BEGIN:VCALENDAR VERSION:2.0 PRODID:-//jEvents 2.0 for Joomla//EN CALSCALE:GREGORIAN METHOD:PUBLISH BEGIN:VTIMEZONE TZID:Europe/Budapest BEGIN:STANDARD DTSTART:20191027T020000 RDATE:20200329T030000 TZOFFSETFROM:+0200 TZOFFSETTO:+0100 TZNAME:Europe/Budapest CET END:STANDARD BEGIN:STANDARD DTSTART:20201025T020000 RDATE:20210328T030000 TZOFFSETFROM:+0200 TZOFFSETTO:+0100 TZNAME:Europe/Budapest CET END:STANDARD BEGIN:DAYLIGHT DTSTART:20190731T000000 RDATE:20191027T020000 TZOFFSETFROM:+0100 TZOFFSETTO:+0200 TZNAME:Europe/Budapest CEST END:DAYLIGHT BEGIN:DAYLIGHT DTSTART:20200329T030000 RDATE:20201025T020000 TZOFFSETFROM:+0100 TZOFFSETTO:+0200 TZNAME:Europe/Budapest CEST END:DAYLIGHT END:VTIMEZONE BEGIN:VEVENT UID:8ef951b4efeb60eaf04d8c558ffb87cd CATEGORIES:Liturgikus naptár CREATED:20130723T150204 SUMMARY:Loyolai Szent Ignác (emléknap) DESCRIPTION: Élete\n 1521 pünkösd vasárnapján a francia tüzérség Navarrában tűz alá vet te Pamplona citadelláját, és egy ágyúgolyó súlyosan megsebesítette az egyik baszk nemesembert, Inigo Lopez de Loyolát, aki a spanyol király szolgálatá ban állott. Ez az esemény Franciaország és a Habsburg-ház harcában, amely a z egész korszakra rányomta a bélyegét, alig számított valamit, mégis történ elmi jelentőségű: ez a kő ágyúgolyó szolgált indítékul ahhoz, hogy Inigo de Lopez a spanyol király szolgálatát fölcserélje Krisztusnak, az ég és föld Urának szolgálatával, és így Inigo lovagból Szent Ignác váljon.\n Ignác Gui puzcoas tartomány egyik baszk nemesi családjának sarja, amely ősidők óta ez en a titokzatos tájon, a birtokain gazdálkodva élt. A napvilágot 1491-ben l átta meg, közelebbről nem tudjuk, mikor; a tizenkét testvér közül ő volt az utolsó. Mint egy spanyol nagyúr apródja, s később mint fiatal tiszt, dicső jövőről álmodozott. Később maga is megvallotta: ,,Örömét találta abban, ho gy gyakorolja a fegyverforgatást, és azt a hiú vágyat melengette a szívében , hogy dicsőséget szerez magának''. És amint későbbi bizalmasai utalnak rá, bátor volt ,,a játékban, a nők körüli forgolódásban, a verekedésben és a h adakozásban. Megkísértette a test, és le is győzte.''\n A sebesülés azonban véget vetett a becsvágyó nemes érvényesülésének. Sebesült lába, hiába tett ek meg mindent az orvosok, rövidebb lett. Hosszú ideig kellett feküdnie ott hon, Loyolában a kastélyukban. Olvasnivalót kért, de csak Jézus élete volt kéznél egy karthauzi szerzőtől, Szász Rudolftól és egy Szentek élete. A seb esült először kedvetlenül lapozgatta őket, de aztán egyre jobban elámult, s végül egészen e művek hatása alá került. Maga adott később számot erről a sorsfordulót jelentő új, nagy élményről: ,,Amikor evilági gondolatokat forg atott magában, ezek nagy örömére voltak. De amint elfáradt, és elterelődött róluk a figyelme, kedvetlen lett, és úgy érezte, mintha teljesen kiszáradt volna. Hanem amikor arra gondolt, hogy mezítláb elzarándokol Jeruzsálembe, és vad salátaféléken fog élni, vagy egyéb önmegtagadásokat vállal, ahogy a szenteknél olvasta, nemcsak addig talált vigaszt, míg ezeknél a gondolatok nál időzött, hanem később is megelégedett és vidám maradt, amikor már nem f orogtak effélék a fejében. És megtanulta, mi a különbség a Sátán lelke és a z Isten Lelke között. És ez volt az első elmélkedése az isteni dolgokról.'' \n Innen azonban még hosszú volt az út, amíg Ignác világosan felismerte, mi t akar tőle az Isten. Amikor félig-meddig már felépült, először egy karthau zi kolostor magányára gondolt. Aztán -- még mielőtt tisztába jött volna mag ával -- elzarándokolt a Szűzanya kegyhelyeire, Aranzazuba és Montserratba. Ez utóbbi közelében fekszik Manréza, ahol először csak rövid ideig akart ma radni, de aztán majdnem egy egész esztendőt eltöltött. Ez egyrészt a vigasz talások ideje volt, másrészt pedig a már-már kétségekig fokozódó lelki gyöt rődésé, illetőleg a misztikus átalakulásé. Ignác maga később így jellemezte ezt az időszakot: ,,Manrézában Isten úgy bánt velem, mint egy tanítómester a gyerekkel, és megsérteném Isten fölségét, ha kételkednék benne, hogy Ist en bánt így velem.'' Itt élte át élete legnagyobb kegyelmét, amelyről harmi nc esztendővel később így számolt be: ,,Miután ment egy darabot az úton, le ült a Cardoner-folyóval szemben. Ekkor kezdett a szeme megnyílni. Nem minth a valami arcot látott volna, hanem sok mindent felfogott és megértett, a le lki életet, a hitet és a teológiát illetően. Ezt olyan nagy világosság köve tte, ami mindent más fényben mutatott. Képtelenség részleteiben számot adni arról, amit akkor meglátott. Csak úgy lehet összefoglalni, hogy értelmében nagy világosság támadt. Ha egybeveszi azt a kegyelmi segítséget, amelyet t öbb mint 62 éves koráig élete egész folyamán Istentől kapott, és ehhez hozz áadja, amit valaha is tudott, akkor se tartja ezt annyinak, mint amennyit e kkor egyetlen alkalommal kapott. Az élmény annyira hatott rá, hogy lelkében a fény nem aludt ki. És úgy érezte, mintha más emberré vált volna.'' Itt, Manrézában született a Lelki gyakorlatok című könyve, amely segítségére vol t abban, hogy átformálja a világot.\n Ignác először koldusként Rómán és Vel encén át a Szentföldre zarándokolt. Az volt a szándéka, hogy ott marad, és hirdeti a hitetleneknek az Evangéliumot, de ez lehetetlennek bizonyult. Más t kellett határoznia, amit később visszatekintve így írt le: ,,Miután a zar ándok felismerte, hogy nem az az Isten akarata, hogy hosszabb ideig Jeruzsá lemben maradjon, állandóan azon töprengett, hogy mit kell tennie. Végül arr a a meggyőződésre jutott, hogy egy ideig tanulnia kell, ha segíteni akar a lelkeknek.'' Ebből következően visszatért és több mint tíz évet szentelt a tanulásnak Barcelonában, Alcalában, Salamancában és Párizsban. A gyerekekke l be kellett ülnie az iskolapadba, hogy latinból az elemi ismereteket elsaj átítsa; végül a magister artium fokozatig jutott el. Közben azonban az embe reknek is nagy figyelmet szentelt: egyenként odaadta nekik a Lelki gyakorla tokat, és ezzel hozzásegítette őket életük megváltoztatásához.\n Ez a világ i apostolkodás újszerűségénél fogva felkeltette a hivatalos egyházi körökbe n a gyanakvást. Igaz vallásosságát és azt a személyes lelki gondozást, amit folytatott, újra meg újra megvizsgálta az inkvizíció. Hosszú kihallgatások nak vetették alá, s két ízben be is börtönözték. Minden alkalommal fölmente tték. Mégis az a tény, hogy a vizsgálatot megismételték, arra vallott, hogy szembekerült a hagyományos formákkal és nézetekkel, vagyis, hogy újító az Egyházban. Ám az egyházi tekintéllyel való összeütközései nem ingatták meg Ignácot abban a meggyőződésben, hogy helyes úton jár, de ugyanígy az Egyház hoz való hűségét sem csorbították. Minden esetben ugyanazt a magatartást ta núsította: egyfelől alárendelte magát az Egyház hierarchiájának, amelynek t ekintélyét magától értetődően elismerte, másfelől viszont törekedett rá, ho gy az ügy érdekében védje jogait és jó hírét. Más szóval: az egyházi tekint éllyel szemben Ignác nem tanúsított felforgató magatartást, de megalkuvó se m volt soha.\n Már Barcelonában ,,fölébredt benne a vágy, hogy néhány ember t közösségbe gyűjtsön, akikből aztán Jézus Krisztus harsonái lehettek volna '', de az első kísérletei nem jártak eredménnyel. Csak Párizsban sikerült n eki közösséget összekovácsolnia az első társakból, név szerint ezekből: Xav éri Ferenc, Petrus Faber, Diego Lainez, Simon Rodrigues, Nicolas Bobadilla, Alfonso Salmeron. Mind elvégezték Ignácnál a lelki gyakorlatot, és arra a következtetésre jutottak, hogy -- amint Lainez megfogalmazta -- ,,teljesen szakítanak a világgal, és a szegénység és a kereszt útjára lépnek''. 1534. augusztus 15-én közös fogadalommal pecsételték meg szövetkezésüket Párizsba n, a mártírok kápolnájában: teljes szegénységben és szüzességben Istennek s zolgálnak, segítenek a lelkeknek, és elmennek a Szentföldre; ha azonban egy éven belül nem sikerül oda eljutniuk, vagy ha nem maradhatnak tartósan Pal esztinában, akkor Rómában felajánlják szolgálataikat a pápának, ,,hogy Kris ztus a helytartója által mutassa meg nekik szolgálatának útját''.\n Elhatár ozták, hogy véget vetnek Párizsban tanulmányaiknak, s 1537 tavaszán Velencé ben találkoznak, hogy innen induljanak a Szentföldre. Míg az időpont elérke ztére vártak, június 24-én Ignácot és társait pappá szentelték; de első sze ntmiséjét Ignác Betlehemben akarta bemutatni. Megtudták, hogy bár harmincny olc esztendeje nem volt rá példa, abban az évben nem indul zarándoklat a Sz entföldre, mert küszöbön áll a háború a törökökkel. Így a fogadalom második része lépett érvénybe: a pápa rendelkezésére bocsátják magukat.\n Róma fel é tartva, az utolsó pihenőhelyen Ignác belépett La Storta félig-meddig düle dező kis templomába, és itt egy látomásban megkapta útjára a jóváhagyást: n em Jeruzsálem a cél, hanem Róma. Rómába érve társaival együtt felajánlotta szolgálatait III. Pál pápának, és első szentmiséjét is itt mutatta be 1538 karácsonyán a Santa Maria Maggiore- bazilikában, a Jászol oltáránál. Itt la tolgatták jövőjüket a párizsi magiszterek, akiket a nép ,,zarándok papok''- nak vagy ,,reform-papok''- nak nevezett el. S hosszas tanácskozás után elha tározták, hogy közösségüket fenntartják, és szerzetesrenddé alakítják át, a melynek ,,Jézus Társasága'' lesz a neve. 1540. szeptember 27-én elkészült a Regimini Militantis Ecclesiae című ünnepélyes dokumentum, amellyel III. Pá l pápa jóváhagyta az új alapítást. Miként várható volt, társai egyhangúlag Ignácot választották meg első generálisuknak. Igaz, ő megkísérelte, hogy ki térjen előle, de meg kellett magát adnia, és vállalnia kellett a társaság t erhét az elkövetkező tizenöt esztendőre, egészen haláláig. A társaság tagja i ,,könnyes szemmel adtak hálát Istennek, amiért jóságában idáig vezette ők et, és a különféle nemzetek fiait egyetlen testté forrasztotta össze, nekik pedig megengedte, hogy ezt a napot megérjék''.\n Tízévi munka után az alap ító szilárd szervezeti keretet adott a társaságnak a Konstitúcióval, melyne k megalkotása közben így járt el: ,,minden nap misézett, és közben Isten el é terjesztette azt a pontot, amivel épp foglalkozott. Utána imádságba merül ve gondolkodott rajta. És az imádságot is és a misét is mindig könnyek közt fejezte be.'' A szabályokat alapos megfontolás után alakította ki, megfoga lmazásukhoz természetesen figyelembe vette tapasztalatait, társai véleményé t és tanulmányozta más rendek történetét is.\n Miközben alapítása belső meg szervezésén és kiépítésén fáradozott, Ignácra nehezedett a számban egyre gy arapodó és mind messzebbre kiterjedő Jézus Társasága összes gondja. A társa ság csakhamar elterjedt egész Európában; Indiában és Távol-Keleten az első jezsuiták elkezdték a missziós munkát. A generális magas követelményeket tá masztott fiaival szemben. Maga és társai számára irányt szabott ezekkel a s zavaival: ,,Ennek a világnak a dolgait megvetni nem nagy dolog, ellenben az Isten dolgaiban gondatlanul eljárni, az egyszerűen tűrhetetlen.'' Létrejöt tek és az egyházi megújulás központjaivá váltak az első jezsuita kollégiumo k. Ebben a Collegium Romanum, a Római Kollégium járt elől, amely a Társaság on belül minden teológiai képzés mintájául szolgált, valamint a Római Német Kollégium, a későbbi és mindmáig működő Collegium Germanicum-Hungaricum.\n Ignác, bár folytonosan betegeskedett, fáradhatatlan volt. Egyszer maga is megállapította: ,,Harminc esztendő alatt akár esett, akár fújt, semmi nem t artott vissza attól, hogy az Isten szolgálatára tervbe vett munkát órára po ntosan el ne kezdjem.'' Ehhez hozzá lehet fűzni: és hogy be is fejezze.\n 1 556. július 31-én véget ért Ignác földi élete. Egy titkár azt írta, hogy úg y halt meg, mint bárki más. De műve, a Jézus Társasága, az öntudatra ébredő és megújuló Egyháznak ez a fontos bázisa szilárdan állt. Kb. ezer tagja vo lt. Jelentősége azonban messze felülmúlta a tagok számát.\n Egy bizalmas ba rátja azt a szellemet, amely Ignácot áthatotta, és amelyet a Lelki gyakorla tokkal és a Konstitúcióval a Társaságnak is átadott, ezekkel a szavakkal je llemezte: ,,Ignác atyánkban nagyszerű természet és átfogó szellem párosult. Ezeknek az adottságoknak a birtokában, és Urunk kegyelmével minden erejét latba vetette, hogy nagy dolgokat vigyen végbe, és minden tette csupa tűz v olt. Akár a Társaságot nézi az ember, amelyet alapított, akár a Lelki gyako rlatokat, úgy találja, hogy csupa életet árasztó szeretet, csupa lobogás, s oha nem nyugvó buzgalom, állandó felhívás és ösztönzés a lelkek tettre kész megsegítésére. Nem látjátok, hogy háborúban állunk, hogy a csatatéren vagy unk? Isten szolgája nem lehet lusta!'' Szent Ignácra semmi sem lehet jellem zőbb, mint életének, a Lelki gyakorlatok egész szellemének és a rendi szabá lyok fő irányvonalának rövid, de találó foglalata: Omnia ad maiorem Dei glo riam -- Mindent Isten nagyobb dicsőségére!.\n Ignácot 1622-ben avatták szen tté, s ünnepét a következő évben felvették a római naptárba.\n \n Imádság: \n Istenünk, ki arra rendelted Loyolai Szent Ignácot, hogy megdicsőítse nev edet a földön, kérünk, engedd az ő közbenjárására, hogy akik példája nyomán küzdenek Egyházadban, vele együtt kiérdemeljék a koronát a mennyben!\n For rás: Diós István: A szentek élete\n X-ALT-DESC;FMTTYPE=text/html:
Élete
1521 pünkösd vasárnapján a francia tüzérség Navarrában tűz al á vette Pamplona citadelláját, és egy ágyúgolyó súlyosan megsebesítette az egyik baszk nemesembert, Inigo Lopez de Loyolát, aki a spanyol király szolg álatában állott. Ez az esemény Franciaország és a Habsburg-ház harcában, am ely az egész korszakra rányomta a bélyegét, alig számított valamit, mégis t örténelmi jelentőségű: ez a kő ágyúgolyó szolgált indítékul ahhoz, hogy Ini go de Lopez a spanyol király szolgálatát fölcserélje Krisztusnak, az ég és föld Urának szolgálatával, és így Inigo lovagból Szent Ignác váljon.
Ignác Guipuzcoas tartomány egyik baszk nemesi családjának sarja, amely ősi dők óta ezen a titokzatos tájon, a birtokain gazdálkodva élt. A napvilágot 1491-ben látta meg, közelebbről nem tudjuk, mikor; a tizenkét testvér közül ő volt az utolsó. Mint egy spanyol nagyúr apródja, s később mint fiatal ti szt, dicső jövőről álmodozott. Később maga is megvallotta: ,,Örömét találta abban, hogy gyakorolja a fegyverforgatást, és azt a hiú vágyat melengette a szívében, hogy dicsőséget szerez magának''. És amint későbbi bizalmasai u talnak rá, bátor volt ,,a játékban, a nők körüli forgolódásban, a verekedés ben és a hadakozásban. Megkísértette a test, és le is győzte.''
A se besülés azonban véget vetett a becsvágyó nemes érvényesülésének. Sebesült l ába, hiába tettek meg mindent az orvosok, rövidebb lett. Hosszú ideig kelle tt feküdnie otthon, Loyolában a kastélyukban. Olvasnivalót kért, de csak Jé zus élete volt kéznél egy karthauzi szerzőtől, Szász Rudolftól és egy Szent ek élete. A sebesült először kedvetlenül lapozgatta őket, de aztán egyre jo bban elámult, s végül egészen e művek hatása alá került. Maga adott később számot erről a sorsfordulót jelentő új, nagy élményről: ,,Amikor evilági go ndolatokat forgatott magában, ezek nagy örömére voltak. De amint elfáradt, és elterelődött róluk a figyelme, kedvetlen lett, és úgy érezte, mintha tel jesen kiszáradt volna. Hanem amikor arra gondolt, hogy mezítláb elzarándoko l Jeruzsálembe, és vad salátaféléken fog élni, vagy egyéb önmegtagadásokat vállal, ahogy a szenteknél olvasta, nemcsak addig talált vigaszt, míg ezekn él a gondolatoknál időzött, hanem később is megelégedett és vidám maradt, a mikor már nem forogtak effélék a fejében. És megtanulta, mi a különbség a S átán lelke és az Isten Lelke között. És ez volt az első elmélkedése az iste ni dolgokról.''
Innen azonban még hosszú volt az út, amíg Ignác vilá gosan felismerte, mit akar tőle az Isten. Amikor félig-meddig már felépült, először egy karthauzi kolostor magányára gondolt. Aztán -- még mielőtt tis ztába jött volna magával -- elzarándokolt a Szűzanya kegyhelyeire, Aranzazu ba és Montserratba. Ez utóbbi közelében fekszik Manréza, ahol először csak rövid ideig akart maradni, de aztán majdnem egy egész esztendőt eltöltött. Ez egyrészt a vigasztalások ideje volt, másrészt pedig a már-már kétségekig fokozódó lelki gyötrődésé, illetőleg a misztikus átalakulásé. Ignác maga k ésőbb így jellemezte ezt az időszakot: ,,Manrézában Isten úgy bánt velem, m int egy tanítómester a gyerekkel, és megsérteném Isten fölségét, ha kételke dnék benne, hogy Isten bánt így velem.'' Itt élte át élete legnagyobb kegye lmét, amelyről harminc esztendővel később így számolt be: ,,Miután ment egy darabot az úton, leült a Cardoner-folyóval szemben. Ekkor kezdett a szeme megnyílni. Nem mintha valami arcot látott volna, hanem sok mindent felfogot t és megértett, a lelki életet, a hitet és a teológiát illetően. Ezt olyan nagy világosság követte, ami mindent más fényben mutatott. Képtelenség rész leteiben számot adni arról, amit akkor meglátott. Csak úgy lehet összefogla lni, hogy értelmében nagy világosság támadt. Ha egybeveszi azt a kegyelmi s egítséget, amelyet több mint 62 éves koráig élete egész folyamán Istentől k apott, és ehhez hozzáadja, amit valaha is tudott, akkor se tartja ezt annyi nak, mint amennyit ekkor egyetlen alkalommal kapott. Az élmény annyira hato tt rá, hogy lelkében a fény nem aludt ki. És úgy érezte, mintha más emberré vált volna.'' Itt, Manrézában született a Lelki gyakorlatok című könyve, a mely segítségére volt abban, hogy átformálja a világot.
Ignác előszö r koldusként Rómán és Velencén át a Szentföldre zarándokolt. Az volt a szán déka, hogy ott marad, és hirdeti a hitetleneknek az Evangéliumot, de ez leh etetlennek bizonyult. Mást kellett határoznia, amit később visszatekintve í gy írt le: ,,Miután a zarándok felismerte, hogy nem az az Isten akarata, ho gy hosszabb ideig Jeruzsálemben maradjon, állandóan azon töprengett, hogy m it kell tennie. Végül arra a meggyőződésre jutott, hogy egy ideig tanulnia kell, ha segíteni akar a lelkeknek.'' Ebből következően visszatért és több mint tíz évet szentelt a tanulásnak Barcelonában, Alcalában, Salamancában é s Párizsban. A gyerekekkel be kellett ülnie az iskolapadba, hogy latinból a z elemi ismereteket elsajátítsa; végül a magister artium fokozatig jutott e l. Közben azonban az embereknek is nagy figyelmet szentelt: egyenként odaad ta nekik a Lelki gyakorlatokat, és ezzel hozzásegítette őket életük megvált oztatásához.
Ez a világi apostolkodás újszerűségénél fogva felkeltet te a hivatalos egyházi körökben a gyanakvást. Igaz vallásosságát és azt a s zemélyes lelki gondozást, amit folytatott, újra meg újra megvizsgálta az in kvizíció. Hosszú kihallgatásoknak vetették alá, s két ízben be is börtönözt ék. Minden alkalommal fölmentették. Mégis az a tény, hogy a vizsgálatot meg ismételték, arra vallott, hogy szembekerült a hagyományos formákkal és néze tekkel, vagyis, hogy újító az Egyházban. Ám az egyházi tekintéllyel való ös szeütközései nem ingatták meg Ignácot abban a meggyőződésben, hogy helyes ú ton jár, de ugyanígy az Egyházhoz való hűségét sem csorbították. Minden ese tben ugyanazt a magatartást tanúsította: egyfelől alárendelte magát az Egyh áz hierarchiájának, amelynek tekintélyét magától értetődően elismerte, másf elől viszont törekedett rá, hogy az ügy érdekében védje jogait és jó hírét. Más szóval: az egyházi tekintéllyel szemben Ignác nem tanúsított felforgat ó magatartást, de megalkuvó sem volt soha.
Már Barcelonában ,,fölébr edt benne a vágy, hogy néhány embert közösségbe gyűjtsön, akikből aztán Jéz us Krisztus harsonái lehettek volna'', de az első kísérletei nem jártak ere dménnyel. Csak Párizsban sikerült neki közösséget összekovácsolnia az első társakból, név szerint ezekből: Xavéri Ferenc, Petrus Faber, Diego Lainez, Simon Rodrigues, Nicolas Bobadilla, Alfonso Salmeron. Mind elvégezték Ignác nál a lelki gyakorlatot, és arra a következtetésre jutottak, hogy -- amint Lainez megfogalmazta -- ,,teljesen szakítanak a világgal, és a szegénység é s a kereszt útjára lépnek''. 1534. augusztus 15-én közös fogadalommal pecsé telték meg szövetkezésüket Párizsban, a mártírok kápolnájában: teljes szegé nységben és szüzességben Istennek szolgálnak, segítenek a lelkeknek, és elm ennek a Szentföldre; ha azonban egy éven belül nem sikerül oda eljutniuk, v agy ha nem maradhatnak tartósan Palesztinában, akkor Rómában felajánlják sz olgálataikat a pápának, ,,hogy Krisztus a helytartója által mutassa meg nek ik szolgálatának útját''.
Elhatározták, hogy véget vetnek Párizsban tanulmányaiknak, s 1537 tavaszán Velencében találkoznak, hogy innen indulja nak a Szentföldre. Míg az időpont elérkeztére vártak, június 24-én Ignácot és társait pappá szentelték; de első szentmiséjét Ignác Betlehemben akarta bemutatni. Megtudták, hogy bár harmincnyolc esztendeje nem volt rá példa, a bban az évben nem indul zarándoklat a Szentföldre, mert küszöbön áll a hábo rú a törökökkel. Így a fogadalom második része lépett érvénybe: a pápa rend elkezésére bocsátják magukat.
Róma felé tartva, az utolsó pihenőhely en Ignác belépett La Storta félig-meddig düledező kis templomába, és itt eg y látomásban megkapta útjára a jóváhagyást: nem Jeruzsálem a cél, hanem Róm a. Rómába érve társaival együtt felajánlotta szolgálatait III. Pál pápának, és első szentmiséjét is itt mutatta be 1538 karácsonyán a Santa Maria Magg iore- bazilikában, a Jászol oltáránál. Itt latolgatták jövőjüket a párizsi magiszterek, akiket a nép ,,zarándok papok''-nak vagy ,,reform-papok''- nak nevezett el. S hosszas tanácskozás után elhatározták, hogy közösségüket fe nntartják, és szerzetesrenddé alakítják át, amelynek ,,Jézus Társasága'' le sz a neve. 1540. szeptember 27-én elkészült a Regimini Militantis Ecclesiae című ünnepélyes dokumentum, amellyel III. Pál pápa jóváhagyta az új alapít ást. Miként várható volt, társai egyhangúlag Ignácot választották meg első generálisuknak. Igaz, ő megkísérelte, hogy kitérjen előle, de meg kellett m agát adnia, és vállalnia kellett a társaság terhét az elkövetkező tizenöt e sztendőre, egészen haláláig. A társaság tagjai ,,könnyes szemmel adtak hálá t Istennek, amiért jóságában idáig vezette őket, és a különféle nemzetek fi ait egyetlen testté forrasztotta össze, nekik pedig megengedte, hogy ezt a napot megérjék''.
Tízévi munka után az alapító szilárd szervezeti ke retet adott a társaságnak a Konstitúcióval, melynek megalkotása közben így járt el: ,,minden nap misézett, és közben Isten elé terjesztette azt a pont ot, amivel épp foglalkozott. Utána imádságba merülve gondolkodott rajta. És az imádságot is és a misét is mindig könnyek közt fejezte be.'' A szabályo kat alapos megfontolás után alakította ki, megfogalmazásukhoz természetesen figyelembe vette tapasztalatait, társai véleményét és tanulmányozta más re ndek történetét is.
Miközben alapítása belső megszervezésén és kiépí tésén fáradozott, Ignácra nehezedett a számban egyre gyarapodó és mind mess zebbre kiterjedő Jézus Társasága összes gondja. A társaság csakhamar elterj edt egész Európában; Indiában és Távol-Keleten az első jezsuiták elkezdték a missziós munkát. A generális magas követelményeket támasztott fiaival sze mben. Maga és társai számára irányt szabott ezekkel a szavaival: ,,Ennek a világnak a dolgait megvetni nem nagy dolog, ellenben az Isten dolgaiban gon datlanul eljárni, az egyszerűen tűrhetetlen.'' Létrejöttek és az egyházi me gújulás központjaivá váltak az első jezsuita kollégiumok. Ebben a Collegium Romanum, a Római Kollégium járt elől, amely a Társaságon belül minden teol ógiai képzés mintájául szolgált, valamint a Római Német Kollégium, a később i és mindmáig működő Collegium Germanicum-Hungaricum.
Ignác, bár fol ytonosan betegeskedett, fáradhatatlan volt. Egyszer maga is megállapította: ,,Harminc esztendő alatt akár esett, akár fújt, semmi nem tartott vissza a ttól, hogy az Isten szolgálatára tervbe vett munkát órára pontosan el ne ke zdjem.'' Ehhez hozzá lehet fűzni: és hogy be is fejezze.
1556. júliu s 31-én véget ért Ignác földi élete. Egy titkár azt írta, hogy úgy halt meg , mint bárki más. De műve, a Jézus Társasága, az öntudatra ébredő és megúju ló Egyháznak ez a fontos bázisa szilárdan állt. Kb. ezer tagja volt. Jelent ősége azonban messze felülmúlta a tagok számát.
Egy bizalmas barátja azt a szellemet, amely Ignácot áthatotta, és amelyet a Lelki gyakorlatokka l és a Konstitúcióval a Társaságnak is átadott, ezekkel a szavakkal jelleme zte: ,,Ignác atyánkban nagyszerű természet és átfogó szellem párosult. Ezek nek az adottságoknak a birtokában, és Urunk kegyelmével minden erejét latba vetette, hogy nagy dolgokat vigyen végbe, és minden tette csupa tűz volt. Akár a Társaságot nézi az ember, amelyet alapított, akár a Lelki gyakorlato kat, úgy találja, hogy csupa életet árasztó szeretet, csupa lobogás, soha n em nyugvó buzgalom, állandó felhívás és ösztönzés a lelkek tettre kész megs egítésére. Nem látjátok, hogy háborúban állunk, hogy a csatatéren vagyunk? Isten szolgája nem lehet lusta!'' Szent Ignácra semmi sem lehet jellemzőbb, mint életének, a Lelki gyakorlatok egész szellemének és a rendi szabályok fő irányvonalának rövid, de találó foglalata: Omnia ad maiorem Dei gloriam -- Mindent Isten nagyobb dicsőségére!.
Ignácot 1622-ben avatták szen tté, s ünnepét a következő évben felvették a római naptárba.
Imádság:
Istenünk, ki arra rendelted L oyolai Szent Ignácot, hogy megdicsőítse nevedet a földön, kérünk, engedd az ő közbenjárására, hogy akik példája nyomán küzdenek Egyházadban, vele együ tt kiérdemeljék a koronát a mennyben!
For rás: Diós István: A szentek élete
DTSTAMP:20240328T094926 DTSTART;TZID=Europe/Budapest;VALUE=DATE:20200731 DTEND;TZID=Europe/Budapest;VALUE=DATE:20200801 SEQUENCE:0 TRANSP:OPAQUE END:VEVENT END:VCALENDAR