BEGIN:VCALENDAR VERSION:2.0 PRODID:-//jEvents 2.0 for Joomla//EN CALSCALE:GREGORIAN METHOD:PUBLISH BEGIN:VTIMEZONE TZID:Europe/Budapest BEGIN:STANDARD DTSTART:20101031T020000 RDATE:20110327T030000 TZOFFSETFROM:+0200 TZOFFSETTO:+0100 TZNAME:Europe/Budapest CET END:STANDARD BEGIN:STANDARD DTSTART:20111030T020000 RDATE:20120325T030000 TZOFFSETFROM:+0200 TZOFFSETTO:+0100 TZNAME:Europe/Budapest CET END:STANDARD BEGIN:STANDARD DTSTART:20121028T020000 RDATE:20130331T030000 TZOFFSETFROM:+0200 TZOFFSETTO:+0100 TZNAME:Europe/Budapest CET END:STANDARD BEGIN:STANDARD DTSTART:20131027T020000 RDATE:20140330T030000 TZOFFSETFROM:+0200 TZOFFSETTO:+0100 TZNAME:Europe/Budapest CET END:STANDARD BEGIN:STANDARD DTSTART:20141026T020000 RDATE:20150329T030000 TZOFFSETFROM:+0200 TZOFFSETTO:+0100 TZNAME:Europe/Budapest CET END:STANDARD BEGIN:STANDARD DTSTART:20151025T020000 RDATE:20160327T030000 TZOFFSETFROM:+0200 TZOFFSETTO:+0100 TZNAME:Europe/Budapest CET END:STANDARD BEGIN:STANDARD DTSTART:20161030T020000 RDATE:20170326T030000 TZOFFSETFROM:+0200 TZOFFSETTO:+0100 TZNAME:Europe/Budapest CET END:STANDARD BEGIN:STANDARD DTSTART:20171029T020000 RDATE:20180325T030000 TZOFFSETFROM:+0200 TZOFFSETTO:+0100 TZNAME:Europe/Budapest CET END:STANDARD BEGIN:STANDARD DTSTART:20181028T020000 RDATE:20190331T030000 TZOFFSETFROM:+0200 TZOFFSETTO:+0100 TZNAME:Europe/Budapest CET END:STANDARD BEGIN:STANDARD DTSTART:20191027T020000 RDATE:20200329T030000 TZOFFSETFROM:+0200 TZOFFSETTO:+0100 TZNAME:Europe/Budapest CET END:STANDARD BEGIN:STANDARD DTSTART:20201025T020000 RDATE:20210328T030000 TZOFFSETFROM:+0200 TZOFFSETTO:+0100 TZNAME:Europe/Budapest CET END:STANDARD BEGIN:DAYLIGHT DTSTART:20100827T000000 RDATE:20101031T020000 TZOFFSETFROM:+0100 TZOFFSETTO:+0200 TZNAME:Europe/Budapest CEST END:DAYLIGHT BEGIN:DAYLIGHT DTSTART:20110327T030000 RDATE:20111030T020000 TZOFFSETFROM:+0100 TZOFFSETTO:+0200 TZNAME:Europe/Budapest CEST END:DAYLIGHT BEGIN:DAYLIGHT DTSTART:20120325T030000 RDATE:20121028T020000 TZOFFSETFROM:+0100 TZOFFSETTO:+0200 TZNAME:Europe/Budapest CEST END:DAYLIGHT BEGIN:DAYLIGHT DTSTART:20130331T030000 RDATE:20131027T020000 TZOFFSETFROM:+0100 TZOFFSETTO:+0200 TZNAME:Europe/Budapest CEST END:DAYLIGHT BEGIN:DAYLIGHT DTSTART:20140330T030000 RDATE:20141026T020000 TZOFFSETFROM:+0100 TZOFFSETTO:+0200 TZNAME:Europe/Budapest CEST END:DAYLIGHT BEGIN:DAYLIGHT DTSTART:20150329T030000 RDATE:20151025T020000 TZOFFSETFROM:+0100 TZOFFSETTO:+0200 TZNAME:Europe/Budapest CEST END:DAYLIGHT BEGIN:DAYLIGHT DTSTART:20160327T030000 RDATE:20161030T020000 TZOFFSETFROM:+0100 TZOFFSETTO:+0200 TZNAME:Europe/Budapest CEST END:DAYLIGHT BEGIN:DAYLIGHT DTSTART:20170326T030000 RDATE:20171029T020000 TZOFFSETFROM:+0100 TZOFFSETTO:+0200 TZNAME:Europe/Budapest CEST END:DAYLIGHT BEGIN:DAYLIGHT DTSTART:20180325T030000 RDATE:20181028T020000 TZOFFSETFROM:+0100 TZOFFSETTO:+0200 TZNAME:Europe/Budapest CEST END:DAYLIGHT BEGIN:DAYLIGHT DTSTART:20190331T030000 RDATE:20191027T020000 TZOFFSETFROM:+0100 TZOFFSETTO:+0200 TZNAME:Europe/Budapest CEST END:DAYLIGHT BEGIN:DAYLIGHT DTSTART:20200329T030000 RDATE:20201025T020000 TZOFFSETFROM:+0100 TZOFFSETTO:+0200 TZNAME:Europe/Budapest CEST END:DAYLIGHT END:VTIMEZONE BEGIN:VEVENT UID:4b0c9cc6aaeb643a1dc01e80c68901cb CATEGORIES:Liturgikus naptár CREATED:19700101T010000 SUMMARY:Szent Ágoston püspök (emléknap) DESCRIPTION:Élete\nAurelius Augustinus 354. november 13-án született Észak-Afrikában, e gy numídiai kisvárosban, Tagastéban (a mai Algéria keleti részén). Valószín űnek látszik, hogy a kisbirtokos család római eredetű volt, sorsuk azonban egyre rosszabbra fordult, mert a birodalom egyre súlyosabb terheket rótt rá juk is az adókkal. Ágoston ezért a tanulmányait csak egy jótevő támogatásáv al fejezhette be, ami önérzetében nagyon sértette.\nAtyja, Patricius nem vo lt keresztény, egész haláláig katechumen maradt, s csak közvetlenül a halál a előtt keresztelkedett meg, ami akkoriban nem volt ritkaság. Indulatos, fé ktelen természetével nagyon sok bánatot okozott a feleségének, Mónikának, a ki talpig keresztény asszony volt.\nÁgoston szellemének elevensége nagyon k orán megmutatkozott. Rendkívül temperamentumos természetet örökölt, nagy vo lt a fogékonysága is, s ennél csak fegyelmezetlensége volt nagyobb. Diákkor ában túlságosan tudatában volt annak, hogy neki a tanulás nem okoz nehézség et. Az első éveket Tagastéban töltötte, később Madaurában egy grammatikus i skoláját látogatta, hogy majdan rétor lehessen belőle. Homérosz és a görög szerzők általában nem hagytak benne mély nyomokat, Vergilius azonban elindí totta képzeletének szárnyalását. Úgy együtt érzett a hőseivel, hogy Dido ki rálynő szomorú sorsát megsiratta.\nAmikor tizenhat éves lett, elfogyott a p énz, és haza kellett térnie Tagastéba. A tétlenség, amelybe kényszerült, ne m volt rá jó hatással: rossz baráti körbe került. 371-ben folytathatta tanu lmányait: Karthagóba ment, ahol retorikai és jogi előadásokat hallgatott. I tt ismerkedett meg egy számunkra ismeretlen nővel, akivel életközösséget ke zdett, és született egy fiuk, akit Deodatusnak neveztek el. Az asszony miat t Ágoston sokáig Karthagóban maradt. A tanulásban elért sikerei felfuvalkod ottá tették, anyja vallásosságát ,,dajkamesének'' tartotta. De a hitetlensé gben soha nem talált nyugalmat: a szíve mélyén állandóan valami alapvető ny ugtalanság élt, ez hajszolta, anélkül, hogy észrevette volna benne Isten ke zének működését. Miközben Cicerót olvasta, felébredt benne a bölcsesség sze retete. Majd kezébe került a Szentírás, de ezt is, mint a többi egyházi sze rzőt, köztük Jeromost, bárdolatlan nyelvezete miatt félretette.\nNem sokkal ezután a manicheus tanítás hálójába került. A manicheusok a világban tapas ztalható sok rosszat azzal magyarázták, hogy két alapvető elve van mindenne k: egy jó és egy rossz, és ez a két elv magyarázza az egész világot. Ez a K özép-Ázsiából származó, vallásos színezetű filozófia kétszáz évvel korábban szivárgott be a Földközi- tenger medencéjébe, és súlyos összecsapások tört éntek képviselői és a kereszténység között. Ágoston eleinte lelkesedett a m anicheizmusért, aztán egyre inkább szabadulni próbált belőle, mert hamarosa n észrevette a manicheus elméletek mágikus homályosságát és erkölcsi romlot tságát. Nyugtalan szelleme sokkal igényesebb volt és az emberi létre vonatk ozó kérdései sokkal inkább a lényegre irányultak, semhogy egy ilyen mitikus elgondolásban hosszasan megnyugvást lelt volna. Közben tanár lett Tagastéb an, ahol tizenhárom éven át tanított. Karrierje gyorsan ívelt fölfelé: a ki s provinciabeli városból előbb Karthagóba, majd Rómába, végül 384-ben a bir odalom akkori fővárosába, Milánóba került. Tanítványai csodálták, ő pedig é rtett hozzá, hogyan bilincselheti magához a hallgatóságot. Ez természetesen nem zárta ki, hogy olykor ki ne fütyüljék a diákjai. Ágostonban semmi nem hiányzott abból a kelléktárból, ami az ifjúság vonzásához szükséges: koraér ett, képzett, mesteri szónok volt, és nagyon éles elmével volt megáldva. Ta nári sikerei feledtették korábbi szegénységét, sőt, egyre büszkébb lett önm agára. Rómában már azért kilincselt, hogy valahol kormányzói hivatalt kapjo n. De mindezek ellenére sem nyugalmat, sem megelégedettséget nem érzett, cs ak hányódott titokzatos vágyai és várakozásai, a test és a lélek között. ,, Két ember van bennem...''\nMilánó lett Istenhez vezető útjának döntő állomá sa. Mónika utánajött és rávette, hogy szakítsa meg kapcsolatát Deodatus any jával. Vajon Ágoston valóban szerette ezt az asszonyt? Vallomásaiban sehol nem ejt róla egy gyengéd szót -- ámbár ez még nem bizonyít semmit. Úgy tűni k azonban, hogy a férfi és a nő kapcsolatában csak a testi oldalt látta, s ez mindvégig képtelenné tette arra, hogy a házasság teológiájával részletes en foglalkozzék, és megadja az igaz szerelemnek azt az értékelést, amelyet megérdemel. A szerelemről csak saját ifjúkorának tapasztalatai alapján tudo tt szólni.\nAkkoriban Ambrus püspök (lásd december 7-én) Milánóban naponta prédikált. Ez a római arisztokrata, aki a kicsinyek és szegények pásztora l ett, magával ragadó szónoki képességét és kiemelkedő műveltségét püspökként is megőrizte, és ezzel nagy hatással volt Ágostonra. A rétor-tanár Ágoston t először a püspök nyelvezete ragadta meg, emiatt kezdte rendszeresen hallg atni. Micsoda szónok! Ám a szónok szavai által az evangélium szólt, és beha tolt az ifjú afrikai szívébe. Lelki-szellemi fejlődésére végül Plotinosz ol vasása volt még nagy hatással, de egyelőre a siker, a pénz és a házasság mé g mindig erősebben vonzotta.\nKözben egyre szaporodtak a jelzések, amelyek Isten felé terelték lépéseit. Mélyen megrendítette Remete Szent Antal élete (lásd január 17-én), amelyet Szent Atanáztól olvasott, és meglátta benne a szerzetesség ideálját. Egyre inkább érlelődött benne a megtérés gondolata, de az utolsó lépést Istennek kellett megtennie. Ágoston ezt soha nem felej tette el, akkor sem, amikor később püspökként a pelagiánusokkal vitatkozott .\nA Vallomásokban így olvashatjuk a jelenetet: Kereste a magányt, ezért eg yik milánói barátjának kertjébe húzódott vissza. Sírt, mert a szívét egymás sal ellentétes erők feszítették, és imádkozott, sőt kiáltozott kilátástalan ságában: ,,Meddig még, Uram?'' A zsoltáros szavában újra meg újra magára is mert. És akkor váratlanul meghallott egy vékony gyermekhangot, amely ezt is mételgette: ,,Tolle-lege, tolle- lege'', azaz ,,Fogjad-olvasd, fogjad-olvas d''. Kezébe vette az előtte fekvő Szentírást és ennél a helynél ütötte fel: ,,Vessetek véget a kicsapongásnak és a tobzódásnak, a civakodásnak és a ve rsengésnek. Öltsétek magatokra Urunkat, Jézus Krisztust, és ne dédelgesséte k a testeteket, nehogy bűnös kívánságokra gerjedjen'' (Róm 13,13).\nEz Iste n válasza volt a kiáltozásokra és békét, megnyugvást adott Ágoston szívének : ,,Úgy áradt szívembe a szó, mint az erős fény, amely elűzött minden bizon ytalankodást és sötétséget.'' Az út, amely harminckét évig tartott, elvezet te az Úrhoz. Hosszúnak tűnt, de a felfedezést, Krisztus megtalálását úgy őr izte a szívében ezek után mint a hála kiapadhatatlan forrását. Ez vallomása inak alaptémája: ,,Oly későn szerettelek meg Téged, te mindig új és régi Sz épség, későn szerettelek meg. De hogyan történhetett ez: Te bennem voltál, és én kívül voltam saját magamon. Hívtál engem, és a kiáltásod legyőzte a s üketségemet; felragyogtál, és fényességed elűzte vakságomat; illatod felhőj e felgomolygott és belélegeztem, és most epedek utánad; megízleltelek, és m ost éhezem és szomjazom Rád; megérintettél, és fellángoltam a békességért, amely Tőled való.''\nElőadásait ezután még néhány hétig folytatta, aztán le mondott tanári állásáról. Édesanyjával, a fiával és néhány barátjával együt t visszavonult Cassiacumba, amely Milánótól északra fekszik mintegy harminc kilométernyire. Egyik barátjának volt ott birtoka. 387. április 23-án, hús vét vigiliáján Ambrus püspök megkeresztelte.\nÉdesanyja, Mónika a hazafelé vivő úton meghalt Ostiában. Maga Ágoston a következő év őszén látta meg újr a a szülőföldjét. Mindenét eladta és barátaival szerzetesi életet kezdett, éppen úgy, mint Nagy Szent Vazul. Életük elmélyült imádságból, aszkézisből, filozófiai és vallásos tárgyú beszélgetésekből állt. Ez a szakasz három év ig tartott (388--391). Jelet várt Istentől, hogy hogyan folytassa tovább az életét, s olyan jelet kapott, amit nem várt.\nEgy napon Hippóban (a mai Bo ne) a templomban volt. A város öreg püspöke, Valerius éppen arról beszélt a híveknek, hogy válasszanak ki maguk közül egy férfit, aki papként a segítő társa legyen, főként a prédikálásban. A jelenlévők észrevették Ágostont, s egyszer csak felhangzott és egyre erősebben zengett a szó a hívek körében: ,,Ágoston legyen a pap!'' A jelölt tiltakozott, mentegetőzött, sírt, de hiá ba, a szentelése eldöntött kérdés volt.\nEzzel az aszkézisnek egy olyan for mája jelent meg az életében, amelyre a sokféle lehetőség között töprengve e gyedül nem vágyott. Azt jelentette ugyanis a papsága, hogy fel kellett adni a kedvelt tanulmányait, a szemlélődő életet, el kellett búcsúznia a barátai tól - - mindezt egy nagyon fáradságos szolgálat kedvéért. De éppen ez a lem ondás tette számára lehetővé, hogy a testvérek szolgálatában mélyebben megé rtse Krisztus misztériumát, Krisztusét, aki ezzel a kicsi, lármás hippói em berekből álló egyházzal is egy testet alkot.\nÚj feladata arra ösztökélte, hogy szemlélődését és tanulmányait a Szentírásra, a Hagyományra, teológiai és lelkipásztori kérdésekre irányítsa. Harmincöt éves volt ekkor.\nÖt évvel később meghalt Valerius püspök, és Ágoston követte őt a püspökségben. Hipp ó akkor Észak-Afrika második legjelentősebb városa volt. Ágoston hatása ped ig messze túlsugárzott a város határán: hamarosan ő lett az egész észak-afr ikai püspökkollégium feje, sőt, az egész Egyház teológiai öntudata és lelki ismerete. De azért mindenekelőtt a hippói egyház szolgálatában élő püspök v olt. ,,Nem elnökölni, hanem szolgálni'' -- így határozta meg többször is a püspöki hivatalt. Papjaival, diákonusaival és klerikusaival szigorú szabály zat szerint, kolostori közösségben élt. A szerzetesi élet mindvégig a szeme előtt lebegett, ez az életmód pedig bizonyos aszkézist, szegénységet és el zártságot követelt. Ezért mindazok, akik vele együtt éltek, vagyonukról lem ondtak, és átadták a közösségnek.\nNapról napra végezte a liturgiát és szol gáltatta ki a szentségeket. Vasárnaponként és ünnepeken prédikált, gyakran naponta kétszer is. Közel ezer ilyen beszéde maradt ránk, és valamennyi arr ól tanúskodik, hogy Ágoston rendkívüli módon ismerte a Szentírást. Emellett a katechumenokat fel kellett készítenie a keresztségre, gondoskodnia kelle tt a hippói egyház javainak kormányzásáról, igazságot is kellett szolgáltat nia peres kérdésekben, foglalkoznia kellett a szegények és árvák gondjaival , és meg kellett szerveznie a városban a karitatív tevékenységet. Gyakran e mlegette, hogy ,,összeroskad a püspökség gondjai alatt''.\nA püspöki teendő k ellátása mellett nem hanyagolta el a teológiát sem. Mikor meghalt, 113 kö nyv és 218 levél maradt utána. Ezekben az írásokban követni lehet az egyete mes és az afrikai egyház összes korabeli vitáját. Különösen sok nyomot hagy ott bennük a donatista szakadás és a pelagianizmus eretneksége. Az előbbi a z afrikai egyház egységét bontotta meg, az utóbbi a kegyelemtan területén h irdetett tévtanításokat. A teológiai művek írása közben is az a cél vezette Ágostont, hogy korának és a jövendő Egyháznak szolgálatára legyen. Igaz, s aját kora teológiai problémáit oldozgatta, de mindenütt olyan szellemi-lelk i tapasztalatok mutatkoznak meg műveiben, amelyek minden kor hívőihez szóln ak.\n426-ban Ágoston segédpüspököt vett maga mellé. A vandálok már három hó napja ostromolták Hippót, amikor meghalt 430. augusztus 28-án. A város eles te után holttestét először Szardínia szigetére vitték, majd Luitprand 722-b en átvitette Páviába.\nKevés olyan alakja van a keresztény ókornak, aki ann yira ismerős lehetne számunkra, mint a Vallomások szerzője, Szent Ágoston. Ennek magyarázata az, hogy ritka a világirodalomban az olyan mű, amely anny ira hűséges képet rajzol alkotójáról, mint a Vallomások.\nKésőbbi aszketiku s szigorát és jámborságának néhány kevésbé érthető megnyilvánulását az a ho sszú út magyarázza, amellyel rátalált az Igazságra. Ifjúkorának szerelmi ka pcsolata magyarázza szinte haragos indulatát, amellyel haláláig szembefordu lt az érzékiséggel és a testtel. Utolérhetetlen módon írta le Istenhez veze tő útját. Vázolja Istennek azt a felfedezését, amely ,,abban a mélységben t örténik, amely mélyebb, mint minden bennem lévő mélység, és magasabb, mint minden bennem lévő magasság.''\nMisztikus tapasztalatait olyan formulába fo glalta össze, amely később Pascalnál visszhangzik: ,,Isten és a lélek! Más semmi? Igen, más semmi!''\nGondolkodásának és jámborságának végső gyökerei személyes tapasztalatába mélyednek. Isten iránti szeretete abban a finom sz eretetben fejeződik ki, amellyel ,,Krisztusnak szolgál a tagjaiban'', de e tagokat azzal a szeretettel szereti, amellyel Krisztus szerette őt. Mindene ket Istenért szeret, aki maga a szeretet. Önmagát úgy írja le, mint aki Ist en sátorában áll, ,,magával ragadja egy belső muzsika és annak csodálatos ö sszhangja'', amelytől a test és a vér háborgása elcsendesül, és ,,az Isten házába vivő útra vezérli''. Azt azonban tudja, hogy az elragadtatás csak eg y pillanatig tart, ezért sóhajtozik törékeny testének terhe alatt, és mégis szárnyal a remény. Gyakran mondta: ,,Menj és énekelj, mert Isten áll ennek az útnak a végén!''\nEzek ennek a rendkívüli embernek a lényeges vonásai, akiről tudnunk kell, hogy lehetetlen formulákba szorítani, mert sokkal gazd agabb minden formulánál; túlságosan őszinte és lebilincselő ahhoz, hogy meg ne bocsátanánk neki korlátait és túlzásait.\nVictorius Vitensis az 5. száz ad végén tanúskodik arról, hogy Szent Ágostont Hippóban augusztus 28-án tem ették el. Rómában legkésőbb a 8. század óta ezen a napon ülik ünnepét.\nTan ításaiból, legendáiból\nA keresztény ókor kimagasló egyháztanítója különöse n akkor válik vonzóvá, amikor felfedezzük, hogy milyen sokban hasonlítunk h ozzá mi, mai emberek. Személyének varázsa: fáradhatatlanul kutató és töpren gő elméje, boldogságvágya és az igazság utáni szomjúsága főleg a Vallomások ban mutatkozik meg.\nŐ, aki megfogalmazta a sokszor idézett tételt: ,,Nyugt alan a mi szívünk, mert csak Istenben talál nyugodalmat'', a megtérése előt ti időről így ír: ,,Mindig lázadoztam, sóhajtoztam és sírtam, indulatba jöt tem, és nem találtam sem békét, sem megoldást. Megtépett, vérző szívet hord oztam a keblemben, amely nem talált nyugalmat, de még helyet sem leltem, ah ol nyugodtan lehajthattam volna a fejemet. A testi gyönyör, a játékok, az é nek, a feldíszített termek és lakomák, az éjszaka örömei, de még a könyvek és a versek sem tudtak megnyugtatni. Minden ijesztett, még a világosság is. Mindent, ami hamis volt, iszonyatosnak találtam. Csak a sóhajtozás és a kö nnyek hoztak egy kis időre enyhülést. Ó, Uram, hozzád kellett volna emelnem a lelkemet!''\nA híres tanárt egyszer felkereste egyik honfitársa, a keres ztény Ponticianus. Miközben beszélgettek, megakadt a szeme egy könyvön, ame ly ott hevert Ágoston asztalán: Szent Pál levelei voltak. Ponticianus szere ncsét kívánt e levelek olvasásához, majd szemmel látható lelkesedéssel mesé lte Ágostonnak, hogy két trieri barátja hogyan tért meg a kereszténységre S zent Antal életrajzának olvasásától. Ágoston lelkében felviharzott az indul at. Alighogy a látogató elhagyta a házat, megragadta barátjának, Alypiusnak a karját és azt mondta neki: ,,Hallottad ezt, Alypius? A tanulatlan szerze tesek a pusztában fölkelnek, és belépnek a mennyek országába, mi pedig a tu dományunkkal egyetemben nyomorult szenvedélyeinkben fetrengünk!'' Azzal kir ohant a kertbe, levetette magát a földre egy fügefa alatt... és ekkor hallo tta meg azt a gyermekhangot, amely elindította a megtérését.\nEgyszer -- mo ndja a legenda -- a tudós Ágoston a tengerparton sétált föl és alá, és azon töprengett, hogyan tudná megragadni az Isten lényegét. Egyszer csak meglát ott egy kisgyermeket, aki kagylóval merte a tenger vizét a mélyedésbe, amel yet a fövenybe ásott. ,,Mit csinálsz?'' -- kérdezte Ágoston. ,,Kimerem a te ngert'' -- válaszolta teljes komolysággal a gyermek, és folytatta tovább a meregetést. ,,És gondolod, hogy sikerülni fog?'' -- kérdezte nevetve a szen t. ,,Nekem ez biztosan előbb fog sikerülni, mint neked az, hogy megragadd a z Isten lényegét!'' -- felelt a gyermek, és ezzel eltűnt.\nEgy beszéde, ame lyet a püspökké szentelése évfordulóján mondott, elárulja, hogy mennyi gond ja volt, és mi mindent kellett tennie a pásztornak a nyájáért: ,,A lázítóka t dorgálni, a kislelkűeket vigasztalni, a gyengéket ölbe venni, az ellenfel ekkel megküzdeni, a rágalmazóktól óvakodni, a tudatlanokat tanítani, a rest eket serkenteni, a vitatkozó kedvűeket fékezni, a beképzelteket kijózanítan i, a kötekedőket megbékíteni, a szegényeken segíteni, az elnyomottakat kisz abadítani, a jókat bátorítani, a rosszakat elviselni, és -- ó -- mindenkit szeretni... Újra meg újra prédikálni, vitatkozni, inteni, építeni, mindenki számára készen állni -- nagy teher, nyomasztó és fáradságos munka. Senki n em kívánhatja annyira a gondoktól és fáradalmaktól való szabadulást, mint é n. Hiszen nincs annál szebb és kívánatosabb, mint távol minden lármától Ist en titkait kutatni... Mondhatom: Mi hasznom abból, hogy untatom az embereke t, és figyelmeztetem a rosszakat: ezt ne tedd, azt jól tedd, hagyd abba ezt !? Mire jó, hogy mindenkiért felelősnek érzem magam? De ez az evangélium, a mely engem megrettent.''\nEgyszer a püspök prédikáció közben hirtelen elves ztette a gondolatmenet fonalát, és egész más irányban folytatta beszédét, m int eredetileg tervezte. Mikor az asztalnál ez szóba került, Ágoston úgy vé lte, az Úr azért engedte meg ezt az emlékezetkihagyást, hogy az előre meg n em fogalmazott mondatok valakinek különösen szóljanak a hallgatóságban. És valóban: nem sokkal később jött valaki, egy kereskedő, leborult Ágoston elő tt, és megvallotta, hogy eddig ő a donatisták hitét vallotta, de az előbb e lhangzott prédikáció második fele úgy meggyőzte, hogy visszatér a katolikus hitre.\nApró dolgokban is megnyilvánult, hogy milyen jó gyakorlati érzéke volt a lelkipásztorkodáshoz. Közös asztaluk lapjára ráíratta a következőt: ,,Ha valakinek a nyelve szívesen köszörülődik távollévők életén, az tudja m eg, hogy ez az asztal nem neki való!'' Amikor pedig Hippóban éhínség volt, beolvasztatta a templom arany felszerelési tárgyait, a kelyheket is, és ela dva az aranyat az árával segítette a nyomorúságban lévőket, az oltárnál ped ig fából készült kehellyel misézett, mondván: ,,az Úr vére is fán ontatott értünk!''\nÁgoston kora történelmileg nyugtalan korszak volt: hanyatlása ko rát élte a római birodalom, az Egyházat pedig különféle tévtanítások osztot ták meg. Amikor Marinus hadvezér diktatúrát vezetett be Észak- Afrikában, Á goston kihirdette, hogy az Egyház újra az üldözés állapotába került. Ő maga így írta le a helyzetet: ,,Akkoriban könnyen lehetett embert találni a rág almazásra. Könnyen akadt valaki, aki bármit bizonyított, amit parancsoltak neki, ha megígérték, hogy ezzel megmentheti az életét. És egyetlen tanú val lomása alapján úgy távolítottak el embereket az útból, mintha közönséges go nosztevők lettek volna.''\nÁgoston a maga igaz tanításával különösen a dona tisták szemében volt szálka. Fennen hirdették a szószékeiken, hogy üssék ag yon Ágostont, mint egy farkast, mert zavarja a nyájat. Néhányszor útja közb en rá is támadtak, hogy megöljék, de mindannyiszor sikerült megmenekülnie. Mikor azonban a donatisták zsinatra jöttek Karthagóba, alaptételének megfel elően -- gyűlöld a tévedést, de a tévedő embert szeresd! -- mérsékletre int ette híveit: ,,Betegekkel van dolgotok! Begyulladt a szemük, ezért nagyon ó vatos és gondos ápolásra szorulnak. Most senki nem keresheti a vitát, még c sak nem is védheti a maga hitét vitatkozással, mert abból szikra pattanhat ki. Lehet, hogy azt mondjátok: ťAttól tartunk, hogy egyáltalán nem lehet se gíteni ezen a bajon.Ť Megengeditek, hogy javasoljak valamit? Mi (a zsinati atyák) tárgyalunk értetek, ti pedig imádkozzatok értünk!''\nAmikor 410-ben Alarich gót katonái elfoglalták Rómát, Észak- Afrikában is rémület tört ki. A keresztények azon keseregtek, Isten hogyan engedhette ezt megtörténni; a pogányok pedig elkeseredve mondták, hogy mindaddig, amíg Róma a maga isten eit imádta, nagy és sebezhetetlen volt, most pedig a keresztények miatt rom lásnak indult. Ezek a panaszok arra indították Ágostont, hogy megírja De ci vitate Dei, 'Az Isten városáról' című művét. De ahelyett, hogy általános pa naszba kezdett volna Róma pusztulása miatt, a hódítók iránti elismerésével indítja a művet: a régi háborús szokásoktól eltérően ezek az észak felől jö tt barbárok emberségesen bántak a keresztényekkel, és nem bántották azokat, akik a templomokban kerestek menedéket. De vajon a római kultúra, a római birodalom valóban olyan értékes, hogy vigasztalhatatlannak kell lenni a pus ztulása miatt? A hagyomány úgy tudja, hogy Nagy Károly szívesen hallgatta, ha a De civitate Deiből olvastak fel neki, és a szerző iránti elismeréstől indítva egyszer elragadtatással így kiáltott: ,,Bárcsak volna tizenkét ilye n ember a birodalomban!'' Alcuin pedig, a császár lelki tanácsadója, így vá laszolt: ,,Felség, miért kívánsz te tizenkét ilyen embert, ha az ég és föld Ura megelégedett azzal, hogy egyetlen ilyen szentje legyen!''\nImádság\nKé rünk, Istenünk, újítsd meg Egyházadban azt a szellemet, amellyel Szent Ágos ton püspököt eltöltötted, hogy mi is csak téged szomjazzunk, aki a bölcsess ég forrása vagy, és téged keressünk, akitől az égi szeretet származik!\nDió s István: A szentek élete\n X-ALT-DESC;FMTTYPE=text/html:
Éle te
Aurelius Augustinus 354. november 13-án született Észak-A frikában, egy numídiai kisvárosban, Tagastéban (a mai Algéria keleti részén ). Valószínűnek látszik, hogy a kisbirtokos család római eredetű volt, sors uk azonban egyre rosszabbra fordult, mert a birodalom egyre súlyosabb terhe ket rótt rájuk is az adókkal. Ágoston ezért a tanulmányait csak egy jótevő támogatásával fejezhette be, ami önérzetében nagyon sértette.
Atyja, Patricius nem volt keresztény, egész haláláig katechumen maradt, s csak köz vetlenül a halála előtt keresztelkedett meg, ami akkoriban nem volt ritkasá g. Indulatos, féktelen természetével nagyon sok bánatot okozott a feleségén ek, Mónikának, aki talpig keresztény asszony volt.
Ágoston szelleméne k elevensége nagyon korán megmutatkozott. Rendkívül temperamentumos termész etet örökölt, nagy volt a fogékonysága is, s ennél csak fegyelmezetlensége volt nagyobb. Diákkorában túlságosan tudatában volt annak, hogy neki a tanu lás nem okoz nehézséget. Az első éveket Tagastéban töltötte, később Madaurá ban egy grammatikus iskoláját látogatta, hogy majdan rétor lehessen belőle. Homérosz és a görög szerzők általában nem hagytak benne mély nyomokat, Ver gilius azonban elindította képzeletének szárnyalását. Úgy együtt érzett a h őseivel, hogy Dido királynő szomorú sorsát megsiratta.
Amikor tizenha t éves lett, elfogyott a pénz, és haza kellett térnie Tagastéba. A tétlensé g, amelybe kényszerült, nem volt rá jó hatással: rossz baráti körbe került. 371-ben folytathatta tanulmányait: Karthagóba ment, ahol retorikai és jogi előadásokat hallgatott. Itt ismerkedett meg egy számunkra ismeretlen nővel , akivel életközösséget kezdett, és született egy fiuk, akit Deodatusnak ne veztek el. Az asszony miatt Ágoston sokáig Karthagóban maradt. A tanulásban elért sikerei felfuvalkodottá tették, anyja vallásosságát ,,dajkamesének'' tartotta. De a hitetlenségben soha nem talált nyugalmat: a szíve mélyén ál landóan valami alapvető nyugtalanság élt, ez hajszolta, anélkül, hogy észre vette volna benne Isten kezének működését. Miközben Cicerót olvasta, felébr edt benne a bölcsesség szeretete. Majd kezébe került a Szentírás, de ezt is , mint a többi egyházi szerzőt, köztük Jeromost, bárdolatlan nyelvezete mia tt félretette.
Nem sokkal ezután a manicheus tanítás hálójába került. A manicheusok a világban tapasztalható sok rosszat azzal magyarázták, hogy két alapvető elve van mindennek: egy jó és egy rossz, és ez a két elv magy arázza az egész világot. Ez a Közép-Ázsiából származó, vallásos színezetű f ilozófia kétszáz évvel korábban szivárgott be a Földközi- tenger medencéjéb e, és súlyos összecsapások történtek képviselői és a kereszténység között. Ágoston eleinte lelkesedett a manicheizmusért, aztán egyre inkább szabaduln i próbált belőle, mert hamarosan észrevette a manicheus elméletek mágikus h omályosságát és erkölcsi romlottságát. Nyugtalan szelleme sokkal igényesebb volt és az emberi létre vonatkozó kérdései sokkal inkább a lényegre irányu ltak, semhogy egy ilyen mitikus elgondolásban hosszasan megnyugvást lelt vo lna. Közben tanár lett Tagastéban, ahol tizenhárom éven át tanított. Karrie rje gyorsan ívelt fölfelé: a kis provinciabeli városból előbb Karthagóba, m ajd Rómába, végül 384-ben a birodalom akkori fővárosába, Milánóba került. T anítványai csodálták, ő pedig értett hozzá, hogyan bilincselheti magához a hallgatóságot. Ez természetesen nem zárta ki, hogy olykor ki ne fütyüljék a diákjai. Ágostonban semmi nem hiányzott abból a kelléktárból, ami az ifjús ág vonzásához szükséges: koraérett, képzett, mesteri szónok volt, és nagyon éles elmével volt megáldva. Tanári sikerei feledtették korábbi szegénységé t, sőt, egyre büszkébb lett önmagára. Rómában már azért kilincselt, hogy va lahol kormányzói hivatalt kapjon. De mindezek ellenére sem nyugalmat, sem m egelégedettséget nem érzett, csak hányódott titokzatos vágyai és várakozása i, a test és a lélek között. ,,Két ember van bennem...''
Milánó lett Istenhez vezető útjának döntő állomása. Mónika utánajött és rávette, hogy s zakítsa meg kapcsolatát Deodatus anyjával. Vajon Ágoston valóban szerette e zt az asszonyt? Vallomásaiban sehol nem ejt róla egy gyengéd szót -- ámbár ez még nem bizonyít semmit. Úgy tűnik azonban, hogy a férfi és a nő kapcsol atában csak a testi oldalt látta, s ez mindvégig képtelenné tette arra, hog y a házasság teológiájával részletesen foglalkozzék, és megadja az igaz sze relemnek azt az értékelést, amelyet megérdemel. A szerelemről csak saját if júkorának tapasztalatai alapján tudott szólni.
Akkoriban Ambrus püspö k (lásd december 7-én) Milánóban naponta prédikált. Ez a római arisztokrata , aki a kicsinyek és szegények pásztora lett, magával ragadó szónoki képess égét és kiemelkedő műveltségét püspökként is megőrizte, és ezzel nagy hatás sal volt Ágostonra. A rétor-tanár Ágostont először a püspök nyelvezete raga dta meg, emiatt kezdte rendszeresen hallgatni. Micsoda szónok! Ám a szónok szavai által az evangélium szólt, és behatolt az ifjú afrikai szívébe. Lelk i-szellemi fejlődésére végül Plotinosz olvasása volt még nagy hatással, de egyelőre a siker, a pénz és a házasság még mindig erősebben vonzotta.
Közben egyre szaporodtak a jelzések, amelyek Isten felé terelték lépéseit. Mélyen megrendítette Remete Szent Antal élete (lásd január 17-én), amelyet Szent Atanáztól olvasott, és meglátta benne a szerzetesség ideálját. Egyre inkább érlelődött benne a megtérés gondolata, de az utolsó lépést Istennek kellett megtennie. Ágoston ezt soha nem felejtette el, akkor sem, amikor k ésőbb püspökként a pelagiánusokkal vitatkozott.
A Vallomásokban így o lvashatjuk a jelenetet: Kereste a magányt, ezért egyik milánói barátjának k ertjébe húzódott vissza. Sírt, mert a szívét egymással ellentétes erők fesz ítették, és imádkozott, sőt kiáltozott kilátástalanságában: ,,Meddig még, U ram?'' A zsoltáros szavában újra meg újra magára ismert. És akkor váratlanu l meghallott egy vékony gyermekhangot, amely ezt ismételgette: ,,Tolle-lege , tolle- lege'', azaz ,,Fogjad-olvasd, fogjad-olvasd''. Kezébe vette az elő tte fekvő Szentírást és ennél a helynél ütötte fel: ,,Vessetek véget a kics apongásnak és a tobzódásnak, a civakodásnak és a versengésnek. Öltsétek mag atokra Urunkat, Jézus Krisztust, és ne dédelgessétek a testeteket, nehogy b űnös kívánságokra gerjedjen'' (Róm 13,13).
Ez Isten válasza volt a ki áltozásokra és békét, megnyugvást adott Ágoston szívének: ,,Úgy áradt szíve mbe a szó, mint az erős fény, amely elűzött minden bizonytalankodást és söt étséget.'' Az út, amely harminckét évig tartott, elvezette az Úrhoz. Hosszú nak tűnt, de a felfedezést, Krisztus megtalálását úgy őrizte a szívében eze k után mint a hála kiapadhatatlan forrását. Ez vallomásainak alaptémája: ,, Oly későn szerettelek meg Téged, te mindig új és régi Szépség, későn szeret telek meg. De hogyan történhetett ez: Te bennem voltál, és én kívül voltam saját magamon. Hívtál engem, és a kiáltásod legyőzte a süketségemet; felrag yogtál, és fényességed elűzte vakságomat; illatod felhője felgomolygott és belélegeztem, és most epedek utánad; megízleltelek, és most éhezem és szomj azom Rád; megérintettél, és fellángoltam a békességért, amely Tőled való.''
Előadásait ezután még néhány hétig folytatta, aztán lemondott tanári állásáról. Édesanyjával, a fiával és néhány barátjával együtt visszavonult Cassiacumba, amely Milánótól északra fekszik mintegy harminc kilométernyir e. Egyik barátjának volt ott birtoka. 387. április 23-án, húsvét vigiliáján Ambrus püspök megkeresztelte.
Édesanyja, Mónika a hazafelé vivő úton meghalt Ostiában. Maga Ágoston a következő év őszén látta meg újra a szülő földjét. Mindenét eladta és barátaival szerzetesi életet kezdett, éppen úgy , mint Nagy Szent Vazul. Életük elmélyült imádságból, aszkézisből, filozófi ai és vallásos tárgyú beszélgetésekből állt. Ez a szakasz három évig tartot t (388--391). Jelet várt Istentől, hogy hogyan folytassa tovább az életét, s olyan jelet kapott, amit nem várt.
Egy napon Hippóban (a mai Bone) a templomban volt. A város öreg püspöke, Valerius éppen arról beszélt a hív eknek, hogy válasszanak ki maguk közül egy férfit, aki papként a segítőtárs a legyen, főként a prédikálásban. A jelenlévők észrevették Ágostont, s egys zer csak felhangzott és egyre erősebben zengett a szó a hívek körében: ,,Ág oston legyen a pap!'' A jelölt tiltakozott, mentegetőzött, sírt, de hiába, a szentelése eldöntött kérdés volt.
Ezzel az aszkézisnek egy olyan fo rmája jelent meg az életében, amelyre a sokféle lehetőség között töprengve egyedül nem vágyott. Azt jelentette ugyanis a papsága, hogy fel kellett adn ia kedvelt tanulmányait, a szemlélődő életet, el kellett búcsúznia a baráta itól - - mindezt egy nagyon fáradságos szolgálat kedvéért. De éppen ez a le mondás tette számára lehetővé, hogy a testvérek szolgálatában mélyebben meg értse Krisztus misztériumát, Krisztusét, aki ezzel a kicsi, lármás hippói e mberekből álló egyházzal is egy testet alkot.
Új feladata arra ösztök élte, hogy szemlélődését és tanulmányait a Szentírásra, a Hagyományra, teol ógiai és lelkipásztori kérdésekre irányítsa. Harmincöt éves volt ekkor.
Öt évvel később meghalt Valerius püspök, és Ágoston követte őt a püspöks égben. Hippó akkor Észak-Afrika második legjelentősebb városa volt. Ágoston hatása pedig messze túlsugárzott a város határán: hamarosan ő lett az egés z észak-afrikai püspökkollégium feje, sőt, az egész Egyház teológiai öntuda ta és lelkiismerete. De azért mindenekelőtt a hippói egyház szolgálatában é lő püspök volt. ,,Nem elnökölni, hanem szolgálni'' -- így határozta meg töb bször is a püspöki hivatalt. Papjaival, diákonusaival és klerikusaival szig orú szabályzat szerint, kolostori közösségben élt. A szerzetesi élet mindvé gig a szeme előtt lebegett, ez az életmód pedig bizonyos aszkézist, szegény séget és elzártságot követelt. Ezért mindazok, akik vele együtt éltek, vagy onukról lemondtak, és átadták a közösségnek.
Napról napra végezte a l iturgiát és szolgáltatta ki a szentségeket. Vasárnaponként és ünnepeken pré dikált, gyakran naponta kétszer is. Közel ezer ilyen beszéde maradt ránk, é s valamennyi arról tanúskodik, hogy Ágoston rendkívüli módon ismerte a Szen tírást. Emellett a katechumenokat fel kellett készítenie a keresztségre, go ndoskodnia kellett a hippói egyház javainak kormányzásáról, igazságot is ke llett szolgáltatnia peres kérdésekben, foglalkoznia kellett a szegények és árvák gondjaival, és meg kellett szerveznie a városban a karitatív tevékeny séget. Gyakran emlegette, hogy ,,összeroskad a püspökség gondjai alatt''. p>
A püspöki teendők ellátása mellett nem hanyagolta el a teológiát sem. Mikor meghalt, 113 könyv és 218 levél maradt utána. Ezekben az írásokban kö vetni lehet az egyetemes és az afrikai egyház összes korabeli vitáját. Külö nösen sok nyomot hagyott bennük a donatista szakadás és a pelagianizmus ere tneksége. Az előbbi az afrikai egyház egységét bontotta meg, az utóbbi a ke gyelemtan területén hirdetett tévtanításokat. A teológiai művek írása közbe n is az a cél vezette Ágostont, hogy korának és a jövendő Egyháznak szolgál atára legyen. Igaz, saját kora teológiai problémáit oldozgatta, de mindenüt t olyan szellemi-lelki tapasztalatok mutatkoznak meg műveiben, amelyek mind en kor hívőihez szólnak.
426-ban Ágoston segédpüspököt vett maga mell é. A vandálok már három hónapja ostromolták Hippót, amikor meghalt 430. aug usztus 28-án. A város eleste után holttestét először Szardínia szigetére vi tték, majd Luitprand 722-ben átvitette Páviába.
Kevés olyan alakja va n a keresztény ókornak, aki annyira ismerős lehetne számunkra, mint a Vallo mások szerzője, Szent Ágoston. Ennek magyarázata az, hogy ritka a világirod alomban az olyan mű, amely annyira hűséges képet rajzol alkotójáról, mint a Vallomások.
Későbbi aszketikus szigorát és jámborságának néhány kevé sbé érthető megnyilvánulását az a hosszú út magyarázza, amellyel rátalált a z Igazságra. Ifjúkorának szerelmi kapcsolata magyarázza szinte haragos indu latát, amellyel haláláig szembefordult az érzékiséggel és a testtel. Utolér hetetlen módon írta le Istenhez vezető útját. Vázolja Istennek azt a felfed ezését, amely ,,abban a mélységben történik, amely mélyebb, mint minden ben nem lévő mélység, és magasabb, mint minden bennem lévő magasság.''
Mi sztikus tapasztalatait olyan formulába foglalta össze, amely később Pascaln ál visszhangzik: ,,Isten és a lélek! Más semmi? Igen, más semmi!''
Go ndolkodásának és jámborságának végső gyökerei személyes tapasztalatába mély ednek. Isten iránti szeretete abban a finom szeretetben fejeződik ki, amell yel ,,Krisztusnak szolgál a tagjaiban'', de e tagokat azzal a szeretettel s zereti, amellyel Krisztus szerette őt. Mindeneket Istenért szeret, aki maga a szeretet. Önmagát úgy írja le, mint aki Isten sátorában áll, ,,magával r agadja egy belső muzsika és annak csodálatos összhangja'', amelytől a test és a vér háborgása elcsendesül, és ,,az Isten házába vivő útra vezérli''. A zt azonban tudja, hogy az elragadtatás csak egy pillanatig tart, ezért sóha jtozik törékeny testének terhe alatt, és mégis szárnyal a remény. Gyakran m ondta: ,,Menj és énekelj, mert Isten áll ennek az útnak a végén!''
Ez ek ennek a rendkívüli embernek a lényeges vonásai, akiről tudnunk kell, hog y lehetetlen formulákba szorítani, mert sokkal gazdagabb minden formulánál; túlságosan őszinte és lebilincselő ahhoz, hogy meg ne bocsátanánk neki kor látait és túlzásait.
Victorius Vitensis az 5. század végén tanúskodik arról, hogy Szent Ágostont Hippóban augusztus 28-án temették el. Rómában l egkésőbb a 8. század óta ezen a napon ülik ünnepét.
Tan ításaiból, legendáiból
A keresztény ókor kimagasló egyháztan ítója különösen akkor válik vonzóvá, amikor felfedezzük, hogy milyen sokban hasonlítunk hozzá mi, mai emberek. Személyének varázsa: fáradhatatlanul ku tató és töprengő elméje, boldogságvágya és az igazság utáni szomjúsága főle g a Vallomásokban mutatkozik meg.
Ő, aki megfogalmazta a sokszor idéz ett tételt: ,,Nyugtalan a mi szívünk, mert csak Istenben talál nyugodalmat' ', a megtérése előtti időről így ír: ,,Mindig lázadoztam, sóhajtoztam és sí rtam, indulatba jöttem, és nem találtam sem békét, sem megoldást. Megtépett , vérző szívet hordoztam a keblemben, amely nem talált nyugalmat, de még he lyet sem leltem, ahol nyugodtan lehajthattam volna a fejemet. A testi gyöny ör, a játékok, az ének, a feldíszített termek és lakomák, az éjszaka örömei , de még a könyvek és a versek sem tudtak megnyugtatni. Minden ijesztett, m ég a világosság is. Mindent, ami hamis volt, iszonyatosnak találtam. Csak a sóhajtozás és a könnyek hoztak egy kis időre enyhülést. Ó, Uram, hozzád ke llett volna emelnem a lelkemet!''
A híres tanárt egyszer felkereste e gyik honfitársa, a keresztény Ponticianus. Miközben beszélgettek, megakadt a szeme egy könyvön, amely ott hevert Ágoston asztalán: Szent Pál levelei v oltak. Ponticianus szerencsét kívánt e levelek olvasásához, majd szemmel lá tható lelkesedéssel mesélte Ágostonnak, hogy két trieri barátja hogyan tért meg a kereszténységre Szent Antal életrajzának olvasásától. Ágoston lelkéb en felviharzott az indulat. Alighogy a látogató elhagyta a házat, megragadt a barátjának, Alypiusnak a karját és azt mondta neki: ,,Hallottad ezt, Alyp ius? A tanulatlan szerzetesek a pusztában fölkelnek, és belépnek a mennyek országába, mi pedig a tudományunkkal egyetemben nyomorult szenvedélyeinkben fetrengünk!'' Azzal kirohant a kertbe, levetette magát a földre egy fügefa alatt... és ekkor hallotta meg azt a gyermekhangot, amely elindította a me gtérését.
Egyszer -- mondja a legenda -- a tudós Ágoston a tengerpart on sétált föl és alá, és azon töprengett, hogyan tudná megragadni az Isten lényegét. Egyszer csak meglátott egy kisgyermeket, aki kagylóval merte a te nger vizét a mélyedésbe, amelyet a fövenybe ásott. ,,Mit csinálsz?'' -- kér dezte Ágoston. ,,Kimerem a tengert'' -- válaszolta teljes komolysággal a gy ermek, és folytatta tovább a meregetést. ,,És gondolod, hogy sikerülni fog? '' -- kérdezte nevetve a szent. ,,Nekem ez biztosan előbb fog sikerülni, mi nt neked az, hogy megragadd az Isten lényegét!'' -- felelt a gyermek, és ez zel eltűnt.
Egy beszéde, amelyet a püspökké szentelése évfordulóján m ondott, elárulja, hogy mennyi gondja volt, és mi mindent kellett tennie a p ásztornak a nyájáért: ,,A lázítókat dorgálni, a kislelkűeket vigasztalni, a gyengéket ölbe venni, az ellenfelekkel megküzdeni, a rágalmazóktól óvakodn i, a tudatlanokat tanítani, a resteket serkenteni, a vitatkozó kedvűeket fé kezni, a beképzelteket kijózanítani, a kötekedőket megbékíteni, a szegények en segíteni, az elnyomottakat kiszabadítani, a jókat bátorítani, a rosszaka t elviselni, és -- ó -- mindenkit szeretni... Újra meg újra prédikálni, vit atkozni, inteni, építeni, mindenki számára készen állni -- nagy teher, nyom asztó és fáradságos munka. Senki nem kívánhatja annyira a gondoktól és fára dalmaktól való szabadulást, mint én. Hiszen nincs annál szebb és kívánatosa bb, mint távol minden lármától Isten titkait kutatni... Mondhatom: Mi haszn om abból, hogy untatom az embereket, és figyelmeztetem a rosszakat: ezt ne tedd, azt jól tedd, hagyd abba ezt!? Mire jó, hogy mindenkiért felelősnek é rzem magam? De ez az evangélium, amely engem megrettent.''
Egyszer a püspök prédikáció közben hirtelen elvesztette a gondolatmenet fonalát, és e gész más irányban folytatta beszédét, mint eredetileg tervezte. Mikor az as ztalnál ez szóba került, Ágoston úgy vélte, az Úr azért engedte meg ezt az emlékezetkihagyást, hogy az előre meg nem fogalmazott mondatok valakinek kü lönösen szóljanak a hallgatóságban. És valóban: nem sokkal később jött vala ki, egy kereskedő, leborult Ágoston előtt, és megvallotta, hogy eddig ő a d onatisták hitét vallotta, de az előbb elhangzott prédikáció második fele úg y meggyőzte, hogy visszatér a katolikus hitre.
Apró dolgokban is megn yilvánult, hogy milyen jó gyakorlati érzéke volt a lelkipásztorkodáshoz. Kö zös asztaluk lapjára ráíratta a következőt: ,,Ha valakinek a nyelve szívese n köszörülődik távollévők életén, az tudja meg, hogy ez az asztal nem neki való!'' Amikor pedig Hippóban éhínség volt, beolvasztatta a templom arany f elszerelési tárgyait, a kelyheket is, és eladva az aranyat az árával segíte tte a nyomorúságban lévőket, az oltárnál pedig fából készült kehellyel misé zett, mondván: ,,az Úr vére is fán ontatott értünk!''
Ágoston kora tö rténelmileg nyugtalan korszak volt: hanyatlása korát élte a római birodalom , az Egyházat pedig különféle tévtanítások osztották meg. Amikor Marinus ha dvezér diktatúrát vezetett be Észak- Afrikában, Ágoston kihirdette, hogy az Egyház újra az üldözés állapotába került. Ő maga így írta le a helyzetet: ,,Akkoriban könnyen lehetett embert találni a rágalmazásra. Könnyen akadt v alaki, aki bármit bizonyított, amit parancsoltak neki, ha megígérték, hogy ezzel megmentheti az életét. És egyetlen tanú vallomása alapján úgy távolít ottak el embereket az útból, mintha közönséges gonosztevők lettek volna.''< /p>
Ágoston a maga igaz tanításával különösen a donatisták szemében volt szálka. Fennen hirdették a szószékeiken, hogy üssék agyon Ágostont, mint eg y farkast, mert zavarja a nyájat. Néhányszor útja közben rá is támadtak, ho gy megöljék, de mindannyiszor sikerült megmenekülnie. Mikor azonban a donat isták zsinatra jöttek Karthagóba, alaptételének megfelelően -- gyűlöld a té vedést, de a tévedő embert szeresd! -- mérsékletre intette híveit: ,,Betege kkel van dolgotok! Begyulladt a szemük, ezért nagyon óvatos és gondos ápolá sra szorulnak. Most senki nem keresheti a vitát, még csak nem is védheti a maga hitét vitatkozással, mert abból szikra pattanhat ki. Lehet, hogy azt m ondjátok: ťAttól tartunk, hogy egyáltalán nem lehet segíteni ezen a bajon.Ť Megengeditek, hogy javasoljak valamit? Mi (a zsinati atyák) tárgyalunk ért etek, ti pedig imádkozzatok értünk!''
Amikor 410-ben Alarich gót kato nái elfoglalták Rómát, Észak- Afrikában is rémület tört ki. A keresztények azon keseregtek, Isten hogyan engedhette ezt megtörténni; a pogányok pedig elkeseredve mondták, hogy mindaddig, amíg Róma a maga isteneit imádta, nagy és sebezhetetlen volt, most pedig a keresztények miatt romlásnak indult. E zek a panaszok arra indították Ágostont, hogy megírja De civitate Dei, 'Az Isten városáról' című művét. De ahelyett, hogy általános panaszba kezdett v olna Róma pusztulása miatt, a hódítók iránti elismerésével indítja a művet: a régi háborús szokásoktól eltérően ezek az észak felől jött barbárok embe rségesen bántak a keresztényekkel, és nem bántották azokat, akik a templomo kban kerestek menedéket. De vajon a római kultúra, a római birodalom valóba n olyan értékes, hogy vigasztalhatatlannak kell lenni a pusztulása miatt? A hagyomány úgy tudja, hogy Nagy Károly szívesen hallgatta, ha a De civitate Deiből olvastak fel neki, és a szerző iránti elismeréstől indítva egyszer elragadtatással így kiáltott: ,,Bárcsak volna tizenkét ilyen ember a biroda lomban!'' Alcuin pedig, a császár lelki tanácsadója, így válaszolt: ,,Felsé g, miért kívánsz te tizenkét ilyen embert, ha az ég és föld Ura megelégedet t azzal, hogy egyetlen ilyen szentje legyen!''
Imádság< /strong>
Kérünk, Istenünk, újítsd meg Egyházadban azt a szellemet, am ellyel Szent Ágoston püspököt eltöltötted, hogy mi is csak téged szomjazzun k, aki a bölcsesség forrása vagy, és téged keressünk, akitől az égi szerete t származik!
Diós István: A szentek élete< /p>