BEGIN:VCALENDAR VERSION:2.0 PRODID:-//jEvents 2.0 for Joomla//EN CALSCALE:GREGORIAN METHOD:PUBLISH BEGIN:VTIMEZONE TZID:Europe/Budapest BEGIN:STANDARD DTSTART:20191027T020000 RDATE:20200329T030000 TZOFFSETFROM:+0200 TZOFFSETTO:+0100 TZNAME:Europe/Budapest CET END:STANDARD BEGIN:STANDARD DTSTART:20201025T020000 RDATE:20210328T030000 TZOFFSETFROM:+0200 TZOFFSETTO:+0100 TZNAME:Europe/Budapest CET END:STANDARD BEGIN:DAYLIGHT DTSTART:20190927T000000 RDATE:20191027T020000 TZOFFSETFROM:+0100 TZOFFSETTO:+0200 TZNAME:Europe/Budapest CEST END:DAYLIGHT BEGIN:DAYLIGHT DTSTART:20200329T030000 RDATE:20201025T020000 TZOFFSETFROM:+0100 TZOFFSETTO:+0200 TZNAME:Europe/Budapest CEST END:DAYLIGHT END:VTIMEZONE BEGIN:VEVENT UID:a908c95c9f7b8cfbb3e8205e6c24497e CATEGORIES:Liturgikus naptár CREATED:20130723T150207 SUMMARY:Páli Szent Vince (emléknap) DESCRIPTION: Élete\n Szülei, Jean de Paul és Bertrande de Moras szegényparasztok voltak , akik szerződéses szolgálattal keresték a kenyerüket. Ranquine-ban éltek. Ezt a Pouy melletti kis falut 1828-ban a szent iránti tiszteletből St. Vinc ent de Paul-nak nevezték el.\n Vince gyermek- és ifjúkoráról semmi rendkívü lit nem jegyeztek föl az életrajzírók, csak annyit tudunk, hogy szülei egés zen kicsi korától fogva papnak szánták. Tizenöt éves lehetett, amikor a dax i kollégiumban megkezdte tanulmányait, mert itt akadt egy jótevő M. de Come t személyében, aki vállalta taníttatásának költségeit. Daxból áttelepült To ulouse-ba. A perigeux-i püspök 1600. október 12-én szentelte pappá Chateaul 'Eveque-ben. Négy évvel később bakkalaureátust szerzett teológiában. Pályáz ott egy plébániára, s még Rómába is elment megszerzése érdekében, de valaki más kapta meg helyette a kívánt állást. Nagy szüksége lett volna valami ja vadalomra, mert nemcsak szegényen élt, hanem sok adóssága is volt. Ennek tu lajdonítható, hogy 1605 elején két évre eltűnt, anélkül, hogy hitelezőit ki elégítette volna.\n 1608-ban Párizsba ment. Minden reménye abban volt, hogy sikerül kapnia valami jövedelmező egyházi hivatalt, s végre megszabadulhat gyötrő anyagi gondjaitól. Egyéves várakozás után 1610-ben végre kapott áll ást: IV. Henrik király első felesége, Valois Margit házikáplánja lett. Nem sokkal később elnyerte a saintes-i egyházmegyében lévő Saint Léonard-de-Cha umes-i ciszterci apátság javadalmát. Ugyanebben az időben ismerkedett meg B érulle-lel, aki hamarosan megalapította az oratoriánusok francia ágát. Vinc e lelki fejlődése ettől fogva Bérulle irányítása alatt állt.\n Lassanként f eladta földies céljait. Amikor lopással vádolták, hősies türelemmel viselte a megaláztatást, s ez az esemény adta az utolsó lökést teljes megtéréséhez .\n 1612-ben Bérulle egyik társától, Bourgoinge-tól megkapta a Párizs közel ében fekvő Clichy nevű plébániát. Kiváló lelkipásztornak bizonyult, apostol i buzgósággal egészen hívei szolgálatára szentelte magát. A következő év ős zén azonban Bérulle kérésére nevelői állást vállalt Philippe-Emmanuel de Go ndi gróf családjában, aki a királyi gályák parancsnoka volt. A Gondi család rövid idő alatt nagyon megkedvelte Vincét.\n Három év múlva mégis lemondot t nevelői munkaköréről, és elvállalta a lyoni egyházmegyében lévő Chatillon -les-Dombes nevű plébánia vezetését (1617). Itt alapította az első Szeretet -Testvérületet, amelynek feladata a szegény betegek gondozása lett. Majd is mét visszatért a Gondi családhoz, missziókat tartott, és a család birtokain lévő falvakban további Szeretet-Testvérületeket alapított. 1618 húsvétján kezdett el foglalkozni a gályarabokkal, és próbált könnyíteni kegyetlen sor sukon. 1619 februárjában kinevezték a gályarabok lelkipásztorává. Az Oltári szentségről nevezett Társulattal karöltve meg tudta szervezni védencei anya gi és lelki támogatását.\n Egyre több francia városban kezdett mutatkozni V ince karitatív tevékenységének hatása. Itt is, ott is megalakultak az által a kezdeményezett szegény és beteggondozó Testvérületek. Ő azonban fölismert e, hogy szorosabb kötelékben működő munkatársakra van szüksége, ha azt akar ja, hogy a testvérületek valóban hatékonyak legyenek. A Gondi család 1625-b en jelentős összeget bocsátott rendelkezésére e célra, Gondi gróf pedig, fe lesége halála után belépett az oratoriánusok közé.\n Vince közben megtalált a az első társakat, akik hozzá hasonlóan hajlandónak mutatkoztak a missziós tevékenységre. Először a Collége des Bons Enfants-ban (A Jó Gyermekek Koll égiuma), majd 1632-től a Szent Lázár priorátusban volt az otthonuk. Ez utób biról kapták később a Lazaristák elnevezést.\n Az új kongregáció örvendetes en fejlődött: kezdetben csak a francia városokban, 1643-tól már külföldön i s egymás után alakultak a házaik. Algírban, Tuniszban és Madagaszkárban is sikerült Vincének missziós állomásokat szerveznie.\n Ugyanebben az évben al apította a Szeretet Leányai társulatot, amely külföldön Irgalmas Nővérek né ven vált ismertté. Ebben az alapításban Marillac Lujza (1591--1660), egy sz ent özvegy volt segítségére, aki 1624-től Vince lelki vezetése alatt állt. Vele együtt először Párizsban alapította meg a Szeretet Leányainak Testvérü letét. 1633-ban Marillac Lujza kezdte maga köré gyűjteni azokat a leányokat , akik szegények voltak, de készségesnek mutatkoztak arra, hogy életüket a szeretet szolgálatára szenteljék. Közös otthonban éltek, csak szolgálatuk v égzése miatt jártak szerte a városban: fölkeresték és gondozták a szegények et és a betegeket otthonaikban és a kórházakban.\n A Missziós Papok Kongreg ációja és a Szeretet Leányai megalapításával Vince hatása igen széles körbe n terjedt. S a harmincéves háború számlálatlanul hozta az olyan szükséghely zeteket, amelyekben csak a szeretet tudott segíteni. Egyik barátja, a Port- Royalból való Maignat de Bérniers segítségével jelentős mennyiségű alamizsn át gyűjtött a háború áldozatai javára. 1640-ben létrehozott egy újabb intéz ményt az árva gyermekek fölkarolására. Erre különösen nagy szükség volt, me rt a sok hadiárva mellett Párizsban évente mintegy négyszáz gyermeket tette k ki az utcára!\n Emellett Vincét foglalkoztatták a nép és a papság lelki p roblémái is. A Szent Lázár priorátusban szentelési lelkigyakorlatokat tarto tt teológusoknak; szegény fiúkat tanítottak és taníttattak, hogy pappá lehe ssenek. A számtalan papjelölt között a lazaristák nevelték Bossuét és Rancé t is. 1633-tól keddi napokon a párizsi klérus műveltebb tagjai számára tart ott előadásokat.\n E vállalkozásaiban elsősorban szervező tehetsége és gyak orlati érzéke jelentett nagy előnyt. De hivatalos helyekről is kapott támog atást, különösen Ausztriai Anna királynőtől és Richelieu bíboros unokahúgát ól, az aiguilloni hercegnőtől. 1643-ban a királynő meghívta a ,,lelkiismere ti tanácsadó'' hivatalára, ami azt jelentette, hogy az egyházi kinevezésekn él is volt tanácsadói szerepe. E minőségében Vince sok jó püspök kinevezésé t tudta elérni. Szerencsétlenségére azonban összeütközésbe került a gőgös M azarin bíboros-kancellárral. A Mazarin- -Fronde vitában (a ,,Fronde'' a Maz arinnel ellenséges udvari párt neve volt) azt tanácsolta a királynőnek, hog y bocsássa el a kancellárt. Mikor azonban Mazarin néhány hónap múlva végleg es győzelmet aratott, Vince tudta, hogy kegyvesztett lett. Nem is találta t öbbé helyét az intrikákkal terhelt, csak szórakozásokat hajhászó királyi ud varban.\n A buzgó hívők már életében szentként tisztelték. Szeretete és önm aga iránti szigorúsága különös erővel sugárzott belőle. Hatását tovább foko zta kiterjedt levelezése. Hallgatói pedig sokat följegyeztek az Irgalmas Nő vérek és a Lazaristák számára tartott beszédeiből. Tanítása azért volt olya n hatásos, mert egyszerű, de megalapozott és mély volt.\n Szüleitől örökölt , a vidéki életben megedződött, erős szervezete lassan fölmondta a szolgála tot. Hosszú ideig mocsárlázban szenvedett. 1655-től súlyos beteg volt, a vé gén járni is alig tudott. 1660-ra majdnem teljesen megbénult, szellemi erői azonban az utolsó percig épek maradtak. Rövid haláltusa után1660. szeptemb er 27-én halt meg. A temetés valóságos diadalmenet volt. 1729 augusztusában boldoggá, 1737- ben szentté avatták.\n Ünnepét még ugyanebben az évben föl vették a római naptárba, július 19- re. 1969-ben a halála napjára helyezték át.\n Legendáiból\n A segítő szeretet nagy mesteréről, aki önmagáról úgy n yilatkozott, hogy ,,egy ilyen nyomorult emberről nem érdemes egy szót sem e jteni'', a tettei oly tanúságot tesznek, hogy egyenként is alkalmasak volná nak neve halhatatlanságának megalapozására. Mert Szent Vince szentek lelki vezetője, szegények, betegek, foglyok, rabszolgák, öregek, koldusok, árvák, elmebetegek atyja, társulatok, szerzetesrendek, szemináriumok alapítója, m isszionárius, a francia papság megújítója, a prédikáció mestere; a háború, a nyomorúság és az éhség leküzdője volt; s szinte litániaszerűen lehet soro lni, mi mindenben volt Isten dicsőségére és felebarátai üdvösségére.\n Fiat al pap korában még távol állt a szentségtől. Eleinte egy jól jövedelmező eg yházi állásra vágyott, hogy gondtalanul élhessen. Sikertelenségek sorozata után végre egyszer rámosolygott a szerencse: egy toulouse-i özvegy a végren deletével ezerkétszáz frankot hagyott rá. Csakhogy ez az összeg egy adósnál volt, aki időközben Toulouse-ból áttelepült Marseille-be. Vince tétovázás nélkül eladta a nála kölcsönben lévő lovat, hogy a ,,semmirekellőnek'' után a mehessen. Addig kutatta, míg megtalálta, és gondolkodás nélkül az adósok börtönébe záratta, illetve arra kényszerítette, hogy háromszáz frankot azon nal fizessen ki neki. Ami utána történt, így beszéli el ő maga:\n ,,Az volt a szándékom, hogy elutazom, amikor egy nemesember, akivel egy szálláson vo ltam, rábeszélt, hogy hajón menjek vele Narbonne-ig. Azért álltam rá, hogy gyorsabban odaérjek, és valamit megtakarítsak a pénzemből; helyesebben szól va, hogy soha oda ne érjek, és elveszítsek mindent. Oly kedvező szelünk vol t, hogy még aznap megérkezhettünk volna, ha Isten nem engedi meg három törö k kalózhajónak, hogy üldözőbe vegyenek és elfogjanak minket. Útitársaim köz ül kettőt vagy hármat megöltek, mindenki mást megsebesítettek. Engem is ért egy nyíllövés, amely aztán életem hátralevő részében óra gyanánt szolgált. Levetkőztettek minket, s mindenki kapott egy nadrágot, egy fejfedőt. Amiko r partra szálltunk, lánccal a nyakunkban vonultak velünk végig Tuniszon. Ho sszas menetelés után a piactérre vittek, ahol a többi hasonló foglyot árult ák, úgy, ahogy a lovakat meg a marhákat szokás. Kinyitották a szánkat, hogy a fogainkat vizsgálgassák, nézegették a sebeinket, lépésben, majd futásban jártattak, terhet raktak ránk és figyelték, hogyan cipeljük, s egymással i s birkóznunk kellett a vevők előtt. Engem végül egy halásznak adtak el.''\n Később egy mohamedánná lett ferences rabszolgájaként a mezőn dolgozott. Vi nce munka közben zsoltárokat énekelt, s abban talált vigasztalást. Gazdáján ak három felesége is volt, akik kíváncsian figyelték az idegen rabszolgát, és az egyiknek föltűnt az éneke. Megkérte Vincét, hogy részletesebben beszé ljen neki a vallásáról. Az elbeszélés megragadta, és utána heves szemrehány ásokat tett a férjének, hogy egy ilyen vallást hogyan tagadhatott meg. Ez a szemrehányás felébresztette a gazda lelkiismeretét: szabadon bocsátotta Vi ncét, sőt vele együtt Franciaországba ment.\n Visszatérése után Vince újra koldusszegényen élt egy kis párizsi padlásszobában, másodmagával. Betegen f eküdt a szobában, amikor váratlanul egy gyógyszerészinas orvosságot hozott neki. Miközben Vince arccal a falnak fordulva gyötrődött a láztól, az inas valami üvegfélét keresett, hogy átönthesse bele a hozott gyógyszert. Egysze r csak keresés közben észrevette a lakótárs erszényét, zsebre vágta és eltű nt. Mikor a lakótárs hazatért, keresni kezdte a pénzét, és ordítva követelt e Vincétől az erszényt. Ő hiába védekezett, az elrohant, és bíróságon emelt vádat ellene lopásért. Hat évvel később látta be, hogy alaptalanul vádasko dott, Vince számára pedig ez a meghurcoltatás alkalmat adott arra, hogy gon dolatai mélyebb igazságokra irányuljanak.\n Amilyen mértékben kezdett önmag áról megfeledkezni, úgy szerzett mind finomabb érzéket a mások bajai iránt. Ez mutatkozott meg lelkipásztorkodásában is. Chatillon-les-Dombes-ban egy nyári vasárnapon arról értesült, hogy az egyik közeli tanyán mindenki beteg lett: leírhatatlan nyomorúságban és teljes elhagyatottságban vannak a bete gek. Prédikációjában fölszólította a híveit, hogy segítsenek. El is indulta k asszonyok, hogy segítséget vigyenek, de annyi élelmet vittek magukkal, ho gy legnagyobb része fölhasználatlanul megromlott és ki kellett dobni. Ez ad ta a fölismerést Vincének, hogy a szeretet tetteit okosan kell gyakorolni, különben csak kárt okozunk. Újra összehívta az asszonyokat, tanácskozott ve lük, s attól fogva minden nap más vitte a fazék ételt a tanyára. Így sikerü lt fölébresztenie híveiben a mások nyomorúsága iránti érzéket. És három hón appal később Vince megírta a Szeretet Testvérületének szabályzatát. Ezzel e gy olyan fa magvát ültette el, amely nagyra nőtt és sok ágat hajtott.\n Min t a gályarabok lelkipásztora hivatali jogával élve fölkereste a párizsi bör tönöket, amelyekben embertelen körülmények között, vsszezsúfolva sínylődtek a gályarabságra ítélt foglyok. Kimeríthetetlen jósága és emberiessége ezek et az elkeseredett lelkeket is megnyerte. Egy alkalommal titokban Marseille -be ment. Az egyik gályán fölfigyelt egy kétségbeesett rabra, akit feleségé től és gyermekeitől szakítottak el. Hirtelen elhatározással helyet cserélt a szerencsétlennel: föloldotta az evezőpadtól, és magát láncolta oda. Csak néhány héttel később fedezték föl tettét, amikor az egyik bárónő kerestetni kezdte. Élete vége felé megkérdezték tőle, hogy a lábán lévő sebek nem a g ályáról valók-e, de ő nevetve kitért a válasz elől és másról kezdett beszél ni.\n Hosszas vonakodás után -- az alapító harmincszor szólította föl -- ve tte át a Szent Lázár épületcsoportot, s ezzel egy új feladatot vállalt magá ra: az elmebetegek lelki gondozását. ,,Nem kerestük -- mondta --, ezt a Gon dviselés bízta ránk.'' Mikor pedig később máshová akarták szállítani a bete geket, Vince szabályos pert indított értük, mert meg volt róla győződve, ho gy mellette vannak a legjobb helyen. A papjainak azt mondta: ,,A mi regulán k maga az Üdvözítő, aki azt akarta, hogy megszállottak, bolondok, őrültek l egyenek körülötte...'' Mindenhonnan hozták hozzá a betegeket, hogy gyógyíts a meg őket, és ő ezt nagy jósággal teljesítette is. ,,Miért vonakodnánk mi attól, hogy megkíséreljük az ő követését?'' Az intézmény Vince vezetése mel lett úttörő szerepet vállalt, és mai orvostörténészek is méltatják Vince ps zichiátriai tevékenységét. Egyikük így nyilatkozott: ,,Az elmebetegek gyógy ítására való törekvés, jóval az úgynevezett fölvilágosodás és humanizmus ko rszaka előtt, valóságos fölszabadítás volt.''\n Hasonló volt Vince magatart ása a más vallásúakkal szemben is. Abban a korban, amikor a vallások között a türelmetlenség, a felekezeti gyűlölet és a vallásháború dúlt, hihetetlen ökumenikus gondolkodásról tanúskodott. A hugenottákban nem ellenséget, han em testvért látott. Megértéssel, nagyrabecsüléssel, igazságossággal és szer etettel közeledett feléjük. Kongregációja papjainak megtiltotta, hogy támad ó éllel beszéljenek a szószéken vitatott kérdésekről, bizalmatlanok legyene k az evangélikus pásztorokkal szemben, vagy hogy bármimódon megsértsék a pr otestánsokat. Megdorgálta a türelmetlen misszionáriusokat, és hangoztatta, hogy az ő feladatuk a katolikusok hibáinak javítása, és nem az, hogy a prot estánsok hibáival foglalkozzanak.\n Amikor megalapította az Irgalmas Nővére k kongregációját, egy egészen új típusú, laikus nővérekből álló közösséget hozott létre. Ezek a nővérek nem fátyolt viseltek, hanem csak fejkendőt, ho gy a betegek láthassák az arcukat. Nem volt idejük a vezeklésre és a szemlé lődésre... Azt mondta nekik: ,,A szegények a ti breviáriumotok és a ti litá niátok! Ez elég.'' Nem éltek klauzúrában sem, hiszen állandóan úton kellett lenniük: ,,A ti kolostorotok a betegek házai, cellátok a betegszobák, kápo lnátok a plébániatemplom, kvadrumotok a város utcái, klauzúrátok az engedel messég. Jól bánjatok a szegényekkel, mert uraitok ők.''\n Nagyon kényes fel adattal bízta meg Szent Lujzát, amikor gondjaira bízta a kitett gyermekeket . Sok nő, aki hajlandó volt a karitatív munkára, megütközött, amikor arra k erült a sor, hogy ezekkel a gyermekekkel kell törődnie. A szent azonban lán goló hévvel harcolt ezekért a kicsinyekért, akik házasságon kívül születtek : ,,Párizs szégyene, hogy itt úgy bánnak az emberekkel, ahogy a barmokkal s zokás. Ezek a kicsinyek valóban Isten gyermekei, mert nincs ember, aki atya ként teljesítené kötelességét irántuk. Számukra az édesapa és az édesanya I sten, aki gondoskodik róluk. Ő örömmel tekint az ő csacsogásukra is, szíves en figyel a kiáltásukra és sírásukra. Igen nagy tisztség Isten szeretett gy ermekeit nevelni! Nagy kiválasztottság, boldogság, szent munka ez!'' De ism ételten csak Vince személyes beavatkozása tudta megmenteni a kezdeményezést a széthullástól. Kérlelve kiáltotta az asszonyok felé: ,,A gyermekek élni fognak, ha ti szeretettel gondozzátok őket; de meghalnak, ha ti eltávoztok mellőlük!''\n Anekdotákat mesélnek arról a természetes egyszerűségről, amel lyel Vince a királyi udvarban forgolódott, amikor Anna királynő a gyóntatój ává választotta. Az egyik napon Condé herceg fölszólította, hogy mellette f oglaljon helyet. Vince megjegyezte: ,,Köszönöm, túlságosan nagy megbecsülés ez a disznópásztor fiának!'' Mazarin bíboros pedig, aki ellenségesen nézte Vincét, egy alkalommal kacagva mutogatta Vince kopott cingulumát az udvari embereknek: ,,Nézzék csak uraim, micsoda öltözékben jelenik meg Vince úr a z udvarban!'' Mikor pedig az ellenségeskedés nyílt harccá fajult, Vince bát ran szembeszállt a háború okozójával. Richelieu bíboros maga kérlelte Vincé t: ,,Uram! Adjon nekünk békét! Legyen irgalommal irántunk! Adja vissza Fran ciaország békéjét!''\n Amit a király és hatalmas miniszterei nem tudtak vag y nem is akartak véghezvinni, azt megtette ő -- nem az adó emelésével, nem törvényekkel és rendeletekkel, hanem szívének hatalmas szeretetével, amelyr e a szívek százezreiben dobbant visszhang. Ez a jelentéktelen kis pap több pénzt gyűjtött össze a háborútól sújtott vidékek számára, mint amennyi Fran ciaország összes bankjában volt akkoriban. Gabonát és vetőmagot küldött, ek éket és szerszámokat szerzett be az elpusztult gazdaságok számára. Egész ka ravánokat indított útnak élelemmel és ruhával a nélkülözőknek. Párizsban me gszervezte a menekültek ellátását: a Szent Lázárból menhelyet és raktárt al akított ki, népkonyhákat szervezett, melyek számára a nővérek egyre újabb r ecepteket találtak ki, hogy a nyomorultakat ízletes egytálételekkel táplálh assák. Röplapokat szerkesztett és nyomatott, hogy a népet tájékoztassák a j árványok elleni védekezés módjairól. A kevesebbet szenvedett tartományokba megrendítő üzeneteket küldött, hogy fölébressze az emberek adakozó jóságát. Lazarista szerzetesei és az irgalmas nővérek az utcákon és a mezőkön hever ő holttesteket temették. Ezen az általános zűrzavaron teljes nyugalommal le tt úrrá: felügyelt és irányított, semmi sem hozta ki a sodrából, mindig és mindenhová időben érkezett a segítség.\n Reá is érvényesek másoknak mondott szavai: ,,Nem kell kapkodással megelőzni a Gondviselést, de amint utat nyi t előttünk, az ember már nem lépkedhet, hanem futnia kell!''; ,,Szeressük I stent, de a két kezünk munkája és arcunk verítéke árán!''; ,,Én soha nem go ndoltam, hogy nagy dolgokat viszek végbe, hanem egyszerűen tettem, amit ten nem kellett.''\n Forrás: Diós István: A szentek élete\n Imádság\n Istenünk, ki Szent Vince áldozópapot apostoli erényekkel ruháztad föl, hogy a szegén yeket gondozza és a papokat tanítsa, kérünk, segíts, hogy ugyanazzal a buzg ósággal szeressünk, amellyel ő szeretett, és megtegyük, amire tanított!\n X-ALT-DESC;FMTTYPE=text/html:
Élete
Szülei, Jean de Paul és Bertrande de Moras szegényparasztok voltak, akik szerződéses szolgálattal keresték a kenyerüket. Ranquine-ban éltek. Ezt a Pouy melletti kis falut 1828-ban a sz ent iránti tiszteletből St. Vincent de Paul-nak nevezték el.
Vince g yermek- és ifjúkoráról semmi rendkívülit nem jegyeztek föl az életrajzírók, csak annyit tudunk, hogy szülei egészen kicsi korától fogva papnak szánták . Tizenöt éves lehetett, amikor a daxi kollégiumban megkezdte tanulmányait, mert itt akadt egy jótevő M. de Comet személyében, aki vállalta taníttatás ának költségeit. Daxból áttelepült Toulouse-ba. A perigeux-i püspök 1600. o któber 12-én szentelte pappá Chateaul'Eveque-ben. Négy évvel később bakkala ureátust szerzett teológiában. Pályázott egy plébániára, s még Rómába is el ment megszerzése érdekében, de valaki más kapta meg helyette a kívánt állás t. Nagy szüksége lett volna valami javadalomra, mert nemcsak szegényen élt, hanem sok adóssága is volt. Ennek tulajdonítható, hogy 1605 elején két évr e eltűnt, anélkül, hogy hitelezőit kielégítette volna.
1608-ban Pári zsba ment. Minden reménye abban volt, hogy sikerül kapnia valami jövedelmez ő egyházi hivatalt, s végre megszabadulhat gyötrő anyagi gondjaitól. Egyéve s várakozás után 1610-ben végre kapott állást: IV. Henrik király első feles ége, Valois Margit házikáplánja lett. Nem sokkal később elnyerte a saintes- i egyházmegyében lévő Saint Léonard-de-Chaumes-i ciszterci apátság javadalm át. Ugyanebben az időben ismerkedett meg Bérulle-lel, aki hamarosan megalap ította az oratoriánusok francia ágát. Vince lelki fejlődése ettől fogva Bér ulle irányítása alatt állt.
Lassanként feladta földies céljait. Amik or lopással vádolták, hősies türelemmel viselte a megaláztatást, s ez az es emény adta az utolsó lökést teljes megtéréséhez.
1612-ben Bérulle eg yik társától, Bourgoinge-tól megkapta a Párizs közelében fekvő Clichy nevű plébániát. Kiváló lelkipásztornak bizonyult, apostoli buzgósággal egészen h ívei szolgálatára szentelte magát. A következő év őszén azonban Bérulle kér ésére nevelői állást vállalt Philippe-Emmanuel de Gondi gróf családjában, a ki a királyi gályák parancsnoka volt. A Gondi család rövid idő alatt nagyon megkedvelte Vincét.
Három év múlva mégis lemondott nevelői munkakör éről, és elvállalta a lyoni egyházmegyében lévő Chatillon-les-Dombes nevű p lébánia vezetését (1617). Itt alapította az első Szeretet-Testvérületet, am elynek feladata a szegény betegek gondozása lett. Majd ismét visszatért a G ondi családhoz, missziókat tartott, és a család birtokain lévő falvakban to vábbi Szeretet-Testvérületeket alapított. 1618 húsvétján kezdett el foglalk ozni a gályarabokkal, és próbált könnyíteni kegyetlen sorsukon. 1619 februá rjában kinevezték a gályarabok lelkipásztorává. Az Oltáriszentségről neveze tt Társulattal karöltve meg tudta szervezni védencei anyagi és lelki támoga tását.
Egyre több francia városban kezdett mutatkozni Vince karitatí v tevékenységének hatása. Itt is, ott is megalakultak az általa kezdeményez ett szegény és beteggondozó Testvérületek. Ő azonban fölismerte, hogy szoro sabb kötelékben működő munkatársakra van szüksége, ha azt akarja, hogy a te stvérületek valóban hatékonyak legyenek. A Gondi család 1625-ben jelentős ö sszeget bocsátott rendelkezésére e célra, Gondi gróf pedig, felesége halála után belépett az oratoriánusok közé.
Vince közben megtalálta az els ő társakat, akik hozzá hasonlóan hajlandónak mutatkoztak a missziós tevéken ységre. Először a Collége des Bons Enfants-ban (A Jó Gyermekek Kollégiuma), majd 1632-től a Szent Lázár priorátusban volt az otthonuk. Ez utóbbiról ka pták később a Lazaristák elnevezést.
Az új kongregáció örvendetesen fejlődött: kezdetben csak a francia városokban, 1643-tól már külföldön is e gymás után alakultak a házaik. Algírban, Tuniszban és Madagaszkárban is sik erült Vincének missziós állomásokat szerveznie.
Ugyanebben az évben alapította a Szeretet Leányai társulatot, amely külföldön Irgalmas Nővérek néven vált ismertté. Ebben az alapításban Marillac Lujza (1591--1660), egy szent özvegy volt segítségére, aki 1624-től Vince lelki vezetése alatt állt . Vele együtt először Párizsban alapította meg a Szeretet Leányainak Testvé rületét. 1633-ban Marillac Lujza kezdte maga köré gyűjteni azokat a leányok at, akik szegények voltak, de készségesnek mutatkoztak arra, hogy életüket a szeretet szolgálatára szenteljék. Közös otthonban éltek, csak szolgálatuk végzése miatt jártak szerte a városban: fölkeresték és gondozták a szegény eket és a betegeket otthonaikban és a kórházakban.
A Missziós Papok Kongregációja és a Szeretet Leányai megalapításával Vince hatása igen széle s körben terjedt. S a harmincéves háború számlálatlanul hozta az olyan szük séghelyzeteket, amelyekben csak a szeretet tudott segíteni. Egyik barátja, a Port-Royalból való Maignat de Bérniers segítségével jelentős mennyiségű a lamizsnát gyűjtött a háború áldozatai javára. 1640-ben létrehozott egy újab b intézményt az árva gyermekek fölkarolására. Erre különösen nagy szükség v olt, mert a sok hadiárva mellett Párizsban évente mintegy négyszáz gyermeke t tettek ki az utcára!
Emellett Vincét foglalkoztatták a nép és a pa pság lelki problémái is. A Szent Lázár priorátusban szentelési lelkigyakorl atokat tartott teológusoknak; szegény fiúkat tanítottak és taníttattak, hog y pappá lehessenek. A számtalan papjelölt között a lazaristák nevelték Boss uét és Rancét is. 1633-tól keddi napokon a párizsi klérus műveltebb tagjai számára tartott előadásokat.
E vállalkozásaiban elsősorban szervező tehetsége és gyakorlati érzéke jelentett nagy előnyt. De hivatalos helyekrő l is kapott támogatást, különösen Ausztriai Anna királynőtől és Richelieu b íboros unokahúgától, az aiguilloni hercegnőtől. 1643-ban a királynő meghívt a a ,,lelkiismereti tanácsadó'' hivatalára, ami azt jelentette, hogy az egy házi kinevezéseknél is volt tanácsadói szerepe. E minőségében Vince sok jó püspök kinevezését tudta elérni. Szerencsétlenségére azonban összeütközésbe került a gőgös Mazarin bíboros-kancellárral. A Mazarin- -Fronde vitában (a ,,Fronde'' a Mazarinnel ellenséges udvari párt neve volt) azt tanácsolta a királynőnek, hogy bocsássa el a kancellárt. Mikor azonban Mazarin néhány h ónap múlva végleges győzelmet aratott, Vince tudta, hogy kegyvesztett lett. Nem is találta többé helyét az intrikákkal terhelt, csak szórakozásokat ha jhászó királyi udvarban.
A buzgó hívők már életében szentként tiszte lték. Szeretete és önmaga iránti szigorúsága különös erővel sugárzott belől e. Hatását tovább fokozta kiterjedt levelezése. Hallgatói pedig sokat följe gyeztek az Irgalmas Nővérek és a Lazaristák számára tartott beszédeiből. Ta nítása azért volt olyan hatásos, mert egyszerű, de megalapozott és mély vol t.
Szüleitől örökölt, a vidéki életben megedződött, erős szervezete lassan fölmondta a szolgálatot. Hosszú ideig mocsárlázban szenvedett. 1655- től súlyos beteg volt, a végén járni is alig tudott. 1660-ra majdnem teljes en megbénult, szellemi erői azonban az utolsó percig épek maradtak. Rövid h aláltusa után1660. szeptember 27-én halt meg. A temetés valóságos diadalmen et volt. 1729 augusztusában boldoggá, 1737- ben szentté avatták.
Ünn epét még ugyanebben az évben fölvették a római naptárba, július 19- re. 196 9-ben a halála napjára helyezték át.
Legendáiból
A segítő szeretet nagy mesteréről, aki önmagáról úgy nyilatkozot t, hogy ,,egy ilyen nyomorult emberről nem érdemes egy szót sem ejteni'', a tettei oly tanúságot tesznek, hogy egyenként is alkalmasak volnának neve h alhatatlanságának megalapozására. Mert Szent Vince szentek lelki vezetője, szegények, betegek, foglyok, rabszolgák, öregek, koldusok, árvák, elmebeteg ek atyja, társulatok, szerzetesrendek, szemináriumok alapítója, misszionári us, a francia papság megújítója, a prédikáció mestere; a háború, a nyomorús ág és az éhség leküzdője volt; s szinte litániaszerűen lehet sorolni, mi mi ndenben volt Isten dicsőségére és felebarátai üdvösségére.
Fiatal pa p korában még távol állt a szentségtől. Eleinte egy jól jövedelmező egyházi állásra vágyott, hogy gondtalanul élhessen. Sikertelenségek sorozata után végre egyszer rámosolygott a szerencse: egy toulouse-i özvegy a végrendelet ével ezerkétszáz frankot hagyott rá. Csakhogy ez az összeg egy adósnál volt , aki időközben Toulouse-ból áttelepült Marseille-be. Vince tétovázás nélkü l eladta a nála kölcsönben lévő lovat, hogy a ,,semmirekellőnek'' utána meh essen. Addig kutatta, míg megtalálta, és gondolkodás nélkül az adósok börtö nébe záratta, illetve arra kényszerítette, hogy háromszáz frankot azonnal f izessen ki neki. Ami utána történt, így beszéli el ő maga:
,,Az volt a szándékom, hogy elutazom, amikor egy nemesember, akivel egy szálláson vo ltam, rábeszélt, hogy hajón menjek vele Narbonne-ig. Azért álltam rá, hogy gyorsabban odaérjek, és valamit megtakarítsak a pénzemből; helyesebben szól va, hogy soha oda ne érjek, és elveszítsek mindent. Oly kedvező szelünk vol t, hogy még aznap megérkezhettünk volna, ha Isten nem engedi meg három törö k kalózhajónak, hogy üldözőbe vegyenek és elfogjanak minket. Útitársaim köz ül kettőt vagy hármat megöltek, mindenki mást megsebesítettek. Engem is ért egy nyíllövés, amely aztán életem hátralevő részében óra gyanánt szolgált. Levetkőztettek minket, s mindenki kapott egy nadrágot, egy fejfedőt. Amiko r partra szálltunk, lánccal a nyakunkban vonultak velünk végig Tuniszon. Ho sszas menetelés után a piactérre vittek, ahol a többi hasonló foglyot árult ák, úgy, ahogy a lovakat meg a marhákat szokás. Kinyitották a szánkat, hogy a fogainkat vizsgálgassák, nézegették a sebeinket, lépésben, majd futásban jártattak, terhet raktak ránk és figyelték, hogyan cipeljük, s egymással i s birkóznunk kellett a vevők előtt. Engem végül egy halásznak adtak el.'' p>
Később egy mohamedánná lett ferences rabszolgájaként a mezőn dolgozot t. Vince munka közben zsoltárokat énekelt, s abban talált vigasztalást. Gaz dájának három felesége is volt, akik kíváncsian figyelték az idegen rabszol gát, és az egyiknek föltűnt az éneke. Megkérte Vincét, hogy részletesebben beszéljen neki a vallásáról. Az elbeszélés megragadta, és utána heves szemr ehányásokat tett a férjének, hogy egy ilyen vallást hogyan tagadhatott meg. Ez a szemrehányás felébresztette a gazda lelkiismeretét: szabadon bocsátot ta Vincét, sőt vele együtt Franciaországba ment.
Visszatérése után V ince újra koldusszegényen élt egy kis párizsi padlásszobában, másodmagával. Betegen feküdt a szobában, amikor váratlanul egy gyógyszerészinas orvosság ot hozott neki. Miközben Vince arccal a falnak fordulva gyötrődött a láztól , az inas valami üvegfélét keresett, hogy átönthesse bele a hozott gyógysze rt. Egyszer csak keresés közben észrevette a lakótárs erszényét, zsebre vág ta és eltűnt. Mikor a lakótárs hazatért, keresni kezdte a pénzét, és ordítv a követelte Vincétől az erszényt. Ő hiába védekezett, az elrohant, és bírós ágon emelt vádat ellene lopásért. Hat évvel később látta be, hogy alaptalan ul vádaskodott, Vince számára pedig ez a meghurcoltatás alkalmat adott arra , hogy gondolatai mélyebb igazságokra irányuljanak.
Amilyen mértékbe n kezdett önmagáról megfeledkezni, úgy szerzett mind finomabb érzéket a más ok bajai iránt. Ez mutatkozott meg lelkipásztorkodásában is. Chatillon-les- Dombes-ban egy nyári vasárnapon arról értesült, hogy az egyik közeli tanyán mindenki beteg lett: leírhatatlan nyomorúságban és teljes elhagyatottságba n vannak a betegek. Prédikációjában fölszólította a híveit, hogy segítsenek . El is indultak asszonyok, hogy segítséget vigyenek, de annyi élelmet vitt ek magukkal, hogy legnagyobb része fölhasználatlanul megromlott és ki kelle tt dobni. Ez adta a fölismerést Vincének, hogy a szeretet tetteit okosan ke ll gyakorolni, különben csak kárt okozunk. Újra összehívta az asszonyokat, tanácskozott velük, s attól fogva minden nap más vitte a fazék ételt a tany ára. Így sikerült fölébresztenie híveiben a mások nyomorúsága iránti érzéke t. És három hónappal később Vince megírta a Szeretet Testvérületének szabál yzatát. Ezzel egy olyan fa magvát ültette el, amely nagyra nőtt és sok ágat hajtott.
Mint a gályarabok lelkipásztora hivatali jogával élve fölk ereste a párizsi börtönöket, amelyekben embertelen körülmények között, vssz ezsúfolva sínylődtek a gályarabságra ítélt foglyok. Kimeríthetetlen jósága és emberiessége ezeket az elkeseredett lelkeket is megnyerte. Egy alkalomma l titokban Marseille-be ment. Az egyik gályán fölfigyelt egy kétségbeesett rabra, akit feleségétől és gyermekeitől szakítottak el. Hirtelen elhatározá ssal helyet cserélt a szerencsétlennel: föloldotta az evezőpadtól, és magát láncolta oda. Csak néhány héttel később fedezték föl tettét, amikor az egy ik bárónő kerestetni kezdte. Élete vége felé megkérdezték tőle, hogy a lábá n lévő sebek nem a gályáról valók-e, de ő nevetve kitért a válasz elől és m ásról kezdett beszélni.
Hosszas vonakodás után -- az alapító harminc szor szólította föl -- vette át a Szent Lázár épületcsoportot, s ezzel egy új feladatot vállalt magára: az elmebetegek lelki gondozását. ,,Nem kerestü k -- mondta --, ezt a Gondviselés bízta ránk.'' Mikor pedig később máshová akarták szállítani a betegeket, Vince szabályos pert indított értük, mert m eg volt róla győződve, hogy mellette vannak a legjobb helyen. A papjainak a zt mondta: ,,A mi regulánk maga az Üdvözítő, aki azt akarta, hogy megszállo ttak, bolondok, őrültek legyenek körülötte...'' Mindenhonnan hozták hozzá a betegeket, hogy gyógyítsa meg őket, és ő ezt nagy jósággal teljesítette is . ,,Miért vonakodnánk mi attól, hogy megkíséreljük az ő követését?'' Az int ézmény Vince vezetése mellett úttörő szerepet vállalt, és mai orvostörténés zek is méltatják Vince pszichiátriai tevékenységét. Egyikük így nyilatkozot t: ,,Az elmebetegek gyógyítására való törekvés, jóval az úgynevezett fölvil ágosodás és humanizmus korszaka előtt, valóságos fölszabadítás volt.''
< p> Hasonló volt Vince magatartása a más vallásúakkal szemben is. Abban a ko rban, amikor a vallások között a türelmetlenség, a felekezeti gyűlölet és a vallásháború dúlt, hihetetlen ökumenikus gondolkodásról tanúskodott. A hug enottákban nem ellenséget, hanem testvért látott. Megértéssel, nagyrabecsül éssel, igazságossággal és szeretettel közeledett feléjük. Kongregációja pap jainak megtiltotta, hogy támadó éllel beszéljenek a szószéken vitatott kérd ésekről, bizalmatlanok legyenek az evangélikus pásztorokkal szemben, vagy h ogy bármimódon megsértsék a protestánsokat. Megdorgálta a türelmetlen missz ionáriusokat, és hangoztatta, hogy az ő feladatuk a katolikusok hibáinak ja vítása, és nem az, hogy a protestánsok hibáival foglalkozzanak.Amik or megalapította az Irgalmas Nővérek kongregációját, egy egészen új típusú, laikus nővérekből álló közösséget hozott létre. Ezek a nővérek nem fátyolt viseltek, hanem csak fejkendőt, hogy a betegek láthassák az arcukat. Nem v olt idejük a vezeklésre és a szemlélődésre... Azt mondta nekik: ,,A szegény ek a ti breviáriumotok és a ti litániátok! Ez elég.'' Nem éltek klauzúrában sem, hiszen állandóan úton kellett lenniük: ,,A ti kolostorotok a betegek házai, cellátok a betegszobák, kápolnátok a plébániatemplom, kvadrumotok a város utcái, klauzúrátok az engedelmesség. Jól bánjatok a szegényekkel, mer t uraitok ők.''
Nagyon kényes feladattal bízta meg Szent Lujzát, ami kor gondjaira bízta a kitett gyermekeket. Sok nő, aki hajlandó volt a karit atív munkára, megütközött, amikor arra került a sor, hogy ezekkel a gyermek ekkel kell törődnie. A szent azonban lángoló hévvel harcolt ezekért a kicsi nyekért, akik házasságon kívül születtek: ,,Párizs szégyene, hogy itt úgy b ánnak az emberekkel, ahogy a barmokkal szokás. Ezek a kicsinyek valóban Ist en gyermekei, mert nincs ember, aki atyaként teljesítené kötelességét iránt uk. Számukra az édesapa és az édesanya Isten, aki gondoskodik róluk. Ő öröm mel tekint az ő csacsogásukra is, szívesen figyel a kiáltásukra és sírásukr a. Igen nagy tisztség Isten szeretett gyermekeit nevelni! Nagy kiválasztott ság, boldogság, szent munka ez!'' De ismételten csak Vince személyes beavat kozása tudta megmenteni a kezdeményezést a széthullástól. Kérlelve kiáltott a az asszonyok felé: ,,A gyermekek élni fognak, ha ti szeretettel gondozzát ok őket; de meghalnak, ha ti eltávoztok mellőlük!''
Anekdotákat mesé lnek arról a természetes egyszerűségről, amellyel Vince a királyi udvarban forgolódott, amikor Anna királynő a gyóntatójává választotta. Az egyik napo n Condé herceg fölszólította, hogy mellette foglaljon helyet. Vince megjegy ezte: ,,Köszönöm, túlságosan nagy megbecsülés ez a disznópásztor fiának!'' Mazarin bíboros pedig, aki ellenségesen nézte Vincét, egy alkalommal kacagv a mutogatta Vince kopott cingulumát az udvari embereknek: ,,Nézzék csak ura im, micsoda öltözékben jelenik meg Vince úr az udvarban!'' Mikor pedig az e llenségeskedés nyílt harccá fajult, Vince bátran szembeszállt a háború okoz ójával. Richelieu bíboros maga kérlelte Vincét: ,,Uram! Adjon nekünk békét! Legyen irgalommal irántunk! Adja vissza Franciaország békéjét!''
Am it a király és hatalmas miniszterei nem tudtak vagy nem is akartak véghezvi nni, azt megtette ő -- nem az adó emelésével, nem törvényekkel és rendelete kkel, hanem szívének hatalmas szeretetével, amelyre a szívek százezreiben d obbant visszhang. Ez a jelentéktelen kis pap több pénzt gyűjtött össze a há borútól sújtott vidékek számára, mint amennyi Franciaország összes bankjába n volt akkoriban. Gabonát és vetőmagot küldött, ekéket és szerszámokat szer zett be az elpusztult gazdaságok számára. Egész karavánokat indított útnak élelemmel és ruhával a nélkülözőknek. Párizsban megszervezte a menekültek e llátását: a Szent Lázárból menhelyet és raktárt alakított ki, népkonyhákat szervezett, melyek számára a nővérek egyre újabb recepteket találtak ki, ho gy a nyomorultakat ízletes egytálételekkel táplálhassák. Röplapokat szerkes ztett és nyomatott, hogy a népet tájékoztassák a járványok elleni védekezés módjairól. A kevesebbet szenvedett tartományokba megrendítő üzeneteket kül dött, hogy fölébressze az emberek adakozó jóságát. Lazarista szerzetesei és az irgalmas nővérek az utcákon és a mezőkön heverő holttesteket temették. Ezen az általános zűrzavaron teljes nyugalommal lett úrrá: felügyelt és irá nyított, semmi sem hozta ki a sodrából, mindig és mindenhová időben érkezet t a segítség.
Reá is érvényesek másoknak mondott szavai: ,,Nem kell kapkodással megelőzni a Gondviselést, de amint utat nyit előttünk, az ember már nem lépkedhet, hanem futnia kell!''; ,,Szeressük Istent, de a két kezü nk munkája és arcunk verítéke árán!''; ,,Én soha nem gondoltam, hogy nagy d olgokat viszek végbe, hanem egyszerűen tettem, amit tennem kellett.''
Forrás: Diós István: A szentek élete
Imádság
Istenünk, ki Szent Vince áldozópapot ap ostoli erényekkel ruháztad föl, hogy a szegényeket gondozza és a papokat ta nítsa, kérünk, segíts, hogy ugyanazzal a buzgósággal szeressünk, amellyel ő szeretett, és megtegyük, amire tanított!
DTSTAMP:20240329T155642 DTSTART;TZID=Europe/Budapest;VALUE=DATE:20200927 DTEND;TZID=Europe/Budapest;VALUE=DATE:20200928 SEQUENCE:0 TRANSP:OPAQUE END:VEVENT END:VCALENDAR