BEGIN:VCALENDAR VERSION:2.0 PRODID:-//jEvents 2.0 for Joomla//EN CALSCALE:GREGORIAN METHOD:PUBLISH BEGIN:VTIMEZONE TZID:Europe/Budapest BEGIN:STANDARD DTSTART:20101103T000000 RDATE:20110327T030000 TZOFFSETFROM:+0200 TZOFFSETTO:+0100 TZNAME:Europe/Budapest CET END:STANDARD BEGIN:STANDARD DTSTART:20111030T020000 RDATE:20120325T030000 TZOFFSETFROM:+0200 TZOFFSETTO:+0100 TZNAME:Europe/Budapest CET END:STANDARD BEGIN:STANDARD DTSTART:20121028T020000 RDATE:20130331T030000 TZOFFSETFROM:+0200 TZOFFSETTO:+0100 TZNAME:Europe/Budapest CET END:STANDARD BEGIN:STANDARD DTSTART:20131027T020000 RDATE:20140330T030000 TZOFFSETFROM:+0200 TZOFFSETTO:+0100 TZNAME:Europe/Budapest CET END:STANDARD BEGIN:STANDARD DTSTART:20141026T020000 RDATE:20150329T030000 TZOFFSETFROM:+0200 TZOFFSETTO:+0100 TZNAME:Europe/Budapest CET END:STANDARD BEGIN:STANDARD DTSTART:20151025T020000 RDATE:20160327T030000 TZOFFSETFROM:+0200 TZOFFSETTO:+0100 TZNAME:Europe/Budapest CET END:STANDARD BEGIN:STANDARD DTSTART:20161030T020000 RDATE:20170326T030000 TZOFFSETFROM:+0200 TZOFFSETTO:+0100 TZNAME:Europe/Budapest CET END:STANDARD BEGIN:STANDARD DTSTART:20171029T020000 RDATE:20180325T030000 TZOFFSETFROM:+0200 TZOFFSETTO:+0100 TZNAME:Europe/Budapest CET END:STANDARD BEGIN:STANDARD DTSTART:20181028T020000 RDATE:20190331T030000 TZOFFSETFROM:+0200 TZOFFSETTO:+0100 TZNAME:Europe/Budapest CET END:STANDARD BEGIN:STANDARD DTSTART:20191027T020000 RDATE:20200329T030000 TZOFFSETFROM:+0200 TZOFFSETTO:+0100 TZNAME:Europe/Budapest CET END:STANDARD BEGIN:STANDARD DTSTART:20201025T020000 RDATE:20210328T030000 TZOFFSETFROM:+0200 TZOFFSETTO:+0100 TZNAME:Europe/Budapest CET END:STANDARD BEGIN:DAYLIGHT DTSTART:20110327T030000 RDATE:20111030T020000 TZOFFSETFROM:+0100 TZOFFSETTO:+0200 TZNAME:Europe/Budapest CEST END:DAYLIGHT BEGIN:DAYLIGHT DTSTART:20120325T030000 RDATE:20121028T020000 TZOFFSETFROM:+0100 TZOFFSETTO:+0200 TZNAME:Europe/Budapest CEST END:DAYLIGHT BEGIN:DAYLIGHT DTSTART:20130331T030000 RDATE:20131027T020000 TZOFFSETFROM:+0100 TZOFFSETTO:+0200 TZNAME:Europe/Budapest CEST END:DAYLIGHT BEGIN:DAYLIGHT DTSTART:20140330T030000 RDATE:20141026T020000 TZOFFSETFROM:+0100 TZOFFSETTO:+0200 TZNAME:Europe/Budapest CEST END:DAYLIGHT BEGIN:DAYLIGHT DTSTART:20150329T030000 RDATE:20151025T020000 TZOFFSETFROM:+0100 TZOFFSETTO:+0200 TZNAME:Europe/Budapest CEST END:DAYLIGHT BEGIN:DAYLIGHT DTSTART:20160327T030000 RDATE:20161030T020000 TZOFFSETFROM:+0100 TZOFFSETTO:+0200 TZNAME:Europe/Budapest CEST END:DAYLIGHT BEGIN:DAYLIGHT DTSTART:20170326T030000 RDATE:20171029T020000 TZOFFSETFROM:+0100 TZOFFSETTO:+0200 TZNAME:Europe/Budapest CEST END:DAYLIGHT BEGIN:DAYLIGHT DTSTART:20180325T030000 RDATE:20181028T020000 TZOFFSETFROM:+0100 TZOFFSETTO:+0200 TZNAME:Europe/Budapest CEST END:DAYLIGHT BEGIN:DAYLIGHT DTSTART:20190331T030000 RDATE:20191027T020000 TZOFFSETFROM:+0100 TZOFFSETTO:+0200 TZNAME:Europe/Budapest CEST END:DAYLIGHT BEGIN:DAYLIGHT DTSTART:20200329T030000 RDATE:20201025T020000 TZOFFSETFROM:+0100 TZOFFSETTO:+0200 TZNAME:Europe/Budapest CEST END:DAYLIGHT END:VTIMEZONE BEGIN:VEVENT UID:593a93af9c08128a3c61f293a8f45fb0 CATEGORIES:Liturgikus naptár CREATED:19700101T010000 SUMMARY:Borromeo Szent Károly DESCRIPTION:Élete\nBorromei Károly a milánói hercegség egyik legnevezetesebb családjábó l származott, amelynek a Lago Maggiore mentén kastélyai és földbirtokai vol tak. A család alapítója, egy bizonyos Padovából való Vitaliani, a milánói h erceg tanácsosa, miután anyjától fölvette a Borromei nevet, 1445-ben Arona grófja lett. Politikai hatalmuk és tekintélyük nem utolsó sorban a nagy vag yonból fakadt, mert a Borromeiek között bankárok is voltak, és Londonban me g Barcelonában fiókintézetük volt. Ugyanakkor a családtagok a diplomáciában és a politikában is tevékenykedtek, és jól szerepeltek a franciákkal vívot t háború idején.\nKároly atyja a patrícius családból való Medici Margitot v ette feleségül, akinek testvérei igen magas hivatalokba jutottak: egyik bát yja, Gian Angelo bíboros 1559-ben IV. Pius néven pápa lett. Ezáltal a Borro mei család számára is út nyílt a magasabb hivatalok felé, különösen a két u nokaöccsnek: Károlynak, aki klerikus, és Frigyesnek, aki katona volt. A ház asságok révén Károly rokonságba került a Gonzaga, a német Altemps, a római Colonna családdal és az urbinói hercegekkel. Később ezeket a családi szálak at az egyházi megújulás érdekében tudta nagyon ügyesen fölhasználni.\nKárol y a Lago Maggiore mellett, Arona várában született, Erzsébet és Frigyes utá n a család harmadik gyermekeként. Egész kicsi korában elvesztette édesanyjá t. Mostohaanyja, Tassea dal Verme nevelte, s úgy határozott, hogy a család számára fenntartott sok egyházi javadalomra való tekintettel Károly kleriku s legyen. E határozat szerencsésen egybevágott Károly elgondolásaival, ezér t tizenkét évesen reverendát öltött és fölvette a tonzúrát. Ugyanekkor -- a kor szokása szerint, amit később ,,visszaélésnek'' bélyegeztek -- kommendá tor apátja lett a római bencés kolostornak, melynek jövedelmét a Borromeiek már évekkel korábban megszerezték maguknak. Ez azt jelentette, hogy az apá tsági jövedelem felett Károly, illetve a család rendelkezett, az apáti tisz tet pedig egy szerzetes látta el a kolostorban. Károly évi jövedelme kéteze r arany volt, ám ő ahelyett, hogy a család rendelkezésére bocsátotta volna, azonnal sajátjaként kezelte és szétosztotta a szegények között.\nTizenhat éves korában a páviai egyetemre küldték, ahol 1559-ben mindkét jogból dokto ri fokozatot szerzett. Ekkor már néhány éve ő kormányozta az egész családi birtokot, és a bíboros nagybácsi jóvoltából további két apátság javadalma i s az övé volt. Ezáltal jelentősen megnőtt személyes jövedelme, de ugyanakko r a kötelezettségei és kiadásai is.\n \nEgyházi szolgálata\nNéhány héttel K ároly egyetemi tanulmányainak befejezése után választották meg IV. Piust, a ki az akkor huszonegy éves Károlyt azonnal Rómába hívta. 1560. január 31-én bíborossá, nyolc napra rá, február 8-án milánói érsekké nevezte ki, azzal a kikötéssel, hogy Rómában kell maradnia, az érseki teendőket pedig helynök lássa el. Ezek mellé a pápai kúriában hivatalként kapta a szerzetesrendek felügyeletét és az Egyház politikai ügyeinek vezetését, ami azt jelentette, hogy a pápai intézkedések rajta keresztül kerültek ki a kúriából. Károly e kkor még nem is volt pappá szentelve!\nAz Egyház ekkor igen mozgalmas időke t élt: a pápa ismét egybehívta a trienti zsinatot, Franciaországban vallásh áború dúlt, Angliában Erzsébet királynő lépett a trónra és félbeszakadt a k atolikus restauráció, amely Tudor Mária alatt kezdődött; II. Fülöp király b irodalmában, Flandriában súlyos vallási politikai feszültségek támadtak, Am erikában ki kellett építeni a lelkipásztori hálózatot. Károly pedig teljes hűséggel, nagy kötelességtudással, minden intrika számára elérhetetlenül és rendkívüli munkabírással hajtotta végre a pápai intézkedéseket.\nRómában k iegészítette szellemi képzettségét a katolikus reform szellemében, és fölsz ámolva a fejedelmi pompát addigi jogi-diplomata alapszemléletét teológiai i rányba változtatta meg. Mikor a család Frigyes halála miatt azt kívánta, ho gy térjen haza és vegye át a család vezetését, az Egyház iránti elkötelezet tségének pecsétjeként pappá szenteltette magát. Hamarosan püspökké szentelt ék, most már átvehette a milánói egyházmegye tényleges kormányzását.\n1565 szeptemberében vonult be Milánóba, olyan pompával, ami akkoriban egy püspök öt és bíborost megilletett. Ugyanerre az időpontra hívta össze a tartományi zsinatot, amelyre Lombardia, Piemont, Liguria és Emilia püspökei voltak hi vatalosak. A trienti zsinat határozatai alapján e tartományi zsinaton Károl y érsek az egyházi élet minden területén: a liturgiában, a javak kezelésébe n, a klérus képzésében, a jótékonyság ellenőrzésében, az anyakönyvek vezeté sében reformokat léptetett életbe. A tartományi zsinat határozatai és Károl y intelmei a néphez a többi itáliai püspök számára is mintául szolgáltak.\n E határozatok megvalósítása és a fölmerülő nehézségek leküzdése érdekében, továbbá hogy megfelelő munkatársai legyenek és számot adjon azoknak, akik k érdőre vonták, nagyon kiterjedt levelezést folytatott. A milánói Ambrosiana könyvtárban 100 kötetet töltenek meg a hozzá írott levelek!\nFennmaradt le vélvázlataiból rekonstruálható munkamódszere: minden kérelmet mérlegelt, és szakértelemmel vetette össze saját véleményét másokéval. Ha egyszer döntöt t, azt kitartóan védte, és határozottan föllépett mindazokkal szemben, akik találva érezhették magukat, akár Rómában, akár Madridban vagy Milánóban.\n Reformjai végrehajtása közben egyre több oldalról támadt ellenállás az érse kkel szemben: a világi klérus (különösen az előkelő családból származó kano nokok), a szerzetesek, a hivatalnokok (a városi helytartó, a szenátus, a sp anyol udvar) felől. Amikor föloszlatta a ferencesek humiliáták nevű ágát, e gy barát, belopakodva az érsek kápolnájába, rálőtt. Az Egyház bírói jogható sága ügyében nyílt összeütközésbe került II. Fülöp helytartójával, s ezért kiközösítette a helytartót, tudván, hogy ezért a király el is űzheti a püsp öki székéből. De ezekből a harcokból Károly győztesen került ki, amit nem a nnyira szerteágazó kapcsolatainak, mint életszentsége egyre inkább növekvő hírének köszönhetett.\nAz érseknek nem voltak illúziói afelől, hogy rendelk ezései és reformjai teljesen megszüntetik a visszaéléseket. Ezért teljes er ejével a jövő számára perdöntő papnevelés ügye felé fordult, úgy, ahogy azt a trienti zsinat elrendelte. A papságra készülők számára internátust és is kolát nyitott 1565-ben; ez lett a milánói szeminárium őse. A képzésben a vi lági és az egyházi tudományok összekapcsolódtak, a nevelésben azonban a han gsúly a személyes életszentségre való törekvésre és a jó példára került. Ké t szemináriummal indult, az egyik a városi, másik a vidéki papságot nevelte . Hamarosan egy harmadikat is nyitott vidéken, majd a svájci völgyekbe küld endő papok számára, akiknek ott protestánsok között kellett működniük, megn yitotta a negyedik, helvét szemináriumot.\nE szemináriumok a papság képzésé t, egy másik intézmény, a Castellis da Castello által 1536-ban alapított „H ittaniskola”, amit Károly érsek fölkarolt, a nép javát szolgálta. Az érsek ugyanígy támogatta az Oltáriszentség Konfraternitásokat, amelyek szentségim ádással engesztelték az Eucharisztiában jelenlévő Krisztust azért a sok a h itetlenségért és káromlásért, amit a svájci reformátoroktól kellett elszenv ednie.\nKároly érsek a műveltebb hívők lelki képzésére is gondolt. Páviában megnyitotta a Borromeum intézetet, amely egyetemisták számára -- a világi tudományok mellett -- hitbeli képzést biztosított. Az intézet a Borromeo cs alád nevét és címerét (Humilitas felírással) kapta meg, s vele együtt a csa lád vagyonából is egy részt. IV. Pius az alapítást 1561-ben hagyta jóvá, és egyházi javadalmakból is juttatott számára, az intézet mégis csak 1581-ben nyílhatott meg tíz növendékkel. 1569- ben volt már Páviában is egy hasonló rendeltetésű ház, a Ghislieri diákotthon, Milánóban egy nemesi kollégium, a Colleggio dei Nobili, ezenkívül pedig a híres milánói Jezsuita Intézet és Gimnázium, amely a föloszlatott Humiliáták házában kapott otthont.\nA szen t érsek tevékenységének legfontosabb területe azonban mégsem ez volt, hanem egyházmegyéjének látogatása. Az erkölcsi és vallási megújulást leginkább e zzel érte el. Nagyon rendszeresen végezte e főpásztori látogatásokat, nemcs ak azért, mert a zsinat így rendelte, hanem mert meg volt róla győződve, ho gy csak személyes jelenlétével, buzdításaival és példájával tudja kiirtani a visszaéléseket, és csak így tudja a papokat és a híveket a megújulás útjá n elindítani és vezetni. Nagyon sok tennivalója volt: helyre kellett állíta ni az egyházmegyei fegyelmet, a nép körében emelni kellett az erkölcsi élet színvonalát, és föl kellett számolni sok visszaélést a liturgiában. Utazás ai közben -- az egyházmegyéhez tartozott Graubünden kanton három völgye is! -- mindenütt tárgyalt a vezető személyiségekkel, tájékozódott a nép és a p apság élete felől, megtudta, mennyire tartják meg az egyházi törvényeket, a szülők mennyire törődnek a gyermekneveléssel, milyen fényűzés folyik a pap ok öltözködésében, mennyire tartják meg a klauzúra törvényét a kolostorokba n, s hogyan kezelik az alapítványokat. Mindezt számadásszerűen rögzítették, hozzátéve az érsek intelmeit és büntető ítéleteit is. Különös figyelmet sz entelt a svájci völgyek egyházaira, ahol igen nagy visszaélések történtek: a papok nősültek, gyermekeiket a plébánián nevelték, hit dolgában nagyon so k volt a bizonytalanság; babonák, mágia és halottidézés is gyakori volt. Ká roly reformtevékenysége minden lehetséges lelkipásztori eszközt, de diplomá ciai, politikai, sőt katonai támogatást is igénybe vett.\nLelkipásztori buz góságát, nagylelkűségét és szervezőkészségét különösen a nagyon veszélyes i dőszakokban mutatta meg, pl. 1576 nyarán, amikor pestis pusztított Milánóba n, s ezt később „Szent Károly pestisének” nevezték el. A járvány terjedésév el egyre többen menekültek el a városból, a város vezetői mind eltűntek, kü lönösen akkor, amikor a közrend és közellátás egyre súlyosabb kérdéssé vált . Akkor az érsek vette kezébe a gyeplőt, és részben a saját javaival, részb en a gazdagok adományaival segített, ahogy csak tudott: ruhát, élelmiszert, gyógyszert adott az embereknek, menhelyeket állítottak föl, a betegeket id eiglenes kórházakba gyűjtötték össze, ahol ápolták őket, és megkapták a szü kséges lelki ellátást is. A járvány tetőpontján zárlatot kellett elrendelni mindazok számára, akik saját házukban maradtak. Ezeknek az érsek ambuláns szolgálatot szervezett, főleg a betegek és haldoklók számára. Mivel a templ omokat a fertőzés veszélye miatt bezárták, az utcasarkokon és útkereszteződ ésekben állítottak föl oltárokat, és a papok ott miséztek.\nKároly érsek le lki élete, mint a katolikus megújulás valamennyi nagy szentjénél (Loyolai S zent Ignác, Néri Szent Fülöp, Keresztes Szent János), egészen Krisztus köve tésére irányult. Az Ő szenvedésén elmélkedett, és engesztelését tűzte ki cé lul. Ebből született az az elhatározása, hogy saját életében Krisztus keres ztútját akarja megélni. Így érthetjük meg, hogy Károly miért szerette annyi ra a Novara közelében lévő Monte di Varallót, melynek oldalában oszlopok ál ltak, rajtuk a megváltás misztériumának képei. Élete utolsó évében itt akar ta a Virágvasárnapot megülni, s itt végezte általános gyónását a jezsuita A dorno páternál. Életének minden hibáját meg akarta gyónni, böjtöléssel és k emény vezekléssel fenyítette magát.\nAmikor Milánóba visszatért, az orvosok már csak azt tudták megállapítani, hogy testi ereje elfogyott. Károly telj es nyugalommal fogadta ezt, majd fölvette a betegek szentségét, és 1584. no vember 3- án Milánóban meghalt. V. Pál avatta szentté 1610-ben. Ünnepét 161 3-ban vették föl a római naptárba november 4-re.\n \nLegendáiból\nErről az energikus egyházi férfiról, aki a trienti zsinat idejében „meg akarta újíta ni Rómát”, egy korabeli protestáns így nyilatkozott: „Ha minden püspök és p ap olyan lett volna, mint ő, nem került volna sor a hitszakadásra.” Életérő l saját írásai és életrajzírók dokumentumai vallanak.\nMikor az ifjú jogi d oktor Rómába érkezett, a pápa nagybácsi -- a kor szokásait követve -- elhal mozta fényes pápai hivatalokkal, noha sem teológiát nem végzett, sem pappá nem volt szentelve. Akkori levelei még a főúri életet kedvelő, öntudatos if júról tanúskodnak. Nemességére hivatkozva százötven személyes udvart tartot t. Nagyon türelmetlenül várta a családi címer megérkezését. Azon a napon, a mikor bíborosi kinevezését megkapta, egyik nővérének, Camillának azt írta, hogy mától kezdve kettővel több udvarhölgyet tartson. Kiváló ízléssel gyűjt ött műkincseket, labdajátékkal, sakkal és vadászattal pihente ki magát. A n émet nunciusnál vadászkutyákat rendelt. Szerette a zenét, maga is játszott csellón. De szokatlanul nagy volt a munkaszeretete már ekkor is: a római kú riában addig soha nem intézték oly gyorsasággal az ügyeket, mint Károly ala tt.\nRajongva szeretett bátyjának, Frigyesnek a halála hozta el a megtérés napját. Akkor ezt írta: ,,Ez a csapás oly szörnyű, hogy semmiféle emberi me gfontolás nem tud megvigasztalni. Ez a veszteség, belátom, nagy lépéssel vi tt előre engem a kegyelem útján.'' Amikor pappá, majd püspökké szentelték, szolgáinak nagy részét elbocsátotta, sok címét és hivatalát visszaadta a pá pa kezébe, és engedélyt kért, hogy püspöki városába távozhasson.\nA milánói ak készültek a fogadására: a püspöki palota falait földíszítették a Borrome iek és őseik képeivel és címereivel. Károly pedig, amint megérkezett, ezeke t eltávolíttatta, és Szent Ambrus és más milánói püspökök képét tétette föl . Azt mondotta: ,,Amíg gróf Borromei Károly voltam, tiszteletreméltó elődei m nyomába törekedtem; mióta azonban a Santa Praxedes bíborosa és Milánó érs eke vagyok, érsek elődeim a követendő példaképeim.''\nMilánóban akkor hihet etlen viszonyok uralkodtak. A hívők nem ismerték a Miatyánkot, voltak papok , akik nem tudták a feloldozás szavait. Sok templomból, amit fölkeresett, i szonyattal fordult ki. A San Satiro-templomban éppen papok és világi urak l akomáztak és mulattak amikor belépett; a San Maurizio-templomban ugyan sok embert látott, de azok mit sem törődtek az oltárnál folyó liturgiával, csak beszélgettek és nevetgéltek egymás között. Részeg férfiak és ízléstelenül kifestett nők járultak az áldoztatórácshoz. Más templomokban táncoltak vagy gabonát tároltak; a körmenet -- ha volt -- inkább karneváli fölvonuláshoz hasonlított. Az egyik helyen pápai oklevelet hamisítottak és árulták. Látvá n ezt, így írt a pápának: ,,El vagyok szánva arra, hogy a trienti reformot a prelátusok között fogom kezdeni. Ez volna a legjobb út arra, hogy egyházm egyénkben az engedelmesség föléledjen. Nekünk kell elöl járnunk, a hívek ma jd jönnek utánunk.''\nAz érsek maga járt elöl jó példával. Környezetében me gbízott két papot, hogy ha valami hibát vesznek észre benne, kíméletlenül m ondják meg, és minden megkötés nélkül figyelmeztessék a gyöngeségeire. De a mikor arra figyelmeztették, hogy legyen tekintettel meggyöngült egészségére , így válaszolt: „ki a lélek szolgálatára szánta el magát, annak legalább h árom lázt ki kell hordania, mielőtt ágynak dől!”-- csakhogy az ágyát már ré gen elajándékozta, és egy szalmazsákon aludt.\nEgyik vizitációs útján Svájc ban egyik kísérője látta, hogy az erős fagyban a fűtetlen szobácskában az é rseken nincs más, mint egy vékony, használt köntös, s kérte, hogy öltözzön fel melegebben. Károly erre azt válaszolta, hogy csak ez a köntös a személy es tulajdona, a többi ruhája a bíboroshoz tartozik, és csak szolgálat közbe n viselhető.\nAmikor a bíboros az addigi szokás szerint messze a nagyböjtbe nyúló farsangi mulatságokat a városban a hamvazószerdával betiltotta, elle nségei -- főleg a spanyol helytartó -- bepanaszolták a pápánál. Sok mindent felhoztak, többek között a következő történetet is:\nA városba érkezése ut án hamarosan meglátogatta a híres dómot. Benn a templomban járva egyszer cs ak különös zajra lett figyelmes. Körülnézett, és látta, hogy egy lovag telj es fölszerelésben lovagol át a templomon. A nyomában egy csacsifogat kocogo tt, majd emberek jöttek, csoportosan nevetgélve és beszélgetve, mások terhe ket cipeltek. Kiderült, hogy régi szokásjog alapján átjáróháznak használják a dómot: ahelyett, hogy megkerülnék, az egyik oldalajtón be, a másikon ki közlekednek. Az érsek azonnal elhatározta, hogy ennek véget vet, nem tűri e zt a visszaélést. Kiadta a rendeletet, és másnap az emberek meghökkenve áll tak a zárt oldalkapuk előtt. Panaszt emeltek a magisztrátusnál, ez továbbít otta az ügyet a helytartóhoz, az pedig kapott az alkalmon, hogy megmutassa, ki az úr a városban. Hivatalos levélben követelte a püspöktől a kapuk kiny itását, Károly azonban udvariasan azt válaszolta, hogy a kapu zárva marad. A herceg tombolt dühében -- de hiába. Mikor aztán éjszaka erőszakkal feltör ték a dóm oldalkapuit, az érsek befalaztatta a bejáratokat.\nKároly megbíza tást kapott a humiliáták teljesen elvilágiasodott rendjének megreformálásár a. Mivel első rendelkezéseit figyelmen kívül hagyták, erélyesebb eszközökhö z folyamodott. Ezért a szerzetesek között gonosz terv született: páter Fari na vállalta, hogy megöli az érseket. Három rangjától megfosztott prépost so k pénzt ígért neki, és biztosították, hogy segítik elrejtőzni. Farina sok p énzt követelt, ezért az összeesküvők elloptak egy kelyhet a templomból, és eladták. Farina a kehely árával Korfuba menekült, s csak két év múlva tért vissza, hogy tervét végrehajtsa. Este lopakodott be az érseki palotába, aho l népével együtt az érsek éppen imádkozott. Pisztollyal rálőtt. Az érsek ke zével a hátához nyúlt, majd folytatta az imádságot. Karingén egy fekete, a hátán pedig egy piros folt maradt a lövés nyomán, de a golyó a lábánál heve rt. Csoda! -- kiáltották az emberek. Az érsek megparancsolta, hogy ne üldöz zék a merénylőt, de később a pápa elé került az ügy, és az összeesküvőket k ivégezték.\nA Santa Maria Scala-templom kanonokjai is szembeszálltak a refo rmokkal. Az érsek bejelentette, hogy látogatást tesz náluk, mire ők visszaü zenték: nem fogják bebocsátani. Két hónappal később az érsek ünnepélyes kís érettel jelent meg a templomuk előtt. A kanonokok kirohantak, és a menet el ején haladó lovasokat erőszakkal kergették el. Maga az érsek így jegyezte f öl a történteket: „Amikor odaértem, láttam, hogy embereimet, akik a temető kapuján át vonultak be, fegyverekkel és minden erővel kituszkolják. Ezért e lszántam magam, leszálltam a lóról, kezembe fogtam a keresztet, és így nagy nehezen tudtam tenni néhány lépést. Amikor azonban benn voltam már az épül etben, kardokat szegeztek nekem, és nagy ordítozás közben kituszkoltak, maj d bezárták a kaput.” Amikor a lázadókat a pápánál bepanaszolták, s az nyil vános bocsánatkérésre kötelezte őket, bűnbánó körmenetben a dómhoz vonultak , és térden állva kérték az érsek bocsánatát. Ő ezzel fogadta őket: „A test véretek vagyok!”\nAmikor a pestis pusztította a várost, az érsek állt a seg ítők élén. Rendeleteket bocsátott ki, melyekkel igyekezett a fertőzés veszé lyét a legkisebbre csökkenteni. Személyes elszántságát egy szemtanú a követ kezőképpen írta le: „A bíboros gyakran ment el a kórházba, vigasztalta a be tegeket, bátorította a betegápolókat, látogatta a temetőt, a barakkokban la kókat és a házakban vesztegzár alatt levőket. Mindenkit vigasztalt, mindenk ivel szóba állt, és a saját háza javait is beleszámítva mindenével segített , amije csak volt. Most viszont már nincs semmije az életén kívül, teljesen szegény lett... A városnak más vigasztalása nincs. Ő ellenben majdnem olya n, hogy a puszta jelenlétével életre kelti az embereket.” A végén azért, ho gy a szegény betegeknek takarójuk legyen, leszedette ablakairól a függönyök et és a falakról a tapétát, sőt a bíborosi köpenyét is odaadta. Mint szegén y koldus ment végig a városon a bűnbánati körmenetben: gyalog, a nyakában k ötéllel, a vállán kereszttel, megfosztva méltóságának minden jelvényétől.\n Egy év múlva a járvány megszűnt, és a megszökött helytartó, Ayamonte vissza tért. De az érsek hősiességét, amely a tulajdon gyávaságát annyira nyilvánv alóvá tette, nem bírta elviselni, ezért bevádolta a pápánál: az érsek a pes tis idején nem tartotta be a városi törvényeket! A bíborost Rómába idézték, de elindulása, s főleg a visszatérése valóságos diadalmenet volt.\n \nImád ság\nKérünk, Istenünk, őrizd meg Egyházadban azt a lelkületet, amellyel Bor romei Szent Károlyt eltöltötted, hogy Egyházad mindig megújulhasson, és meg tudja mutatni a világnak a te Fiadat, a mi Urunkat, Jézus Krisztust!\n \nF orrás: Diós István: Szentek Élete\n X-ALT-DESC;FMTTYPE=text/html:
Élete
Borromei Károly a milánói hercegség egyik legnevezete sebb családjából származott, amelynek a Lago Maggiore mentén kastélyai és f öldbirtokai voltak. A család alapítója, egy bizonyos Padovából való Vitalia ni, a milánói herceg tanácsosa, miután anyjától fölvette a Borromei nevet, 1445-ben Arona grófja lett. Politikai hatalmuk és tekintélyük nem utolsó so rban a nagy vagyonból fakadt, mert a Borromeiek között bankárok is voltak, és Londonban meg Barcelonában fiókintézetük volt. Ugyanakkor a családtagok a diplomáciában és a politikában is tevékenykedtek, és jól szerepeltek a fr anciákkal vívott háború idején.
Károly atyja a patrícius családból va ló Medici Margitot vette feleségül, akinek testvérei igen magas hivatalokba jutottak: egyik bátyja, Gian Angelo bíboros 1559-ben IV. Pius néven pápa l ett. Ezáltal a Borromei család számára is út nyílt a magasabb hivatalok fel é, különösen a két unokaöccsnek: Károlynak, aki klerikus, és Frigyesnek, ak i katona volt. A házasságok révén Károly rokonságba került a Gonzaga, a ném et Altemps, a római Colonna családdal és az urbinói hercegekkel. Később eze ket a családi szálakat az egyházi megújulás érdekében tudta nagyon ügyesen fölhasználni.
Károly a Lago Maggiore mellett, Arona várában született , Erzsébet és Frigyes után a család harmadik gyermekeként. Egész kicsi korá ban elvesztette édesanyját. Mostohaanyja, Tassea dal Verme nevelte, s úgy h atározott, hogy a család számára fenntartott sok egyházi javadalomra való t ekintettel Károly klerikus legyen. E határozat szerencsésen egybevágott Kár oly elgondolásaival, ezért tizenkét évesen reverendát öltött és fölvette a tonzúrát. Ugyanekkor -- a kor szokása szerint, amit később ,,visszaélésnek' ' bélyegeztek -- kommendátor apátja lett a római bencés kolostornak, melyne k jövedelmét a Borromeiek már évekkel korábban megszerezték maguknak. Ez az t jelentette, hogy az apátsági jövedelem felett Károly, illetve a család re ndelkezett, az apáti tisztet pedig egy szerzetes látta el a kolostorban. Ká roly évi jövedelme kétezer arany volt, ám ő ahelyett, hogy a család rendelk ezésére bocsátotta volna, azonnal sajátjaként kezelte és szétosztotta a sze gények között.
Tizenhat éves korában a páviai egyetemre küldték, ahol 1559-ben mindkét jogból doktori fokozatot szerzett. Ekkor már néhány éve ő kormányozta az egész családi birtokot, és a bíboros nagybácsi jóvoltából t ovábbi két apátság javadalma is az övé volt. Ezáltal jelentősen megnőtt sze mélyes jövedelme, de ugyanakkor a kötelezettségei és kiadásai is.
Egyházi szolgálata
Néhány héttel Károly egyetemi ta nulmányainak befejezése után választották meg IV. Piust, aki az akkor huszo negy éves Károlyt azonnal Rómába hívta. 1560. január 31-én bíborossá, nyolc napra rá, február 8-án milánói érsekké nevezte ki, azzal a kikötéssel, hog y Rómában kell maradnia, az érseki teendőket pedig helynök lássa el. Ezek m ellé a pápai kúriában hivatalként kapta a szerzetesrendek felügyeletét és a z Egyház politikai ügyeinek vezetését, ami azt jelentette, hogy a pápai int ézkedések rajta keresztül kerültek ki a kúriából. Károly ekkor még nem is v olt pappá szentelve!
Az Egyház ekkor igen mozgalmas időket élt: a páp a ismét egybehívta a trienti zsinatot, Franciaországban vallásháború dúlt, Angliában Erzsébet királynő lépett a trónra és félbeszakadt a katolikus res tauráció, amely Tudor Mária alatt kezdődött; II. Fülöp király birodalmában, Flandriában súlyos vallási politikai feszültségek támadtak, Amerikában ki kellett építeni a lelkipásztori hálózatot. Károly pedig teljes hűséggel, na gy kötelességtudással, minden intrika számára elérhetetlenül és rendkívüli munkabírással hajtotta végre a pápai intézkedéseket.
Rómában kiegészí tette szellemi képzettségét a katolikus reform szellemében, és fölszámolva a fejedelmi pompát addigi jogi-diplomata alapszemléletét teológiai irányba változtatta meg. Mikor a család Frigyes halála miatt azt kívánta, hogy térj en haza és vegye át a család vezetését, az Egyház iránti elkötelezettségéne k pecsétjeként pappá szenteltette magát. Hamarosan püspökké szentelték, mos t már átvehette a milánói egyházmegye tényleges kormányzását.
1565 sz eptemberében vonult be Milánóba, olyan pompával, ami akkoriban egy püspököt és bíborost megilletett. Ugyanerre az időpontra hívta össze a tartományi z sinatot, amelyre Lombardia, Piemont, Liguria és Emilia püspökei voltak hiva talosak. A trienti zsinat határozatai alapján e tartományi zsinaton Károly érsek az egyházi élet minden területén: a liturgiában, a javak kezelésében, a klérus képzésében, a jótékonyság ellenőrzésében, az anyakönyvek vezetésé ben reformokat léptetett életbe. A tartományi zsinat határozatai és Károly intelmei a néphez a többi itáliai püspök számára is mintául szolgáltak.
E határozatok megvalósítása és a fölmerülő nehézségek leküzdése érdekébe n, továbbá hogy megfelelő munkatársai legyenek és számot adjon azoknak, aki k kérdőre vonták, nagyon kiterjedt levelezést folytatott. A milánói Ambrosi ana könyvtárban 100 kötetet töltenek meg a hozzá írott levelek!
Fennm aradt levélvázlataiból rekonstruálható munkamódszere: minden kérelmet mérle gelt, és szakértelemmel vetette össze saját véleményét másokéval. Ha egysze r döntött, azt kitartóan védte, és határozottan föllépett mindazokkal szemb en, akik találva érezhették magukat, akár Rómában, akár Madridban vagy Milá nóban.
Reformjai végrehajtása közben egyre több oldalról támadt ellen állás az érsekkel szemben: a világi klérus (különösen az előkelő családból származó kanonokok), a szerzetesek, a hivatalnokok (a városi helytartó, a s zenátus, a spanyol udvar) felől. Amikor föloszlatta a ferencesek humiliáták nevű ágát, egy barát, belopakodva az érsek kápolnájába, rálőtt. Az Egyház bírói joghatósága ügyében nyílt összeütközésbe került II. Fülöp helytartójá val, s ezért kiközösítette a helytartót, tudván, hogy ezért a király el is űzheti a püspöki székéből. De ezekből a harcokból Károly győztesen került k i, amit nem annyira szerteágazó kapcsolatainak, mint életszentsége egyre in kább növekvő hírének köszönhetett.
Az érseknek nem voltak illúziói af elől, hogy rendelkezései és reformjai teljesen megszüntetik a visszaéléseke t. Ezért teljes erejével a jövő számára perdöntő papnevelés ügye felé fordu lt, úgy, ahogy azt a trienti zsinat elrendelte. A papságra készülők számára internátust és iskolát nyitott 1565-ben; ez lett a milánói szeminárium őse . A képzésben a világi és az egyházi tudományok összekapcsolódtak, a nevelé sben azonban a hangsúly a személyes életszentségre való törekvésre és a jó példára került. Két szemináriummal indult, az egyik a városi, másik a vidék i papságot nevelte. Hamarosan egy harmadikat is nyitott vidéken, majd a svá jci völgyekbe küldendő papok számára, akiknek ott protestánsok között kelle tt működniük, megnyitotta a negyedik, helvét szemináriumot.
E szeminá riumok a papság képzését, egy másik intézmény, a Castellis da Castello álta l 1536-ban alapított „Hittaniskola”, amit Károly érsek fölkarolt, a nép jav át szolgálta. Az érsek ugyanígy támogatta az Oltáriszentség Konfraternitáso kat, amelyek szentségimádással engesztelték az Eucharisztiában jelenlévő Kr isztust azért a sok a hitetlenségért és káromlásért, amit a svájci reformát oroktól kellett elszenvednie.
Károly érsek a műveltebb hívők lelki ké pzésére is gondolt. Páviában megnyitotta a Borromeum intézetet, amely egyet emisták számára -- a világi tudományok mellett -- hitbeli képzést biztosíto tt. Az intézet a Borromeo család nevét és címerét (Humilitas felírással) ka pta meg, s vele együtt a család vagyonából is egy részt. IV. Pius az alapít ást 1561-ben hagyta jóvá, és egyházi javadalmakból is juttatott számára, az intézet mégis csak 1581-ben nyílhatott meg tíz növendékkel. 1569- ben volt már Páviában is egy hasonló rendeltetésű ház, a Ghislieri diákotthon, Milá nóban egy nemesi kollégium, a Colleggio dei Nobili, ezenkívül pedig a híres milánói Jezsuita Intézet és Gimnázium, amely a föloszlatott Humiliáták ház ában kapott otthont.
A szent érsek tevékenységének legfontosabb terül ete azonban mégsem ez volt, hanem egyházmegyéjének látogatása. Az erkölcsi és vallási megújulást leginkább ezzel érte el. Nagyon rendszeresen végezte e főpásztori látogatásokat, nemcsak azért, mert a zsinat így rendelte, hane m mert meg volt róla győződve, hogy csak személyes jelenlétével, buzdításai val és példájával tudja kiirtani a visszaéléseket, és csak így tudja a papo kat és a híveket a megújulás útján elindítani és vezetni. Nagyon sok tenniv alója volt: helyre kellett állítani az egyházmegyei fegyelmet, a nép körébe n emelni kellett az erkölcsi élet színvonalát, és föl kellett számolni sok visszaélést a liturgiában. Utazásai közben -- az egyházmegyéhez tartozott G raubünden kanton három völgye is! -- mindenütt tárgyalt a vezető személyisé gekkel, tájékozódott a nép és a papság élete felől, megtudta, mennyire tart ják meg az egyházi törvényeket, a szülők mennyire törődnek a gyermeknevelés sel, milyen fényűzés folyik a papok öltözködésében, mennyire tartják meg a klauzúra törvényét a kolostorokban, s hogyan kezelik az alapítványokat. Min dezt számadásszerűen rögzítették, hozzátéve az érsek intelmeit és büntető í téleteit is. Különös figyelmet szentelt a svájci völgyek egyházaira, ahol i gen nagy visszaélések történtek: a papok nősültek, gyermekeiket a plébánián nevelték, hit dolgában nagyon sok volt a bizonytalanság; babonák, mágia és halottidézés is gyakori volt. Károly reformtevékenysége minden lehetséges lelkipásztori eszközt, de diplomáciai, politikai, sőt katonai támogatást is igénybe vett.
Lelkipásztori buzgóságát, nagylelkűségét és szervezőké szségét különösen a nagyon veszélyes időszakokban mutatta meg, pl. 1576 nya rán, amikor pestis pusztított Milánóban, s ezt később „Szent Károly pestisé nek” nevezték el. A járvány terjedésével egyre többen menekültek el a város ból, a város vezetői mind eltűntek, különösen akkor, amikor a közrend és kö zellátás egyre súlyosabb kérdéssé vált. Akkor az érsek vette kezébe a gyepl őt, és részben a saját javaival, részben a gazdagok adományaival segített, ahogy csak tudott: ruhát, élelmiszert, gyógyszert adott az embereknek, menh elyeket állítottak föl, a betegeket ideiglenes kórházakba gyűjtötték össze, ahol ápolták őket, és megkapták a szükséges lelki ellátást is. A járvány t etőpontján zárlatot kellett elrendelni mindazok számára, akik saját házukba n maradtak. Ezeknek az érsek ambuláns szolgálatot szervezett, főleg a beteg ek és haldoklók számára. Mivel a templomokat a fertőzés veszélye miatt bezá rták, az utcasarkokon és útkereszteződésekben állítottak föl oltárokat, és a papok ott miséztek.
Károly érsek lelki élete, mint a katolikus megú julás valamennyi nagy szentjénél (Loyolai Szent Ignác, Néri Szent Fülöp, Ke resztes Szent János), egészen Krisztus követésére irányult. Az Ő szenvedésé n elmélkedett, és engesztelését tűzte ki célul. Ebből született az az elhat ározása, hogy saját életében Krisztus keresztútját akarja megélni. Így érth etjük meg, hogy Károly miért szerette annyira a Novara közelében lévő Monte di Varallót, melynek oldalában oszlopok álltak, rajtuk a megváltás misztér iumának képei. Élete utolsó évében itt akarta a Virágvasárnapot megülni, s itt végezte általános gyónását a jezsuita Adorno páternál. Életének minden hibáját meg akarta gyónni, böjtöléssel és kemény vezekléssel fenyítette mag át.
Amikor Milánóba visszatért, az orvosok már csak azt tudták megáll apítani, hogy testi ereje elfogyott. Károly teljes nyugalommal fogadta ezt, majd fölvette a betegek szentségét, és 1584. november 3- án Milánóban megh alt. V. Pál avatta szentté 1610-ben. Ünnepét 1613-ban vették föl a római na ptárba november 4-re.
Legendáiból
Erről az energikus egyházi férfiról, aki a trienti zsinat idejében „meg akarta újít ani Rómát”, egy korabeli protestáns így nyilatkozott: „Ha minden püspök és pap olyan lett volna, mint ő, nem került volna sor a hitszakadásra.” Életér ől saját írásai és életrajzírók dokumentumai vallanak.
Mikor az ifjú jogi doktor Rómába érkezett, a pápa nagybácsi -- a kor szokásait követve -- elhalmozta fényes pápai hivatalokkal, noha sem teológiát nem végzett, sem pappá nem volt szentelve. Akkori levelei még a főúri életet kedvelő, öntuda tos ifjúról tanúskodnak. Nemességére hivatkozva százötven személyes udvart tartott. Nagyon türelmetlenül várta a családi címer megérkezését. Azon a na pon, amikor bíborosi kinevezését megkapta, egyik nővérének, Camillának azt írta, hogy mától kezdve kettővel több udvarhölgyet tartson. Kiváló ízléssel gyűjtött műkincseket, labdajátékkal, sakkal és vadászattal pihente ki magá t. A német nunciusnál vadászkutyákat rendelt. Szerette a zenét, maga is ját szott csellón. De szokatlanul nagy volt a munkaszeretete már ekkor is: a ró mai kúriában addig soha nem intézték oly gyorsasággal az ügyeket, mint Káro ly alatt.
Rajongva szeretett bátyjának, Frigyesnek a halála hozta el a megtérés napját. Akkor ezt írta: ,,Ez a csapás oly szörnyű, hogy semmifél e emberi megfontolás nem tud megvigasztalni. Ez a veszteség, belátom, nagy lépéssel vitt előre engem a kegyelem útján.'' Amikor pappá, majd püspökké s zentelték, szolgáinak nagy részét elbocsátotta, sok címét és hivatalát viss zaadta a pápa kezébe, és engedélyt kért, hogy püspöki városába távozhasson.
A milánóiak készültek a fogadására: a püspöki palota falait földíszí tették a Borromeiek és őseik képeivel és címereivel. Károly pedig, amint me gérkezett, ezeket eltávolíttatta, és Szent Ambrus és más milánói püspökök k épét tétette föl. Azt mondotta: ,,Amíg gróf Borromei Károly voltam, tisztel etreméltó elődeim nyomába törekedtem; mióta azonban a Santa Praxedes bíboro sa és Milánó érseke vagyok, érsek elődeim a követendő példaképeim.''
Milánóban akkor hihetetlen viszonyok uralkodtak. A hívők nem ismerték a Mia tyánkot, voltak papok, akik nem tudták a feloldozás szavait. Sok templomból , amit fölkeresett, iszonyattal fordult ki. A San Satiro-templomban éppen p apok és világi urak lakomáztak és mulattak amikor belépett; a San Maurizio- templomban ugyan sok embert látott, de azok mit sem törődtek az oltárnál fo lyó liturgiával, csak beszélgettek és nevetgéltek egymás között. Részeg fér fiak és ízléstelenül kifestett nők járultak az áldoztatórácshoz. Más templo mokban táncoltak vagy gabonát tároltak; a körmenet -- ha volt -- inkább kar neváli fölvonuláshoz hasonlított. Az egyik helyen pápai oklevelet hamisítot tak és árulták. Látván ezt, így írt a pápának: ,,El vagyok szánva arra, hog y a trienti reformot a prelátusok között fogom kezdeni. Ez volna a legjobb út arra, hogy egyházmegyénkben az engedelmesség föléledjen. Nekünk kell elö l járnunk, a hívek majd jönnek utánunk.''
Az érsek maga járt elöl jó példával. Környezetében megbízott két papot, hogy ha valami hibát vesznek é szre benne, kíméletlenül mondják meg, és minden megkötés nélkül figyelmezte ssék a gyöngeségeire. De amikor arra figyelmeztették, hogy legyen tekintett el meggyöngült egészségére, így válaszolt: „ki a lélek szolgálatára szánta el magát, annak legalább három lázt ki kell hordania, mielőtt ágynak dől!”- - csakhogy az ágyát már régen elajándékozta, és egy szalmazsákon aludt.
Egyik vizitációs útján Svájcban egyik kísérője látta, hogy az erős fagyb an a fűtetlen szobácskában az érseken nincs más, mint egy vékony, használt köntös, s kérte, hogy öltözzön fel melegebben. Károly erre azt válaszolta, hogy csak ez a köntös a személyes tulajdona, a többi ruhája a bíboroshoz ta rtozik, és csak szolgálat közben viselhető.
Amikor a bíboros az addig i szokás szerint messze a nagyböjtbe nyúló farsangi mulatságokat a városban a hamvazószerdával betiltotta, ellenségei -- főleg a spanyol helytartó -- bepanaszolták a pápánál. Sok mindent felhoztak, többek között a következő t örténetet is:
A városba érkezése után hamarosan meglátogatta a híres dómot. Benn a templomban járva egyszer csak különös zajra lett figyelmes. K örülnézett, és látta, hogy egy lovag teljes fölszerelésben lovagol át a tem plomon. A nyomában egy csacsifogat kocogott, majd emberek jöttek, csoportos an nevetgélve és beszélgetve, mások terheket cipeltek. Kiderült, hogy régi szokásjog alapján átjáróháznak használják a dómot: ahelyett, hogy megkerüln ék, az egyik oldalajtón be, a másikon ki közlekednek. Az érsek azonnal elha tározta, hogy ennek véget vet, nem tűri ezt a visszaélést. Kiadta a rendele tet, és másnap az emberek meghökkenve álltak a zárt oldalkapuk előtt. Panas zt emeltek a magisztrátusnál, ez továbbította az ügyet a helytartóhoz, az p edig kapott az alkalmon, hogy megmutassa, ki az úr a városban. Hivatalos le vélben követelte a püspöktől a kapuk kinyitását, Károly azonban udvariasan azt válaszolta, hogy a kapu zárva marad. A herceg tombolt dühében -- de hiá ba. Mikor aztán éjszaka erőszakkal feltörték a dóm oldalkapuit, az érsek be falaztatta a bejáratokat.
Károly megbízatást kapott a humiliáták telj esen elvilágiasodott rendjének megreformálására. Mivel első rendelkezéseit figyelmen kívül hagyták, erélyesebb eszközökhöz folyamodott. Ezért a szerze tesek között gonosz terv született: páter Farina vállalta, hogy megöli az é rseket. Három rangjától megfosztott prépost sok pénzt ígért neki, és biztos ították, hogy segítik elrejtőzni. Farina sok pénzt követelt, ezért az össze esküvők elloptak egy kelyhet a templomból, és eladták. Farina a kehely áráv al Korfuba menekült, s csak két év múlva tért vissza, hogy tervét végrehajt sa. Este lopakodott be az érseki palotába, ahol népével együtt az érsek épp en imádkozott. Pisztollyal rálőtt. Az érsek kezével a hátához nyúlt, majd f olytatta az imádságot. Karingén egy fekete, a hátán pedig egy piros folt ma radt a lövés nyomán, de a golyó a lábánál hevert. Csoda! -- kiáltották az e mberek. Az érsek megparancsolta, hogy ne üldözzék a merénylőt, de később a pápa elé került az ügy, és az összeesküvőket kivégezték.
A Santa Mari a Scala-templom kanonokjai is szembeszálltak a reformokkal. Az érsek bejele ntette, hogy látogatást tesz náluk, mire ők visszaüzenték: nem fogják beboc sátani. Két hónappal később az érsek ünnepélyes kísérettel jelent meg a tem plomuk előtt. A kanonokok kirohantak, és a menet elején haladó lovasokat er őszakkal kergették el. Maga az érsek így jegyezte föl a történteket: „Amiko r odaértem, láttam, hogy embereimet, akik a temető kapuján át vonultak be, fegyverekkel és minden erővel kituszkolják. Ezért elszántam magam, leszállt am a lóról, kezembe fogtam a keresztet, és így nagy nehezen tudtam tenni né hány lépést. Amikor azonban benn voltam már az épületben, kardokat szegezte k nekem, és nagy ordítozás közben kituszkoltak, majd bezárták a kaput.” Am ikor a lázadókat a pápánál bepanaszolták, s az nyilvános bocsánatkérésre kö telezte őket, bűnbánó körmenetben a dómhoz vonultak, és térden állva kérték az érsek bocsánatát. Ő ezzel fogadta őket: „A testvéretek vagyok!”
A mikor a pestis pusztította a várost, az érsek állt a segítők élén. Rendelet eket bocsátott ki, melyekkel igyekezett a fertőzés veszélyét a legkisebbre csökkenteni. Személyes elszántságát egy szemtanú a következőképpen írta le: „A bíboros gyakran ment el a kórházba, vigasztalta a betegeket, bátorított a a betegápolókat, látogatta a temetőt, a barakkokban lakókat és a házakban vesztegzár alatt levőket. Mindenkit vigasztalt, mindenkivel szóba állt, és a saját háza javait is beleszámítva mindenével segített, amije csak volt. Most viszont már nincs semmije az életén kívül, teljesen szegény lett... A városnak más vigasztalása nincs. Ő ellenben majdnem olyan, hogy a puszta je lenlétével életre kelti az embereket.” A végén azért, hogy a szegény betege knek takarójuk legyen, leszedette ablakairól a függönyöket és a falakról a tapétát, sőt a bíborosi köpenyét is odaadta. Mint szegény koldus ment végig a városon a bűnbánati körmenetben: gyalog, a nyakában kötéllel, a vállán k ereszttel, megfosztva méltóságának minden jelvényétől.
Egy év múlva a járvány megszűnt, és a megszökött helytartó, Ayamonte visszatért. De az ér sek hősiességét, amely a tulajdon gyávaságát annyira nyilvánvalóvá tette, n em bírta elviselni, ezért bevádolta a pápánál: az érsek a pestis idején nem tartotta be a városi törvényeket! A bíborost Rómába idézték, de elindulása , s főleg a visszatérése valóságos diadalmenet volt.
Imádság
Kérünk, Istenünk, őrizd meg Egyházadban azt a lelkületet , amellyel Borromei Szent Károlyt eltöltötted, hogy Egyházad mindig megújul hasson, és meg tudja mutatni a világnak a te Fiadat, a mi Urunkat, Jézus Kr isztust!
Forrás: Diós István: Szentek Élete
DTSTAMP:20240328T090001 DTSTART;TZID=Europe/Budapest;VALUE=DATE:20111104 DTEND;TZID=Europe/Budapest;VALUE=DATE:20111105 SEQUENCE:0 RRULE:FREQ=YEARLY;COUNT=100;INTERVAL=1;BYYEARDAY=-58 TRANSP:OPAQUE END:VEVENT END:VCALENDAR