni áját mindvégig megőrizte, ugyanakkor mélyen meg tudott rendülni és tudott f orró könnyeket is sírni.
Munkával töltött magányából nemsokára teoló giai harcba szólították a körülmények, nevezetesen a ciprusi Szalamisz váro s püspöke, Epifaiosz. A püspök összeállított egy eretnekség-gyűjteményt, me lynek a Méregszekrény címet adta, s ennek fiókjaiba helyezte el az általa i smert és eretneknek ítélt tanításokat és tételeket. E szekrény hatvannegyed ik fiókjába tette Origenészt. Az ünnepelt alexandriai tanítóval szemben oly an vádakat hozott fel, amelyekkel egész Palesztinát fölháborította. E viták hullámai oly magasra csaptak, hogy Jeromos is beavatkozott, mégpedig Orige nész ellenében. Ezáltal a jeruzsálemi püspökkel éppúgy szembekerült, mint k orábbi barátjával, Rufinusszal. A harc elkeseredett vita formájában zajlott , s csak egyszer szakította félbe egy fegyverszünet-féle. Közben az egész E gyház, főleg Szent Ágoston, botránkozva figyelte e háborút. Jeromos olyan h évvel harcolt, hogy még Rufinus halála (411) sem tétette le vele a tollat.< /p>
Életének utolsó éveit fájdalmas szenvedések tisztítótüzében töltötte . Egészsége meggyengült, látása egyre inkább romlott, és egymás után elvesz tette hűséges kísérőit. Ehhez járultak a nyugtalanító politikai események: a barbár gótok betörtek Itáliába, s 410-ben elfoglalták és kifosztották Róm át. A Város pusztulását -- a városét, amelyben a világ úrnőjét látták -- a kortársak olyan fájdalommal szemlélték, mint korábban a zsidók Jeruzsálem p usztulását. Jeromos lelke mélyéig megrendült: ,,Rómát ostrom alá fogták. Sí rás fojtogat, miközben diktálok. A várost, amely az egész világ felett ural kodott, elfoglalták!''
412 körül portyázó szaracénok veszélyeztették a betlehemi kolostorokat, s egy napon sietve menekülnie kellett. Aztán még egyszer föllángolt a pelagianizmus elleni harc, és Jeromos teljes szenvedé lyességével kivette belőle a részét. Csak az eretnekség legyőzése nyugtatta meg: utolsó levelében Ágostonnak gratulál a győzelemhez.
Az évek mú lásával Isten lassan mindentől megfosztotta, és Jeromos kezdett eltávolodni mindentől, ami korábban oly közel állt a szívéhez: ,,Aki a halálra gondol, az hamarosan mindent megvet''. Kimerülten és vakon tért meg Urához 419. (v agy 420.) szeptember 30-án. Élete szakadatlan harc volt.
Önmagát úgy jellemzi, hogy ,,filozófus, rétor, grammatikus és dialektikus egyszerre, t ovábbá három nyelvnek; a hébernek, görögnek és latinnak ismerője''. Különös en ez utóbbi háromnyelvűség, a héber ilyen szintű ismerete volt akkoriban r endkívüli.
Élete végéig megőrizte a legszigorúbb aszkézis gyakorlata it, de elkísérte betegesen izgulékony és érzékeny természete is. Ha vitatko zott, bántó éllel is tudott fogalmazni.
A római hölgyek kissé meg tu dták szelídíteni ezt a heveskedő aszkétát azzal, hogy saját szakterületén, a Szentírás kérdéseiben szóra bírták. Tudományosságát elismerték, és néha n em tudott ellenállni a kísértésnek, hogy ezt az elismerést személyes célja szolgálatába állítsa. S ha tanítványai felé nem is tudta képviselni az evan géliumi szelídséget, ezek a nők a maguk intuitív módján megérezték, hogy Je romosban minden keménység és szigor ellenére nagyon érzékeny és finom lélek lakik.
Munkáiban olykor védekezés nélkül föltárja saját gyengeségei t, s ezzel különösen is hat olvasóira. Munkabírása, a Szentírás szolgálatáb a állított tudásszomja, önmagával szemben tanúsított szigora föltétel nélkü li tiszteletet parancsol. Az Egyház iránti szeretete és soha meg nem ingó i gazhitűsége mindenkihez közel hozta ezt a tudós aszkétát. Utolsó éveinek sz envedései megtisztították, s Isten elvezette lelkét a tökéletességhez.
< p> Az 5. századi források 420. szeptember 30-ra, Betlehembe teszik temetése napját. Rómában a 8. század óta ünneplik.Legendájábó l
A szent egyháztanító életéről elsősorban a saját írásaibó l ismerünk meg jellegzetes részleteket.
Leírja egy látomását, amely nagyon megrendítette, amikor már a szíriai pusztaságban élt, de még a klass zikus szerzők szerelmese volt: ,,Lélekben a Mindenható bírói széke elé raga dtattam. Olyan világosságba kerültem, hogy a szememet nem mertem fölnyitni. Kérdés hangzott felém, hogy milyen hitű vagyok. 'Én keresztény vagyok' -- feleltem. 'Nem az igazat mondod --válaszolta az, aki a bírói széken ült --, te Cicero híve vagy, nem pedig keresztény. Ahol a kincsed, ott van a szíve d is!''' Erre semmi védekezést nem tudott fölhozni, s az ostorcsapások alat t, melyeket az Örök Bíró ítélete szerint mértek rá, jajgatva fogadkozott: , ,Uram, ha még egyszer világi könyvet veszek a kezembe olvasásra, akkor fogl ak megtagadni téged!'' -- E látomás után természetesen még foglalkozott pro fán irodalommal, de már egészen a Szentírás felé fordult érdeklődése.
A pusztában igen heves kísértések érték. A római táncos mulatságok emléke i makacsul visszatértek képzeletébe: ,,Ó, amikor a pusztában éltem, abban a z elhagyatottságban, ahol csak a remeték találtak otthonra, ahol perzselőn tűzött a nap, milyen sokszor képzeltem azt, hogy újra Rómában vagyok, az ot tani szórakozások közepette! Táncoló lányok körében láttam magam. Arcom öss zeaszott a böjtöléstől, de kiaszott testemben lángok lobogtak, és a szenved ély tüze hevítette egy majdnem holt ember testét. Annyira jutottam, hogy éj jel és nappal hangosan kiáltoztam, és szünet nélkül vertem a mellemet. Félt em a cellámtól, mert az ismerte az én gonosz gondolataimat. Szomorúsággal é s önmagam iránti haraggal eltelve hatoltam egyre mélyebben a sivatagba.'' p>
Amikor már újra Rómában élt, szigorú erkölcsi prédikációi miatt néhán yan megnehezteltek rá és ellenségei lettek. Mivel ellenállhatatlan vonzerőv el prédikált a szüzességről, a pogányok attól kezdtek félni, hogy elnéptele nedik a város. A szigorú aszkéta keményen ostorozta az özvegyeket, akik ,,f eltűnést keresve, pompás öltözékben sétálnak az utcákon föl és alá, mintha nem is veszítették volna el a férjüket, hanem a következőt keresnék!'' Osto rozta a ,,finomkodó klerikusokat, akik gondosan kiöltözve illatfelhőbe burk olóznak. Kényesen ápolt hajjal és gyémántgyűrűvel az ujjukon járják az utcá kat, óvakodva cipőik beszennyezésétől, miközben mint országos hírnökök visz ik a pletykákat házról házra''. Különösen azokra öntötte ki a haragját, aki k a jámborság köpenyébe burkolózva a legszörnyűbb gazságokat vitték végbe.< /p>
Egy napon meghalt Blaesilla, Paula asszony leánya, aki mértéktelen b uzgalommal gyakorolta az aszkézis különböző formáit. A nagy pompával megren dezett temetésen Paula nem bírta elviselni a fájdalmat és összeesett. Többe n Jeromost hibáztatták a leány haláláért s az anya fájdalmáért, mire ő ,,kö nnyek és fájdalmak közepette'' búcsút vett Rómától és lerázta a lábáról Bab ilon porát.
Betlehemben végre békés körülmények között a munkának sz entelhette minden idejét. Kolostorának szerzetesei könyvek másolásával fogl alkoztak. Ő maga több írnoknak diktált, olykor naponta ezer sornyi anyagot. A többiek sokszorosították a szövegeket, de az írás közben elvétett szavak miatt Jeromos elég sokszor neheztelt rájuk. Közben állandóan tovább tanult : rabbi Bar Anina tanította a kaldeus nyelvre és vezette tovább a héber nye lv ismeretében. A csendes kolostor hamarosan zarándokhely lett, s a zarándo kok mind szerettek volna magukkal vinni egy levelet vagy más szöveget a hír es mestertől. Olyanok is voltak, akik írnokot hoztak magukkal, hogy minél h osszabb szövegeket másoltathassanak maguknak. Dürer híres metszete, a ,,Sze nt Jeromos a házában'' mutatja, hogy a középkorban hogyan képzelték a szent életét.
Ebben az időben történt -- mondja a legenda --, hogy egy sá nta oroszlán baktatott be a kolostorba. Az összes testvér rémülten szaladt szét, Jeromos azonban elébe ment, és úgy fogadta mint kedves vendégét. Akko r az oroszlán nyögve tartotta a mancsát Jeromos elé, és látszott, hogy bele lépett egy hatalmas tövisbe. Jeromos kihúzta a tövist, majd kötést tett a s ebre, s ettől kezdve az oroszlán úgy ragaszkodott hozzá, mintha csak a macs kája lett volna.
Hatalmas méretű irodalmi munkásságának természetese n voltak bírálói is. Sokan inkább ,,szép, hibátlan kéziratokat'' szerettek volna tőle, mint mindig új, de olykor javításokkal zsúfolt lapokat. Ezért e gyszer így panaszkodott: ,,Ha gyékényt fonnék, vagy pálmarost-szövetet szab nék, senki nem szapulna, senki nem dorgálna. Most azonban, hogy az Üdvözítő szavait magyarázom, maradandó eledelt készítek és a szent könyvek ösvényét szeretném megszabadítani a bozóttól, kétfelől is verik az arcomat.''
Ezekielhez írt kommentárjában rejtőzik egy egyéni megjegyzése, amelyből m egláthatunk valamit az öreg tudós szenvedéséből: ,,Mécsesem pislákoló fénye mellett diktálom ezt a néhány oldalt. A szent szöveg magyarázata enyhíti e gy kissé lelkem szomorúságát, mert a lelkem nagyon háborog. A külső szorong atásokhoz járul még koromnál fogva meggyengült és vaksággal fenyegető látás om, valamint az a nehézség, hogy e gyér világosságnál olvassam ki a héber s zöveget, amelynek írásjelei olyan kicsinyek, hogy még a teljes napvilágnál sem könnyű megfejteni őket.''
Imádság
Istenünk, ki Szent Jeromos áldozópapodba odaadó és minden áldozatra kész sz eretetet oltottál a Szentírás iránt, kérünk, add, hogy néped is megtalálja Igédben az élet forrását, és egyre többet merítsen belőle!
DTSTAMP:20240329T093253 DTSTART;TZID=Europe/Budapest;VALUE=DATE:20200930 DTEND;TZID=Europe/Budapest;VALUE=DATE:20201001 SEQUENCE:0 TRANSP:OPAQUE END:VEVENT END:VCALENDAR