BEGIN:VCALENDAR VERSION:2.0 PRODID:-//jEvents 2.0 for Joomla//EN CALSCALE:GREGORIAN METHOD:PUBLISH BEGIN:VTIMEZONE TZID:Europe/Budapest BEGIN:STANDARD DTSTART:20101031T020000 RDATE:20110327T030000 TZOFFSETFROM:+0200 TZOFFSETTO:+0100 TZNAME:Europe/Budapest CET END:STANDARD BEGIN:STANDARD DTSTART:20111030T020000 RDATE:20120325T030000 TZOFFSETFROM:+0200 TZOFFSETTO:+0100 TZNAME:Europe/Budapest CET END:STANDARD BEGIN:STANDARD DTSTART:20121028T020000 RDATE:20130331T030000 TZOFFSETFROM:+0200 TZOFFSETTO:+0100 TZNAME:Europe/Budapest CET END:STANDARD BEGIN:STANDARD DTSTART:20131027T020000 RDATE:20140330T030000 TZOFFSETFROM:+0200 TZOFFSETTO:+0100 TZNAME:Europe/Budapest CET END:STANDARD BEGIN:STANDARD DTSTART:20141026T020000 RDATE:20150329T030000 TZOFFSETFROM:+0200 TZOFFSETTO:+0100 TZNAME:Europe/Budapest CET END:STANDARD BEGIN:STANDARD DTSTART:20151025T020000 RDATE:20160327T030000 TZOFFSETFROM:+0200 TZOFFSETTO:+0100 TZNAME:Europe/Budapest CET END:STANDARD BEGIN:STANDARD DTSTART:20161030T020000 RDATE:20170326T030000 TZOFFSETFROM:+0200 TZOFFSETTO:+0100 TZNAME:Europe/Budapest CET END:STANDARD BEGIN:STANDARD DTSTART:20171029T020000 RDATE:20180325T030000 TZOFFSETFROM:+0200 TZOFFSETTO:+0100 TZNAME:Europe/Budapest CET END:STANDARD BEGIN:STANDARD DTSTART:20181028T020000 RDATE:20190331T030000 TZOFFSETFROM:+0200 TZOFFSETTO:+0100 TZNAME:Europe/Budapest CET END:STANDARD BEGIN:STANDARD DTSTART:20191027T020000 RDATE:20200329T030000 TZOFFSETFROM:+0200 TZOFFSETTO:+0100 TZNAME:Europe/Budapest CET END:STANDARD BEGIN:STANDARD DTSTART:20201025T020000 RDATE:20210328T030000 TZOFFSETFROM:+0200 TZOFFSETTO:+0100 TZNAME:Europe/Budapest CET END:STANDARD BEGIN:DAYLIGHT DTSTART:20100806T000000 RDATE:20101031T020000 TZOFFSETFROM:+0100 TZOFFSETTO:+0200 TZNAME:Europe/Budapest CEST END:DAYLIGHT BEGIN:DAYLIGHT DTSTART:20110327T030000 RDATE:20111030T020000 TZOFFSETFROM:+0100 TZOFFSETTO:+0200 TZNAME:Europe/Budapest CEST END:DAYLIGHT BEGIN:DAYLIGHT DTSTART:20120325T030000 RDATE:20121028T020000 TZOFFSETFROM:+0100 TZOFFSETTO:+0200 TZNAME:Europe/Budapest CEST END:DAYLIGHT BEGIN:DAYLIGHT DTSTART:20130331T030000 RDATE:20131027T020000 TZOFFSETFROM:+0100 TZOFFSETTO:+0200 TZNAME:Europe/Budapest CEST END:DAYLIGHT BEGIN:DAYLIGHT DTSTART:20140330T030000 RDATE:20141026T020000 TZOFFSETFROM:+0100 TZOFFSETTO:+0200 TZNAME:Europe/Budapest CEST END:DAYLIGHT BEGIN:DAYLIGHT DTSTART:20150329T030000 RDATE:20151025T020000 TZOFFSETFROM:+0100 TZOFFSETTO:+0200 TZNAME:Europe/Budapest CEST END:DAYLIGHT BEGIN:DAYLIGHT DTSTART:20160327T030000 RDATE:20161030T020000 TZOFFSETFROM:+0100 TZOFFSETTO:+0200 TZNAME:Europe/Budapest CEST END:DAYLIGHT BEGIN:DAYLIGHT DTSTART:20170326T030000 RDATE:20171029T020000 TZOFFSETFROM:+0100 TZOFFSETTO:+0200 TZNAME:Europe/Budapest CEST END:DAYLIGHT BEGIN:DAYLIGHT DTSTART:20180325T030000 RDATE:20181028T020000 TZOFFSETFROM:+0100 TZOFFSETTO:+0200 TZNAME:Europe/Budapest CEST END:DAYLIGHT BEGIN:DAYLIGHT DTSTART:20190331T030000 RDATE:20191027T020000 TZOFFSETFROM:+0100 TZOFFSETTO:+0200 TZNAME:Europe/Budapest CEST END:DAYLIGHT BEGIN:DAYLIGHT DTSTART:20200329T030000 RDATE:20201025T020000 TZOFFSETFROM:+0100 TZOFFSETTO:+0200 TZNAME:Europe/Budapest CEST END:DAYLIGHT END:VTIMEZONE BEGIN:VEVENT UID:f1b833f33d2194ac3fa788ebf71dfd1b CATEGORIES:Liturgikus naptár CREATED:19700101T010000 SUMMARY:Szent Kajetán áldozópap DESCRIPTION:Élete\nThienei Kajetán (Gaetano da Thiene) az itáliai egyház egyik legvonzó bb alakja a reneszánsz korszakban. A 15--16. század fordulóján élt, és csen desen, de szívós kitartással fáradozott azért, hogy Közép- és Észak-Itália városaiban újra meghonosítsa az evangéliumi szellemet.\nTevékenysége nagyon széles körű volt: laikusok számára szervezte meg az Isteni Szeretet Társul atát, betegek javára alapította a Gyógyíthatatlanok Kórházát, és megújított a a szerzetességet azáltal, hogy különböző férfi és női társulatokat hívott létre, és megalapította az első újkori, új szellemű szerzetesrendet, a Reg uláris Klerikusok, vagy más néven Theatinusok rendjét.\nKajetán 1480 októbe rében született a Velencei Köztársaság területén fekvő Vicenzában. Atyja, T hienei Gáspár gróf, aki jogász és katona volt, s egy háborúban hadvezérként is szerepelt, korán meghalt. Édesanyja, Portói Mária grófnő nevelte két fi át. Kajetán gyakran felkereste a Santa Corona nevű domonkos templomot, amel yben a családnak külön kápolnája volt. Innen ered Kajetán szoros kapcsolata a domonkosokkal, s ezért választotta gyóntatójául Gian Battista Carioni cr emonai domonkost. Carioni a megújuló itáliai egyház egyik vezéralakja a tri enti zsinat előtti korszakban. Ő tanácsolta később Kajetánnak a reguláris k lerikusok rendjének alapítását, s ugyancsak ő segítette a másik rendalapító t, Zaccaria Szent Antalt a barnabiták alapításában. Ez a két rend kísérelte meg az ellanyhult vallásos buzgóság felélesztését.\nKajetán ifjúkoráról ne m sokat tudunk azon kívül, hogy a páduai egyetemen tanult, és mindkét jog d oktora lett. A szünidőket a család rampazzói birtokán töltötte, ahol kápoln át emelt Szent Mária Magdolna tiszteletére. Néhány év múlva Rómában találju k, ahol a pápai kancellárián iratok szerkesztésével foglalkozott. Ezek az é vek jelentették a római reneszánsz virágkorát. II. Gyula és X. Leó pápa mag a köré gyűjtötte a leghíresebb művészeket: festőket, építészeket, szobrászo kat, költőket, írókat. Raffaello ekkor festette az Apostoli Signatura terme iben csodálatos freskóit, s Kajetán e termekben hivatalánál fogva sokszor m egfordult. Róma egész Európa kulturális életének központjává fejlődött. A j ámborság és a vallásosság területén azonban már közel sem volt rózsás a hel yzet. Az emberek arról beszéltek, hogy az Egyházban -- a főben és tagokban egyaránt -- megújulásra van szükség. Össze is gyűlt az V. lateráni zsinat ( 1512-- 1517), de határozatai csak holt betűk maradtak. Egy Rómában élő span yol ezt az észrevételt tette: ,,olcsón árulják itt a tettek nélküli szavaka t!'' És a városnak -- amelyről Kajetán azt mondta: ,,egykor szent város vol t, most pedig maga a Babilon'' -- szembe kellett néznie a protestáns reform ációval.\nNéhány 1517--1521 között kelt levél, melyeket Kajetán egy észak- itáliai apácának, Laura Mignaninak írt, hírt ad tevékenységéről és belső vi lágáról. Szabad idejében egy papokból és laikusokból álló egyesületbe járt, amely az Isteni Szeretet Testvérülete nevet viselte. Tagjai között volt tö bb, a pápai kúriában dolgozó pap és püspök is, németek, spanyolok, angolszá szok egyaránt. Céljuk az volt, hogy a szívekben ,,elültessék az isten iránt i szeretet magvát, és felneveljék e magot''. Pontos szabályzatuk volt, amel y bizonyos imádságokat, misehallgatást, havonkénti áldozást és beteglátogat ásokat kívánt meg a tagoktól. A társulat védőszentjéül az aszkéziséről híre s és bibliafordítása miatt a humanisták előtt is nagy tiszteletben álló Sze nt Jeromost választották.\nÉppen Szent Jeromos napján szentelték pappá Kaje tánt 1517-ben, amikor már elmúlt harminchét éves. A következő évben édesany ja betegsége miatt vissza kellett térnie Vicenzába, de ott is minden erejét az említett társulat szolgálatába állította. Azt szokta mondani: ,,A feleb arátodban mindig a keresztutat járó Jézus álljon a szemed előtt'', és maga is eszerint cselekedett. Korábban Rómában a szifiliszes betegek San Giacomo in Augusta kórházában tevékenykedett, Vicenzában is egy kórházzal kapcsola tban szervezte meg a Szent Jeromos Testvérületet. Veronában is volt egy tár sulat, amellyel kapcsolatban állt, s amikor édesanyja meghalt, áttelepült V elencébe, ahol 1522-ben egy új kórházat nyitott.\nKajetán ekkor életének na gyon kritikus pontjához érkezett. Szigorú vizsgálat alá vette egész addigi életét és nem tudjuk, hogy teljesen saját elgondolása alapján-e, vagy Cario ni atya indítására-e, elhatározta, hogy előbbre lép a tökéletesség útján. A helyett, hogy további társulatokat alapított volna laikusok számára, a paps ág felé fordult, és olyan papokat kísérelt meg maga köré gyűjteni, akik haj landók a példás életre és az apostoli munkát a szerzetesi élet által támoga tott és táplált közösségi életformára. Olyanokra gondolt, akik leteszik a h árom szerzetesi fogadalmat (mert látta, hogy ezek nélkül nem lehet az evang éliumi életmódot biztosítani), de felszentelt papok, akik az Istennel egyes ült életből nemcsak önmagukat, hanem lelkipásztori tevékenységük révén a hí veket is táplálni tudják. Így jutott arra a gondolatra, hogy klerikus szerz etet alapít. De egyelőre még tanácstalan volt, mert ezt írta Velencéből: ,, Hagyom, hogy hajómat hányják-vessék a hullámok, amíg nem látok valami fényt , amely felé elindulhatok. Egyelőre nem látok mást, csak homályt és ködöt.' '\n1524. szeptember 14-én különös ünnepet ültek a Szent Péter- bazilikában, Rómában: Kajetán a római Isteni Szeretet Testvérülete tagjai között végre talált három társat, akik megértették szándékát, és csatlakoztak hozzá. Egy ikük Gianpietro Caraffa püspök volt, aki harminc évvel később, 1555-ben IV. Pál néven pápa lett. A négy pap Szent Péter sírja fölött tette le a szegén ység, a tisztaság és az engedelmesség szerzetesi fogadalmát. A fogadalomtét el napjául azért választották a Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepét, m ert az Üdvözítőt akarták követni apostoli életükkel. Ennek érdekében eltöké lték, hogy lemondanak minden vagyonról, javadalomról és járandóságról, s cs ak a hívek önkéntes adományaira hagyatkoznak az Úr szava szerint: ,,Ti kere ssétek először az Isten országát és annak igazságát, és a többit megkapjáto k hozzá'' (Mt 6,34).\nAz új szerzetespapi közösség tagjai oly nagy tekintél yre tettek szert Rómában, hogy külön nevet kaptak: theatinusok. Nevük törté nete pedig a következő: Amikor főnököt választottak, nem Kajetánt, hanem Ca raffa püspököt választották meg, akit a székhelyéről Chieti püspökének is n eveztek. Chieti latin neve Theates volt, innen adódott, hogy a vezetése alá tartozó papokat is theatinusoknak nevezték. Ez a név azt jelentette, hogy viselői jámbor, igazságos és szigorú emberek.\n1574-ben az új rendnek mindö ssze két háza volt: az egyik Velencében, a másik Nápolyban. Ez utóbbinak Ka jetán volt a házfőnöke. Eredeti elgondolásának megfelelően a rend csak éret t és kipróbált életű embereket fogadott be, akik alkalmasak arra, hogy szem élyes hatásukkal is terjesszék az evangéliumot. Az egész rend arra törekede tt, hogy támogassa a régi szerzetesrendek megújulását. Hatással voltak Emil iáni Szent Jeromosra (lásd február 8-án), a szomaszkaiak rendalapítójára is . Kajetán személy szerint együttműködött Maria Longóval a kapucinus apácák alapításánál, és letelepítette Nápolyban a domonkos apácákat, akiknek főnök nője Caraffa Mária lett.\nThienei Szent Kajetán hatvanhét éves korában halt meg. Halálát a kortársai úgy látták, mint önként felajánlott áldozatot Náp oly békéjéért, mert a várost éppen akkor politikai viszályok sújtották. Már hónapok óta tartott a hadiállapot, és 1547. augusztus 7-én, Kajetán halála napján érkezett meg V. Károly követe, aki békét hozott. Akik ismerték Kaje tánt, tudták, hogy most, élete utolsó percében magára is vonatkoztatja a te stvéreinek adott tanácsot: ,,Imádkozzatok, hogy viselhessétek az egész vilá g terhét, és ezáltal megmeneküljön a világ. Halljátok meg Isten szavát, ame ly haragvón fordul a keresztény nép felé, és vessétek magatokat Isten és a nép közé, és kiáltva mondjátok: Uram, itt vagyok én, a haragod engem sújtso n!''\nA ránk maradt mindössze harminc levél egyszerű, de nagyon kifejező st ílusban íródott. Mindegyiket áthatja a szívbéli irgalmasság. Kajetán az egé sz lelki életet mint örömet határozza meg: ,,A lelki emberek igaz és kimerí thetetlen öröme az a vágy, hogy testestül-lelkestül Jézus Krisztushoz válha ssanak hasonlóvá.'' Ez pedig nem mást jelentett számára, mint a megfeszítet t Krisztus követését. Akkoriban Itáliában a vallásos életet általában az je llemezte, hogy az emberek belefáradtak az elméletekbe és a léhaság és erköl cstelenség általános bírálatába. Ezért kiáltott így Kajetán: ,,Nem szentime ntális, hanem igaz szeretetben tisztítsátok meg a lelkeket!'' Tudta, hogyan kell összekapcsolni és összhangban tartani a vezeklést és a szeretet tüzét . Nagyon megértő volt, de amikor a lényegről volt szó, nem ismert alkudozás t. Így mindenekelőtt a birtoklási és a becsvágy ellen küzdött, amit a korab eli Egyház alapvető bajának ismert fel.\nThienei Kajetánt Dél-Európában és Dél-Amerikában a gondviselés szentjeként tisztelik, mert megvonta magától a szükséges javakat is, és bízott abban, hogy a mennyei Atya gondoskodni fog mindarról, amire szüksége van.\n1671-ben avatták szentté. Ünnepe 1673-ban került be a római naptárba.\nLegendájából\nA rokonok elmondták, hogy édesan yja nagyon nehezen hozta világra. Hosszasan vajúdott, de a gyermek csak nem akart megszületni. Akkor valakitől azt a jámbor tanácsot kapta, hogy hagyj a el fényes lakosztályát, keressen a házban egy egyszerű kamrát, ahol majd megszületik a gyermek. S valóban, egy elhagyott szobában, amely szinte istá llónak hatott, minden további gyötrelem nélkül megszülte a fiát. Ezt az ese ményt annak előjeleként tekintették, hogy a gyermek később elhagyja családj a gazdagságát, és önkéntes szegénységben fog élni.\nEgyik levele, amelyet h amarosan a felszentelés után írt, mutatja, hogy mennyire megragadta lelkét az Eucharisztia misztériuma: ,,Én nyomorult féreg, én oktalan, arra merészk edtem, hogy a Paradicsom közepében Azt érintsem, aki a napot megvilágosítja és ezt a világot teremtette. Naponta veszem magamhoz őt, aki így hív: Tanu lj tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű! -- és én mégsem vetem le a gőgömet. Magamhoz veszem a Világosságot és az Utat, de nem követem. Kezembe n és számban ég az isteni Tűz, a szívem pedig mégis hideg marad!''\nAzon a napon, amikor társaival együtt letette a fogadalmat, ezt írta egyik rokonán ak: ,,Látom, hogy Krisztus szegény, én meg gazdag vagyok; ő megvetett, enge m megbecsülnek. Szeretnék egy lépéssel közelebb kerülni hozzá, ezért elhatá roztam, hogy elhagyok mindent, amit csak magaménak mondhatok a mulandó java kból.''\nMindenki tisztelte aszkéta életmódjáért. A testét csak úgy nevezte : ,,a lázadó'', és úgy is bánt vele. A szemét annyira féken tartotta, hogy amikor V. Károly nagy pompával bevonult a városba, föl sem nézett, amikor e lőtte elvonult. S ha valakiről az ismerősei azt akarták mondani, hogy nagyo n mértéktartó, így fejezték ki: ,,kajetános''.\nA világ pompája iránti megv etését a rokonságnak is meg kellett tapasztalnia. Egy alkalommal látogatóba jöttek hozzá, és Kajetán meghallotta, hogy teljes díszben érkeznek, ahogy a reneszánsz kori Itália arisztokráciája tudott csak öltözni. Üzenetet küld ött nekik, hogy ha nem Krisztus egyszerűségével jönnek, látni sem akarja ők et.\nMikor velencei munkálkodásának mérlegét elkészítette, megmutatkozott, hogy mennyire reálisan látja az Egyházat, s ha kell, nem takarékoskodik a b írálattal sem: ,,Valóban csodálatos város, hogy ne sírna felette az ember! Nincs itt senki, aki a megfeszített Krisztust keresné. Elámultam rajta, hog y a nemesek körében nem találtam senkit, aki Krisztus szeretetét ne helyezn é háttérbe saját megbecsülésével szemben. Nem tagadom, élnek itt jószándékú emberek, de szégyenkeznek, ha mások gyónni, vagy áldozni látják őket. Én n em fogok addig nyugodni, amíg nem látom, hogy úgy sietnek a papokhoz, mint akik éhesek Krisztusra, hogy jóllakassák őket az Eucharisztiával, és ne szé gyenkezzenek, hanem tartsák nagy megbecsülésnek, hogy áldozhatnak!''\n1527- ben szerzetestársaival együtt vészterhes napokat élt át Rómában, amikor a c sászár spanyol és német zsoldosai megrohanták és kifosztották az Örök Város t. A theatinusok házába betörő katonák a nagy szegénységen kívül semmit nem találtak, ezért a papokon töltötték ki a bosszújukat. Az egyik katona vala mikor Kajetán családjánál szolgált, és nem hitte el, hogy az oly gazdag csa lád fia nem rejteget valahol a házban igen sok kincset. Ezért végigkutattak minden zugot, s mikor semmit nem találtak, fogságba vetették mindnyájukat, hogy így csikarják ki tőlük az elrejtett kincseket; vagy ha tőlük semmit n em kapnak, legalább mások adjanak értük váltságdíjat.\nA szabadságukat azon ban nem váltságdíj fejében, hanem a zsolozsma imádkozásáért nyerték vissza. Történt ugyanis, hogy a ház parancsnoka, amelyben a theatinusokat fogva ta rtották, meghívott ebédre egy magasrangú katonatisztet. Miközben folyt a la koma, egyszer csak a vendég fülét különös hang ütötte meg: a szomszédos hel yiségből athallatszott a fogoly papok zsolozsmája. Megkérdezte, honnan jön ez a hang? Mikor elmondták neki a történteket, kijelentette, hogy addig egy falatot le nem nyel, amíg ezeket a papokat szabadon nem bocsátják. Ekkor a rabtartóknak nem volt mit tenniük, elbocsátották őket.\nA nápolyi évekből ismerünk egy esetet, amelyből kiderül, hogy a theatinusok mennyire ráhagyat koztak Istenre. Oppido gróf, aki a szerzeteseknek hajlékot adott, nagyon sz orgalmazta, hogy Kajetán évenként fogadjon el megszabott járadékot, hogy a házukat fenn tudják tartani. A szent megmagyarázta neki, hogy a fogadalmuk ezt kizárja, s az isteni Gondviselés majd gondoskodik a házról a maga idejé ben. Arra hivatkozott, hogy Velencében sokszor tapasztalták, még az ínséges időkben is, hogy soha nem jutottak végső nyomorba. A gróf azzal tiltakozot t, hogy ,,ami megtörtént Velencében, nem fog megtörténni Nápolyban!'' Kajet án csak annyit válaszolt neki: ,,Már megbocsásson, Isten Velencében ugyanaz , mint Nápolyban!''\nImádság\nIstenünk, ki Szent Kajetán áldozópapnak megad tad, hogy úgy éljen, mint az apostolok, kérünk, engedd az ő közbenjárására, hogy csak Tebenned bízzunk, és szüntelenül keressük a mennyek országát!\nF orrás: Diós István: A szentek élete\n X-ALT-DESC;FMTTYPE=text/html:
Élete
Thienei Kajetán (Gaetano da Thiene) az itáliai egyház egyik leg vonzóbb alakja a reneszánsz korszakban. A 15--16. század fordulóján élt, és csendesen, de szívós kitartással fáradozott azért, hogy Közép- és Észak-It ália városaiban újra meghonosítsa az evangéliumi szellemet.
Tevékenys ége nagyon széles körű volt: laikusok számára szervezte meg az Isteni Szere tet Társulatát, betegek javára alapította a Gyógyíthatatlanok Kórházát, és megújította a szerzetességet azáltal, hogy különböző férfi és női társulato kat hívott létre, és megalapította az első újkori, új szellemű szerzetesren det, a Reguláris Klerikusok, vagy más néven Theatinusok rendjét.
Kaje tán 1480 októberében született a Velencei Köztársaság területén fekvő Vicen zában. Atyja, Thienei Gáspár gróf, aki jogász és katona volt, s egy háborúb an hadvezérként is szerepelt, korán meghalt. Édesanyja, Portói Mária grófnő nevelte két fiát. Kajetán gyakran felkereste a Santa Corona nevű domonkos templomot, amelyben a családnak külön kápolnája volt. Innen ered Kajetán sz oros kapcsolata a domonkosokkal, s ezért választotta gyóntatójául Gian Batt ista Carioni cremonai domonkost. Carioni a megújuló itáliai egyház egyik ve zéralakja a trienti zsinat előtti korszakban. Ő tanácsolta később Kajetánna k a reguláris klerikusok rendjének alapítását, s ugyancsak ő segítette a má sik rendalapítót, Zaccaria Szent Antalt a barnabiták alapításában. Ez a két rend kísérelte meg az ellanyhult vallásos buzgóság felélesztését.
Ka jetán ifjúkoráról nem sokat tudunk azon kívül, hogy a páduai egyetemen tanu lt, és mindkét jog doktora lett. A szünidőket a család rampazzói birtokán t öltötte, ahol kápolnát emelt Szent Mária Magdolna tiszteletére. Néhány év m úlva Rómában találjuk, ahol a pápai kancellárián iratok szerkesztésével fog lalkozott. Ezek az évek jelentették a római reneszánsz virágkorát. II. Gyul a és X. Leó pápa maga köré gyűjtötte a leghíresebb művészeket: festőket, ép ítészeket, szobrászokat, költőket, írókat. Raffaello ekkor festette az Apos toli Signatura termeiben csodálatos freskóit, s Kajetán e termekben hivatal ánál fogva sokszor megfordult. Róma egész Európa kulturális életének közpon tjává fejlődött. A jámborság és a vallásosság területén azonban már közel s em volt rózsás a helyzet. Az emberek arról beszéltek, hogy az Egyházban -- a főben és tagokban egyaránt -- megújulásra van szükség. Össze is gyűlt az V. lateráni zsinat (1512-- 1517), de határozatai csak holt betűk maradtak. Egy Rómában élő spanyol ezt az észrevételt tette: ,,olcsón árulják itt a te ttek nélküli szavakat!'' És a városnak -- amelyről Kajetán azt mondta: ,,eg ykor szent város volt, most pedig maga a Babilon'' -- szembe kellett néznie a protestáns reformációval.
Néhány 1517--1521 között kelt levél, mel yeket Kajetán egy észak- itáliai apácának, Laura Mignaninak írt, hírt ad te vékenységéről és belső világáról. Szabad idejében egy papokból és laikusokb ól álló egyesületbe járt, amely az Isteni Szeretet Testvérülete nevet visel te. Tagjai között volt több, a pápai kúriában dolgozó pap és püspök is, ném etek, spanyolok, angolszászok egyaránt. Céljuk az volt, hogy a szívekben ,, elültessék az isten iránti szeretet magvát, és felneveljék e magot''. Ponto s szabályzatuk volt, amely bizonyos imádságokat, misehallgatást, havonkénti áldozást és beteglátogatásokat kívánt meg a tagoktól. A társulat védőszent jéül az aszkéziséről híres és bibliafordítása miatt a humanisták előtt is n agy tiszteletben álló Szent Jeromost választották.
Éppen Szent Jeromo s napján szentelték pappá Kajetánt 1517-ben, amikor már elmúlt harminchét é ves. A következő évben édesanyja betegsége miatt vissza kellett térnie Vice nzába, de ott is minden erejét az említett társulat szolgálatába állította. Azt szokta mondani: ,,A felebarátodban mindig a keresztutat járó Jézus áll jon a szemed előtt'', és maga is eszerint cselekedett. Korábban Rómában a s zifiliszes betegek San Giacomo in Augusta kórházában tevékenykedett, Vicenz ában is egy kórházzal kapcsolatban szervezte meg a Szent Jeromos Testvérüle tet. Veronában is volt egy társulat, amellyel kapcsolatban állt, s amikor é desanyja meghalt, áttelepült Velencébe, ahol 1522-ben egy új kórházat nyito tt.
Kajetán ekkor életének nagyon kritikus pontjához érkezett. Szigor ú vizsgálat alá vette egész addigi életét és nem tudjuk, hogy teljesen sajá t elgondolása alapján-e, vagy Carioni atya indítására-e, elhatározta, hogy előbbre lép a tökéletesség útján. Ahelyett, hogy további társulatokat alapí tott volna laikusok számára, a papság felé fordult, és olyan papokat kísére lt meg maga köré gyűjteni, akik hajlandók a példás életre és az apostoli mu nkát a szerzetesi élet által támogatott és táplált közösségi életformára. O lyanokra gondolt, akik leteszik a három szerzetesi fogadalmat (mert látta, hogy ezek nélkül nem lehet az evangéliumi életmódot biztosítani), de felsze ntelt papok, akik az Istennel egyesült életből nemcsak önmagukat, hanem lel kipásztori tevékenységük révén a híveket is táplálni tudják. Így jutott arr a a gondolatra, hogy klerikus szerzetet alapít. De egyelőre még tanácstalan volt, mert ezt írta Velencéből: ,,Hagyom, hogy hajómat hányják-vessék a hu llámok, amíg nem látok valami fényt, amely felé elindulhatok. Egyelőre nem látok mást, csak homályt és ködöt.''
1524. szeptember 14-én különös ü nnepet ültek a Szent Péter- bazilikában, Rómában: Kajetán a római Isteni Sz eretet Testvérülete tagjai között végre talált három társat, akik megértett ék szándékát, és csatlakoztak hozzá. Egyikük Gianpietro Caraffa püspök volt , aki harminc évvel később, 1555-ben IV. Pál néven pápa lett. A négy pap Sz ent Péter sírja fölött tette le a szegénység, a tisztaság és az engedelmess ég szerzetesi fogadalmát. A fogadalomtétel napjául azért választották a Sze nt Kereszt felmagasztalásának ünnepét, mert az Üdvözítőt akarták követni ap ostoli életükkel. Ennek érdekében eltökélték, hogy lemondanak minden vagyon ról, javadalomról és járandóságról, s csak a hívek önkéntes adományaira hag yatkoznak az Úr szava szerint: ,,Ti keressétek először az Isten országát és annak igazságát, és a többit megkapjátok hozzá'' (Mt 6,34).
Az új sz erzetespapi közösség tagjai oly nagy tekintélyre tettek szert Rómában, hogy külön nevet kaptak: theatinusok. Nevük története pedig a következő: Amikor főnököt választottak, nem Kajetánt, hanem Caraffa püspököt választották me g, akit a székhelyéről Chieti püspökének is neveztek. Chieti latin neve The ates volt, innen adódott, hogy a vezetése alá tartozó papokat is theatinuso knak nevezték. Ez a név azt jelentette, hogy viselői jámbor, igazságos és s zigorú emberek.
1574-ben az új rendnek mindössze két háza volt: az eg yik Velencében, a másik Nápolyban. Ez utóbbinak Kajetán volt a házfőnöke. E redeti elgondolásának megfelelően a rend csak érett és kipróbált életű embe reket fogadott be, akik alkalmasak arra, hogy személyes hatásukkal is terje sszék az evangéliumot. Az egész rend arra törekedett, hogy támogassa a régi szerzetesrendek megújulását. Hatással voltak Emiliáni Szent Jeromosra (lás d február 8-án), a szomaszkaiak rendalapítójára is. Kajetán személy szerint együttműködött Maria Longóval a kapucinus apácák alapításánál, és letelepí tette Nápolyban a domonkos apácákat, akiknek főnöknője Caraffa Mária lett.< /p>
Thienei Szent Kajetán hatvanhét éves korában halt meg. Halálát a kort ársai úgy látták, mint önként felajánlott áldozatot Nápoly békéjéért, mert a várost éppen akkor politikai viszályok sújtották. Már hónapok óta tartott a hadiállapot, és 1547. augusztus 7-én, Kajetán halála napján érkezett meg V. Károly követe, aki békét hozott. Akik ismerték Kajetánt, tudták, hogy m ost, élete utolsó percében magára is vonatkoztatja a testvéreinek adott tan ácsot: ,,Imádkozzatok, hogy viselhessétek az egész világ terhét, és ezáltal megmeneküljön a világ. Halljátok meg Isten szavát, amely haragvón fordul a keresztény nép felé, és vessétek magatokat Isten és a nép közé, és kiáltva mondjátok: Uram, itt vagyok én, a haragod engem sújtson!''
A ránk ma radt mindössze harminc levél egyszerű, de nagyon kifejező stílusban íródott . Mindegyiket áthatja a szívbéli irgalmasság. Kajetán az egész lelki életet mint örömet határozza meg: ,,A lelki emberek igaz és kimeríthetetlen öröme az a vágy, hogy testestül-lelkestül Jézus Krisztushoz válhassanak hasonlóv á.'' Ez pedig nem mást jelentett számára, mint a megfeszített Krisztus köve tését. Akkoriban Itáliában a vallásos életet általában az jellemezte, hogy az emberek belefáradtak az elméletekbe és a léhaság és erkölcstelenség álta lános bírálatába. Ezért kiáltott így Kajetán: ,,Nem szentimentális, hanem i gaz szeretetben tisztítsátok meg a lelkeket!'' Tudta, hogyan kell összekapc solni és összhangban tartani a vezeklést és a szeretet tüzét. Nagyon megért ő volt, de amikor a lényegről volt szó, nem ismert alkudozást. Így mindenek előtt a birtoklási és a becsvágy ellen küzdött, amit a korabeli Egyház alap vető bajának ismert fel.
Thienei Kajetánt Dél-Európában és Dél-Amerik ában a gondviselés szentjeként tisztelik, mert megvonta magától a szükséges javakat is, és bízott abban, hogy a mennyei Atya gondoskodni fog mindarról , amire szüksége van.
1671-ben avatták szentté. Ünnepe 1673-ban kerül t be a római naptárba.
Legendájából
A ro konok elmondták, hogy édesanyja nagyon nehezen hozta világra. Hosszasan vaj údott, de a gyermek csak nem akart megszületni. Akkor valakitől azt a jámbo r tanácsot kapta, hogy hagyja el fényes lakosztályát, keressen a házban egy egyszerű kamrát, ahol majd megszületik a gyermek. S valóban, egy elhagyott szobában, amely szinte istállónak hatott, minden további gyötrelem nélkül megszülte a fiát. Ezt az eseményt annak előjeleként tekintették, hogy a gye rmek később elhagyja családja gazdagságát, és önkéntes szegénységben fog él ni.
Egyik levele, amelyet hamarosan a felszentelés után írt, mutatja, hogy mennyire megragadta lelkét az Eucharisztia misztériuma: ,,Én nyomorul t féreg, én oktalan, arra merészkedtem, hogy a Paradicsom közepében Azt éri ntsem, aki a napot megvilágosítja és ezt a világot teremtette. Naponta vesz em magamhoz őt, aki így hív: Tanulj tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos s zívű! -- és én mégsem vetem le a gőgömet. Magamhoz veszem a Világosságot és az Utat, de nem követem. Kezemben és számban ég az isteni Tűz, a szívem pe dig mégis hideg marad!''
Azon a napon, amikor társaival együtt letett e a fogadalmat, ezt írta egyik rokonának: ,,Látom, hogy Krisztus szegény, é n meg gazdag vagyok; ő megvetett, engem megbecsülnek. Szeretnék egy lépésse l közelebb kerülni hozzá, ezért elhatároztam, hogy elhagyok mindent, amit c sak magaménak mondhatok a mulandó javakból.''
Mindenki tisztelte aszk éta életmódjáért. A testét csak úgy nevezte: ,,a lázadó'', és úgy is bánt v ele. A szemét annyira féken tartotta, hogy amikor V. Károly nagy pompával b evonult a városba, föl sem nézett, amikor előtte elvonult. S ha valakiről a z ismerősei azt akarták mondani, hogy nagyon mértéktartó, így fejezték ki: ,,kajetános''.
A világ pompája iránti megvetését a rokonságnak is meg kellett tapasztalnia. Egy alkalommal látogatóba jöttek hozzá, és Kajetán m eghallotta, hogy teljes díszben érkeznek, ahogy a reneszánsz kori Itália ar isztokráciája tudott csak öltözni. Üzenetet küldött nekik, hogy ha nem Kris ztus egyszerűségével jönnek, látni sem akarja őket.
Mikor velencei mu nkálkodásának mérlegét elkészítette, megmutatkozott, hogy mennyire reálisan látja az Egyházat, s ha kell, nem takarékoskodik a bírálattal sem: ,,Valób an csodálatos város, hogy ne sírna felette az ember! Nincs itt senki, aki a megfeszített Krisztust keresné. Elámultam rajta, hogy a nemesek körében ne m találtam senkit, aki Krisztus szeretetét ne helyezné háttérbe saját megbe csülésével szemben. Nem tagadom, élnek itt jószándékú emberek, de szégyenke znek, ha mások gyónni, vagy áldozni látják őket. Én nem fogok addig nyugodn i, amíg nem látom, hogy úgy sietnek a papokhoz, mint akik éhesek Krisztusra , hogy jóllakassák őket az Eucharisztiával, és ne szégyenkezzenek, hanem ta rtsák nagy megbecsülésnek, hogy áldozhatnak!''
1527-ben szerzetestárs aival együtt vészterhes napokat élt át Rómában, amikor a császár spanyol és német zsoldosai megrohanták és kifosztották az Örök Várost. A theatinusok házába betörő katonák a nagy szegénységen kívül semmit nem találtak, ezért a papokon töltötték ki a bosszújukat. Az egyik katona valamikor Kajetán csa ládjánál szolgált, és nem hitte el, hogy az oly gazdag család fia nem rejte get valahol a házban igen sok kincset. Ezért végigkutattak minden zugot, s mikor semmit nem találtak, fogságba vetették mindnyájukat, hogy így csikarj ák ki tőlük az elrejtett kincseket; vagy ha tőlük semmit nem kapnak, legalá bb mások adjanak értük váltságdíjat.
A szabadságukat azonban nem vált ságdíj fejében, hanem a zsolozsma imádkozásáért nyerték vissza. Történt ugy anis, hogy a ház parancsnoka, amelyben a theatinusokat fogva tartották, meg hívott ebédre egy magasrangú katonatisztet. Miközben folyt a lakoma, egysze r csak a vendég fülét különös hang ütötte meg: a szomszédos helyiségből ath allatszott a fogoly papok zsolozsmája. Megkérdezte, honnan jön ez a hang? M ikor elmondták neki a történteket, kijelentette, hogy addig egy falatot le nem nyel, amíg ezeket a papokat szabadon nem bocsátják. Ekkor a rabtartókna k nem volt mit tenniük, elbocsátották őket.
A nápolyi évekből ismerün k egy esetet, amelyből kiderül, hogy a theatinusok mennyire ráhagyatkoztak Istenre. Oppido gróf, aki a szerzeteseknek hajlékot adott, nagyon szorgalma zta, hogy Kajetán évenként fogadjon el megszabott járadékot, hogy a házukat fenn tudják tartani. A szent megmagyarázta neki, hogy a fogadalmuk ezt kiz árja, s az isteni Gondviselés majd gondoskodik a házról a maga idejében. Ar ra hivatkozott, hogy Velencében sokszor tapasztalták, még az ínséges időkbe n is, hogy soha nem jutottak végső nyomorba. A gróf azzal tiltakozott, hogy ,,ami megtörtént Velencében, nem fog megtörténni Nápolyban!'' Kajetán csak annyit válaszolt neki: ,,Már megbocsásson, Isten Velencében ugyanaz, mint Nápolyban!''
Imádság
Istenünk, ki Szent Kajetán áldozópapnak megadtad, hogy úgy éljen, mint az apostolok, kérünk, e ngedd az ő közbenjárására, hogy csak Tebenned bízzunk, és szüntelenül keres sük a mennyek országát!
Forrás: Diós Istvá n: A szentek élete
DTSTAMP:20240329T132046 DTSTART;TZID=Europe/Budapest;VALUE=DATE:20110807 DTEND;TZID=Europe/Budapest;VALUE=DATE:20110808 SEQUENCE:0 RRULE:FREQ=YEARLY;COUNT=100;INTERVAL=1;BYYEARDAY=-147 TRANSP:OPAQUE END:VEVENT END:VCALENDAR