BEGIN:VCALENDAR VERSION:2.0 PRODID:-//jEvents 2.0 for Joomla//EN CALSCALE:GREGORIAN METHOD:PUBLISH BEGIN:VTIMEZONE TZID:Europe/Budapest END:VTIMEZONE BEGIN:VEVENT UID:6bf1f307bfcfffe3a7ac927d28e55a62 CATEGORIES:Liturgikus naptár CREATED:20130723T150205 SUMMARY:Szent Bernát (emléknap) DESCRIPTION: Élete\n 1112 nagyböjtjén kérte felvételét ebbe a kolostorba az akkor huszo negy éves Bernát. 1090-ben született Fontaines várában, amely a hercegi vár os, Dijon előőrse volt. Nemesi családban született, első iskolája Chatillon -sur-Saine káptalani iskolája volt. Itt szerezte meg alapműveltségét és ism erkedett meg a klasszikus szerzőkkel. Életrajzírója, St-Thierry Vilmos hang súlyozza, hogy Bernát műveltségével kiemelkedett kortársai közül. Érthető t ehát, hogy a rokonság azzal próbálta eltéríteni a kolostorba lépés szándéká tól, hogy németországi egyházi-tudományos karriert kínáltak fel neki. De éd esanyjának emlékezete, aki 1103-ban halt meg, visszatartotta attól, hogy Né metországba menjen, és megerősítette korábbi szándékában, hogy belépjen a c iteaux-i kolostorba. És nem is egyedül érkezett, hanem egész csapat ment ve le, akiket a rokonságból és ismerősei köréből vitt magával: már házas testv érei is, sőt, öreg korában atyja is követte, mikor Bernát már Clairvaux-ban volt.\n Megragadó látvány lehetett Bernát és harminc társa, amint bebocsát ást és felvételt kértek a kihalófélben lévő kolostorba. Citeaux ezáltal vál t egy új szerzet, a ciszterci rend bölcsőjévé, mert még ugyanebben az évben hozzá kellett fogniuk egy új kolostor építéséhez. Amikor letelt a novíciát us esztendeje, 1113. május 18-án teljes gazdagságában megindulhatott az any akolostorban a szerzetesi élet ciszterci formája.\n \n A ciszterci rend és a clunyi bencések \n Egy év múlva az észak felé lévő Pontigny-ben is kolos tor nyílott. Az angolszász származású István apát Citeaux-ban a szerzetesei vel, köztük természetesen Bernáttal, kidolgozta azt a szabályzatot, amely C harta Caritatis néven vált ismertté a szerzetesség történetében. E szabályz at újdonsága abban állott, hogy évenként általános káptalanon ápolták az eg yébként egymástól független apátságok egységét és életmódjának azonosságát. Így Bernátot a ciszterci rend társalapítójának tekintik, mert nemcsak a re ndi alkotmány megalkotásában volt jelentős szerepe, hanem a rend elterjedés ében is.\n 1115. június 25-én a mindössze huszonöt éves, törékeny testalkat ú Bernátot apátnak nevezték ki, és megbízták egy új kolostor építésével a S zajna egyik mellékfolyója, az Aube mentén. A völgyet addig a Keserűség völg yének hívták, de a szerzetesek hatására a Világosság völgye, Clairvaux lett belőle.\n Ugyanebben az időben küldte a citeaux-i apát Arnoldot -- aki kor ábban a kölni székesegyházi iskolában a tanítványa és Bernát társa volt -- kelet felé, a frank királyság és a német-római császárság határvidékére azz al a feladattal, hogy a Moiremont környékén lévő remetéket gyűjtse össze, é s építse be a ciszterciek szervezetébe. Közösen építették föl a Flambart-pa tak partján a morimondi kolostort, amelynek neve: Mori mundo azt jelenti: m eghalni a világnak.\n Ezzel a fiatal szerzetesrend már a német nyelvterület felé is elindult, mert később, 1123. január 31-én innen alapították az als ó- Rajna-vidéki Altenkamp kolostorát. Morimondot nem sokkal később Bernát m entette meg a széthullástól.\n 1127. július 25-én Bernát egy másik barátja, Ádám apát a steigerwaldi Eberbachban alapított kolostort. Innen sugárzott tovább a ciszterci rend az Alpok vidékére, amikor 1129/30-ban a stájerorszá gi Reinben szintén kolostort alapítottak.\n A citeaux-i kolostor megalapítá sa, amelynek kiváltó oka a clunyi ideáloktól való eltérés volt, vitákat vál tott ki a clunyi és a citeaux- i bencések között. Amikor aztán megalakult a z önálló ciszterci ág, a vita -- néha nagyon élesen -- folyt tovább. A közp onti kérdés pedig az volt, hogy hogyan kell élnie az igazi szerzetesnek?\n Bernát még teljes hevességében látta e vitát, és részt is vett benne. Külön ös, hogy a két vitatkozó tábor vezetője, Bernát és a clunyi Péter apát, aki Petrus Venerabilis néven ismert az egyháztörténelemben, személyesen igen j ó barátok voltak, de a vita hevében kölcsönösen nem kímélték egymást. Péter így írt a cisztercieknek: „Ti farizeusok! A fiaitok úgy vélik, hogy utolér hetetlen magasságban állnak mások felett. Így beszélnek a próféta szavával: ’Hozzám ne nyúlj, mert én szent vagyok!’” Bernát nem kisebb éllel bírálta a clunyieket: „Ó, én boldogtalan szerzetes! Meg kellett érnem, hogy a Rend (Clunyben) ilyen mélyre süllyedt... Hát ízét vesztette a só? Akiknek példát kellene mutatniuk az élet útjáról, pompaszeretetről és iszákosságról tanús kodnak! Vakoknak vak vezetői!”\n Éppen ez a tény, hogy két ilyen szent foly tatta a vitát, jelzi, hogy nem oktalan, előítéletekre támaszkodó gyűlölködé sről, hanem a bencés szerzetességnek két, egymáshoz nagyon közel álló, de e gymást kizáró felfogásáról volt szó. De Bernát tevékenysége nem korlátozódi k erre a két szerzetesrendre: prédikációi nagy hatással voltak a többi szer zetesre, a világi papságra és a laikus hívőkre egyaránt. Levelezése szélese bb körre terjedt ki, mint a kortárs pápáké, vagy császároké.\n \n A templo mos lovagok rendje\n 1119-ben a francia lovagok rendet alapítottak Jeruzsál emben, s mivel házuk az egykori jeruzsálemi templom területén állt, templár iusoknak, templomos lovagoknak nevezték rendjüket. Regulájukat, amelyet a t royes- i zsinat hagyott jóvá (1128), lényegében Bernát írta meg. Készített egy népszerűsítő iratot is Az új lovagság dicsérete címmel, amelyben a temp lomos lovagokat, mint a keresztény lovagi ideált magasztalja: „A világ tele van lovagokkal és szerzetesekkel, de ami eddig soha nem volt, most megszül etett: a két állapot egybekapcsolása... Így alakult ki a keresztény lovagi tanítás törvénykönyve, mely fegyveres erő a gyengék, az árvák, az özvegyek és a szent Egyház jogainak védelmére.”\n \n \n Az Egyház egységének védel me és kritikája\n Amikor 1130-ban, II. Honorius pápa halála után veszélybe került az Egyház egysége, Bernátnak és szerzeteseinek oroszlánrésze volt ab ban, hogy a szakadás veszedelmét sikerült elhárítani. Az történt ugyanis, h ogy néhány órával Honorius halála után megválasztották II. Incét. Nem sokka l később a bíborosok zöme egy második választást rendezett, amelyen II. Ana klét néven a Pierleoni nevű római bankárcsalád fiát emelték pápaságra. A ró mai nép támogatása mellé Anaklét hamarosan megszerezte magának a normann Dé l-Itália, Aquitánia és Skócia támogatását, és elűzte Incét. Ince mögé azonb an felsorakoztak a szerzetesek, elsősorban a franciák. Főleg Bernát fáradoz ásainak gyümölcseként a többi európai ország Ince mellé állt, aki szintén B ernát hatására nem fogadta el Anaklét ajánlatát, hogy független bíróság viz sgálja meg az ügyet, és döntsön. Bernát ugyanis azon a véleményen volt, hog y a kérdés azzal el van döntve, hogy Európa nagyobb része Incét ismeri el t örvényes pápának.\n Annak ellenére, hogy Bernát meg volt győződve a pápaság isteni küldetéséről, nem riadt vissza a kemény bírálattól. 1145-ben III. J enő néven Bernát egykori clairvaux-i tanítványa került a pápai székbe. Bern át neki írta A szemlélődésről c. művét. Ebben keményen ostorozza a pápai ud varban fellelhető visszaéléseket, hatalmaskodásokat, pompaszeretetet, a sok „kiváltságot” és a fellebbezési joggal való fondorlatokat. A pápa ugyanis sokszor és túlságosan beavatkozott világi peres ügyekbe, s ezek az ügyek an nyira igénybe vették, hogy elfelejtette: neki elsősorban Isten emberének ke ll lennie. Bernát komolyan figyelmeztette a pápát: „Nem azt kívánom tőled, hogy egyszerűen szakíts ezekkel a dolgokkal, hanem azt, hogy merülj el Iste n dolgaiban, és ne legyen időd arra, hogy ezekkel foglalkozzál.”\n Bernát b írálatának, amelynek szándéka szerint gyakorlati célja volt, alapvető, elmé leti jelentősége lett. Elismeri ugyanis, hogy a pápa egyedülálló nagyság és méltóság birtokosa, de amikor selyembe öltözik, pávatollakkal, arannyal és drágakövekkel ékeskedik, fehér lovon katonák és szolgák hadával körülvéve lovagol, akkor inkább Nagy Konstantin, mint Szent Péter utódának látszik. H iszen a pápa hatalma nem uralkodás, hanem szolgálat, gondoskodás a Menyassz ony, az Egyház körül mindaddig, amíg zarándokútját járja a Vőlegény, Kriszt us távollétében.\n De a püspökök is a Vőlegény barátai, akikre szintén rábí zatott a Menyasszony gondja. Ők is Krisztus földi helytartói, és tekintélyü ket nem a pápától kölcsönzik. A pápa nem úr a püspökök felett. Bernát figye lmeztet, hogy a püspöki joghatóság megsértése és kikapcsolása a sokféle kiv áltság és fellebbezés által, eltévelyedés az Isten előtt kedves rendtől, ol yan, mint egy szörnyű daganat az Egyház testén. És - - mondta --, még ha bé kaként pocsolyába kergetik is, akkor sem hagy fel azzal, hogy „brekegésével ” keltegesse az alvókat. A nyájhoz tartozik, amelyre az alvó pásztoroknak j obban kellene vigyázniuk, de „ugatásával” éppen a pásztorokat akarja felver ni álmukból.\n Néha úgy tűnt, hogy az Egyházat érintő kritikája találkozik a kor szektás irányzataival. Nem is szégyelli, hogy olyan kifejezéseket has ználjon, amelyek egy-egy szekta különös jellemzői voltak, de tántoríthatatl anul az Egyház pártján áll. Engedelmes összeköttetésben maradt a hierarchiá val, és mentes minden lelki egyoldalúságtól. Tudja, hogy az Egyház élete a Megtestesülés misztériumának folytatása. Látja, hogy az Egyház olyan, mint az Énekek énekében a menyasszony: fekete és szép egyszerre. Szép, mert ékes ségét a Völegénytől kapja, és fekete, mert a megalázott és megcsúfolt Völeg ény képmása.\n A szektás vándorprédikátorok bírálata nemcsak a pápa és püsp ökök ellen irányult, hanem az Egyház ellen általában. Lelki elmélyülést hir dettek, nem is mindig felismerhető eretnekség formájában. Lausanne- i Henri k például az egyházi tekintély ellen tüzelte fel a népet. Bresciai Arnold, aki főleg Dél-Itáliában működött, a francia püspököket és papságot arra biz tatta, hogy önként mondjanak le minden birtokukról. Amikor Bernát szembesze gült velük, elűzték a vidékről.\n Sokkal veszedelmesebb volt ezeknél az a m ozgalom, melynek tagjai tisztáknak, kataroknak nevezték magukat. Ezek apost oli szegénységet, szigorú vezeklést hirdettek, elvetették a felszentelt pap ságot, a hierarchiát és a szentségeket. Bernát ellenük prédikálva bejárta e gész Dél-Franciaországot, s ahol a pápai küldötteket „,szamárordítással és dobszó lármájával fogadták”, ott Bernátot meghallgatták. Sokakat megtérítet t, de végső megoldást ő sem tudott találni.\n \n Keresztes háborúk ideje\n III. Jenő pápa új feladattal bízta meg: meg kellett hirdetnie a keresztes háborút. Gyújtó hatású beszédeivel sokakat megnyert a keresztes háború eszm éjének, akik kötelezték magukat arra, hogy elindulnak a Szentföld visszasze rzésére. Ugyanakkor szembeszállt Radulffal, aki szintén ciszterci szerzetes volt, és Európa-szerte a zsidók üldözésére lázított. Bernát így írt ellene : „A zsidókat nem kell üldözni, még csak kiutasítani sem kell őket. A pogán yok (az arabokra gondol) támadtak ránk erőszakkal, és ezért kell erővel vis szavernünk a támadásukat.”\n Egész Európában viharos lelkesedést keltett a keresztes háború ügye mellett. A kereszténység legjelentősebb uralkodói ind ultak meg a szavára: VII. Lajos francia király és III. Konrád német császár , akit 1146 karácsonyán a speyeri dómban nyert meg az ügynek, ámbár Konrád tudta, hogy a birodalmi érdekek inkább azt kívánnák, hogy Itáliában tartózk odjék.\n A második keresztes hadjárat azonban teljes kudarccal végződött Pa lesztinában. Lisszabont sikerült visszafoglalni a móroktól, s ez megszilárd ította az új Portugál királyságot. A hadjárat részvállalkozása, a szlávok k özötti keresztes háború szintén csak káros következményekkel járt.\n Bernát nak mindezért súlyos támadásokat kellett elszenvednie. De lelkének prófétai erejét hirdeti, hogy a súlyos szenvedés után, amit a hadjárat elvesztése j elentett, ki tudta mondani: „Áldott legyen, Uram, minden ítéleted!” Az term észetesen tagadhatatlan, hogy Bernát prédikációi a keresztes hadjáratra és a Krisztus követésének feltüntetett fegyveres harc között áthidalhatatlan s zakadék tátong.\n \n A hit védelmében\n Bernát azonban nemcsak kifelé harc olt a keresztény hitért, hanem akkor is a csatatérre sietett, amikor az Egy házon belül fenyegette veszély a hit tisztaságát. Sokszor vetették a szemér e, hogy tudományellenes, mert felemelte szavát Gilbertus Porretanus és Abae lard ellen. S jóllehet igaz, hogy vannak olyan megnyilatkozásai, amelyekkel szemben fel lehet hozni a tudományellenesség vádját, az azonban tagadhatat lan tény, hogy jó barátságban állt korának jelentős tudósaival, Clairvaux-b an nagy könyvtárat rendezett be, művelődésre biztatta a tehetséges fiatalok at, sőt, egyes írásai az újonnan kialakuló teológiai iskola tankönyveként s zerepeltek.\n A szíve mélyén azonban érezte és látta, hogy a teológia tudom ánya -- amely az istenismeretből és az önismeretből születik, és az istensz eretet hevíti -- veszélybe került az újonnan jelentkező és egyre jobban elu ralkodó dialektikus módszer miatt. És nemcsak ő, hanem Szentviktori Hugó, a híres párizsi ágostonos kanonok is úgy ítélte, hogy a dialektikus módszer új tévtanítások melegágya lesz. Ezért hívták Bernátot, hogy küzdjön meg Gil bertus Porretanusszal, amikor ennek elmélete hamis végkövetkeztetésekre vez etett a Szentháromsággal kapcsolatban. Bernát rá tudta venni őt, hogy az 11 48. évi reimsi zsinaton vonja vissza tanítását.\n Abaelarddal már korábban sikeresen harcolt a hit tisztaságáért, amikor az a módszeres kételkedést a teológiában is az igazságra vezető útnak vallotta. Bernát hívő buzgóságát á llította szembe Abaelard túlhangsúlyozott racionalizmusával. Bernát azt val lotta, hogy a legszentebb igazságok feletti vitatkozások megtörik azt a szü kséges áhítatot és tiszteletet, amellyel a hitnek a kinyilatkoztatáshoz kel l közelítenie. A hitet nem lehet háttérbe szorítani a filozófiával. A teoló gia és a lelki élet közötti különbségtétel számára még teljesen idegen, „hi szen az Atyát senki meg nem ismerheti, ha előbb tökéletesen meg nem szereti őt”. Úgy tartotta, hogy megélni és -- a kegyelem misztikus látásában vagy a mindenki számára elérhető elmélkedésben -- átélni a hitet minden bölcselk edő beszédnél százszorta többet jelent.\n Így válik érthetővé az a kemény b írálat, amelyet Abaelard felett mondott, miután gondosan áttanulmányozta an nak tanítását. És hatására a sens-i zsinaton (1141) Abaelard tizenkilenc té telét el is ítélték.\n \n Kolostori élete\n De mindezen viták és harcok kö zepette Bernát a szíve mélyén visszavágyott a kolostor magányába, a szemlél ődés csendjébe. Jámborsága A lélek felemelkedése Istenhez c. első írásától kezdve, amelyet a Grande Chartreuse priorjának, Guigónak megbízásából írt, a húsz éven át készített Homíliák az Énekek énekéről c. műig folyamatosan a Szentírás és az egyházatyák írásaiból táplálkozott. De azoknál a jámborság i formáknál, amelyek a hagyományban éltek és Krisztus személyére koncentrál tak, Bernát többre értékeli és jobban szorgalmazza a Krisztus embersége irá nti bensőséges, érzelmileg is meleg tiszteletet. „Akár beszélsz, akár írsz, nem ízlik nekem a szó, ha Jézus neve nem hangzik fel közben” -- írja. De e z a Krisztus embersége iránti bensőséges szeretet nem öncél, hanem arra szo lgál, hogy a szív érzületét a szellemi szeretet, az agapé magasságaiba emel je. S ennek a szeretetnek a célja, hogy a lélek egyesüljön az Igével.\n Ber nát újra meg újra kiemeli a lélek és az Ige közötti jegyesi egyesülést. Tud ja, hogy a test akadályozza és nehezíti ezt, de tapasztalja és tanítja, hog y az a megvilágosodási folyamat, amely éppen ezt az egyesülést készíti elő és belőle következik, a testre is kihat, és majd a feltámadásban válik töké letessé.\n \n Jelentősége\n Bernát, aki önmagát „a század agyrémének” neve zte -- mert tartósan világi dolgokkal kellett foglalkoznia, pedig nem volt világi ember; és be kellett avatkoznia az Egyház dolgaiba, pedig nem volt t agja a hierarchiának --, 1153. augusztus 20-án halt meg Clairvaux-ban. Az e gész korszakot, amelynek ő volt a legnagyobb alakja, Szent Bernát korszakán ak nevezik az egyháztörténelemben. Ő a bizonyság arra, hogy a legszigorúbb aszkézis sem butít el, hanem nagyon is termékennyé teszi az embert. Megvaló sult benne a monasztikus életforma alapvető rendeltetése: formálni a világo t a világból való elmenekülés által.\n Bernátot már életében szentként tisz telték. III. Sándor pápa, aki korábban a Bernát által annyira támadott Abae lard tanítványa volt, 1174-ben avatta szentté, VIII. Pius pápa pedig 1830-b an az egyházdoktorok sorába iktatta. Ünnepét a 13. században vették fel a r ómai naptárba augusztus 20-ra. A magyar naptárban Szent István király miatt augusztus 19-én ünnepeljük.\n \n Legendáiból\n Ez a szent szerzetes, aki hallatlan energiával fényesebben ragyog az Egyház emlékezetében, mint korsz akának pápái és császárai, aki a hívők tudatában, mint a mézajkú doktor él, s aki azt hirdette: „taníts gyengéden, bölcsen és bátran szeretni!”, csele kedeteivel és műveivel ad képet önmagáról.\n Egy régi forrás arról beszél, hogy Bernát fiatal korában nagyon vonzó jelenség volt: „Egész lényéből szer etetreméltóság és vonzerő áradt, úgyhogy veszedelmesebb volt ő a világra né zve, mint a világ őrá.” Körülrajongták a nők; az egyik ismételten megpróbál ta elcsábítani, mindaddig, amíg egy hirtelen fordulat után az addig körülra jongott ifjúról kénytelenek voltak ezt a megállapítást tenni: „Az anyák és a fiatal leányok réme lett; a barátok attól féltek, hogy miatta elveszítik barátaikat”, mert sorban csatlakoztak hozzá az emberek, hogy nagyon kemény, vezeklő életet éljenek.\n Olykor kemény harcai voltak a tisztaságért, egys zer olyan heves kísértés lepte meg, hogy egy jéghideg tóba vetette magát, é s benne maradt mindaddig, amíg a teste le nem csillapodott. A citeaux-i kol ostor aszkézise is kemény iskola volt Bernát számára. Mivel fizikailag nagy on gyenge, a gyakorlati dolgokban pedig ügyetlen volt, a legegyszerűbb szol gálatokat bízták csak rá a kolostorban. Egy napon ezt már nem bírta elvisel ni. Aratás ideje volt, s a szerzetesek kinn dolgoztak a mezőn. Bernát is na gy elhatározással kért egy kaszát, hogy ő is aratni fog, de több volt benne a jószándék, mint az erő és az ügyesség a kaszáláshoz. Egyszerűen nem bold ogult a kaszával, s a végén már maga az apát figyelmeztette, hogy hagyjon f el a próbálkozással. Teljesen kimerülten letette a kaszát és térdre borulva imádkozni kezdett. Azt kérte, hogy Isten adjon neki erőt az aratáshoz. És valóban: új erő áradt a tagjaiba, és megragadván a kaszát most már határozo ttan kezdte vágni a rendet, úgy, hogy a többi szerzetes elmaradt mögötte. Ő lett a kolostor első kaszása.\n Már ez az eset is jelzi, hogy Bernát novíc ius korától kezdve mennyire egységbe tudta olvasztani a külső tevékenységet , a természettel való kapcsolatot és az Istennel való bensőséges együttléte t. Egyik barátjának később ezt írta: „Higgy nekem és a saját tapasztalatomn ak. A fák és a kövek olyasmit fognak neked megtanítani, amit a tanítóktól s oha meg nem hallhatsz.”\n Ugyanakkor nem hagyta, hogy a külső dolgok kizökk entsék Istennel való kapcsolatából. Már egy évet töltött novíciusként a kol ostorban, és még mindig nem tudta, hogy a termük mennyezete boltozatos-e, v agy gerendázott, és elámult, amikor a többiek arról beszélgettek, hogy a te mplom szentélyében nem egy, hanem három ablak van. Később egyszer egy egész napon át a Genfi-tó partján lovagoltak. A társai este áradoztak a táj szép ségéről, ő pedig megjegyezte, hogy azt sem vette észre, hogy tó partján jár nak.\n Amikor az új clairvaux-i kolostor elkészült, Bernát apát egy kicsi c ellát választott magának a lépcső alatt. Kegyetlen aszkézisével pedig úgy l erombolta az egészségét, hogy a többi ciszterci apát elhatározta, kúrára fo gják. Vilmos, aki a halálosan kimerült beteget akkoriban látogatta, elmondj a: „Megkérdeztük tőle, hogy érzi magát, és hogyan telnek a napjai? Ő a reá annyira jellemző mosollyal válaszolta: ’Tökéletesen jól érzem magam. Korább an ugyanis értelmes emberek féltek tőlem, most pedig Isten méltányos ítélet e szerint én félek egy esztelen embertől.’ Ezzel a beképzelt orvosra utalt, akire rábízták, és azzal dicsekedett, hogy ő majd meg fogja gyógyítani.”\n A trubadúrok világában Bernát a Szűzanya dalnoka volt, akit a történelem v iharai felett nyugodtan tündöklő, mentő csillagként dicsőített. Egyszer bet egen feküdt, és nagy fájdalmai voltak. Az egyik szerzetest elküldte a templ omba, hogy imádkozzék érte. Miközben az imádkozott, a betegnek megjelent a Szűzanya, Szent Lőrinc és Szent Benedek kíséretében. A Szűzanya szelíden me gérintette, meggyógyította, majd eltűnt. Egy másik képe azt a pillanatot áb rázolja, amikor a Szűzanya Bernát karjába helyezi a kicsi Jézust. Ezért írt a egyik kortársa: „Ha Úrnőnk szeme fényét bántani akarod, akkor írj valamit az ő Bernátja ellen.”\n Tüzes természetével -- ami „ijesztő és emberfelett i tekintélyt kölcsönzött neki” -- vetette bele magát kora vitáiba. Clunyben élő, lelkileg alvó szerzetestársainak ilyen szemrehányást tett: „Ha beszél gettek, soha nem a Szentírásról, vagy a lelkek megmentéséről van szó köztet ek, hanem csak nevetséges dolgokról fecsegtek. Étkezésnél az egyik fogást a másik után tálaljátok fel. Hogy a hústalan ételekért kárpótoljátok magatok at, egymás után kétszer is hoznak az asztalhoz kitűnő halat, és minden étke zés közben kétszer vagy háromszor hozzák a félig töltött borospoharat. Kida gadt erekkel és elnehezült fejjel keltek föl az asztaltól, s utána már nem lehet mást tenni, csak aludni... Igazán mondom, láttam egy apátot, akit töb b mint hatvan lovas követett. Inkább törekszünk a hívők adományaira, mint j avára. Aranytól roskadozó ereklyeszekrények előtt nyílnak meg az erszények. Megmutatjuk a nagy szenteket az embereknek, és azt hisszük, hogy minél szí nesebbek, annál szentebbek. Mindenki odasiet, csókolgatják a szobrot, mint magát a szentet. Drágakövekkel ékes lámpákkal díszítjük a templomainkat. Ám hiúságok hiúsága! Az Egyház ragyog az épületeiben, de meghal a szegény emb erek lelkében... Az Istenre kérlek titeket, hát nem szégyellitek magatokat mindezért? De legalább a kiadások miatt szégyenkeznétek!”\n III. Jenő pápán ak a következő figyelmeztetést küldte: „Most a vincellér metszőkésére van s zükség, és nem jogarra. Nem uralkodást, hanem szolgálatot bíztak ránk. Egys zerre képtelen vagy minden rosszat kijavítani, ezért légy okos, és lépésenk ént haladj előre. Fogd be a hazugok száját, akik igazságtalanul szólnak, és mindig készen állnak arra, hogy igazolják a hazugságaikat. Legyen gondod a z özvegyek és az árvák ügyére, akik neked nem tudnak semmit viszonozni. A t öbbi ügyet pedig nyugodtan bízd másokra. Az intrikus bajkeverőket ne hallga sd meg, hanem ragadj ostort, és verd ki őket, ahogyan Krisztus tette...”\n Bernát szólt a világi rendek lelkiismeretéhez is: „Ti, mai lovagok, igazolh atatlan tévedésekben vagytok, és a kegyetlenségtek tűrhetetlen! Nagy költsé ggel és fáradsággal háborúztok, s bűnnel és halállal fizettek érte. De hábo rúitoknak csak a féktelen gyűlölet, a dicsőség utáni vágy és a kincsek után i sóvárgás az oka. Ilyen indokok alapján nem ölhetitek meg nyugodt lelkiism erettel a felebarátot!”\n Amikor az arabok meghódították Edesszát, III. Jen ő pápa meghirdette a keresztes háborút, és Bernátot bízta meg azzal, hogy p rédikálva hirdesse meg a szent háborút Európában. Bernát teljes szívével Is ten ügye mellé állt: Franciaországban kezdte, s a német birodalomban folyta tta keresztes prédikációit. Bárhová érkezett: Konstanzba, Freiburgba, Stras sburgba, Speyerbe, Koblenzbe, Kölnbe, Aachenba vagy Lüttichbe, mindenütt me ghúzták a harangokat, és özönleni kezdett a nép, mert mindnyájan hallani ak arták Isten emberét. Néha a pillantásától betegek gyógyultak meg, s bár nem beszélte a német nyelvet, mindenki értette a prédikációit. Még mielőtt a t olmácsok lefordították volna a szavait, az emberek kiáltva kérték a kereszt et, jelezvén, hogy részt akarnak venni a hadjáratban.\n Frankfurtban a dóm úgy megtelt, hogy beszéde végeztével Bernát képtelen volt elhagyni a templo mot. Végül a hatalmas termetű császár karjába kapta, és ő vitte ki a kis sz erzetest.\n E prédikációs körútjának csúcspontja a speyeri birodalmi gyűlés volt. Itt Konrád császár a nép tomboló tetszésnyilvánítása közepette magár a vette a keresztet; a régóta ellenségeskedő Staufok és Welfek kibékültek, és együtt indultak a keresztes háborúba. A kijárathoz odavittek egy béna gy ermeket. Bernát megérintette, és így szólt hozzá: ,,Járj!'', és a gyermek e lindult. A csoda láttára a nép magán kívül volt a lelkesedéstől, Bernát ped ig a császárhoz fordult, és azt mondta neki: „Miattad történt ez a csoda, h ogy megtudd: Isten veletek van, és tetszésére szolgál a vállalkozástok.”\n Nem sokkal ezután azonban mély belátásra jutva így írt: „Mi békét hirdettün k, és most nincs békénk. Győzelmet ígértünk, és vereséget szenvedtünk. Semm i kétség, Isten ítélete igazságos.” Mainzban véres üldözés tört ki a zsidók ellen. Jesua ben Meir később így nyilatkozott Bernátról: „Ha ez az igaz em ber nincsen, egyikünk sem menekült volna meg!”\n Halálának évében Bernát mé g egyszer megjelent a nyilvánosság előtt. Viszály támadt ugyanis Metz város a és a lotaringiai herceg között. Végső szükségében a trieri érsek Clairvau x-ba ment, és felkérte békeközvetítőnek Bernátot. A halálosan beteg apát ös szeszedte utolsó erőit, és a távoli csatatérre indult. A csapatok már ott á lltak egymással szemben, ütközetre készen a Mosel folyó két partján, Bernát pedig tárgyalni kezdett a két szembenálló sereg vezérével hol az egyik, ho l a másik parton. Végül sikerült elérnie, hogy a vezérek a Mosel egyik szig etén találkozzanak, és aláírják a békeszerződést. Ennek megpecsételéséül Be rnát meggyógyított egy beteg asszonyt. Ezt látva a nép és a katonák oly hev esen ünnepelték Bernátot, hogy majdnem agyontiporták. Ezért a nagy tömegből észrevétlenül eltűnt, és egy csónakon elhagyta a szigetet.\n Amikor eljött utolsó órája, több püspök és számos szerzetes vette körül. Utolsó szavait lesve figyelték, s ő így szólt: „Három dolgot ajánlok nektek, amiket életem során legjobb képességeim szerint megfigyeltem: Kisebb hitelt adtam a sajá t véleményemnek, mint mások ítéletének. Nem lobbantam haragra a másoktól ka pott bántások miatt. Senkit nem akartam haragra ingerelni, s ha mégis, amen nyire tudom, kibékültünk.” Valamennyien sírtak, ő maga is könnyezett, de ha marosan derű öntötte el az arcát. Később Aquinói Szent Tamás így magasztalt a: „Istentől kiválasztott ember, akinek arany szája volt, és édes borával m egitatta az egész földkerekséget.”\n \n Imádság\n Istenünk, ki úgy akartad , hogy Szent Bernát apát a házadért való buzgóságtól égve világosságot és m eleget árasszon Egyházadban, kérünk, engedd az ő közbenjárására, hogy ugyan annak a Léleknek tüzében mi is a világosság fiaiként éljünk!\n \n Forrás: Diós István: Szentek Élete\n X-ALT-DESC;FMTTYPE=text/html:
Élete
1112 nagyböjtjén kérte felvételét ebbe a kolos torba az akkor huszonegy éves Bernát. 1090-ben született Fontaines várában, amely a hercegi város, Dijon előőrse volt. Nemesi családban született, els ő iskolája Chatillon-sur-Saine káptalani iskolája volt. Itt szerezte meg al apműveltségét és ismerkedett meg a klasszikus szerzőkkel. Életrajzírója, St -Thierry Vilmos hangsúlyozza, hogy Bernát műveltségével kiemelkedett kortár sai közül. Érthető tehát, hogy a rokonság azzal próbálta eltéríteni a kolos torba lépés szándékától, hogy németországi egyházi-tudományos karriert kíná ltak fel neki. De édesanyjának emlékezete, aki 1103-ban halt meg, visszatar totta attól, hogy Németországba menjen, és megerősítette korábbi szándékába n, hogy belépjen a citeaux-i kolostorba. És nem is egyedül érkezett, hanem egész csapat ment vele, akiket a rokonságból és ismerősei köréből vitt magá val: már házas testvérei is, sőt, öreg korában atyja is követte, mikor Bern át már Clairvaux-ban volt.
Megragadó látvány lehetett Bernát és harm inc társa, amint bebocsátást és felvételt kértek a kihalófélben lévő kolost orba. Citeaux ezáltal vált egy új szerzet, a ciszterci rend bölcsőjévé, mer t még ugyanebben az évben hozzá kellett fogniuk egy új kolostor építéséhez. Amikor letelt a novíciátus esztendeje, 1113. május 18-án teljes gazdagságá ban megindulhatott az anyakolostorban a szerzetesi élet ciszterci formája.< /p>
A ciszterci rend és a clunyi bencések
Egy év múlva az észak felé lévő Pontigny-ben is kolostor nyílott. Az angols zász származású István apát Citeaux-ban a szerzeteseivel, köztük természete sen Bernáttal, kidolgozta azt a szabályzatot, amely Charta Caritatis néven vált ismertté a szerzetesség történetében. E szabályzat újdonsága abban áll ott, hogy évenként általános káptalanon ápolták az egyébként egymástól függ etlen apátságok egységét és életmódjának azonosságát. Így Bernátot a ciszte rci rend társalapítójának tekintik, mert nemcsak a rendi alkotmány megalkot ásában volt jelentős szerepe, hanem a rend elterjedésében is.
1115. június 25-én a mindössze huszonöt éves, törékeny testalkatú Bernátot apátna k nevezték ki, és megbízták egy új kolostor építésével a Szajna egyik mellé kfolyója, az Aube mentén. A völgyet addig a Keserűség völgyének hívták, de a szerzetesek hatására a Világosság völgye, Clairvaux lett belőle.
U gyanebben az időben küldte a citeaux-i apát Arnoldot -- aki korábban a köln i székesegyházi iskolában a tanítványa és Bernát társa volt -- kelet felé, a frank királyság és a német-római császárság határvidékére azzal a feladat tal, hogy a Moiremont környékén lévő remetéket gyűjtse össze, és építse be a ciszterciek szervezetébe. Közösen építették föl a Flambart-patak partján a morimondi kolostort, amelynek neve: Mori mundo azt jelenti: meghalni a vi lágnak.
Ezzel a fiatal szerzetesrend már a német nyelvterület felé i s elindult, mert később, 1123. január 31-én innen alapították az alsó- Rajn a-vidéki Altenkamp kolostorát. Morimondot nem sokkal később Bernát mentette meg a széthullástól.
1127. július 25-én Bernát egy másik barátja, Á dám apát a steigerwaldi Eberbachban alapított kolostort. Innen sugárzott to vább a ciszterci rend az Alpok vidékére, amikor 1129/30-ban a stájerországi Reinben szintén kolostort alapítottak.
A citeaux-i kolostor megalap ítása, amelynek kiváltó oka a clunyi ideáloktól való eltérés volt, vitákat váltott ki a clunyi és a citeaux- i bencések között. Amikor aztán megalakul t az önálló ciszterci ág, a vita -- néha nagyon élesen -- folyt tovább. A k özponti kérdés pedig az volt, hogy hogyan kell élnie az igazi szerzetesnek?
Bernát még teljes hevességében látta e vitát, és részt is vett benn e. Különös, hogy a két vitatkozó tábor vezetője, Bernát és a clunyi Péter a pát, aki Petrus Venerabilis néven ismert az egyháztörténelemben, személyese n igen jó barátok voltak, de a vita hevében kölcsönösen nem kímélték egymás t. Péter így írt a cisztercieknek: „Ti farizeusok! A fiaitok úgy vélik, hog y utolérhetetlen magasságban állnak mások felett. Így beszélnek a próféta s zavával: ’Hozzám ne nyúlj, mert én szent vagyok!’” Bernát nem kisebb éllel bírálta a clunyieket: „Ó, én boldogtalan szerzetes! Meg kellett érnem, hogy a Rend (Clunyben) ilyen mélyre süllyedt... Hát ízét vesztette a só? Akikne k példát kellene mutatniuk az élet útjáról, pompaszeretetről és iszákosságr ól tanúskodnak! Vakoknak vak vezetői!”
Éppen ez a tény, hogy két ily en szent folytatta a vitát, jelzi, hogy nem oktalan, előítéletekre támaszko dó gyűlölködésről, hanem a bencés szerzetességnek két, egymáshoz nagyon köz el álló, de egymást kizáró felfogásáról volt szó. De Bernát tevékenysége ne m korlátozódik erre a két szerzetesrendre: prédikációi nagy hatással voltak a többi szerzetesre, a világi papságra és a laikus hívőkre egyaránt. Level ezése szélesebb körre terjedt ki, mint a kortárs pápáké, vagy császároké. p>
A templomos lovagok rendje
1119-ben a fr ancia lovagok rendet alapítottak Jeruzsálemben, s mivel házuk az egykori je ruzsálemi templom területén állt, templáriusoknak, templomos lovagoknak nev ezték rendjüket. Regulájukat, amelyet a troyes- i zsinat hagyott jóvá (1128 ), lényegében Bernát írta meg. Készített egy népszerűsítő iratot is Az új l ovagság dicsérete címmel, amelyben a templomos lovagokat, mint a keresztény lovagi ideált magasztalja: „A világ tele van lovagokkal és szerzetesekkel, de ami eddig soha nem volt, most megszületett: a két állapot egybekapcsolá sa... Így alakult ki a keresztény lovagi tanítás törvénykönyve, mely fegyve res erő a gyengék, az árvák, az özvegyek és a szent Egyház jogainak védelmé re.”
Az Egyház egységének védelme és krit ikája
Amikor 1130-ban, II. Honorius pápa halála után veszélybe k erült az Egyház egysége, Bernátnak és szerzeteseinek oroszlánrésze volt abb an, hogy a szakadás veszedelmét sikerült elhárítani. Az történt ugyanis, ho gy néhány órával Honorius halála után megválasztották II. Incét. Nem sokkal később a bíborosok zöme egy második választást rendezett, amelyen II. Anak lét néven a Pierleoni nevű római bankárcsalád fiát emelték pápaságra. A róm ai nép támogatása mellé Anaklét hamarosan megszerezte magának a normann Dél -Itália, Aquitánia és Skócia támogatását, és elűzte Incét. Ince mögé azonba n felsorakoztak a szerzetesek, elsősorban a franciák. Főleg Bernát fáradozá sainak gyümölcseként a többi európai ország Ince mellé állt, aki szintén Be rnát hatására nem fogadta el Anaklét ajánlatát, hogy független bíróság vizs gálja meg az ügyet, és döntsön. Bernát ugyanis azon a véleményen volt, hogy a kérdés azzal el van döntve, hogy Európa nagyobb része Incét ismeri el tö rvényes pápának.
Annak ellenére, hogy Bernát meg volt győződve a páp aság isteni küldetéséről, nem riadt vissza a kemény bírálattól. 1145-ben II I. Jenő néven Bernát egykori clairvaux-i tanítványa került a pápai székbe. Bernát neki írta A szemlélődésről c. művét. Ebben keményen ostorozza a pápa i udvarban fellelhető visszaéléseket, hatalmaskodásokat, pompaszeretetet, a sok „kiváltságot” és a fellebbezési joggal való fondorlatokat. A pápa ugya nis sokszor és túlságosan beavatkozott világi peres ügyekbe, s ezek az ügye k annyira igénybe vették, hogy elfelejtette: neki elsősorban Isten emberéne k kell lennie. Bernát komolyan figyelmeztette a pápát: „Nem azt kívánom től ed, hogy egyszerűen szakíts ezekkel a dolgokkal, hanem azt, hogy merülj el Isten dolgaiban, és ne legyen időd arra, hogy ezekkel foglalkozzál.”
Bernát bírálatának, amelynek szándéka szerint gyakorlati célja volt, alapv ető, elméleti jelentősége lett. Elismeri ugyanis, hogy a pápa egyedülálló n agyság és méltóság birtokosa, de amikor selyembe öltözik, pávatollakkal, ar annyal és drágakövekkel ékeskedik, fehér lovon katonák és szolgák hadával k örülvéve lovagol, akkor inkább Nagy Konstantin, mint Szent Péter utódának l átszik. Hiszen a pápa hatalma nem uralkodás, hanem szolgálat, gondoskodás a Menyasszony, az Egyház körül mindaddig, amíg zarándokútját járja a Vőlegén y, Krisztus távollétében.
De a püspökök is a Vőlegény barátai, akikr e szintén rábízatott a Menyasszony gondja. Ők is Krisztus földi helytartói, és tekintélyüket nem a pápától kölcsönzik. A pápa nem úr a püspökök felett . Bernát figyelmeztet, hogy a püspöki joghatóság megsértése és kikapcsolása a sokféle kiváltság és fellebbezés által, eltévelyedés az Isten előtt kedv es rendtől, olyan, mint egy szörnyű daganat az Egyház testén. És - - mondta --, még ha békaként pocsolyába kergetik is, akkor sem hagy fel azzal, hogy „brekegésével” keltegesse az alvókat. A nyájhoz tartozik, amelyre az alvó pásztoroknak jobban kellene vigyázniuk, de „ugatásával” éppen a pásztorokat akarja felverni álmukból.
Néha úgy tűnt, hogy az Egyházat érintő kr itikája találkozik a kor szektás irányzataival. Nem is szégyelli, hogy olya n kifejezéseket használjon, amelyek egy-egy szekta különös jellemzői voltak , de tántoríthatatlanul az Egyház pártján áll. Engedelmes összeköttetésben maradt a hierarchiával, és mentes minden lelki egyoldalúságtól. Tudja, hogy az Egyház élete a Megtestesülés misztériumának folytatása. Látja, hogy az Egyház olyan, mint az Énekek énekében a menyasszony: fekete és szép egyszer re. Szép, mert ékességét a Völegénytől kapja, és fekete, mert a megalázott és megcsúfolt Völegény képmása.
A szektás vándorprédikátorok bírálat a nemcsak a pápa és püspökök ellen irányult, hanem az Egyház ellen általába n. Lelki elmélyülést hirdettek, nem is mindig felismerhető eretnekség formá jában. Lausanne- i Henrik például az egyházi tekintély ellen tüzelte fel a népet. Bresciai Arnold, aki főleg Dél-Itáliában működött, a francia püspökö ket és papságot arra biztatta, hogy önként mondjanak le minden birtokukról. Amikor Bernát szembeszegült velük, elűzték a vidékről.
Sokkal vesze delmesebb volt ezeknél az a mozgalom, melynek tagjai tisztáknak, kataroknak nevezték magukat. Ezek apostoli szegénységet, szigorú vezeklést hirdettek, elvetették a felszentelt papságot, a hierarchiát és a szentségeket. Bernát ellenük prédikálva bejárta egész Dél-Franciaországot, s ahol a pápai küldö tteket „,szamárordítással és dobszó lármájával fogadták”, ott Bernátot megh allgatták. Sokakat megtérített, de végső megoldást ő sem tudott találni.
Keresztes háborúk ideje
III. Jenő pápa új feladattal bízta meg: meg kellett hirdetnie a keresztes háborút. Gyújtó ha tású beszédeivel sokakat megnyert a keresztes háború eszméjének, akik kötel ezték magukat arra, hogy elindulnak a Szentföld visszaszerzésére. Ugyanakko r szembeszállt Radulffal, aki szintén ciszterci szerzetes volt, és Európa-s zerte a zsidók üldözésére lázított. Bernát így írt ellene: „A zsidókat nem kell üldözni, még csak kiutasítani sem kell őket. A pogányok (az arabokra g ondol) támadtak ránk erőszakkal, és ezért kell erővel visszavernünk a támad ásukat.”
Egész Európában viharos lelkesedést keltett a keresztes háb orú ügye mellett. A kereszténység legjelentősebb uralkodói indultak meg a s zavára: VII. Lajos francia király és III. Konrád német császár, akit 1146 k arácsonyán a speyeri dómban nyert meg az ügynek, ámbár Konrád tudta, hogy a birodalmi érdekek inkább azt kívánnák, hogy Itáliában tartózkodjék.
A második keresztes hadjárat azonban teljes kudarccal végződött Palesztiná ban. Lisszabont sikerült visszafoglalni a móroktól, s ez megszilárdította a z új Portugál királyságot. A hadjárat részvállalkozása, a szlávok közötti k eresztes háború szintén csak káros következményekkel járt.
Bernátnak mindezért súlyos támadásokat kellett elszenvednie. De lelkének prófétai er ejét hirdeti, hogy a súlyos szenvedés után, amit a hadjárat elvesztése jele ntett, ki tudta mondani: „Áldott legyen, Uram, minden ítéleted!” Az termész etesen tagadhatatlan, hogy Bernát prédikációi a keresztes hadjáratra és a K risztus követésének feltüntetett fegyveres harc között áthidalhatatlan szak adék tátong.
A hit védelmében
Bernát az onban nemcsak kifelé harcolt a keresztény hitért, hanem akkor is a csatatér re sietett, amikor az Egyházon belül fenyegette veszély a hit tisztaságát. Sokszor vetették a szemére, hogy tudományellenes, mert felemelte szavát Gil bertus Porretanus és Abaelard ellen. S jóllehet igaz, hogy vannak olyan meg nyilatkozásai, amelyekkel szemben fel lehet hozni a tudományellenesség vádj át, az azonban tagadhatatlan tény, hogy jó barátságban állt korának jelentő s tudósaival, Clairvaux-ban nagy könyvtárat rendezett be, művelődésre bizta tta a tehetséges fiatalokat, sőt, egyes írásai az újonnan kialakuló teológi ai iskola tankönyveként szerepeltek.
A szíve mélyén azonban érezte é s látta, hogy a teológia tudománya -- amely az istenismeretből és az önisme retből születik, és az istenszeretet hevíti -- veszélybe került az újonnan jelentkező és egyre jobban eluralkodó dialektikus módszer miatt. És nemcsak ő, hanem Szentviktori Hugó, a híres párizsi ágostonos kanonok is úgy ítélt e, hogy a dialektikus módszer új tévtanítások melegágya lesz. Ezért hívták Bernátot, hogy küzdjön meg Gilbertus Porretanusszal, amikor ennek elmélete hamis végkövetkeztetésekre vezetett a Szentháromsággal kapcsolatban. Bernát rá tudta venni őt, hogy az 1148. évi reimsi zsinaton vonja vissza tanításá t.
Abaelarddal már korábban sikeresen harcolt a hit tisztaságáért, a mikor az a módszeres kételkedést a teológiában is az igazságra vezető útnak vallotta. Bernát hívő buzgóságát állította szembe Abaelard túlhangsúlyozot t racionalizmusával. Bernát azt vallotta, hogy a legszentebb igazságok fele tti vitatkozások megtörik azt a szükséges áhítatot és tiszteletet, amellyel a hitnek a kinyilatkoztatáshoz kell közelítenie. A hitet nem lehet háttérb e szorítani a filozófiával. A teológia és a lelki élet közötti különbségtét el számára még teljesen idegen, „hiszen az Atyát senki meg nem ismerheti, h a előbb tökéletesen meg nem szereti őt”. Úgy tartotta, hogy megélni és -- a kegyelem misztikus látásában vagy a mindenki számára elérhető elmélkedésbe n -- átélni a hitet minden bölcselkedő beszédnél százszorta többet jelent.< /p>
Így válik érthetővé az a kemény bírálat, amelyet Abaelard felett mon dott, miután gondosan áttanulmányozta annak tanítását. És hatására a sens-i zsinaton (1141) Abaelard tizenkilenc tételét el is ítélték.
Kolostori élete
De mindezen viták és harcok közepette Bernát a szíve mélyén visszavágyott a kolostor magányába, a szemlélődés cs endjébe. Jámborsága A lélek felemelkedése Istenhez c. első írásától kezdve, amelyet a Grande Chartreuse priorjának, Guigónak megbízásából írt, a húsz éven át készített Homíliák az Énekek énekéről c. műig folyamatosan a Szentí rás és az egyházatyák írásaiból táplálkozott. De azoknál a jámborsági formá knál, amelyek a hagyományban éltek és Krisztus személyére koncentráltak, Be rnát többre értékeli és jobban szorgalmazza a Krisztus embersége iránti ben sőséges, érzelmileg is meleg tiszteletet. „Akár beszélsz, akár írsz, nem íz lik nekem a szó, ha Jézus neve nem hangzik fel közben” -- írja. De ez a Kri sztus embersége iránti bensőséges szeretet nem öncél, hanem arra szolgál, h ogy a szív érzületét a szellemi szeretet, az agapé magasságaiba emelje. S e nnek a szeretetnek a célja, hogy a lélek egyesüljön az Igével.
Berná t újra meg újra kiemeli a lélek és az Ige közötti jegyesi egyesülést. Tudja , hogy a test akadályozza és nehezíti ezt, de tapasztalja és tanítja, hogy az a megvilágosodási folyamat, amely éppen ezt az egyesülést készíti elő és belőle következik, a testre is kihat, és majd a feltámadásban válik tökéle tessé.
Jelentősége
Bernát, aki önmagát „a század agyrémének” nevezte -- mert tartósan világi dolgokkal kellett fog lalkoznia, pedig nem volt világi ember; és be kellett avatkoznia az Egyház dolgaiba, pedig nem volt tagja a hierarchiának --, 1153. augusztus 20-án ha lt meg Clairvaux-ban. Az egész korszakot, amelynek ő volt a legnagyobb alak ja, Szent Bernát korszakának nevezik az egyháztörténelemben. Ő a bizonyság arra, hogy a legszigorúbb aszkézis sem butít el, hanem nagyon is termékenny é teszi az embert. Megvalósult benne a monasztikus életforma alapvető rende ltetése: formálni a világot a világból való elmenekülés által.
Berná tot már életében szentként tisztelték. III. Sándor pápa, aki korábban a Ber nát által annyira támadott Abaelard tanítványa volt, 1174-ben avatta szentt é, VIII. Pius pápa pedig 1830-ban az egyházdoktorok sorába iktatta. Ünnepét a 13. században vették fel a római naptárba augusztus 20-ra. A magyar napt árban Szent István király miatt augusztus 19-én ünnepeljük.
< /p>
Legendáiból
Ez a szent szerzetes, aki hallatlan energi ával fényesebben ragyog az Egyház emlékezetében, mint korszakának pápái és császárai, aki a hívők tudatában, mint a mézajkú doktor él, s aki azt hirde tte: „taníts gyengéden, bölcsen és bátran szeretni!”, cselekedeteivel és mű veivel ad képet önmagáról.
Egy régi forrás arról beszél, hogy Bernát fiatal korában nagyon vonzó jelenség volt: „Egész lényéből szeretetreméltó ság és vonzerő áradt, úgyhogy veszedelmesebb volt ő a világra nézve, mint a világ őrá.” Körülrajongták a nők; az egyik ismételten megpróbálta elcsábít ani, mindaddig, amíg egy hirtelen fordulat után az addig körülrajongott ifj úról kénytelenek voltak ezt a megállapítást tenni: „Az anyák és a fiatal le ányok réme lett; a barátok attól féltek, hogy miatta elveszítik barátaikat” , mert sorban csatlakoztak hozzá az emberek, hogy nagyon kemény, vezeklő él etet éljenek.
Olykor kemény harcai voltak a tisztaságért, egyszer ol yan heves kísértés lepte meg, hogy egy jéghideg tóba vetette magát, és benn e maradt mindaddig, amíg a teste le nem csillapodott. A citeaux-i kolostor aszkézise is kemény iskola volt Bernát számára. Mivel fizikailag nagyon gye nge, a gyakorlati dolgokban pedig ügyetlen volt, a legegyszerűbb szolgálato kat bízták csak rá a kolostorban. Egy napon ezt már nem bírta elviselni. Ar atás ideje volt, s a szerzetesek kinn dolgoztak a mezőn. Bernát is nagy elh atározással kért egy kaszát, hogy ő is aratni fog, de több volt benne a jós zándék, mint az erő és az ügyesség a kaszáláshoz. Egyszerűen nem boldogult a kaszával, s a végén már maga az apát figyelmeztette, hogy hagyjon fel a p róbálkozással. Teljesen kimerülten letette a kaszát és térdre borulva imádk ozni kezdett. Azt kérte, hogy Isten adjon neki erőt az aratáshoz. És valóba n: új erő áradt a tagjaiba, és megragadván a kaszát most már határozottan k ezdte vágni a rendet, úgy, hogy a többi szerzetes elmaradt mögötte. Ő lett a kolostor első kaszása.
Már ez az eset is jelzi, hogy Bernát novíci us korától kezdve mennyire egységbe tudta olvasztani a külső tevékenységet, a természettel való kapcsolatot és az Istennel való bensőséges együttlétet . Egyik barátjának később ezt írta: „Higgy nekem és a saját tapasztalatomna k. A fák és a kövek olyasmit fognak neked megtanítani, amit a tanítóktól so ha meg nem hallhatsz.”
Ugyanakkor nem hagyta, hogy a külső dolgok ki zökkentsék Istennel való kapcsolatából. Már egy évet töltött novíciusként a kolostorban, és még mindig nem tudta, hogy a termük mennyezete boltozatos- e, vagy gerendázott, és elámult, amikor a többiek arról beszélgettek, hogy a templom szentélyében nem egy, hanem három ablak van. Később egyszer egy e gész napon át a Genfi-tó partján lovagoltak. A társai este áradoztak a táj szépségéről, ő pedig megjegyezte, hogy azt sem vette észre, hogy tó partján járnak.
Amikor az új clairvaux-i kolostor elkészült, Bernát apát eg y kicsi cellát választott magának a lépcső alatt. Kegyetlen aszkézisével pe dig úgy lerombolta az egészségét, hogy a többi ciszterci apát elhatározta, kúrára fogják. Vilmos, aki a halálosan kimerült beteget akkoriban látogatta , elmondja: „Megkérdeztük tőle, hogy érzi magát, és hogyan telnek a napjai? Ő a reá annyira jellemző mosollyal válaszolta: ’Tökéletesen jól érzem maga m. Korábban ugyanis értelmes emberek féltek tőlem, most pedig Isten méltány os ítélete szerint én félek egy esztelen embertől.’ Ezzel a beképzelt orvos ra utalt, akire rábízták, és azzal dicsekedett, hogy ő majd meg fogja gyógy ítani.”
A trubadúrok világában Bernát a Szűzanya dalnoka volt, akit a történelem viharai felett nyugodtan tündöklő, mentő csillagként dicsőítet t. Egyszer betegen feküdt, és nagy fájdalmai voltak. Az egyik szerzetest el küldte a templomba, hogy imádkozzék érte. Miközben az imádkozott, a betegne k megjelent a Szűzanya, Szent Lőrinc és Szent Benedek kíséretében. A Szűzan ya szelíden megérintette, meggyógyította, majd eltűnt. Egy másik képe azt a pillanatot ábrázolja, amikor a Szűzanya Bernát karjába helyezi a kicsi Jéz ust. Ezért írta egyik kortársa: „Ha Úrnőnk szeme fényét bántani akarod, akk or írj valamit az ő Bernátja ellen.”
Tüzes természetével -- ami „ije sztő és emberfeletti tekintélyt kölcsönzött neki” -- vetette bele magát kor a vitáiba. Clunyben élő, lelkileg alvó szerzetestársainak ilyen szemrehányá st tett: „Ha beszélgettek, soha nem a Szentírásról, vagy a lelkek megmentés éről van szó köztetek, hanem csak nevetséges dolgokról fecsegtek. Étkezésné l az egyik fogást a másik után tálaljátok fel. Hogy a hústalan ételekért ká rpótoljátok magatokat, egymás után kétszer is hoznak az asztalhoz kitűnő ha lat, és minden étkezés közben kétszer vagy háromszor hozzák a félig töltött borospoharat. Kidagadt erekkel és elnehezült fejjel keltek föl az asztaltó l, s utána már nem lehet mást tenni, csak aludni... Igazán mondom, láttam e gy apátot, akit több mint hatvan lovas követett. Inkább törekszünk a hívők adományaira, mint javára. Aranytól roskadozó ereklyeszekrények előtt nyílna k meg az erszények. Megmutatjuk a nagy szenteket az embereknek, és azt hiss zük, hogy minél színesebbek, annál szentebbek. Mindenki odasiet, csókolgatj ák a szobrot, mint magát a szentet. Drágakövekkel ékes lámpákkal díszítjük a templomainkat. Ám hiúságok hiúsága! Az Egyház ragyog az épületeiben, de m eghal a szegény emberek lelkében... Az Istenre kérlek titeket, hát nem szég yellitek magatokat mindezért? De legalább a kiadások miatt szégyenkeznétek! ”
III. Jenő pápának a következő figyelmeztetést küldte: „Most a vinc ellér metszőkésére van szükség, és nem jogarra. Nem uralkodást, hanem szolg álatot bíztak ránk. Egyszerre képtelen vagy minden rosszat kijavítani, ezér t légy okos, és lépésenként haladj előre. Fogd be a hazugok száját, akik ig azságtalanul szólnak, és mindig készen állnak arra, hogy igazolják a hazugs ágaikat. Legyen gondod az özvegyek és az árvák ügyére, akik neked nem tudna k semmit viszonozni. A többi ügyet pedig nyugodtan bízd másokra. Az intriku s bajkeverőket ne hallgasd meg, hanem ragadj ostort, és verd ki őket, ahogy an Krisztus tette...”
Bernát szólt a világi rendek lelkiismeretéhez is: „Ti, mai lovagok, igazolhatatlan tévedésekben vagytok, és a kegyetlensé gtek tűrhetetlen! Nagy költséggel és fáradsággal háborúztok, s bűnnel és ha lállal fizettek érte. De háborúitoknak csak a féktelen gyűlölet, a dicsőség utáni vágy és a kincsek utáni sóvárgás az oka. Ilyen indokok alapján nem ö lhetitek meg nyugodt lelkiismerettel a felebarátot!”
Amikor az arabo k meghódították Edesszát, III. Jenő pápa meghirdette a keresztes háborút, é s Bernátot bízta meg azzal, hogy prédikálva hirdesse meg a szent háborút Eu rópában. Bernát teljes szívével Isten ügye mellé állt: Franciaországban kez dte, s a német birodalomban folytatta keresztes prédikációit. Bárhová érkez ett: Konstanzba, Freiburgba, Strassburgba, Speyerbe, Koblenzbe, Kölnbe, Aac henba vagy Lüttichbe, mindenütt meghúzták a harangokat, és özönleni kezdett a nép, mert mindnyájan hallani akarták Isten emberét. Néha a pillantásától betegek gyógyultak meg, s bár nem beszélte a német nyelvet, mindenki értet te a prédikációit. Még mielőtt a tolmácsok lefordították volna a szavait, a z emberek kiáltva kérték a keresztet, jelezvén, hogy részt akarnak venni a hadjáratban.
Frankfurtban a dóm úgy megtelt, hogy beszéde végeztével Bernát képtelen volt elhagyni a templomot. Végül a hatalmas termetű császá r karjába kapta, és ő vitte ki a kis szerzetest.
E prédikációs körút jának csúcspontja a speyeri birodalmi gyűlés volt. Itt Konrád császár a nép tomboló tetszésnyilvánítása közepette magára vette a keresztet; a régóta e llenségeskedő Staufok és Welfek kibékültek, és együtt indultak a keresztes háborúba. A kijárathoz odavittek egy béna gyermeket. Bernát megérintette, é s így szólt hozzá: ,,Járj!'', és a gyermek elindult. A csoda láttára a nép magán kívül volt a lelkesedéstől, Bernát pedig a császárhoz fordult, és azt mondta neki: „Miattad történt ez a csoda, hogy megtudd: Isten veletek van, és tetszésére szolgál a vállalkozástok.”
Nem sokkal ezután azonban mély belátásra jutva így írt: „Mi békét hirdettünk, és most nincs békénk. G yőzelmet ígértünk, és vereséget szenvedtünk. Semmi kétség, Isten ítélete ig azságos.” Mainzban véres üldözés tört ki a zsidók ellen. Jesua ben Meir kés őbb így nyilatkozott Bernátról: „Ha ez az igaz ember nincsen, egyikünk sem menekült volna meg!”
Halálának évében Bernát még egyszer megjelent a nyilvánosság előtt. Viszály támadt ugyanis Metz városa és a lotaringiai he rceg között. Végső szükségében a trieri érsek Clairvaux-ba ment, és felkért e békeközvetítőnek Bernátot. A halálosan beteg apát összeszedte utolsó erői t, és a távoli csatatérre indult. A csapatok már ott álltak egymással szemb en, ütközetre készen a Mosel folyó két partján, Bernát pedig tárgyalni kezd ett a két szembenálló sereg vezérével hol az egyik, hol a másik parton. Vég ül sikerült elérnie, hogy a vezérek a Mosel egyik szigetén találkozzanak, é s aláírják a békeszerződést. Ennek megpecsételéséül Bernát meggyógyított eg y beteg asszonyt. Ezt látva a nép és a katonák oly hevesen ünnepelték Berná tot, hogy majdnem agyontiporták. Ezért a nagy tömegből észrevétlenül eltűnt , és egy csónakon elhagyta a szigetet.
Amikor eljött utolsó órája, t öbb püspök és számos szerzetes vette körül. Utolsó szavait lesve figyelték, s ő így szólt: „Három dolgot ajánlok nektek, amiket életem során legjobb k épességeim szerint megfigyeltem: Kisebb hitelt adtam a saját véleményemnek, mint mások ítéletének. Nem lobbantam haragra a másoktól kapott bántások mi att. Senkit nem akartam haragra ingerelni, s ha mégis, amennyire tudom, kib ékültünk.” Valamennyien sírtak, ő maga is könnyezett, de hamarosan derű önt ötte el az arcát. Később Aquinói Szent Tamás így magasztalta: „Istentől kiv álasztott ember, akinek arany szája volt, és édes borával megitatta az egés z földkerekséget.”
Imádság
Istenünk, ki úgy akartad, hogy Szent Bernát apát a házadért való buzgóságtól égve világ osságot és meleget árasszon Egyházadban, kérünk, engedd az ő közbenjárására , hogy ugyanannak a Léleknek tüzében mi is a világosság fiaiként éljünk!
Forrás: Diós István: Szentek Élete
DTSTAMP:20240329T141403 DTSTART;TZID=Europe/Budapest;VALUE=DATE:20220819 DTEND;TZID=Europe/Budapest;VALUE=DATE:20220820 SEQUENCE:0 TRANSP:OPAQUE END:VEVENT END:VCALENDAR