BEGIN:VCALENDAR VERSION:2.0 PRODID:-//jEvents 2.0 for Joomla//EN CALSCALE:GREGORIAN METHOD:PUBLISH BEGIN:VTIMEZONE TZID:Europe/Budapest BEGIN:STANDARD DTSTART:20101118T080000 RDATE:20110327T030000 TZOFFSETFROM:+0200 TZOFFSETTO:+0100 TZNAME:Europe/Budapest CET END:STANDARD BEGIN:STANDARD DTSTART:20111030T020000 RDATE:20120325T030000 TZOFFSETFROM:+0200 TZOFFSETTO:+0100 TZNAME:Europe/Budapest CET END:STANDARD BEGIN:STANDARD DTSTART:20121028T020000 RDATE:20130331T030000 TZOFFSETFROM:+0200 TZOFFSETTO:+0100 TZNAME:Europe/Budapest CET END:STANDARD BEGIN:STANDARD DTSTART:20131027T020000 RDATE:20140330T030000 TZOFFSETFROM:+0200 TZOFFSETTO:+0100 TZNAME:Europe/Budapest CET END:STANDARD BEGIN:STANDARD DTSTART:20141026T020000 RDATE:20150329T030000 TZOFFSETFROM:+0200 TZOFFSETTO:+0100 TZNAME:Europe/Budapest CET END:STANDARD BEGIN:STANDARD DTSTART:20151025T020000 RDATE:20160327T030000 TZOFFSETFROM:+0200 TZOFFSETTO:+0100 TZNAME:Europe/Budapest CET END:STANDARD BEGIN:STANDARD DTSTART:20161030T020000 RDATE:20170326T030000 TZOFFSETFROM:+0200 TZOFFSETTO:+0100 TZNAME:Europe/Budapest CET END:STANDARD BEGIN:STANDARD DTSTART:20171029T020000 RDATE:20180325T030000 TZOFFSETFROM:+0200 TZOFFSETTO:+0100 TZNAME:Europe/Budapest CET END:STANDARD BEGIN:STANDARD DTSTART:20181028T020000 RDATE:20190331T030000 TZOFFSETFROM:+0200 TZOFFSETTO:+0100 TZNAME:Europe/Budapest CET END:STANDARD BEGIN:STANDARD DTSTART:20191027T020000 RDATE:20200329T030000 TZOFFSETFROM:+0200 TZOFFSETTO:+0100 TZNAME:Europe/Budapest CET END:STANDARD BEGIN:STANDARD DTSTART:20201025T020000 RDATE:20210328T030000 TZOFFSETFROM:+0200 TZOFFSETTO:+0100 TZNAME:Europe/Budapest CET END:STANDARD BEGIN:DAYLIGHT DTSTART:20110327T030000 RDATE:20111030T020000 TZOFFSETFROM:+0100 TZOFFSETTO:+0200 TZNAME:Europe/Budapest CEST END:DAYLIGHT BEGIN:DAYLIGHT DTSTART:20120325T030000 RDATE:20121028T020000 TZOFFSETFROM:+0100 TZOFFSETTO:+0200 TZNAME:Europe/Budapest CEST END:DAYLIGHT BEGIN:DAYLIGHT DTSTART:20130331T030000 RDATE:20131027T020000 TZOFFSETFROM:+0100 TZOFFSETTO:+0200 TZNAME:Europe/Budapest CEST END:DAYLIGHT BEGIN:DAYLIGHT DTSTART:20140330T030000 RDATE:20141026T020000 TZOFFSETFROM:+0100 TZOFFSETTO:+0200 TZNAME:Europe/Budapest CEST END:DAYLIGHT BEGIN:DAYLIGHT DTSTART:20150329T030000 RDATE:20151025T020000 TZOFFSETFROM:+0100 TZOFFSETTO:+0200 TZNAME:Europe/Budapest CEST END:DAYLIGHT BEGIN:DAYLIGHT DTSTART:20160327T030000 RDATE:20161030T020000 TZOFFSETFROM:+0100 TZOFFSETTO:+0200 TZNAME:Europe/Budapest CEST END:DAYLIGHT BEGIN:DAYLIGHT DTSTART:20170326T030000 RDATE:20171029T020000 TZOFFSETFROM:+0100 TZOFFSETTO:+0200 TZNAME:Europe/Budapest CEST END:DAYLIGHT BEGIN:DAYLIGHT DTSTART:20180325T030000 RDATE:20181028T020000 TZOFFSETFROM:+0100 TZOFFSETTO:+0200 TZNAME:Europe/Budapest CEST END:DAYLIGHT BEGIN:DAYLIGHT DTSTART:20190331T030000 RDATE:20191027T020000 TZOFFSETFROM:+0100 TZOFFSETTO:+0200 TZNAME:Europe/Budapest CEST END:DAYLIGHT BEGIN:DAYLIGHT DTSTART:20200329T030000 RDATE:20201025T020000 TZOFFSETFROM:+0100 TZOFFSETTO:+0200 TZNAME:Europe/Budapest CEST END:DAYLIGHT END:VTIMEZONE BEGIN:VEVENT UID:74a10193d71052f2e3cc04189e192a7d CATEGORIES:Liturgikus naptár CREATED:19700101T010000 SUMMARY:Árpádházi Szent Erzsébet (ünnep) DESCRIPTION: Élete\n A ciszterci szerzetes, Heisterbachi Caesarius így kezdi Szent Erzs ébet életrajzát: ,,A tiszteletreméltó és Isten előtt oly kedves Erzsébet el őkelő nemzetségből származott, s e világ ködében úgy ragyogott föl, mint a hajnalcsillag.'' Erzsébet azok közé a szentek közé tartozik, akiknek sugárz ása nem csökken, fénye minden kor minden emberének világít.\n Magyarországo n született, abban az országban, amelyben a független állami lét és a keres zténység alapjait Szent István király rakta le. Atyja II. András magyar kir ály, anyja a merániai Gertrúd volt. Erzsébetet már négy éves korában eljegy ezték Türingia leendő grófjával, Lajossal. Lajos szülei, Hermann gróf és Zs ófia grófnő e házasságtól sokat várt, és reményük igazolását látták abban, hogy a kis menyasszony fényes kísérettel és kincstárnyi hozománnyal érkezet t a wartburgi várba. Német környezetben akarták nevelni, hogy jól elsajátít hassa új hazájának minden szokását.\n A kis Erzsébet jósága és kedvessége h amarosan megnyerte a vár népét. A nála hét évvel idősebb Lajos kezdettől fo gva szívből szerette. A leendő anyós, Zsófia asszony ellenben egyre növekvő rosszallással figyelte a gyermek fejlődését, mert szokásaival nem tudott e gyetérteni. Nemcsak apró, túlzásnak minősített vallási gyakorlatai zavarták (Erzsébet például ismételten megszakította játékait, hogy, mint mondta, ,, Istent szeresse''), hanem az is, hogy teljes természetességgel magával egye nrangú társnak tekintette a legegyszerűbb gyermeket is. Ezt még mind elnézt e volna, mint gyermekes jámborságot, azt azonban már nem tudta megbocsátani , hogy Erzsébet nem vette át az udvari élet előírt formáit: nem volt hajlan dó megtanulni a nők számára akkor kötelező tipegő járást, s ráadásul minden körtáncnál jobban szerette a vad lovaglást. Ezzel egyébként az egész udvar megütközését is kiváltotta, s ha Lajos védelmébe nem veszi az áskálódásokk al szemben, és aránylag korai házassággal meg nem szilárdítja helyzetét a v árban, Erzsébetet valószínűleg hamarosan hazaküldték volna Wartburgból Magy arországra.\n A házasságkötés azonban megtörtént, és a fiatalok boldogsága teljes volt. Erzsébet teljes szívével átadta magát férjének, akihez a szere tet sokkal erősebb kötelékei fűzték, mint a szülők akarata vagy az együtt t öltött gyermekkor. Most már nyugodtan függetleníthette magát az udvari etik ettől. Ha férjét hazavárta, messzire elébe lovagolt, és viharos örömmel üdv özölte. Lajos pedig az udvari emberek megrökönyödésére egy asztalnál étkeze tt vele.\n Lajosnak tapasztalnia kellett, hogy felesége szívét, jóllehet na gyon szereti őt, nemcsak ő birtokolja: Isten volt az, aki Erzsébetet egésze n lefoglalta magának. És Lajos hálás hittel vette tudomásul, hogy felesége néha éjszaka fölkel mellőle, és a hideg padlóra fekszik, hogy Isten szerete téért egy időre elhagyja férje közelségét. Azon sem ütközött meg, ha Erzséb et az asztalnál egy falatot sem evett, mert éppen böjtölt. Az 1225-ben kitö rt éhínség idején teljes tekintélyével mögötte állt, amikor Erzsébet fölnyi totta a kamrákat és hombárokat, és ,,kifosztva'' a várat, segített az éhező kön.\n Erzsébet legbensőbb titka s egyúttal legvonzóbb vonása az volt, hogy tökéletes összhangot tudott teremteni az Isten és a férje iránti szeretet között. Vannak, akik úgy magyarázzák, hogy a szerelme egyre inkább lelkivé vált. Ám ezt cáfolja az a tény, hogy milyen kimondhatatlan fájdalmat érzett akkor, amikor Lajos 1227-ben keresztes hadjáratra indult. Mintha sejtette volna a jövőt, Lajos ugyanis még útközben megbetegedett és meghalt. A hírt alig merték közölni Erzsébettel, s mikor megtudta, ezzel a kiáltással rohan t végig a vár termein: ,,Jaj, Uram Istenem, most az egész világ meghalt szá momra!''\n Lajos oltalma nélkül nem folytathatta tovább addigi életét, ezér t egy óvatlan pillanatban, gyermekeivel együtt elhagyta a várat. A későbbi korokban, amikor már nem értették a szegénység utáni vágyat, amely Erzsébet szívében állandóan égett, menekülését úgy magyarázták, hogy ,,elűzték a vá rból''. Érdemes fölfigyelnünk arra, hogy ez a későbbi értékelés mennyire me gváltoztatta Erzsébet alakját: egy kitaszított, szegénységbe jutott grófnő, aki csodákat művel, hogy legyőzze környezete gonoszságait, jótettet jótett re halmoz, és fiatalon elég a szeretetben. Ez az Erzsébet-kép közelebb állt a hívők lelkéhez, mert érthetőbb volt, mint azé az asszonyé, aki mindezt s zabad megfontolással, önként tette, és akinek férje halála adta az alkalmat arra, hogy az evangéliumot minden fenntartás nélkül kövesse.\n Utolsó évei ben nagy szerepet játszott Marburgi Konrád, akit maga a pápa jelölt ki Erzs ébet lelkiatyjául. Lajos még életben volt, amikor Erzsébet már arra a Konrá dra bízta lelke vezetését, akinek 1226-ban engedelmességi fogadalmat is tet t. 1228-ban követte őt Marburgba. Konrád ferences komoly, szent buzgósággal teli pap volt, aszkézisben és szegénységben élt. Nagy feladatának tekintet te Erzsébet tökéletességének kibontakoztatását. Szigorú lelkivezető volt: k is hibákért is megostorozta Erzsébetet. Ha észrevette ragaszkodását a világ dolgaihoz, azonnal kegyetlenül megvont tőle mindent. Így tiltotta el tőle utolsó társaságát, két kedves szolgálóját is. Erzsébet pedig nem tiltakozot t és nem keresett kibúvókat, hanem Krisztus iránti szerelme jeleként tökéle tesen engedelmeskedett. Oly hűséggel és hajlékonysággal simult Isten kezébe , hogy emberi szigor nem tudott ártani neki.\n De amíg egyik oldalon engede lmességével megkönnyítette lelkivezetőjének dolgát, a másik oldalon szinte lehetetlen feladat elé állította: Konrádnak kellett irányítania Erzsébet mi ndent felülmúló szeretetének tetteit. Konrád egészségéről is néha maga Erzs ébet gondoskodott, mert a betegápolásból sem akarta kivonni magát. A lelkiv ezető és rábízottja közti harc egyik mozzanata tűnik föl abban a levélben, amelyet Konrád Erzsébet halála után IX. Gergely pápának írt: ,,Könnyek közö tt kérte tőlem, engedjem meg, hogy házról házra járva koldulhasson. Amikor ezt megtagadtam tőle, azt válaszolta: ťAkkor olyat teszek, amit nem tilthat meg nekem!Ť És nagypénteken (1228-ban), amikor az oltárok minden ékességük től meg voltak fosztva, a minoriták kápolnájának oltárára tette kezét, és l emondott a saját akaratáról és a világ minden pompájáról. Amikor mindenről le akart mondani, amije csak van, elhúztam az oltártól...''\n Özvegyi javai ból Erzsébet ispotályt rendezett be Marburgban. Attól a bizonyos nagypéntek től fogva ott szolgált a ferences harmadrend szürke ruhájában mint betegápo ló. Gyermekeit nevelőkre bízta, mert úgy látta, hogy nem tud számukra megfe lelő nevelést biztosítani. E döntésében bizonyára része volt annak is, hogy a szívét most már osztatlanul Istennek akarta adni. Legkisebb lányát, Gert rúdot boldogként tiszteljük (lásd november 13-án!).\n 1231 novemberében Erz sébet megbetegedett. Utolsó napjait gyermeki derű ragyogta be. Elajándékozt a a még meglévő holmiját, s vigasztalta a mellette lévő nővéreket. 16-án éj fél körül halt meg. Marburgban temették el, s már négy évvel halála után, 1 235-ben szentté avatták.\n Ünnepét 1670-ben vették föl a római naptárba, no vember 19-re, a temetése napjára. 1969-ben ünnepét visszatették november 17 -re, halálának napjára.\n Legendáiból\n A szeretet nagy szentjének életét a wartburgi vár, a benne látható Erzsébet-lakrész, Moritz von Schwindt roman tikus képei, valamint sok- sok elbeszélés hozza közel hozzánk.\n Erzsébet g yermekkorából egy játszótársa, Guda, a következő epizódot mondta el: ,,Gyer meki szeretetével Szent János apostolt választotta kedves szentjének. Wartb urgban ugyanis akkoriban az volt a szokás, hogy évenként mindenki sorshúzás sal választott magának egy szentet, akit külön is tisztelt és próbált követ ni. Erzsébet megkérte égi barátját, hogy a sorshúzás alkalmával mutatkozzék meg neki. Az apostolok nevét egy-egy gyertyára írták, majd halomba rakták a gyertyákat, és húztak belőlük. Erzsébet Szent János gyertyáját húzta. Még egy próbát akartunk tenni, ezért ismét összekevertük a gyertyákat, de ő má sodszor, sőt harmadszor is ugyanazt húzta ki. Attól a naptól fogva semmit n em tagadott meg, ha Szent János nevében kérték tőle.''\n Miután tizennégy é ves korában Lajos felesége lett, hatása annyira érezhető lett a fiatal gróf on is, hogy Caesarius lelkesen írja: ,,Alattvalói számára boldog idők követ keztek. Rablás, betörés és erőszakos cselekmények esetében nem volt tekinte ttel a személyre. A gyilkost, akár lovag, akár nemes, akár paraszt volt, úg y ítélte meg, ahogy megérdemelte''.\n Lajos egy alkalommal ellovagolt az In selberg mellett, és így kiáltott: ,,Ha ez az egész hegy aranyból volna, akk or sem adnám oda érte az én Erzsébetemet!'' Pedig Erzsébet tettei nemcsak a z udvar embereit hökkentették meg rendszeresen, hanem olykor Lajostól is na gy megértést kívántak. Példa erre az az eset, amelyet legelső német életraj zírója jegyzett föl: Lajos távollétében Erzsébet befogadott a várba egy lep rás beteget, sőt urának ágyába fektette, hogy állandóan mellette lehessen é s szolgálhassa. Egy váratlan pillanatban hazatért a férje. Jelentették neki a történteket, s Lajos szívében egy pillanatra borzadás és rosszallás ébre dt. Mikor azonban belépett a szobába ,,Isten, az Úr megnyitotta belső látás ának szemét'', és meglátta a tulajdon ágyában a megfeszített Krisztust. ,,L elkesen tekintett Erzsébetre, és így szólt: Erzsébet, édes nővérem! Ilyen v endéget igazán gyakran fektess az ágyamba! Ezt nagyon meg kell köszönnöm ne ked!''\n Amikor Lajosnak hadba kellett vonulnia Itáliába, Erzsébet három év en át helyettesítette a grófság vezetésében. Éppen ezekben az években gyeng e aratások és árvizek sújtották a vidéket, úgyhogy a nép éhezni kezdett. Az ifjú grófné pedig nagy határozottsággal és körültekintéssel cselekedni kez dett; a vár alatt ispotályt nyitott, ahol naponta száz szegény kapott ellát ást. Gyakran saját kezűleg osztotta nekik a kenyeret és a pénzt. Eladta éks zereit és drága ruháit, gyapjút szőtt a szegényeknek, gyermekágyas asszonyo k mellett segédkezett, és méltó temetést adott az elhunytaknak. Mikor hírét vette, hogy Lajos hazatérőben van, elébe lovagolt, és ,,ezernél többször i s megcsókolta''. A várnagy panaszt emelt ellene, hogy ,,esztelen bőkezűségé vel'' eltékozolta urának vagyonát. Igaz, hogy a kamrák és tárházak kiürülte k, a nép azonban élt és békét élvezett. Lajos a panaszokra így válaszolt: , ,Engedjétek csak jót tenni, hogy megtegye, amit Istenért tenni akar, és leg yen elég nekünk, ha Wartburg és Neunburg várát nem adja el!''\n Egy alkalom mal Lajos néhány napot barátjánál, a hildesheimi püspöknél töltött. Hazatér ése után leült Erzsébet mellé, és mondani akart neki valamit, ő azonban sej tvén, hogy a keresztes háborúról van szó, benyúlt urának zsebébe, és kihúzo tt belőle egy vörös posztóból készült keresztet. Megdöbbenve ismerte föl, h ogy Lajos magára vette a keresztes lovagok jelét, s vállalta, hogy részt ve sz a Szentföldért vívott harcban. Erzsébet tudta, hogy ez ura hosszú ideig tartó távollétét, esetleg halálát is jelentheti. Lajos hosszú beszélgetésse l akarta fölkészíteni döntése közlésére Erzsébetet, akire ez a hirtelen föl fedezés olyan erővel hatott, hogy ájultan esett össze. Lajos vigasztalni pr óbálta, de Erzsébet fájdalmát, aki egész a grófság határáig, Schmalkaldenig elkísérte őt, nem tudta csillapítani.\n Egy esztendő múlva hozták haza a t üringiai lovagok Lajos holttestét. Erzsébet eléjük lovagolt, és fájdalommal telve borult a koporsóra, de így imádkozott: ,,Istenem, te tudod, mennyire szerettem az uramat. Odaadnám érte az egész világot, ha visszanyerhetném. De akaratod ellenére nem akarom visszahívni még akkor sem, ha csak néhány h ajszálamat kellene adnom érte''.\n Abból az időből, amikor sógora, Henrik k ormányozta a grófságot, elmondják, hogy Erzsébet változatlanul folytatta jó tékonyságát a szegények között. Az egyik napon Henrik váratlanul tért haza a vadászatról, és találkozott vele, amint épp kosárral a karján igyekezett valahová. Henrik föltartóztatta, és látni akarta, mit visz a kosárban. Erzs ébet engedelmesen átadta neki kosarát, melybe a szegények számára élelmet c somagolt, Henrik azonban illatozó rózsákat látott benne, s megszégyenülve ú tjára kellett bocsátania Erzsébetet.\n Wartburg vára Lajos halálával üres é s idegen lett számára. Télvíz idején hagyta el a várat, s lenn a hegy lábán ál csak egy nagyon szegényes szállást talált. A ferencesek templomában épp az éjjeli zsolozsmára harangoztak, Erzsébet odasietett, és kérte a barátoka t, énekeljék vele a Te Deumot. Később a sógora Eisenachban biztosított szám ára lakást.\n A következő eset mutatja, hogy az emberek milyen gyorsan elfe lejtik a kapott jótéteményt, és válnak barátból ellenséggé: Az egyik napon Erzsébet egy szűk utcácskában járt, amely sártenger volt, csak a lerakott k öveken lehetett száraz lábbal lépdelni. Szembejött vele egy öregasszony, ak ivel korábban nagyon sok jót tett, de most nemhogy kitért volna előle, hane m letaszította a kőről, és csúf szidalmakkal halmozta el. Erzsébet megcsúsz ott és elesett a sárban, de szó nélkül kelt föl, a közeli patakban letisztí totta a ruháját, és derűs arccal folytatta útját.\n Az egyik udvari ember h ázában adtak szállást Erzsébetnek és gyermekeinek. A háziúr nagyon gorombán bánt vele, úgy kezelte mint egy bolondot, és lépten-nyomon sértegette. Ami kor Erzsébet elhagyhatta ezt a szállást, a falaknak és a tetőnek megköszönt e, hogy oltalmazták, és hozzátette: ,,Szívesebben mondanék köszönetet az em bereknek is, de nincs miért''.\n Egy közmondás szerint ha a füvet este leti porják, reggelre talpra áll. Erzsébet is ilyen volt. A barátainak sikerült elérniük, hogy megkapja özvegyi részét és a gyermekeit illető örökséget. A kapott javakból ünnepet rendezett, és vagyona negyedrészét saját kezűleg os ztotta szét a szegények között. Beesteledett, mire mindenkinek átadhatta ad ományát. Mikor látta, hogy az öregek és betegek arra készülődnek, hogy a sz abadban töltsék az éjszakát, kenyeret adott nekik, nagy tüzet rakatott, hog y melegedhessenek, és elrendelte, hogy mossák meg a szegények lábait. Az eg yik ember dúdolni kezdett egy dalt, s hamarosan mindenki énekelt a tűz körü l. Erzsébet boldog volt, és azt mondta társnőinek: ,,Látjátok, mindig mondt am, hogy csak vidámmá kell tenni az embereket!''\n Marburgban a szállására fogadott egy vak és béna gyermeket, akinek nagyon kellemetlen betegsége vol t. Mindaddig maga gondozta, amíg karjai között ki nem lehelte lelkét. Utána egy leprás kislányt fogadott magához. Mikor szigorú lelkiatyja ezt megtudt a, kegyetlenül megbüntette.\n Az egyik napon megjelent nála egy magyar küld öttség, élén egy tekintélyes úrral. András király azért küldte őket, hogy v igyék haza Erzsébetet Magyarországra. Mikor végre rátaláltak, foltozott ruh ában a rokka mellett ült. A küldöttséget vezető úr felkiáltott elkeseredésé ben: ,,Ki látott már királylányt rokkánál!''\n Erzsébet mindössze huszonnég y éves volt, amikor földi életét befejezte. Magas láz vett erőt rajta, és a fal felé fordulva vacogva feküdt az ágyán. Egyszer csak a körülötte lévők arra lettek figyelmesek, hogy halkan, magyarul énekel. Később megmagyarázta nekik: ,,Egy kismadár ült le mellém, és olyan édesen dalolt, hogy kénytele n voltam vele énekelni. Hirtelen fölült, és elborzadva kiáltotta: ,,Mit teg yünk, megjelent az ördög! El innen, de mindjárt!'' -- aztán megnyugodott, é s így szólt: ,,Beszéljünk inkább a Gyermek Jézusról, hisz hamarosan itt a k arácsony, amikor megszületett, és jászolba fektették''. Aztán felsóhajtott: ,,Itt az óra, amikor a Mindenható magához hívja barátját'' -- és elszender ült.\n Halálának híre megindította az egész tartományt. Szegényes, harmadre ndi ruhájában ravatalozták föl az ispotály kápolnájában. Az emberek pedig s eregestül jöttek, hogy utoljára láthassák jóságos anyjukat. Amikor megkezdt ék a gyászmisét, a templom tetejére leszállt egy nagy, fekete madár, és örö mteli dalba kezdett.\n Imádság\n Irgalmas Istenünk, kérünk, világosítsd meg híveid szívét, és Szent Erzsébet közbenjárására segíts minket, hogy a vilá g által fölkínált jólétet megvessük, és mindig égi vigasztalásodnak örvendj ünk!\n Diós István: A szentek élete\n X-ALT-DESC;FMTTYPE=text/html:
Élete< /strong>
A ciszterci szerzetes, Heisterbachi Caesarius így kezdi Sze nt Erzsébet életrajzát: ,,A tiszteletreméltó és Isten előtt oly kedves Erzs ébet előkelő nemzetségből származott, s e világ ködében úgy ragyogott föl, mint a hajnalcsillag.'' Erzsébet azok közé a szentek közé tartozik, akiknek sugárzása nem csökken, fénye minden kor minden emberének világít.
M agyarországon született, abban az országban, amelyben a független állami lé t és a kereszténység alapjait Szent István király rakta le. Atyja II. Andrá s magyar király, anyja a merániai Gertrúd volt. Erzsébetet már négy éves ko rában eljegyezték Türingia leendő grófjával, Lajossal. Lajos szülei, Herman n gróf és Zsófia grófnő e házasságtól sokat várt, és reményük igazolását lá tták abban, hogy a kis menyasszony fényes kísérettel és kincstárnyi hozomán nyal érkezett a wartburgi várba. Német környezetben akarták nevelni, hogy j ól elsajátíthassa új hazájának minden szokását.
A kis Erzsébet jóság a és kedvessége hamarosan megnyerte a vár népét. A nála hét évvel idősebb L ajos kezdettől fogva szívből szerette. A leendő anyós, Zsófia asszony ellen ben egyre növekvő rosszallással figyelte a gyermek fejlődését, mert szokása ival nem tudott egyetérteni. Nemcsak apró, túlzásnak minősített vallási gya korlatai zavarták (Erzsébet például ismételten megszakította játékait, hogy , mint mondta, ,,Istent szeresse''), hanem az is, hogy teljes természetessé ggel magával egyenrangú társnak tekintette a legegyszerűbb gyermeket is. Ez t még mind elnézte volna, mint gyermekes jámborságot, azt azonban már nem t udta megbocsátani, hogy Erzsébet nem vette át az udvari élet előírt formáit : nem volt hajlandó megtanulni a nők számára akkor kötelező tipegő járást, s ráadásul minden körtáncnál jobban szerette a vad lovaglást. Ezzel egyébké nt az egész udvar megütközését is kiváltotta, s ha Lajos védelmébe nem vesz i az áskálódásokkal szemben, és aránylag korai házassággal meg nem szilárdí tja helyzetét a várban, Erzsébetet valószínűleg hamarosan hazaküldték volna Wartburgból Magyarországra.
A házasságkötés azonban megtörtént, és a fiatalok boldogsága teljes volt. Erzsébet teljes szívével átadta magát fé rjének, akihez a szeretet sokkal erősebb kötelékei fűzték, mint a szülők ak arata vagy az együtt töltött gyermekkor. Most már nyugodtan függetleníthett e magát az udvari etikettől. Ha férjét hazavárta, messzire elébe lovagolt, és viharos örömmel üdvözölte. Lajos pedig az udvari emberek megrökönyödésér e egy asztalnál étkezett vele.
Lajosnak tapasztalnia kellett, hogy f elesége szívét, jóllehet nagyon szereti őt, nemcsak ő birtokolja: Isten vol t az, aki Erzsébetet egészen lefoglalta magának. És Lajos hálás hittel vett e tudomásul, hogy felesége néha éjszaka fölkel mellőle, és a hideg padlóra fekszik, hogy Isten szeretetéért egy időre elhagyja férje közelségét. Azon sem ütközött meg, ha Erzsébet az asztalnál egy falatot sem evett, mert éppe n böjtölt. Az 1225-ben kitört éhínség idején teljes tekintélyével mögötte á llt, amikor Erzsébet fölnyitotta a kamrákat és hombárokat, és ,,kifosztva'' a várat, segített az éhezőkön.
Erzsébet legbensőbb titka s egyúttal legvonzóbb vonása az volt, hogy tökéletes összhangot tudott teremteni az I sten és a férje iránti szeretet között. Vannak, akik úgy magyarázzák, hogy a szerelme egyre inkább lelkivé vált. Ám ezt cáfolja az a tény, hogy milyen kimondhatatlan fájdalmat érzett akkor, amikor Lajos 1227-ben keresztes had járatra indult. Mintha sejtette volna a jövőt, Lajos ugyanis még útközben m egbetegedett és meghalt. A hírt alig merték közölni Erzsébettel, s mikor me gtudta, ezzel a kiáltással rohant végig a vár termein: ,,Jaj, Uram Istenem, most az egész világ meghalt számomra!''
Lajos oltalma nélkül nem fo lytathatta tovább addigi életét, ezért egy óvatlan pillanatban, gyermekeive l együtt elhagyta a várat. A későbbi korokban, amikor már nem értették a sz egénység utáni vágyat, amely Erzsébet szívében állandóan égett, menekülését úgy magyarázták, hogy ,,elűzték a várból''. Érdemes fölfigyelnünk arra, ho gy ez a későbbi értékelés mennyire megváltoztatta Erzsébet alakját: egy kit aszított, szegénységbe jutott grófnő, aki csodákat művel, hogy legyőzze kör nyezete gonoszságait, jótettet jótettre halmoz, és fiatalon elég a szeretet ben. Ez az Erzsébet-kép közelebb állt a hívők lelkéhez, mert érthetőbb volt , mint azé az asszonyé, aki mindezt szabad megfontolással, önként tette, és akinek férje halála adta az alkalmat arra, hogy az evangéliumot minden fen ntartás nélkül kövesse.
Utolsó éveiben nagy szerepet játszott Marbur gi Konrád, akit maga a pápa jelölt ki Erzsébet lelkiatyjául. Lajos még élet ben volt, amikor Erzsébet már arra a Konrádra bízta lelke vezetését, akinek 1226-ban engedelmességi fogadalmat is tett. 1228-ban követte őt Marburgba. Konrád ferences komoly, szent buzgósággal teli pap volt, aszkézisben és sz egénységben élt. Nagy feladatának tekintette Erzsébet tökéletességének kibo ntakoztatását. Szigorú lelkivezető volt: kis hibákért is megostorozta Erzsé betet. Ha észrevette ragaszkodását a világ dolgaihoz, azonnal kegyetlenül m egvont tőle mindent. Így tiltotta el tőle utolsó társaságát, két kedves szo lgálóját is. Erzsébet pedig nem tiltakozott és nem keresett kibúvókat, hane m Krisztus iránti szerelme jeleként tökéletesen engedelmeskedett. Oly hűség gel és hajlékonysággal simult Isten kezébe, hogy emberi szigor nem tudott á rtani neki.
De amíg egyik oldalon engedelmességével megkönnyítette l elkivezetőjének dolgát, a másik oldalon szinte lehetetlen feladat elé állít otta: Konrádnak kellett irányítania Erzsébet mindent felülmúló szeretetének tetteit. Konrád egészségéről is néha maga Erzsébet gondoskodott, mert a be tegápolásból sem akarta kivonni magát. A lelkivezető és rábízottja közti ha rc egyik mozzanata tűnik föl abban a levélben, amelyet Konrád Erzsébet halá la után IX. Gergely pápának írt: ,,Könnyek között kérte tőlem, engedjem meg , hogy házról házra járva koldulhasson. Amikor ezt megtagadtam tőle, azt vá laszolta: ťAkkor olyat teszek, amit nem tilthat meg nekem!Ť És nagypénteken (1228-ban), amikor az oltárok minden ékességüktől meg voltak fosztva, a mi noriták kápolnájának oltárára tette kezét, és lemondott a saját akaratáról és a világ minden pompájáról. Amikor mindenről le akart mondani, amije csak van, elhúztam az oltártól...''
Özvegyi javaiból Erzsébet ispotályt rendezett be Marburgban. Attól a bizonyos nagypéntektől fogva ott szolgált a ferences harmadrend szürke ruhájában mint betegápoló. Gyermekeit nevelőkr e bízta, mert úgy látta, hogy nem tud számukra megfelelő nevelést biztosíta ni. E döntésében bizonyára része volt annak is, hogy a szívét most már oszt atlanul Istennek akarta adni. Legkisebb lányát, Gertrúdot boldogként tiszte ljük (lásd november 13-án!).
1231 novemberében Erzsébet megbetegedet t. Utolsó napjait gyermeki derű ragyogta be. Elajándékozta a még meglévő ho lmiját, s vigasztalta a mellette lévő nővéreket. 16-án éjfél körül halt meg . Marburgban temették el, s már négy évvel halála után, 1235-ben szentté av atták.
Ünnepét 1670-ben vették föl a római naptárba, november 19-re, a temetése napjára. 1969-ben ünnepét visszatették november 17-re, halálána k napjára.
Legendáiból
A szeretet nagy szentjének életét a wartburgi vár, a benne látható Erzsébet-lakrész, Morit z von Schwindt romantikus képei, valamint sok- sok elbeszélés hozza közel h ozzánk.
Erzsébet gyermekkorából egy játszótársa, Guda, a következő e pizódot mondta el: ,,Gyermeki szeretetével Szent János apostolt választotta kedves szentjének. Wartburgban ugyanis akkoriban az volt a szokás, hogy év enként mindenki sorshúzással választott magának egy szentet, akit külön is tisztelt és próbált követni. Erzsébet megkérte égi barátját, hogy a sorshúz ás alkalmával mutatkozzék meg neki. Az apostolok nevét egy-egy gyertyára ír ták, majd halomba rakták a gyertyákat, és húztak belőlük. Erzsébet Szent Já nos gyertyáját húzta. Még egy próbát akartunk tenni, ezért ismét összekever tük a gyertyákat, de ő másodszor, sőt harmadszor is ugyanazt húzta ki. Attó l a naptól fogva semmit nem tagadott meg, ha Szent János nevében kérték től e.''
Miután tizennégy éves korában Lajos felesége lett, hatása annyi ra érezhető lett a fiatal grófon is, hogy Caesarius lelkesen írja: ,,Alattv alói számára boldog idők következtek. Rablás, betörés és erőszakos cselekmé nyek esetében nem volt tekintettel a személyre. A gyilkost, akár lovag, aká r nemes, akár paraszt volt, úgy ítélte meg, ahogy megérdemelte''.
La jos egy alkalommal ellovagolt az Inselberg mellett, és így kiáltott: ,,Ha e z az egész hegy aranyból volna, akkor sem adnám oda érte az én Erzsébetemet !'' Pedig Erzsébet tettei nemcsak az udvar embereit hökkentették meg rendsz eresen, hanem olykor Lajostól is nagy megértést kívántak. Példa erre az az eset, amelyet legelső német életrajzírója jegyzett föl: Lajos távollétében Erzsébet befogadott a várba egy leprás beteget, sőt urának ágyába fektette, hogy állandóan mellette lehessen és szolgálhassa. Egy váratlan pillanatban hazatért a férje. Jelentették neki a történteket, s Lajos szívében egy pil lanatra borzadás és rosszallás ébredt. Mikor azonban belépett a szobába ,,I sten, az Úr megnyitotta belső látásának szemét'', és meglátta a tulajdon ág yában a megfeszített Krisztust. ,,Lelkesen tekintett Erzsébetre, és így szó lt: Erzsébet, édes nővérem! Ilyen vendéget igazán gyakran fektess az ágyamb a! Ezt nagyon meg kell köszönnöm neked!''
Amikor Lajosnak hadba kell ett vonulnia Itáliába, Erzsébet három éven át helyettesítette a grófság vez etésében. Éppen ezekben az években gyenge aratások és árvizek sújtották a v idéket, úgyhogy a nép éhezni kezdett. Az ifjú grófné pedig nagy határozotts ággal és körültekintéssel cselekedni kezdett; a vár alatt ispotályt nyitott , ahol naponta száz szegény kapott ellátást. Gyakran saját kezűleg osztotta nekik a kenyeret és a pénzt. Eladta ékszereit és drága ruháit, gyapjút sző tt a szegényeknek, gyermekágyas asszonyok mellett segédkezett, és méltó tem etést adott az elhunytaknak. Mikor hírét vette, hogy Lajos hazatérőben van, elébe lovagolt, és ,,ezernél többször is megcsókolta''. A várnagy panaszt emelt ellene, hogy ,,esztelen bőkezűségével'' eltékozolta urának vagyonát. Igaz, hogy a kamrák és tárházak kiürültek, a nép azonban élt és békét élvez ett. Lajos a panaszokra így válaszolt: ,,Engedjétek csak jót tenni, hogy me gtegye, amit Istenért tenni akar, és legyen elég nekünk, ha Wartburg és Neu nburg várát nem adja el!''
Egy alkalommal Lajos néhány napot barátjá nál, a hildesheimi püspöknél töltött. Hazatérése után leült Erzsébet mellé, és mondani akart neki valamit, ő azonban sejtvén, hogy a keresztes háborúr ól van szó, benyúlt urának zsebébe, és kihúzott belőle egy vörös posztóból készült keresztet. Megdöbbenve ismerte föl, hogy Lajos magára vette a keres ztes lovagok jelét, s vállalta, hogy részt vesz a Szentföldért vívott harcb an. Erzsébet tudta, hogy ez ura hosszú ideig tartó távollétét, esetleg halá lát is jelentheti. Lajos hosszú beszélgetéssel akarta fölkészíteni döntése közlésére Erzsébetet, akire ez a hirtelen fölfedezés olyan erővel hatott, h ogy ájultan esett össze. Lajos vigasztalni próbálta, de Erzsébet fájdalmát, aki egész a grófság határáig, Schmalkaldenig elkísérte őt, nem tudta csill apítani.
Egy esztendő múlva hozták haza a türingiai lovagok Lajos ho lttestét. Erzsébet eléjük lovagolt, és fájdalommal telve borult a koporsóra , de így imádkozott: ,,Istenem, te tudod, mennyire szerettem az uramat. Oda adnám érte az egész világot, ha visszanyerhetném. De akaratod ellenére nem akarom visszahívni még akkor sem, ha csak néhány hajszálamat kellene adnom érte''.
Abból az időből, amikor sógora, Henrik kormányozta a grófság ot, elmondják, hogy Erzsébet változatlanul folytatta jótékonyságát a szegén yek között. Az egyik napon Henrik váratlanul tért haza a vadászatról, és ta lálkozott vele, amint épp kosárral a karján igyekezett valahová. Henrik föl tartóztatta, és látni akarta, mit visz a kosárban. Erzsébet engedelmesen át adta neki kosarát, melybe a szegények számára élelmet csomagolt, Henrik azo nban illatozó rózsákat látott benne, s megszégyenülve útjára kellett bocsát ania Erzsébetet.
Wartburg vára Lajos halálával üres és idegen lett s zámára. Télvíz idején hagyta el a várat, s lenn a hegy lábánál csak egy nag yon szegényes szállást talált. A ferencesek templomában épp az éjjeli zsolo zsmára harangoztak, Erzsébet odasietett, és kérte a barátokat, énekeljék ve le a Te Deumot. Később a sógora Eisenachban biztosított számára lakást.
A következő eset mutatja, hogy az emberek milyen gyorsan elfelejtik a k apott jótéteményt, és válnak barátból ellenséggé: Az egyik napon Erzsébet e gy szűk utcácskában járt, amely sártenger volt, csak a lerakott köveken leh etett száraz lábbal lépdelni. Szembejött vele egy öregasszony, akivel koráb ban nagyon sok jót tett, de most nemhogy kitért volna előle, hanem letaszít otta a kőről, és csúf szidalmakkal halmozta el. Erzsébet megcsúszott és ele sett a sárban, de szó nélkül kelt föl, a közeli patakban letisztította a ru háját, és derűs arccal folytatta útját.
Az egyik udvari ember házába n adtak szállást Erzsébetnek és gyermekeinek. A háziúr nagyon gorombán bánt vele, úgy kezelte mint egy bolondot, és lépten-nyomon sértegette. Amikor E rzsébet elhagyhatta ezt a szállást, a falaknak és a tetőnek megköszönte, ho gy oltalmazták, és hozzátette: ,,Szívesebben mondanék köszönetet az emberek nek is, de nincs miért''.
Egy közmondás szerint ha a füvet este leti porják, reggelre talpra áll. Erzsébet is ilyen volt. A barátainak sikerült elérniük, hogy megkapja özvegyi részét és a gyermekeit illető örökséget. A kapott javakból ünnepet rendezett, és vagyona negyedrészét saját kezűleg os ztotta szét a szegények között. Beesteledett, mire mindenkinek átadhatta ad ományát. Mikor látta, hogy az öregek és betegek arra készülődnek, hogy a sz abadban töltsék az éjszakát, kenyeret adott nekik, nagy tüzet rakatott, hog y melegedhessenek, és elrendelte, hogy mossák meg a szegények lábait. Az eg yik ember dúdolni kezdett egy dalt, s hamarosan mindenki énekelt a tűz körü l. Erzsébet boldog volt, és azt mondta társnőinek: ,,Látjátok, mindig mondt am, hogy csak vidámmá kell tenni az embereket!''
Marburgban a szállá sára fogadott egy vak és béna gyermeket, akinek nagyon kellemetlen betegség e volt. Mindaddig maga gondozta, amíg karjai között ki nem lehelte lelkét. Utána egy leprás kislányt fogadott magához. Mikor szigorú lelkiatyja ezt me gtudta, kegyetlenül megbüntette.
Az egyik napon megjelent nála egy m agyar küldöttség, élén egy tekintélyes úrral. András király azért küldte ők et, hogy vigyék haza Erzsébetet Magyarországra. Mikor végre rátaláltak, fol tozott ruhában a rokka mellett ült. A küldöttséget vezető úr felkiáltott el keseredésében: ,,Ki látott már királylányt rokkánál!''
Erzsébet mind össze huszonnégy éves volt, amikor földi életét befejezte. Magas láz vett e rőt rajta, és a fal felé fordulva vacogva feküdt az ágyán. Egyszer csak a k örülötte lévők arra lettek figyelmesek, hogy halkan, magyarul énekel. Későb b megmagyarázta nekik: ,,Egy kismadár ült le mellém, és olyan édesen dalolt , hogy kénytelen voltam vele énekelni. Hirtelen fölült, és elborzadva kiált otta: ,,Mit tegyünk, megjelent az ördög! El innen, de mindjárt!'' -- aztán megnyugodott, és így szólt: ,,Beszéljünk inkább a Gyermek Jézusról, hisz ha marosan itt a karácsony, amikor megszületett, és jászolba fektették''. Aztá n felsóhajtott: ,,Itt az óra, amikor a Mindenható magához hívja barátját'' -- és elszenderült.
Halálának híre megindította az egész tartományt. Szegényes, harmadrendi ruhájában ravatalozták föl az ispotály kápolnájában . Az emberek pedig seregestül jöttek, hogy utoljára láthassák jóságos anyju kat. Amikor megkezdték a gyászmisét, a templom tetejére leszállt egy nagy, fekete madár, és örömteli dalba kezdett.
Imádság
Irgalmas Istenünk, kérünk, világosítsd meg híveid szívét, és Sze nt Erzsébet közbenjárására segíts minket, hogy a világ által fölkínált jólé tet megvessük, és mindig égi vigasztalásodnak örvendjünk!
Diós István: A szentek élete
DTSTAMP:20240329T003448 DTSTART;TZID=Europe/Budapest:20111119T080000 DTEND;TZID=Europe/Budapest:20111119T170000 SEQUENCE:0 RRULE:FREQ=YEARLY;COUNT=100;INTERVAL=1;BYYEARDAY=-43 TRANSP:OPAQUE END:VEVENT END:VCALENDAR