Ma vízkereszt ünnepe van, ami pontosabban Urunk megjelenésének ünnepe. Ennek az ünnepnek tartalmáról a görög elnevezés fejez ki többet, mert görögül ezt az ünnepet epifániának nevezik, ami annyit jelent, hogy Isten dicsősége mindenki számára kinyilvánul. Az Újszövetségben a Jézus epifániái annyit jelentenek, hogy mindenki számára kinyilvánul az, hogy Jézus a Messiás, az Isten fia. Egy ilyen epifánia eseményt hallottunk az evangéliumban a napkeleti bölcsek történetében.

A napkeleti bölcsek történetét a népi fantázia meglehetősen kiszínezte a három királyok történetévé, ami már inkább a hittartalom rovására ment, mint előnyére. Aztán a történetben szereplő csodás csillag miatt a felvilágosult elmék egyszerűen a mese világába utalták a történetet, mondván, hogy ilyen csillagászati eseményt, mint a betlehemi csillag, nem ismerünk. A sors iróniája, hogy a felvilágosodás elhamarkodott állítását a természettudomány cáfolta meg, mikor egyértelművé tette, hogy a betlehemi csillaghoz egy megtörtént, ritka de valós csillagászati esemény szolgáltatta az alapot, amely - minő véletlen, vagy talán nem véletlen - pontosan Jézus születésének idejében játszódott le.

De hogy a mesés elemektől tisztává tegyük a képet nézzük végig még egyszer, hogy mi is történt valójában!

A napkeleti bölcsek nem királyok voltak, hanem minden valószínűség szerint mezopotámiai csillagászok, akik ama bizonyos égi jelenséget látták napkeleten, volt tudomásuk a zsidóknál oly elevenen élő messiási jóslatokról, s e két dologból azt olvasták ki, hogy a zsidóknál olyan király született, amely meghatározza a világ sorsát. Ezzel a meggyőződéssel vállalkoznak a fáradságos útra, s következtetéseik a fővárosba, Jeruzsálembe vezetik őket a királyi palotába, ahol nem találnak újszülött trónörököst, csak egy hatalmát görcsös kegyetlenséggel féltő öreg királyt, Heródest. Útbaigazítást kapnak az isteni üzenet, a Szentírás magyarázóitól, hogy amit keresnek Betlehemben keressék. Ami ezután történik, nem emberi elgondolás eredménye. Betlehemben, egy Isten háta mögötti kis faluban leborulva imádják egy szegény fiatal anya gyermekét. Imádják, ami csak egyedül Istennek jár ki. Az Istentől kapott hit műveli ezt, nem az ő eszük, bármilyen bölcsek is. Ezek a bölcsek megsejtettek valamit abból a titokból Isten kegyelméből, hogy kicsoda az a gyermek, akit Jézusnak neveznek.

Ezzel a történettel mesteri módon ábrázolja Máté minden idők istenkereső és Istent megtaláló emberét. A jelképek oly gazdagok ebben a történetben, hogy most csak néhány mozzanatot emelnék ki.

A csillag mindenki által látható jelenség. Ez a csillag jelzi az emberben lévő vágyat Isten után, amely a bűnbeesés óta eléggé zavarossá, homályossá vált. A felvilágosodástól napjainkig az ember számtalan módon próbálta letagadni vagy félremagyarázni ezt a belénk oltott vágyat, de lényegében nem tudja, mert ott van és kérhetetlenül dörömböl az Isten előtt bezárult lélek ajtaján.

A bölcsek engednek a bennük feszülő vágynak, s elindulna e vágytól vezérelve a csillag után. De Istent megtalálni nem egyszerű. Aki elkezdi keresni Istent, először hatalmasnak, gazdagnak és félelmetesnek képzeli, ahogyan a bölcsek a fényes, hatalmas, gazdag királyi palotában kötnek ki. Itt nincs az Isten. A fény a jólét, a hatalom, a gazdagság a gonoszság melegágya és nem az Isten otthona.

Továbbmenni kényszerülnek az emberi gondolkodásnak ellentmondó világ felé, amelyben megtalálják azt, akit keresnek: a szegénységben, az egyszerűségben, a szeretettől áthatott légkörben. Megtalálják az Istent. Ajándékaik megvallják helyettük szótlanul, hogy kit vallanak meg abban a Gyermekben. Az arany a királyoknak jár - megvallják, hogy Jézus a mindenség királya. A tömjén az istennek jár - megvallják Jézus istenségét. A mirha, a kelet gyógyszere a sebekre és a halottak bebalzsamozására a szenvedő embernek jár - megvallva Jézusban a kereszten szenvedő Messiást.

A fényes palota - az emberi elgondolás - és a szegényes körülmények között óriási különbség van. Az ember számára áthidalhatatlan ez a szakadék. - De nem az Isten számára. Ő teszi alkalmassá a bölcseket e szakadék átugrására. Ő adja meg minden idők emberének a hit ajándékát, melyet vagy elfogad az ember, vagy elutasít.

Testvérem! Te hol tartasz ezen az úton?

Elindultál-e már a csillag, a benned feszülő vágy után a Találkozásra, vagy evilági élvezetekkel próbálod csillapítani ezt a csillapíthatatlan vágyat?

Elhagytad-e már a királyi palotát, vagy még mindig a hatalom, a gazdagság berkeiben keresed hiábavaló módon az Istent?

Elfogadtad-e már Isten ajándékát, az igaz hit kegyelmét, amely képessé tesz arra, hogy a Gyermekben meglásd a királyt, az Istent, és az érted szenvedő embert?

Mindannyian, akik itt vagyunk, a csillag után megyünk, csak különböző szakaszán vagyunk ennek az útnak. Adja Isten, hogy minél többen eljussanak életük céljához az Istenemberhez, elfogadva Isten vezetését.

Ezen prédikációnál sokkal szebben és a szívre hatóbb módon foglalja össze mindazt amit a betlehemi csillag jelent számunkra Babits Mihály: Csillag után című költeménye:

Ülök életunt szobámban,
hideg teát kavarok.
körülöttem fájás-félés
ködhálója kavarog.
Kikelek tikkadt helyemből,
kinyitom az ablakot
s megpillantok odakint egy
igéretes csillagot.
Ó ha most mindent itthagynék,
mennék a csillag után,
mint rég a három királyok
betlehemi éjszakán!
Gépkocsin, vagy teveháton -
olyan mindegy, hogy hogyan!
Aranyat, tömjént és mirrhát
vinnék, vinnék boldogan.
Mennék száz országon át, míg
utamat szelné a vám.
"Aranyat tilos kivinni!"
szólna ott a vámos rám.
"Tömjéned meg, ami csak van,
az mind kell, az itteni
hazai hatalmak fényét
méltón dicsőíteni."
Százszor megállítanának -
örülnék, ha átcsuszom:
arany nélkül, tömjén nélkül
érnék hozzád, Jézusom!
Jaj és mire odaérnék,
hova a csillag vezet,
te már függnél a kereszten
és a lábad csupa seb,
s ahelyett, hogy bölcsőd köré
szórjak tömjént, aranyat,
megmaradt szegény mirrhámmal
keserüszagu mirrhámmal
kenném véres lábadat.

Ámen

Ócsai József

forrás: Virtuális Plébánia