BEGIN:VCALENDAR VERSION:2.0 PRODID:-//jEvents 2.0 for Joomla//EN CALSCALE:GREGORIAN METHOD:PUBLISH BEGIN:VTIMEZONE TZID:Europe/Budapest END:VTIMEZONE BEGIN:VEVENT UID:96a57874c8735243292f70694eeae7bb CATEGORIES:Liturgikus naptár CREATED:20130723T150204 SUMMARY:Eymard Szent Péter Julián áldozópap DESCRIPTION: Élete\n Pierre-Julien Eymard 1811. február 4-én született a franciaországi La Mure-ben. Apja szegény, szorgalmas késkovács és jó keresztény volt, de túlságosan pénzvágyó. Anyja viszont rendkívüli jámborságot tanúsított, és f iát már élete első hónapjaiban magával vitte az istentiszteletekre. Péter m ár gyermekkorában különlegesen érzékelte az Úr eucharisztikus jelenlétét, é s gyakran töltött hosszú időt a szentségház előtt. 1822- ben megbérmálkozot t, egy évvel később első szentáldozáshoz járult, és már ebben az időben kin yilvánította szándékát, hogy papnak készül. Apja elutasította ezt a gondola tot, kivette az iskolából, és kiképeztette az olajsajtolás mesterségére. Ne m veszítette kedvét. A lans-i kegyhelyen tett zarándoklata után egy régi ny elvtankönyv segítségével saját erejéből kezdett el latinul tanulni; tizenha t évesen kapott egy ösztöndíjat, s ez egy évi tanulást tett számára lehetőv é. Mélyen érintette anyjának 1828-ban bekövetkezett halála. Apja végül enge dett, és 1829 júniusában beléphetett a Szeplőtelen Fogantatás oblátusainak noviciátusába. Egy súlyos betegség azonban csakhamar hazatérésre késztette. Apja halála után, 1831 szeptemberében belépett a grenoble-i szemináriumba. Jámborsága és tiszta jelleme megbecsülést és szeretetet, szorgalma és lelk iismeretes munkája pedig jó tanulmányi eredményt szerzett számára.1834. júl ius 20-án pappá szentelték, majd októberben segédlelkésznek nevezték ki Cha tte-ba.\n Papi tevékenységének kezdetét teljes siker koronázta. A hívőket m élyen meghatotta, amikor látták, hogy sok órát tölt az Oltáriszentség előtt . Imádságát szigorú testi fegyelemmel és keménységgel kapcsolta össze, apos tolkodásában pedig egyszerű és közvetlen módszereket használt.\n 1837-ben a La Mure közelében levő Monteynard plébánosává nevezték ki; ott is szép lel kipásztori sikereket ért el, amelyek az egész plébániát megváltoztatták. Id őközben azonban szorongatni kezdte a papi szolgálat magányossága. 1838 elej én véletlenül értesült a maristák létezéséről, akiknek a társaságát kb. tíz évvel azelőtt alapította Jean-Claude Colin (1790-1875). Úgy gondolta, hogy náluk megtalálja tevékenységének igazi területét. Miután - bár nem nehézsé gek nélkül - megkapta püspökétől a szükséges engedélyt, mivel el akarta ker ülni a fájdalmas búcsúzkodást, 1839. augusztus 18-án teljes csendben ott ha gyta az egyházközséget.\n A maristák lyoni kolostorában lett novícius Pierr e Colinnek, az alapító testvérének vezetése alatt. Boldognak érezte itt mag át; boldogságát csak egykori híveinek fáradozásai árnyékolták be, akik felt étlenül vissza akarták vinni Monteynard-ba.\n Péter-Julián sohasem fejezhet te be novíciusi évét. A fiatal kongregáció szükségletei oda vezettek, hogy a következő novemberben kinevezték a belleyi kollégium spirituálisává. Bár nem lelkesedett ezért a feladatért, engedelmeskedett. E ház kisszemináriumá ban a tanulók fegyelmezetlensége nagyon nehéz helyzetet teremtett, több növ endéket el kellett bocsátani. E nehezítő körülmények között is tehetséges n evelőnek mutatkozott. Az Eucharisztia iránti különleges tisztelete döntően segítette abban, hogy felemelje a ház vallási színvonalát. Tevékenységének ezt az időszakát fontos és szerteágazó külső feladatai jellemezték, s mégis misztikus jellegű erős belső próbatételek kísérték. Mindinkább kiemelkedet t kongregációja tagjai közül. 1844-ben provinciálissá, 1846-ban pedig által ános vizitátorrá nevezték ki.\n Ezenkívül 1845 szeptemberében átvette a mar isták harmadrendjének a vezetését, s ezt figyelemre méltó módon fellendítet te. 1850 áprilisától 1851 márciusáig átmenetileg újoncmester volt, mivel az onban túlságosan igénybe vették külső feladatai, itt csak félsikert ért el. Lassanként más tervek érlelődtek benne. 1851. február 2-án Fourvičre kápol nájában belső kinyilatkoztatás hatására elhatározta, hogy saját társulatot alapít, s ezt az Oltáriszentség imádásának szenteli. Szeptemberben mégis el fogadta kinevezését a La Seyne-i kollégium igazgatójává, mivel annak az idő tájt kritikus szakaszt kellett kiállnia. Ebben az időben ismerte meg az eg ykori tengerésztisztet, az Oltáriszentség buzgó tisztelőjét: Raymond de Cue rs-t, akit nem sokkal ezután pappá is szenteltek.\n 1853. április 18-án kap ott újabb belső megvilágosodása megerősítette terveiben. A maristák általán os elöljárójánál, Colin utódjánál természetesen ellenállásra talált. Az Eym ard és kongregációja közti szakítás 1856. május 14- én véglegessé vált, miu tán Sibour párizsi érsek megígérte neki a támogatását.\n Röviddel ezután Ey mard Cuers-rel együtt berendezkedett az érsekséghez tartozó Villa Châteaubr iand-ban. Az Oltáriszentségről Nevezett Papok Kongregációjának kezdeti idej e meglehetősen nehéz volt: anyagi alapjai több mint rosszak voltak és egyet len új hivatás sem jelentkezett. Bár Eymard egyrészt nagyon jelentős és ért ékes bátorításokat kapott, például Vianney Szent Jánostól, az arsi plébános tól, másrészt viszont sok egykori marista rendtársa, sőt barátja is élesen bírálta. Ezenkívül most már feltétlenül találnia kellett egy épületet, ahol véglegesen megtelepedhetnek. Az 1857. év különösen kemény volt, és Eymard megbetegedett. Végül Morlot bíboros, Sibour érsek utóda meg tudott szerezni két egymás mellett lévő házat Faubourg Saint-Jacques-ban; I858. március 30 -án beköltöztek az egyikbe. Az arsi plébános bátorítására csakhamar megérke zett Marguerite Guillot, akit Eymard Lyonban ismert meg, és aki az ő lelkiv ezetése alatt állott, és elfoglalta a másik házat, hogy ott néhány társnőjé vel együtt megalakítsa a hitoktatásban tevékenykedő nők közösségét. Az örök imádás és a felnőttek elsőáldozása mellett számos más eucharisztikus mozgal mat is megszerveztek.1859. január 5-én Eymard pápai dicsérő iratot kapott. Az új társulat szerzetesei első fogadalmaikat ugyanebben az évben, március 2-án tették le. Röviddel ezután Cuers egy másik házat alapított Marseille-b en. Egy harmadiknak az alapítása (1862 decemberében, Angers- ben) szolgált alkalmul Eymard-nak arra, hogy a Szentszéktől jóváhagyást kérjen. Ezt az 18 63. június 3-i keltezésű brevében meg is kapta. -- 1864. május 26-án Angers ben Marguerite Guillot és rendtestvérei számára is berendezett egy házat; ő k időközben az Oltáriszentség szolgálói néven szerzetesközösséggé alakultak . (1864 decemberében a nővérek egy további házat is alapítottak Nemours-ban .)\n Eymard, miután 1865. július 6-án élete végéig elöljáróvá választották, átélte azt az örömet, hogy megláthatta kongregációja elterjedését. Jeruzsá lemben leghőbb vágya ellenére sem sikerült letelepíteni szerzeteseit, Brüss zelben viszont egészen jelentős rendházat alapított.\n A fáradtság és kimer ültség, a gondok és életmódjának szigorúsága idő előtt felőrölték erejét. 1 868. augusztus 1-én halt meg Isten akaratában megnyugodva. 1925. július 12- én boldoggá, 1962. december 9-én szentté avatták.\n Forrás: Diós István: A szentek élete\n X-ALT-DESC;FMTTYPE=text/html:
Élete
Pierre-Julien Eymard 1811. február 4-én született a franciaországi La Mure-ben. Apja szegény, szorgalmas késk ovács és jó keresztény volt, de túlságosan pénzvágyó. Anyja viszont rendkív üli jámborságot tanúsított, és fiát már élete első hónapjaiban magával vitt e az istentiszteletekre. Péter már gyermekkorában különlegesen érzékelte az Úr eucharisztikus jelenlétét, és gyakran töltött hosszú időt a szentségház előtt. 1822- ben megbérmálkozott, egy évvel később első szentáldozáshoz já rult, és már ebben az időben kinyilvánította szándékát, hogy papnak készül. Apja elutasította ezt a gondolatot, kivette az iskolából, és kiképeztette az olajsajtolás mesterségére. Nem veszítette kedvét. A lans-i kegyhelyen te tt zarándoklata után egy régi nyelvtankönyv segítségével saját erejéből kez dett el latinul tanulni; tizenhat évesen kapott egy ösztöndíjat, s ez egy é vi tanulást tett számára lehetővé. Mélyen érintette anyjának 1828-ban beköv etkezett halála. Apja végül engedett, és 1829 júniusában beléphetett a Szep lőtelen Fogantatás oblátusainak noviciátusába. Egy súlyos betegség azonban csakhamar hazatérésre késztette. Apja halála után, 1831 szeptemberében belé pett a grenoble-i szemináriumba. Jámborsága és tiszta jelleme megbecsülést és szeretetet, szorgalma és lelkiismeretes munkája pedig jó tanulmányi ered ményt szerzett számára.1834. július 20-án pappá szentelték, majd októberben segédlelkésznek nevezték ki Chatte-ba.
Papi tevékenységének kezdeté t teljes siker koronázta. A hívőket mélyen meghatotta, amikor látták, hogy sok órát tölt az Oltáriszentség előtt. Imádságát szigorú testi fegyelemmel és keménységgel kapcsolta össze, apostolkodásában pedig egyszerű és közvetl en módszereket használt.
1837-ben a La Mure közelében levő Monteynar d plébánosává nevezték ki; ott is szép lelkipásztori sikereket ért el, amel yek az egész plébániát megváltoztatták. Időközben azonban szorongatni kezdt e a papi szolgálat magányossága. 1838 elején véletlenül értesült a maristák létezéséről, akiknek a társaságát kb. tíz évvel azelőtt alapította Jean-Cl aude Colin (1790-1875). Úgy gondolta, hogy náluk megtalálja tevékenységének igazi területét. Miután - bár nem nehézségek nélkül - megkapta püspökétől a szükséges engedélyt, mivel el akarta kerülni a fájdalmas búcsúzkodást, 18 39. augusztus 18-án teljes csendben ott hagyta az egyházközséget.
A maristák lyoni kolostorában lett novícius Pierre Colinnek, az alapító testv érének vezetése alatt. Boldognak érezte itt magát; boldogságát csak egykori híveinek fáradozásai árnyékolták be, akik feltétlenül vissza akarták vinni Monteynard-ba.
Péter-Julián sohasem fejezhette be novíciusi évét. A fiatal kongregáció szükségletei oda vezettek, hogy a következő novemberben kinevezték a belleyi kollégium spirituálisává. Bár nem lelkesedett ezért a feladatért, engedelmeskedett. E ház kisszemináriumában a tanulók fegyelmez etlensége nagyon nehéz helyzetet teremtett, több növendéket el kellett bocs átani. E nehezítő körülmények között is tehetséges nevelőnek mutatkozott. A z Eucharisztia iránti különleges tisztelete döntően segítette abban, hogy f elemelje a ház vallási színvonalát. Tevékenységének ezt az időszakát fontos és szerteágazó külső feladatai jellemezték, s mégis misztikus jellegű erős belső próbatételek kísérték. Mindinkább kiemelkedett kongregációja tagjai közül. 1844-ben provinciálissá, 1846-ban pedig általános vizitátorrá nevezt ék ki.
Ezenkívül 1845 szeptemberében átvette a maristák harmadrendjé nek a vezetését, s ezt figyelemre méltó módon fellendítette. 1850 áprilisát ól 1851 márciusáig átmenetileg újoncmester volt, mivel azonban túlságosan i génybe vették külső feladatai, itt csak félsikert ért el. Lassanként más te rvek érlelődtek benne. 1851. február 2-án Fourvičre kápolnájában belső kiny ilatkoztatás hatására elhatározta, hogy saját társulatot alapít, s ezt az O ltáriszentség imádásának szenteli. Szeptemberben mégis elfogadta kinevezésé t a La Seyne-i kollégium igazgatójává, mivel annak az idő tájt kritikus sza kaszt kellett kiállnia. Ebben az időben ismerte meg az egykori tengerésztis ztet, az Oltáriszentség buzgó tisztelőjét: Raymond de Cuers-t, akit nem sok kal ezután pappá is szenteltek.
1853. április 18-án kapott újabb bel ső megvilágosodása megerősítette terveiben. A maristák általános elöljárójá nál, Colin utódjánál természetesen ellenállásra talált. Az Eymard és kongre gációja közti szakítás 1856. május 14- én véglegessé vált, miután Sibour pá rizsi érsek megígérte neki a támogatását.
Röviddel ezután Eymard Cue rs-rel együtt berendezkedett az érsekséghez tartozó Villa Châteaubriand-ban . Az Oltáriszentségről Nevezett Papok Kongregációjának kezdeti ideje megleh etősen nehéz volt: anyagi alapjai több mint rosszak voltak és egyetlen új h ivatás sem jelentkezett. Bár Eymard egyrészt nagyon jelentős és értékes bát orításokat kapott, például Vianney Szent Jánostól, az arsi plébánostól, más részt viszont sok egykori marista rendtársa, sőt barátja is élesen bírálta. Ezenkívül most már feltétlenül találnia kellett egy épületet, ahol véglege sen megtelepedhetnek. Az 1857. év különösen kemény volt, és Eymard megbeteg edett. Végül Morlot bíboros, Sibour érsek utóda meg tudott szerezni két egy más mellett lévő házat Faubourg Saint-Jacques-ban; I858. március 30-án bekö ltöztek az egyikbe. Az arsi plébános bátorítására csakhamar megérkezett Mar guerite Guillot, akit Eymard Lyonban ismert meg, és aki az ő lelkivezetése alatt állott, és elfoglalta a másik házat, hogy ott néhány társnőjével együ tt megalakítsa a hitoktatásban tevékenykedő nők közösségét. Az örökimádás é s a felnőttek elsőáldozása mellett számos más eucharisztikus mozgalmat is m egszerveztek.1859. január 5-én Eymard pápai dicsérő iratot kapott. Az új tá rsulat szerzetesei első fogadalmaikat ugyanebben az évben, március 2-án tet ték le. Röviddel ezután Cuers egy másik házat alapított Marseille-ben. Egy harmadiknak az alapítása (1862 decemberében, Angers- ben) szolgált alkalmul Eymard-nak arra, hogy a Szentszéktől jóváhagyást kérjen. Ezt az 1863. júni us 3-i keltezésű brevében meg is kapta. -- 1864. május 26-án Angersben Marg uerite Guillot és rendtestvérei számára is berendezett egy házat; ők időköz ben az Oltáriszentség szolgálói néven szerzetesközösséggé alakultak. (1864 decemberében a nővérek egy további házat is alapítottak Nemours-ban.)
Eymard, miután 1865. július 6-án élete végéig elöljáróvá választották, át élte azt az örömet, hogy megláthatta kongregációja elterjedését. Jeruzsálem ben leghőbb vágya ellenére sem sikerült letelepíteni szerzeteseit, Brüsszel ben viszont egészen jelentős rendházat alapított.
A fáradtság és kim erültség, a gondok és életmódjának szigorúsága idő előtt felőrölték erejét. 1868. augusztus 1-én halt meg Isten akaratában megnyugodva. 1925. július 1 2-én boldoggá, 1962. december 9-én szentté avatták.
Forrás: Diós István: A szentek élete
DTSTAMP:20240328T222131 DTSTART;TZID=Europe/Budapest;VALUE=DATE:20220802 DTEND;TZID=Europe/Budapest;VALUE=DATE:20220803 SEQUENCE:0 TRANSP:OPAQUE END:VEVENT END:VCALENDAR