BEGIN:VCALENDAR VERSION:2.0 PRODID:-//jEvents 2.0 for Joomla//EN CALSCALE:GREGORIAN METHOD:PUBLISH BEGIN:VTIMEZONE TZID:Europe/Budapest BEGIN:STANDARD DTSTART:20101206T000000 RDATE:20110327T030000 TZOFFSETFROM:+0200 TZOFFSETTO:+0100 TZNAME:Europe/Budapest CET END:STANDARD BEGIN:STANDARD DTSTART:20111030T020000 RDATE:20120325T030000 TZOFFSETFROM:+0200 TZOFFSETTO:+0100 TZNAME:Europe/Budapest CET END:STANDARD BEGIN:STANDARD DTSTART:20121028T020000 RDATE:20130331T030000 TZOFFSETFROM:+0200 TZOFFSETTO:+0100 TZNAME:Europe/Budapest CET END:STANDARD BEGIN:STANDARD DTSTART:20131027T020000 RDATE:20140330T030000 TZOFFSETFROM:+0200 TZOFFSETTO:+0100 TZNAME:Europe/Budapest CET END:STANDARD BEGIN:STANDARD DTSTART:20141026T020000 RDATE:20150329T030000 TZOFFSETFROM:+0200 TZOFFSETTO:+0100 TZNAME:Europe/Budapest CET END:STANDARD BEGIN:STANDARD DTSTART:20151025T020000 RDATE:20160327T030000 TZOFFSETFROM:+0200 TZOFFSETTO:+0100 TZNAME:Europe/Budapest CET END:STANDARD BEGIN:STANDARD DTSTART:20161030T020000 RDATE:20170326T030000 TZOFFSETFROM:+0200 TZOFFSETTO:+0100 TZNAME:Europe/Budapest CET END:STANDARD BEGIN:STANDARD DTSTART:20171029T020000 RDATE:20180325T030000 TZOFFSETFROM:+0200 TZOFFSETTO:+0100 TZNAME:Europe/Budapest CET END:STANDARD BEGIN:STANDARD DTSTART:20181028T020000 RDATE:20190331T030000 TZOFFSETFROM:+0200 TZOFFSETTO:+0100 TZNAME:Europe/Budapest CET END:STANDARD BEGIN:STANDARD DTSTART:20191027T020000 RDATE:20200329T030000 TZOFFSETFROM:+0200 TZOFFSETTO:+0100 TZNAME:Europe/Budapest CET END:STANDARD BEGIN:STANDARD DTSTART:20201025T020000 RDATE:20210328T030000 TZOFFSETFROM:+0200 TZOFFSETTO:+0100 TZNAME:Europe/Budapest CET END:STANDARD BEGIN:DAYLIGHT DTSTART:20110327T030000 RDATE:20111030T020000 TZOFFSETFROM:+0100 TZOFFSETTO:+0200 TZNAME:Europe/Budapest CEST END:DAYLIGHT BEGIN:DAYLIGHT DTSTART:20120325T030000 RDATE:20121028T020000 TZOFFSETFROM:+0100 TZOFFSETTO:+0200 TZNAME:Europe/Budapest CEST END:DAYLIGHT BEGIN:DAYLIGHT DTSTART:20130331T030000 RDATE:20131027T020000 TZOFFSETFROM:+0100 TZOFFSETTO:+0200 TZNAME:Europe/Budapest CEST END:DAYLIGHT BEGIN:DAYLIGHT DTSTART:20140330T030000 RDATE:20141026T020000 TZOFFSETFROM:+0100 TZOFFSETTO:+0200 TZNAME:Europe/Budapest CEST END:DAYLIGHT BEGIN:DAYLIGHT DTSTART:20150329T030000 RDATE:20151025T020000 TZOFFSETFROM:+0100 TZOFFSETTO:+0200 TZNAME:Europe/Budapest CEST END:DAYLIGHT BEGIN:DAYLIGHT DTSTART:20160327T030000 RDATE:20161030T020000 TZOFFSETFROM:+0100 TZOFFSETTO:+0200 TZNAME:Europe/Budapest CEST END:DAYLIGHT BEGIN:DAYLIGHT DTSTART:20170326T030000 RDATE:20171029T020000 TZOFFSETFROM:+0100 TZOFFSETTO:+0200 TZNAME:Europe/Budapest CEST END:DAYLIGHT BEGIN:DAYLIGHT DTSTART:20180325T030000 RDATE:20181028T020000 TZOFFSETFROM:+0100 TZOFFSETTO:+0200 TZNAME:Europe/Budapest CEST END:DAYLIGHT BEGIN:DAYLIGHT DTSTART:20190331T030000 RDATE:20191027T020000 TZOFFSETFROM:+0100 TZOFFSETTO:+0200 TZNAME:Europe/Budapest CEST END:DAYLIGHT BEGIN:DAYLIGHT DTSTART:20200329T030000 RDATE:20201025T020000 TZOFFSETFROM:+0100 TZOFFSETTO:+0200 TZNAME:Europe/Budapest CEST END:DAYLIGHT END:VTIMEZONE BEGIN:VEVENT UID:6d201bd225afe2bab5aa7a038fd28add CATEGORIES:Liturgikus naptár CREATED:19700101T010000 SUMMARY:Szent Ambrus (emléknap) DESCRIPTION: Milánó ariánus püspöke 374-ben meghalt. Különös, hogy haláláig meg tudta t artani a katolikus püspökséget, jóllehet ízig-vérig ariánus, azaz eretnek v olt. Jó diplomáciai érzékkel fönn tudta tartani ezt a lehetetlen helyzetet anélkül, hogy a katolikusok nyíltan megtámadták volna. Mikor azonban a szem ét lehunyta, félő volt, hogy a város katolikus és ariánus lakossága egymásr a támad. Különösen nagy volt a feszültség a püspökválasztás napján. Ambrus, a város kormányzója, joggal tartott a legrosszabbaktól, ezért személyesen jelent meg a templomban, jóllehet a választáshoz semmi köze nem volt, hisze n csak katechumen volt, s így nem választhatott és őt sem választhatták. Ám a választás folyamán egyszer csak egy gyermek fölkiáltott: „,Ambrus a püsp ök!” És a jelenlévők egy szempillantás alatt magukévá tették a „választást” .\n Ambrus erélyesen tiltakozott. Fölhozta, hogy még nem is keresztény, és az egészet erőszakos cselekménynek minősítette. De hiába volt minden tiltak ozás, meg kellett hajolnia a nép kívánsága előtt. Ezért megkeresztelkedett, és nyolc nappal később, valószínűleg 374. december 7-én püspökké szentelté k.\n Előző életében semmi nem történt, ami előkészületnek számíthatott voln a erre a hivatásra. Az Úr úgy kereste és találta meg őt is, mint annak idej én Sault Damaszkusz kapujánál. Ambrus becsületes ember és jó hivatalnok vol t, de a kereszténységtől még távol állt, hiszen már harmincéves volt és a k eresztségre még nem szánta rá magát. És éppen ezzel testesítette meg a 4. s zázad emberét, aki még csak tökéletlenül szívta magába a kereszténységet.\n Élete\n Ambrus Trierben született, ahol atyja birodalmi tisztviselő volt: Gallia praetori prefektúrájának a vezetője. Édesanyja, egy csodálatraméltó keresztény asszony férje halála után három gyermekével --két fiúval és egy leánnyal -- Rómában telepedett meg, és Liberius pápa kezéből vette át a fát ylat, annak jeleként, hogy özvegyen egészen Istennek szenteli az életét.\n Ambrus gyermek- és ifjúkora arisztokratikus, de fegyelmezett környezetben z ajlott le. Irodalmi és jogi tanulmányokat folytatott, hogy a birodalom tisz tviselői karában kapjon helyet. Előmenetele gyors és ragyogó volt, harminc évesen a birodalmi főváros, Milánó prefektusa, azaz kormányzója lett. Erköl csi érzéke és határozottsága következtében rendet is teremtett a városban.\ n Püspökké választásával és szentelésével új szakasz kezdődött életében. Ko molyan és nagy lelkiismeretességgel kezdte tanulni a püspöki teendőket. Nem elégedett meg azzal, hogy jó gondnoka legyen az Egyháznak, hanem hozzáfogo tt, hogy életét a hivatalához alakítsa. A vagyonát szétosztotta, és napjait munkával, imádsággal és tanulással töltötte. Vezetőnek egy Simplicianus ne vű papot választott, aki később a püspökségben utóda lett. Elkezdte tanulni a teológiát is, elsősorban a görög atyáktól. Origenész olyan nagy hatással volt rá, hogy későbbi műveinek egyes részei olykor szinte a nagy alexandri ai tudós fordításának tűnnek, de nem hagyta figyelmen kívül Philót és Ploti noszt sem.\n Elsősorban nem teológus akart lenni, hanem hívei atyja és pász tora. Ágoston egyszer azt mondta róla, hogy „a szegények serege vette körül , annyira, hogy csak a legnagyobb nehézségek árán lehetett hozzáférkőzni”. Igen nagy gondja volt az Evangélium hirdetésére, s különösen szerette Lukác s evangéliumát. Prédikációiban gyakran magyarázta a Szentírást, és szüntele nül a bibliai személyekkel példálózott: Ábrahámmal, Jákobbal, Illéssel és N ábóttal. Magyarázta a szentségeket és a liturgiát is, mert mint igazi római szellem, azt akarta, hogy a hit igazságainak erkölcsi és gyakorlati oldala is világosan álljon a hívek előtt.\n Irodalmi munkásságának legnagyobb rés ze olvasásra szánt prédikáció, amelyek természetesen az utólagos rendezés é s átsimítás folyamán egy keveset veszítettek közvetlenségükből s természete s frissességükből. Pedig éppen ezeket a tulajdonságait értékelte Szent Ágos ton, aki valóban mestere volt a retorikának.\n Ambrus szerette a liturgiát, és azon fáradozott, hogy a nép énekléssel vegyen benne részt. Ezért ő maga is írt himnuszokat, és dallamot is adott hozzájuk a görög dallamkincsből.\ n Személyes tapasztalataiból ismerte, hogy a 4. század társadalmát mennyire kevéssé hatotta át a kereszténység. Ezért különös figyelmet szentelt az Ev angélium erkölcsi követelményeinek. Ilyenkor tagadhatatlanul érződött rajta Ciceró hatása, akit szándékosan tartott szem előtt, és magyarázott kereszt ény szellemben. Erkölcsi témájú beszédei közül kiemelkednek azok, amelyekbe n nagy szeretettel szólt a szüzességről.\n Kora világi társadalmában, de az Egyházon belül is egyre élesebben mutatkoztak meg a vagyon megszabta külön bségek. Ambrus a szociális igazságosság apostolának bizonyult, aki -- sajno s nagyon kevéssé ismert -- szociális tanításában a jogász szigorával és a m oralista komolyságával pellengérezte ki a pénz hajszolását s a vagyon utáni törtetést. Eszméinek és gondolatmenetének világosságával ezen a téren még a híres Nagy Szent Vazult is felülmúlta.\n Az egyháztörténelemben nem mint szónokot és tanítót, hanem mint olyan püspököt tartják számon, aki az Egyhá znak függetlenségét biztosította a római birodalom államhatalmával szemben. Az egész ariánus vita során a világi hatalom sokszor és súlyosan beavatkoz ott az Egyház életébe, ezért Ambrus szükségesnek látta, hogy fölhívja a fig yelmet egy elfeledett alapelvre: ,,A császár az Egyházban van, és nem az Eg yház felett!'' S ha az Evangéliumot vagy az igazságosságot érte sérelem, fé lretett minden személyes barátságot, ami egy korábbi állami tisztviselő ese tében ritka magatartás volt.\n Nagyon finom választékossággal -- úgy ahogy még Szent Ágoston sem -- tudott beszélni a Szűzanyáról: „Krisztus a Szűzben találta meg azt, amit magáévá akart tenni, s amit mint mindenek Ura magára akart ölteni: a szüzességet. A test, amely egy férfiban és egy asszonyban kiűzetett a Paradicsomból, a Szűz által ismét összekapcsoltatott Istennel.” \n De Ambrus lelkének mélységei leginkább imádságaiban mutatkoztak meg. A h it titkai az imádságban tárultak föl számára. Ebben is Origenészt követte, pontosabban: az imádságban találta meg újra a saját lelkét.\n Jézusom, enge dd meg nekem, hogy megmossam szent lábadat, hiszen beszennyeződött, mióta a lelkemben jársz. Engedd, hogy a szennyet, amellyel lépteidet bemocskoltam, lemossam a lábadról. De honnan vegyem a forrásvizet hozzá? Nincs más lehet őségem, csak a könnyeim. S ha a te lábadat már megáztattam a könnyeimmel, t alán magam is megtisztulok.”\n Néhány helyen írásaiban bensőséges közléseke t találunk, amelyek szívének alázatosságáról, emberszeretetéről, az ember, még a bűnös ember iránti tiszteletéről is, s egészen evangéliumi lelkületrő l tanúskodnak: „Uram, adj nekem részvétet minden esetben, amikor csak látom , hogy valaki bűnbe esik, azért, hogy ne fölénnyel és gőggel büntessek, han em hogy megsirassam és bánkódjak miatta.”\n A 397. év elején diktálta -- má r nagyon meggyengült egészséggel -- a 44. zsoltár magyarázatát. A 24. versn él ezt írta: „Nehéz dolog ily sokáig hordozni ezt a testet, amelyre már ráv eti árnyékát a halál! Serkenj föl, Uram! Még mindig vissza akarsz utasítani engem?” -- Ezek voltak utolsó sorai. Tanúskodnak arról, hogy Milánó szent püspökének élete nem volt más, mint várakozás az Úrra és Mesterre. Életét a kiüresítésben, a hitben és az önátadásban tette teljessé.\n Nagyon tekinté lyes az irodalmi hagyatéka, de fontosabb volt ennél lelkipásztori tevékenys ége, amely az Egyház legjelentősebb püspökei közé emelte. Személyének titka azonban nem a külső cselekedetekben volt, hanem a lelkében, amely egész él etén át tele volt hálával Isten iránt, aki ilyen nagy kegyelemben részesíte tte.\n Ünnepét a húsvét miatt nem áprilisban, hanem december 7-én, püspökké szentelése napján üljük. A római naptárban a 12. század óta szerepel.\n \ n Legendáiból\n Találó jellemzést ad Szent Ambrusról Szent Ágoston, amikor a Vallomásokban így magasztalja: „Istennek ez az embere a katolikus igazság nak szokatlanul kemény védelmezője volt a tévtanítókkal szemben. Nem törődö tt az életveszéllyel, bátran küzdött Krisztusért, hűségesen tanított az Egy házban. Úgy tisztelem őt, mint atyámat, hiszen engem is -- a keresztség ált al -- ő hozott a világra Krisztusban. Én magam is együtt éltem vele a katol ikus hit iránti szeretetét, erősségét, a szenvedéseket és a fenyegetéseket, amelyekben tettei s prédikációi miatt része volt.”\n Legendája egy csecsem őkori történést úgy értelmez, mint próféciát a későbbi mézajkú prédikátorró l és himnuszköltőről: Ambrus bölcsője egyszer kint ringott a ház udvarán. E gyszer csak egy méhraj zúgta körül, s rátelepedett a bölcsőre. A méhek telj esen ellepték a gyermeket, még a szájába is bemásztak, mintha csak szőlőfür t lett volna, amelyből a méhek nektárt szívnak. Anyja rémülten kiáltott föl : ,,Ha ez a gyermek életben marad, nagy ember lesz belőle!'' De a kicsi Amb rust egyetlen méhecske sem szúrta meg és semmi baja sem esett.\n Fiatal kor ában, amikor édesanyjával és testvéreivel már Rómában éltek, szívesen látot t vendég volt Petronius Probus helytartó házában, aki akkor már keresztény volt. Megkapva a milánói kormányzói kinevezést, Ambrus fölkereste, hogy búc sút vegyen a helytartótól, aki olyan jó tanáccsal bocsátotta útjára, amelyn ek mélyebb értelmét nem is sejthette: „Menj, és úgy cselekedjél, mintha nem bíró, hanem püspök lennél!”\n A fiatal püspök szent buzgósággal látott hoz zá teendőihez, s mivel a gyengéket és a szegényeket mindig oltalmába vette, hamarosan szívébe fogadta őt az egyszerű nép. Szociális gondolkodására egy homíliarészlet vet fényt, amelyben Nábótról beszél és a vagyonos emberek l elkiismeretére kíván hatni: „Ha egy szegénynek adsz, nem a sajátodból adod, hanem az övéből. De te kisajátítod magadnak azt, ami mindenki javára adato tt. A föld ugyanis mindenkié, nemcsak a gazdagoké. Csak éppen, akik e jogsz erű tulajdont használják is, sokkal kevesebben vannak, mint akik nem élnek vele. Így te csupán azt fizeted meg, amivel tartozol, és valóban nem is leh et beszélni nagylelkűségről.”\n Ambrust mindig szent lelkesedés tölti el, a mikor a szüzességről szól. Hatására távoli helyekről jöttek Milánóba, hogy az ő kezéből vegyék át a szűzi életet jelentő fátyolt. Olyan is megtörtént, hogy anyák megtiltották leányaiknak, hogy Ambrus prédikációját hallgassák, mert attól féltek, hogy hatása alatt ők is a szűzi életformát választják.\ n Egy vitatkozó kedvű ariánus -- mondja a hagyomány -- fölényesen beszélt A mbrussal. De amikor egy alkalommal prédikálni hallotta, meglátott mellette egy angyalt, aki a fülébe súgta Ambrusnak, mit mondjon. Ettől a mennyei hit elesítéstől az ariánus úgy megrendült, hogy elhagyta tévedését, és Ambrus h íve lett.\n Ambrus hajlíthatatlanul védte az Egyházat a tévtanítókkal szemb en, még akkor is, amikor emiatt szembekerült a császári házzal. A nővérének írt egyik levelében elmondott egy ilyen összeütközést: 385 nagyböjtjének i dején az udvar hirtelen úgy határozott, hogy ráparancsol a püspökre, adjon át egy templomot az ariánusoknak. Ő azonban így válaszolt a parancsra: „Nem , császár, ez részemről árulás, számodra pedig szerencsétlenség lenne! Egy egyszerű magánember házához nem nyúlhatsz hozzá, Isten egyházát viszont el mernéd rabolni?” Erre az egyik udvari ember így ellenkezett: „Te nem tudod, hogy a császár mindent megtehet, és hogy minden az ő tulajdona?” ,,Ó, csás zár -- mondta Ambrus --, ne végy magadra bűnt, hanem vesd alá magadat Isten nek, ha hosszan akarsz uralkodni. Hiszen írva van: ’Adjátok meg Istennek, a mi az Istené!’ Hozzád tartoznak a paloták, a püspökhöz pedig a templomok!'' A még gyermekkorban lévő Valentinianus császár azonban tovább erősködött: ,,De nekem egy templom is kell!” Erre a püspök ismételten nemet mondott. Kí vülről ekkor nagy lárma hallatszott, mert tömeg gyűlt a császári palota kör é és azt követelte, hogy bocsássák el a püspököt. Féltek ugyanis, hogy bánt ódás éri Ambrust. Így kiáltoztak: „Készen vagyunk meghalni keresztény hitün kért!” Akkor a császár megrettent, és kérte Ambrust, szóljon a néphez. Ő me gkérdezte, hogy mit mondjon. A császár azt mondta: „Mondd meg nekik, hogy e gy templomot sem veszek el tőlük!”\n Az ariánusok nem sokkal ezután ismét t ámadást indítottak, és mögöttük a császár anyja, Justina húzódott meg. Ambr us éppen a nagyheti liturgiát ülte, amikor váratlanul katonaság fogta körül a bazilikát, és a templomot három napig szabályosan ostromzár alatt tartot ták. Miközben kinn katonai vezényszavak hangzottak, és csörömpöltek a fegyv erek, bent a templomban Ambrus prédikált, zsoltároztak, majd himnuszokat én ekeltek. Ambrus többek között ezt mondta: ,,Szívesen odaadom a császárnak ö sszes javaimat, az életemet is, de arra, hogy az Egyház szentélyeit neki át adjam, egyszerűen nincs jogom.'' A három nap elteltével, anélkül hogy a tem plomot át kellett volna adniuk, a katonákat visszavonták.\n Ambrus még egys zer szembekerült a császárral, amikor az elrendelte a tesszaloniki vérengzé st. Tesszalonikában meggyilkoltak egy gót parancsnokot, s ennek bosszújakén t Theodosius hétezer embert gyilkoltatott meg. Amikor a szörnyű hír megérke zett Milánóba, a püspök kiközösítette a császárt, és fölszólította, hogy ny ilvánosan tartson bűnbánatot. Theodosius azonban nem törődve a fölszólításs al, megjelent a templomban, hogy részt vegyen a misén. Ambrus elébe ment az előcsarnokba, és megtagadta tőle a belépés jogát, mondván: ,,Úgy látszik, Császár, gyilkosságod szörnyűségét most sem ismered be, mert magas állásod meggátol a belátásban... Merészelnéd imára kulcsolni a kezedet, amikor embe ri vér csöpög róla? Menj csak, és vesd alá magadat a kiközösítésnek!'' Amik or a császár azzal védekezett, hogy Dávid is vétkezett, a püspök így felelt neki: ,,Ha már a bűnös királyt utánoztad, kövesd a bűnbánó Dávidot is!'' A császár sírt dühében, és bosszúsan elment. 390 karácsonyán azonban a hatal mas császár vezeklő ruhában jelent meg a templomban, s kérte a püspöktől a bocsánatot és az Egyházba való visszafogadást. Öt évvel később Ambrus mondt a a császár ravatalánál a gyászbeszédet.\n Ambrus nagyszombaton hajnalban h alt meg. Püspöki templomában ravatalozták föl, és éjszaka a katechumeneket holtteste jelenlétében keresztelték meg. Sokan közülük -- mondja a legenda -- ragyogó csillagot láttak a ravatal fölött. Mások úgy látták, hogy a püsp öki székben ül, és megáldja a népet.\n \n Imádság\n Istenünk, ki Szent Amb rus püspököt a katolikus hit tanítójává és az apostoli bátorság példaképévé tetted, kérünk, támassz ma is szíved szerint való férfiakat, hogy azok bát ran és bölcsen kormányozzák Egyházadat!\n \n Forrás: Diós István: Szentek Élete\n X-ALT-DESC;FMTTYPE=text/html:
Milá nó ariánus püspöke 374-ben meghalt. Különös, hogy haláláig meg tudta tartan i a katolikus püspökséget, jóllehet ízig-vérig ariánus, azaz eretnek volt. Jó diplomáciai érzékkel fönn tudta tartani ezt a lehetetlen helyzetet anélk ül, hogy a katolikusok nyíltan megtámadták volna. Mikor azonban a szemét le hunyta, félő volt, hogy a város katolikus és ariánus lakossága egymásra tám ad. Különösen nagy volt a feszültség a püspökválasztás napján. Ambrus, a vá ros kormányzója, joggal tartott a legrosszabbaktól, ezért személyesen jelen t meg a templomban, jóllehet a választáshoz semmi köze nem volt, hiszen csa k katechumen volt, s így nem választhatott és őt sem választhatták. Ám a vá lasztás folyamán egyszer csak egy gyermek fölkiáltott: „,Ambrus a püspök!” És a jelenlévők egy szempillantás alatt magukévá tették a „választást”.
Ambrus erélyesen tiltakozott. Fölhozta, hogy még nem is keresztény, és az egészet erőszakos cselekménynek minősítette. De hiába volt minden tiltak ozás, meg kellett hajolnia a nép kívánsága előtt. Ezért megkeresztelkedett, és nyolc nappal később, valószínűleg 374. december 7-én püspökké szentelté k.
Előző életében semmi nem történt, ami előkészületnek számíthatott volna erre a hivatásra. Az Úr úgy kereste és találta meg őt is, mint annak idején Sault Damaszkusz kapujánál. Ambrus becsületes ember és jó hivatalno k volt, de a kereszténységtől még távol állt, hiszen már harmincéves volt é s a keresztségre még nem szánta rá magát. És éppen ezzel testesítette meg a 4. század emberét, aki még csak tökéletlenül szívta magába a kereszténység et.
Élete
Ambrus Trierben született, ahol atyja biroda lmi tisztviselő volt: Gallia praetori prefektúrájának a vezetője. Édesanyja , egy csodálatraméltó keresztény asszony férje halála után három gyermekéve l --két fiúval és egy leánnyal -- Rómában telepedett meg, és Liberius pápa kezéből vette át a fátylat, annak jeleként, hogy özvegyen egészen Istennek szenteli az életét.
Ambrus gyermek- és ifjúkora arisztokratikus, de fegyelmezett környezetben zajlott le. Irodalmi és jogi tanulmányokat folyta tott, hogy a birodalom tisztviselői karában kapjon helyet. Előmenetele gyor s és ragyogó volt, harminc évesen a birodalmi főváros, Milánó prefektusa, a zaz kormányzója lett. Erkölcsi érzéke és határozottsága következtében rende t is teremtett a városban.
Püspökké választásával és szentelésével ú j szakasz kezdődött életében. Komolyan és nagy lelkiismeretességgel kezdte tanulni a püspöki teendőket. Nem elégedett meg azzal, hogy jó gondnoka legy en az Egyháznak, hanem hozzáfogott, hogy életét a hivatalához alakítsa. A v agyonát szétosztotta, és napjait munkával, imádsággal és tanulással töltött e. Vezetőnek egy Simplicianus nevű papot választott, aki később a püspökség ben utóda lett. Elkezdte tanulni a teológiát is, elsősorban a görög atyáktó l. Origenész olyan nagy hatással volt rá, hogy későbbi műveinek egyes része i olykor szinte a nagy alexandriai tudós fordításának tűnnek, de nem hagyta figyelmen kívül Philót és Plotinoszt sem.
Elsősorban nem teológus a kart lenni, hanem hívei atyja és pásztora. Ágoston egyszer azt mondta róla, hogy „a szegények serege vette körül, annyira, hogy csak a legnagyobb nehé zségek árán lehetett hozzáférkőzni”. Igen nagy gondja volt az Evangélium hi rdetésére, s különösen szerette Lukács evangéliumát. Prédikációiban gyakran magyarázta a Szentírást, és szüntelenül a bibliai személyekkel példálózott : Ábrahámmal, Jákobbal, Illéssel és Nábóttal. Magyarázta a szentségeket és a liturgiát is, mert mint igazi római szellem, azt akarta, hogy a hit igazs ágainak erkölcsi és gyakorlati oldala is világosan álljon a hívek előtt.
Irodalmi munkásságának legnagyobb része olvasásra szánt prédikáció, am elyek természetesen az utólagos rendezés és átsimítás folyamán egy keveset veszítettek közvetlenségükből s természetes frissességükből. Pedig éppen ez eket a tulajdonságait értékelte Szent Ágoston, aki valóban mestere volt a r etorikának.
Ambrus szerette a liturgiát, és azon fáradozott, hogy a nép énekléssel vegyen benne részt. Ezért ő maga is írt himnuszokat, és dall amot is adott hozzájuk a görög dallamkincsből.
Személyes tapasztalat aiból ismerte, hogy a 4. század társadalmát mennyire kevéssé hatotta át a k ereszténység. Ezért különös figyelmet szentelt az Evangélium erkölcsi követ elményeinek. Ilyenkor tagadhatatlanul érződött rajta Ciceró hatása, akit sz ándékosan tartott szem előtt, és magyarázott keresztény szellemben. Erkölcs i témájú beszédei közül kiemelkednek azok, amelyekben nagy szeretettel szól t a szüzességről.
Kora világi társadalmában, de az Egyházon belül is egyre élesebben mutatkoztak meg a vagyon megszabta különbségek. Ambrus a s zociális igazságosság apostolának bizonyult, aki -- sajnos nagyon kevéssé i smert -- szociális tanításában a jogász szigorával és a moralista komolyság ával pellengérezte ki a pénz hajszolását s a vagyon utáni törtetést. Eszméi nek és gondolatmenetének világosságával ezen a téren még a híres Nagy Szent Vazult is felülmúlta.
Az egyháztörténelemben nem mint szónokot és t anítót, hanem mint olyan püspököt tartják számon, aki az Egyháznak függetle nségét biztosította a római birodalom államhatalmával szemben. Az egész ari ánus vita során a világi hatalom sokszor és súlyosan beavatkozott az Egyház életébe, ezért Ambrus szükségesnek látta, hogy fölhívja a figyelmet egy el feledett alapelvre: ,,A császár az Egyházban van, és nem az Egyház felett!' ' S ha az Evangéliumot vagy az igazságosságot érte sérelem, félretett minde n személyes barátságot, ami egy korábbi állami tisztviselő esetében ritka m agatartás volt.
Nagyon finom választékossággal -- úgy ahogy még Szen t Ágoston sem -- tudott beszélni a Szűzanyáról: „Krisztus a Szűzben találta meg azt, amit magáévá akart tenni, s amit mint mindenek Ura magára akart ö lteni: a szüzességet. A test, amely egy férfiban és egy asszonyban kiűzetet t a Paradicsomból, a Szűz által ismét összekapcsoltatott Istennel.”
De Ambrus lelkének mélységei leginkább imádságaiban mutatkoztak meg. A hit titkai az imádságban tárultak föl számára. Ebben is Origenészt követte, pon tosabban: az imádságban találta meg újra a saját lelkét.
Jézusom, en gedd meg nekem, hogy megmossam szent lábadat, hiszen beszennyeződött, mióta a lelkemben jársz. Engedd, hogy a szennyet, amellyel lépteidet bemocskolta m, lemossam a lábadról. De honnan vegyem a forrásvizet hozzá? Nincs más leh etőségem, csak a könnyeim. S ha a te lábadat már megáztattam a könnyeimmel, talán magam is megtisztulok.”
Néhány helyen írásaiban bensőséges kö zléseket találunk, amelyek szívének alázatosságáról, emberszeretetéről, az ember, még a bűnös ember iránti tiszteletéről is, s egészen evangéliumi lel kületről tanúskodnak: „Uram, adj nekem részvétet minden esetben, amikor csa k látom, hogy valaki bűnbe esik, azért, hogy ne fölénnyel és gőggel büntess ek, hanem hogy megsirassam és bánkódjak miatta.”
A 397. év elején di ktálta -- már nagyon meggyengült egészséggel -- a 44. zsoltár magyarázatát. A 24. versnél ezt írta: „Nehéz dolog ily sokáig hordozni ezt a testet, ame lyre már ráveti árnyékát a halál! Serkenj föl, Uram! Még mindig vissza akar sz utasítani engem?” -- Ezek voltak utolsó sorai. Tanúskodnak arról, hogy M ilánó szent püspökének élete nem volt más, mint várakozás az Úrra és Mester re. Életét a kiüresítésben, a hitben és az önátadásban tette teljessé.
< p> Nagyon tekintélyes az irodalmi hagyatéka, de fontosabb volt ennél lelkip ásztori tevékenysége, amely az Egyház legjelentősebb püspökei közé emelte. Személyének titka azonban nem a külső cselekedetekben volt, hanem a lelkébe n, amely egész életén át tele volt hálával Isten iránt, aki ilyen nagy kegy elemben részesítette.Ünnepét a húsvét miatt nem áprilisban, hanem d ecember 7-én, püspökké szentelése napján üljük. A római naptárban a 12. szá zad óta szerepel.
Legendáiból
Találó je llemzést ad Szent Ambrusról Szent Ágoston, amikor a Vallomásokban így magas ztalja: „Istennek ez az embere a katolikus igazságnak szokatlanul kemény vé delmezője volt a tévtanítókkal szemben. Nem törődött az életveszéllyel, bát ran küzdött Krisztusért, hűségesen tanított az Egyházban. Úgy tisztelem őt, mint atyámat, hiszen engem is -- a keresztség által -- ő hozott a világra Krisztusban. Én magam is együtt éltem vele a katolikus hit iránti szereteté t, erősségét, a szenvedéseket és a fenyegetéseket, amelyekben tettei s préd ikációi miatt része volt.”
Legendája egy csecsemőkori történést úgy értelmez, mint próféciát a későbbi mézajkú prédikátorról és himnuszköltőről : Ambrus bölcsője egyszer kint ringott a ház udvarán. Egyszer csak egy méhr aj zúgta körül, s rátelepedett a bölcsőre. A méhek teljesen ellepték a gyer meket, még a szájába is bemásztak, mintha csak szőlőfürt lett volna, amelyb ől a méhek nektárt szívnak. Anyja rémülten kiáltott föl: ,,Ha ez a gyermek életben marad, nagy ember lesz belőle!'' De a kicsi Ambrust egyetlen méhecs ke sem szúrta meg és semmi baja sem esett.
Fiatal korában, amikor éd esanyjával és testvéreivel már Rómában éltek, szívesen látott vendég volt P etronius Probus helytartó házában, aki akkor már keresztény volt. Megkapva a milánói kormányzói kinevezést, Ambrus fölkereste, hogy búcsút vegyen a he lytartótól, aki olyan jó tanáccsal bocsátotta útjára, amelynek mélyebb érte lmét nem is sejthette: „Menj, és úgy cselekedjél, mintha nem bíró, hanem pü spök lennél!”
A fiatal püspök szent buzgósággal látott hozzá teendői hez, s mivel a gyengéket és a szegényeket mindig oltalmába vette, hamarosan szívébe fogadta őt az egyszerű nép. Szociális gondolkodására egy homíliaré szlet vet fényt, amelyben Nábótról beszél és a vagyonos emberek lelkiismere tére kíván hatni: „Ha egy szegénynek adsz, nem a sajátodból adod, hanem az övéből. De te kisajátítod magadnak azt, ami mindenki javára adatott. A föld ugyanis mindenkié, nemcsak a gazdagoké. Csak éppen, akik e jogszerű tulajd ont használják is, sokkal kevesebben vannak, mint akik nem élnek vele. Így te csupán azt fizeted meg, amivel tartozol, és valóban nem is lehet beszéln i nagylelkűségről.”
Ambrust mindig szent lelkesedés tölti el, amikor a szüzességről szól. Hatására távoli helyekről jöttek Milánóba, hogy az ő kezéből vegyék át a szűzi életet jelentő fátyolt. Olyan is megtörtént, hogy anyák megtiltották leányaiknak, hogy Ambrus prédikációját hallgassák, mert attól féltek, hogy hatása alatt ők is a szűzi életformát választják.
Egy vitatkozó kedvű ariánus -- mondja a hagyomány -- fölényesen beszélt A mbrussal. De amikor egy alkalommal prédikálni hallotta, meglátott mellette egy angyalt, aki a fülébe súgta Ambrusnak, mit mondjon. Ettől a mennyei hit elesítéstől az ariánus úgy megrendült, hogy elhagyta tévedését, és Ambrus h íve lett.
Ambrus hajlíthatatlanul védte az Egyházat a tévtanítókkal szemben, még akkor is, amikor emiatt szembekerült a császári házzal. A nővé rének írt egyik levelében elmondott egy ilyen összeütközést: 385 nagyböjtjé nek idején az udvar hirtelen úgy határozott, hogy ráparancsol a püspökre, a djon át egy templomot az ariánusoknak. Ő azonban így válaszolt a parancsra: „Nem, császár, ez részemről árulás, számodra pedig szerencsétlenség lenne! Egy egyszerű magánember házához nem nyúlhatsz hozzá, Isten egyházát viszon t el mernéd rabolni?” Erre az egyik udvari ember így ellenkezett: „Te nem t udod, hogy a császár mindent megtehet, és hogy minden az ő tulajdona?” ,,Ó, császár -- mondta Ambrus --, ne végy magadra bűnt, hanem vesd alá magadat Istennek, ha hosszan akarsz uralkodni. Hiszen írva van: ’Adjátok meg Istenn ek, ami az Istené!’ Hozzád tartoznak a paloták, a püspökhöz pedig a templom ok!'' A még gyermekkorban lévő Valentinianus császár azonban tovább erősköd ött: ,,De nekem egy templom is kell!” Erre a püspök ismételten nemet mondot t. Kívülről ekkor nagy lárma hallatszott, mert tömeg gyűlt a császári palot a köré és azt követelte, hogy bocsássák el a püspököt. Féltek ugyanis, hogy bántódás éri Ambrust. Így kiáltoztak: „Készen vagyunk meghalni keresztény hitünkért!” Akkor a császár megrettent, és kérte Ambrust, szóljon a néphez. Ő megkérdezte, hogy mit mondjon. A császár azt mondta: „Mondd meg nekik, h ogy egy templomot sem veszek el tőlük!”
Az ariánusok nem sokkal ezut án ismét támadást indítottak, és mögöttük a császár anyja, Justina húzódott meg. Ambrus éppen a nagyheti liturgiát ülte, amikor váratlanul katonaság f ogta körül a bazilikát, és a templomot három napig szabályosan ostromzár al att tartották. Miközben kinn katonai vezényszavak hangzottak, és csörömpölt ek a fegyverek, bent a templomban Ambrus prédikált, zsoltároztak, majd himn uszokat énekeltek. Ambrus többek között ezt mondta: ,,Szívesen odaadom a cs ászárnak összes javaimat, az életemet is, de arra, hogy az Egyház szentélye it neki átadjam, egyszerűen nincs jogom.'' A három nap elteltével, anélkül hogy a templomot át kellett volna adniuk, a katonákat visszavonták.
Ambrus még egyszer szembekerült a császárral, amikor az elrendelte a tessza loniki vérengzést. Tesszalonikában meggyilkoltak egy gót parancsnokot, s en nek bosszújaként Theodosius hétezer embert gyilkoltatott meg. Amikor a ször nyű hír megérkezett Milánóba, a püspök kiközösítette a császárt, és fölszól ította, hogy nyilvánosan tartson bűnbánatot. Theodosius azonban nem törődve a fölszólítással, megjelent a templomban, hogy részt vegyen a misén. Ambru s elébe ment az előcsarnokba, és megtagadta tőle a belépés jogát, mondván: ,,Úgy látszik, Császár, gyilkosságod szörnyűségét most sem ismered be, mert magas állásod meggátol a belátásban... Merészelnéd imára kulcsolni a kezed et, amikor emberi vér csöpög róla? Menj csak, és vesd alá magadat a kiközös ítésnek!'' Amikor a császár azzal védekezett, hogy Dávid is vétkezett, a pü spök így felelt neki: ,,Ha már a bűnös királyt utánoztad, kövesd a bűnbánó Dávidot is!'' A császár sírt dühében, és bosszúsan elment. 390 karácsonyán azonban a hatalmas császár vezeklő ruhában jelent meg a templomban, s kérte a püspöktől a bocsánatot és az Egyházba való visszafogadást. Öt évvel késő bb Ambrus mondta a császár ravatalánál a gyászbeszédet.
Ambrus nagys zombaton hajnalban halt meg. Püspöki templomában ravatalozták föl, és éjsza ka a katechumeneket holtteste jelenlétében keresztelték meg. Sokan közülük -- mondja a legenda -- ragyogó csillagot láttak a ravatal fölött. Mások úgy látták, hogy a püspöki székben ül, és megáldja a népet.
Imádság
Istenünk, ki Szent Ambrus püspököt a katolikus hi t tanítójává és az apostoli bátorság példaképévé tetted, kérünk, támassz ma is szíved szerint való férfiakat, hogy azok bátran és bölcsen kormányozzák Egyházadat!
Forrás: Diós István : Szentek Élete
DTSTAMP:20240328T132730 DTSTART;TZID=Europe/Budapest;VALUE=DATE:20111207 DTEND;TZID=Europe/Budapest;VALUE=DATE:20111208 SEQUENCE:0 RRULE:FREQ=YEARLY;COUNT=100;INTERVAL=1;BYYEARDAY=-25 TRANSP:OPAQUE END:VEVENT END:VCALENDAR