BEGIN:VCALENDAR VERSION:2.0 PRODID:-//jEvents 2.0 for Joomla//EN CALSCALE:GREGORIAN METHOD:PUBLISH BEGIN:VTIMEZONE TZID:Europe/Budapest END:VTIMEZONE BEGIN:VEVENT UID:98ae83735434d89f8d8d9c565f0e4081 CATEGORIES:Liturgikus naptár CREATED:20130723T150204 SUMMARY:Vianney Szent János (emléknap) DESCRIPTION:
É lete
Jean-Baptist Marie gyermekkora a nagy francia forradalom ko rszakába esett. Tizenegy éves volt, amikor otthon, a szobájukban ,,a nagy ó ra alatt” először járult szentgyónáshoz egy papnál, aki megtagadta az alkot mányra teendő esküt. Utána éjnek idején járt hittanórákra, ahol a kolostoru kból elűzött, civil ruhát öltött apácák tanították. Első szentáldozáshoz eg y homályos pajtában járult, amely elé, hogy eltereljék a hatóságok figyelmé t, egy nagy szénásszekeret húztak. Az elemi iskola óráin csak néha vehetett részt, atyjának ugyanis szüksége volt az ő munkaerejére is a mezőn. Ezért alig tudott írni és olvasni. Nem volt tehetséges, és amit tanult, azt is na gyon hamar elfelejtette.
Balley abbé, egy nagyon művelt pap, aki a p árizsi Szent Genovéva- apátságból került vidékre, felfigyelt Jánosra. Ez a pap Ecullyben volt plébános, ahová maga mellé vette és felkészítette a paps zentelésre. De a terv, hogy Jánosból pap legyen, több akadályba is ütközött . Kezdve azon, hogy Jánost besorozták a napóleoni hadseregbe (ahonnan megsz ökött) és befejezve a sort a szemináriumi tanárokkal. De hála a lyoni érsek i helynök bátorságának, aki az ecullyi plébános, Balley abbé barátja volt é s pártfogóan szólt János mellett, végül szentelésre bocsátották ezzel az in doklással: ,,Jámbor lélek, ismeri a rózsafüzért, és tiszteli a Szűzanyát. A többit a kegyelem és a szíve majd elvégzi.”
Másfél hónappal a water looi csata után - a fegyverszünet épp akkor lépett életbe - Grenoble-ban pa ppá szentelték. Első szentmiséjét 1815. augusztus 14-én mutatta be a szemin áriumi kápolnában, mégpedig úgy, hogy miközben ő a főoltáron első miséjét m ondta, két mellékoltárnál két osztrák katonapap misézett. Felszentelése utá n atyai barátja, Balley abbé káplánja lett. Ez a tiszteletreméltó, ,,római karakterű” pap hamarosan a gyóntatójává választotta Jánost, majd ő maga sze retettel és humorral bevezette az imádságba és a példás aszketikus életbe. De a plébános harminc hónap múlva, szentség hírében meghalt. János pedig, a ki az egyszer látott dolgokat is nagyon megjegyezte, öreg korában azt mondt a: ,,Még ma is meg tudnám festeni az arcképét.” És ő, aki mindentől megvált , a szobájában, a mosdója felett őrizte Balley abbé tükrét, ,,mert - mint m ondta - ez tükrözte az ő arcát.”
És János, most először, egyedül mar adt: társ, mester és oltalom nélkül. Plébánoshelyettesi kinevezéssel Arsba küldte a püspöke, ahová egy ködös estén érkezett meg. Ars egy kicsi, elkere szténytelenedett falu volt, nem rosszabb, mint a Lyon környékén lévő többi falvak. János itt minden apostoli buzgósága ellenére nagyon egyedül volt. D e a magányt nagyon szerette. Később vágyakozással telt szívvel emlékezett e zekre az időkre: ,,Hat vagy hét esztendőn át azt csináltam, amit akartam.” De éppen ez a néhány év volt életében a legkeményebb vezeklés ideje. Alig e vett valamit. Éjszakánként fogta a lámpását, átment a templomba, bezárkózot t, és ott virrasztott az Oltáriszentségnél.
Megérkezése után két évv el súlyos lelki válságon ment át, aminek részben oka volt kegyetlen vezeklé se is. Lehet, hogy külön kérte Istentől, hogy ,,megismerhesse saját nyomoru lt szegénységét”. Teljes reményvesztettségben kérte a lyoni érsektől, hogy elhagyhassa Arsot. Az érsek megértette nehézségeit és áthelyezte Salles-ba. Csakhogy a Saone folyó éppen áradásban volt, néhány megtért hívője pedig t iltakozott a távozása ellen. Nem tudott elutazni. Erre feladta távozási ter vét, és másodszor is ,,eljegyezte magát” a faluval. Belevetette magát a mun kába: felújította öreg templomát, és a környékbeli falvakban részt vett a h itélet fellendítésére akkoriban mindenfelé tartott népmissziókban. Csakhogy prédikálni sehova nem hívták, többnyire csak az egyik sarokban gyóntathato tt.
Miközben a többi pap között - saját szava szerint - olyan volt, mint a falu bolondja, azokat a lelkeket, akik rábízták magukat, a tökéletes ség útjára vezette. Ezek a lelkek aztán követték őt Arsba is. Ez volt az el ső megnyilvánulása annak a vonzerőnek, amely később Arsot zarándokhellyé te tte. Néhány család, akiket megragadott János szava és élete, áttelepült Ars ba, s lassanként maga a falu is, amelynek lakói hosszú ideig érzéketlenül n ézték papjuk próbálkozásait, kezdett megváltozni. De hamarosan jelentkezett a sátáni válasz. Az ürügyet egy leány bukása szolgáltatta, aki gyermeket s zült. A plébánia falát telemázolták gyalázó megjegyzésekkel, és a környékbe li városkák kávéházaiban mindenütt az arsi pap ,,esetét” tárgyalták. János már várta, mikor jön a püspöke, hogy furkósbottal verje ki a faluból. Ugyan ebben az időben mondta el azokat a prédikációit, amelyekben ,,rettenetes ig azságokat” hirdetett.
Nyolcvanöt prédikáció vázlata ránk maradt, ame lyeket 1820--1839 között mondott el. E beszédek a korabeli prédikációgyűjte ményekből származó, vesződségesen készített kivonatok. Az a néhány változta tás, melyeket a kis plébános meg mert tenni, arról tanúskodik, hogy a hittu domány területén bizonytalanul mozgott, és csak azért változtatott a kész a nyagon, hogy ,,félelmet keltsen”. A hívek panaszkodni kezdtek a szomszéd pl ébánosoknál, akik feljelentést tettek ellene a püspöknél, és saját híveikne k megtiltották, hogy hallgassák az arsi papot.
Ezekhez az ellenséges kedésekhez még sötétebb dolgok is járultak. A sötétség fejedelme éjnek idej én kereste fel, és próbálta teljes reménytelenségbe és kétségbeesésbe hajsz olni. Az arsi pap többé nem aludt. Tanácstalanságában a szomszédaitól kért segítséget: több hívője puskával a vállán vonult a plébániára, hogy együtt virrasszanak vele. A félelmetes és kegyetlen jelenségek mindennapos próbaté tet jelentettek számára. Mindez pedig azért történt, mert János olyan kapcs olatban volt a másik világgal, mint a szentek közül csak kevesen.
18 26-ban - az arsi plébános ekkor negyven esztendős volt - a faluban változás történt: ,,A kegyelem olyan erővel hatott - vallotta az egyik tanú -, hogy senki nem tudott neki ellenállni.” De a bírálatok, amelyek mindenfelől ért ék, nagyon meggyötörték a pásztort. A szentmise volt az egyetlen forrás, ah ol felüdülést talált. Nyugtalanította ugyanis teológiai műveletlensége, és a szomszédos plébánosokkal való feszültsége egyre csak nőtt. Ekkor határozt a el, hogy a Gondviselésről elnevezett arsi iskolát átalakítja a szegény és kitett kislányok otthonává. Legalább köztük meg akarta érezni annak a bold ogságnak az előízét, amely a mennyek országát eltölti. Minden délután hitta nórát tartott nekik, és köztük művelte az első csodát is, amikor lisztet sz aporított. Ezzel az otthonnal olyan anyagi gondot vállalt magára, amely hal áláig elkísérte. De mit számított ez, amikor szívének, irgalmasságának és h itének ez volt egyetlen földi menedéke. Belső elhagyatottságában másodszor is áthelyezését kérte - majd ismét lemondott róla.
1832-ben Franciao rszágot kolerajárvány sújtotta, Ars azonban érintetlen maradt a járványtól. És a faluban a hit lassan éledni kezdett. Idegenből is egyre többen jöttek Arsba. A környező falvakban gyorskocsi-szolgálatot szerveztek, hogy minél előbb mindenki eljuthasson az arsi paphoz, ha gyónni akart nála. Ő pedig éj jel és nappal gyóntatott, és kiderült, hogy ismeri a szívek titkait. Azt a kevés időt, ami a gyóntatáson felül naponta szabadon maradt - miközben az ö rdög még mindig különböző kísértésekkel gyötörte -, imádkozásra és önostoro zásra használta fel.
1843-ban a lelkipásztori munkától és belső, tit kos harcaitól úgy kimerült, hogy súlyosan megbetegedett. Közel került a hal álhoz, a betegek szentségét is felvette, és a környezete már búcsút vett tő le. Egyszer csak talpra állt, de felgyógyulása után ismét el akart meneküln i falujából, és ezúttal sikerült is. Az emberek azonban utána mentek, s mik or megtalálták, erőszakkal vitték vissza magukkal.
Tudatlanságának t erhétől nyomasztva és a munkától túlterhelve segítőtársat kért egy megfelel ően képzett pap személyében. Kapott is valakit, de a segítőtárs hamarosan z sarnokoskodni kezdett felette. Ez az állapot hét évig tartott. János abbé t eljesen visszahúzódott, csak mentegette paptársa erőszakosságát, és szenved ett. Közben minden nyomorúsága ellenére megadatott neki a szó, amellyel szí veket tudott megnyitni, és - anélkül, hogy észrevette volna - csodákat műve lt. Az évenként Arsba zarándokló emberek száma pedig a százezer felé közele dett.
Amikor püspöke - a hívek jogos és egyre növekvő felháborodásán ak leszerelése érdekében-- elhelyezte a káplánt, János abbé attól félt, hog y ismét egyedül marad. Ezért az öreg plébános alaposan végiggondolta, hogya n fog immár véglegesen megszökni. Mikor terve meghiúsult, tömören csak enny it állapított meg: ,,Gyerekesen viselkedtem.” A püspök azonban nem hagyta m agára, hanem új káplánt küldött melléje, aki úgy szerette, mintha atyja let t volna. János azonban ekkor már halála felé közeledett.
Mindenét sz étosztotta a szegények között, s amije volt, az ő javukra eladta. A bűnös e mberek úgy sereglettek köréje, hogy azt mondta: ,,A bűnösök a végén meg fog ják ölni a szegény bűnöst.” De ekkor a faluban már mindenki keresztény élet et élt. A plébánosnak is csak a fizikai ereje fogyott el, szeretete és türe lme nem. Ám mindazt, amit tett, semminek tartotta. A tisztelet megnyilvánul ásai ellenére - püspöke tiszteletbeli kanonokká, a kormányzat pedig 1855-be n lovaggá tette - meg volt győződve ,,semmiségéről”. Ismételten mondta: ,,H a tudtam volna, mit jelent papnak lenni, gyorsan trappista kolostorba vonul tam volna a szeminárium helyett!”
Bár sokan voltak körülötte, az ars i plébános olyan magányosan halt meg a kimerültségtől, amilyen magányosan é lt. Akik látták a holttestét, egyhangúlag tanúsították, hogy az erőnek utol só cseppje is eltávozott belőle. X. Pius pápa 1905-ben boldoggá, XI. Pius p ápa 1925. május 31-én szentté avatta, 1929-ben pedig a plébánosok patrónusá vá nyilvánította. Az Egyház ezzel emlékezteti minden idők papjait arra, hog y Isten ereje a gyengékben válik tökéletessé. Ünnepét 1928-ban vették fel a római naptárba, augusztus 9-re. 1960-ban Szent Lőrinc vigíliája miatt augu sztus 8-ra, majd 1969-ben halála napjára, augusztus 4-re tették át.
Im ádság
Mindenható és irgalmas Istenünk, ki Szent János áldozópapo dat csodálatos lelkipásztori buzgósággal áldottad meg, kérünk, segíts, hogy közbenjárására és példája szerint szeretetünkkel megnyerjük testvéreinket Krisztusnak, és velük együtt mi is eljuthassunk az örök dicsőségre!
Forrás: Diós István: A szentek éle te
DTSTAMP:20240328T215007 DTSTART;TZID=Europe/Budapest;VALUE=DATE:20220804 DTEND;TZID=Europe/Budapest;VALUE=DATE:20220805 SEQUENCE:0 TRANSP:OPAQUE END:VEVENT END:VCALENDAR