BEGIN:VCALENDAR VERSION:2.0 PRODID:-//jEvents 2.0 for Joomla//EN CALSCALE:GREGORIAN METHOD:PUBLISH BEGIN:VTIMEZONE TZID:Europe/Budapest BEGIN:STANDARD DTSTART:20110130T000000 RDATE:20110327T030000 TZOFFSETFROM:+0200 TZOFFSETTO:+0100 TZNAME:Europe/Budapest CET END:STANDARD BEGIN:STANDARD DTSTART:20111030T020000 RDATE:20120325T030000 TZOFFSETFROM:+0200 TZOFFSETTO:+0100 TZNAME:Europe/Budapest CET END:STANDARD BEGIN:STANDARD DTSTART:20121028T020000 RDATE:20130331T030000 TZOFFSETFROM:+0200 TZOFFSETTO:+0100 TZNAME:Europe/Budapest CET END:STANDARD BEGIN:STANDARD DTSTART:20131027T020000 RDATE:20140330T030000 TZOFFSETFROM:+0200 TZOFFSETTO:+0100 TZNAME:Europe/Budapest CET END:STANDARD BEGIN:STANDARD DTSTART:20141026T020000 RDATE:20150329T030000 TZOFFSETFROM:+0200 TZOFFSETTO:+0100 TZNAME:Europe/Budapest CET END:STANDARD BEGIN:STANDARD DTSTART:20151025T020000 RDATE:20160327T030000 TZOFFSETFROM:+0200 TZOFFSETTO:+0100 TZNAME:Europe/Budapest CET END:STANDARD BEGIN:STANDARD DTSTART:20161030T020000 RDATE:20170326T030000 TZOFFSETFROM:+0200 TZOFFSETTO:+0100 TZNAME:Europe/Budapest CET END:STANDARD BEGIN:STANDARD DTSTART:20171029T020000 RDATE:20180325T030000 TZOFFSETFROM:+0200 TZOFFSETTO:+0100 TZNAME:Europe/Budapest CET END:STANDARD BEGIN:STANDARD DTSTART:20181028T020000 RDATE:20190331T030000 TZOFFSETFROM:+0200 TZOFFSETTO:+0100 TZNAME:Europe/Budapest CET END:STANDARD BEGIN:STANDARD DTSTART:20191027T020000 RDATE:20200329T030000 TZOFFSETFROM:+0200 TZOFFSETTO:+0100 TZNAME:Europe/Budapest CET END:STANDARD BEGIN:STANDARD DTSTART:20201025T020000 RDATE:20210328T030000 TZOFFSETFROM:+0200 TZOFFSETTO:+0100 TZNAME:Europe/Budapest CET END:STANDARD BEGIN:DAYLIGHT DTSTART:20110327T030000 RDATE:20111030T020000 TZOFFSETFROM:+0100 TZOFFSETTO:+0200 TZNAME:Europe/Budapest CEST END:DAYLIGHT BEGIN:DAYLIGHT DTSTART:20120325T030000 RDATE:20121028T020000 TZOFFSETFROM:+0100 TZOFFSETTO:+0200 TZNAME:Europe/Budapest CEST END:DAYLIGHT BEGIN:DAYLIGHT DTSTART:20130331T030000 RDATE:20131027T020000 TZOFFSETFROM:+0100 TZOFFSETTO:+0200 TZNAME:Europe/Budapest CEST END:DAYLIGHT BEGIN:DAYLIGHT DTSTART:20140330T030000 RDATE:20141026T020000 TZOFFSETFROM:+0100 TZOFFSETTO:+0200 TZNAME:Europe/Budapest CEST END:DAYLIGHT BEGIN:DAYLIGHT DTSTART:20150329T030000 RDATE:20151025T020000 TZOFFSETFROM:+0100 TZOFFSETTO:+0200 TZNAME:Europe/Budapest CEST END:DAYLIGHT BEGIN:DAYLIGHT DTSTART:20160327T030000 RDATE:20161030T020000 TZOFFSETFROM:+0100 TZOFFSETTO:+0200 TZNAME:Europe/Budapest CEST END:DAYLIGHT BEGIN:DAYLIGHT DTSTART:20170326T030000 RDATE:20171029T020000 TZOFFSETFROM:+0100 TZOFFSETTO:+0200 TZNAME:Europe/Budapest CEST END:DAYLIGHT BEGIN:DAYLIGHT DTSTART:20180325T030000 RDATE:20181028T020000 TZOFFSETFROM:+0100 TZOFFSETTO:+0200 TZNAME:Europe/Budapest CEST END:DAYLIGHT BEGIN:DAYLIGHT DTSTART:20190331T030000 RDATE:20191027T020000 TZOFFSETFROM:+0100 TZOFFSETTO:+0200 TZNAME:Europe/Budapest CEST END:DAYLIGHT BEGIN:DAYLIGHT DTSTART:20200329T030000 RDATE:20201025T020000 TZOFFSETFROM:+0100 TZOFFSETTO:+0200 TZNAME:Europe/Budapest CEST END:DAYLIGHT END:VTIMEZONE BEGIN:VEVENT UID:7c538becc406bfd092fbfa803d90f99d CATEGORIES:Liturgikus naptár CREATED:19700101T010000 SUMMARY:Bosco Szent János (emléknap) DESCRIPTION: Élete\n XI. Pius pápa, aki szentté avatta Bosco János áldozópapot, így nyi latkozott róla: ,,Az ő életében természetesek voltak a természetfeletti dol gok, s ami másnál szokatlan, az nála megszokott volt.'' Csodái megszámlálha tatlanok, a rábízottak lelkében úgy olvasott, mint egy könyvben, látta a jö vendőt, és olyan hihetetlen szeretet és öröm sugárzott belőle, hogy az utca gyerekek nemcsak a parancsát teljesítették, hanem lesték a kívánságait, hog y eleget tehessenek neki.\n Ez a rendkívüli ember, akit Isten a múlt század forradalmainak időszakában ajándékozott az Egyháznak, Torino mellett egy s zegény tanyán, Becchiben látta meg a napvilágot 1815. augusztus 16-án. Apja , Bosco Ferenc másodszor nősült, mert első felesége Antal nevű fiúk születé se után hamarosan meghalt. Második feleségétől, Occhiena Margit asszonytól két fia született: József és János. A fiúkat édesanyjuknak kellett fölnevel nie, mert apjuk 1817-ben meghalt.\n Margit mama mélyen vallásos, dolgos, já mbor asszony és nagyszerű édesanya volt. Nevelési módszerének igen nagy sze repe volt abban, hogy János később sokak atyja lehetett. Gyermekeit kicsi k oruktól arra nevelte, hogy Isten jelenlétében járjanak, mert ,,Isten minden ütt jelen van, mindent lát, a legtitkosabb gondolataitokat is.'' Ugyanakkor állandóan a jótettekre sürgette őket. Azt szokta mondogatni: ,,Aki alszik, nem fog halat!'' János pedig különösen megszívlelte egy másik intését: ,,L ásd csak, oly rövid az életünk, hogy nagyon kevés időnk van jót tenni. Mind en óra, amit felesleges alvással töltünk, elveszett idő a mennyország számá ra. S minden perc, amit elveszünk a nélkülözhető éjszakai nyugalomtól, megh osszabbítja az életünket.'' Don Bosco ezért aludt oly keveset.\n Amikor Ján os hat éves lett, nagyon szeretett volna tanulni, Isten ugyanis rendkívüli képességekkel áldotta meg: ha valamit figyelmesen elolvasott, megmaradt az emlékezetében. Testi ügyessége és ereje is átlagon felüli volt, kézügyesség e pedig olyan fokot ért el, hogy könnyedén elleste a vásári bűvészek fogása it. Ennek ellenére a bátyja, Antal, aki nála tizenkét évvel volt idősebb és a tanulást naplopásnak tartotta, hallani sem akart a taníttatásáról. Számá ra csak a munka létezett, a földdel és az állatokkal való törődés. Így Jáno snak csak este volt módja arra, hogy az egyik szomszéd parasztbácsitól olva sni tanuljon.\n Kilenc éves korában álmot látott, amely meghívásának első j ele volt. Ebben az álomban parancsot kapott: ,,Állj a fiúk élére!'' Szó sze rint véve a parancsot, kezdte maga köré gyűjteni a környékbeli fiúkat. Taní totta őket a katekizmusra, elismételte nekik a templomban hallott prédikáci ót. Amikor pedig látta, hogy hallgatói fáradnak vagy unatkozni kezdenek, eg y anyjától tanult történettel vagy bűvészmutatvánnyal szórakoztatta őket. N em egyszer versenyre is kiállt -- hallgatósága nagy tetszésére -- a mutatvá nyosokkal, és mindig ő nyert.\n Mindezt már tíz éves korában gyakorolta! Ek kor járulhatott először szentáldozáshoz, és hitoktatójának is föltűnt értel mességével és jámborságával, de a bátyja csak nem akart hallani a tanulásró l. Sőt addig gúnyolódott vele, míg 1828-ban édesanyja is jobbnak látta, ha János elmegy otthonról: elindult, hogy szolgagyereknek szegődjék egy tanyár a.\n Két év múlva végre megkezdhette a rendszeres iskolába járást Castelnuo vóba. Eleinte naponta járt be az iskolába, később különböző házaknál kapott szállást házimunkák elvégzése fejében. Így alkalma nyílt sorban megismerke dni a szabó, lakatos, asztalos mesterséggel. Egy kávéháztulajdonos mellett főzni tanult, egy kántortól megtanult zenélni. Mindezeknek később, amikor m ár fiúk serege vette körül, igen nagy hasznát látta.\n Tizenhat évesen, ném i gondolkodás után, hogy ferences legyen-e, vagy világi pap, -- jólelkű pap ok pártfogásával -- beléphetett a chieti szemináriumba. Olyan szegények vol tak, hogy minden ruhadarabot mástól kapott ajándékba. Társai hamarosan fölf igyeltek képességeire, ő pedig olyan szorgalommal tanult, hogy minden évben elnyerte az évfolyam számára kitűzött tanulmányi jutalmat.\n 1841-ben szen telték pappá. Utána még két évig továbbtanult egy torinói konviktusban, ame lyet 1820-ban alapítottak fiatal papok számára, hogy erkölcstani és szónoki tudásukat elmélyíthessék. Miközben ezt a konviktust látogatta, rabok, bete gek, szegények lelkipásztori gondozásában vett részt. Az utcákat járva megd öbbenve látta, milyen sok fiú csatangol szerte a városban. Torinó ugyanis t ele volt otthontalan és család nélkül élő fiúkkal, akik vidékről jöttek, ho gy munkát találjanak, de csak keveseknek sikerült elhelyezkedniük.\n 1841. december 8-án Don Bosco éppen misézéshez öltözött, amikor a sekrestyében fö ltűnt egy ilyen fiú. Kiderült, hogy nemcsak ministrálni nem tud, hanem vall ásilag is teljesen tudatlan. A sekrestyés ki akarta kergetni, de Don Bosco visszahívta, s mise után megtanította a keresztvetésre és beszélt neki a Te remtőről, aki életünk végső célja is. Ezzel a fiúval kezdődött az ,,oratori um'', Don Bosco műve. A fiú ugyanis egy hét múlva öt társát hozta magával; február másodikán már húszan, március huszonötödikén már harmincan voltak, akik mise után hallgatták Don Bosco tanítását, s utána is vele maradtak. Öt évvel később négyszáz lett a fiúk száma!\n Eleinte különböző templomokban vettek részt a szentmisén, s jó időben kinn a szabadban, rossz időben valah ol tető alatt töltötték a napot. A szentmisét katekizmus-oktatás követte, m ajd játékok, versenyek, éneklés. Don Bosco 1843-ban elvállalta a leánynevel ő intézet mellett működő Szent Filoména kórház lelki irányítását, s a kórhá z mellett ki tudott alakítani egy kis kápolnát, amelyet 1844. december 8-án Szalézi Szent Ferenc tiszteletére szenteltek. A fiúk száma azonban oly mér tékben sokasodott, hogy nem fértek el, és zajongásukat a környék sem tűrte. \n Ezért 1835 júliusában áttelepültek a Szent Márton-templomba, de fél év m úlva itt sem volt maradásuk. Ekkor egy pap kínálta föl a télre való tekinte ttel három szobáját, hogy fedél alatt lehessenek. Tavasszal azonban a szoms zédok közölték, hogy tovább nem tűrik a ,,rendetlenkedést'', ezért Don Bosc o kibérelt egy rétet, ahol szentmise után az oktatást tartotta és felügyele te alatt szabadon játszhattak a fiúk.\n 1846-ot írtak, s a politikai légkör egyre feszültebbé vált. A nemzeti eszme és a szabadságvágy Torinóban is ér eztette hatását. Don Bosco pedig angyali egyszerűséggel távol tartotta magá t és a fiait is minden politikai nyilatkozattól és megnyilvánulástól. Ennek ellenére följelentették őket. Don Boscót ismételten beidézték kihallgatáso kra, egy ideig rendőri felügyelet alá is helyezték, sőt, előadásaira rendőr öket küldtek ki, nehogy valami rendbontást készíthessenek elő. Emellett a p apok között is voltak olyanok, akik nem jó szemmel nézték az oratóriumot. F éltek ugyanis attól, hogy Don Bosco, aki nem tartozott plébániai kötelékbe, elvonja a híveket a plébániáktól. Hiába magyarázta a plébánosoknak, hogy e zek a fiúk vagy nála vannak, vagy az utcán, hiszen nincs családjuk, amely s zerint bármelyik plébániához tartozhatnának. Nem hallgattak rá, sőt két pap összefogott, hogy mint bolondot, elmegyógyintézetbe juttassák.\n Egy hónap elteltével a gazda fölmondta a rét bérletét, s ekkor égi ajándékként egy P inardi nevű háztulajdonos fölajánlotta házának fészerét. Don Bosco csak arr a kérte, hogy kicsit magasítsa meg a helyiséget, hogy kápolnának használhas sák. Mikor ez egy héten belül megtörtént, bérbe vette a fészert abban a rem ényben, hogy majd az egész házat is bérelheti, ha a lakók elhagyják. Májusb an viszont Barolo őrgrófné, aki a Szent Filoména kórházat fenntartotta, vál asztás elé állította: vagy a kórház alkalmazottja marad, de akkor hagyja ab ba a fiúkkal való felesleges vesződést, vagy azonnal elbocsátja. És Don Bos co a fiait választotta. Utána hamarosan súlyos beteg lett, úgyhogy egy időr e haza kellett menni Becchibe. Amikor már elég erősnek érezte magát, novemb erben édesanyját is magával hozta, és együtt költöztek be a Pinardi-házba. Margit mama ettől fogva haláláig (1857. november 25.) az összes fiú édesany ja is lett.\n A következő évben némi könnyebbséget hozott az érsek rendelke zése amellyel az oratóriumot az elhagyott gyermekek plébániájává tette. Ezá ltal legalább a plébánosok zaklatásai ellen védve voltak. Az oratóriumból, amely a mi fogalmaink szerint napközi otthon volt, lassan éjszakai menedékh ely is lett, mert egyre több olyan fiú jelentkezett, akiknek semmifajta szá llása sem volt. Don Bosco megosztotta velük a házat.\n A város vezetősége s zünet nélkül kapta a följelentéseket. 1848-ban fegyveres merényletet követt ek el ellene: valaki rálőtt, miközben a kápolnában magyarázott a fiúknak, d e csak a reverenda ujját találta el a merénylő.\n 1850-ben két magas rangú tisztviselő jelent meg, hogy ellenőrzést tartson és véget vessen ennek a ké nyelmetlen ügynek. De teljesen megváltozott véleménnyel tértek vissza a vár osi tanácsba, és sikerült elérniük, hogy a fiúk a kormánytól támogatást kap janak.\n Don Boscónak ugyanis semmiféle jövedelme nem volt. Övéivel együtt élt, mint az ég madarai: alamizsnából. Ismételten sorsjátékot rendezett, am elynek bevétele segített rajtuk. Nincstelenségük ellenére 1851-ben megvásár olhatta a teljes Pinardi-házat, és letették a Szalézi Szent Ferenc-templom alapkövét. A templom egy év múlva teljesen készen állt.\n Közben nagyon kem ény támadások érték Bon Boscót, főleg a protestánsok részéről. Igaz, írt eg y szókimondó könyvecskét, amely sok ezer példányban forgott a katolikusok k ezén, s amelyre az volt a válasz, hogy ismételten az életére törtek. Ezért ha olyan útjai voltak, amelyeken veszélyben érezte magát, mindig vitt magáv al néhány erős fiút, akik megvédték.\n Az 1854. évi kolerajárványban előszö r ő maga tűnt ki helytállásával, majd a fiai is egymás után bátorságot kapt ak, és segítettek a város betegeinek ápolásában.\n 1859-ben Don Bosco elérk ezettnek látta az időt, hogy munkatársait társulatban fogja össze, és megal apította a Szalézi Szent Ferenc Társulatot, az egyháztörténelem egyik legha tásosabb szerzetesrendjét. Közben az oratóriumból iskola, majd iskolarendsz er fejlődött ki. Már nem csak hitoktatás folyt Don Bosco iskolájában, hanem egyik műhelyt a másik után állította föl, hogy a növendékek mesterséget is tanulhassanak, s ha az ő keze alól kikerülnek, becsületes munkásemberként élhessenek. 1872-ben megalapította a rend női ágát, amelyet a Segítő Szűzan yáról nevezett el. A pápai jóváhagyást 1874-ben kapták meg. Egy év múlva má r olyan híre volt a rendnek, hogy Dél- Amerikából kaptak meghívást, és Don Bosco el is indította az első missziós csoportot.\n Életének utolsó éveiben sokat szenvedett. Állandóan fájt a háta, a szeme és a feje, s mindehhez kr ónikus álmatlanság társult. Tevékeny életét, amelyben oly kevés időt hagyot t tétlenül, s oly sok jót tett a kicsinyekért, 1888. január 31-én fejezte b e itt a földön.\n XI. Pius pápa 1929-ben boldoggá, 1930-ban szentté avatta. A római kalendáriumba 1936-ban vették föl ünnepét.\n Epizódok\n Don Bosco a rendalapítás és a nevelés mellett harminc kisebb nagyobb könyvet is írt, elsősorban fiai épülésére és oktatására. IX. Pius pápa, aki nagyon kedvelte őt, megparancsolta, hogy belső tapasztalatait is foglalja írásba. Megtette , de ezt a naplót csak halála után találták meg, s ezt a címet viseli: ,,Or atóriumbeli emlékek 1825--1855. Csak a szalézi tagoknak. A Szalézi Társaság nak.'' Életrajzát húsz nagy kötetben Lemoyne szalézi atya dolgozta föl. Néh ány morzsa a ránk maradt hatalmas anyagból:\n Meghívásának látomását így ír ja le maga a szent: ,,Kilenc éves koromban álmot láttam, amelyet egész élet emben soha el nem felejtettem. Álmomban úgy éreztem, hogy egy igen tágas ud varon álló ház közelében vagyok, ahol egy sereg gyermek tolongott. Egyesek nevetgéltek, mások játszottak, de voltak köztük olyanok is, akik káromkodta k. Amint ezeket az istentelenségeket meghallottam, közéjük rohantam, s rábe széléssel és ütlegekkel akartam őket elhallgattatni. Ebben a pillanatban eg y javakorabeli, tiszteletreméltó, előkelő öltözetű férfi jelent meg. Egész alakját fehér köpeny burkolta, arca azonban olyan fényes volt, hogy nem tud tam rátekinteni. Nevemen szólított és megparancsolta, hogy álljak a fiúsere g élére, miközben hozzátette:\n -- Nem veréssel, hanem szelídséggel és szer etettel teheted ezeket barátaiddá. Kezdd el tehát azonnal a munkát! Tanítsd meg őket a bűn utálatosságára és az erény szépségére!\n Én ijedten jegyezt em meg, hogy tudatlan ifjú vagyok, tökéletesen képtelen arra, hogy a fiúkat vallásos oktatásban részesítsem. Amint ezt kimondtam, a fiúk abbahagyták a veszekedést, a zajongást és a káromkodást, és mind a férfi köré sereglette k. Majdnem öntudatlanul kérdeztem:\n -- Kicsoda ön, hogy ilyen lehetetlensé get kíván tőlem?\n -- Éppen azért mert lehetetlennek látszik, végre kell ha jtanod engedelmesség és tudomány által!\n -- Hol és milyen eszközökkel fogo m megszerezni ezt a tudományt?\n -- Adok melléd egy tanítónőt, akinek védel me alatt bölcs leszel, akinek befolyása nélkül miden bölcsesség csak balgas ág.\n -- De hát kicsoda Ön, hogy így beszél velem?\n -- Annak vagyok a fia, akit napjában háromszor üdvözölni tanított a te édesanyád.\n -- Édesanyám azt parancsolta nekem, hogy az ő engedelme nélkül semmiféle idegen emberrel szóba ne álljak; mondja meg tehát a nevét!\n -- Azt kérdezd meg az én anyá mtól!\n Abban a pillanatban egy asszonyt láttam a férfi oldalán, igazi, fen séges alakot, olyan ruhában, amelyből pazar fényesség sugárzott, mintha csu pa ragyogó csillaggal lett volna telehintve. Mikor megbizonyosodott növekvő zavaromról, közelebb hívott magához, jóságosan kézen fogott, és így beszél t:\n -- Nézz ide!\n Föltekintve észrevettem, hogy a fiúsereg eltűnt, és hel yébe nagy tömeg kecske, kutya, macska, medve és egyéb állatokból álló nyáj került. A felséges Asszony tovább beszélt:\n -- Ez a te munkaköröd, itt műk ödj. Légy alázatos, erős és férfias, és az átváltozást, amelyet ezeken az á llatokon most látni fogsz, csináld meg később az én fiaimnál.\n Megint odat ekintettem, és a vad állatok helyén ugyanannyi szelíd bárányt láttam. Ezek örömmel bégetve ugrándozták körül a férfit és az asszonyt, mintha hódolnána k nekik. Ahogy ezt észrevettem, álmomban sírva fakadtam, és kértem a dicsős éges Asszonyt, magyarázza meg nekem, amit láttam, mert nem értettem, mit je lent mindez. Ő azonban csak a fejemre tette a kezét, és azt mondta:\n -- A kellő időben mindent meg fogsz érteni.\n Alig ejtette ki ezeket a szavakat, valami zörej fölébresztett az álomból, és minden eltűnt.''\n Ez az álom -- mint később összes prófétai álmai -- szóról szóra beteljesedett, amikor a vad utcagyerekekből és suhancokból becsületes, vallásos fiatalokat nevelt, akik családjukban vagy az Egyház szolgálatában kamatoztatták mindazt, amit tőle kaptak.\n A fiatal szívek fölötti hatalmának jellemző megnyilvánulása volt az az eset, amikor a torinói fiatalok börtönébe hívták húsvéti lelkigy akorlatra. A háromszáz fiú kivétel nélkül meggyónt és megáldozott. Don Bosc ót annyira meghatotta a hitük, hogy jutalmazni akarta őket, és egy napra el akarta vinni a fiúkat kirándulni, minden őrizet nélkül. A börtön parancsno ka hallani sem akart róla, mert attól félt, hogy egy szálig megszöknek. Don Bosco azonban addig érvelt, míg miniszteri engedélyt nem kapott a kirándul áshoz. És csodák csodája: a fiúk közül egynek sem jutott eszébe, hogy éljen a szökési lehetőséggel!\n 1850 körül, amikor oly sokszor életére törtek, t itokzatos védelmet kapott. Egy alkalommal, amikor éjszaka egyedül kellett h azatérnie a Pinardi-házba, az egyik sarkon két férfi támadta meg, agyon aka rták verni. A sötétből azonban hirtelen egy hatalmas szürke farkaskutya roh ant rájuk, és majdnem széttépte őket. Ez a titokzatos kutya -- Don Bosco cs ak Szürkének hívta -- éveken át a legnehezebb pillanatokban megjelent, de s enki nem tudta, kié.\n Amikor két paptársa eljött, hogy mint bolondot intéz etbe szállítsák, humorral vágta ki magát. Ártatlan jóindulatot színlelve lá togatták meg a szobájában, de Don Bosco az első mondatukból tudta, hogy csa pdát állítanak neki. Ezért hagyta, hogy hosszasan győzködjék, végül hajland ónak mutatkozott rá, hogy kocsiba szálljon velük. A beszállásnál udvariasan maga elé engedte a két papot, majd hirtelen mozdulattal rájuk csapta a koc si ajtaját, és odakiáltott a kocsisnak, hogy sürgősen vigye az urakat az ál taluk megadott címre, azaz a bolondok házába. Ott csak kínos magyarázkodáso k után bocsátották szabadon őket.\n Prófétai lelkének különös megnyilvánulá sa volt a királynak küldött figyelmeztetés. Viktor Emmánuel hosszasan készü lt arra, hogy eltörli a szerzetesrendeket. Don Bosco álmában látott egy kir ályi apródot, aki gyászt hirdetett a királyi család számára. Ismételten írt a királynak, és figyelmeztette, hogy bajt hoz a saját fejére, ha a rendeke t bántalmazza. Ennek ellenére a király 1855. május 29-én aláírta az eltörlő rendeletet, s ezzel harmincöt szerzetesrendet szüntetett meg Piemontban. U tána négy hónap leforgása alatt meghalt az anyja, a nagybátyja, a felesége és a kisfia.\n A szalézi rend hihetetlen gyorsasággal terjedt Itáliában és külföldön is, ami jelezte, hogy Don Bosco a kor nyomorúságát ismerte föl és azon segített, amikor az elhagyott fiúkat fölkarolta. Halála évében, 1888- ban a szalézieknek 250 háza volt 130.000 növendékkel. Élete folyamán hateze r pap került ki intézeteiből, akik közül 1200 szalézi szerzetes lett. 1980- ban világszerte 1341 házban 16.900 rendtag, közülük 11.000 fölszentelt pap, 1990-ben 1597 házban 17.191 szalézi szerzetes, köztük 10.884 pap foglalkoz ott a fiúneveléssel. A szalézi nővérek száma 1980-ban 1438 házban 17.500, 1 990-ben 1505 házban 17.090 fő volt.\n Imádság\n Istenünk, ki Bosco Szent Já nost arra választottad, hogy atyja és tanítómestere legyen az ifjúságnak, k érünk, add, hogy a szeretet tüzétől lángra gyúlva mi is keressük a lelkeket , és csak Neked szolgáljunk!\n Diós István: A szentek élete\n X-ALT-DESC;FMTTYPE=text/html:
Élete< /strong>
XI. Pius pápa, aki szentté avatta Bosco János áldozópapot,
így nyilatkozott róla: ,,Az ő életében természetesek voltak a természetfele
tti dolgok, s ami másnál szokatlan, az nála megszokott volt.'' Csodái megsz
ámlálhatatlanok, a rábízottak lelkében úgy olvasott, mint egy könyvben, lát
ta a jövendőt, és olyan hihetetlen szeretet és öröm sugárzott belőle, hogy
az utcagyerekek nemcsak a parancsát teljesítették, hanem lesték a kívánsága
it, hogy eleget tehessenek neki.
Ez a rendkívüli ember, akit Isten a
múlt század forradalmainak időszakában ajándékozott az Egyháznak, Torino me
llett egy szegény tanyán, Becchiben látta meg a napvilágot 1815. augusztus
16-án. Apja, Bosco Ferenc másodszor nősült, mert első felesége Antal nevű f
iúk születése után hamarosan meghalt. Második feleségétől, Occhiena Margit
asszonytól két fia született: József és János. A fiúkat édesanyjuknak kelle
tt fölnevelnie, mert apjuk 1817-ben meghalt.
Margit mama mélyen vallá
sos, dolgos, jámbor asszony és nagyszerű édesanya volt. Nevelési módszeréne
k igen nagy szerepe volt abban, hogy János később sokak atyja lehetett. Gye
rmekeit kicsi koruktól arra nevelte, hogy Isten jelenlétében járjanak, mert
,,Isten mindenütt jelen van, mindent lát, a legtitkosabb gondolataitokat i
s.'' Ugyanakkor állandóan a jótettekre sürgette őket. Azt szokta mondogatni
: ,,Aki alszik, nem fog halat!'' János pedig különösen megszívlelte egy más
ik intését: ,,Lásd csak, oly rövid az életünk, hogy nagyon kevés időnk van
jót tenni. Minden óra, amit felesleges alvással töltünk, elveszett idő a me
nnyország számára. S minden perc, amit elveszünk a nélkülözhető éjszakai ny
ugalomtól, meghosszabbítja az életünket.'' Don Bosco ezért aludt oly kevese
t.
Amikor János hat éves lett, nagyon szeretett volna tanulni, Isten
ugyanis rendkívüli képességekkel áldotta meg: ha valamit figyelmesen elolva
sott, megmaradt az emlékezetében. Testi ügyessége és ereje is átlagon felül
i volt, kézügyessége pedig olyan fokot ért el, hogy könnyedén elleste a vás
ári bűvészek fogásait. Ennek ellenére a bátyja, Antal, aki nála tizenkét év
vel volt idősebb és a tanulást naplopásnak tartotta, hallani sem akart a ta
níttatásáról. Számára csak a munka létezett, a földdel és az állatokkal val
ó törődés. Így Jánosnak csak este volt módja arra, hogy az egyik szomszéd p
arasztbácsitól olvasni tanuljon.
Kilenc éves korában álmot látott, am
ely meghívásának első jele volt. Ebben az álomban parancsot kapott: ,,Állj
a fiúk élére!'' Szó szerint véve a parancsot, kezdte maga köré gyűjteni a k
örnyékbeli fiúkat. Tanította őket a katekizmusra, elismételte nekik a templ
omban hallott prédikációt. Amikor pedig látta, hogy hallgatói fáradnak vagy
unatkozni kezdenek, egy anyjától tanult történettel vagy bűvészmutatvánnya
l szórakoztatta őket. Nem egyszer versenyre is kiállt -- hallgatósága nagy
tetszésére -- a mutatványosokkal, és mindig ő nyert.
Mindezt már tíz
éves korában gyakorolta! Ekkor járulhatott először szentáldozáshoz, és hito
ktatójának is föltűnt értelmességével és jámborságával, de a bátyja csak ne
m akart hallani a tanulásról. Sőt addig gúnyolódott vele, míg 1828-ban édes
anyja is jobbnak látta, ha János elmegy otthonról: elindult, hogy szolgagye
reknek szegődjék egy tanyára.
Két év múlva végre megkezdhette a rends
zeres iskolába járást Castelnuovóba. Eleinte naponta járt be az iskolába, k
ésőbb különböző házaknál kapott szállást házimunkák elvégzése fejében. Így
alkalma nyílt sorban megismerkedni a szabó, lakatos, asztalos mesterséggel.
Egy kávéháztulajdonos mellett főzni tanult, egy kántortól megtanult zenéln
i. Mindezeknek később, amikor már fiúk serege vette körül, igen nagy haszná
t látta.
Tizenhat évesen, némi gondolkodás után, hogy ferences legyen
-e, vagy világi pap, -- jólelkű papok pártfogásával -- beléphetett a chieti
szemináriumba. Olyan szegények voltak, hogy minden ruhadarabot mástól kapo
tt ajándékba. Társai hamarosan fölfigyeltek képességeire, ő pedig olyan szo
rgalommal tanult, hogy minden évben elnyerte az évfolyam számára kitűzött t
anulmányi jutalmat.
1841-ben szentelték pappá. Utána még két évig tov
ábbtanult egy torinói konviktusban, amelyet 1820-ban alapítottak fiatal pap
ok számára, hogy erkölcstani és szónoki tudásukat elmélyíthessék. Miközben
ezt a konviktust látogatta, rabok, betegek, szegények lelkipásztori gondozá
sában vett részt. Az utcákat járva megdöbbenve látta, milyen sok fiú csatan
gol szerte a városban. Torinó ugyanis tele volt otthontalan és család nélkü
l élő fiúkkal, akik vidékről jöttek, hogy munkát találjanak, de csak kevese
knek sikerült elhelyezkedniük.
1841. december 8-án Don Bosco éppen mi
sézéshez öltözött, amikor a sekrestyében föltűnt egy ilyen fiú. Kiderült, h
ogy nemcsak ministrálni nem tud, hanem vallásilag is teljesen tudatlan. A s
ekrestyés ki akarta kergetni, de Don Bosco visszahívta, s mise után megtaní
totta a keresztvetésre és beszélt neki a Teremtőről, aki életünk végső célj
a is. Ezzel a fiúval kezdődött az ,,oratorium'', Don Bosco műve. A fiú ugya
nis egy hét múlva öt társát hozta magával; február másodikán már húszan, má
rcius huszonötödikén már harmincan voltak, akik mise után hallgatták Don Bo
sco tanítását, s utána is vele maradtak. Öt évvel később négyszáz lett a fi
úk száma!
Eleinte különböző templomokban vettek részt a szentmisén, s
jó időben kinn a szabadban, rossz időben valahol tető alatt töltötték a na
pot. A szentmisét katekizmus-oktatás követte, majd játékok, versenyek, ének
lés. Don Bosco 1843-ban elvállalta a leánynevelő intézet mellett működő Sze
nt Filoména kórház lelki irányítását, s a kórház mellett ki tudott alakítan
i egy kis kápolnát, amelyet 1844. december 8-án Szalézi Szent Ferenc tiszte
letére szenteltek. A fiúk száma azonban oly mértékben sokasodott, hogy nem
fértek el, és zajongásukat a környék sem tűrte.
Ezért 1835 júliusában
áttelepültek a Szent Márton-templomba, de fél év múlva itt sem volt maradá
suk. Ekkor egy pap kínálta föl a télre való tekintettel három szobáját, hog
y fedél alatt lehessenek. Tavasszal azonban a szomszédok közölték, hogy tov
ább nem tűrik a ,,rendetlenkedést'', ezért Don Bosco kibérelt egy rétet, ah
ol szentmise után az oktatást tartotta és felügyelete alatt szabadon játszh
attak a fiúk.
1846-ot írtak, s a politikai légkör egyre feszültebbé v
ált. A nemzeti eszme és a szabadságvágy Torinóban is éreztette hatását. Don
Bosco pedig angyali egyszerűséggel távol tartotta magát és a fiait is mind
en politikai nyilatkozattól és megnyilvánulástól. Ennek ellenére följelente
tték őket. Don Boscót ismételten beidézték kihallgatásokra, egy ideig rendő
ri felügyelet alá is helyezték, sőt, előadásaira rendőröket küldtek ki, neh
ogy valami rendbontást készíthessenek elő. Emellett a papok között is volta
k olyanok, akik nem jó szemmel nézték az oratóriumot. Féltek ugyanis attól,
hogy Don Bosco, aki nem tartozott plébániai kötelékbe, elvonja a híveket a
plébániáktól. Hiába magyarázta a plébánosoknak, hogy ezek a fiúk vagy nála
vannak, vagy az utcán, hiszen nincs családjuk, amely szerint bármelyik plé
bániához tartozhatnának. Nem hallgattak rá, sőt két pap összefogott, hogy m
int bolondot, elmegyógyintézetbe juttassák.
Egy hónap elteltével a ga
zda fölmondta a rét bérletét, s ekkor égi ajándékként egy Pinardi nevű házt
ulajdonos fölajánlotta házának fészerét. Don Bosco csak arra kérte, hogy ki
csit magasítsa meg a helyiséget, hogy kápolnának használhassák. Mikor ez eg
y héten belül megtörtént, bérbe vette a fészert abban a reményben, hogy maj
d az egész házat is bérelheti, ha a lakók elhagyják. Májusban viszont Barol
o őrgrófné, aki a Szent Filoména kórházat fenntartotta, választás elé állít
otta: vagy a kórház alkalmazottja marad, de akkor hagyja abba a fiúkkal val
ó felesleges vesződést, vagy azonnal elbocsátja. És Don Bosco a fiait válas
ztotta. Utána hamarosan súlyos beteg lett, úgyhogy egy időre haza kellett m
enni Becchibe. Amikor már elég erősnek érezte magát, novemberben édesanyját
is magával hozta, és együtt költöztek be a Pinardi-házba. Margit mama ettő
l fogva haláláig (1857. november 25.) az összes fiú édesanyja is lett.
A következő évben némi könnyebbséget hozott az érsek rendelkezése amellye
l az oratóriumot az elhagyott gyermekek plébániájává tette. Ezáltal legaláb
b a plébánosok zaklatásai ellen védve voltak. Az oratóriumból, amely a mi f
ogalmaink szerint napközi otthon volt, lassan éjszakai menedékhely is lett,
mert egyre több olyan fiú jelentkezett, akiknek semmifajta szállása sem vo
lt. Don Bosco megosztotta velük a házat.
A város vezetősége szünet né
lkül kapta a följelentéseket. 1848-ban fegyveres merényletet követtek el el
lene: valaki rálőtt, miközben a kápolnában magyarázott a fiúknak, de csak a
reverenda ujját találta el a merénylő.
1850-ben két magas rangú tisz
tviselő jelent meg, hogy ellenőrzést tartson és véget vessen ennek a kényel
metlen ügynek. De teljesen megváltozott véleménnyel tértek vissza a városi
tanácsba, és sikerült elérniük, hogy a fiúk a kormánytól támogatást kapjana
k.
Don Boscónak ugyanis semmiféle jövedelme nem volt. Övéivel együtt
élt, mint az ég madarai: alamizsnából. Ismételten sorsjátékot rendezett, am
elynek bevétele segített rajtuk. Nincstelenségük ellenére 1851-ben megvásár
olhatta a teljes Pinardi-házat, és letették a Szalézi Szent Ferenc-templom
alapkövét. A templom egy év múlva teljesen készen állt.
Közben nagyon
kemény támadások érték Bon Boscót, főleg a protestánsok részéről. Igaz, ír
t egy szókimondó könyvecskét, amely sok ezer példányban forgott a katolikus
ok kezén, s amelyre az volt a válasz, hogy ismételten az életére törtek. Ez
ért ha olyan útjai voltak, amelyeken veszélyben érezte magát, mindig vitt m
agával néhány erős fiút, akik megvédték.
Az 1854. évi kolerajárványba
n először ő maga tűnt ki helytállásával, majd a fiai is egymás után bátorsá
got kaptak, és segítettek a város betegeinek ápolásában.
1859-ben Don
Bosco elérkezettnek látta az időt, hogy munkatársait társulatban fogja öss
ze, és megalapította a Szalézi Szent Ferenc Társulatot, az egyháztörténelem
egyik leghatásosabb szerzetesrendjét. Közben az oratóriumból iskola, majd
iskolarendszer fejlődött ki. Már nem csak hitoktatás folyt Don Bosco iskolá
jában, hanem egyik műhelyt a másik után állította föl, hogy a növendékek me
sterséget is tanulhassanak, s ha az ő keze alól kikerülnek, becsületes munk
ásemberként élhessenek. 1872-ben megalapította a rend női ágát, amelyet a S
egítő Szűzanyáról nevezett el. A pápai jóváhagyást 1874-ben kapták meg. Egy
év múlva már olyan híre volt a rendnek, hogy Dél- Amerikából kaptak meghív
ást, és Don Bosco el is indította az első missziós csoportot.
Életéne
k utolsó éveiben sokat szenvedett. Állandóan fájt a háta, a szeme és a feje
, s mindehhez krónikus álmatlanság társult. Tevékeny életét, amelyben oly k
evés időt hagyott tétlenül, s oly sok jót tett a kicsinyekért, 1888. január
31-én fejezte be itt a földön.
XI. Pius pápa 1929-ben boldoggá, 1930
-ban szentté avatta. A római kalendáriumba 1936-ban vették föl ünnepét.
Epizódok
Don Bosco a rendalapítás és
a nevelés mellett harminc kisebb nagyobb könyvet is írt, elsősorban fiai é
pülésére és oktatására. IX. Pius pápa, aki nagyon kedvelte őt, megparancsol
ta, hogy belső tapasztalatait is foglalja írásba. Megtette, de ezt a naplót
csak halála után találták meg, s ezt a címet viseli: ,,Oratóriumbeli emlék
ek 1825--1855. Csak a szalézi tagoknak. A Szalézi Társaságnak.'' Életrajzát
húsz nagy kötetben Lemoyne szalézi atya dolgozta föl. Néhány morzsa a ránk
maradt hatalmas anyagból:
Meghívásának látomását így írja le maga a
szent: ,,Kilenc éves koromban álmot láttam, amelyet egész életemben soha el
nem felejtettem. Álmomban úgy éreztem, hogy egy igen tágas udvaron álló há
z közelében vagyok, ahol egy sereg gyermek tolongott. Egyesek nevetgéltek,
mások játszottak, de voltak köztük olyanok is, akik káromkodtak. Amint ezek
et az istentelenségeket meghallottam, közéjük rohantam, s rábeszéléssel és
ütlegekkel akartam őket elhallgattatni. Ebben a pillanatban egy javakorabel
i, tiszteletreméltó, előkelő öltözetű férfi jelent meg. Egész alakját fehér
köpeny burkolta, arca azonban olyan fényes volt, hogy nem tudtam rátekinte
ni. Nevemen szólított és megparancsolta, hogy álljak a fiúsereg élére, mikö
zben hozzátette:
-- Nem veréssel, hanem szelídséggel és szeretettel t
eheted ezeket barátaiddá. Kezdd el tehát azonnal a munkát! Tanítsd meg őket
a bűn utálatosságára és az erény szépségére!
Én ijedten jegyeztem me
g, hogy tudatlan ifjú vagyok, tökéletesen képtelen arra, hogy a fiúkat vall
ásos oktatásban részesítsem. Amint ezt kimondtam, a fiúk abbahagyták a vesz
ekedést, a zajongást és a káromkodást, és mind a férfi köré sereglettek. Ma
jdnem öntudatlanul kérdeztem:
-- Kicsoda ön, hogy ilyen lehetetlenség
et kíván tőlem?
-- Éppen azért mert lehetetlennek látszik, végre kell
hajtanod engedelmesség és tudomány által!
-- Hol és milyen eszközökk
el fogom megszerezni ezt a tudományt?
-- Adok melléd egy tanítónőt, a
kinek védelme alatt bölcs leszel, akinek befolyása nélkül miden bölcsesség
csak balgaság.
-- De hát kicsoda Ön, hogy így beszél velem?
--
Annak vagyok a fia, akit napjában háromszor üdvözölni tanított a te édesany
ád.
-- Édesanyám azt parancsolta nekem, hogy az ő engedelme nélkül se
mmiféle idegen emberrel szóba ne álljak; mondja meg tehát a nevét!
--
Azt kérdezd meg az én anyámtól!
Abban a pillanatban egy asszonyt lát
tam a férfi oldalán, igazi, fenséges alakot, olyan ruhában, amelyből pazar
fényesség sugárzott, mintha csupa ragyogó csillaggal lett volna telehintve.
Mikor megbizonyosodott növekvő zavaromról, közelebb hívott magához, jóságo
san kézen fogott, és így beszélt:
-- Nézz ide!
Föltekintve észr
evettem, hogy a fiúsereg eltűnt, és helyébe nagy tömeg kecske, kutya, macsk
a, medve és egyéb állatokból álló nyáj került. A felséges Asszony tovább be
szélt:
-- Ez a te munkaköröd, itt működj. Légy alázatos, erős és férf
ias, és az átváltozást, amelyet ezeken az állatokon most látni fogsz, csiná
ld meg később az én fiaimnál.
Megint odatekintettem, és a vad állatok
helyén ugyanannyi szelíd bárányt láttam. Ezek örömmel bégetve ugrándozták
körül a férfit és az asszonyt, mintha hódolnának nekik. Ahogy ezt észrevett
em, álmomban sírva fakadtam, és kértem a dicsőséges Asszonyt, magyarázza me
g nekem, amit láttam, mert nem értettem, mit jelent mindez. Ő azonban csak
a fejemre tette a kezét, és azt mondta:
-- A kellő időben mindent meg
fogsz érteni.
Alig ejtette ki ezeket a szavakat, valami zörej fölébr
esztett az álomból, és minden eltűnt.''
Ez az álom -- mint később öss
zes prófétai álmai -- szóról szóra beteljesedett, amikor a vad utcagyerekek
ből és suhancokból becsületes, vallásos fiatalokat nevelt, akik családjukba
n vagy az Egyház szolgálatában kamatoztatták mindazt, amit tőle kaptak.
A fiatal szívek fölötti hatalmának jellemző megnyilvánulása volt az az e
set, amikor a torinói fiatalok börtönébe hívták húsvéti lelkigyakorlatra. A
háromszáz fiú kivétel nélkül meggyónt és megáldozott. Don Boscót annyira m
eghatotta a hitük, hogy jutalmazni akarta őket, és egy napra el akarta vinn
i a fiúkat kirándulni, minden őrizet nélkül. A börtön parancsnoka hallani s
em akart róla, mert attól félt, hogy egy szálig megszöknek. Don Bosco azonb
an addig érvelt, míg miniszteri engedélyt nem kapott a kiránduláshoz. És cs
odák csodája: a fiúk közül egynek sem jutott eszébe, hogy éljen a szökési l
ehetőséggel!
1850 körül, amikor oly sokszor életére törtek, titokzato
s védelmet kapott. Egy alkalommal, amikor éjszaka egyedül kellett hazatérni
e a Pinardi-házba, az egyik sarkon két férfi támadta meg, agyon akarták ver
ni. A sötétből azonban hirtelen egy hatalmas szürke farkaskutya rohant ráju
k, és majdnem széttépte őket. Ez a titokzatos kutya -- Don Bosco csak Szürk
ének hívta -- éveken át a legnehezebb pillanatokban megjelent, de senki nem
tudta, kié.
Amikor két paptársa eljött, hogy mint bolondot intézetbe
szállítsák, humorral vágta ki magát. Ártatlan jóindulatot színlelve látoga
tták meg a szobájában, de Don Bosco az első mondatukból tudta, hogy csapdát
állítanak neki. Ezért hagyta, hogy hosszasan győzködjék, végül hajlandónak
mutatkozott rá, hogy kocsiba szálljon velük. A beszállásnál udvariasan mag
a elé engedte a két papot, majd hirtelen mozdulattal rájuk csapta a kocsi a
jtaját, és odakiáltott a kocsisnak, hogy sürgősen vigye az urakat az általu
k megadott címre, azaz a bolondok házába. Ott csak kínos magyarázkodások ut
án bocsátották szabadon őket.
Prófétai lelkének különös megnyilvánulá
sa volt a királynak küldött figyelmeztetés. Viktor Emmánuel hosszasan készü
lt arra, hogy eltörli a szerzetesrendeket. Don Bosco álmában látott egy kir
ályi apródot, aki gyászt hirdetett a királyi család számára. Ismételten írt
a királynak, és figyelmeztette, hogy bajt hoz a saját fejére, ha a rendeke
t bántalmazza. Ennek ellenére a király 1855. május 29-én aláírta az eltörlő
rendeletet, s ezzel harmincöt szerzetesrendet szüntetett meg Piemontban. U
tána négy hónap leforgása alatt meghalt az anyja, a nagybátyja, a felesége
és a kisfia.
A szalézi rend hihetetlen gyorsasággal terjedt Itáliában
és külföldön is, ami jelezte, hogy Don Bosco a kor nyomorúságát ismerte fö
l és azon segített, amikor az elhagyott fiúkat fölkarolta. Halála évében, 1
888-ban a szalézieknek 250 háza volt 130.000 növendékkel. Élete folyamán ha
tezer pap került ki intézeteiből, akik közül 1200 szalézi szerzetes lett. 1
980-ban világszerte 1341 házban 16.900 rendtag, közülük 11.000 fölszentelt
pap, 1990-ben 1597 házban 17.191 szalézi szerzetes, köztük 10.884 pap fogla
lkozott a fiúneveléssel. A szalézi nővérek száma 1980-ban 1438 házban 17.50
0, 1990-ben 1505 házban 17.090 fő volt.
Imádság strong>
Istenünk, ki Bosco Szent Jánost arra választottad, hogy atyj a és tanítómestere legyen az ifjúságnak, kérünk, add, hogy a szeretet tüzét ől lángra gyúlva mi is keressük a lelkeket, és csak Neked szolgáljunk!
< p style="text-align: right;"> Diós István: A szentek élete DTSTAMP:20240329T082343 DTSTART;TZID=Europe/Budapest;VALUE=DATE:20120131 DTEND;TZID=Europe/Budapest;VALUE=DATE:20120201 SEQUENCE:0 RRULE:FREQ=YEARLY;COUNT=100;INTERVAL=1;BYYEARDAY=+031 TRANSP:OPAQUE END:VEVENT END:VCALENDAR