Győri Szent Imre Plébánia
9024 Győr, Szent Imre út 35.
(96) 424 443
gyoriszentimre.iroda@gmail.com

 

Eseménynaptár

Év szerint Hónap szerint Hét szerint Ma Keresés Ugrás a hónaphoz
iCal fájl letöltése
Szent Péter és Pál apostolok (főünnep)

629_sztpeterSzent Péter apostol

Simon, egy bizonyos Jona (Johannesz) fia Betszaidából, a Genezáreti tó partján lévő halászfaluból származott. Házasságkötésekor átköltözött Kafarnaumba, anyósa házába, akit -- az evangélium szerint -- Jézus csodája gyógyított meg (Mk 1,29—31). Tanítvánnyá való meghívásában már ott cseng a későbbi meghívás, az emberhalászok között az első, a mindenkiért felelős emberhalász meghívása, melyben a Föltámadott részesítette: ,,Ezentúl emberhalász leszel” (Lk 5,10). A hivatalos vezetők előtt ez a genezáreti halász természetesen csak egy volt a ,,vidéki emberek'' közül, akik a Törvényt nem ismerték, s ezért csak megvetésre voltak méltók. Jézus maga jelölte meg Simon halászt a ,,Kéfás” névvel. Az arámul beszélő zsidók előtt azonban ez a szó csak egyszerű megjelölésnek számított, és semmiképpen sem vonatkozott Simon személyes mivoltára. Ezért Jézusnak külön meg kellett magyaráznia a név jelképes értelmét. Neki kellett Simon előtt föltárnia, miért, milyen értelemben nevezte őt sziklának. Abban az egyházépítő ígéretben, amelyet Máté összekapcsolt a Messiás- vallomással (Mt 16,18 sk.), ez meg is történik. Ez az ígéret teljhatalmat és felelősséget foglal magában. Simonnak -- mint a Messiás Jézus által építendő hívő közösség szilárd alapjának - kell az Egyház fennállása és egysége biztosítékának lennie. S mint ilyennek üdvösségközvetítő teljhatalommal kell rendelkeznie. Ezt bizonyítja a hozzáfűzött képes beszéd a mennyek országa kulcsainak, az oldás és kötés hatalmának átadásáról (Mt 16,19). Se teljhatalom átadását erősíti meg a második nagy meghívás a maga pásztorképével (Jn 21,15- 17: Legeltesd bárányaimat...).

Az 1Kor 15,5, Lk 24,34, Mk 17,7 és Jn 21. fejezetének egyöntetű tanúsága egy rendkívül figyelemreméltó tényt bizonyít: az Úr Simont részesítette abban a kitüntetésben, hogy neki jelenjék meg elsőnek. A tanítványokkal elköltött étkezés után kezdődő, ünnepélyes párbeszédet a Föltámadott kizárólag csak Simonnal folytatta. Simon külön megbízatását a lukácsi meghívástörténet az emberhalász képével elővételezte. Ezt most a Föltámadott egy másik képpel mondja ki, amelynek jelentős előtörténete van az ószövetségi üdvösségvárásban és magában Jézus igehirdetésében is: ,,Legeltesd juhaimat... Legeltesd bárányaimat.'' A Föltámadott kiemelt értelemben tette meg Simont nyája pásztorává, tehát első pásztorrá, nyája főpásztorává.

629_SztPeter2A Szentlélek elküldésével jött el a pillanat, hogy a Fölmagasztalt a Lélek erejével építeni kezdje Egyházát Péterre, a Sziklára. Természetesen naiv anakronizmus hibájába esne az ember, ha Péter hivatalának a későbbi évszázadokban bekövetkezett teológiai, alkotmányjogi és adminisztratív fejlődését tenné meg a Főapostol helyzetének, Péter primátusának mértékévé. A kezdeti idők egyedülálló viszonyai ékesszóló nyelven beszélnek itt. Még tevékenyek a föltámadott Úr által meghívott apostolok. Az Egyház még jól áttekinthető, szinte családi viszonyok között él. Az emberi fáradozást a Léleknek és a kegyelmi ajándékoknak rendkívüli hatásai támogatják és egészítik ki. Az Egyház ápolja az eleven reményt, hogy az Úr hamarosan visszatér, és megkezdődik Istennek az idők végét jelentő uralma. Ezek a körülmények nem engedték meg, hogy illetékességi kérdések és egyházszervezési problémák oly mértékben fölmerüljenek, amilyen mértékben azt a következő évszázadok megkívánták. Arról sem szabad megfeledkeznünk, milyen korlátozott mértékben állnak rendelkezésünkre a szűkszavú források. Az Újszövetség egyes darabjai kimondottan alkalomszerűen és igehirdető célzattal készültek. Szerzőiknek nem volt szándékában, hogy megírják a fiatal Egyháznak, misszióinak, életének, vezető személyiségeinek, tanításának és alkotmányának aprólékos, kimerítő történetét.

Annál figyelemreméltóbb, hogy mindezek ellenére a legrégibb forrásainkból kitűnik Péter elsőrangú szerepe a legkülönfélébb esetekben. Biztos, hogy Péter nem volt olyan teológus, mint az egykori rabbi, Pál, vagy a zsidóknak írt levél szentírásismerő szerzője. Sem az alkalomszerű Péter-beszédek az Apostolok Cselekedeteiben, sem az első Péter-levél, amelyet Silvanus írt le, nem jogosít föl arra, hogy Péter-féle teológiáról beszélhessünk. Mégis kezdettől fogva ő a vezető ember az ősegyházban. A második generáció idejében készült Apostolok Cselekedeteiben számos csodatétel erősíti meg küldetését és Krisztusról tett tanúságát, sokkal több, mint a pogányok apostolának missziós működését.

Pál 37 körül azért megy föl Jeruzsálembe, hogy megismerje Pétert (Gal 1,18). Az apostoli zsinatról (48/49) szóló beszámolójában a törvényhez hű Jakabot Kéfás előtt említi azok közt a ,,tekintélyesek” közt, akik helyeselték, hogy nem követeli meg a szertartási törvények megtartását (Gal 2,1-10).

Az I. Heródes Agrippa alatt (44 körül) támadt, az Apostolok Cselekedeteiben is elbeszélt egyházüldözéssel mozgalmas időszak kezdődött Péter életében. Elhagyta Palesztinát, bár egyelőre csak a birodalom keleti részébe ment. Hogy Korintusban is járt volna, arra semmiképpen sem lehet abból következtetni, hogy ott létezett egy Kéfás- párt (1Kor 1,12), a lehetősége azonban mindenképpen megmarad. Az apostoli zsinat utáni időben (49 táján) mindenesetre Antiochiában találjuk. A kisázsiai egyházközségeknek szánt első Péter- levél nagy bizonyossággal az apostol kisázsiai tevékenykedését tételezi föl. Ugyanez a helyzet római tartózkodásával kapcsolatban is (5,13), amelyet természetesen a Római levél megírása utánra kell helyeznünk.


629_SztPalSzent Pál apostol

Pál akkor tért meg és lett az ősegyház tagja, amikor az kezdett elszakadni a választott néptől, s hozzálátott a birodalom pogány népeinek misszionálásához. Az Ószövetséghez ragaszkodó kereszténység jelentéktelen szektává válik: a küzdelmek idején még megvan, de végül a harcok áldozata lesz. Pál a Törvénytől függetlenné vált új irányzat teológusa és előharcosa lett.

Életéről kevés információnk van. Egyetlen dátumot sem lehet pontosan meghatározni. Egyes adatokat - mindenekelőtt életének utolsó és mindenképpen legjelentősebb évtizedéről - leveleiből és az Apostolok Cselekedeteiből tudhatunk. Maguk a levelei azonban az apostol egyéniségének, hitének és gondolkodásának megragadó képét nyújtják.

Pál a világ felé nyitott diaszpóra-zsidóságból származott. A kilikiai Tarzuszban született, a Szíriát és Kisázsiát összekötő út mentén, a szinkretizmus központjában. Gyaníthatóan a középső társadalmi szinthez tartozott. Atyjától városi és római polgárjogot örökölt. Jellemző a diaszpóra- zsidóságra és Pál családjára is a zsidó hagyományokhoz való ragaszkodás (vö. Fil 3,5; Róm 11,1; 2Kor 11,22). A család Benjamin törzsének tagja volt. Lehetséges, hogy a galileai Giskala volt ősi otthonuk.

Személyiségének megértésében döntő az a tény, hogy tudatosan a zsidóság szigorú irányzatához, a farizeizmushoz csatlakozott, és sok kortársánál buzgóbban ragaszkodott hozzá (Fil 3,5; Gal 1,14). Lehetséges, hogy Jeruzsálemben az idősebb Gamalielnél tanult (ApCsel 22,3).

Származásával összhangban áll mozgékony szelleme. Jól beszélt görögül, ismerte a hellén műveltséget. Úgy látszik, bizonyos mértékig megértette a sztoikus fogalmakat, ismerte a pogány kultúrákat és a kezdődő gnózist. Gondolkodásának súlypontja azonban kétségtelenül a zsidó hagyományban volt. Bizonyításmódja és Szentírás-értelmezése teljesen rabbinisztikus jellegű. Mindazonáltal a rabbinizmus nem volt teológiai gondolkodásának egyetlen tényezője. Ahogyan fölfogja a törvényt és a történelmet, az az apokaliptika hatásáról árulkodik. Gondolkodásának történeti beállítottsága és abszolút Isten-felfogása tipikus zsidónak mutatja.

Megtérése (34 körül) megadta élete értelmét. A Törvényért és az atyai hagyományokért égő buzgólkodása a keresztények üldözőjévé tette. Hogy mikor és hogyan találkozott velük először, már nem lehet megállapítani. Az Egyházzal való összeütközése azonban nyilvánvalóan összefüggésben állt azzal a válsággal, amely Jeruzsálemben István megkövezéséhez, a jeruzsálemi keresztény közösség hellénisztikus csoportjának üldözéséhez és elűzéséhez, továbbá a damaszkuszi egyházközség alapításához vezetett. Úgy látszik, ez az egyházközség - a jeruzsálemi egyház törzsrészével ellenkezően - teljesen elszakadt a Törvénytől. Pál - amint a Gal 1,13 sk. és a Fil 3,5 sk. mutatja - a szigorú zsidó törvénytiszteletet védelmezte a Törvénytől való szabadsággal szemben.

Pál kényszerítve érezte magát, hogy föladja az üdvösség útjának, az addig helyeselt jámborságnak értelmezését. Később igehirdetésében minden embertől megkívánta ezt a megmérettetést: amit nyereségnek tartott most jelentéktelen dolog lett. A Törvénynek, a Törvényhez való hűségnek és a cselekedetekből való megigazulásnak az útja érvényét veszítette. Új út nyílott. Az ember az üdvösségét csak Istenben találja meg, akinek tökéletes bizalommal ki kell szolgáltatnia magát. Krisztusnak ez a kinyilatkoztatása Pál számára azt is magában foglalja, hogy Isten mint a zsidók és a (Törvény nélküli) pogány népek Istene mutatkozik be. A pogányok is hivatalosak a hit útjára.

Meghívatásával együtt Pál fölismerte, hogy az evangéliumnak a pogányok közötti hirdetése az ő feladata. Ez a tudat szinte kényszerként nehezedett rá (vö. Gal 1,16; 1Kor 9,16). A hit útja lett életének témája. A rá jellemző radikalizmussal járta ezt az utat. Emiatt gyanússá vált saját keresztény testvérei előtt, s magára vette népének gyűlöletét, pedig a végsőkig szerette ezt a népet, és megmentéséért a saját üdvét is odaadta volna (Róm 9,1 sk.).

Megtérése után megkezdte a missziót, először Arábia területén (Damaszkusztól délkeletre). Ez a tevékenysége nem sok eredménnyel járt. Egyházközség-alapításokról nincs szó. Pál visszatért Damaszkuszba, és kénytelen volt onnan is menekülni egy ellene támadt üldözés elől (2Kor 11,26; vö. ApCsel 9,23 sk.). Csodálatos módon Jeruzsálemmel csak később, és akkor is csak futólagosan vette föl a kapcsolatot (Gal 1,18--20). Ez mutatja apostolságának önállóságát és Jeruzsálemtől való függetlenségét, de konkrét nehézségekre is következtethetünk belőle. Mivel Pál kezdettől fogva a Törvény nélküli keresztény irányzathoz csatlakozott, ahhoz az irányzathoz tehát, amelyet Jeruzsálemből elűztek, hosszabb és hivatalosabb jeruzsálemi tartózkodása kompromittálta volna az ottani egyházat a zsidó hatóságok előtt. Több éven át működött Pál Szíriában és hazájában, Kilikiában (Gal 1,21). Lehetséges, hogy az ApCsel 13. és 14. fejezetében elbeszélt missziós utazás erre az időre esett. Barnabás Tarzuszból Antiochiába hozta, ahol már megalakult egy Törvény nélküli pogány-keresztény egyházközség (ApCsel 11,19 skk.). E közösség küldötteként vett részt Pál és Barnabás az ún. apostoli zsinaton (kb. 48/49).

Azevangélium és az Egyház egysége mellett szilárdan kitartottak. Ennek jelei voltak a jeruzsálemi szegények javára végzett gyűjtések, amelyeket Pál önként magára vállalt (Gal 2,10). Ezzel elismerték Jeruzsálemet az Egyház történelmi születési helyének, a pogány-keresztény közösségeket pedig megvédték attól, hogy a görög kultuszközösségek módjára egy sereg különálló egyházra szakadozzanak.

A vegyesen zsidó-, illetve pogány-keresztény egyházközségek eltérő gyakorlata az egységet veszélyeztette. Pál maga beszéli el a Péterrel és Barnabással Antiochiában támadt összeütközését (Gal 2,11 skk.). Teológiailag megvédte ugyan álláspontját, de a gyakorlatban gyaníthatóan nem tudta érvényesíteni. Törésre került a sor Barnabással és az antiochiai egyházzal. Talán e tapasztalatok szolgáltak alkalmul arra, hogy Pál ezentúl a kimondottan pogány vidékeken munkálkodjék. Végigjárta Kisázsiát, Makedóniát és Acháját. Ekkor keletkeztek a galáciai, a filippibeli, a tesszalonikai és a korintusi egyházak (kb. 48 és 52 között). Korintust nem számítva, ahol másfél évig tartózkodott, nem sokáig maradt egy helyen. Az egyház megszervezését rábízta az újonnan megnyert keresztényekre és munkatársaira. Ő maga ritkán keresztelt (vö. 1Kor 1,14-17). A nagyvárosokat választotta ki az egyes tájak középpontjaként, és remélte, hogy maguk a megtértek viszik tovább az evangéliumot. Ez a nagy igyekezet csak abból az eszkatologikus várakozásból érthető teljesen, amely a korai kereszténységet eltöltötte. Mint a jövendő Kyriosz hírnöke minden népet el akart érni.

Ezt a nagy célt nem tudta rögtön megvalósítani. Palesztinába és Szíriába visszatérve, a kisázsiai missziót folytatta. Először két éven át Efezusban, a misztériumvallások városában tartózkodott. Erre az időre esik rövid korintusi látogatása az ottani egyházban támadt válság ügyében. Letartóztatása és pörbe fogása, amelyről a Fil 1,12 skk. beszél, Efezusban is megismétlődött. Az efezusi tartózkodás kapcsán még egyszer fölkereste Makedóniát és Görögországot. Korintusból indult körülbelül 55/56-ban Jeruzsálembe a gyűjtött adományokkal, azzal a céllal, hogy onnan Róma felé veszi útját (Róm 15,28 skk.).

A Rómaiakhoz írott levél teológiai végrendelete lett. Az Apostolok Cselekedetei szerint Pál mint a római állam foglya érkezett Rómába. Mi lett missziós terveiből, nem tudjuk. Halálának idejére vonatkozóan is meg kell elégednünk a találgatásokkal. Régi hagyomány szerint 67-ben, de talán már 66-ban végezték ki Néró idejében.

Pál egyházközségei nem vitték tovább evangéliumát. A 2. században legtöbbjük a gnózisba tévedt. A nagy Egyház is alig tudta gondolkodásának feszültségét és dinamikáját elviselni. A gyöngeségről adott tanítás itt ismét igazolta magát. Ha bárhol az egyháztörténelem folyamán fölfedezték evangéliumát, megmutatkozott üzenetének ereje, a hit mindig új indításokat kapott és kap belőle. Az általa hirdetett evangélium igazsága ítéletté válik az emberek rendszerei és törekvései fölött, amelyek erőt akarnak venni Isten bölcsességén és tettein.

 


 

629_SztPereresPalImádság

Istenünk, ki a mai napon Szent Péter és Szent Pál apostol ünnepével ajándékoztál meg minket, kérünk, segítsd Egyházadat, hogy mindenben kövesse azok tanítását, akik ott álltak kereszténységünk kezdeténél!

RSS feliratkozás

Kövessen bennünket!