BEGIN:VCALENDAR VERSION:2.0 PRODID:-//jEvents 2.0 for Joomla//EN CALSCALE:GREGORIAN METHOD:PUBLISH BEGIN:VTIMEZONE TZID:Europe/Budapest BEGIN:STANDARD DTSTART:20201025T020000 RDATE:20210328T030000 TZOFFSETFROM:+0200 TZOFFSETTO:+0100 TZNAME:Europe/Budapest CET END:STANDARD BEGIN:DAYLIGHT DTSTART:20200806T000000 RDATE:20201025T020000 TZOFFSETFROM:+0100 TZOFFSETTO:+0200 TZNAME:Europe/Budapest CEST END:DAYLIGHT END:VTIMEZONE BEGIN:VEVENT UID:f1b833f33d2194ac3fa788ebf71dfd1b CATEGORIES:Liturgikus naptár CREATED:20130723T150204 SUMMARY:Szent Kajetán áldozópap DESCRIPTION:
Élete
Thienei Kajetán (Gaetano da Thiene) az itáliai egyház egyik leg vonzóbb alakja a reneszánsz korszakban. A 15--16. század fordulóján élt, és csendesen, de szívós kitartással fáradozott azért, hogy Közép- és Észak-It ália városaiban újra meghonosítsa az evangéliumi szellemet.
Tevékenys ége nagyon széles körű volt: laikusok számára szervezte meg az Isteni Szere tet Társulatát, betegek javára alapította a Gyógyíthatatlanok Kórházát, és megújította a szerzetességet azáltal, hogy különböző férfi és női társulato kat hívott létre, és megalapította az első újkori, új szellemű szerzetesren det, a Reguláris Klerikusok, vagy más néven Theatinusok rendjét.
Kaje tán 1480 októberében született a Velencei Köztársaság területén fekvő Vicen zában. Atyja, Thienei Gáspár gróf, aki jogász és katona volt, s egy háborúb an hadvezérként is szerepelt, korán meghalt. Édesanyja, Portói Mária grófnő nevelte két fiát. Kajetán gyakran felkereste a Santa Corona nevű domonkos templomot, amelyben a családnak külön kápolnája volt. Innen ered Kajetán sz oros kapcsolata a domonkosokkal, s ezért választotta gyóntatójául Gian Batt ista Carioni cremonai domonkost. Carioni a megújuló itáliai egyház egyik ve zéralakja a trienti zsinat előtti korszakban. Ő tanácsolta később Kajetánna k a reguláris klerikusok rendjének alapítását, s ugyancsak ő segítette a má sik rendalapítót, Zaccaria Szent Antalt a barnabiták alapításában. Ez a két rend kísérelte meg az ellanyhult vallásos buzgóság felélesztését.
Ka jetán ifjúkoráról nem sokat tudunk azon kívül, hogy a páduai egyetemen tanu lt, és mindkét jog doktora lett. A szünidőket a család rampazzói birtokán t öltötte, ahol kápolnát emelt Szent Mária Magdolna tiszteletére. Néhány év m úlva Rómában találjuk, ahol a pápai kancellárián iratok szerkesztésével fog lalkozott. Ezek az évek jelentették a római reneszánsz virágkorát. II. Gyul a és X. Leó pápa maga köré gyűjtötte a leghíresebb művészeket: festőket, ép ítészeket, szobrászokat, költőket, írókat. Raffaello ekkor festette az Apos toli Signatura termeiben csodálatos freskóit, s Kajetán e termekben hivatal ánál fogva sokszor megfordult. Róma egész Európa kulturális életének közpon tjává fejlődött. A jámborság és a vallásosság területén azonban már közel s em volt rózsás a helyzet. Az emberek arról beszéltek, hogy az Egyházban -- a főben és tagokban egyaránt -- megújulásra van szükség. Össze is gyűlt az V. lateráni zsinat (1512-- 1517), de határozatai csak holt betűk maradtak. Egy Rómában élő spanyol ezt az észrevételt tette: ,,olcsón árulják itt a te ttek nélküli szavakat!'' És a városnak -- amelyről Kajetán azt mondta: ,,eg ykor szent város volt, most pedig maga a Babilon'' -- szembe kellett néznie a protestáns reformációval.
Néhány 1517--1521 között kelt levél, mel yeket Kajetán egy észak- itáliai apácának, Laura Mignaninak írt, hírt ad te vékenységéről és belső világáról. Szabad idejében egy papokból és laikusokb ól álló egyesületbe járt, amely az Isteni Szeretet Testvérülete nevet visel te. Tagjai között volt több, a pápai kúriában dolgozó pap és püspök is, ném etek, spanyolok, angolszászok egyaránt. Céljuk az volt, hogy a szívekben ,, elültessék az isten iránti szeretet magvát, és felneveljék e magot''. Ponto s szabályzatuk volt, amely bizonyos imádságokat, misehallgatást, havonkénti áldozást és beteglátogatásokat kívánt meg a tagoktól. A társulat védőszent jéül az aszkéziséről híres és bibliafordítása miatt a humanisták előtt is n agy tiszteletben álló Szent Jeromost választották.
Éppen Szent Jeromo s napján szentelték pappá Kajetánt 1517-ben, amikor már elmúlt harminchét é ves. A következő évben édesanyja betegsége miatt vissza kellett térnie Vice nzába, de ott is minden erejét az említett társulat szolgálatába állította. Azt szokta mondani: ,,A felebarátodban mindig a keresztutat járó Jézus áll jon a szemed előtt'', és maga is eszerint cselekedett. Korábban Rómában a s zifiliszes betegek San Giacomo in Augusta kórházában tevékenykedett, Vicenz ában is egy kórházzal kapcsolatban szervezte meg a Szent Jeromos Testvérüle tet. Veronában is volt egy társulat, amellyel kapcsolatban állt, s amikor é desanyja meghalt, áttelepült Velencébe, ahol 1522-ben egy új kórházat nyito tt.
Kajetán ekkor életének nagyon kritikus pontjához érkezett. Szigor ú vizsgálat alá vette egész addigi életét és nem tudjuk, hogy teljesen sajá t elgondolása alapján-e, vagy Carioni atya indítására-e, elhatározta, hogy előbbre lép a tökéletesség útján. Ahelyett, hogy további társulatokat alapí tott volna laikusok számára, a papság felé fordult, és olyan papokat kísére lt meg maga köré gyűjteni, akik hajlandók a példás életre és az apostoli mu nkát a szerzetesi élet által támogatott és táplált közösségi életformára. O lyanokra gondolt, akik leteszik a három szerzetesi fogadalmat (mert látta, hogy ezek nélkül nem lehet az evangéliumi életmódot biztosítani), de felsze ntelt papok, akik az Istennel egyesült életből nemcsak önmagukat, hanem lel kipásztori tevékenységük révén a híveket is táplálni tudják. Így jutott arr a a gondolatra, hogy klerikus szerzetet alapít. De egyelőre még tanácstalan volt, mert ezt írta Velencéből: ,,Hagyom, hogy hajómat hányják-vessék a hu llámok, amíg nem látok valami fényt, amely felé elindulhatok. Egyelőre nem látok mást, csak homályt és ködöt.''
1524. szeptember 14-én különös ü nnepet ültek a Szent Péter- bazilikában, Rómában: Kajetán a római Isteni Sz eretet Testvérülete tagjai között végre talált három társat, akik megértett ék szándékát, és csatlakoztak hozzá. Egyikük Gianpietro Caraffa püspök volt , aki harminc évvel később, 1555-ben IV. Pál néven pápa lett. A négy pap Sz ent Péter sírja fölött tette le a szegénység, a tisztaság és az engedelmess ég szerzetesi fogadalmát. A fogadalomtétel napjául azért választották a Sze nt Kereszt felmagasztalásának ünnepét, mert az Üdvözítőt akarták követni ap ostoli életükkel. Ennek érdekében eltökélték, hogy lemondanak minden vagyon ról, javadalomról és járandóságról, s csak a hívek önkéntes adományaira hag yatkoznak az Úr szava szerint: ,,Ti keressétek először az Isten országát és annak igazságát, és a többit megkapjátok hozzá'' (Mt 6,34).
Az új sz erzetespapi közösség tagjai oly nagy tekintélyre tettek szert Rómában, hogy külön nevet kaptak: theatinusok. Nevük története pedig a következő: Amikor főnököt választottak, nem Kajetánt, hanem Caraffa püspököt választották me g, akit a székhelyéről Chieti püspökének is neveztek. Chieti latin neve The ates volt, innen adódott, hogy a vezetése alá tartozó papokat is theatinuso knak nevezték. Ez a név azt jelentette, hogy viselői jámbor, igazságos és s zigorú emberek.
1574-ben az új rendnek mindössze két háza volt: az eg yik Velencében, a másik Nápolyban. Ez utóbbinak Kajetán volt a házfőnöke. E redeti elgondolásának megfelelően a rend csak érett és kipróbált életű embe reket fogadott be, akik alkalmasak arra, hogy személyes hatásukkal is terje sszék az evangéliumot. Az egész rend arra törekedett, hogy támogassa a régi szerzetesrendek megújulását. Hatással voltak Emiliáni Szent Jeromosra (lás d február 8-án), a szomaszkaiak rendalapítójára is. Kajetán személy szerint együttműködött Maria Longóval a kapucinus apácák alapításánál, és letelepí tette Nápolyban a domonkos apácákat, akiknek főnöknője Caraffa Mária lett.< /p>
Thienei Szent Kajetán hatvanhét éves korában halt meg. Halálát a kort ársai úgy látták, mint önként felajánlott áldozatot Nápoly békéjéért, mert a várost éppen akkor politikai viszályok sújtották. Már hónapok óta tartott a hadiállapot, és 1547. augusztus 7-én, Kajetán halála napján érkezett meg V. Károly követe, aki békét hozott. Akik ismerték Kajetánt, tudták, hogy m ost, élete utolsó percében magára is vonatkoztatja a testvéreinek adott tan ácsot: ,,Imádkozzatok, hogy viselhessétek az egész világ terhét, és ezáltal megmeneküljön a világ. Halljátok meg Isten szavát, amely haragvón fordul a keresztény nép felé, és vessétek magatokat Isten és a nép közé, és kiáltva mondjátok: Uram, itt vagyok én, a haragod engem sújtson!''
A ránk ma radt mindössze harminc levél egyszerű, de nagyon kifejező stílusban íródott . Mindegyiket áthatja a szívbéli irgalmasság. Kajetán az egész lelki életet mint örömet határozza meg: ,,A lelki emberek igaz és kimeríthetetlen öröme az a vágy, hogy testestül-lelkestül Jézus Krisztushoz válhassanak hasonlóv á.'' Ez pedig nem mást jelentett számára, mint a megfeszített Krisztus köve tését. Akkoriban Itáliában a vallásos életet általában az jellemezte, hogy az emberek belefáradtak az elméletekbe és a léhaság és erkölcstelenség álta lános bírálatába. Ezért kiáltott így Kajetán: ,,Nem szentimentális, hanem i gaz szeretetben tisztítsátok meg a lelkeket!'' Tudta, hogyan kell összekapc solni és összhangban tartani a vezeklést és a szeretet tüzét. Nagyon megért ő volt, de amikor a lényegről volt szó, nem ismert alkudozást. Így mindenek előtt a birtoklási és a becsvágy ellen küzdött, amit a korabeli Egyház alap vető bajának ismert fel.
Thienei Kajetánt Dél-Európában és Dél-Amerik ában a gondviselés szentjeként tisztelik, mert megvonta magától a szükséges javakat is, és bízott abban, hogy a mennyei Atya gondoskodni fog mindarról , amire szüksége van.
1671-ben avatták szentté. Ünnepe 1673-ban kerül t be a római naptárba.
Legendájából
A ro konok elmondták, hogy édesanyja nagyon nehezen hozta világra. Hosszasan vaj údott, de a gyermek csak nem akart megszületni. Akkor valakitől azt a jámbo r tanácsot kapta, hogy hagyja el fényes lakosztályát, keressen a házban egy egyszerű kamrát, ahol majd megszületik a gyermek. S valóban, egy elhagyott szobában, amely szinte istállónak hatott, minden további gyötrelem nélkül megszülte a fiát. Ezt az eseményt annak előjeleként tekintették, hogy a gye rmek később elhagyja családja gazdagságát, és önkéntes szegénységben fog él ni.
Egyik levele, amelyet hamarosan a felszentelés után írt, mutatja, hogy mennyire megragadta lelkét az Eucharisztia misztériuma: ,,Én nyomorul t féreg, én oktalan, arra merészkedtem, hogy a Paradicsom közepében Azt éri ntsem, aki a napot megvilágosítja és ezt a világot teremtette. Naponta vesz em magamhoz őt, aki így hív: Tanulj tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos s zívű! -- és én mégsem vetem le a gőgömet. Magamhoz veszem a Világosságot és az Utat, de nem követem. Kezemben és számban ég az isteni Tűz, a szívem pe dig mégis hideg marad!''
Azon a napon, amikor társaival együtt letett e a fogadalmat, ezt írta egyik rokonának: ,,Látom, hogy Krisztus szegény, é n meg gazdag vagyok; ő megvetett, engem megbecsülnek. Szeretnék egy lépésse l közelebb kerülni hozzá, ezért elhatároztam, hogy elhagyok mindent, amit c sak magaménak mondhatok a mulandó javakból.''
Mindenki tisztelte aszk éta életmódjáért. A testét csak úgy nevezte: ,,a lázadó'', és úgy is bánt v ele. A szemét annyira féken tartotta, hogy amikor V. Károly nagy pompával b evonult a városba, föl sem nézett, amikor előtte elvonult. S ha valakiről a z ismerősei azt akarták mondani, hogy nagyon mértéktartó, így fejezték ki: ,,kajetános''.
A világ pompája iránti megvetését a rokonságnak is meg kellett tapasztalnia. Egy alkalommal látogatóba jöttek hozzá, és Kajetán m eghallotta, hogy teljes díszben érkeznek, ahogy a reneszánsz kori Itália ar isztokráciája tudott csak öltözni. Üzenetet küldött nekik, hogy ha nem Kris ztus egyszerűségével jönnek, látni sem akarja őket.
Mikor velencei mu nkálkodásának mérlegét elkészítette, megmutatkozott, hogy mennyire reálisan látja az Egyházat, s ha kell, nem takarékoskodik a bírálattal sem: ,,Valób an csodálatos város, hogy ne sírna felette az ember! Nincs itt senki, aki a megfeszített Krisztust keresné. Elámultam rajta, hogy a nemesek körében ne m találtam senkit, aki Krisztus szeretetét ne helyezné háttérbe saját megbe csülésével szemben. Nem tagadom, élnek itt jószándékú emberek, de szégyenke znek, ha mások gyónni, vagy áldozni látják őket. Én nem fogok addig nyugodn i, amíg nem látom, hogy úgy sietnek a papokhoz, mint akik éhesek Krisztusra , hogy jóllakassák őket az Eucharisztiával, és ne szégyenkezzenek, hanem ta rtsák nagy megbecsülésnek, hogy áldozhatnak!''
1527-ben szerzetestárs aival együtt vészterhes napokat élt át Rómában, amikor a császár spanyol és német zsoldosai megrohanták és kifosztották az Örök Várost. A theatinusok házába betörő katonák a nagy szegénységen kívül semmit nem találtak, ezért a papokon töltötték ki a bosszújukat. Az egyik katona valamikor Kajetán csa ládjánál szolgált, és nem hitte el, hogy az oly gazdag család fia nem rejte get valahol a házban igen sok kincset. Ezért végigkutattak minden zugot, s mikor semmit nem találtak, fogságba vetették mindnyájukat, hogy így csikarj ák ki tőlük az elrejtett kincseket; vagy ha tőlük semmit nem kapnak, legalá bb mások adjanak értük váltságdíjat.
A szabadságukat azonban nem vált ságdíj fejében, hanem a zsolozsma imádkozásáért nyerték vissza. Történt ugy anis, hogy a ház parancsnoka, amelyben a theatinusokat fogva tartották, meg hívott ebédre egy magasrangú katonatisztet. Miközben folyt a lakoma, egysze r csak a vendég fülét különös hang ütötte meg: a szomszédos helyiségből ath allatszott a fogoly papok zsolozsmája. Megkérdezte, honnan jön ez a hang? M ikor elmondták neki a történteket, kijelentette, hogy addig egy falatot le nem nyel, amíg ezeket a papokat szabadon nem bocsátják. Ekkor a rabtartókna k nem volt mit tenniük, elbocsátották őket.
A nápolyi évekből ismerün k egy esetet, amelyből kiderül, hogy a theatinusok mennyire ráhagyatkoztak Istenre. Oppido gróf, aki a szerzeteseknek hajlékot adott, nagyon szorgalma zta, hogy Kajetán évenként fogadjon el megszabott járadékot, hogy a házukat fenn tudják tartani. A szent megmagyarázta neki, hogy a fogadalmuk ezt kiz árja, s az isteni Gondviselés majd gondoskodik a házról a maga idejében. Ar ra hivatkozott, hogy Velencében sokszor tapasztalták, még az ínséges időkbe n is, hogy soha nem jutottak végső nyomorba. A gróf azzal tiltakozott, hogy ,,ami megtörtént Velencében, nem fog megtörténni Nápolyban!'' Kajetán csak annyit válaszolt neki: ,,Már megbocsásson, Isten Velencében ugyanaz, mint Nápolyban!''
Imádság
Istenünk, ki Szent Kajetán áldozópapnak megadtad, hogy úgy éljen, mint az apostolok, kérünk, e ngedd az ő közbenjárására, hogy csak Tebenned bízzunk, és szüntelenül keres sük a mennyek országát!
Forrás: Diós Istvá n: A szentek élete
DTSTAMP:20240329T143743 DTSTART;TZID=Europe/Budapest;VALUE=DATE:20210807 DTEND;TZID=Europe/Budapest;VALUE=DATE:20210808 SEQUENCE:0 TRANSP:OPAQUE END:VEVENT END:VCALENDAR