BEGIN:VCALENDAR VERSION:2.0 PRODID:-//jEvents 2.0 for Joomla//EN CALSCALE:GREGORIAN METHOD:PUBLISH BEGIN:VTIMEZONE TZID:Europe/Budapest BEGIN:STANDARD DTSTART:20101031T020000 RDATE:20110327T030000 TZOFFSETFROM:+0200 TZOFFSETTO:+0100 TZNAME:Europe/Budapest CET END:STANDARD BEGIN:STANDARD DTSTART:20111030T020000 RDATE:20120325T030000 TZOFFSETFROM:+0200 TZOFFSETTO:+0100 TZNAME:Europe/Budapest CET END:STANDARD BEGIN:STANDARD DTSTART:20121028T020000 RDATE:20130331T030000 TZOFFSETFROM:+0200 TZOFFSETTO:+0100 TZNAME:Europe/Budapest CET END:STANDARD BEGIN:STANDARD DTSTART:20131027T020000 RDATE:20140330T030000 TZOFFSETFROM:+0200 TZOFFSETTO:+0100 TZNAME:Europe/Budapest CET END:STANDARD BEGIN:STANDARD DTSTART:20141026T020000 RDATE:20150329T030000 TZOFFSETFROM:+0200 TZOFFSETTO:+0100 TZNAME:Europe/Budapest CET END:STANDARD BEGIN:STANDARD DTSTART:20151025T020000 RDATE:20160327T030000 TZOFFSETFROM:+0200 TZOFFSETTO:+0100 TZNAME:Europe/Budapest CET END:STANDARD BEGIN:STANDARD DTSTART:20161030T020000 RDATE:20170326T030000 TZOFFSETFROM:+0200 TZOFFSETTO:+0100 TZNAME:Europe/Budapest CET END:STANDARD BEGIN:STANDARD DTSTART:20171029T020000 RDATE:20180325T030000 TZOFFSETFROM:+0200 TZOFFSETTO:+0100 TZNAME:Europe/Budapest CET END:STANDARD BEGIN:STANDARD DTSTART:20181028T020000 RDATE:20190331T030000 TZOFFSETFROM:+0200 TZOFFSETTO:+0100 TZNAME:Europe/Budapest CET END:STANDARD BEGIN:STANDARD DTSTART:20191027T020000 RDATE:20200329T030000 TZOFFSETFROM:+0200 TZOFFSETTO:+0100 TZNAME:Europe/Budapest CET END:STANDARD BEGIN:STANDARD DTSTART:20201025T020000 RDATE:20210328T030000 TZOFFSETFROM:+0200 TZOFFSETTO:+0100 TZNAME:Europe/Budapest CET END:STANDARD BEGIN:DAYLIGHT DTSTART:20100826T000000 RDATE:20101031T020000 TZOFFSETFROM:+0100 TZOFFSETTO:+0200 TZNAME:Europe/Budapest CEST END:DAYLIGHT BEGIN:DAYLIGHT DTSTART:20110327T030000 RDATE:20111030T020000 TZOFFSETFROM:+0100 TZOFFSETTO:+0200 TZNAME:Europe/Budapest CEST END:DAYLIGHT BEGIN:DAYLIGHT DTSTART:20120325T030000 RDATE:20121028T020000 TZOFFSETFROM:+0100 TZOFFSETTO:+0200 TZNAME:Europe/Budapest CEST END:DAYLIGHT BEGIN:DAYLIGHT DTSTART:20130331T030000 RDATE:20131027T020000 TZOFFSETFROM:+0100 TZOFFSETTO:+0200 TZNAME:Europe/Budapest CEST END:DAYLIGHT BEGIN:DAYLIGHT DTSTART:20140330T030000 RDATE:20141026T020000 TZOFFSETFROM:+0100 TZOFFSETTO:+0200 TZNAME:Europe/Budapest CEST END:DAYLIGHT BEGIN:DAYLIGHT DTSTART:20150329T030000 RDATE:20151025T020000 TZOFFSETFROM:+0100 TZOFFSETTO:+0200 TZNAME:Europe/Budapest CEST END:DAYLIGHT BEGIN:DAYLIGHT DTSTART:20160327T030000 RDATE:20161030T020000 TZOFFSETFROM:+0100 TZOFFSETTO:+0200 TZNAME:Europe/Budapest CEST END:DAYLIGHT BEGIN:DAYLIGHT DTSTART:20170326T030000 RDATE:20171029T020000 TZOFFSETFROM:+0100 TZOFFSETTO:+0200 TZNAME:Europe/Budapest CEST END:DAYLIGHT BEGIN:DAYLIGHT DTSTART:20180325T030000 RDATE:20181028T020000 TZOFFSETFROM:+0100 TZOFFSETTO:+0200 TZNAME:Europe/Budapest CEST END:DAYLIGHT BEGIN:DAYLIGHT DTSTART:20190331T030000 RDATE:20191027T020000 TZOFFSETFROM:+0100 TZOFFSETTO:+0200 TZNAME:Europe/Budapest CEST END:DAYLIGHT BEGIN:DAYLIGHT DTSTART:20200329T030000 RDATE:20201025T020000 TZOFFSETFROM:+0100 TZOFFSETTO:+0200 TZNAME:Europe/Budapest CEST END:DAYLIGHT END:VTIMEZONE BEGIN:VEVENT UID:d515d86ba5939d7a9456ab6db7bd6e64 CATEGORIES:Liturgikus naptár CREATED:19700101T010000 SUMMARY:Szent Mónika (emléknap) DESCRIPTION: Élete\n Szent Ágoston De Ordine c. művének vége felé leír egy jelenetet: N éhány barátjával e munka kérdéseiről vitatkoztak, amikor belépett az édesan yja, Mónika asszony, és érdeklődött a könyv alakulása felől. Ágoston akkor utasította az írnokot, hogy Mónika megjelenését és érdeklődését is jegyezzé k fel a könyvbe. Mónika kiáltva tiltakozott: ,,Micsoda? Soha nem hallottam arról, hogy olyan írásokban, amilyeneket ti olvastok, asszonyok is szerephe z jutottak volna!'' Méltánytalannak érezte, hogy egy tudományos, filozófiai munkában előforduljon az ő neve. Ágoston azonban azzal nyugtatta meg, hogy a filozófia szó a bölcsesség szeretetét jelenti: ,,Figyelmen kívül hagytal ak volna ebben a műben, ha nem szeretnéd a bölcsességet. Te pedig szereted, jobban, mint engem; azt pedig én tudom, hogy engem mennyire szeretsz. Anny ira előrehaladtál a bölcsességben, hogy nem reszketsz még a halál előtt sem , ez pedig a filozófia csúcsát jelenti. Vajon nem nekem kellene-e a te taní tványoddá lennem?''\n Mónika életének titka az Isteni Bölcsesség, a megtest esült Ige iránti szeretet, amelyet a szent könyvekből szívott magába. Már a szülői házban, Tagastéban szívébe plántálódott az Isten iránti szeretet, n em annyira az édesanyjától, mint egy öreg szolgálótól, aki már Mónika apját is az ölében hordozta, és szent komolysággal, józan, gyakorlati bölcsesség gel megáldott lélek volt.\n Mikor eladósorba került, Mónikát a még pogány P atriciushoz adták feleségül. Sokat fáradozott azon, hogy férjét megnyerje K risztusnak, de nem szavakkal, hanem a tettei által hagyta beszélni férjével az Urat. Férje hűtlenségeit és féktelen dühkitöréseit hallgatag türelemmel viselte, s a szeretetnek az a nyelve, amelyben a bölcsesség és a kereszt s zeretete nyilvánult meg, végül meghódította a férjét. Patricius élete vége felé katechumen lett, és a halálos ágyán megkeresztelkedett.\n Özvegysége é veit Mónika a tevékeny szeretetnek szentelte. Erejét az oltárból merítette: egyetlen napot nem mulasztott el szentmise nélkül, esténként is a templomb a sietett az imádság órájában.\n Rendíthetetlen hite és erős szeretete mégi s főleg Ágostonnal kapcsolatban mutatkozott meg. Nem sokkal azután, hogy a világra hozta, kereszttel jelölte meg az újszülött homlokát és sót tett a s zájába, s ezzel -- a kor szokásainak megfelelően -- katechumennak tekintett e a fiát. Maga Ágoston is úgy emlékezett erre később, hogy már kora gyermek ségében megfogant az Egyház méhében. De e lelki fogantatás és a születés kö zött hosszú évtizedek teltek el, melyek során Mónika sokat gyötrődött érte, s szinte másodszor is, sokkal keservesebb vajúdások közepette mint először , megszülte őt, most már az örök életre. Könnyek között könyörgött a fiáért hosszú évekig, anélkül, hogy Istenbe vetett bizalma megingott volna. Álma és egy püspök szava, aki azt mondta neki: ,,lehetetlen, hogy ennyi könny gy ermeke elvesszen'', erősítette meg állhatatosságában, mert ezeket a szavaka t úgy fogadta, mintha az égből jöttek volna.\n Mikor Ágoston úgy határozott , hogy elszakad édesanyjától és Rómába költözik, hogy ott tanítson, Mónika erőszakkal vele akart menni. Határozott szándéka volt, hogy vagy visszatart ja az utazástól, vagy maga is vele megy. Ágostonnak azonban egyelőre elege volt a gondoskodásból, ki akart szabadulni az anyai szárnyak alól. Mónika e gészen a karthagói kikötőig követte a fiát, s akkor Ágoston becsapta őt, né lküle vitorlázott el Róma felé. Mónika az egész éjszakát végigimádkozta Sze nt Ciprián (lásd szeptember 16-án) sírjánál, hogy Isten ne engedje elinduln i a fiát, de a hajó Ágostonnal együtt kifutott a kikötőből. Reggel Mónika f elfedezte, hogy egyedül maradt, és ,,eszét vesztve a fájdalomtól, jajgatáss al és sóhajtozásokkal töltötte meg Isten fülét''. Isten az egész éjszaka is mételgetett kérést nem hallgatta meg, hogy a másikat, azt, amelyik sokkal f ontosabb volt és Ágoston megtérésére vonatkozott, teljesítse.\n Mindenesetr e Mónika a karthagói kikötőben mérhetetlen magára hagyottságot érzett, mert mint az anyák általában, ,,sőt, a többi édesanyánál sokkal jobban'' magáná l és magának akarta tartani a fiát. Mindabból azonban, amit átszenvedett, m egtanulta, hogy Isten kezére bízza a gyermekét, s végül egészen odaajándéko zza Istennek.\n Bizonyos idő elteltével mégis követte Ágostont, de ő akkor már Milánóban élt és Szent Ambrus tanítványa volt. Mónika egyszerre megérez te, hogy mennyire megragadta és át is formálta a fiát a szent püspök szava. Ezért úgy szerette Ambrust, mint ,,Isten angyalát'', és úgy csüngött az aj kán, mint szomjas ember az élő vizek forrásán. Milánóban kapta meg a válasz t régi-régi kérésére: 387 nagyszombat éjszakáján Ágoston, annak fia, Deodat us és barátja, Alypius együtt vette fel a keresztséget. Mónika pedig boldog an ünnepelt, és hálát adott Istennek.\n A keresztség után elhagyták Milánót , és egy időre valamennyien visszavonultak Cassiacumba, majd elhatározták, hogy hazatérnek Afrikába. Mónika azonban még útközben, mielőtt tengerre szá llhattak volna, a kikötővárosban, Ostiában megbetegedett és meghalt. Kíváns ága szerint ott, Ostiában temették el.\n Ágoston egy imádsággal fejezi be é desanyja történetét: ,,Nyugodjék békében a férjével együtt, aki előtt és ak i után nem volt más férje, akinek szolgált, s akiben megtermette a türelem gyümölcsét, mert őt is megnyerte, Uram, neked. Add, hogy mindnyájan, akik e zt olvassák, oltárodnál megemlékezzenek Mónikáról, a te szolgálódról, és ve le együtt Patriciusról is, aki egykor az ő férje volt, s kinek testéből, ne m tudom hogyan, engem is erre az életre vezéreltél. A jámbor lelkek emlékez zenek meg róluk, akik az én szüleim voltak ebben a mulandó világosságban, s akik most már belőled, az Atyából és a katolikus Anyából a testvéreim, és velem együtt a mennyei Jeruzsálem polgárai, ahová a te néped, a kivonulástó l kezdve egész a megérkezésig oly forrón vágyakozik.''\n Az ágostonos remet ék a 15. században május 5-én ünnepelték Ágoston megtérését, s az előző nap ot, május 4-ét választották arra, hogy megemlékezzenek Szent Mónikáról, kin ek halála dátumát nem ismerjük. 1550 körül a római naptárba is felvették az ünnepet. 1969-ben Szent Agoston ünnepnapja elé, augusztus 27-re helyezték át.\n Szent Ágoston az édesanyjáról\n Ez a csodálatos feleség és édesanya , ,ruházata szerint asszony, a hitére nézve férfi volt; olyan biztonság volt benne, amilyet csak az öregség ad meg az embernek; olyan szeretete volt, am ilyenre csak egy édesanya képes; s olyan jámborság élt a szívében, amit csa k egy keresztény nő hordozhat a szívében'' -- mondja róla Ágoston.\n A Vall omásokban elbeszél egy esetet Mónika fiatal korából, valószínűleg úgy, ahog y magától édesanyjától hallotta. Szülei Mónikát gyakran küldték le a pincéb e, hogy a nagy amforákból bort hozzon az asztalra. ,,Ő pedig, mielőtt kiseb b kancsókba szétöntötte volna a bort, pajkosságból mindig megnyalta a nagy kanna szélét, mert a bor igazában nem ízlett neki. Csakhogy a napról napra ismétlődő játék közben egyre gyakrabban nyelt is a borból, annyira, hogy eg yszer csak élvezettel húzott le egy kisebb kancsónyit is. Mikor ezt az egyi k öreg szolgáló meglátta, megdorgálta érte. A dorgáló szóra a leány fölénye sen odavágott valamit, mire a szolgáló iszákos nőnek bélyegezte. Ettől Móni ka magára eszmélt, s a szolgáló szava úgy maradt benne, mint valami nagy tö vis, és kigyógyította hibájából.''\n Ágoston azt is leírja, milyen volt Món ika mint feleség: ,,Ha a férje hűtlen volt hozzá, nyugodt maradt, soha nem volt közöttük emiatt veszekedés. Azt is tudta, ha a férje haragos, nem szál lhat vele szembe sem szóval, sem tettel. Hanem amikor már lecsillapodott a mérge, ha jónak látta, számon kérte a haragjában elkövetett tettet. Sok ass zony élt a környéken, akiknek a férje közel sem volt olyan indulatos, mint Patricius, az arcukon mégis gyakran lehetett durva ütések nyomát látni. S h a barátnőjüknek arról panaszkodtak, hogy ez a férjük bűne, akkor Mónika csa k annyit mondott, hogy nem, ez a te nyelved bűne. Amikor más asszonyok, aki k jól ismerték a férjét, és azon csodálkoztak, miként lehetséges, hogy Móni kát nem veri meg, vagy hogy egy napig sem volt közöttük harag, -- ha valóba n jószándékúan kérdezték -- elmondta, hogyan bánik ő a férjével.''\n A legt öbb gondot és bánatot három gyermeke közül Ágoston okozta neki. Diákkorában kicsapongó életet élt és a manicheusok szektájához csatlakozott. Akkor a f ájdalmában elmerült Mónika álmot látott: egy nagy útjelző oszlop előtt állt , és látta, hogy egy ragyogó ruhába öltözött ifjú közeledik feléje. Derűs m osollyal kérdezte tőle, miért sír. Mónika azt felelte, hogy siratja fiának elveszett lelkét. Az ifjú erre azzal biztatta, hogy ne keseregjen, mert a f ia ugyanabban az irányban halad, mint ő. Akkor hirtelen megpillantotta Ágos tont ugyanazon az ösvényen. Mónika elmesélte ezt az álmát a fiának, s az úg y értelmezte, hogy anyja meg akarja téríteni a katolikus hitre. Ennek pedig ellene mondott: ,,Ez nem történhet meg, mert az angyal nem azt mondta, hog y én leszek ott, ahol te vagy, hanem hogy te fogsz ugyanoda érkezni, ahova én!'' Miután Ágoston megszökött előle és Rómába utazott, egyszer csak level et kapott tőle Mónika, melyben arról értesítette, hogy megbetegedett. Azonn al útra kelt, hogy betegségében mellette lehessen. Meg volt róla győződve, hogy ezzel a lépésével Isten akaratát teljesíti. Ezért nem félt akkor sem, amikor a hajó, alighogy elhagyták a kikötőt, félelmetes viharba került. A l egénység elbújt a hajó gyomrába, a kapitány pedig megkötöztette magát a fed élzeten, hogy a hullámok le ne sodorják, vagy a hánykódó hajóról bele ne cs ússzon a vízbe. A villámok cikázó, fehér fényében egyszer csak meglátott ma ga mellett egy fehér nőalakot. Mónika volt az, aki a hajón lévő összes utas és hajós között egyedül nem félt. Bátorítani akarta a kapitányt, az pedig ezt kiáltotta neki: ,,Ki vagy te?'' Ő visszakiáltotta: ,,Egy anya vagyok, a ki a fiához utazik, mert az sokkal nagyobb veszedelemben van, mint ez a vih ar.'' ,,Honnan van ehhez bátorságod?'' -- kérdezte a kapitány. ,,Attól, aki ezt a vihart reánk bocsátotta -- hangzott a válasz --, s aki majd ismét el csitítja a hullámokat, hogy megérkezhessünk Itáliába.'' E szavakkal eltűnt a kapitány szeme elől, aki a vihar elültével nem akarta elhinni, hogy az ut asok között lévő Mónika ugyanaz, mint akivel beszélt a viharban.\n Édesanyj a halálát Ágoston így beszéli el: ,,Akkor hirtelen visszanyerte öntudatát, ránk nézett, akik ott álltunk mellette, reám és a testvéremre, és azt kérde zte tőlünk: ťHol voltam?Ť Amikor látta, hogy a fájdalom teljesen lesújtott minket, így szólt: ťItt temessétek el anyátokatŤ. Én hallgattam és a síráss al küszködtem. A testvérem valami olyasmit mondott, hogy ő sokkal szívesebb en venné, ha hazai földben nyugodna. Anyánk rám nézett, és mondta: ťNézd cs ak, mit mond!Ť, majd mindkettőnkhöz intézve szavait, folytatta: ťTemessétek csak el a testet ott, ahol van, és ne legyen miatta semmi gondotok. Csak a rra az egyre kérlek titeket, hogy az Úr oltáránál emlékezzetek meg rólam, b árhol lesztek.Ť Mikor ezt kimondta, elhallgatott, és állapota súlyosabbra f ordult. Én fogtam le a szemét. Akkor mérhetetlen szomorúság áradt a szívemb e, és könnyekben akartam kitörni, de akaratom visszatartotta a könnyeket, é s a szemem száraz maradt... Arra is gondoltunk, nem volna illő, hogy hangos jajgatás és zokogás közepette temessük el halottunkat, úgy, ahogy a gonosz halál után az örökre megholtakat szokás siratni, hiszen az ő halála nem vo lt gonosz, és nem is halt meg örökre. Ennek tiszta élete volt a bizonysága. ''\n Imádság\n Istenünk, szomorúak vigasztalója, ki Ágoston megtérése által megmutattad, hogy irgalmasan elfogadtad Szent Mónika fiáért ontott könnyei t, közbenjárására kérünk add meg, hogy bűneinket megsirassuk, és kegyelmedb ől bocsánatot nyerjünk!\n X-ALT-DESC;FMTTYPE=text/html:
Élete
Szent Ágoston De Ordine c. művének vége felé leír egy jelenetet: Néhány barátjával e munka kérdéseiről vitatkoztak, amikor belépett az édes anyja, Mónika asszony, és érdeklődött a könyv alakulása felől. Ágoston akko r utasította az írnokot, hogy Mónika megjelenését és érdeklődését is jegyez zék fel a könyvbe. Mónika kiáltva tiltakozott: ,,Micsoda? Soha nem hallotta m arról, hogy olyan írásokban, amilyeneket ti olvastok, asszonyok is szerep hez jutottak volna!'' Méltánytalannak érezte, hogy egy tudományos, filozófi ai munkában előforduljon az ő neve. Ágoston azonban azzal nyugtatta meg, ho gy a filozófia szó a bölcsesség szeretetét jelenti: ,,Figyelmen kívül hagyt alak volna ebben a műben, ha nem szeretnéd a bölcsességet. Te pedig szerete d, jobban, mint engem; azt pedig én tudom, hogy engem mennyire szeretsz. An nyira előrehaladtál a bölcsességben, hogy nem reszketsz még a halál előtt s em, ez pedig a filozófia csúcsát jelenti. Vajon nem nekem kellene-e a te ta nítványoddá lennem?''
Mónika életének titka az Isteni Bölcsesség, a megtestesült Ige iránti szeretet, amelyet a szent könyvekből szívott magába . Már a szülői házban, Tagastéban szívébe plántálódott az Isten iránti szer etet, nem annyira az édesanyjától, mint egy öreg szolgálótól, aki már Mónik a apját is az ölében hordozta, és szent komolysággal, józan, gyakorlati böl csességgel megáldott lélek volt.
Mikor eladósorba került, Mónikát a még pogány Patriciushoz adták feleségül. Sokat fáradozott azon, hogy férjét megnyerje Krisztusnak, de nem szavakkal, hanem a tettei által hagyta beszé lni férjével az Urat. Férje hűtlenségeit és féktelen dühkitöréseit hallgata g türelemmel viselte, s a szeretetnek az a nyelve, amelyben a bölcsesség és a kereszt szeretete nyilvánult meg, végül meghódította a férjét. Patricius élete vége felé katechumen lett, és a halálos ágyán megkeresztelkedett.
Özvegysége éveit Mónika a tevékeny szeretetnek szentelte. Erejét az ol tárból merítette: egyetlen napot nem mulasztott el szentmise nélkül, esténk ént is a templomba sietett az imádság órájában.
Rendíthetetlen hite és erős szeretete mégis főleg Ágostonnal kapcsolatban mutatkozott meg. Nem sokkal azután, hogy a világra hozta, kereszttel jelölte meg az újszülött ho mlokát és sót tett a szájába, s ezzel -- a kor szokásainak megfelelően -- k atechumennak tekintette a fiát. Maga Ágoston is úgy emlékezett erre később, hogy már kora gyermekségében megfogant az Egyház méhében. De e lelki fogan tatás és a születés között hosszú évtizedek teltek el, melyek során Mónika sokat gyötrődött érte, s szinte másodszor is, sokkal keservesebb vajúdások közepette mint először, megszülte őt, most már az örök életre. Könnyek közö tt könyörgött a fiáért hosszú évekig, anélkül, hogy Istenbe vetett bizalma megingott volna. Álma és egy püspök szava, aki azt mondta neki: ,,lehetetle n, hogy ennyi könny gyermeke elvesszen'', erősítette meg állhatatosságában, mert ezeket a szavakat úgy fogadta, mintha az égből jöttek volna.
M ikor Ágoston úgy határozott, hogy elszakad édesanyjától és Rómába költözik, hogy ott tanítson, Mónika erőszakkal vele akart menni. Határozott szándéka volt, hogy vagy visszatartja az utazástól, vagy maga is vele megy. Ágoston nak azonban egyelőre elege volt a gondoskodásból, ki akart szabadulni az an yai szárnyak alól. Mónika egészen a karthagói kikötőig követte a fiát, s ak kor Ágoston becsapta őt, nélküle vitorlázott el Róma felé. Mónika az egész éjszakát végigimádkozta Szent Ciprián (lásd szeptember 16-án) sírjánál, hog y Isten ne engedje elindulni a fiát, de a hajó Ágostonnal együtt kifutott a kikötőből. Reggel Mónika felfedezte, hogy egyedül maradt, és ,,eszét veszt ve a fájdalomtól, jajgatással és sóhajtozásokkal töltötte meg Isten fülét'' . Isten az egész éjszaka ismételgetett kérést nem hallgatta meg, hogy a más ikat, azt, amelyik sokkal fontosabb volt és Ágoston megtérésére vonatkozott , teljesítse.
Mindenesetre Mónika a karthagói kikötőben mérhetetlen magára hagyottságot érzett, mert mint az anyák általában, ,,sőt, a többi éd esanyánál sokkal jobban'' magánál és magának akarta tartani a fiát. Mindabb ól azonban, amit átszenvedett, megtanulta, hogy Isten kezére bízza a gyerme két, s végül egészen odaajándékozza Istennek.
Bizonyos idő elteltéve l mégis követte Ágostont, de ő akkor már Milánóban élt és Szent Ambrus taní tványa volt. Mónika egyszerre megérezte, hogy mennyire megragadta és át is formálta a fiát a szent püspök szava. Ezért úgy szerette Ambrust, mint ,,Is ten angyalát'', és úgy csüngött az ajkán, mint szomjas ember az élő vizek f orrásán. Milánóban kapta meg a választ régi-régi kérésére: 387 nagyszombat éjszakáján Ágoston, annak fia, Deodatus és barátja, Alypius együtt vette fe l a keresztséget. Mónika pedig boldogan ünnepelt, és hálát adott Istennek.< /p>
A keresztség után elhagyták Milánót, és egy időre valamennyien vissz avonultak Cassiacumba, majd elhatározták, hogy hazatérnek Afrikába. Mónika azonban még útközben, mielőtt tengerre szállhattak volna, a kikötővárosban, Ostiában megbetegedett és meghalt. Kívánsága szerint ott, Ostiában temetté k el.
Ágoston egy imádsággal fejezi be édesanyja történetét: ,,Nyugo djék békében a férjével együtt, aki előtt és aki után nem volt más férje, a kinek szolgált, s akiben megtermette a türelem gyümölcsét, mert őt is megny erte, Uram, neked. Add, hogy mindnyájan, akik ezt olvassák, oltárodnál mege mlékezzenek Mónikáról, a te szolgálódról, és vele együtt Patriciusról is, a ki egykor az ő férje volt, s kinek testéből, nem tudom hogyan, engem is err e az életre vezéreltél. A jámbor lelkek emlékezzenek meg róluk, akik az én szüleim voltak ebben a mulandó világosságban, s akik most már belőled, az A tyából és a katolikus Anyából a testvéreim, és velem együtt a mennyei Jeruz sálem polgárai, ahová a te néped, a kivonulástól kezdve egész a megérkezési g oly forrón vágyakozik.''
Az ágostonos remeték a 15. században máju s 5-én ünnepelték Ágoston megtérését, s az előző napot, május 4-ét választo tták arra, hogy megemlékezzenek Szent Mónikáról, kinek halála dátumát nem i smerjük. 1550 körül a római naptárba is felvették az ünnepet. 1969-ben Szen t Agoston ünnepnapja elé, augusztus 27-re helyezték át.
Ez a csodálatos feleség és édesanya ,,ruházata szerint asszony, a hitére nézve férfi volt; olyan bizto nság volt benne, amilyet csak az öregség ad meg az embernek; olyan szeretet e volt, amilyenre csak egy édesanya képes; s olyan jámborság élt a szívében , amit csak egy keresztény nő hordozhat a szívében'' -- mondja róla Ágoston .
A Vallomásokban elbeszél egy esetet Mónika fiatal korából, valószí nűleg úgy, ahogy magától édesanyjától hallotta. Szülei Mónikát gyakran küld ték le a pincébe, hogy a nagy amforákból bort hozzon az asztalra. ,,Ő pedig , mielőtt kisebb kancsókba szétöntötte volna a bort, pajkosságból mindig me gnyalta a nagy kanna szélét, mert a bor igazában nem ízlett neki. Csakhogy a napról napra ismétlődő játék közben egyre gyakrabban nyelt is a borból, a nnyira, hogy egyszer csak élvezettel húzott le egy kisebb kancsónyit is. Mi kor ezt az egyik öreg szolgáló meglátta, megdorgálta érte. A dorgáló szóra a leány fölényesen odavágott valamit, mire a szolgáló iszákos nőnek bélyege zte. Ettől Mónika magára eszmélt, s a szolgáló szava úgy maradt benne, mint valami nagy tövis, és kigyógyította hibájából.''
Ágoston azt is leí rja, milyen volt Mónika mint feleség: ,,Ha a férje hűtlen volt hozzá, nyugo dt maradt, soha nem volt közöttük emiatt veszekedés. Azt is tudta, ha a fér je haragos, nem szállhat vele szembe sem szóval, sem tettel. Hanem amikor m ár lecsillapodott a mérge, ha jónak látta, számon kérte a haragjában elköve tett tettet. Sok asszony élt a környéken, akiknek a férje közel sem volt ol yan indulatos, mint Patricius, az arcukon mégis gyakran lehetett durva ütés ek nyomát látni. S ha barátnőjüknek arról panaszkodtak, hogy ez a férjük bű ne, akkor Mónika csak annyit mondott, hogy nem, ez a te nyelved bűne. Amiko r más asszonyok, akik jól ismerték a férjét, és azon csodálkoztak, miként l ehetséges, hogy Mónikát nem veri meg, vagy hogy egy napig sem volt közöttük harag, -- ha valóban jószándékúan kérdezték -- elmondta, hogyan bánik ő a férjével.''
A legtöbb gondot és bánatot három gyermeke közül Ágoston okozta neki. Diákkorában kicsapongó életet élt és a manicheusok szektájáho z csatlakozott. Akkor a fájdalmában elmerült Mónika álmot látott: egy nagy útjelző oszlop előtt állt, és látta, hogy egy ragyogó ruhába öltözött ifjú közeledik feléje. Derűs mosollyal kérdezte tőle, miért sír. Mónika azt fele lte, hogy siratja fiának elveszett lelkét. Az ifjú erre azzal biztatta, hog y ne keseregjen, mert a fia ugyanabban az irányban halad, mint ő. Akkor hir telen megpillantotta Ágostont ugyanazon az ösvényen. Mónika elmesélte ezt a z álmát a fiának, s az úgy értelmezte, hogy anyja meg akarja téríteni a kat olikus hitre. Ennek pedig ellene mondott: ,,Ez nem történhet meg, mert az a ngyal nem azt mondta, hogy én leszek ott, ahol te vagy, hanem hogy te fogsz ugyanoda érkezni, ahova én!'' Miután Ágoston megszökött előle és Rómába ut azott, egyszer csak levelet kapott tőle Mónika, melyben arról értesítette, hogy megbetegedett. Azonnal útra kelt, hogy betegségében mellette lehessen. Meg volt róla győződve, hogy ezzel a lépésével Isten akaratát teljesíti. E zért nem félt akkor sem, amikor a hajó, alighogy elhagyták a kikötőt, félel metes viharba került. A legénység elbújt a hajó gyomrába, a kapitány pedig megkötöztette magát a fedélzeten, hogy a hullámok le ne sodorják, vagy a há nykódó hajóról bele ne csússzon a vízbe. A villámok cikázó, fehér fényében egyszer csak meglátott maga mellett egy fehér nőalakot. Mónika volt az, aki a hajón lévő összes utas és hajós között egyedül nem félt. Bátorítani akar ta a kapitányt, az pedig ezt kiáltotta neki: ,,Ki vagy te?'' Ő visszakiálto tta: ,,Egy anya vagyok, aki a fiához utazik, mert az sokkal nagyobb veszede lemben van, mint ez a vihar.'' ,,Honnan van ehhez bátorságod?'' -- kérdezte a kapitány. ,,Attól, aki ezt a vihart reánk bocsátotta -- hangzott a válas z --, s aki majd ismét elcsitítja a hullámokat, hogy megérkezhessünk Itáliá ba.'' E szavakkal eltűnt a kapitány szeme elől, aki a vihar elültével nem a karta elhinni, hogy az utasok között lévő Mónika ugyanaz, mint akivel beszé lt a viharban.
Édesanyja halálát Ágoston így beszéli el: ,,Akkor hir telen visszanyerte öntudatát, ránk nézett, akik ott álltunk mellette, reám és a testvéremre, és azt kérdezte tőlünk: ťHol voltam?Ť Amikor látta, hogy a fájdalom teljesen lesújtott minket, így szólt: ťItt temessétek el anyátok atŤ. Én hallgattam és a sírással küszködtem. A testvérem valami olyasmit mo ndott, hogy ő sokkal szívesebben venné, ha hazai földben nyugodna. Anyánk r ám nézett, és mondta: ťNézd csak, mit mond!Ť, majd mindkettőnkhöz intézve s zavait, folytatta: ťTemessétek csak el a testet ott, ahol van, és ne legyen miatta semmi gondotok. Csak arra az egyre kérlek titeket, hogy az Úr oltár ánál emlékezzetek meg rólam, bárhol lesztek.Ť Mikor ezt kimondta, elhallgat ott, és állapota súlyosabbra fordult. Én fogtam le a szemét. Akkor mérhetet len szomorúság áradt a szívembe, és könnyekben akartam kitörni, de akaratom visszatartotta a könnyeket, és a szemem száraz maradt... Arra is gondoltun k, nem volna illő, hogy hangos jajgatás és zokogás közepette temessük el ha lottunkat, úgy, ahogy a gonosz halál után az örökre megholtakat szokás sira tni, hiszen az ő halála nem volt gonosz, és nem is halt meg örökre. Ennek t iszta élete volt a bizonysága.''
Imádság
< p> Istenünk, szomorúak vigasztalója, ki Ágoston megtérése által megmutattad , hogy irgalmasan elfogadtad Szent Mónika fiáért ontott könnyeit, közbenjár ására kérünk add meg, hogy bűneinket megsirassuk, és kegyelmedből bocsánato t nyerjünk! DTSTAMP:20240329T091843 DTSTART;TZID=Europe/Budapest;VALUE=DATE:20110827 DTEND;TZID=Europe/Budapest;VALUE=DATE:20110828 SEQUENCE:0 RRULE:FREQ=YEARLY;COUNT=100;INTERVAL=1;BYYEARDAY=-127 TRANSP:OPAQUE END:VEVENT END:VCALENDAR